Nem sok minden változott a legutolsó bejegyzés óta. Legalábbis azon a fronton nem, máshol pedig... Hát ott se nagyon.

Vagy igazából nem is tudom. Tudom, hogy mi a probléma, tudom, legalábbis sejtésem van róla, hogy hogyan lehetne megoldani, mégse megy. Nem is tudom pontosan mitől félek. Bár lehet az a baj, hogy túl sok mindentől egyszerre. Viszont az, hogy nem látom a célom hasznosságát (csak azt, hogy egymagam talán örömöm lelném benne), csak még jobban megerősít abban, hogy ne csináljak semmit. Hiszen hasztalan az egész. Én ideig-óráig boldog lennék vele talán, de nem hiszem, hogy hosszútávon hasznát venném. Vagy ha pedig igen, akkor olyan dolgokra kellene vállalkozonom amikre nem szeretnék. Legalábbis jelenlegi állapotomban biztosan azt mondom rá, hogy nem. De ez csak az egyik nézete a történetnek. Nem is szeretnék jobban belebonyolódni ebbe az egészbe. Elég ha csak a témára gondolok, nemhogy még írjak is róla. Tudom, érthetetlen és zavaros. De próbálom megoldani.

 

Más. Eléggé régóta húzódott egy könyv olvasása, de nemrégiben sikerült befejeznem. Emlékszem, mikor még dolgoztam, munka mellett olvasgattam néha mikor untam magam. És azon a helyen ez nem volt nehéz. Mármint, hogy elunjam magam. Igaz ha a főnök ott is állt a hátam mögött egyik alkalommal, akkor sem tett megjegyzést. Valahol azért reménykedtem benne, hogy kirúgnak miatta. ... Lényegtelen, régi történet ez már. Inkább folytatom. A könyv pedig a The Original Folk and Fairy Tales of the Brothers Grimm, Jack Zipes-től. Azaz egy angol nyelvű fordítása a Grimm testvérek 1812-ben és 1815-ben megjelent meséinek.

Ez felért egy horror történet gyűjteménnyel. Az embereket elégetik, levágják a fejüket, hullák erre-arra, kinyomják a másik szemét, egymást gyilkoló gyerekek, megfőzött emberek meg hasonló szépségek. Tény, én örömmel (és csodálkozással) olvastam ezeket, hiszen kedvemre való a stíus, de... de akkor is meglepett. Mindenki azt várná, hogy majd tündérmesékről olvashat~ Erre... tény, ezek is felérnek a tündérmesékkel, bár véresek. Tudtam, hogy lesz egy-kettő amiben kicsit megcsonkolják magukat meg ilyenek, de azért, hogy ennyiben...

A két kötetben összesen 156 mesével találkozhatunk, hosszúságuk változó. Valamelyik csak fél oldalas, valamelyik pedig van vagy 3-4 is. Összességében azt tudom mondani, hogy élveztem ezt a két kötetet és nagy kíváncsisággal olvastam végig. Érdekes, hogy némelyik mese mennyi változtatáson ment keresztül ha azt nézzük, hogy ebben a kötetben hogyan szerepel és a mai világban mi lett belőle.

Néhány kedvencem a mesék közül: The hand with the knife (Die Hand mit dem Messer), The Robber Bridegroom (Der Räuberbräutigam), Bluebeard (Blaubart), The Three Journeymen (Die drei Handwerksburschen), The Six Servants (Die sechs Diener).

Érdekesség: a könyvet Dezső Andrea illusztrálta. "Dezső Andrea Kolozsvári születésű tervezőművész, aki művészeti tanulmányait Budapesten, az Iparművészeti Főiskolán végezte, és itt szerzett főiskolai, majd egyetemi szintű diplomát." [forrás] Hm, wow.

 

Aztán haladjunk időrendben. Nemrég megnéztem életem első némafilmjét. Némafilm. Igen. Amiben nem beszélnek, csak bevágnak néha egy szöveges képet a jelenetek közé. Megvolt a maga hangulta. Ez a film a Nosferatu (1922) volt. [IMDB link] Nosferatu, de egyébként Dracula, bár a főszereplő Orlok gróf. Értitek... Lényegtelen. Vámpír.

Érdekes egy film volt. Lehet, hogy néhol viccesnek találtam, de összességében jó volt, mint horror. Bár azokon a fogakon nem tudom túltenni magam... A kedvenc jelenetem, mikor Hutter elalszik a kastélyban, a székben. Reggel pedig úgy ébred mint valami merev hulla aki odamerevedett a székbe. Olyan nagy volt a váltás... Mikor megláttam akaratlanul is felnevettem xD Másik kedvencem mikor a gróf Hutter asszonyához indul és csak az árnyat láthatjuk ahogyan fenyegetően lépked felfelé a lépcsőn. Na, ez tetszett.

