Mostanában nem tudnám azt mondani, hogy olyan sok dolog történt, de talán mégis. Talán. Sokkal inkább bennem történtek dolgok, mintsem körülöttem. Feldolgozás alatt állnak még a dolgok, de magam se tudom, hogy miért is. Néha... egyszerűbb lenne mindent csak elengedni, ahelyett, hogy gondolkodik csak rajta az ember, de aztán rá kell jönnie, hogy ha meg is próbálja elengedni, az csak még több gondolkodással jár. Ne akarjuk becsapni magunkat.

 

Úgyis szépen összejött minden az elmúlt napokban. Egy hetes betegség, női problémák, az ideg... Meg még pár személyes probléma. Hah, még telihold is volt, lefogadom, hogy ez is szerepet játszott. Hát hogyne. Kissé leépültem, úgy érzem. Kissé nagyon. Le kellene nyugodnom valahogy, vagy nem is tudom, de... egyelőre eléggé egyedül érzem magam. Saját magamat támogatom, hogy igenis minden rendben lesz és ne aggódjak, mert minden meg lesz oldva. Ezt is meg kell tanulni valamikor. Elvégre... saját magamban kell bíznom a legjobban, nem? De. Szóval összeszedem magam, odabaszok mindenkinek, megcsinálom azt, amit meg akarok csinálni, haters gonna hate idc. Egy kibaszott amazon vagyok, még egyedül is. Shit. ... Ijesztő mennyire tud ingadozni az ember hangulata. Jobban mondva a nők hangulata! A nőké...!

 

Feltámadtam. Talán. ... Nem talán! Megtörtént. Még ha a testem nem is gondolja így és néha remeg a kezem.

 

Fogytam. Megint. A jelenlegi súlyom 49 kg, ami... édes kevés. Főleg a koromhoz és a magasságomhoz képest. Lehet, hogy az a menő, meg az a divat, hogy minél vékonyabbnak kell lenni, de én mégis azt mondom, hogy ne. Hízni akarok, de egyszerűen nem megy, így csak szeretném megállítani a fogyásom. Kissé ijesztő, azt kell, hogy mondjam. Kiállnak valamilyen mértékben a csontjaim, így az sem mindegy sokszor hogyan állok vagy fekszek, mert egyszerűen kényelmetlen, fáj. Boldogabb voltam nemrég az 52 kilómmal, mint most. Pedig aztán az se volt egy nagy eresztés, de mégis azért más volt. Érezhetően más. Meg azért arra is gondolnia kell az embernek, hogy oké, vékony, milyen menő, de ha egyszer beleesik egy váratlan betegségbe, akkor az eléggé ki tudja csinálni. Szóval... ha valakinek van tippje, akkor szívesen meghallgatom. Közben meg küzdök az idegeskedéssel, mert az aztán viszi le a kilókat, azt biztosra állíthatom.

 

Igazából az, hogy ott dolgozok ahol, valamilyen szinten jó hatással van rám. Mármint az emberek körülöttem. Két részre tudnám osztani a csapatot, az irodai emberek és a munkások. De minden téren azt látom, hogy erős emberekkel vagyok körülvéve akik nem pánikolnak be apróságok miatt. Mármint lelkileg erős. Ez azt hiszem valamilyen szinten rám is hatással van. Legalábbis néha hatással van. Vagy az a helyzet, hogy "leszarom." Nekem is sok mindent le kellene szarnom, az az igazság. Szóval jó lenne ha végre kicsit megváltoztatnám a világnézetemet ahhoz, hogy boldogabb legyek. Ne vedd fel a szart, hagyd ott. Eláll az ott magában, nem a te dolgod.

Mikor az egy hetes betegségem után visszamentem, akkor is már az első nap után úgy éreztem, hogy "igen, erre úgy érzem szükségem volt." Arra, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik azt mondják: ne aggódj, le kell szarni, mit problémázol rajta? És? Igen. Az ember erőt tud meríteni valahol ezekből.

