Rémálom az Elm utcában II. - Freddy bosszúja
Üdv.
Elhoztam, ahogyan ígértem. Ebben a bejegyzésben kicsit szeretnék írni a horror maratonomon megnézett egyik filmről, ami nem más, mint a Rémálom az Elm utcában sorozat kettedik része. Mert... ez egyébként kiderül a címből is, de ide is kell írni valamit. Csak feltűnt pár dolog miközben néztem a filmet és ezekről szeretnék kicsit témázgani.
Filmes napok
Üdv.
Mostanában robbanásszerűen megszaporodott az általam megnézett filmek száma, köszönhető ez egyben az unokahúgom társaságának és a klasszikus horror maratonomnak amit még nem tudom mikor kezdtem, de folyamatosan folytatom mikor éppen időm van rá.
Mostanában lusta vagyok
Nagyon sokmindenről nem tudok írni, mert annyi dolog nem történt. Minden halad tovább a maga ütemében a maga irányába. Maximum panaszkodni tudnék egy-két dolog miatt, de azt meg ki nem tud? Mindenkinek van valami baja, amit meg is értek ha azt nézzük, hogy merre halad a világ éppen. Néha úgy... sírni lenne kedvem. Vagy még rosszabb. De tegyük ezt félre, ha folyton csak a bajaimról írnék, akkor minden áldott nap lenne itt bejegyzés.
Mivel mostanában magamhoz képest eléggé sokat néztem filmet / animét, olvastam mangát, így inkább ezekről írnék, meg egy-két apróságról.
Come gather ‘round we’re slicing her open
Szép jó... reggelt / napot / estét. Amelyik szimpatikus.
Emberek, azt se tudom hol állok. Ha van valami kis szabadidőm, egyből kihasználom és csinálok valamit. Rámjött ez a hullám. Meg amúgy is. Annyi dolog van, amit ki szeretnék próbálni, meg szeretnék csinálni. Néha már úgy érzem, hogy túl sok ez nekem is, de leszarom. Ha most nem csinálom meg, akkor mikor? A későbbiekben méginkább nem lesz időm meg energiám ezekre, szóval élvezem a dolgos napokat. Egyébként is nagyjából úgy szoktak telni a napjaim, hogy hazajövök munkahelyről, megiszom a kis kávém, aztán puff, este lett. xD Én meg csak ülök, aztán nézek, hogy ma se jutottam túl messzire az eltervezett dolgaimban.
Egyik hétvégén viszont rávettem magam, hogy átnézzem a polcaim és kidobáljak mindent, ami már nem kell vagy éppen olyan dolgokat, amik csak zavarnak és rossz emlékeket idéznek. Szóval valamilyen szinten csináltam egy nagytakarítást az életemben. Bár a szekrények még visszavannak. De ez is már egy teljesítmény tőlem, mert jóideje halogatom én ezt már. Takarítás közben megtaláltam a rééégi rajzos füzeteimet és újfent letagadom magam. xD Néha elgondolkodom rajta, hogy mit gondoltam akkor. A tudat pedig, hogy ezt más is látta, egyenesen fájdalmas. Aztán évek múltán valószínű a mostani rajzaimról is így fogok vélekedni. De ha úgy vesszük, ez nem baj, mert így legalább látszik, hogy fejlődök... Igaz? Remélem.
Ha már itt tartunk. Írtam, hogy elkezdtem ezt a minden nap rajzoljunk dolgot. Megy is szépen, még akkor is ha csak két vonalat húzok. Bár ennek igazából úgy van értelme, ha az ember nekilát és oké, rajzol, de közben új technikák után néz, megtanul ezt-azt, majd ezeket gyakorolgatja napról napra amíg rutinná nem válnak és be nem épülnek a megszokott stílusába. De mivel én mindig este állok neki ennek, jobban mondva a legtöbb esetben (mert hát akkor van időm rá), így nem mindig sikerül valami újat belevinni. Sokszor tényleg csak két vonalat húzok, mert alig látok már az álmosságtól és örülök ha nem fejelem be az asztalt. Azért próbálkozok, ez is valami. Ezeket sikerült most kiválogatni, a sok szörnyszülött közül.
