Rainy Mad Day

Hello world_

Mit is mondhatnék? Elég régóta foglalkozok blogolással, blogspoton voltam jelen régebben, de mégis úgy érzem, hiába a sok év, most kezdtem csak bele igazán. Az oldalon a személyes kínlódásaim, elmélkedéseim, élményeim mellett még fejtegetek pár témát, de leginkább csak random dolgokat amik éppen eszemebe jutnak. Nem akarom megváltani a világot egyik bejegyzésemmel sem, nem akarom megmondani senkinek sem a tutit, egyszerűen csak... kiírni magamból a gondolataim. Valami ilyesmi céllal vagyok itt.

Navigáció

Rainy Mood 】 【 Song of Storms

Aktuális

-

 

 

Vihar

Még mindig nem tudok értelmes címeket kitalálni

 

Üdvözlet.

Befejeződtek lassan a kerti munkák, néztem filmet is és kiakadtam kicsit. Azt hiszem röviden ennyi.

~.oOo.~

Az elmúlt időszakban volt időnk arra, hogy kimenjünk a kertbe dolgozgatni kicsit. Kigazoltunk mindent, felástuk az összes részt amit használni szeretnénk majd jövőre. Raktam el magokat is a következő évre. Zöldbab, paradicsom, sütőtök, kétféle napraforgó (hagyományos sárga és dísznapraforgó aminek vörösek a szirmai), fekete paradicsom amit nővéremtől kaptam. Remélem megmaradnak és jövőre életképesek lesznek még... Aztán kipattant egy olyan marhaság a fejemből, hogy nekem kell komposztáló meg magaságyás. Elvégre tégla van, blokk van... úgyis csak ott állnak már évek óta, miért ne? A komposztálót elkezdtem, de nem sokáig jutottam, mert ahhoz, hogy a többi téglához hozzáférjek pakolni kell, leginkább nehéz vas csöveket, amikhez kellene némi segítség. Na meg meg is kell pucolni a téglákat, kivinni talicskával a kertbe, ilyesmi. A piros paradicsomok amiket oda ültettem a tavasszal kissé nyöszörgősen kezdték meg az évet, konkrétan csúcsrothadással, de a sárga paradicsomok viszont nagyon jól érezték magukat. Engem is meglepett milyen sok és szép termést hoztak. Egy kis kezelés után a piros paradicsomok is magukhoz tértek szerencsére. Ha ilyen betegséget véltek felfedezni a paradicsom bogyókon (korai időszakban is felfedezhető), akkor locsoljátok meg őket tejjel. Tej és egy kevés víz, én hetente egyszer adtam nekik egy adagot. Egyébként kálcium hiányról van szó.

Szóval... azt hiszem haladok valamerre. Már csak azt kell kitalálni mit vessek jövőre. Igen, már most ezen gondolkodok. Persze ez attól függ, hogy sikerül-e kivitelezni az emelt ágyást. Mert nyilván most kezdett el apu is hisztizni, hogy neki PONT kellett volna az a tégla... Jól van, eddig ott állt x évig, nem kellett a kutyának se, most már azt csinálok vele amit akarok, nem érdekel. Nem mindegy, hogy az udvarban vagy a kert végében áll? De mindig ez van. Tele van az udvar minden kacattal, de soha nem lehet semmit felhasználni mert neki az még kell. Az mindegy, hogy ott rohad el, de akkor se nyúlhatunk hozzá.

A másik agyrém a spanyol meztelencsigák. Én nem tudom honnan jött elő ennyi idén, komolyan, eddig nem voltak sehol, most meg bumm, mindenhol ott vannak! Mi van ezekkel...? Előszeretettel rágták meg az epreket meg a paradicsomot a rohadékok. Jövőre most már felállítok valami csapdát akármennyire is nem akarom megölni őket, nem hagytak más utat. De ahogy olvasgattam, nem csak nekem voltak problémáim velük, az egész országot ellepték.

