| Eső ▪ Csoki ▪ Viharok ▪ Természet ▪ Rajz ▪ Víz ▪ Hold |
| Macskák ▪ Rock ▪ Kávé ▪ Fekete ▪ Retro Gamer |
| Hüllők ▪ Anime & Manga ▪ Régi dolgok ▪ Tavasz |
| Sötét ▪ Introvertált ▪ Csillagok ▪ DIY ▪ Pisces ♓︎ |
| Levendula ▪ INFJ |
▶ Mit is mondhatnék? Elég régóta foglalkozok blogolással, blogspoton voltam jelen régebben, de mégis úgy érzem, hiába a sok év, most kezdtem csak bele igazán. Az oldalon a személyes kínlódásaim, elmélkedéseim, élményeim mellett még fejtegetek pár témát, de leginkább csak random dolgokat amik éppen eszemebe jutnak. Nem akarom megváltani a világot egyik bejegyzésemmel sem, nem akarom megmondani senkinek sem a tutit, egyszerűen csak... kiírni magamból a gondolataim. Valami ilyesmi céllal vagyok itt.
Itt vagyok, megjöttem a "nyári szünetről." Mindenkinek kellene néha egy kis nyári szünetet tartania. Ha már a munkahelyemen nincs szabadság... Se semmi más.
Igazából sok említésre méltó dolog nem történt. A munkahelyemet továbbra sem szeretem túlzottan, nem szedtem össze senkit, nem lettem terhes, nem költöztem el, néha úgy érzem az idegösszeomlás küszöbén állok és legszívesebben lelőném magam. Szóval csak a szokásos.
Az elmúlt időszakban két esküvőre is hivatalosak voltunk. Az egyik nővéremék megújító szertartása vagy hogyan mondják (MENYASSZONY VOLT A NŐVÉREM!!! awww! <3), a másik pedig unokanővérem normális esküvője.
Nővéremnél csak visszafogott ebéd volt, unokanővéremnél viszont olyan igazi táncolós, ivós, kiabálós, menyasszony rablós, apró dobálós lagzi. Volt fél 2 mire hazaértünk. Néha jó ilyen dolgokon részt venni, de olyan sok esküvőn voltam már életemben, hogy azt hiszem annyira nem indítanak már be, mint régen.
Persze kezdetben se ruhám nem volt, se cipőm se semmi. De nem voltam egyedül, a fél családnak nem volt semmi értelmes alkalmi ruhája, szóval elkezdődött a boltjárás amit én annyira utálok. Utálok boltokba járni és vásárolni. Főleg ruhákat. Utálok öltözködni meg próbálni. Utálom ahogyan az eladó odajön és áradozik, hogy milyen jól nézel ki, a legtöbb esetben valószínűleg csak azért, hogy vegyél valamit. Velem meg is voltak áldva az eladók. Bemegyek a boltba, megkérdezik mit keresek, én pedig: "Ne legyen rajta semmi gyöngy, se csillogás, se csipke, se fodor, se semmi és legyen sötét. Egyébként alkalmi ruhát."
De nem vagyok egyedül, fiatalabb unokahúgom is kb ez a kategória. Bemegyünk a boltba, egyszer végigfutjuk a kínálatot, ami úgy 5 perc, és már végeztünk is. Aztán amíg a többiek nézelődnek meg próbálnak, addig járkálunk és próbáljuk lekötni magunkat. Egyik ilyen alkalommal az ablak közelében kötöttünk ki. Kinézünk, nézzük a várost... "Kint vagyunk a kirakatban... pózolj!" És mikor bepózoltunk, felbukkant egy nő a kirakat előtt.
Volt itthon nagytakarítás is. Illetve idézőjelesen "nagy", mert egy igazi nagytakarítás nálunk szerintem egy hétig tartana. De így is eléggé sok dolgot sikerült lerendezni ami eddig csak állt. Például kidobtam egy nagy kupac szakadt zoknit, elhúzgáltuk a nagy bútorokat amik mögé normál esetben nem férünk be és kitakarítottunk ott is. Ilyesmi. Néha megnyugtató ilyesmit csinálni és rááldozni az időt. A legjobb az egészben pedig a tudat, hogy tisztább lett a lakás és kevesebb a kacat. Igaz a padlás még hátravan. Egyszer elkezdtem, aztán jöttek a nagy kánikulák meg a 40 fok és úgy döntöttem szüneteltetem egy időre a projectet. Azóta meg nem jutottam fel megint. Arról nem is beszélve, hogy karton dobozokba kezdtem pakolni amit elhordtak nővéremék azóta, szóval köszöntem. Pakolnék, de nincs hova. Egy csomó mindent kidobnék, de nem tudok. Teszem azt elektronikai hulladék amivel meg kell várni az éves gyűjtést, vagy feleslegessé vált üveg, amit el kellene vinni a gyűjtőbe, de nem tudom megtenni csak úgy, ha 10× fordulok biciklivel a város másik felére. Annyira bosszantó, mikor az ember csinálna valamit, de egyszerűen minden az útját állja és végül nem jut sehova.
Arról nem is beszélve, hogy mikor kérdezem ki segítene nekem, csak olyan válaszokat kapok, hogy "csináld egyedül" meg "biztosan nem fogok felmenni." Azaz ott szórakozok egyedül, de mikor hozom le a kidobásra szánt kacatokat zsákszámra meg vödörben, akkor ott áll mindenki a kuka mellett, mert ők átnézik mit dobok ki és vigyem vissza azt, amit ők meg akarnak tartani. Ettől hülyét tudok kapni. Azóta fiatalabb unokahúgom felajánlotta, hogy segít, már csak időt kell rá találni.
Játszottam is kicsit, mert hiányzott már. Jobban mondva az hiányzott, hogy anélkül játszak, hogy jegyzetelnék meg írnék mellette végigjátszást mondjuk. Kellett valami, amit csak egyszerűen élvezhetek. Első előszedett játék a Lord of Arcana volt (PSP) de nem jutott sokáig nálam. Egyszerűen csak... nem. A fejlődés lassúsága, a bossok, az egész felépítés... ahj. Csak ne. Letettem, elég volt, köszönöm az élményt. Lehet, hogy csak nem az én stílusom a játék.