1-2) Lunám. Ez a két kép még egész elviselhető lett róla. A második képen a fej formájávan nem vagyok teljesen megelégedve, de úgy voltam vele, hogy ha belejavítok, akkor az minden lesz, csak nem javítás. Sokkal inkább elbaszás.
 
Ehm... ennyi! Tudom, ahhoz képest, hogy minden nap csinálok valamit, ez nevetségesen kevés. De azt vettem észre magamon, hogy a rajzokat, amiket régen kiraktam volna, most nem akarom. Úgy értve minőségileg nem tetszik már úgy, mint régen tetszett volna ("régen" értsd: pár bejegyzéssel ezelőtt). Ezen kívül a legtöbbje csak vázlat. Emberek, épületek, tárgyak, ilyesmi. Ez nem nagy szám, ez semmi. Tanulási folyamatnak jó, de arra nem, hogy most itt mutogassam. Tiszta gáz vagyok. xD Egyre többet tudok, mégis úgy érzem, hogy egyre csak hátrafelé megyek. Régen több dolgot osztottam meg. Bár tudom, a minőség és a mennyiség azért nem mindegy. Nem mintha ezek a most feltett rajzok olyan minőségiek lennének, de inkább rakok ki egy-két ilyet, mint x vázlatos vagy béna akármit. (Ezek is azok, de nem gáz...)
Az új design is úgy készül, mint a hátramenet, mert mióta írtam, hogy elkezdtem, azóta rá se néztem. Majd lesz valami. Mindenképpen meg akarom csinálni, csak lehet kell még majd neki... ehm, pár hónap... év... xD Igazából csak azért "macserás" úgymond mert a hátteret is én akarom megrajzolni és nincs sok kedvem nekiállni sajna, pedig szerintem jól nézne ki... de most mással vagyok elfoglalva.
Ami a játékomat illeti... belemerültem a script írás csodálatos világába. Ilyenkor jön csak rá az ember ha hiba van az egyenletben. Mit kell átírni, milyen logikai hibái vannak a dolognak. Igazából nem lenne kötelező nekem ilyet írni, mert fejlesztés közben is hozzáadhatnám a szöveget, de én ahogy írom, úgy alakítom ki végső formájára. Aztán onnantól már csak a kódok megírása van hátra és a szöveg beillesztése. Szóval valamilyen szinten duplán dolgozom, de szerintem így sokkal tisztább a munkám és átláthatóbb, ami nagy szó. Arról nem is beszélve, hogy ha elrontok valamit, akkor nem a kódokkal kell bűvészkedni. Még nem csináltam ilyet és most próbálok rájönni mit hogyan, kikísérletezni, hogy milyen módszerek válnak be nekem amikkel gyorsan és hatékonyan tudok dolgozni. Ez a megoldás eddig tetszik, segít jobban átlátni a dolgokat. A szöveget először egy txt-ben kezdtem el írni, de hamar rájöttem, hogy kissé átláthatatlan, így kellett keresnem egy olyan programot, amivel elérhetem, hogy könyebben lehessen tájékozódni a szövegben. Esetleg kijelöléseket használni, stb. Így esett a választásom a Notepadra. De nem ám akárhogyan, Pascal módban. Nagyjából még emlékszem egy-két dologra, amit programozás órán tanultam, és tudtam, hogy a Notepad ismeri a Pascal nyelvet. Szóval ha abban a módban írok, akkor (mint programozást megkönnyítő funkció) kijelölhetek bizonyos dolgokat bizonyos parancsokkal, jelekkel. Így történt, hogy megjegyzésnek állítottam a cselekmény részt, ami így szépen eltér a párbeszéd részektől. De a legnagyobb öröm, hogy összecsukható kis részeket csinálhatok a Begin - End parancsokkal. Yay. Tökéletes, pont, ahogyan az kellett nekem. Így már minden "fejezetem" egy összecsukható kis szövegrész. Mennyi eszem van, emberek, olyan kis ügyeske vagyok. Na jó... Szóval halad ez a rész is. Tulajdonképpen... büszke vagyok magamra, hogy eddig sikerült egész logikusra írni ezt a történetet. Nem könnyű emberek, nem könnyű.