 

Az meg megint egy külön téma, hogy látom, hogy ezek az emberek néha hogyan viselkednek egymással. Ha kell, akkor leüvöltik egymás fejét, elküldik a másikat a fenébe, de... ettől függetlenül mindkettejük tudja, hogy ez nem a világ vége. Úgy értem, lehet, hogy üvöltenek egymással, de ez nincs hatással a kapcsolatukra. Következő pillanatban, mintha mi sem történt volna. Tessék, legalább ki tudják adni magukból a felgyűlt stresszt. Nekem is... részem volt egy ilyen kapcsolatban régebben, márint nem párkapcsolatról beszélek, baráti kapcsolatról. Akkor... úgy éreztem szabadabb vagyok, nem kell minden egyes mondatomat, szavamat megválogatnom, nehogy rosszul szóljak és a másik vérig sértődjön és ott hagyjon. Jobb az, ha az ember ki tudja adni magából, ki tudja mondani, a másik pedig megérti, ahelyett, hogy felveszi és megsértődik.

Őszinte leszek, sosem voltam a "cukcsi" barátságok híve, amikor égre-földre csak becézgetik egymást a felek, és ölelkezés, meg puszi meg jaj drágám, édesem... WTF. Most szeretők vagyunk, vagy barátok? Bár ha párkapcsolatról van szó, akkor se csináljon így a pasim, mert... leütöm. Igen, nem vagyok egy rózsaszín ember. Sosem voltam és nem is akarok az lenni és nem is leszek az senki kedvéért. Így is mindig azt mondom, hogy én egy poker face boszorkány vagyok. Középiskolában egyik csoporttársam azt mondta, hogy jó lennék vallatónak és bennem vannak a terrorista gének. Szóval jó lenne ha megint visszanyerném a régi fényem. Erre van most szükségem, nem a cukcsiskodásra. De úgy érzem senki nincs mellettem aki vissza tudna vezetni erre az útra. Így... így hát egyedül vágok neki. Ha nincs más megoldás, akkor meg kell próbálni talpra állni egyedül. Erre kellene mindig emlékeznem. Mindig. Ezt nem szabad elfelejteni. Soha. Csak az a baj, hogy néha elvesztem ezen az úton az iránytűmet, és a körülöttem lévő emberek nemhogy segítenének megtalálni, inkább csak messzebb rúgják a sötétben. Geez.

 

Más. Aoleevel folytott beszélgetésem hatására megjött a kedvem az animézéshez. Pedig a rajz volt a téma, lényegtelen. Utólag azért megköszönöm, hogy meghozta a kedvem még akaratlanul is, mert egy igazi gyöngyszemre bukkantam az animék között ami nagyon hamar az egyik kedvencemmé vált. Ez pedig a [Neon Genesis Evangelion]. Eléggé régóta szemeztem vele, de gondoltam ideje lenne tenni is az ügy érdekében.

Nem mai darab, 1995-ben jelent meg, de... tudjuk, hogy az évszámok nem határozzák meg egy mű értékét. Sőt, ezekben az években születtek a legendák. Beszéljünk igazából... bármiről. Az '90-es években nem tudom mi történt, de sok dolog látott napvilágot amit a mai napig előszednek és élveznek az emberek. Legyen zene, vagy játék, film, anime, bármi. Szóval ez egy igencsak jó évjárat. És ebben az esetben sem csalódtam.

Az anime messziről is mecha és... közelről is, nincs ebben semmi hazugság, pusztán annyi, hogy azok a robotok, nem teljesen robotok. Phew. De.. igazából úgy érzem, hogy úgyis inkább a karaktereken volt a hansúly, az ő lelki világukon, megpróbáltatásokon amiken keresztülmentek vagy mennek. Igazából... durva volt. Olyan pszichológiai / mentális kínzást, szenvedést én még nem láttam animében, mint ebben. A filmek közül említhetném a Jákob Lajtorjáját amiben szépen kijött Jacob lelki szenvedése, de az Evangelion is szépen teljesít ilyen téren. A vége már szinte ijesztő és... mesteri. Az anime darabokra szedi a karakterek érzelmeit, a tetteik motivációját boncolgatja, a vágyaikat, a viselkedésük miértjét. Igazából nagyon is elgondolkodtató volt. Shinji karakterét pedig imádtam. Olyan sokféle oldalát ismerhettük meg az anime alatt... De igazából együtt tudtam érezni vele, megértettem mit miért érez.