Olyan hatása volt a filmnek, mintha legalábbis Movie Makerrel lett volna összerakva, bár nem szólhatok egy szót se, hiszen régi. Azért viszont szerintem szólhatok, hogy néha nem tudtam eldönteni, hogy nappal vagy este van. Hiszen az esti jelenetek is (gyanítom) nappal lettek forgatva, csak kaptak valami (nem túl hatásos) effektet, hogy úgy tűnjön este van. De... nem sikerült. Azok az őrült tekintetek viszont ott voltak.

 

A következő még egy könyv, amit most fejeztem be. Mary Shelley: Frankenstein, avagy a modern Prométheusz. Ez jó volt, nagybetűvel. Tényleg tetszett.

Ahogyan meg volt írva, ahogy fel volt építve és persze maga a történet is. Sok tájleírást tartalmazott, de valamiért ez itt nem zavart. Más könyvekben elalszok rajta, de itt valahogy másképpen hatott. Mindig kíváncsivá tett, ahogyan a történet kezdetén a boldog pillanatok közepette beszúrta a figyelmezetést, hogy igen, lesz még itt tragédia. És lett is, nem is kevés. Sőt, ahogyan a történet vége felé közeledtünk, egyre csak több és egyre csak több ember lett szerencsétlen vagy halott. Tetszett ahogyan leírta Frankenstein belső vívódásait (a lényről nem is beszélve). Egyáltalán nem erre számítottam. Sokkal inkább a mindenki által a mozikból ismert jelenetkre. De nem csalódtam, sőt, valami sokkal jobbat kaptam mit vártam.

Pár idézet:

 

"Mit tehettem volna? Jót akart, mégis kínzott. Úgy éreztem magam, mintha gondosan, sorra odarakta volna szemem elé az eszközöket, amelyek segítségével lassú kínhalált készülnek reám mérni. Vonaglottam a szavai súlya alatt, de nem mertem kimutatni fájdalmamat."

 

"Így próbálta a szerencsétlen, szenvedő lány megvigasztalni önmagát és minket. S ő meg is találta a megnyugvást, amire annyira vágyott. De én, az igazi gyilkos úgy éreztem, soha meg nem nyugvó féreg rág a kebelemben, és se reményt, se vigaszt nem találok soha. Elizabeth is sírt, és ő is boldogtalan volt, de hát az ő szenvedése is az ártatlanok szenvedése volt, amely, akár a hold előtt elvonuló felhő, az orcáját ideig-óráig elrejtheti, de a fényességét nem szennyezheti be. De nekem a szívem közepéig hatolt a kín és a kétségbeesés. Poklot viseltem magamban, amelynek tüzét nem olthatta ki semmi."

 

"De mindez álom volt csak. Nem volt Éva, hogy bánatom elsimítsa, s megossza gondolataimat. Magam voltam. Eszembe jutott a kérés, amit Ádám intézett teremtőjéhez. De az én teremtőm hol van? Magamra hagyott, s szívem keserűségében megátkoztam őt."

 

"Másnap napkeltekor összeszedtem bátorságomat, s levettem a lakatot laboratóriumom ajtajáról. Az elpusztított, félig kész teremtmény maradékai ott hevertek szétszórva a padlón, s én szinte úgy éreztem magam, mintha egy ember eleven testét kaszaboltam volna össze."

 

Nem tudom mi van, úgy tűnik horror maratont tartottam az elmúlt időszakban. ._. De itt még nincs vége, ez még csak a kezdet. Valahogy rákaptam ezekere a dolgokra. De néha kicsit elgondolkodok. A saját stílusomon (könyv, film), meg a mai trendeken és... ég és föld a kettő. Nem az, nem zavar, csak... vicces. Ja, meg közben rajzolok is. Vagyis inkább csak próbálkozok, vázlatolgatok. Szeretnék minden nap legalább egy kisebb vázlatot kirakni, vagy valami kis firkát. Mindegy mit, csak rajzoljak valamit. Edzésben kell maradni. Egyébként napok óta csokit ennék... el kellene menni és venni kellene végre. *Sóhaj* ... Azok a nagy gondok.

 

- Yui

 

 

Tegnap előtt este, ültem bent anyuval a szobában és mondtam neki (célzó jelleggel), hogy de ennék valami sütit. Persze egyből ez volt a válasza: akkor holnap szépen nekiállsz és sütsz valamit. Mondom akkor leégetem a konyhát... De azt válaszolta, hogy nem fogom, úgyis meg kell tanulnom, nem lesz itthon senki, nekiállhatok, lepjem meg mire hazaér. Hmhm. Hát jó. Mondom igaz, egyszer neki kell állni, szóval hajrá nekem. Az meg, hogy nem lesz itthon semmi... ennek most örüljek, vagy inkább ne? Lényegtelen, nekikezdtem életem első önálló sütésének. Persze, előtte is csináltam, de akkor legalább anyu asszisztált. Most meg tök egyedül voltam, megjegyzem mérleg és bármiféle mérődolog nélkül. De legalább más se volt ott, hogy beszólogasson.

