{ #7 }
Eckhart is látta a poklot. Tudod, mit mondott? Azt mondta, hogy az egyetlen dolog, ami elég a pokolban, a részed, ami visszahúz az életbe: emlékek, ragaszkodás. Ezek mind szétégnek. De nem büntetnek meg - mondta. Felszabadítják a lelked. (...) Szóval, szerinte... Ha rettegsz a haláltól, és kitartasz, az ördögök fogják darabokra tépni az életed. De ha megteremted a lelki békéd, az ördögök angyallá változnak, megszabadítanak a világ szenvedéseitől. Csak nézőpont kérdése, ez minden.
- Jákob lajtorjája (Film)
Előbb kellett volna
Megint halogatok. Ezt a bejegyzést halogatom vagy egy hete. Sose kerülök olyan hangulatba, hogy leírnám mi a helyzet. Jobban mondva mikor éppen nem vagyok a gép közelében, akkor aztán beindul az agyam, amikor meg ideülök, jön a nagy üresség. Bosszantó.
A múlthetem nagyrészét nem a megszokott helyemen töltöttem, elküldtek segédkezni a szomszédba. Mivel indult az ovi / iskola / bölcsi / minden, így kellett étkezési bejelentést is tenni, ennek az egyik "áldozata" pedig én voltam. Nekem kellett felvenni ezeket a bejelentéseket és asszisztálni a szülőket a papírok kitöltésében, amiket megjegyzem én is akkor láttam életemben először. Szóval izgi volt. Első nap nagyon el voltam veszve, azt se tudtam mihez nyúljak, kinek mit adjak... De úgy a hét közepére már ment nagyjából a dolog. Persze volt segítségem, szólhattam az irodára ha valami nagyon bajos esettel találkoztam, mert... volt. Olyanokat tudtak néha kérdezni... De a kedvencem az volt mikor így jöttek oda: "Mi tavaly nem fizettünk az ebédért... De nem tudom miért nem." Ok, akkor én meg még úgyse tudom, elhiszitek? Vagy mikor bejelöli anyuka, hogy jövedelem alapján szeretne ingyenes étkezést és közben meg felírja a papírra, hogy milliókat keres a párjával. WTF.
A gyerekeknek adott nevekről meg ne is beszéljünk. Tudom, mindenkinek magánügye, hogy hogyan nevezi el a gyerekét, de... Voltak érdekességek. Azért a külföldi neveket ne akarjuk már magyar családnevekkel kombinálni, főleg fonetikus átírással. Brájen, példának okáért. De volt itt Sanel, Ármándó, Brendon, Dzsúlió meg ki tudja már, nem is emlékszem. ... Kovács Ármándó. ... *facepalm* De mondom, ez csak magánvélemény.
Aztán annak hála, hogy ez az egész történet az udvaron folyt (több, mint egy hétig) helyhiány miatt, így szépen meg is fáztam. Hurrá. Ez még pont hiányzott nekem, de tényleg. Így forró tea - gyógyszer - videójáték kúrán vagyok a mielőbbi gyógyulás érdekében. Majd' lefordultam a székről, de Magikarpot akkor is Gyaradosá neveltem. *Magába szívta a Pokémon Sapphire, ne ítéljétek el* Mellékszálon meg készülök majd egy Dark Souls próbára... Nem hallottam túl sok jó hírt felőle, hát majd meglátjuk. Nem tudom miért, de valamiért mindig nagy vágyat érzek arra, hogy szar játékokkal kínozzam magam. Aztán mindezt megosszam a nagyvilággal. Hm. Hiába, gamernek lenni nem könnyű feladat, de meg kell ezt tennünk az emberiség érdekében.
Nemrég pedig... ki kell mondanom. ... Megint vettem egy színes ceruza szettet. Megint... ismét győzőtt a kísértés, nem bírtam ellenállni. Pedig igencsak nagyon gyorsan le kellene szoknom erről. Viszont olyan sok szín van a szettben és olyan szépek! 72es szettet vettem, mert... idióta vagyok. [ Aihao Sweet Secret] Sírok, valaki állítson le.