 

- - - = = # # # = = - - -

A horror maraton keretein belül megnézésre került a következő nagy klasszikus, a Halloween (1978). Nagyon nem voltak elvárásaim a filmmel szemben, csak úgy beraktam, mint minden esetben. Őszintén szólva nagy bajom nem volt vele. Kedveltem a szereplőket, Mike Myers alakja pedig... érdekes volt. Ő más szinten van, mint az eddig ismert klasszikus gyilkosok, mint például Freddy, Jason, Ghostface. Bennük fel lehet fedezni némi értelmet, Myers viszont egy olyan alak, akit nem állít meg senki és semmi. Mint egy gép, megy előre egy szó nélkül és vág le mindenkit akit ér. Azt olvastam, hogy a készítő úgy próbálta meg megalkotni az alakját, hogy a nézők ne tudjanak együttérezni, szimpatizálni, kapcsolatot találni vele. Ez pedig rettenetesen érződik is. Ez valamilyen szinten Myers sajátossága és talán ez az egyik legfélelmetesebb benne. Igaz a története kissé érdekes a számomra. Egy elkövetett gyilkosság után örök életre a dilisek közé dugták? Mitől jutott el erre a szintre ez az ember? Erre nem kaptunk választ. Na de majd! Talán a későbbi filmekből kiderül, lehet történt egy-két dolog vele a dilisek között. A változatosság kedvéért most trailert rakok ide a képek helyett.

Úgy bírom egyébként... Laurie sérülten sikít, üvölt az utcán, de nyilván senki nincs sehol az egész környéken... Miért is lenne...?

Összességében élvezhető film volt a korhoz és a költségvetéshez képest. Úgy értem nem volt túl sok pénzük a készítőknek erre és állítólag az egész forgatást lezavarták 20 nap alatt. Miért van az, hogy régen képesek voltak 20 nap alatt kevés pénzből ilyen bomba siker filmeket csinálni, most meg hosszú évek és milliós költségvetés sem elég ahhoz, hogy összehozzanak egy nézhető filmet? Valamilyen szinten ezért is tisztelem a régi filmeket és azokat, akik akkor azokon dolgoztak. De vissza. Örülök, hogy a dili doki túlélte a kalandot, szimpatikus szereplő volt a főszereplő lánnyal, Laurieval együtt. A két kiskölyök meg nagyon cukik voltak.

- - - = = # # # = = - - -

 

Más, egy kicsit most térjünk ki a Halloweenre meg a Mindenszentekre, mert ez az időszak nekem egy pár napos kiakadás sorozat volt.

Biztosan jópár embernek nem fog tetszeni az, amit most leírok, de... nem tudok vele mit csinálni.

Először is, a Halloween. Ami engem illet, nekem semmi bajom vele, sőt, igazából szeretem. Nem fogom felsorolni miért vagy mit gondolok róla, mert nem akarok ezer km-es bejegyzést és mert kit érdekel? Csak fogadjátok el a tényt. Eleve imádom az őszt is. A lényeg, ahogyan közelgett az ünnepi időszak, egyre csak elkezdtek előjönni az istenhívők a figyelmeztetéseikkel. Gondolom ez minden évben megtörténik, de valahogy idén jobban szembe jöttek velem az ilyen kiírások. Nem tudom, de azt tudom, rendkívüli módon fel tudják ezzel pörgetni az idegrendszerem. Szerintem mindenki tudja milyen kiírásokra kell itt gondolni. "Ne ünnepeld a Halloweent, mert Sátánista ünnep!", "Ne engedd el a gyermeked a Halloween bulira, mert letérítik Isten útjáról!", "Gyerekeket áldoznak ezen a napon!", "A Sátánt ünneplik ezen az estén!", "MI nem ünnepeljük meg Halloween, mert idegen ünnep!" és hasonló facebook bölcsességek amiket nyilván hozzáértő emberek írtak akik utána néztek a témának és szakirodalommal tudják alátámasztani a kijelentéseiket. Mert... a facebook amúgy is híres arról, hogy tele van ilyen emberekkel. Először is, attól, hogy te nem ünnepled, másnak még lehet. Sőt, tovább megyek. Szerintem amíg normális keretek között, normális viselkedéssel tudunk ünnepelni valamit anélkül, hogy másoknak kárt okoznánk vagy másokat bántanánk, addig akármilyen ünnepet megtarthatunk. Másodszor meg, mi a francnak magyaráznak bele abba, hogy más mit csináljon? Keresztény, és? Akkor gyakorolja a vallását ne azzal bombázzon másokat, hogy mit csináljanak meg mit ne. Attól, hogy köpködi, nem fogják kevésbé szeretni az emberek, sőt, csak saját maga ellen hangol másokat. Én is írkálhatnék minden nap posztot arról, hogy mit utálok és mit kellene betiltani, de kit érdekel? Attól változni fog valami? Nem. Be fogják tiltani azt, amit utálok? Nem. Csak saját magamat pörgetem fel totál hülyeségeken és közben idegesítek másokat is. Megéri? Nem hinném. Őszintén szólva pont ezt csinálom most is, de most megengedem magamnak, mert nem poszolok folyton ilyen kiakadásokat. Meg amúgy is, hogy jön bárki ahhoz, hogy megmondja nekem mit csináljak, csak mert neki X vagy Y a vallása? Pont leszarom, hogy ki miben hisz, nekem ne akarja megmondani senki, hogy mit ünnepeljek meg mit ne. Az ünneplés nálam amúgy is nagyon erős kifejezés, mert őszintén szólva nem ünneplem a Halloweent, csak kedvelem. Nem megyek aznap sehova, nem öltözök be, nem csinálok semmit. De ettől még kedvelem. Nem értem egyesek miért érzik feljogosítva magukat, hogy beszóljanak másoknak meg lenézzék mások vallását meg ünnepeit csak mert ők másban hisznek. Mindenki fogja be a száját és törődjön a saját vallásával odahaza a 4 fal között. Történet vége.

