Régen jelentkeztem értelmes bejegyzéssel, itt az ideje, nem igaz? Ki tudja. Mondjuk olyan sok említésre méltó dolog nem nagyon történt velem. Azért próbálok írni valamit.

 

Először is, egy ideje itthon vagyok szabadságon és meglepő milyen gyorsan mennek a napok. Talán gyorsabban, mint mikor dolgoztam. Pedig akkor még tartalmasabbak is voltak. Valamilyen szempontból. Persze, sokmindennel foglalkoztam akkor a munkahelyen, plusz itthon is. Most meg itthon vagyok, teljesen rá tudok koncentrálni a saját projectekre, dolgokra, amiket eddig halogattam, mert nem volt rá elég idő, vagy éppen akkor volt idő mikor kedv nem volt, esetleg mást csináltam inkább szívesen. Szóval éljenek a saját projectek, remélem nagy-nagy előrelépést tudok produkálni majd ezen a téren. Szerintem ideje lesz bedobni magam.

 

Mire gondolok itt pontosan? Mondjuk a játékomra. Rájöttem, hogy mind szép és jó, hogy lassan haladok, haladok, de eddig csak arra koncentráltam, hogy a törénet meglegyen. No de... Lassan azt is végig kellene gondolnom, hogy magában a játékmenetben milyen rendszereket akarok alkalmazni. Mondjuk csata rendszer, varázslatok, ilyesmi. Fell kell állítanom a szabályokat, megszabni a határokat. Hiszen a játékmenet hatalmas része egy játéknak. A játékmenet és a történet tartja össze az egészet. Na meg a karakterek. Az összes többi csak másodlagos ezekhez képest, én úgy gondolom. Nem egy példát tudnék mondani arra, mikor a grafika eléggé érdekes volt, de a történet és a játékmenet annyira megragad, hogy le sem tudod rakni a játékot. Aki másképp gondolja, az ne játszon, azoknak ott vannak a legújjabb hype játékok. Degonoszvagyok.

 

Komolyan, ahogy itt ülök tök egyedül a szobámban és mindenféle eseményen dolgozok a játéknak... lassan úgy érzem magam, mint a világtól elhatárolódott őrült tudós aki bezárta magát a gondolataival és a kísérleteivel a laborba. Bár, hogy őszinte legyek, a játékom nélkül is így érzem magam, hm. De igazából nagyon nincs is kivel megosszam ezeket a nagyszerű ideákat, így nem csoda, hogy ide jutottam. Most született csak meg Árny Professzor. xD Na de visszatérve az eseményekre. Pont mostanában oldottam meg egy hatalmas problémát, amivel eddig küszködtem, ez a probléma pedig egy harc közben lefolyó esemény, ami csekkolja a karakterek meglévő pontjait és eszerint indít további eseményeket. Persze ez senkinek nem mondd semmit, tudom jól. De mikor végre megoldottam a felmerülő problémát, olyan boldog voltam, főleg, hogy magamtól jöttem rá. Az... nagyon jó érzés. Valami olyasmi zajlott le a lelkemben, mint mikor Colin Clive Frankensteint alakítva az 1931-es filmben felkiált, hogy: "It's alive! It's alive!"

 

Viszont a rajzolás terén mehetek, aztán szégyelhetem magam, mert nagyon nem produkáltam semmit. Csak egy-két firkát, az meg valljuk be, nem sok. De ahelyett, hogy magyarázok, inkább megmutatom, hiszen így az igazi, nem? Még ha nem is a legszebbek, legalább lássátok, hogy próbálkoztam. Megjegyzések ha a képek fölé viszitek az egeret~

 

   

 

Aztán történelmi pillanat, filmeztem, emberek. Mégpedig tévében néztem. Azt hiszem kis magyarázatra szorul a dolog. Szóval évekig úgy éltem, hogy a szobámban nem volt tévé. Csak a többi szobában meg a konyhában, nálam nem. De sosem néztem. Ha kimentem a konyhába enni és pont ment, akkor elnézegettem, aztán mikor végeztem, leléptem. Nem kötött le a tévé. Aztán most, hogy meglett a SNES Minim is, elhatároztam, hogy venni fogok egyet. A legkisebb, legolcsóbb jó lesz, mert amennyit menni fog nálam... Arra pont elég. Hát ez így is lett. Aztán megláttam, hogy a hétvégén lesz a Vissza a jövőbe első két része, mondom úgyis olyan régen meg akarom nézni, hát akkor ha tévém is van, akkor avassuk fel. Így is történt ez is. Az más téma, hogy a trilógia harmadik részét már le kellet tölteni, mert persze egy három részes film sorozatot leadni elejétől a végéig már túl mainstream.

Láttam én régen ezt a filmet (filemeket), de nem sok emlékem volt róla... úgyhogy most minden az újdonság erejével hatott. Az is, hogy végül is a film első része 1985-ben jött ki, a harmadik meg 1990-ben. Whoa, én biztosan későbbre tippeltem volna, 199x vagy valami. De nem baj, ez az évjárat is még tökéletes és ami azt illeti maga a trilógia is élvezetes volt. Voltak is elvárásaim egy ilyen nagy címtől, de igazából mindent megkaptam amit csak akartam. Kezdjük ott, hogy összefoglalva mind a három részt, maga a történet nagyon jól ki van találva, fel van építve. Szépen fokozatosan adagolja be a dolgokat, aztán a végére szép kerek egész lesz minden. Lehet belőle tanulni történet mesélésből, építésből. A másik dolog ami nagyon tetszett az a karakterek és a szereposztás. Mindenki fantasztikusan tudta hozni a maga karakterét. Nem tudom ki intézte ezt így, de jól csinálta. Marty karaktere azért tetszett, mert olyan ellentmondásos volt az egész gyerek. Ránézésre egy szerencsétlen, viszont ha oda kellett tennie magát, akkor odatette keményen. A Doki pedig a tipikus "nem tudom eldönteni, hogy őrült vagy zseni" feelingű ember volt. Persze a választ mindenki tudta, de akkor is hozta a figurát. Az még külön a kedvencem volt minden részben, hogy ugyan azok a jelenetek lejátszódtak, csak éppen más időben. Érdekes volt és szórakoztató. Az ember tudta, hogy valamikor bekövetkeznek, de valahogy mégis meglepetésként ért kicsit minden ilyen jelenet.