Ez után következett a Dragoneer's Aria ugyancsak PSP-re. Hm. Nem túl ismert játék ahogy elnéztem, mondjuk nem is csodálkozok rajta annyira. Azt nem mondom, hogy rossz volt, de voltak benne olyan elemek amiket talán nem kellett volna vagy talán másképpen kellett volna felépíteni. Mondjuk az alap csapat összetétele. És itt értem ez alatt a karakterek személyiségét. Ahj. Mikor azok négyen beszélgetni kezdenek... Isten óvjon miket. Egyébként játszható, egyszer végig lehet vinni, annyira nem borzalmas, sőt, vannak benne kifejezetten nagyon jó ötletek is. Úgy érzem ez a játék lehetett volna jó is, csak kicsit félresiklott egy-egy ponton és így összeségében a végeredmény nem lett a legjobb.
A történet szerint felébred a nagy, gonosz fekete sárkány és természetesen veszélybe kerül a világ, ahogy ez lenni szokott. Viszont létezik egy csoport, akik különleges erejű emberekből állnak és arra hivatottak, hogy megvédjék a sárkányokat, ők a Dragoonok. Egy fiatal Dragoon, Valen a főszereplőnk, aki elindul, hogy felkeresse a világon élő sárkányokat és megpróbálja őket megmenteni nem csak a fekete sárkány erejétől, de az idő közben sárkány gyilkossá vált ex-Dragonooktól is. Whoa. És persze Valen nincs egyedül, összeszed még három másik személyt is maga mellé.
Érdemes megfigyelni Valen szuper nőies megjelenését. (Szőke srác) Mikor elkezdtem a játékot, azt hittem nő, aztán megszólalt férfi hangon.
Kicsit áteveztem japán indie vizekre is, így került képbe az Alice mare (PC). Eléggé régóta szemeztem vele, ki kellett próbálnom végre. Ami azt illeti, meglepően rövid játékról van szó, viszont kárpótol minket a sok vég és az érdekes történet. Egy novella is készült belőle mellesleg. A játék a WOLF RPG Editorral készült és Miwashiba nevéhez fűződik.
Allen szülei elvesztése után amnézában szenved és egy különleges helyre kerül ahol több, hozzá hasonlóan tragikus sorsú gyerek él. A felügyelőjük egy kedves és törődő férfi akinek célja jól gondjukat viselni a gyerekeknek. Nem sokkal Allen érkezése után felbukkan egy fekete macska, aki egy különös helyre vezeti a fiút. Az álomban, ahová tévedt, kiderül a többi lakó múltja és az is, hogy miért is jött pontosan létre az intézmény amiben tartózkodik, továbbá hogy mi köze ehhez a felügyelőjüknek.
Végül az utolsó amit előszedtem mostanában az ugyancsak egy japán indie játék, a Walking on a Star Unknown (PC). Ebbe viszont teljesen beleszerettem. Annyira aranyos és érdekes. RPG Maker 2000-el készítette Segawa. Nagyon tetszett az egyedi grafika, a karakterek, a jellemek amiket kaptak, az egész rendszer ahogyan fel van építve a játék. Persze azt is megpróbáltam megfigyelni közben, hogy hogyan oldott meg a készítő bizonyos dolgokat, eseményeket a játékban, tekintve, hogy én is Makerrel dolgozom, csak éppen a program egy újabb verziójával.. Érdekes volt készítői szemmel is nézni.
Egy testvérpár, Eddie és kishúga Fukuro útra kelnek a végtelen világűrben, hogy teljesítsék elhunyt édesanyjuk álmát, azaz ízletes ételeket terjesszenek szerte az univerzumban. Egy balszerencsés véletlen során azonban kényszerleszállást kell végrehajtaniuk Calpucca bolygóján. Mivel a hajójuk teljesen használhatatlanná vált, így elindulnak felfedezni az idegen bolygót. A páros hamarosan megtudja, hogy a bolygón éppen főzőversenyt rendeznek a nyertes nyereménye pedig egy kívánság, amit a bolygó istennője teljesít neki. Tehetséges szakácsok lévén Eddie és Fukuro úgy döntenek jelentkeznek a versenyre a kívánságuk pedig nem más, mint az összetört hajójuk megjavítása. A testvérpár elindul, hogy megismerkedjenek a bolygó lakóival, az idegen alapanyagokkal és a hely múltjával. Viszont maga a verseny sem izgalmaktól mentes, a legnagyobb riválisuk a bolygót egykoron megtámadó nép háború istene.
"No matter the planet, no matter the species, they get hungry, and they cook."
Nem sok rajzolás történt az elmúlt időszakban mert valahogy sosem jutok el odáig. Vagy ha el is jutok, akkor csak pár vonalra van erőm és kifújt.
1) - 2) Megpróbálkozásom egy utcarészlet lerajzolásával. Hogy én mennyit szenvedtem rajta... Nem is azzal, hogy lerajzoljam, hanem, hogy mit rajzoljak egyáltalán. Teljesen egyszerű dolognak hangzik, mégis elgondolkodik az ember: mi is van egy utcán?! Aztán ha le is rajzoltam egy-két dolgot, még mindig ott voltak a nagy, üres terek. Ilyenkor mondta azt az agyam, hogy: "rakj pontokat és húzgálj vonalakat." Én meg: "OK". Tessék, kitöltés xD Igazából... nem tökéletes, mert alapvető hibák vannak rajta, de összességében valahol elégedett vagyok vele, de csak azért, mert most próbálkoztam komolyabban ilyen stílusú rajzzal és így sikerült. Árnyékolást tekintve azért a screentone mellett döntöttem, mert... szerintem jobban néz ki, mintha csak simán gépen vagy ceruzával papíron árnyékoltam volna. Az a textura amit a screentone ad, érdekesebbé teszi és nyomtatott hatást kelt. Egyébként a szemetes a kedvencem. Mivel nem tudtam megrajzolni a kerekeit, ezért raktam alá téglát... Milyen kreatív. Az első képen meg látszik, hogy még vonalzóval se tudok normális egyenes vonalat húzni. Ez igazából nagyon idegesít. Miután megrajzolom és kihúzom, akkor látom tisztábban és akkor jövök rá, hogy teljesen ferde az egész. A street art tudásomat meg ne nézzétek, mert nincs.