Aztán megnéztem a The End of Evangelion moviet is, tekintve, hogy elvileg ez volt a történet befejező mozzanata, de ez csak még több kérdést vetett fel bennem. Ami azt illeti pszicho-gore horrornak beillet. Szerencsétleneket komolyan sajnáltam már .-. Érdeklődök majd még a remakek felől is, csak.. szerintem azt már angol felületen kell néznem, hmhm. De nem érdekel, ha valamit meg akarok nézni, akkor meg fogom nézni.

 

  

 

  

 

 

Aztán nemrégiben megcsapta a fülemet egy olyan hír, hogy készül, illetve már elkészült egy [Castlevania] movie is. OMG! Egyik kedvenc játék sorozatom és movie és OMG megint. Szóval tisztára be voltam zsongva, hogy mi lesz ebből az egészből. Az egyik videós akit követek, feltett egy kritikát. Oh, mondom, hurrá, már elérhető. Szóval addig-addig mentem míg meg nem tudtam nézni. De emberek, erre szükségem is volt.

A történet a Castlevania III és a Symphony of the Night történéseit foglalja össze, vagy vonja össze ahogyan én láttam. Igazából nem panaszkodhatok a karakterek kidolgozásáról, mert a játékokban csak minimálisan ismerhetjük meg őket, szóval eléggé szabad kezük volt az alkotóknak. Mondjuk soha nem gondoltam volna, hogy Trevor a movieban majd egy alkoholista hoboként mutatkozik, de basszus, tetszett. Mivel nem volt semmi elvárásom a karakterek kapcsolatban amit a játékok alapján alkottam meg, így nem volt nehéz elfogadnom Trevort ilyennek. Meg ami azt illeti jól hozta a karaktert, szerethetően.

Azt külön imádtam, hogy a karakter designok leginkább Ayami Kojima munkájára hajaztak. Gondolok itt Alucardra vagy Draculára. Örülök neki, hogy hasonló designt kaptak. Sypha mondjuk maradt a CV III-as designal, de... hozzá ez illik. Dracula érzései itt jobban kijönnek, mint a játékban, gondolok itt pl a Symphony of the Nightra. Ott is megértettük mit miért csinált, de itt érezhettük is azt a fájdalmat, dühöt, agressziót.

A movie nem csak brutális és aggresszív, de ahol kell, ott humoros, komikus is, jól ötvözi ezt a kettőt mind a 4 részen keresztül. Mert... 4 rész van csak. Egyelőre! Állítólag majd jön egy "második évad" is 8 résszel, egyszer valamikor. Szóval várom. Egyedüli negatív pontnak azt tudnám mondani, hogy... hol vannak a dalok? Az eredeti, megszokott Castlevania dalok... Ezeket hiányoltam. Igazán rátettek volna még a hangulatra. De ettől eltekintve is, tényleg jó dolgot hoztak össze a készítők. A harcok látványosak, bár néhol kissé lassúak, a karakterek szerethetőek, a történet sem rossz ahhoz képest, hogy milyen alapból dolgoztak. Aki egy kis középkori vámpíros horrorra vágyik, annak ajánlom, a játékok ismerete nélkül is. Hiszen itt mindent elmondanak a történettel kapcsolatban.

 

  

  

 

 

Gondoltam csak írok két sort, hogy jelentsem, élek még, aztán megint mi lett belőle. .-. Hmhm. Na, nem baj. Le kellene mosni a körömlakkomat is.

 

 

- Yui

 

 

Már annyiszor neki akartam állni írni és annyiszor meggondoltam magam ebben az ügyben... Hogy végül nem született semmi. *Mondja ki a nyilánvalót* Nem is tudom miért. Talán mert amúgy is csak egy depresszió áradat lett volna az egész bejegyzés. Nos, lehet, hogy most írok, de nem tudok derítő hírekkel szolgálni, csak annyit mondhatok, hogy ugyan úgy depresszió áradat lesz. A helyzet változatlan, pedig emberek én tényleg próbálkoztam.