Aztán jöjjön a Mindenszentek. Ugye az ember kimegy a temetőkbe gyertyát gyújtani, megemlékezni a halottairól, meglátogatni a sírokat. Igaz mi anyukámmal már jópár hete kimentünk összerendezni a helyi temetőben lévő sírt, lefestettük, kigazoltunk, ilyesmi. Oké, eljött az idő, sötétedés környékén indultunk útnak, végre, ebben az évben. Nem mindig van benne a család, hogy olyan későn menjünk, én viszont szertek akkor menni mikor sötétedik mert szerintem nagyon szép, mikor látni a sírokon a sok világító mécsest. Van egyfajta hangulata az egésznek. Olyan ünnepélyes és szép és nekem a sötéttől válik ez az egész esemény teljes egésszé. Szóval ahogyan sétálgattunk a temetőben feltűnt pár dolog. Például, hogy mi a francért kell kb egy egész síremléket felhúzni a halott számára? Értem én, hogy szerették a hozzátartozók, de könyörgöm, ott van egy teljesen márvány sír, meg hozzá egy hatalmas márvány tábla a névvel, meg oszlopok, díszítésnek, meg franc tudja még mi nem. Mintha valami istenséget temettek volna el oda. És annyira kitűnik a többi sír közül, mert persze 2× akkora magasságra meg szélességre is, mint egy hagyományos sír. Elhiszem, hogy gazdagok, de könyörgöm. Komolyan az emberek a temetőben, holtukban sem lehetnek egyenlők? Nem azt mondom, hogy mindenkire csak dobjanak 2 lapát földet és kapjon egy fa táblát, de azért jópáran eléggé nagy túlzásokba esnek mikor ilyen full márvány monumentumokat emeltetnek. Még a temetőben is fel akar vágni a pénzével? Elhiszem, hogy azt akarja, hogy szép legyen, de más sír is szép oszlopok meg x féle dekor márvány szobor nélkül is. Könyörgöm, ez nem verseny.

A másik meg... tündibündi megy a temetőbe... mit vesz fel? Hát nyilván miniszoknyát meg magassarkút... kabáttal. A földútra, megjegyzem, mert nincs leaszfaltozva nálunk a temető, a hivatalnak biztosan nincs pénze rá, csak a polgármester meg az alpolgármester milliós jutalmaira. Vissza. Azt sem értem, hogy minek kell utcalány stílusban kitipegni a temetőbe, nem hiszem el, kinek akar ott tetszeni ennyire?! Sötétben, főleg. De! A gyönyörű lábait mindenkinek meg kell csodálnia. Anélkül, hogy megnézném, haza se megyek.

Na, befejeztem a kiakadást.

És végül... hallgassatok muzsikát. Ezt csak így random hagyom itt.

Az Iron Maiden dalokat nem lehet elég hangosan hallgatni, az ember időről időre mindig kicsit feljebb tekeri a hangerőt.

- Yui

2023.11.15. 16:06, Yui Vissza a bloghoz
2 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2023.11.22. 17:26
Yui

Inkább tápanyag hiánynak hívnám, nem vitaminhiánynak :D És igen, egy csomó különféle bajuk lehet >_< Amit vagy felismer az ember, vagy nem. Nálunk a kertben tudom, hogy eleve szar a föld, egyrészről agyagos (nagyon kemény), másrészről trágyázva sincs sose, se ilyesmi. Drága a trágya, na. Meg drága lenne új földet hozatni is. Ezért találtam ki az emelt ágyást. Lényegében egy kisebb, körbekerített rész aminek csinálsz egy peremet és feltöltöd tetszés szerinti földdel. Lehet pár centis is az emelés vagy akár derékmagasságig is érhet, ahogy gondolod, úgy alakítod ahogy akarod. Jobb minőségű földdel akarom feltölteni, hogy jobban tudjanak benne nőni a növények. Egyszerűbb is gondozni, mintha csak simán a kertbe vetnék. De ehhez persze az kell először is, hogy valaki segítsen elmozdítani a nehéz cuccokat. Szerintem soha napján fog ez megtörténni :'D Csak tudod eléggé rossz úgy dolgozni, hogy csinálod, de közben meg néznek meg kommentelnek, pofákat vágnak, hogy milyen hülye vagy és mit csinálsz és elpazarlod a jó alapanyagot ilyen "szarokra" (ez konkrétan apu). Nem is szeretek semmit csinálni mikor a környéken van.