A [Kathryne]től kapott kihívás sajna nem készül el, ne öljetek meg. Nincs sok időm emberek, úgy meg nem akarom megcsinálni, hogy x idő elteltével kerül csak ki, mikor már senki nem is emlékszik rá, hogy történt egy ilyen. Az úgy olyan kellemetlen. Hitegetni meg senkit nem akarok, még saját magamat sem. Szóval sajnálom, de ez most elhavazás miatt nem lesz teljesítve. Úgy éreztem le kell írnom ezt, mert szó nélkül hagyni a dolgot bunkóság. Én már csak ilyen vagyok. De az, hogy gondolt rám, jól esett, köszönöm!
Egyik délután megembereltem magam és azt mondtam, márpedig megnézek egy filmet. Már csak azért is, mert kb szökőévente szoktam filmet nézni, mégis van olyan, ami érdekel. Csak megint ott tartok, hogy sok esetben inkább valami mással foglalkozok ez helyett. Ezért áll az Initial D második évada vagy egy éve már... Igen, folytatni kellene. Kellene. Szóval végre x idő után rávettem magam egy filmre. De ha már filmet nézek, akkor ne akármilyet! Oh, nem, nem, én nem olyan vagyok. Amit előszedtem, az ezúttal az 1920-as német némafilm, a Caligari, avagy The Cabinet of Dr. Caligari. Vélemény? Nagyon tetszett. Oyan sok dolgot írhatnék most róla, hogy ezzel lenne tele a bejegyzés. Majd egyszer... írok erről hosszabba is, mert ez a mű igenis megérdemli. Remélem eljutok odáig. Addig is kaptok képeket, mert... mert a gugli képkereső is megkeresni nektek, de én is kirakom mert miért ne.
A történet mellesleg egy városkában játszódik ahol egyik nap a vásárban felbukkan egy érdekes, magát Dr. Caligarinak hívó ember a folyton alvó Cesareal. Miután Cesare tesz egy jóslatot, miszerint főszereplőnk barátja meg fog halni... a férfi tényleg meg is hal. De nem csak ő, gyilkosságsorozat veszi kezdetét a városkában. Francis így elhatározza, hogy elindul és kideríti, hogy mi történik és hogy ennek van-e bármi köze a titokzatos Dr. Caligarihoz vagy éppen Cesarehoz. A történet vége pedig az egyik legnagyobb plot twist amit életemben láttam. Zseniális.
  
Ezen felbuzdulva megpróbáltam tartani a hullámot és belevágtam még egy némafilmbe, ez pedig a Hands of Orlac (1924) volt. Igazából tetszenek ezek a német némafilmek. A Caligari jobban tetszett, de ennek is megvolt a maga varázsa és tetszett ahogyan megoldották a filmnek a végét. Mikor már elgondolkodtam rajta, hogy hogyan lehet vége, ötletesen lezárták és megoldották a felmerült problémát. Nem is gondoltam volna. A zene mellesleg tökéletes volt és fantasztikus. Feltűnően jó.
A film egy sikeres zongoristáról szól, aki egy vonat balesetben elveszti a kezeit. Ezek után az őt megmentő orvos kísérletezésbe kezd és ad neki két új kezet. Viszont ez a két új kéz egy kivégzett gyilkostól származik. Ennek tudatában Orlac lényegében frászt kap a kezeitől, tekintve, hogy ezek a kezek egyszer öltek. Úgy érzi, a kezek bűnbe viszik őt is. Ez mellett történik még egy gyilkosság is, rejtélyesen felbukkan a kivégzett bűnöző kése, az ujjlenyomatai a tett színhelyén. Attól függetlenül, hogy azok a kezek már Orlac kezei...