3 - 4) Ezt nem volt már kedvem / energiám befejezni. Eleve a vonalrajzot sokáig csináltam, a jobb oldalt teljesen elhanyagoltam, nem rajzoltam oda semmit. Akkoriban mindig mikor lehetőségem lett volna leülni rajzolni, már teljesen ki voltam ütve és ragadtak le a szemeim, szóval minden nap húztam pár vonalat és annyi volt. Sokáig tartott így, szenvedősen, nem akart összejönni, szóval nem is lett befejezve végül. Az árnyékok sem, hasonló problémák miatt. Megnyitottam, néztem 10 percig, nagynehezen próbálgattam a vonalakat, az árnyalatokat... aztán ezt sem fejeztem be. Az elsővel ellentétben ehhez használtam fényképet alapnak. A kép nyilván nem így néz ki, ott jobban vannak elrendezve a dolgok :'D
És most agrár híreink következnek.
Jelentem, idén csudálatosan kivirágzott két áfonya bokrocskám a háromból. A kivirágzott kettőt áruházban vettük, a nem virágzót pedig kertészetből. Remélem jövőre lesz kedve virágot hozni, szeretném ha jól érezné magát. A másik kettő viszont úgy tűnik jól van és mára már tele vannak áfonyával! Igaz nem egyszerre érik rajta a termés így minden nap tudok enni vagy 5 szemet és érjem be ennyivel. Persze még az előtt egyem meg, hogy a rigók meglátogatják. Bár nagy meglepetésemre nem csipkedik le ahogy néztem.
De a kertben is történtek sikerélmények. Idén először ültettünk céklát és meglepő milyen nagyra megnőttek! Kilenc üveggel sikerült elraknunk belőle. Ezen kívül a többi zöldségre sem lehet panasz, szóval az hiszem valamilyen szinten sikeres volt ez az év. Nem 5 csillagos a kertünk, de én annak is örülök ha ilyen időjárás mellett ennyi is megterem. Sajnos barackunk az nem lesz idén, a jégesőt nem nagyon bírta ki.
Muzsikával zárom a bejegyzést, szerintem rá fogok szokni erre. Ne kérdezzétek, csak úgy random jött ez az ötlet. Ez a dal eléggé megragadt a fejemben mostanában.
Ahj, emberek mostanában nagyon szét vagyok esve. Úgy érzem sehogy sem tudom rávenni magam arra, hogy koncentráljak. Úgy értve a lényeges dolgokra. Minden eszembe jut, minden tereli a gondolataim és ez bosszantó már. Felesleges dolgokkal van tele a fejem és elterelik a figyelmem a lényegről. A százféle gondolatom százfelé megy és mindegyik létrehoz egy új gondolatmenetet én meg ugrálok közöttük és a végén arra jutok, hogy semmire nem jutottam. Ti mit szoktatok csinálni ilyen helyzetekben? Hogyan próbáltok meg összpontosítani a lényegre mikor minden létező dolog ellenetek van? Valaki árulja el a titkot.
Jut eszembe, nemrégiben volt egy nagyon idióta álmom. Este volt, az éjszaka közepe, az utcán pedig kocsival járkált fel-alá egy fickó. Aztán kiszállt és elindult random irányokba, össze-vissza, miközben magában azt motyogta, hogy "Cipőboltot kell találnom..." Mivel szemmel láthatólag a környéken sehol nem volt cipőbolt (de ha lett is volna, bizonyára zárva lett volna...), így némi körözés után megint kocsiba szállt és elhajtott. Nem tudom. De ne mondjátok, hogy nem lenne ijesztő összefutni egy ilyen fazonnal este az utcán.
Történt olvasás is, mert már kezdett hiányozni. Itt szemezek mióta az ezer éve megvett, de soha el nem kezdett könyveimmel. Mindig az eszemben van, hogy kellene olvasni, de valahogy sosem sikerül elkezdeni. Pedig olyan jó dolog. Ennek örömére leemeltem a polcomról a legvékonyabb könyvet, ami olvasásra várt, ez a Vendéglő a világ végén (Douglas Adams) volt. A könyvsorozat első része is nagyon tetszett (Galaxis útikalauz stopposoknak), szóval örömmel kezdtem el.
Nos, a Vendéglő a világ végén tartja elődje őrült szintjét, sőt, jóval tovább is lép, méginkább megkeverednek a dolgok, amik mégőrültebb helyzeteket szülnek. Ez egy olyan könyvsorozat, amiben sosem tudod, hogy mi lesz a következő lépés, mert annyira hirtelen történnek annyira hihetetlen és vad dolgok, hogy kikövetkeztethetetlen az egész. De ettől szórakoztató, ez adja meg a humort, ez kelti fel újra és újra az olvasó figyelmét és ösztönzi arra, hogy tovább és tovább lapozgasson. Azt hiszem ezért szeretem annyira. Na meg a humor miatt, amit egy percre sem hagy el, még a legkiábrándítóbb, legsötétebb pillanatokban sem, így egyfajta különös hangulatot kölcsönözve ezeknek a jeleneteknek. Arról nem is beszélve, hogy többször tárgyal ki a történet a társadalomra, az emberi gondolkodásmódra vonatkozó témákat és ez számomra érdekes, mármint felkelti a kíváncsiságom. Még ha kicsit komolytalan, humoros vagy éppen kicsavart módon is teszi, de ez csak fokozza a hatást.
Ebben a részben a kis csapat beül megnézi hogyan lesz vége a világnak, aztán hirtelen más dolguk akad és tovább állnak, találkoznak azzal az emberrel aki irányítja az Univerzumot (és pusztán kíváncsiságból merő egy hétig képes beszélni egy asztalhoz, hogy aztán megfigyelje a reakcióit) és rátalálnak az őskori Földre ahol még kérdéses (bár valószínű), hogy átveszik-e a "barlanglakók" helyét az idegenből jött (többek között) telefonmosók és fodrászok. És még keveset is mondtam.