A ceruzák utáni keresgélés közben pedig egy igen érdekes színező könyvre bukkantam a neten, ez lenne Alan Roberttől, a The Beauty of Horror: A GOREgeous Coloring Book. Oh, shit. Csak nézzétek. [ Gugli képkeresés] [ Hivatalos oldal] Igazából... engem ez a stílus nagyon Itou Junji munkáira emlékeztet és... azoktól a mangáktól a mai napig kiver a frász. Nem viccelek, elismerem Junji munkásságát és igenis nagyon tehetséges művésznek tartom, de... tartsátok távol tőlem a műveit. Éppen elég volt nekem az a pár amit olvastam.
Aztán következzen egy történelmi pillanat, kaptok pár firkát. Mert tényleg csak unalmamban firkálgattam.
1) A lába nem tudom hogyan került ebbe a bizarr helyzetbe, még csak a ceruza rajzot se radíroztam le
2) Ez valami lightos ruhaterv akar lenni
3) Ruhaterv próba, a színezés gyors és összecsapott, a színeket csak próbáltam, nemtom, valamiért bennem volt a katonai hatás... Ez lett, igaz az egész dolog még átalakítás alatt áll
Sokminden volt a fejemben így két hét alatt, de... mire ide jutottam, persze elfelejtettem mindent, mert miért ne. Ezért ne halogassatok.
- Yui, aki elfelejtette
{ #6 }
Barátom - mondta Valentine -, nem az imént üzent-e nekünk a gróf, hogy minden emberi bölcsesség belefér e szavakba: „Várni és remélni!”
- Monte Cristo grófja (Alexandre Dumas)
Let's play
Néha rámjön egy érzés amit nem tudok leküzdeni, de mégis meg kell tennem, mert úgysem teljesül. Nem kell semmi világmegváltóra gondolni, egyszerűen csak arról van szó, hogy... néha úgy leülnék és nekiállnék társasjátékozni. Ne kérdezzétek, ez csak úgy magától szokott jönni.
Rééégen, emlékszem rá, volt egy-két játék itthon. Az is rémlik, hogy ismerősökkel, családtagokkkal játszottam és szerettem. Ez szokott néha kicsit hiányozni. Most maxmimum magamban tudnék játszani, de... ezek TÁRSASjátékok. Persze, egyedül is leülhetek, de ekkor elveszti az értelmét a dolog. Aztán ott van az internet, vannak nem csak konzolra társasjáték adaptációk, de online is. Legalábbis gondolom, nem nagyon néztem utána, de... miért ne lenne? Ha konzolra megcsinálták... Lényegtelen igazából az elektronikus változatnak nincs meg az a nosztalgikus hatása amit jelenleg én keresek.
Igazából én vevő vagyok minden ilyesmire. Szerepjátékok, videójátékok, társasjátékok, még a szóbeli szerepet is kipróbálnám egyszer, mert érdekesnek tűnik. Vagy hogyan fogalmazzak. Mikor szóban folyik a játék és kockát dobáltok. Tudatlan vagyok ilyen téren, lényegtelen, le lehet venni a szavaimból szerintem, hogy mit akarok mondani. Aztán ott vannak még a kalandkönyvek is. Azok is érdekesnek tűnnek. Persze mindenből inkább a retro cuccok jönnek be jobban, én már csak ilyen vagyok.
Aztán hallottam olyat, hogy egyesek gyerekként saját társasjátékot rajzoltak, vagy saját kalandkönyvet "írtak." Ez is érdekesnek tűnik, biztosan jó szórakozás volt gyerekként ilyenekkel foglalkozni. Nem tudom mondjuk, nekem valahogy sosem jutott eszembe... Hmhm. Biztosan mással voltam elfoglalva. Éppen ment a Power Rangers vagy valami...