 

Eltűntem mostanában, igen. Tudatosan tűntem el, illetve nem direkt, de tudtam magamról, hogy eltűntem, vagyis... Lényegtelen. Ez olyan dolog, mikor az ember kirakja az ajtajára a "rögtön jövök" táblát. Sok dolgom igazából nem volt, sok eredményt sem tudok felmutatni, az eltűnésem alatti időben inkább csak játszottam, meg írtam játékhoz, azaz VDre. Erről.. majd talán később írok, majd... a távoli jövőben... nagyon távoli jövőben. Tekintve, hogy tudom, a... téma csak engem érint. De... írok én a saját szórakoztatásomra... Bah. Kicsit lehúz a téma, hogy nincs egy emberi lény sem a közelemben akivel meg tudnám osztani a gondolataimat abban a témában ami engem érdekel. Hm. Igen, kissé magányosnak érzem magam ilyenkor, sőt... nem is kicsit. Ezért írok ide le minden hülyeséget, még akkor is ha néha senki nem érti a felét sem. Kínomban xD

 

Ekkor jönnek a normális emberek és mondják azt, hogy "menj és ismerkedj, cseszd meg!" Igen ám, tudom én. De ez nálam nem megy olyan egyszerűen. Néha még azokkal is nehezemre esik beszélni akikkel jóban vagyok. Hajlamos vagyok arra, hogy azt higgyem nem számítok semmit senkinek. Énhülyeségem. Szóval az ismerkedés téma nálam... mondhatni egy olyan dolog amire nem mindig vagyok képes. Akármilyen hülyén is hangzik. Persze, lehet mondani a szokásos "nem vagy normális" meg hasonló dolgokat... Mások vagyunk.

 

De erre még jópár rakással rájön a pesszimizmusom is ami mondhatni már az alaptermészetem része. Hiába, egy poker face boszorkány vagyok. Már pár éve. Ekkor szoktak jönni az emberek, hogy "jaj, annyira negatívan látsz mindent" meg, hogy "próblád meg másképp nézni" és a többi. Emberek, én tényleg megpróbáltam, de nem jött össze. Igazából... Ha látják / hallják, hogy pesszimista vagyok, akkor mindenki a már leírt dolgokkal jön, de senki nem kérdezi meg, hogy "miért gondolod így?" Ha tudják, hogy visszahúzódó vagyok, azt mondják hülye vagyok és ha nem változok meg, akkor örök magányban élem le az életem... Szoktam örülni neki, hogy mások milyen okosak és mennyire jól megtudják oldani az emberek problémáját, holott semmit nem látnak magából az emberből. Ha valaki pesszimista, ha valaki visszahúzódó... vagy legyen bármilyen, akkor biztosan volt valami ami miatt az. Nem születik mindenki egy adott természetűre, stílusúra, mindenkivel történik valami ami aztán alakítja. Csak sokszor ezt nem látják mások vagy nem is akarják látni, de bíráskodni meg észt osztani azt nagyon tudnak. Aztán a vége persze mindig az, hogy te vagy a hülye.

 

Geez, nem azért jöttem, hogy erről írjak. Bár... igazából alapból nem is volt témám. Hm. A kitérő után próbálok kicsit visszarázódni. Nem szeretek panaszkodni, de sokszor úgy rámjön... Úgy érzem a panaszkodás rossz dolog és az embereket úgysem érdekli a bajod. Vagy ha érdekli is őket, akkor csak azért hallgatnak meg, mert titkon remélik, hogy szerencsétlenebb vagy mint ők és így majd ők jobban érzik magukat miközben próbálnak "vígasztalni". Nah, megint kijött belőlem a negatív oldal, tessék.

 

Mondtam, én már megmondtam a legelején, hogy depresszió áradat lesz ebből, nem hittétek el és tovább olvastatok... Hát akkor most megkaptátok! .... Na jó... Váltás, tovább. A rajzot úgy tűnik egy ideje elhagytam valahol úton-útfélen. .-. Az elmúlt hetekben alig vettem elő a füzetem és akkor is csak felvállalhatatlan firkák születtek. Úgy tűnik kezd lekopni vagy nincs itt az ideje jelenleg, vagy nem is tudom. Mióta megint felpakoltam a rajzaim nevetségesen apró töredékét ide az oldalra, azóta... nem is frissítettem azt se. Valaki üssön meg. Persze csak képletesen. Vagyis ne, inkább ne.