– Ha egyszer az életben a szemem elé kerülök – fogadkozott Zaphod –, úgy leütöm magamat, hogy azt sem fogom tudni, mi ütött belém!
– Ide hallgasson – mondta Zarniwoop. – Emberek járnak ide, ugye? Hajókkal...
– Azt hiszem, igen – mondta a férfi, és átadta az üveget Trilliannek.
– És megkérik magát – folytatta Zarniwoop –, hogy döntsön helyettük. Emberi életekről, világokról, nemzetgazdaságról, háborúkról, mindenféléről, ami odakint zajlik az Univerzumban.
– Odakint? - kérdezte a férfi. – Hol odakint?
– Hát odakint! – mutatott Zarniwoop az ajtóra.
– Honnan tudja, hogy van-e bármi is odakint? – kérdezte a férfi. – Csukva van az ajtó...
A kertben is többet vagyok mostanság, hogy elkezdtek kibújni az elvetett dolgok. Jó esetben. Azért jó látni, hogy nagyrészt növésnek indultak. Meg hát velük együtt a gazak is, szóval elkél a rendszeres gyomlálás. Emberek, ez a gazolás addiktív. Leáll az ember, mert éppen nézelődik és meglát egy kis gazat a zöldség tövében, odamegy és leszedi. Aztán meglát még egyet. Odamegy és leszedi. Aztán meglát még egyet, meg még egyet és még egyet, a végén pedig azt veszi észre, hogy eltelt egy óra. Közben pedig hallgatom a kert végében rohamos gyorsasággal gyarapodó béka populációt. A szomszédok hogy örülhetnek nekik.
Nekikezdtem megint egy játéknak. Zavart, hogy Final Fantasy VI-ból még nem írtam végigjátszást, így elkezdtem. Aztán rájöttem, hogy ez nem megy olyan könnyen, mint ahogy azt elképzeltem. Meg egyébként is, szeretem azt a játékot, nagyon. Kijátszottam már párszor és imádom, az egyik legjobb RPG, amit valaha alkottak, annak ellenére, hogy nem tökéletes. De az ötletek, amikkel dolgozik, a karakterek, a történet mind emlékezetessé teszik. Például a mai napig számomra Cefca az egyik legjobb főgonosz akit bármilyen médiában láttam, lehetne sorolni miért. Szóval akinek van lehetősége elkezdeni és kipróbálni (lehetőleg az eredeti SNES verziót), az tegye megy, nem fogja megbánni.
Random rajzolás.
1) Pillangóvirág~ Olyan szépek, úgy szeretem őket. Szokott lenni hátul a kertben is. 2) Mivel olyan régen volt Árny Professzor, hogy lassan azt is elfelejtjük, hogy létezik, így visszatért. Firka stílusban, mert nem volt kedvem normálisan rajzolni. Ami azt illeti, mostanában elég sokszor veszem elő ezt a firka stílust, valamiért jobb szeretek ebben alkotni, lehet csak az egyszerűsége miatt. 3) Karakter design, vagy valami olyasmi. Gyakorlat.
A hangulatom meg tiszta hullámvasút mostanában, mintha nem lenne elég ez a túlgondolós baromság. Egyik pillanatban úgy érzem minden rendben van és egész jól elvagyok, a másikban meg legszívesebben fejbelőném magam és utálok mindent és semmi értelme semminek. Szóval csak ülök és várom, hogy elvonuljon ez is.
Zárásként egy Billy Idol dal, ami mostanában megfogott. Pedig mikor először hallottam, akkor nem is tetszett.
Elkezdődtek a kerti munkálatok végre. Vártam már. Kert rendezés, metszések, takarítás az ősz meg a tél után, föld lapátolás, ásás, vetés, ilyesmi. Én valahogy élvezem ezt, akkor is ha egész délelőtt kint vagyok és ások. Nem tudom, megnyugtatja az embert és közben mégis kint van a levegőn és valami olyasmit csinál ami nem csak neki, de a környezetének is jó. Azt hiszem ettől boldog vagyok.
Random mód a kertben járkálva a füvön találtam egy kicsírázott makkot. Az utca végén van egy tölgyfa. Hogy hogyan került onnan a makk a mi hátsókertünkbe (ráadásul), arra nem tudtam rájönni, de ott volt és kinőtt a semmibe. Szóval megfogtam és beleültettem egy cserépbe. Remélem megmarad. Kíváncsian várom mihez fog kezdeni.
Felszabadult egy kis időm, így gondoltam a játékomra is fordítok belőle, elvégre igencsak el vagyok maradva magamhoz képest. A grafikai editek mellett elkezdtem végre lassan kijavítani az eddig felgyűlt hibákat. Mielőtt tovább megyek, úgy érzem ezt legalább meg kell tennem. Van egy debug füzetem, amibe felírom próba játék közben, hogy mi nem stimmel, aztán később visszatérek és kijavítom a hibákat. Eléggé időigényes dolog, mert sokszor az egyik hiba szüli a másikat és összeállnak egy láncreakcióba. Plusz azok a hibák, hiányosságok, amikről eddig is tudtam, csak lusta voltam kijavítani őket. Haladgatok, próbálkozok, tesztelgetek, de a néha már komolyan a hajamat tudnám tépni egy-egy helyzeten. Mikor vagy 50× megnéztél egy jelenetet, de tudod előre, hogy 51. alkalommal is meg kell majd nézned, mert még mindig késik az egyik karakter 1 másodpercet. De az még a jobbik eset mikor az ember tudja hol a hiba, min kell állítani. Vannak olyan esetek, amikor végignézek minden eseményt, de mégsem találom meg egyikben sem a hiba forrását, vagy mikor az engine limitjei miatt nem működik valami, hiába is képzelem el mit akarok.