  
Mellesleg minkét filmben főszerepet játszott Conrad Veidt. A Caligariban ő volt Cesare, a Hands of Orlacban pedig Orlac. Az alakítása? Csak jót tudok mondani. Azt hiszem kedvelem ezt a színészt.
Volt egy érdekes "beszélgetésem" az egyik fickóval aki bejött hozzánk. Reklamálni jött, de mi nem tudtunk mit kezdeni vele, mert lényegében valamilyen szinten ránk tartozik a dolog, de mégse. Arról nem is beszélve, hogy kiderül a végén, csak bepróbálkozott a csávó, egyébként nem volt semmi alapja a mondanivalójának. Teljesen jó. De ami érdekes volt, az az, hogy megpróbált úgymond felszedni. Persze udvariasan lekoptattam. Azért durva, mert előtte a feleségéről magyarázott, aztán utána megkérdezte hány éves vagyok. Azt mondta, olyan 16-ra tippel. Foglaljuk akkor össze ezt az egészet. Itt van egy fiatal férfi feleséggel, aki bepróbálkozik egy (szerinte) 16 éves lánynál. Ok. ... Hova fajul a világ.
Nos, azt írtam legutóbb, hogy a Prince of Thorns kap egy külön bejegyzést majd. De nem fog. Miért? Mert már attól is elment a kedvem, hogy megint átrágjam magam rajta meg foglalkozzak vele egyáltalán. Letettem és nem szeretnék vele többet foglalkozni. A következő kötethez kapcsolodó plusz pár muti fejezetet a végén sem olvastam el. De azért röviden megfogalmazom a véleményem ami a bővebben részben található.
- Yui, aki el van havazva
Fáradt bejegyzés
Nem a megszokott helyemen voltam a múlthét maradék három napjában. (Még mindig ott vagyok, pff) Ott pedig láttam megint példát arra, hogy ismerhetsz te évekig valakit, de sosem tudhatod pontosan, hogy mi jár a fejében vagy éppen milyen dolgokat titkol előled ami esetlegesen neked is árthat. Kívülről meg szeretjük egymást meg jóban vagyunk. Nem, velem nem történt semmi, csak kollégák között voltak érdekes dolgok. Még elmegyek oda összepakolni, aztán remélhetőleg már visszamegyek a saját helyemre. Elvégre az én dolgom nem csinálja meg senki helyettem. Meg amúgy is. Jobb ha az ember a helyén van.
Az ügyfeles napra viszont visszamehettem, mert kell valaki, aki tereli a népet. De emberek... Komolyan mondom, párszor biztosan hozzájuk vágtam volna valamit, ha ügyfél, ha nem. Ha elmegyek egy hivatalos helyre, vagy ha nem is hivatalos az a hely, akkor az a legkevesebb, hogy tudok értelmes, kultúrált módon viselkedni. Vagy legalábbis nem vagyok full bunkó. Igen, tudom, hogy vannak ilyenek, de... meguntam már, hogy nekik magyarázkodjak vagy vitatkozzak velük. Hülye vagy? Jó, akkor az is maradsz, menj haza. Lehet nem vagyok egy túlságosan ügyfélközpontú ember, haha. Na jó, ez igazából nem 100% igaz, mert nem szóltam semmi rosszat senkinek és mindig próbáltam türelmesen és nyugodtan válaszolni a kérdéseikre. Csak már volt egy olyan pont, mikor betett a dolog. Szerintem látni is lehetet, mert az egyik néni mikor odalépett a pulthoz, megkérdezte: "baj van?" Mondtam volna neki, hogy igen, baj van, de... nem mondtam inkább. Tudjátok, mikor eljön az a pont, mikor annyira idegesek vagytok, hogy szinte már nyugalmat éreztek. Ezt nem tudom másképpen leírni. Ilyenkor szerintem valaki biztosíték kimegy a fejben és... xD Passz. Érdekes érzés.