 

De a random viharokat bírom.

 

 

- Yui

 

 

- Lenne szíves megmondani, merre kell mennem?

- Az attól függ, hová akarsz jutni - felelte a Fakutya.

- Ó, az egészen mindegy - mondta Alice.

- Akkor az is egészen mindegy, hogy merre mégy - mondta a Fakutya. - Csak menj, menj, ameddig...

- Ameddig valahová el nem jutok - fejezte be Alice.

- Valahová okvetlen eljutsz - mondta a Fakutya -, ha elég sokáig mégy.

Ez tagadhatatlan volt. Alice tehát egy másik kérdéssel fordult hozzá.

- Miféle emberek laknak errefelé?

- Errefelé - mutatott a Fakutya jobbra - a Kalapos lakik. Arrafelé meg - mutatott balra - Április Bolondja. Menj el hozzájuk. Egyik olyan bolond, mint a másik.

- Csakhogy én nem szeretem a bolondokat - mondta Alice.

- Hiába nem szereted - mondta a Fakutya. - Itt mindenki bolond. Én is bolond vagyok. Te is bolond vagy.

- Honnan gondolja, hogy én bolond vagyok? - kérdezte Alice.

- Ha nem volnál bolond - válaszolt a Fakutya - nem jöttél volna ide.

 

 

 

 

- Alice Csodaországban (Lewis Carroll)

Hol is kezdjem? ... Oh, te jó ég. Ezt sokat mondogattam mialatt játszottam vele, elhihetitek. Meg sokat fogtam a fejem.

 

De kezdjük a legelején. Egyszer régen (nem tudom pontosan már mikor) felraktam ezt a játékot a gépre. Az első fejezet végéig jutottam ahol is annyira felcseszett agyilag, hogy letettem. Nem töröltem, csak letettem. Elég volt belőle.

 

Aztán mostanában úgy gondoltam, hogy adok neki még egy esélyt. Hiszen a második esélyeknek hála, már sok fantasztikus játékot ismertem meg. (Pl. Final Fantasy VI vagy The Legend of Zelda - Ocarina of Time) Szóval nem szabad feladni, hátha valami jó is alakul ebből az egészből... Hát de úgy tűnik, hogy ez nem az a történet, mert a dolgok csak rosszabbak lettek.

 

Ott kezdődik a történet, hogy meg akartam nyitni, de nem is érdekelte, nem is reagált semmit. Jó, mondom régen lehet töröltem csak már nem emlékszem rá aztán ezt bent hagyta az uninstall valahogy... De a telepített programok között meg ott virított, szóval végképp nem tudtam mi a kínja. Hát jó, telepítő megvan, akkor bármi is a baja, most nem érdekel, felrakom megint aztán meglátjuk. Felraktam megint. Működött? Nem. Ugyan az történt. Ideje volt utána járni a dolgoknak. Aztán egy kis keresgélés után megtudtam, hogy telepítenem kell a patcheket és maaajd akkor jó lesz. Hangsúlyozom, ezt az infót is a netről kellett szednem, mert a világos és érthető hibaüzenet már túl mainstream. De megjegyzem, a "Check for updates" opció sem működött, mert halott linket adott. Innentől honnan kellett volna tudnom, hogy mi a baja? Főleg, hogy úgy jelentkezett eleve a hiba, hogy rendszergazdai hozzáférést akar. Bazz, én vagyok a rendszergazdag, engeggyé be. Utálom mikor a programok ezzel dobálóznak. Ki más lenne a rendszergazda?! ... De ez még csak a kezdet volt.

 

Aztán végre elkezdhettem a játékot. Végre. Először is, az elejét áttekertem, mert emlékeztem még nagyjából miről is van szó. Szóval lassan eljutottam oda, ahol régen elakadtam. 100. próbálkozásom után sikerült is teljesítenem a feladatot, vagyis megnyerni egy harcot. Bár itt igazából az a lényeg, hogy mindig ugyan azt csináltam, szóval most a 100. próbálkozásom nem tudom miért volt különb, mint a többi... és akkor miért sikerült most, előtte meg miért nem. Nem szeretem az ilyet. De a lényeg, hogy tovább tudtam menni, örülni kell neki. "Örülni."

