Megjöttem, olvasóim kicsiny csoportja :3

 

Amilyen nagy lendülettel jöttem megint, megint nincs miről írnom nagyon. xD Fail. De úgy éreztem végre neki kell lássak. Igazából úgy érzem sokmindennek neki kell lássak.

 

A rajznak, példának okáért. Már vagy x napja egyetlen karakter dizájnolok, csak éppen sikertelenül. Sokféle ruhaterv készült hozzá, de valahogy egyiknél sem érzem, hogy "ez lesz az igazi!" Valahogy nem tudom visszaadni azt, amit akarok. Nem akarom megváltoztatni a karaktert nagyon, de mégis, valami szebbet, valami összetettebbet akarok alkotni hozzá. Mert a tervezés folyamata során nem egyszer volt olyan, hogy ránéztem és: meh, ez túl egyszerű. Aztán reset. Én már csak ilyen vagyok. Van, ami jól néz ki egyszerűen is, szeretem a minimal designt ha mutatós és illik a karakterhez, de ehhez a lányhoz nem illik a minimalista stílus! Valami igazán mutatósat akarok ami szinte felsőbbrendűvé teszi. Igen. Na, ezt nem sikerül megalkotni. A keleties stíluskörben akarok maradni, mert alapjáraton a karakter olyan. Úgy értem, mikor évekkel ezelőtt megszületett, akkor is már olyan volt és ha ilyen téren megváltoztatnám, akkor az már túl sok lenne. Egy frizurát, egy kiegészítőt, egy színt még megváltoztathat az ember, de ha keletiből most bedobnám az európai stílusba, akkor az szinte elvenné magát a lényét. Vagyis valami ilyesmi. Szóval szenvedek, harcolok, de úgy érzem minden sikertelen tervvel közelebb jutok a megoldáshoz, mert mindig születik valami, akár csak egy kis részlet is, amire rá tudom mondani, hogy szeretném majd látni a kész tervben. Lassan megszületnek a kirakós darabjai, amiből majd összeállhat a végén a teljes kép. Yay~

 

Addig is kaptok egy fickót a "lenyalta a tehén a fejem" hajstílussal.

 

 

Amúgy ahhoz képest, hogy ide felrakok rajzokat, a galériát nem nagyon bővítettem még. .-. Úgy érzem ezek nem olyan nagy dolgok, hogy oda is felkerüljenek. Hm.

 

Egész héten csak rohangáltam. Vagy másoknak, vagy magamnak. Aztán besokaltam, hogy nekem kell mindenkinek elmenni mindenhova, de mikor rólam van szó, akkor "nem érek rá" meg "bizos nem fogok buszozni, majd te elmész." Ahham, kösz. Ezért elrángattam magammal anyut a szomszéd városba, de várakozás közben félidőben bedobta, hogy ő elmegy és otthagyott. Ühm.

 

De nem gáz, mert hamarosan megtartjuk idősebb nővéremmel a szülinapunkat. Ésaztán. Lazán berendeljük az áfonyás, koponyás tortát. Ésaztán. Mindenki mondhat akármit. Höh. (Amúgy is áfonya hiányom van. A zöldségesnél nem volt, mert az eladó azt mondta nagyon drága és nem vettek. 1000 Ft egy kis dobozzal!)

 

Helyette anyu vett egy vödör mandarint / citromot / narancsot. De inkább narancsot. Amiért annyira nem ugrok, szóval inkább kitrancsírozom a levüket és megiszom. A citromból meg... hm, lehet sütök kekszet. Ki tudja. Mi a francot csináljak ennyi citrommal?!

 

Mostanság megint feltámadt bennem a vágy, és előszedtem egy játékot, Touhou - Ten Desires. Érdekes, hogy pont egybeesik ez a keleties karakter designolásával, mert ilyen karaktereket nagyon jól lehet alkotni, tervezni ZUN dalaira. Maga a játék... nos, mikor elkezdtem, akkor nehéznek tartottam, el is ment tőle kicsit a kedvem. Aztán azóta megváltozott a véleményem és úgy vagyok vele, hogy tulajdonképpen jó játék ez, jó ötletekkel és jó karakterekkel. Örülök, hogy ismét lehet Youmuval is játszani, az újdonság számomra pedig Sanae volt, bár szeretem a lányt, csak a Mountain of Faithben tényleg egy pszichoként mutatkozott, vagy legalábbis ilyen érzésem volt vele kapcsolatban. .-.

Ebben a játékban a legjobban Yuyukoval, Mononobe no Futoval és magával Toyosatomimi no Mikoval szerettem harcolni. A többiek.. nos, nem volt bajom, csak... Seika és Yoshika párosa nem rossz elgondolás, csak sokszor bosszantóak voltak a számomra, Kyoukot pedig egyenesen nem bírom. Nem tudom miért, pedig maga a képessége és a támadásai kreatívak voltak, csak... csak... nem tudom. Nem szimpatikus, idegesítő karakter a számára. De mégis... igazából a legnagyobb bajom az egészben az, hogy úgy kell összekönyörögni életeket a játékmenet alatt. Persze, ad a játék, de csak darabokat. Ha kijön egy x számú darab, akkor kapsz +1 életet. Viszont ha élet vesztésről van szó, akkor egészeket vesz el, mert miért ne. Duplán számít minden, amit trance módban szedsz fel, ez egy jó dolog, csak éppen hogy ha nem tudsz átlépni trance módba, akkor így jártál. Szóval élvezetes és szórakoztató játék, csak éppen nehéz. Vagy csak én vagyok ezzel így...? Ki tudja. Ezek egy olyan ember szavai aki többnyire könnyű szinten játszik Touhout. Néha normálon. De leginkább könnyűn.