Szóval most nem haladok előre, sokkal inkább átláthatóbbá teszem azt, ami eddig megvan és megpróbálom kigyomlálni az eddig felgyűlt hibákat, pótolom az eddig hanyagolt grafikai részeket. Igazából nagyon gyorsan lehetne ezzel haladni ha csak egy egyszerű játékot csinálnék. Értsd, nem akarnék belerakni mindenféle bonyolultabb dolgot vagy éppen az alap grafikával dolgoznék. De neeem. Amúgy is frászt kapok a program alap grafikájától. Igaz lehet, hogy időigényes amit csinálok, de legalább olyan, vagy legalábbis hasonló ahhoz, amit elképzeltem. Elégedettséggel tölt el, mikor látom, hogy kezd felépülni, összeállni az a világ, amit megálmodtam. Ezért ölök bene annyi időt és energiát. Ha nem így csinálnám, nem lennék elégedett az eredménnyel, még akkor sem ha jó és működőképes lenne a program.
Nem tudom mi van velem, mostanában megint elkezdtem játszani mikor éppen van rá valamennyi időm. Nem igazán veszek most elő új játékokat, mert bevallom, agyilag lusta vagyok megismerkedni egy új rendszerrel meg új szabályokkal, így inkább előveszem a régi, már kijátszott játékaim és azokkal megyek egy kicsit. Ilyen például a Castlevania - Legacy of Darkness (N64) is. Nem a legjobb CV játék (az irányítás meg a kamera helyenként egy rémálom), de ennek hatására szerettem meg az egész sorozatot, így számomra különleges ez a játék. Arról nem is beszélve, hogy nagyon jól meg tudja teremteni a hangulatot. Jó kis sötét hangulatú kalandjáték vámpírokkal meg mindenféle horror elemmel amiben 4 karakterrel is játszhatsz. Mindegyik hős más-más okból látogattja meg a sötét kastélyt.
A másik, amin már gondolkodok egy ideje, az a Trace Memory (NDS). Maga a játék egyszerű, rövid, aranyos és szép. Így újrajátszva pedig rájöttem, hogy a játék milyen jól kihasználja a Nintendo DS képességeit. Érdekes volt, de mégis ötletes. A főszereplő egy Ashley nevű fiatal lány, aki azért látogat el nagynénjével a Blood Edward szigetre, hogy találkozzon a rég halottnak hitt apjával aki tisztázhatja miért tűnt el a lány életéből és milyen kutatásokkal foglalkozik. Útja során Ashely találkozik egy fiatal fiú szellemével, D-vel, aki több, mint 50 éve vesztette életét a szigeten, de nem tud tovább lépni, mert nincsen semmiféle emléke az életéről. A páros elindul az Edward kúriába, ahol reményeik szerint megtalálhatják Ashley apját és D emlékeit miközben felfedik azt is mi történt annak idején a házban, ami tragédiák sorozatához vezetett.
Egy egyszerű kalandjáték kirakókkal. Tárgyakat szedhetsz össze, használhatod őket, hogy megoldd ezeket a kirakókat és mehess tovább. Érdekes abból a szempontból is, hogy rég halott emberek dolgai közt turkálsz, bejárod a szobáikat, leveleket, naplóbejegyzéseket olvasól tőlük, végignézed a családi albumot... És közben hallgatod, ahogyan D megpróbál visszaemlékezni rájuk és beszélni róluk.
Elnézve ezt az introt... Mindenkit lelőnek. :'D
Mostanában valahogy megjött a kedvem VD-t szerkeszteni is, ott is aktív lettem valamennyire.
|| Ez itt a reklám helye >>> →→ [ VD ] ←← <<< Ez itt a reklám helye ||
Csak mert kevés a látogató.
Nem tudom hallottatok-e róla, de terveznek egy élőszereplős Pindúr Pandúrok adaptációt. A lányok idősebb kiadásban szerepelnének benne. Kissé lefagytam, mikor meghallottam és egyből végigfutott az agyamon, hogy úgy tűnik mindenáron el akarnak rontani mindent, amin felnőttünk. Ezekenek nem szokott jó vége lenni. Azt mondták, a Winx Club film se volt a legjobb. Nem láttam, mostanában döbbentem rá arra hogy az is létezik. Miért? Tény, nem volt szerves része az életemnek gyerekként, de ismertem a sorozatot és néztem is néha. Viszont a Pindúr Pandúrok teljesen más kategória. Emlékszem, egyik unokahúgom nagyon szerette, minden nap, mielőtt elindult az iskolába, meg kellett nézni, így kénytelen voltam megnézni én is pár részt, sőt, mikor én gyerek voltam, akkor is ment. Először csinálnak belőle egy rettenesen gagyi folytatást, majd ez? Komolyan emberek, ne tapossuk már még jobban, ennél még a japán verzió is értelmesebben néz ki, pedig aztán az sem egy hű átdolgozás, sőt. (Mellesleg az OP-ot Nana Kitade énekli és egész jó. [Kibou no Kakera]) Ezek után már komolyan féltem a többi rajzfilmet amin felnőttünk. De végül is ez a legegyszerűbb. Vegyünk egy régi, bevált történetet (teljesen mindegy, hogy film vagy játék, semmi sem szent), adjuk hozzá a "modern formulát" és bumm, film. Gondolják úgyis megveszik, legalább azok, akik ismerik az eredetit. Az lényegtelen, hogy utána egész este a padlón sírnak.
De felhúzott ez, jobban, mint kellene. De... itt most nem arról van szó, hogy megtapossák a gyerekkorunk rajzfilmjeit, hanem arról is, hogy így ismertetik meg az új generációval őket. Mármint azokról beszélek, akiknek semmi esélyük nem volt látni az eredetit, mert akkor még... nem is éltek. Megnézik ezeket a szar filmeket és elkönyvelik magukban, hogy egy baromság az egész, holott lehet, hogy az eredeti csak egy rajzfilm, de több értelem van benne, mint a filmben. Több oldalról kiakasztó számomra a téma.
Viszont ki tudja, lehet, hogy nagyon jó lesz. (Kétlem.) Az esély megvan rá. Lehet, hogy tényleg jól megcsinálják ezúttal. Elvégre a Castlevania sorozatról is összességében pozitív volt a véleményem, bár voltak benne számomra nagyon kritikus hibák leginkább a karakterekkel kapcsolatban, amiket el is lehetett volna kerülni HA az alkotók úgy akarták volna. Szóval nem vagyok teljesen megelégedve, de nem is csalódtam. De ezt úgyis kifejtettem a km-es posztban, amit szerintem senki nem olvasott el mert rohadt hosszú. A lényeg, az esély megvan arra, hogy jó legyen, de én annyira nem bízom benne.