De persze igen, tudom, nem tudtam mindenkinek minden kérdésére választ adni, mert engem sem informáltak sok dologról. Így vannak dolgok, amikre nem tudok válasz adni, akkor sem ha tapló bunkó módon kérdezik. Csak annyit tudok mondani amennyit a központban átadnak. Többet nem. De ezt nem tudják felfogni az emberek. Megértem őket, mert nekem sem tetszene ha megválaszolatlanul maradnának kérdéseim, de akkor sem fogom akkor oltogatni az ügyintézőt. Valószínűleg feltalálnám magam és felhívnám a központot, hogy akkor őket kérdezzem meg. (Bár eddig nekünk sem tudott a központ értelmes válaszokkal szolgálni, de nem gáz.) De az emberek többsége nem ennyire kreatív. Bár eleve eléggé gázul indult ez az egész, mert kb csak oda lettem állítva pár formanyomtatvánnyal, aztán csináld, mindenféle előoktatás nélkül, szóval... xD Majd csak kialakul.
De attól tudok frászt kapni, mikor olyan kérdésekkel meg panaszokkal traktálnak amiről aztán se én, se más nem tehet, vagy nem tud velük mit csinálni. Az egyik ügyfél be akart cserélni valamit, de azt csak a központban teszik meg, másik városban. Elmondtam neki, hogy itt nincs telep, vigye fel, mert ott becserélik neki. Aztán még nekem kezd el bunkózni, hogy mégis hogyan vigye fel, mert nincs autója, meg akkor mondjam mit csináljon. Hát... mit csinálj? Miért, mit vársz, én mit csináljak? Hívjak neked taxit, vagy vigyem fel gyalog, vagy...? Azán velem bunkózik, mert neki nincs autója és nem tudja felvinni. Meg, hogy miért csak egy nap van ügyfélfogadás, nehogy elképzeljük, hogy majd ő fog szabadságot kivenni, hogy eljöjjön ide. Nem mintha én találtam volna ki, hogy mikor legyen ügyfélfogadás. Arról nem is beszélve, hogy ennyi erővel én is bemehetnék pl az orvoshoz és számonkérhetném, hogy miért csak délelőtt rendel, nemhogy már nekem kelljen eljönni a munkahelyről, hogy gyógyszer írassak. Egyszerűen nem tudják megérteni, hogy van egy nyitvatartási idő. Mutatja ezt az, hogy más napokon is jönnek, mert "nehogy már ezért kelljen bejönnöm hétfőn." (mondta felháborodva a nő, majd sértődötten elment) Basszus. Akkor jössz, amikor nyitva vagyunk. A boltba se mehetsz be akkor, mikor zárva van. De a csúcs az volt, mikor bejött egy nő és írtatni akartam vele átvételit, erre bunkón odadobja, hogy "jólvan, akkor viszlát", aztán elment. Hm. Ezer bocsánat, komolyan, hogy valahogyan számon kell tartanunk, hogy ki mit visz el, bizosan bennünk van a hiba. Mert nagyon megerőltető lett volna bediktálni a neved meg a lakcímed, mert én még ki is töltöm helyetted a papírt. Mit képzelünk, hogy holmi papírokat kell kitölteni és nem hagyjuk, hogy mindenki féktelenül elvigyen mindent. Vérlázító.
Teljesen leszívott az a nap. És ide még csak egy töredékét írtam le. Nem akartam panaszkodni, de... ez kijött. Sajnálom.