 

Hagyok itt dalokat :3

 

[04] Ghost Lead (Yuyuko boss harc)

[10] Suteki na Hakaba de Kurashimasho (3. pálya)

[14] Desire Drive (4. pálya)

[16] Furuki Yuanshen (Seika & Yoshika boss harc)

[20] Oomiwa Shinden (Mononobe no Futo boss harc)

[24] Shoutoku Densetsu ~ True Administrator (Toyosatomimi no Miko boss harc)

 

    

 

Befejeztem közben a Három sötét királyt. Kiderült mindenkinek mi köze az ügyhöz, jobban az ügyekhez, mert nem csak egy volt, több is keveredett. Kiderült, hogy majdnem mindenki gyilkos, vagy ha nem is gyilkos, akkor bűnöző. Szóval egész jól összejöttek a dolgok, nem gondoltam volna még véletlenül sem, hogy Leslie ennyi mindent sűrít össze egy könyvbe, történetbe. Okozott nem kis meglepetéseket. Bár azt még mindig nem értem, hogy csak úgy, a semmiből hogyan került sorban mindenki kezébe gépfegyver, de... ez nem is olyan lényeges.

 

- Igaz, hogy kísértetjárás volt... odaát Antiguán? A Hollad ház néhány rég elhalt tagja jelent meg önök előtt?

- Azt beszélik.

- Én ön... mit beszél?

- Hogy nem tudom. Nem tudom, ki jelent meg, de hogy valakik megjelentek, az biztos.

- Értem. És... egy úr beleesett a tengerbe, és felfalták a cápák?

- Úgy van.

- Egy úr... hm... felakasztotta magát a WC-ben a hajón?

- Úgy van.

- Egy úr... infarktust kapott a buszon?

- Úgy van. Van még kérdése?

 

Ő is tudta, én is, hogy bármit is szerettünk volna, az eseményeknek megvan a maguk belső logikája. Ha egyszer egy titokban tartani óhajtott esemény meg akar jelenni a nyilvánosság előtt, nincs az az erő, amely megakadályozhatná benne. Másképpen szólva, ha valamit el akarsz titkolni, a titok pedig úgy dönt, hogy nem óhajt többé titok maradni, nem is marad az, arra mérget vehetsz.

 

Halkan mondta, mégis mindenki meghallotta. Ez különben a rossz hír természetéhez tartozik. Nem lehet olyan halkan kimondani, hogy azonnal meg ne hallják.

 

 

A többit... a többit majd talán egy kicsit később. Elkezdtem egy sorozatot, de ez egy másik témakörhöz tartozik, ki tudja, lehet egyszer felbukkanok egy nosztalgiázós bejegyzéssel. Legalábbis szeretnék.

 

 

- Yui

Régen jelentkeztem értelmes bejegyzéssel, itt az ideje, nem igaz? Ki tudja. Mondjuk olyan sok említésre méltó dolog nem nagyon történt velem. Azért próbálok írni valamit.

 

Először is, egy ideje itthon vagyok szabadságon és meglepő milyen gyorsan mennek a napok. Talán gyorsabban, mint mikor dolgoztam. Pedig akkor még tartalmasabbak is voltak. Valamilyen szempontból. Persze, sokmindennel foglalkoztam akkor a munkahelyen, plusz itthon is. Most meg itthon vagyok, teljesen rá tudok koncentrálni a saját projectekre, dolgokra, amiket eddig halogattam, mert nem volt rá elég idő, vagy éppen akkor volt idő mikor kedv nem volt, esetleg mást csináltam inkább szívesen. Szóval éljenek a saját projectek, remélem nagy-nagy előrelépést tudok produkálni majd ezen a téren. Szerintem ideje lesz bedobni magam.

 

Mire gondolok itt pontosan? Mondjuk a játékomra. Rájöttem, hogy mind szép és jó, hogy lassan haladok, haladok, de eddig csak arra koncentráltam, hogy a törénet meglegyen. No de... Lassan azt is végig kellene gondolnom, hogy magában a játékmenetben milyen rendszereket akarok alkalmazni. Mondjuk csata rendszer, varázslatok, ilyesmi. Fell kell állítanom a szabályokat, megszabni a határokat. Hiszen a játékmenet hatalmas része egy játéknak. A játékmenet és a történet tartja össze az egészet. Na meg a karakterek. Az összes többi csak másodlagos ezekhez képest, én úgy gondolom. Nem egy példát tudnék mondani arra, mikor a grafika eléggé érdekes volt, de a történet és a játékmenet annyira megragad, hogy le sem tudod rakni a játékot. Aki másképp gondolja, az ne játszon, azoknak ott vannak a legújjabb hype játékok. Degonoszvagyok.

 

Komolyan, ahogy itt ülök tök egyedül a szobámban és mindenféle eseményen dolgozok a játéknak... lassan úgy érzem magam, mint a világtól elhatárolódott őrült tudós aki bezárta magát a gondolataival és a kísérleteivel a laborba. Bár, hogy őszinte legyek, a játékom nélkül is így érzem magam, hm. De igazából nagyon nincs is kivel megosszam ezeket a nagyszerű ideákat, így nem csoda, hogy ide jutottam. Most született csak meg Árny Professzor. xD Na de visszatérve az eseményekre. Pont mostanában oldottam meg egy hatalmas problémát, amivel eddig küszködtem, ez a probléma pedig egy harc közben lefolyó esemény, ami csekkolja a karakterek meglévő pontjait és eszerint indít további eseményeket. Persze ez senkinek nem mondd semmit, tudom jól. De mikor végre megoldottam a felmerülő problémát, olyan boldog voltam, főleg, hogy magamtól jöttem rá. Az... nagyon jó érzés. Valami olyasmi zajlott le a lelkemben, mint mikor Colin Clive Frankensteint alakítva az 1931-es filmben felkiált, hogy: "It's alive! It's alive!"