Csak egy megjegyzés így a végére. Eléggé humoros (vagy inkább elkeserítő) számomra, hogy vannak még olyan oldalak, ahol élnek a lehetetlen cserefeltételek. Szerintem tudjátok milyen feltételekre gondolok. Mikor megszabják, hogy milyen sűrűn legyen friss az oldaladon meg mennyi legyen az átlag látogatód, ilyesmi. Biztos vagyok benne, hogy többet is fel tudnánk sorolni ha akarnánk. Az meg már csak a pláne ha maga a szerkesztő sem tudja ezeket teljesíteni a saját oldalán, de azért másoktól elvárja. Ahj, emberek.
Munkahelyen folyik tovább a dolgozás, kezdek kilépni a munkakörömből is. Eddig csomagoltam / minőség ellenőrt játszottam (azt mondták már kiszúrják a szemem, mindent észreveszek...), most már vasalok is néha. Hm. Mondjuk nem mintha zavarna. Nem tudom írtam-e már, de egy varrodában vagyok jelenleg. Szóval az a vasalás egy nagy ipari vasalón történik. Hát a hátam nem köszönte meg, van súlya annak a cuccnak, arról nem is beszélve, hogy a kezemet is párszor leégettem már.
Ha már varrás meg minden... nemrég vettünk is egy varrógépet onnan. Állomány csere volt és a régieket eladták, szóval gondoltuk miért ne. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem egy kis háztartási varrógépről van szó. Anyukám használja inkább, de kipróbáltam én is. Nekem egyelőre eléggé gyors, lenyomom a pedált, a gép meg villám tempóban elindul. Ki kell még tapasztalni ezt. Mondjuk ahhoz képest, hogy nem ültem még varrógép előtt soha életemben, azért büszke vagyok magamra és a próba varrásomra. Hasznos dolog ha van ilyesmi a háznál.
Aztán egyik játék maratonból csúsztam a másikba. Jobban mondva nehezen lehet maratonnak nevezni valamit, ami mellé csak 1-2 órára ülök le, de ha így van időm. Ez most... kell nekem. Az idegrendszerem helyes működése érdekében. Miután kijátszottam a Fire Emblem: Shadow Dragont (az utolsó pálya brutális volt), előszedtem még egy hosszú játékot, ez a Rune Factory: A Fantasy Harvest Moon. Ez a játék eléggé régóta megvan nekem, de sosem szedtem elő komolyabban. Emlékszem, egyszer elkezdtem, de nem sokáig jutottam benne, nem tudom mi volt a bajom vele. Elkönyveltem, hogy hagyjuk, nem jött be. Aztán így a FE után nézelődtem a játékaim között és gondoltam talán egy próbát megér megint, mit veszíthetek? Nos, nem volt rossz döntés ismét belevágni, igazán megszerettem a játékot.
Először nem értettem mit jelent a címben, hogy "A Fantasy Harvest Moon." Oké, a Harvest Moon sorozatot ismerem, és szeretem is, de... Aztán utána néztem és kiderült, hogy ez a játék egy HM spin-off fantasy elemekkel. Oh, vagy úgy... Itt nem csak a farmodat kell rendezni és termesztgetni a növényeid meg beilleszkedni a városka életébe, itt van egy komolyabb történet a háttérben és fontos része a játéknak a helyi dungeonok bejárása is harcokkal egybekötve. Csak wow. Egyik pillanatban még a farmodon a retket kapálod, a másikban meg az egyik dungeon mélyén éppen halálos harcokat vívsz egy sárkánnyal. Annyira eltérő a két téma, amit összeolvaszt a játék, de mégis... Olyan szórakoztatóra sikeredett.
A történet egy fiúról szól, aki összeesik valahol Kardia kisvárosának közelében, de egy éppen arra lakó lány, név szerint Mist, megtalálja és megmenti. A fiú amnéziás és egyáltalán semmi emléke nincs arról, hogy kicsoda valójában és mit keres ott ahol, még a saját nevére sem emlékszik. Miután megbeszélik a lánnyal, hogy mostantól Ragunának fogák hívni, Mist odaadja neki a használaton kívüli farmját, hogy éljen ott, amíg vissza nem térnek az emlékei. Viszont a földet művelni kell. A helyi barlangok bejárása közben pedig érdekes eseményekre derül fény. Minél tovább halad a történet annál több nyomot szed össze Raguna és egyre csak közelebb kerül ahhoz, hogy megtudják, ki a felelős a barlangokban megjelent szörnyekért miközben abban reménykednek, hogy az incidens során kiderül az is kicsoda a fiú valójában. Jó nagy vonalakban. Persze ezen kívül belefolyhatsz a városka életébe, megismerkedhetsz a lakókkal, sőt, megkedveltetheted magad a lányokkal is, akik közül egyet feleségül is vehetsz!