Összességében, megérte megnézni. Ja, és ha találkoztok régi NES játékokkal amik a filmből készültek... azokhoz ne nyúljatok hozzá, az már nem éri meg.

 

Persze játszottam is, mert ez sosem maradhat ki, ha van szabadidőm, akkor szeretem játékkal tölteni. Nemrég kivégeztem a Phoenix Wright: Ace Attorney - Justice for Allt, az Ace Attorney sorozat második játékát, a DS verziót. Ezzel a lendülettel pedig a végigjátszást is megírtam hozzá, majd egyszer felkerül VDre. Már megszoktam, hogy ettől a játék sorozattól mindig remek részeket kapunk és ez most sem volt másképpen. Megjegyzem, egy nyomozós, krimis, tárgyalótermes játékról van szó ahol a főszereplőt, Phoenix Wrightot kell irányítanod, aki mellesleg ügyvéd. A feladatod minden követ megmozgatva és minden bizonyítékot felmutatva bebizonyítani, hogy a védenced ártatlan. Persze ennél sokkal több van ebben, főleg az utolsó ügy, Matt Engarde hírhedt esete. A játék szépen tud játszadozni a játékos érzelmeivel, az egyik kedvencem ilyen téren a második ügy, a Reunion and Turnabout. Na de azt se felejtsük el, hogy az idegeivel is szépen tud játszani, erre fényes példa az utolsó, Farewell, My Turnabout ügy. Itt már az izgalom a igazán tetőfokára hágott, nem tudnék mondani semmit, amin ennyit izgultam volna mostanában, fantasztikus volt. Mindekinek csak ajánlani tudom aki szereti a krimit, a humort és a gondolkodós játékokat. Bár azt meg kell hagyni, hogy érdemes az első résszel kezdeni a sorozatot. (Lábjegyzet: Pearly atom cuki. Lábjegyzet vége.)

Ja, igen, a játék sorozatnak nemrégiben készült anime verziója is, de csak az első részt láttam belőle. Az olyan csalódást okozott, hogy nem is néztem tovább. Ami engem illet, kérdés nélkül inkább a játékokat választom, mint az anime verziót.

 

     

 

Persze a könyv sem maradhatott el. Egy kis Lawrence-féle krimire vágytam, így elkeztem a Három sötét királyt tőle. Egyből sikerült belenyúlnom egy két kötetes történetbe természetesen. Abból az egyiken már túl vagyok és a második kötet úgy... a felénél járok és... még mindig nem tudom ki a gyilkos. Tippet se tudnék mondani. Na jó, tippelni talán tudnék, de sokáig nem jutnék a bizonyítással. Eddig izgalmas, tetszik a felépítés, a karakterek. Vannak olyanok akiket nem tudok hova rakni, de érzem, hogy a végén még lesz jelentősségük, sőt, most is van, csak... még nem látunk a dolgok mögé, nem értjük, hogy miért is olyan fontos az ő jelenlétük, hm. Szeretem az ilyesmit, misztikusságot kölcsönöz a történetnek. A stoy mellesleg a következő, egyenesen a könyv hátuljáról:

"Leslie L. Lawrence ezúttal Montserrat szigetére utazik, hogy elkísérje Siskin nagymestert egy sakkversenyre. A versenyt megelőző napokban furcsa események játszódnak le: kísértetek riogatják a résztvevőket, megsütik Rovina asszony mongúzát, valaki medvecsapdába lép, majd megtörténik az első, kegyetlen gyilkosság. 

A gyilkos sorban szedi áldozatait, és talán mindenkit megölne a verseny résztvevői közül, ha hősünk mellett nem állna ott Paul Billerbeck, a gumiasztal bajnoka, Haralambosz, aki egy kanna vörösborral felrobbantott egy halászhajót, és a titokzatos, ronda lány a vödrével és felmosófájával. A gyilkos hamarosan rádöbben, hogy méltó ellenfelekre talált."

Vannak olyan karakterek is akiket akik emlékezetesek a számomra. Mondjuk Siskin az örökös (és talán már beteges méreteket öltött) paranoiájával. De ide tudnám sorolni Hoovert vagy Billerbecket is, esetleg Haralamboszt.

 

Ahol sok ember összegyűlik, és kéznél van valamilyen eszköz, amivel játszani lehet, biztos lehet benne, hogy jó néhányan azonnal vetélkedni kezdenek egymással. Így volt ez mindig, és így is lesz. Az ember már csak ilyen. Szereti bizonygatni, hogy különbb a többinél.

 

Nos, nagyjából ennyi minden történt. Meg az, hogy gyalogosan anyuval bejártuk már nem csak a várost, de már a szomszéd várost is. ... Utálom a havat.

 

 

- Yui