 

Viszont a rajzolás terén mehetek, aztán szégyelhetem magam, mert nagyon nem produkáltam semmit. Csak egy-két firkát, az meg valljuk be, nem sok. De ahelyett, hogy magyarázok, inkább megmutatom, hiszen így az igazi, nem? Még ha nem is a legszebbek, legalább lássátok, hogy próbálkoztam. Megjegyzések ha a képek fölé viszitek az egeret~

 

   

 

Aztán történelmi pillanat, filmeztem, emberek. Mégpedig tévében néztem. Azt hiszem kis magyarázatra szorul a dolog. Szóval évekig úgy éltem, hogy a szobámban nem volt tévé. Csak a többi szobában meg a konyhában, nálam nem. De sosem néztem. Ha kimentem a konyhába enni és pont ment, akkor elnézegettem, aztán mikor végeztem, leléptem. Nem kötött le a tévé. Aztán most, hogy meglett a SNES Minim is, elhatároztam, hogy venni fogok egyet. A legkisebb, legolcsóbb jó lesz, mert amennyit menni fog nálam... Arra pont elég. Hát ez így is lett. Aztán megláttam, hogy a hétvégén lesz a Vissza a jövőbe első két része, mondom úgyis olyan régen meg akarom nézni, hát akkor ha tévém is van, akkor avassuk fel. Így is történt ez is. Az más téma, hogy a trilógia harmadik részét már le kellet tölteni, mert persze egy három részes film sorozatot leadni elejétől a végéig már túl mainstream.

Láttam én régen ezt a filmet (filemeket), de nem sok emlékem volt róla... úgyhogy most minden az újdonság erejével hatott. Az is, hogy végül is a film első része 1985-ben jött ki, a harmadik meg 1990-ben. Whoa, én biztosan későbbre tippeltem volna, 199x vagy valami. De nem baj, ez az évjárat is még tökéletes és ami azt illeti maga a trilógia is élvezetes volt. Voltak is elvárásaim egy ilyen nagy címtől, de igazából mindent megkaptam amit csak akartam. Kezdjük ott, hogy összefoglalva mind a három részt, maga a történet nagyon jól ki van találva, fel van építve. Szépen fokozatosan adagolja be a dolgokat, aztán a végére szép kerek egész lesz minden. Lehet belőle tanulni történet mesélésből, építésből. A másik dolog ami nagyon tetszett az a karakterek és a szereposztás. Mindenki fantasztikusan tudta hozni a maga karakterét. Nem tudom ki intézte ezt így, de jól csinálta. Marty karaktere azért tetszett, mert olyan ellentmondásos volt az egész gyerek. Ránézésre egy szerencsétlen, viszont ha oda kellett tennie magát, akkor odatette keményen. A Doki pedig a tipikus "nem tudom eldönteni, hogy őrült vagy zseni" feelingű ember volt. Persze a választ mindenki tudta, de akkor is hozta a figurát. Az még külön a kedvencem volt minden részben, hogy ugyan azok a jelenetek lejátszódtak, csak éppen más időben. Érdekes volt és szórakoztató. Az ember tudta, hogy valamikor bekövetkeznek, de valahogy mégis meglepetésként ért kicsit minden ilyen jelenet.

Összességében, megérte megnézni. Ja, és ha találkoztok régi NES játékokkal amik a filmből készültek... azokhoz ne nyúljatok hozzá, az már nem éri meg.

 

Persze játszottam is, mert ez sosem maradhat ki, ha van szabadidőm, akkor szeretem játékkal tölteni. Nemrég kivégeztem a Phoenix Wright: Ace Attorney - Justice for Allt, az Ace Attorney sorozat második játékát, a DS verziót. Ezzel a lendülettel pedig a végigjátszást is megírtam hozzá, majd egyszer felkerül VDre. Már megszoktam, hogy ettől a játék sorozattól mindig remek részeket kapunk és ez most sem volt másképpen. Megjegyzem, egy nyomozós, krimis, tárgyalótermes játékról van szó ahol a főszereplőt, Phoenix Wrightot kell irányítanod, aki mellesleg ügyvéd. A feladatod minden követ megmozgatva és minden bizonyítékot felmutatva bebizonyítani, hogy a védenced ártatlan. Persze ennél sokkal több van ebben, főleg az utolsó ügy, Matt Engarde hírhedt esete. A játék szépen tud játszadozni a játékos érzelmeivel, az egyik kedvencem ilyen téren a második ügy, a Reunion and Turnabout. Na de azt se felejtsük el, hogy az idegeivel is szépen tud játszani, erre fényes példa az utolsó, Farewell, My Turnabout ügy. Itt már az izgalom a igazán tetőfokára hágott, nem tudnék mondani semmit, amin ennyit izgultam volna mostanában, fantasztikus volt. Mindekinek csak ajánlani tudom aki szereti a krimit, a humort és a gondolkodós játékokat. Bár azt meg kell hagyni, hogy érdemes az első résszel kezdeni a sorozatot. (Lábjegyzet: Pearly atom cuki. Lábjegyzet vége.)

Ja, igen, a játék sorozatnak nemrégiben készült anime verziója is, de csak az első részt láttam belőle. Az olyan csalódást okozott, hogy nem is néztem tovább. Ami engem illet, kérdés nélkül inkább a játékokat választom, mint az anime verziót.