De ha már a Harvest Moon meg Rune Factory játékoknál tartunk. Történt egy nagyon érdekes dolog amit akkor észleltem, mikor a Harvest Moon - More Friends of Mineral Town-al játszottam. Először is meg kell említenem, hogy ez a játék nekem megvan fizikailag, játék kártya / kazetta formájában és egy eredeti GBA-n szoktam használni. Nem emulátor, fizikai forma. Ez egy fontos dolog lesz. A Friends of Mineral Town rész két verzióban létezik. Először is kijött 2003-ban a "fiú verzió", majd 2005-ben a "lány verzió" More Friends of Mineral Town címen. Ugyan az szinte a kettő azzal az eltéréssel, hogy a "fiú verzióban" logikusan fiú a főszereplő és a lányokat lehet meghódítani, a "lány verzióban" pedig lány a főszereplő és fiúkat lehet meghódítani. Mint látszik, én a lány verziót szereztem be, mert... lány vagyok! Ennyit a bevezetésről, jöjjön a lényeg. Mindkét játékban létezik egy esemény, ez a 4:44 esemény. Akkor következik be, ha a játékos hajnali 4:44-kor bekapcsolja a tv-t. A lány verzóban ilyenkor (a japán és nyugati verzióban egyaránt) egy elnyomhatatlan párbeszéd ablak jelenik meg, amiben megállíthatatlanul ismétlődik a következő üzenet: "4 時 44 分". Egy ideig ismétli önmagát, majd megszűnik és kikapcsol a tv. Persze ennek jelentése inkább a japánok számára van, azt mondják a 4 ott nem szerencsés szám. A fiú verzióban ellenben más történik. A nyugati kiadásokban egy játék gyilkos glitcht eredményez az esemény aktiválása. Egy üres párbeszéd ablak nyílik meg újra és újra végtelen loopban. A játékos nem képes kiszakadni ebből, újra kell indítania a játékot a konzol kikapcsolása majd bekapcsolása után. Ez úgy hiszem egy kódolási hiba lehet ami a fordítás után maradhatott benne. Az eredeti japán verzióban nem üres ablak jelenik meg, hanem megállíthatatlanul kiíródó szöveg, ami tippeket ad arra, hogy az átkozott eszközeidről hogyan lehet leszedni az átkot. Ha végzett a szöveg, ismét kikapcsol magától a tv. Nos, nekem sikerült előhozni ezt az átkozott tippes eseményt. Gondoltam megnézem magamnak eredetiben is ezt a 4:44 eseményt, erre megkaptam a japán szöveget. Eléggé meglepődtem. Szóval... megvan nekem a lány verzió nyugati kiadása, amiben szerepel a fiú verzió japán kiadásának egy eseménye. Wow. Ezen igazodjon ki valaki. Mellesleg hiába kerestem rá, semmit nem találtam a neten erről, sőt, sehol nem említik, hogy bárkivel megtörtént volna ez. Érdekes.
Más. Kicsit nézelődtem megint GPn. Érdekes amúgy, hogy volt egy "bevándorlási hullám", kinyitott x oldal, aztán ezzel a lendülettel most az összes vagy megállt vagy bezárt. Tisztelet a kivételnek. Nem értem az ilyesmit, de nem is az én dolgom. Viszont nem erről akartam írni, hanem egy olyan jelenségről, amivel több oldalon is találkoztam. Emberek... miért kell a chatet annyira lekicsinyíteni, hogy kb egy sort lehet csak látni benne? De most komolyan. Valaki mondja meg. Ott a chat, de olyan mikroszkópikus méretű, hogy soronként tudsz csak görgetni is benne, nemhogy normálisan elolvasd az üzeneteket. Ha úgy gondolod, hogy rontja a design összképét, akkor rakd be egy külön menübe, még az is jobb, mint ez a baromság. Főleg ha az a nyomorult chat ráadásul kb olyan széles, mint a fél oldal.
Aztán ott van még az a probléma (vagy kinek mi...) ami régen is szúrta a szemem és nem változott azóta sem. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én például nem értem, hogy egy évek óta halott oldal miért kap nagyobb látogatottságot, mint az aktívan működő oldalak? Főleg, hogy sok esetben olyan oldalakról beszélünk, amik enyhén szólva is súrolják a jóízlés határait és még csak semmi érdemleges információ sincs is rajtuk. De lehet én vagyok csak túlságosan kritikus. Lassan már a kedvem is elmegy a szerkesztéstől ezt látva. Értem én, hogy halott a GP (nagyrészt) de naa...
Jöjjön egy kis rajzolás.
1) Ezt múltkor jól elfelejtettem felrakni. 2) Úgy tűnik csak idegbeteg nőket tudok rajzolni... Valamiért úgy megszerettem ezt a karaktert amúgy. 3) Nem tökéletes (és nincs is befejezve), de próbálkoztam. Kissé keverednek a stílusok benne, keresem még azt, amiben kényelmesen tudok színezni. Mégis a legnagyobb lecke az volt: legyen egy NORMÁLIS alapod. Ha az alapot elrontod, akkor utána jönnek majd a kérdőjelek meg az értelmes tekintetek, hogy mit csinálj.
A bejegyzést pedig lezárom Chie Harada gyönyörű hangjával.
Elmúltak az ünnepek, a karácsony, a szilveszter... Szóval mindenkinek boldog mindent és sikerekben gazdag új évet. Vagy ha sikerekben nem is lesz gazdag, legalább legyen jobb, mint a 2020-as év volt. Szerintem már ennyivel is kiegyezik mindenki.
Két ünnep között nem volt dolgozás, mert főnökasszonnyal megbeszéltük, hogy ne legyen. Neki megfelelt, elvégre ő kérdezte tőlünk, hogy akarunk-e dolgozni. Szóval itthon trógeroltunk majdnem két hétig. Aztán jött a plot twist.
Az egész azzal kezdődött, hogy gyógyszert akartunk kiíratni, én is, anyukám is, aztán az asszisztensek pánik üzemmódban ránk hívták a tesztelőket. Komolyan, az én dokim asszisztense még azt is elfelejtette nagy hirtelen, hogy krémet akarok kiíratni, vissza kellett hívnom, hogy légyszi, rakd már fel, tudod, beszéltünk róla... A lényege a dolognak, hogy három teszt után kiderült, hogy jaj, pozitívak lettünk. (Nekem kettő kellett hogy erre rájöjjenek...) Szóval az ünnepi itthonlét után rádobtak egy karanténos itthonlétet is. Mondjuk én az a fajta ember vagyok, akinek nem kell kétszer mondani, hogy maradjon otthon. Egyébként nagy bajunk nem volt, egy kis orrfolyás és fejfájás. Alap dolgok ilyenkor. No, de legalább ezen is túlvagyunk már. 2020 még a végén bepróbálkozott... a mini földrengés után.
Azóta a rend szorgos őrei minden nap jönnek és megnézik megvagyunk-e még. Jobban figyelnek ránk, mint a bűnözőkre, komolyan. Ja, és egy hét után tudtak adni egy piros cetlit is. Teljesen jó, pont időben.