Egyébként lehet én érzem rosszul, de lehet, hogy más is találkozott már vele... De úgy érzem, hogy a korom miatt lenéznek az emberek sokszor. Úgy értem, az csak egy dolog, hogy mindenki 16 évesnek néz, holott már réges régen nem vagyok annyi, sőt (lassan egy tizessel megfejelem). De úgy érzem, hogy a koromból kifolyólag nem hajlandóak elfogadni az emberek, hogy én is tudhatok valamit. Legalábbis sokszor éreztem már ezt. Odaállítottak dolgozni egy idegen helyre, aztán végigmért az emberke és látszott rajta, hogy totál hülyének néz, úgy is viselkedett velem. Vagy ilyen hülye fejem van, vagy mi van? Ennyire előítéletesek az emberek? Pedig akárhány helyen dolgoztam eddig, sosem volt rám panasz, sőt, senki nem akarja, hogy otthagyjam a munkám és mindenhová engem kérnek segíteni. Az előző munkahelyemen se akarták, hogy elmenjek. De mégis sokan vannak akik felől ezt érzem. Persze leginkább "külső emberek" akik lényegében idegenek. Értsd, nem munkatársak, random emberek a világban. És igen, többnyire az idősek. Úgy viselkednek, mintha a fiatalok annyira hülyék lennének meg fogyatékosok. Jó, tudom, hogy sok olyan van, de... Most ezért miért kell bunkó mód viselkedni mindenkivel? Arról aztán egyáltalán nem tehetek, hogy fiatal vagyok. Mert ekkor még nem tud sokmindent ember, tapasztalatlan és egy tudatlan senki aki semmire nem jó és húzzon inkább el, mert ők jobban tudják.
Ahj. Inkább menjünk tovább.
Valamiért mostanában olyan kettősen érzem magam. Bennem van a tettvágy, de a testem lusta maradt. Így az elmém a csúcson van és pörög folyton, de a testem nem tud megmozdulni, hogy megvalósítsa ezeket az ötleteket. Érdekes kettősség, de bosszantó is. Igaz az se lenne jobb ha bennem lenne a tevékenykedés, de ötletem nem lenne. Sőt, az rosszabb lenne. Így egyelőre csak leírom az ötleteimet magamnak egy listába, aztán majd megvalósításra kerülnek. Elvégre ha leírom őket, már akkor is előrébb vagyok, még ha csak egy kicsivel is.
Kaptok még egy rajzot, mert miért ne. Még ez sikerült talán a legértelmesebb képnek róla. Igen, megint bamba fejett kapott a karakter, meh. Eredetileg nem akartam "színezni" ezekkel a fekete-fehér mintákkal (na jó, hívjuk a nevén, screentone), de... Először csak a haját akartam megcsinálni, aztán olyan hülyén nézett ki, hogy a többi része meg olyan üres, szóval kénytelen voltam befejezni. Bár ha ránézek, akkor még mindig elfog egy olyan érzés, hogy... valami nem oké. Persze a látható hibákon kívül.
Nem tudom ki hogyan van vele, de én szeretem a screentoneokat. Úgy értem... hozzám a fekete-fehérben rajzolás mindig is közelebb állt, mint a színezés. Szeretek színezni is néha-néha, de valahogy a fekete-fehér világ jobban vonzz. Ezek a screentoneok pedig tökéletesen ha ilyen módon akar az ember mintákat, mélységeket vinni a rajzába. Tudom, hogy képregényekben használják őket, de azért tetszik ez a technika. Érdekesebbé, mutatósabbá tud tenni egy-egy képet, vagy éppen feldobja ha nagyon üresnek érezzük.