 

     

 

Persze a könyv sem maradhatott el. Egy kis Lawrence-féle krimire vágytam, így elkeztem a Három sötét királyt tőle. Egyből sikerült belenyúlnom egy két kötetes történetbe természetesen. Abból az egyiken már túl vagyok és a második kötet úgy... a felénél járok és... még mindig nem tudom ki a gyilkos. Tippet se tudnék mondani. Na jó, tippelni talán tudnék, de sokáig nem jutnék a bizonyítással. Eddig izgalmas, tetszik a felépítés, a karakterek. Vannak olyanok akiket nem tudok hova rakni, de érzem, hogy a végén még lesz jelentősségük, sőt, most is van, csak... még nem látunk a dolgok mögé, nem értjük, hogy miért is olyan fontos az ő jelenlétük, hm. Szeretem az ilyesmit, misztikusságot kölcsönöz a történetnek. A stoy mellesleg a következő, egyenesen a könyv hátuljáról:

"Leslie L. Lawrence ezúttal Montserrat szigetére utazik, hogy elkísérje Siskin nagymestert egy sakkversenyre. A versenyt megelőző napokban furcsa események játszódnak le: kísértetek riogatják a résztvevőket, megsütik Rovina asszony mongúzát, valaki medvecsapdába lép, majd megtörténik az első, kegyetlen gyilkosság. 

A gyilkos sorban szedi áldozatait, és talán mindenkit megölne a verseny résztvevői közül, ha hősünk mellett nem állna ott Paul Billerbeck, a gumiasztal bajnoka, Haralambosz, aki egy kanna vörösborral felrobbantott egy halászhajót, és a titokzatos, ronda lány a vödrével és felmosófájával. A gyilkos hamarosan rádöbben, hogy méltó ellenfelekre talált."

Vannak olyan karakterek is akiket akik emlékezetesek a számomra. Mondjuk Siskin az örökös (és talán már beteges méreteket öltött) paranoiájával. De ide tudnám sorolni Hoovert vagy Billerbecket is, esetleg Haralamboszt.

 

Ahol sok ember összegyűlik, és kéznél van valamilyen eszköz, amivel játszani lehet, biztos lehet benne, hogy jó néhányan azonnal vetélkedni kezdenek egymással. Így volt ez mindig, és így is lesz. Az ember már csak ilyen. Szereti bizonygatni, hogy különbb a többinél.

 

Nos, nagyjából ennyi minden történt. Meg az, hogy gyalogosan anyuval bejártuk már nem csak a várost, de már a szomszéd várost is. ... Utálom a havat.

 

 

- Yui

Mostanában nem tudnám azt mondani, hogy olyan sok dolog történt, de talán mégis. Talán. Sokkal inkább bennem történtek dolgok, mintsem körülöttem. Feldolgozás alatt állnak még a dolgok, de magam se tudom, hogy miért is. Néha... egyszerűbb lenne mindent csak elengedni, ahelyett, hogy gondolkodik csak rajta az ember, de aztán rá kell jönnie, hogy ha meg is próbálja elengedni, az csak még több gondolkodással jár. Ne akarjuk becsapni magunkat.

 

Úgyis szépen összejött minden az elmúlt napokban. Egy hetes betegség, női problémák, az ideg... Meg még pár személyes probléma. Hah, még telihold is volt, lefogadom, hogy ez is szerepet játszott. Hát hogyne. Kissé leépültem, úgy érzem. Kissé nagyon. Le kellene nyugodnom valahogy, vagy nem is tudom, de... egyelőre eléggé egyedül érzem magam. Saját magamat támogatom, hogy igenis minden rendben lesz és ne aggódjak, mert minden meg lesz oldva. Ezt is meg kell tanulni valamikor. Elvégre... saját magamban kell bíznom a legjobban, nem? De. Szóval összeszedem magam, odabaszok mindenkinek, megcsinálom azt, amit meg akarok csinálni, haters gonna hate idc. Egy kibaszott amazon vagyok, még egyedül is. Shit. ... Ijesztő mennyire tud ingadozni az ember hangulata. Jobban mondva a nők hangulata! A nőké...!

 

Feltámadtam. Talán. ... Nem talán! Megtörtént. Még ha a testem nem is gondolja így és néha remeg a kezem.

 

Fogytam. Megint. A jelenlegi súlyom 49 kg, ami... édes kevés. Főleg a koromhoz és a magasságomhoz képest. Lehet, hogy az a menő, meg az a divat, hogy minél vékonyabbnak kell lenni, de én mégis azt mondom, hogy ne. Hízni akarok, de egyszerűen nem megy, így csak szeretném megállítani a fogyásom. Kissé ijesztő, azt kell, hogy mondjam. Kiállnak valamilyen mértékben a csontjaim, így az sem mindegy sokszor hogyan állok vagy fekszek, mert egyszerűen kényelmetlen, fáj. Boldogabb voltam nemrég az 52 kilómmal, mint most. Pedig aztán az se volt egy nagy eresztés, de mégis azért más volt. Érezhetően más. Meg azért arra is gondolnia kell az embernek, hogy oké, vékony, milyen menő, de ha egyszer beleesik egy váratlan betegségbe, akkor az eléggé ki tudja csinálni. Szóval... ha valakinek van tippje, akkor szívesen meghallgatom. Közben meg küzdök az idegeskedéssel, mert az aztán viszi le a kilókat, azt biztosra állíthatom.

 

Igazából az, hogy ott dolgozok ahol, valamilyen szinten jó hatással van rám. Mármint az emberek körülöttem. Két részre tudnám osztani a csapatot, az irodai emberek és a munkások. De minden téren azt látom, hogy erős emberekkel vagyok körülvéve akik nem pánikolnak be apróságok miatt. Mármint lelkileg erős. Ez azt hiszem valamilyen szinten rám is hatással van. Legalábbis néha hatással van. Vagy az a helyzet, hogy "leszarom." Nekem is sok mindent le kellene szarnom, az az igazság. Szóval jó lenne ha végre kicsit megváltoztatnám a világnézetemet ahhoz, hogy boldogabb legyek. Ne vedd fel a szart, hagyd ott. Eláll az ott magában, nem a te dolgod.