 

Na, kezdjük el ezt a shitfestet komolyabban és elmondom mik voltak azok amik kiidegeltek totálisan.

 

[-] Először is, az a nagy helyzet, hogy már az első fejezet alatt ki lehetett ismerni az egész játékot. Mást se csinálsz csak fel-alá járkálsz és más emberek vágyait teljesíted aprópénzért, vagy, hogy haladjon már végre valamit a történet. És nem is valami változatos módon történik az egész, azt meg kell hagyni. Még valamit így hozzátennék a küldetésekhez... Én olyan vagyok, aki szereti először bejárni az egész térképet és csak aztán indul el megnézni, hogy az adott területen mit is lehet kezdeni. A terület felderítése közben meg felszedek mindent ami elérhető, bemegyek mindenhová és megölök mindent ami támad. És eközben elvégzek olyan dolgokat amiket csak a későbbiekben kér majd tőlem a játék. Addig meg csak egy üzenetet kapok, hogy: hé, ezt majd el kell vinni xy-nak, vagy valami hasonló. Aztán nézek, hogy mi van. Nem akarok beleszólni, de én úgy szoktam eseményeket csinálni, hogy először kiadom a feladatot és addig nem is teszem elérhetővé az adott tárgyat amit meg kell szerezni vagy bármit amit meg kell csinálni. Szóval érdekes, de... így is meg lehet csinálni valamit.

A másik a küldetésekkel kapcsolatban. Mikor meg kell csinálnod valamit, meg kell találni, el kell menni, stb. A játék mindent a játékos szájába rág lépésről lépésre, mindent bejelöl neki a térképen, nehogy gondolkodnia meg keresgélnie kelljen szegénynek. Még azt a minimális kihívást is elveszi, hogy magamtól találjak meg valamit. Ami abból a szempontból mondjuk röhejes, hogy Gerald közli: "Meg kell találnom az xy-t" és megnyitod a térképet... Whoa! Valaki már bejelölte hol van! Hát ez meg hogyan lehet?! Magic. ... De biztos az a baj, hogy eddig olyan játékokkal játszottam ahol gondolkodni is kellett legalább egy kicsit.

De az volt a csúcs mikor egy szobán belül kellett rohangálnom és pincért játszani a többieknek. B+, nincs lábad, hogy 2 centit lépj az aszalig? Baromi bosszantó ilyenekre elcseszni az időt.

 

[-] De ha már időpocsékolás. Maga az, hogy eljutsz A pontból B-be, az eltart ezer évig. Mivel Gerald korában még nem találták fel a lovakat, így mindenhová gyalog kell mennie. Vannak alkimisták akik létrehoznak mindenféle lényeket, van varázslat meg vannak szörnyek... De egy rohadt ló már bizonyára túlzás lett volna. Vagy ha nem is ló, jó lett volna nekem más is, csak gyorsabban lehessen haladni. Mondjátok akkor, hogy hát hé, ott vannak a teleport pontok, azok segítenek majd. Nagy... azt. A játék egy szakaszában hasznukat vettem, aztán utána már azok sem segítettek. Teljesen bele lehet unni abba, hogy a térkép egyik feléről rohangálsz a másikba felváltva. Legalábbis én nagyon hamar meguntam. De közben megcsodálhattam pár érdekes jelenséget. A falakba repülő galambok, vagy az egy helyben pörgő békák... Csodálatos.

Ha már idő... meditálással várhatsz estig vagy reggelig, úgy csinálod ahogy neked megfelelő a napszak. Imádtam mikor az egyik küldetést reggel kellett elvégezni, aztán a következőt este, aztán megint reggel és... állapodjatok már meg. Nincs kedvem 10 percenként egy tűzhelyet keresni és szórakozni.