Tudom, gáz, hogy még csak itt tart a sütő tudományom, azaz még csak most kezdek nekilátni ehhez az egészhez, de... azt hiszem most kezdett csak érdekelni ez az egész. Hm, ez van. Meg... sütit akartam enni. (Legjobb motiváció.) Szóval szépen megcsináltam a tésztát, tölteléket, meg a többit, aztán benyomtam a sütőbe. Komolyan, ezt a részét utálom a legjobban. Mikor... sül. Mert ki tudja mi lesz a végeredmény. Szokásom tovább bent hagyni, hogy jaj, biztosan süljön meg, ne maradjon nyers, aztán olyan lesz, mint a vasbeton. Khm. Ki kell még ezt tapasztalni. De a lényeg, hogy végül ehető lett amit csináltam. Anyu meg a (kritikusabb) nővérem szerint jó, szóval... Örül a fejem. (Köszönet a receptért Eliffe anyukájának! <3)

 

Aztán úgy döntöttem a nap végén, hogy megjutalmazom magam egy kis filmezéssel. Most lehet hülyének nézni, de... előszedtem az 1931-es Drakulát. Lugosi Béla főszereplésével. Hmmm. Sok helyen olvastam, hogy Lugosi valami nagyon jól alakítja a grófot, aztán megnéztem és rájöttem, hogy... tényleg. Tökéletes volt Drakulának. Bár a legelső dolog ami eszembe jutott vele kapcsolatban az az volt, hogy... tetszik a hangja. ._. Meg ahogyan beszélt. Csak úgy... jó volt hallgatni xD Megjegyzem angolul néztem meg a filmet. Elvileg volt felirat is hozzá, de csak párszor láttam pár betűnek a tetejét, szóval gyanítom, hogy ott volt, csak levágták. -.- Több mint 1 órás film volt, mégis olyan rövidnek tűnt nekem. Kicsit hiányoltam az akciót, de... ettől eltekintve nem volt rossz. Nem éreztem úgy, hogy elpocsékoltam egy órát az életemből. Magamon is meglepődtem, de volt olyan rész mikor előrehajolva, kíváncsian vártam mi is fog következni (Drak vs. Van Helsing Prof.). Meg azok a tekintetek néha... Én biztosan minimum szívrohamot kapok ha valaki így bámul rám az árnyak közül este. ._. [IMDb link]

Persze, mai szemmel érdekesen hat a film, de... én elnézem ezt.

 

Azt hiszem, ezek után bátran kijelenthezem, hogy én inkább a régi dolgok felé húzok. Legyen szó filmekről, játékokról, könyvekről vagy bármi másról. Nem tudom miért, de... de így van. Azt hiszem vonzz a hangulatuk. Van a régi dolgokban valami. Meg igazából szeretném megismerni a klasszikusokat. Érdekes egyébként, ezt kitárgyaltuk már nemrég Eliffe-el... Ő inkább az új dolgokat részesíti előnyben, én pedig a régieket. Vicces.

 

Más. Akartam egy kissé másabb blog kinézetet, de... de nem jött össze, mert nem találok megfelelő patternt a művelet végrehajtásához. -.- Azon agyaltam, hogy akkor fényképet választok, de... Nemtom. Majd még megálmodom ezt. Ehhez komoly tervezői munka kell emberek. ˇˇ Vagy nem. Ettől függetlenül várat magára még ez. Meg igazából (Styleon kívül) sehová nem tudok dizit csinálni mostanában. Valami átok ez vagy nem tudom. Egyszerűen nem jönnek össze a dolgok, nem vágnak össze a színek, a stílusok. Ahj. De nem adjuk fel. Elképzelés van, csak sikerülne megvalósítani.

Mondjuk így vagyok a rajzokkal is... Lenne mit, úgy érzem, megvannak a képek a fejemben. Bár... nem. Ehhez csak egyszerűen lusta vagyok. Pedig most aztán lenne rá időm. Jó, pont ma nem, mert elmenésem lesz, de a héten. Még valami. Előbb elküldtek munkahelyről, mondván nem kell ledolgozást csinálni. Jipijájé~ Csak a papírjaim nem akarnak megjönni... -.-

 

 

Most, hogy írás közben kikentem kékre a körmeim (csinos), el is megyek. Illene összeszednem magam.

 

- Yui