Mikor az egy hetes betegségem után visszamentem, akkor is már az első nap után úgy éreztem, hogy "igen, erre úgy érzem szükségem volt." Arra, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik azt mondják: ne aggódj, le kell szarni, mit problémázol rajta? És? Igen. Az ember erőt tud meríteni valahol ezekből.

 

Az meg megint egy külön téma, hogy látom, hogy ezek az emberek néha hogyan viselkednek egymással. Ha kell, akkor leüvöltik egymás fejét, elküldik a másikat a fenébe, de... ettől függetlenül mindkettejük tudja, hogy ez nem a világ vége. Úgy értem, lehet, hogy üvöltenek egymással, de ez nincs hatással a kapcsolatukra. Következő pillanatban, mintha mi sem történt volna. Tessék, legalább ki tudják adni magukból a felgyűlt stresszt. Nekem is... részem volt egy ilyen kapcsolatban régebben, márint nem párkapcsolatról beszélek, baráti kapcsolatról. Akkor... úgy éreztem szabadabb vagyok, nem kell minden egyes mondatomat, szavamat megválogatnom, nehogy rosszul szóljak és a másik vérig sértődjön és ott hagyjon. Jobb az, ha az ember ki tudja adni magából, ki tudja mondani, a másik pedig megérti, ahelyett, hogy felveszi és megsértődik.

Őszinte leszek, sosem voltam a "cukcsi" barátságok híve, amikor égre-földre csak becézgetik egymást a felek, és ölelkezés, meg puszi meg jaj drágám, édesem... WTF. Most szeretők vagyunk, vagy barátok? Bár ha párkapcsolatról van szó, akkor se csináljon így a pasim, mert... leütöm. Igen, nem vagyok egy rózsaszín ember. Sosem voltam és nem is akarok az lenni és nem is leszek az senki kedvéért. Így is mindig azt mondom, hogy én egy poker face boszorkány vagyok. Középiskolában egyik csoporttársam azt mondta, hogy jó lennék vallatónak és bennem vannak a terrorista gének. Szóval jó lenne ha megint visszanyerném a régi fényem. Erre van most szükségem, nem a cukcsiskodásra. De úgy érzem senki nincs mellettem aki vissza tudna vezetni erre az útra. Így... így hát egyedül vágok neki. Ha nincs más megoldás, akkor meg kell próbálni talpra állni egyedül. Erre kellene mindig emlékeznem. Mindig. Ezt nem szabad elfelejteni. Soha. Csak az a baj, hogy néha elvesztem ezen az úton az iránytűmet, és a körülöttem lévő emberek nemhogy segítenének megtalálni, inkább csak messzebb rúgják a sötétben. Geez.

 

Más. Aoleevel folytott beszélgetésem hatására megjött a kedvem az animézéshez. Pedig a rajz volt a téma, lényegtelen. Utólag azért megköszönöm, hogy meghozta a kedvem még akaratlanul is, mert egy igazi gyöngyszemre bukkantam az animék között ami nagyon hamar az egyik kedvencemmé vált. Ez pedig a [Neon Genesis Evangelion]. Eléggé régóta szemeztem vele, de gondoltam ideje lenne tenni is az ügy érdekében.

Nem mai darab, 1995-ben jelent meg, de... tudjuk, hogy az évszámok nem határozzák meg egy mű értékét. Sőt, ezekben az években születtek a legendák. Beszéljünk igazából... bármiről. Az '90-es években nem tudom mi történt, de sok dolog látott napvilágot amit a mai napig előszednek és élveznek az emberek. Legyen zene, vagy játék, film, anime, bármi. Szóval ez egy igencsak jó évjárat. És ebben az esetben sem csalódtam.

Az anime messziről is mecha és... közelről is, nincs ebben semmi hazugság, pusztán annyi, hogy azok a robotok, nem teljesen robotok. Phew. De.. igazából úgy érzem, hogy úgyis inkább a karaktereken volt a hansúly, az ő lelki világukon, megpróbáltatásokon amiken keresztülmentek vagy mennek. Igazából... durva volt. Olyan pszichológiai / mentális kínzást, szenvedést én még nem láttam animében, mint ebben. A filmek közül említhetném a Jákob Lajtorjáját amiben szépen kijött Jacob lelki szenvedése, de az Evangelion is szépen teljesít ilyen téren. A vége már szinte ijesztő és... mesteri. Az anime darabokra szedi a karakterek érzelmeit, a tetteik motivációját boncolgatja, a vágyaikat, a viselkedésük miértjét. Igazából nagyon is elgondolkodtató volt. Shinji karakterét pedig imádtam. Olyan sokféle oldalát ismerhettük meg az anime alatt... De igazából együtt tudtam érezni vele, megértettem mit miért érez.

Aztán megnéztem a The End of Evangelion moviet is, tekintve, hogy elvileg ez volt a történet befejező mozzanata, de ez csak még több kérdést vetett fel bennem. Ami azt illeti pszicho-gore horrornak beillet. Szerencsétleneket komolyan sajnáltam már .-. Érdeklődök majd még a remakek felől is, csak.. szerintem azt már angol felületen kell néznem, hmhm. De nem érdekel, ha valamit meg akarok nézni, akkor meg fogom nézni.

 

  

 

  

 

 

Aztán nemrégiben megcsapta a fülemet egy olyan hír, hogy készül, illetve már elkészült egy [Castlevania] movie is. OMG! Egyik kedvenc játék sorozatom és movie és OMG megint. Szóval tisztára be voltam zsongva, hogy mi lesz ebből az egészből. Az egyik videós akit követek, feltett egy kritikát. Oh, mondom, hurrá, már elérhető. Szóval addig-addig mentem míg meg nem tudtam nézni. De emberek, erre szükségem is volt.