 

[-] Ellenségek és harcok. Egy másik érdekes részlete a játéknak. Az egyik dolog amit utáltam... Mikor beléptél egy új helyre ahol harcolnod kellett, akkor az ellenségek egyből a nyakadba ugrottak. Még egy pillanatot se hagytak neked, hogy egyáltalán felfogd a helyzetet. Jó, persze, hiszen az a dolguk, nem? De. De! Akkor ne úgy legyen már megcsinálva a játék, hogy mikor belépsz valahová, abszolúte semmit nem lehet látni és csak utána tisztul ki lassan a kép. Mert így mi történik? Belépek egy helyre, amíg a kép próbál visszajönni, csak azt hallom, hogy már támadnak is. És mivel az egeret használom támadás közben, így látom kellene hova kellene kattintani, de... nem látom. Köszöntem.

Bár ami engem illet nekem ez az egérrel támadós dolog se jött be. Egyszerűen... nem találtam benne semmi izgalmat. Viszont emellett játszottam már más kattintgatós-támadós játékkal amiben nem zavart.

 

[-] A térkép. Félreértés ne essék, jó dolog, hogy van, mert nélküle eléggé nehézkes lenne a tájékozódás. De ami eléggé zavart az az, hogy nem tudtál te megjelölni pontokat rajta. Csak azokból választhattál amiket a játék felkínált. Többször volt olyan, hogy be akartam jelölni helyeket ahova vissza akartam menni, de nem tudtam, mert nem engedte.

 

[-] Mi a franc van itt ezekkel a nőkkel? Értem én, hogy valószínűleg a férfi játékosoknak akartak kedvezni, de... De nézzük csak meg. Mikor megfektetsz egy csajt, akkor kapsz egy képet róla ahol erotikus(nak talán mondható) pózban van. Bár ami engem illet, nekem aztán olyan mindegy volt. Ami azt illeti, valami actiont is akarna látni az ember, de ez már valahogy nem jött össze. Csak homályosan láthatjuk a háttérben, hogy valami ott mozog, valószínűleg főhősünk meg a legújabb ribanc akit összeszedett. Egyszer láttunk majdnem valami akciót, mikor a hercegnőt vitte ágyba, vagyis a csaj volt már nagyon felpörögve és... OMG, mit tárgyalok ki éppen magammal... Lényegtelen, akkor volt valami, az a jelenet se ért sokat. És ami azt illeti néha eléggé drága, hogy megszerezz egy csajt. Valószínűleg az abszolút semmiért. Mert... nem hiszem, hogy lenne értelme ennek azon kívül, hogy látsz egy képet egy ruha nélküli nőről. De van amikor nem is számít rá a játékos és hopp, ott terem előtted a kép én meg: "Most meg mit csináltam?!" Aztán egy vállvonással megyek tovább. Hát jó, a játék tudja...

 

[-] De ha már a karaktereknél tartunk. Eléggé fapofa mindenki. Még ha valami érzelmet lehetne rajtuk látni. Vagy sokat kérek? Például Rayla halálát (vagy mit) egyenesen röhejessé tette ahogyan poker facel összeesett. 2008-as a játék, emberek. Azt ne mondjátok, hogy akkor még korai lett volna, mert ha 1998-ban az Ocarina of Time-ban (N64) meg tudták oldani, akkor... Gondolom most is menne, még ha csak minimálisan is. Tessék, itt van Princess Zelda 1998-ból: [ Princess Zelda ] Zeldának több érzelem van az arcán ebben a pár másodpercben, mint a Witcher összes karakterének együttvéve az egész játék alatt. WTF. Lehet kicsit kocka, lehet nem tökéletes a 3D és lapos az arc, de akkor is lehet rajta látni, hogy éppen milyen hangulatban van.

Lábjegyzet ehhez a bekezdéshez:

[ Lisa Garland halála - 1999 ] vs [ White Rayla halála - 2008 ]

Megemlítendő még: [ Rinoa Heartilly (Final Fantasy VIII - 1999 ]

Lehet, hogy PS játékokból rakok ide be most jeleneteket, de azt azért megemlíteném, hogy az FFVIII-at pl át is portolták PCre. Ugyan ebben a minőségben, méghozzá 2000-ben. És itt most nem a grafika minőségéről van szó, csak arról, hogy ha régen tudtak érzelmeket varázsolni a karakterek arcára, akkor most miért nem megy?