A technikával is meggyűlt ezen időszak alatt a dolgom... Egyik nap véletlenül félrekattintottam gépen és megnyitottam a Visual Studiot. Ebben szoktunk programot írni. Jobban mondva szoktam, mikor még csináltam, most már csak van a gépen "talán jó lesz még valamire" címszó alatt. VS kérte tőlem, hogy hosszabítsam meg a licenset. Ok, nincs semmi probléma, van Microsoft fiók, csináljuk. Mondanom sem kell, nem sikerült, mert valami hibát észlelt. (Microsoft termékeknél csak ismeretlen hiba létezik és a "megoldás keresése az interneten" opció ami megint csak zsákutcába vezet.) De amin a legjobban fogtam a fejem az az volt, amit leművelt, mikor csináltam a fiókot annak idején. Belépek, hogy csináljak MS fiókot... Akarok csinálni? Akarok. Adjam meg a mail címem. Megadtam. Jaj, nem jó, ilyen már létezik. Eh? Soha nem csináltam itt fiókot. Akkor adj jelszó emlékeztetőt. Jaj, nem lehet jelszó emlékeztetőt adni, mert nincs ilyen mail cím a rendszerben. ... Most akkor van vagy nincs?! Komolyan mondom, halálos ez a cég. Erre meg rájött egy lapáttal Yahoo mail, ami kapálózik, hogy lépjek be, mert régen voltam arra és ha továbbra sem használom a címet, akkor törlődik az összes (mind a 0) levelezésem. Kedves Yahoo mail, egyetlen levelet vártam csak életemben arra a címre, azt se tudtad fogadni, szóval szerintem ne erőltessük a dolgot.
Még a szünetek előtt, de sikerült animézni is. Ez már lassan csoda számban megy nálam, de igyekszem. Meg egyébként is, a 2020-as Higurashiról van szó, szóval ez nekem kötelező. Remakenek lett beharangozva, de állítólag a készítők az első x rész kiadása után átnevezték és azt mondták, hogy ez mégse remake. Még jó, hogy tudják mit csinálnak. Vagyis mit csináltak, elvégre a kiadás előtt, már az elkészítés fázisában tudniuk kellett volna mit akarnak, de... én nem szólok bele. Most két opció létezik: vagy tényleg nem tudták eldönteni mit akarnak, vagy az elkészült termék fényévekre állt az eredeti műtől és már nem lehetett remakenek hívni. Mondjuk én sem hívnám annak.
Őszintén? Nehezen írom le, de az én szememben ez a "remake" inkább egy csalódás. Több dolgot átemeletek a visual novelből, de még így is szegényes. Arról nem is beszélve, hogy teljesen eltűnt a sorozat hangulata. Az a Higurashitól már jól megszokott misztikus, titokzatos légkör amitől kitör a frász. Ezt egyáltalán nem éreztem miközben néztem. Pedig (hiába láttam már vagy 100×) az első anime sorozatnál a mai napig érzem ezt, a visual novelről nem is beszélve. Az pedig a csúcsok csúcsa volt, hogy cenzúrát használtak. Cenzúra. Egy Higurashi adaptációban. Elment az eszük. (Vagy csak abban a verzióban volt, amit én láttam? Valamiért kételkedek ebben.) A Kei és Rena között zajló harc pedig inkább egy komédiába illő jelenet volt. Egyszerűen csak néztem és... késztetést éreztem rá, hogy felnevessek. Az elcseszett karakter ábrázolásokat meg ne is említsük. De mégis... egyetlen jó dolog van ebben a sorozatban. Csak egyetlen egy. Az az OP. Az opening valami eszméletlen jó lett a zenével együtt. A openingben több hangulat van, mint az összes négy részben amit eddig láttam. Itt is hagyom, nézzétek meg emberek, tényleg megéri. [Az OP, ami véletlenül jó lett.] De igazából [az end se rossz]. Van egyfajta hangulata.
Mivel most elég sok időm lett hirtelen, úgy döntöttem játszok is egy kicsit. Volt egy játék, aminek a telepítője már eléggé régóta a külsőn hevert, gondoltam előszedem, mert miért ne. Ez a játék az Astebreed volt. Egy indie shoot-'em-up játékról van szó. Igazából... álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. De tényleg, teljesen megnyert. A látvány, a zene, a jelenetek, a játékmenet, minden. Egyetlen bajom van csak vele, hogy nagyon rövid. Mire feleszméltem, már ki is játszottam. Meg kell jegyezni, borzalmasan fájt a fejem miközben az utolsó pályákat csináltam, de kíváncsi voltam a végére. Ez egy olyan játék, amit csak ajánlani tudok a műfaj kedvelőinek.
Itt hagyom a trailert, csak mert epic:
Ahogy írtam, az Astebreed elég rövid volt, így jutott idő másra is. Réges régen, még a régi gépen volt egy játék... amit nem tudtam befejezni. Elvesztek a mentéseim, meh. Ez volt a Fire Emblem: Shadow Dragon (DS). Ez egy középkori fantasy stílusú stratégiai játék amiben mindig valakivel háborúzunk valamiért. Most valahogy megint késztetést éreztem arra, hogy megpróbáljam. Tetszett a történet meg Marth jelleme, szóval nekiálltam. És ha én egyszer nekiállok Fire Emblemet játszani... Akkor ott napokig tartó maratonokra kell számítani. Valamiért ha felveszek egy FE játékot, akkor nem tudom könnyen lerakni. Lehet azért tart nekem olyan sokáig a játék ezzel a sorozattal, mert megpróbálok mindig mindenkit életben tartani. Úgy könnyen megnyerek egy csatát, ha közben feláldozom a gyengébb egységeket, de... nem akarom feláldozni őket. Persze ezzel megnehezítem a saját életem is, mert miért ne.
Történt rajzolás is. Különösebb kommentet most nem fűznék hozzájuk, ez az "én megpróbáltam" csomag.
Hirtelen azt hiszem csak ennyit tudok írni most. Reméljük jobb lesz idővel a helyzet, az év. Közben pedig mindenki vigyázzon magára.
AJÁNLOM AZ OLDALT