Úgy érzem fel kell mennem a padlás rejtett zugaiba és előkutatni ezeket a játékokat amik elvesztek az időben. Az egyikről tudok, hogy megtaláltuk régebben és fel is lett újítva kicsit, hiszen az idő már megviselte. Nagyon szeretem azt a játékot a mai napig. Igazából elő is szoktuk szedni, de csak egyszer egy évben. Nálunk ez már valami családi hagyomány, hogy szilveszterkor ha összeül a család, akkor hozzuk a társasjátékot és leülünk együtt játszani. De ez csak akkor van meg, máskor nem szokott ilyen lenni. De ettől függetlenül még szeretném lehozni a többit is, és ha lehet akkor kicsit rendbeszedni őket, szépen elrakni, hogy ne menjenek tönkre. Bár magában az is egy nagy kaland lesz, hogy felmenjek a padlásra és megtaláljam őket. Mintha kincskeresésre indulnék valami régi, letűnt helyre ami tele van pókhálóval és minden lépésed halálos lehet, mert elesel a kacatokban és ott ér a halál.
A felújított játék amit emlegettem, az Az Ezüst-tó kincse, Karl May azonos című regénye alapján. Sosem voltam oda a vadnyugati történetekért, de... ez valahogy más. (A könyvet mellesleg soha nem olvastam.) Van a játékban izgalom, érdekes és a tábla valami elképesztően szépen és részletesen van kidolgozva. Magában a tábla egy alkotás, de hogy ennek tetejében még játszani is lehet rajta... Nagyon jó. Lehetett területeket venni, amibe ha belelépett egy másik játékos, akkor fizetnie kellett neked, akkor megszerezhettél aranyrögöket, ha nem volt szerencséd, akkor pedig vagy lecsuktak, vagy az indiánok fogtak el, kiraboltak vagy tartozásokat fizettél égre-földre, esetleg váratlan kiadásaid lettek vagy eltévedtél. Itt megtörténhetett minden, ezért volt olyan izgalmas. Utána néztem, manapság olyan 10 ezer forint körüli (vagy jóval drágább) árakon árulják, wow ._. De igazából tényleg egy nagyon jó játékról beszélünk, szóval csak ajánlani tudom mindenkinek.
Itt hagyok még egy [ Index cikket], nemrég találtam ezt is róla.
A másik játék ami még valahol fent van, az a... igazából nem is emlékszek mi volt az eredeti címe. Főzőcske néven emlegettük, de... hogy tényleg ez volt-e a címe, azt nem tudom. A lényege az egésznek az volt, hogy a játék elején kaptál egy kártyát amin egy étel recept volt. A feladat pedig az volt, hogy a táblán lévő boltok végigmenj és összeszedd a hozzávalókat az ételekhez. Ha minden hozzávalód megvolt akkor meg... azt hiszem akkor mehettél a célba. De mindenféle akadály a játékosok útjába állt, például egy kutya aki elveszi a bevásárolt cuccokat, ilyesi. Annyira nem emlékszem már, de az megragadt, hogy szerettem vele játszani.
Aztán ki tudja mi van még a padláson. ._. Egy jóideje már szeretnék felmenni és kicsit rendet rakni, de ez akkor is nagy munka lenne ha többen csinálnánk, erre folyton megkapom, hogy bocs, nem megy fel veled senki, csináld egyedül. Ühm, oké. Ezek után kénytelen leszek. Bár ez elveszi valamennyire a kedvem. Mindent egyedül kell csinálnom, mert soha senkit nem érdekel, hogy mit csinálok.
- Yui
{ #5 }
But later, when parents fall from grace and become ordinary messed-up human beings and turn slowly from carers into people who must be cared for in their turn, who then will share those growing frustrations and pore over the million petty details of that long-shared soap opera that means nothing to others? And when they are finally gone, who will turn to you and say, ... Yes, I remember the red rocking horse... Yes, I remember the imaginary bed under the hawthorn tree.
- The Red House (Mark Haddon)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