A történet a Castlevania III és a Symphony of the Night történéseit foglalja össze, vagy vonja össze ahogyan én láttam. Igazából nem panaszkodhatok a karakterek kidolgozásáról, mert a játékokban csak minimálisan ismerhetjük meg őket, szóval eléggé szabad kezük volt az alkotóknak. Mondjuk soha nem gondoltam volna, hogy Trevor a movieban majd egy alkoholista hoboként mutatkozik, de basszus, tetszett. Mivel nem volt semmi elvárásom a karakterek kapcsolatban amit a játékok alapján alkottam meg, így nem volt nehéz elfogadnom Trevort ilyennek. Meg ami azt illeti jól hozta a karaktert, szerethetően.

Azt külön imádtam, hogy a karakter designok leginkább Ayami Kojima munkájára hajaztak. Gondolok itt Alucardra vagy Draculára. Örülök neki, hogy hasonló designt kaptak. Sypha mondjuk maradt a CV III-as designal, de... hozzá ez illik. Dracula érzései itt jobban kijönnek, mint a játékban, gondolok itt pl a Symphony of the Nightra. Ott is megértettük mit miért csinált, de itt érezhettük is azt a fájdalmat, dühöt, agressziót.

A movie nem csak brutális és aggresszív, de ahol kell, ott humoros, komikus is, jól ötvözi ezt a kettőt mind a 4 részen keresztül. Mert... 4 rész van csak. Egyelőre! Állítólag majd jön egy "második évad" is 8 résszel, egyszer valamikor. Szóval várom. Egyedüli negatív pontnak azt tudnám mondani, hogy... hol vannak a dalok? Az eredeti, megszokott Castlevania dalok... Ezeket hiányoltam. Igazán rátettek volna még a hangulatra. De ettől eltekintve is, tényleg jó dolgot hoztak össze a készítők. A harcok látványosak, bár néhol kissé lassúak, a karakterek szerethetőek, a történet sem rossz ahhoz képest, hogy milyen alapból dolgoztak. Aki egy kis középkori vámpíros horrorra vágyik, annak ajánlom, a játékok ismerete nélkül is. Hiszen itt mindent elmondanak a történettel kapcsolatban.

 

  

  

 

 

Gondoltam csak írok két sort, hogy jelentsem, élek még, aztán megint mi lett belőle. .-. Hmhm. Na, nem baj. Le kellene mosni a körömlakkomat is.

 

 

- Yui

 

 

 

Rajzolni meg nem rajzoltam. Mióta a végére értem a rajzos füzetemnek az új ott vár, hogy belekezdjek, de... semmi. Pedig kettőt is vettem, biztos ami biztos. Ha így haladok akkor sokáig kitartanak majd. Pedig vannak ötletek a fejemben, csak olyan nehéz előszedni és nekikezdeni... Pár mozdulat, komolyan, katasztrófa. Khm.

 

Filmeztem is. Összehozott a sors a Clue nevű SNES játékkal ami az azonos nevű társasjátékon alapul és van egy film verzió is. Azonos címen persze. Szóval Clue (1985). Az első tárasajáték után készült film. Igazából élveztem a játékot és maga a detektív, gyilkosságos téma is tetszik, szóval pozitívan álltam hozzá a dologhoz. És nem is csalódtam. Létezik valahol az éterben egy magyar szinkronos verzió, csak az a problem, hogy azt sehol nem találtam neten. Gondoltam akkor megnézem angolul, de végül sikerült előkutatni egy magyar feliratos verziót. Egy vígjátékról van szó mellesleg.

A történet a következő... 6 vendég meghívást kap egy hatalmas házba és kiderül az is, hogy van valami közös bennük: mindegyikük zsarolás áldozata. Hamarosan fegyvereket kapnak, a vendéglátójukat pedig holtan találják. A csapatnak az inas és a szobalány közreműködésével meg kell találnia a gyilkost vagy rájönni, hogy melyikük az. Hiszen mindenkinek vannak titkai, mindenkinek van indítéka. A nyomozás közben viszont újabb és újabb hullák bukkannak fel, az idő pedig szorít. Ha nem találják meg a tettest a rendőrség kiérkezése előtt, akkor mindenki bukni fog.

Úgy megkever a film ahogy illik. Mármint ami a gyilkosságokat illeti. Legalábbis én egy ideig tudtam követni, hogy talán mi történt, aztán ahogy bonyolódott az ügy, elvesztettem a fonalat. Lehet, hogy a sorra hullnak az emberek, mégis nagyon jól hozza a vígjáték vonalat és az első perctől az utolsóig szórakoztatja az embert. A karakterek is jól el vannak találva, nagyon senkire nem tudnám mondani, hogy bajom lett volna vele. Illetve max Mr. Boddy akit annyira nem bírtam, de... ő úgyis a film elején meghal xD Szóval sok vizet nem zavart. A vége a legérdekesebb. A filmnek három vége van. Azaz három lehetséges módon oldják meg az ügyet és mind a három esetben más a gyilkos. Okoz meglepetéseket ez a három vég. [IMDb link]

 

Wadsworth

Ő a második férje volt. Az első férje is eltűnt.

 

Mrs. White

Ez volt a munkája. Bűvész volt.

 

Wadsworth

De soha nem került elő.

 

Mrs. White

Nem volt túl jó a szakmájában.

 

 

Következő pont, játszottam. Oh, de már milyen régen. De mivel ehhez kapcsolódóan tanultam és projekteztem, így ezeket is megemlítem. (Bár ha valaki nézte mostanában VDt, akkor nem fogja meglepetés érni, mert ezzel a lendülettel oda is felpakoltam.) Ib (2012). Yup, végre ez is megvolt és sír a szívem több okból is. Először is, lehetne folytatás (hogy megmentsük Maryt!), meg miért nincs belőle movie vagy sorozat vagy bármi meg az endingek. Felvágós leszek és adok egy [VD linket] annak aki utána akar nézni a dolognak.