Filmeztem is! Előszedtem megint egy a klasszikust, az Észak-Északnyugatot (1959). Egy thrillerről van szó, de inkább komédia-thriller. Izgalmas volt az elejétől a végéig, érdekes, humoros karakterekkel és fordulatos történettel. Igazán élveztem a főszereplő, Roger (Cary Grant) jellemét. A tipikus akárhol képes feltalálni önmagát karakter. De azért a többiek sem voltak semmi. Eve (Eva Marie Saint) és Roger között mondjuk túlságosan is hamar kialakult az a bizonyos szerelni vonal, bár oké, persze, a film végére kell, hogy valami kialakuljon, az elején meg úgyis csak azért történt valami, mert Eve egy ügynök volt és figyelte a férfit, szóval... a munkából azt hiszen érzelem lett mindkét fél részéről. Annak viszont hálás vagyok, hogy a romantikus részek lassúak voltak. Nem szeretem az olyan fileket amikben egyből a két szereplő 5 perc ismeretség után már az ágyban nyög és ezt nézzük premier plánban. Oké, itt is volt utalás már a következő nap, hogy valami történt, de akkor sem telibe a néző képébe nyomták. Ha valaki ilyen stílusú dolgokra kíváncsi, akkor nézzen pornó filmet. Nem arról van szó, legyenek korhatáros részek egy filmben, ha azt a történet megköveteli. De ha csak azért rakják bele az alkotók, mert az milyen menő, akkor... ne már. De vissza erre a filmre. Hiszen még el sem mondtam miről szól. Igen, el lehet olvasni wikin meg bármelyik filmes oldalon, de na. Meg szoktam tenni, így ez esetben is megteszem.
A történet a következő, egy bűnöző társaság összekeveri a reklámszakember Roger O. Thornhillt egy ügynökkel és megpróbálják megölni a férfit. Szerencsétlenségükre viszont túléli, viszont Roger sem szerencsésebb, belekeveredik egy diplomata meggyilkolásába is. Így a fegyveresek mellett a rendőrség is üldözni kezdi, ő pedig elindul, hogy megkeresse az igazi George Kaplant, akivel összekeverték.
Kedvenc jeleneteim között van, mikor Roger részegen száguld autóval. Habár látszik, hogy a jelenet valószínűleg országutat sem nagyon látott, mert a háttér is úgy van bevágva, de... tudjátok mit? Nem zavart kicsit sem, mert így is képes volt szórakoztatni és hozta az elvárt humort is. Ezért szeretem ezeket a régi filmeket. Nem a speciális effektek nyűgözik le az embert, nem a látvány, meg a CGI, a 3D, a "döglesztő tini sztárok" akik csak azért vannak ott, mert jól néznek ki... Hanem maga a mű az, a karakterek, a színészi játék, a történet, ami megragadj a nézőt. Hogy akkoriban, azzal a technikával is képesek voltak olyat alkotni ami még manapság is tudja szórakoztatni a nézőt. Így kell filmet csinálni. Vagy éppen bármi mást. De megint eltértem a tárgytól. Szóval kedvenc jelenetek. Igazából annyi jelenet megfogott, hogy nehéz lenne felsorolni a kedvenceket. Mikor Roger jegyet akart venni a vonatra, habár próbálta titkolni kicsoda ő valójában... Éppen ezért felvett egy napszemüveget és a következő párbeszéd játszódott le közötte és a jegyeladó között:
Eladó: Baj van a szemével?
Roger: Igen, allergiás a kérdésekre.
De mondhatnám azt is, mikor részegen telefonált a rendőrségen, a repülőgépes üldözési jelenetet, a balhé az aukción, vagy mikor próbált beosonni a villába, hogy felhívja Eve figyelmét: lebukott. De ott van még a nagy finálé, az üldözés a Rushmore-hegy tetején. Mondom, hogy sok van és még nem is említettem meg mindent. Szóval... igazából mindenkinek tudom ajánlani, izgalmas, humoros, érdekes és leköti az embert az elejétől a végéig. [ IMDb link]
Nincs ellenemre olykor-olykor egy kis emberrablás, de mára színházjegyem van. Nagyon vártam ezt a bemutatót.
Hm, azt hiszem mára éppen elég lesz ennyi. Nekem is, meg nektek is. :'D
(Ok, ez a bejegyzés tegnap este kikerült. Erre ma reggel belépek és nem publikus, sőt, a kijavított hibák is visszajöttek. GP... mi van?)
- Yui
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