Michael meg tényleg mindig beér mindenkit a nyugis séta tempóval, ezen mondjuk röhögtem xD Azért jó lenne ha kiderülne mi a helyzet vele, ezek után már kíváncsi vagyok tényleg. Golyóálló, ütésálló, "teleportál"... :'D Érdekes főgonosz. Nem olyan, mint az eddigi klasszikus gyilkosok, szerintem ezzel is kitűnik valamilyen szinten. De ez a másság a karakter előnyére válik és különlegessé teszi, hozzáad a félelmetességéhez.

Az szép volt, a romák meg a hangszóró. Azért ez már tényleg sok. Mintha csak nekik lenne halottuk a temetőben... Én azt is utálni szoktam, mikor egy csapat ember leáll beszélgetni, de persze az út közepén, aztán a többi meg vagy megpróbálja átverekedni magát közöttük vagy egyesével elmegy mellettük -.- Mert ők most éppen beszélgetnek... Leszarom, menjen odébb. :'D Amúgy meg nálatok van temető őr / felügyelő?! Nálunk nincs ilyesmi, szerintem a gondnok is csak egy évbe egyszer megy ki xD Kerítés is olyan van a temető körül, hogy van egy szakasz, nincs egy szakasz, aztán egy kapu a semmibe, a két oldalán nincs kerítés... Aztán megint egy szakasz, megint nincs... Teljen biztonság, komolyan... xD Oké, kocsival nem lehet behajtani mikor be van csukva a kapu, de amúgy meg eléggé humoros. Ja, és csak az utcák felől van ez, a temető másik oldalán, a teljes szakaszon végig be lehet menni a szántóföldek felől.

2023.11.21. 21:59
Bj-Lydia

Kb. mióta posztoltad ezt a bejegyzést készültem írni, de mindig kiment a fejemből mire estére géphez kerültem XD Aranyosnak tartom a kis kertészkedős beszámolóid, mert annyira idegen nekem ez a téma :D A paradicsomok lehetnek kálcium hiányosak? :O Más vitamin hiányuk is lehet? És mi az az emelt ágyás? Miben különbözik a normálistól? A téglák sztorija meg igen, ismerős :'D

Oh igen a Halloween első film...őszintén nem tudom melyiket láthattam én, talán ezt? Vagy a második filmet? A lényeg, hogy az egész franchiseból egyetlen egyet láttam csak XD Anyu a szakértő benne, mert neki a kedvence MM, bár szerintem ezt már említettem :) Egyébként Michael olyan ahogy leírtad, csak megy mint egy gép...vagyis inkább nyugodtan sétál, de valahogy mindig ott van XD Teleportál XD Azt hiszem magyaráznak majd meg ezt-azt a későbbi filmekben az ő múltjáról is, de hogy miért ilyen halhatatlan a pali, úgy tudom az sosem derül ki...De lehet tévedek, majd meglátod. 

A Halloween ünneppel kapcs. meg beszélgettünk erről is, de úgy van ahogy írtad. A temetőben való világításról, vagyis Mindenszentek (bár nálunk nem nevezi senki így), csak "Világítás"-nak hívjuk, én is úgy szeretem, hogy sötétben lássam a temetőt, mert olyan szép ahogy ég a sok gyertya és ilyenkor népes a temető és valahogy különleges hangulata van az egésznek, csak igen, sajnos vannak akik nem tudnak viselkedni. Nálunk idén az történt pl. hogy a kedves romák, kihoztak egy óriási hangszórót és bömbőlt belőle a cigány muzsika, az az igazi jajgatós féle...És nem hiszem el, hogy a temető őr vagy felügyelő vagy bárki nem tudott rájuk szólni, hogy húzzák már le azt a szart, ha már nem képesek kikapcsolni :/ Persze gondolom senki nem akar összetűzésbe kerülni velük, de akkor is pofátlanság...

Bj-Lydia

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!