Aztán áttérek a másik részre. Kicsit belenyúltam a játékba ami úgy egy hetet vett el majdnem az életemből. Illetve a szabadidőmet abban a pár napban, de azt teljesen. De nem bántam meg. És miközben nézelődtem a programban, sokmindent megtanultam Makerezésből is, szóval hurrá hurrá, boldog vagyok. Megkaptam pár olyan kérdésemre a választ ami már régen érdekelt. Mikor Yume Nikkibe belenéztem, akkor agyrémet kaptam, mert a japán karaktereket átrakta nekem blabla nyelvre, de ebben szépen angolul volt minden.

 

De ha már Makernél tartunk... olvastam egy olyat, hogy van aki már ha csinál is ilyen játékot, akkor azt már nem a magyar közönségnek fogja szánni, mert felesleges. Nem szó szerint ezt írta, de ez volt a lényege. Valahol megértem, valahol viszont elkeserít, hogy ennyire kevesen foglalkoznak ezzel. Persze, nem kap érte pénzt az ember, akkor sem ha saját grafikával meg zenével, stb jön elő, mert a program amit használ, az ingyenes. A Maker újabb verziója már nem, fizetni kell érte, de ezért cserébe kereskedelmi forgalomba hozhatod a játékot amit csinálsz vele. Ismertem egy-kettő jó magyar Makeres csapatot... az egyik megállt, azt tudom. Tőlük játszottam először Makeres játékkal és az egyik legjobbnak tartották őket. De ha jobban megnézzük, akkor ebben az országban igazából halott a játék készítés. Legalábbis ezt vettem észre. Találkoztam amatőr játékokkal (Maker mellet), de... ott sem volt túl nagy élet és nem is láttam nagyobb projekteket sem. Szomorú a helyzet.

De ilyenkor mindig eszembe jut, hogy több Makeres játékkal mit értek el a készítőik. Persze külföldön. Ott van példának okáért a Corpse Party. Kijött annó 1996-ban, aztán megnyert az emberke vele egy versenyt és sorra jött a többi. A többi rész, PSP megjelenés, Nintendo DS megjelenés, OVA sorozat, manga és élőszereplős filmek, Drama CD. Wow. És minden ott kezdődött, hogy egy 22 éves diák leült játékot csinálni.

Yume Nikki. Lehet, hogy a készítője eltűnt és nem hallunk felőle egy szót se... A játék viszont nagy siker lett. Sorra jöttek a fangamek, manga is született. Ao Oni. Film született belőle, de köszönöm szépen, nem szeretném látni, de ott van még a novellizáció és 2017re tervezik az anime verziót. Ib, lehet, hogy ebből nem készült semmi, de mégis hatalmas a rajongótábora világszerte. Csak úgy, mint a feljebb felsorolt játékoknak. Persze jóval több van ezekből, ezek csak példák... Mondhatnám még, hogy Mad Father, The Witch's House, Alice Mare (hopp, ez nem Maker) Jahm, elfelejtettem megemlíteni, hogy mindegyik... japán. Legjobb tudásom szerint. Szóval wow. Soha nem szabad feladni...

 

Ahhoz, képest, hogy csak egy laza helyzetjelentést akartam írni... Lett belőle km-es duma. Kárpótlásul a sok pofázásért, kaptok muzsikát.

[蓮 - Puppet (Mary's Theme)]

Mary témája, mert... mert igazából szeretem ezt a karaktert. Szegényt sajnálom is, akármilyen pszichopata is lett a játék végére. Ő csak szeretetre vágyott T-T

 

Bedugulok végre.

 

- Yui

 

 

Hurrá, hurrá, végre eljutottam odáig, hogy ide is írjak végre valamit. Bár nem mintha annyi dolog történt volna az elmúlt időszakban.

Dolgozgatok, folyton menni kell valamerre mert miért is ne... Pl most benne vagyok egy oktatásos témában és... ne. Mármint az időbeosztásom így eléggé gázos. Főleg, hogy szombaton is vannak órák és gyűlölöm. Három tantárgy van összesen amiből egyre (infóra) van felmentésem. A másik kettő az angol meg a főtárgy. Hát... igazából engem csak a főtárgy érdekel az a nagy helyzet. Jobban mondva annyira nem érdekel, de... ez van. Legalább csináljak már valamit. Arról nem is beszélve, hogy ez az egész ingyenes. Jipijájé. Ez az egy jó benne xD Jó, igazából a tanárok is normálisak. Csak néha úgy érzem, hogy mindenki olyan fontoskodó (nagy meglepetésemre a 3 tanáron kívül mindenki...) Szóval nem tudom mi lesz ebből az egészből, de majd meglátjuk. Haladni kell előre és... csak ennyi a lényeg. Huh. De fárasztó így, azt meg kell hagyni. Abba meg bele se merek gondolni, hogy mi lesz ha egyszer lejár a szerződésem a jelenlegi melóhelyemen. Akkor fogom minden nap hallgatni a cseszegetést itthon meg a hülyeséget, meg hogy nehogy elképzeljem, hogy engem el fognak tartani (bár soha nem kértem senkitől és soha nem is gondoltam így, de... azért mindig megkapom) Ahj, nem gondolkodok ezen mert csak felcseszem magam újfent.

 

A legutolsó filmezésem egy régi klasszikus volt. Mert hát az utóbbi időkben már láttam egy-kettőt, így ezt is meg kellett néznem. Frankenstein (1931). Türüptüp. Azt mondjuk előre sejtettem, hogy nem lesz sok köze a könyvhöz és... valóban nem is volt. Na jó, a lény meg Frankenstein stimmelt, de a többi nem. Külön öröm volt úgy nézni, hogy le volt vágva az elejéből pár jelenet meg úgy konkrétan az egész vége, WTF. De klippekben megnéztem neten. Szóval mondhatni láttam az egészet, csak darabokban.