 

[-] A magyar fordítás. Ami eléggé érdekes néha. Angol hanggal és magyar felirattal játszottam, mert engem ingerelt a magyar hang. Aztán így felfigyeltem pár érdekes dologra. Például, hogy az angol meg a magyar teljesen eltér helyenként. Pedig aztán semmi ok nem lenne másképpen fordítani, mert nincs benne semmi sértő vagy ilyesmi. Szóval nem értettem néha, hogy egy-egy dolgot miért úgy mond. Ismerős vagyok játék fordításban, csináltam már ilyet, de akkor is szerintem arra kellene törekedni, hogy ha nem is tudja lefordítani szó szerint az illető, akkor legalább úgy fogalmazzon, hogy legyen köze az eredeti szöveghez. Legalább egy kicsit. Ha meg már a fordításról van szó, akkor érdemes megemlíteni az extra küldetéseket amik hol magyarok, hol nem. Vagy éppen keverve kapod. Teljesen élmény.

 

[-] Pénz probléma. Egy átlag küldetésért nem sokat kapsz (teszem azt 100-200 Orent normál esetben). De ezt is el kell verned a boltokban mindenféle könyvekre, hogy megszííd magad tudással és... még több küldetést tudj elvégezni/dolgokat beszerezni. Megjegyzem a könyvek is úgy... 100 Oren fölött mozognak, szóval... teljesen logikus ez az egész rendszer. Eladással ne próbálkozz, sokra nem mész vele, mert a lehető legalacsonyabb áron tudod csak eladni a dolgaidat. Kb... 1 Orent ér minden :'D Eléggé röhejes. Főleg ha meglátod a kovácsnál a páncél meg fegyver árakat... És akkor nem ejtenék szól olyanokról, mint vesztegetés. Adj random embereknek pénzt, pesze. Neked is alig van, de osztogasd el, igen. Szóval a lényeg annyi, hogy folyton le vagy égve pénzügyileg. Összeguberálhatsz a megölt ellenségektől mindenfélét, de legalább kismilliót kell eladnod belőlük, hogy normális összeget szedj össze belőle.
Elmondom hogyan működik ez egy normális RPG játékban... A dungeon részeken, vagy bárhol máshol (de leginkább a dungeon részeken, igen) találhatsz nagyobb összegeket rejtő ládákat, az ellenségek is dobnak pénzt többnyire ha legyőzöd őket. Értsd: normál összegeket, nem zsebpénzt. El tudsz adni normális árakon, ami legtöbb esetben a vételár fele. Nem tápol túl a játék pénzzel, de nem is kell folyton az után rohanni és főleg nem kell külön küldetéseket csinálni csak ahhoz, hogy pénzt keress. Amit úgyis el kelle verned a legszükségesebb dolgokra. Mert mondhatjátok, hogy a főzeteket Gerald maga állítja elő, persze, de ettől sem lesz jobb a helyzet, hiszen amit meg kell venned az drága és amit keresel, az kevés. Ez a helyzet. A saját főzetek előállításával nem jut előrébb a játékos.

 

[-] Pillanatképek kommentekkel ellátva. A komment megjelenik ha ráviszitek az egeret a képre.

 

  

 

  

 

 

 

Nos, egyelőre ennyi idegesítő dolog jutott eszembe nagy hirtelen. Ha lesz is több... Bejegyzést nem fogok neki szentelni úgy, ahogyan ezekkel tettem. Én azt hiszem itt letettem a Witchert. Persze, lehet, hogy a többi része más, meg biztosan a készítők tanultak az első rész sikereiből, kevésbé sikeres dolgaiból. Így szokott ez lenni (szerencsésebb esetekben). De akkor is elvesztettem egyelőre az érdeklődésemet a játéksorozat iránt. Aki szereti, az játsza, nem szólok bele, ez az egész is csak egy személyes vélemény volt. Nem akarom minden áron azt állítani, hogy ez a játék ilyen meg olyan, egyszerűen csak leírtam a véleményem. Lehet egyetérteni meg nem egyetérteni vele, ez természetes. Mármint, hogy az embereknek eltér a véleménye. Biztosan én is kihagytam egy csomó dolgot és oldalakat lehetne írni a szép és jó dolgokról is benne, de ez nem az a bejegyzés és... ami azt illeti az a bejegyzés tőlem nem is fog megszületni.

 

- Yui