Na akkor... Igazából oké, hogy szerepelt benne Frankenstein, de mi a frászért kellett átkeresztelni szerencsétlent Victorból Henryre? Jó, nem mintha olyan sokat számtana, de... ez számomra értelmetlen volt, tekintve, hogy... ez egy lényegtelen részlet. De a név nem vész el, csak átalakul, kaptunk egy másik Victort a filmbe. Egy hangom nem lehet. De ha már Frankensteinnél tartunk... tetszett ahogyan Colin Clive alakította. Az igazi őrült tudós érzését keltette aki bármire képes, hogy elérje a céljait. És... valóban. Aztán itt volt még Dr. Waldman aki... hé, csak nem Van Helsing Prof a Drakulából? Miután megölte a vámpírt, átjött, hogy besegítsen Frankensteinnek egy kicsit. Aztán meghalt. Hm. Na de nem húzzuk tovább, hiszen itt van Boris Karloff, mint a lény! Egen. Azért... sok szöveget nem kellett tanulnia, annyi szent.

Mikor olvastam a könyvet, akkor nem tudtam eldönteni igazából, hogy most "kinek a pártjára" kellene állnom. A lény, vagy Frankenstein? Mindkettejükben volt valami ami nem tetszett, de mindkettejük cselekedeteit meg lehetett érteni. Az ő "harcuk" és kapcsolatuk nagyon tetszett végig. Ebben a filmben viszont... valahogy egyértelműen el tudom dönteni, hogy a lényt pártolnám. Frankenstein eléggé... hogy is mondjam milyen volt. Nem sok mindent csinált ami miatt annyira szimpatizálni akartam volna vele. Sőt. A filmnek a legutolsó része volt az, amire azt mondom, hogy epic. Az égő szélmalommal és a lény meg Frankenstein harcával a tetején. Whoa. Az ott volt. Igaz szomorú voltam amiatt ahogyan alakultak a dolgok, de... alapból lehetett tudni, hogy ez a történet se arról híres, hogy happy end lesz. Meg... azért... mindenki olyan lazán vette mikor a lény csak úgy közöttük járkált.. tényleg, mintha a világ egyik legtermészetesebb dolga lenne, hogy hullákból összerak valaki egy testet, lop hozzá egy agyat is, feléleszti egy laborban és... ott van. Ennyi, emberek, ennyi.

Összességében azt tudom mondani, hogy nem volt rossz. De azért azt tegyük hozzá, hogy a Drakula jobban tetszett o.o [IMDB link]

 

Victor Moritz

Henry - In the name of God!

 

Henry Frankenstein

Oh, in the name of God! Now I know what it feels like to be God!

 

 

Na de végre eljutottam odáig is, hogy animézzek mert... ezer éve nem tettem meg. De egyik nap úgy keltem fel, hogy megnézem a C-t. És... megnéztem. Nem tudomn, ne kérdezze senki. Úgy tűnik ehhez csak... úgy kell felekelnem reggel. Szóval C – Control – The Money and Soul of Possibility.

Egy ideje már meg akartam nézni, de... csak most jutott eszembe, illetve csak most keltem fel úgy, hogy megnézem. xD Eléggé rövid volt, összesen 11 rész. Az elején még nem gondoltam volna, hogy ezt mondom, de néztem volna tovább is. A történetvezetés tetszett, ahogyan lassan megváltozott a véleményem egy-két karakterről. Az utolsó részekben pedig már úgy pörögtek az események, hogy. A kedvenc részem az utolsó csata. (A filmben is, itt is... szeretem a végső csatákat xD)

A kakrakterekről annyit, hogy voltak akiket szerettem, voltak akiket kevésbé, de senkire nem tudnám azt mondani a főbb karakterek közül, hogy nem bírtam. OP-ról, END-ről nem nyilatkozok mert azokat mindig átpörgettem. Hmhm.

Deaminemtetszettkicsitse.... Az animáció néhol. A szememet kínozta az egész ahogy megcsinálták. Csináljátok hagyományosan, hogy az Isten áldjon meg titeket, nem igaz. Nem kell a CGI. Enélkül is szerintem meg lehetett volna oldani illetve jól nézett volna ki. Főleg, hogy voltak részek mikor nem is valami nagy epic harci jelenetnél használták vagy ilyesmi, csak... egyszerű jeleneteken. Ne, kérlek, ne. Attól, hogy az emberek libasorban mennek, még ne kelljen már CGI. Meg néhol voltak valami... egészen érdekes jelenetek. Mármint a grafika is megváltozott és WTF, ez meg mé?! Ha szép lett volna, azt mondom, oké. De nem volt az. Jó, persze volt annak értelme, hogy az adott jelenet más volt mint a többi, mert nyilvánvalóan történt valami amire felhívta a figyelmünket, de... ehhez most feltétlenül el kell csúfítani a grafikát? Ami megjegyzem alapból nem rossz. Fú. A színekről meg nem is beszéljünk. 11. rész vége = kifolyik a szemem a tarkabarka színvilágtól. Valahogy az Üzleti Negyed meg egy Monte Cristo grófja (anime verzió) volt. Huh. 

De ettől a grafikai mizériától eltekintve tényleg nem volt rossz. Igen, tudom, nem könnyű elhinni azok után, hogy ennyit panaszkodtam xD De ha tényleg csak a karaktereket meg a történetet vesszük, akkor nincs baj számomra. [ANN link]

 

Naszóval kb ennyi történt. Sokminden de mégse sokminden. Most, hogy kivéleményeztem magam, indulok is.

 

- Yui