▶ Mit is mondhatnék? Elég régóta foglalkozok blogolással, blogspoton voltam jelen régebben, de mégis úgy érzem, hiába a sok év, most kezdtem csak bele igazán. Az oldalon a személyes kínlódásaim, elmélkedéseim, élményeim mellett még fejtegetek pár témát, de leginkább csak random dolgokat amik éppen eszemebe jutnak. Nem akarom megváltani a világot egyik bejegyzésemmel sem, nem akarom megmondani senkinek sem a tutit, egyszerűen csak... kiírni magamból a gondolataim. Valami ilyesmi céllal vagyok itt.
Érkezik a következő csomag. Mivel... nincs miről írnom úgy egyébként.
Először is előszedtem egy túlélő-horror-akció játékot, ez volt az Alone in the Dark (PS2). Sokat hallottam már a címét, igaz az N64-es verzióról láttam több dolgot és mikor szembejött velem ennek a borítója, eléggé meglepődtem. Azt hittem, hogy ez az N64-es feljavított verziója, de fényévekkel messze álltam az igazságtól.
Nem ért itt véget a horror maraton, rábukkantam a következő játékra: Kuon (PS2). Ismét csak túlélő horror ezúttal egy középkori japán kúriában. Igazán különleges játék fantasztikus hangulattal.
Aztán jött egy kis nosztalgia, Castlevania - Portrait of Ruin (NDS). Régebben sokat játszottam vele és nagyon szeretem ezt a játékot annak ellenére, hogy nem olyan sötét, mint a többi Castlevania cím. Kicsit játékosabb, kicsit viccesebb, de minden a megfelelő mértékben van tálalva benne.
Utána továbbra is a metroidvania vonalon maradtam és kipróbáltam a következőt: Ore ga Omae o Mamoru (NDS). Lehet, hogy többnyire side questek teljesítéséből áll a játék (bár nem kötelezőek), mégis igazán szórakoztató. Meg is lepett mennyire megfogott.
~.oOo.~
Az Alone in the Dark (PS2) régóta listás volt nálam, de valahogy mindig a háttérbe szorult. Ki akartam bogózni, hogy melyik része a legelső (történetileg) vagy úgy egyébként miről is szól. Hát... ez nem sikerült, mert nagyon random raktam be ezt a PS2-es játékot. Én, naív gondoltam mivel csak így magában áll a cím, ez biztosan egy remake az első részből vagy valami, de... nem. Kiderült, hogy ez vagy az 5. játék a sorozatban. Ühm... oké? Ismernem kellene az előző játékokat? Most már mindegy. Bár feltenném akkor a kédést, hogy miért nem lehetett a címben feltüntetni, hogy hányadik játék, vagy valami alcímet kaphatott volna. Mindegy. Nem értek én ehhez.
A játék elején főszereplőnk emlékek nélkül tér magához egy különös helyen két férfi és egy sérült öreg fickó társaságában. Úgy tűnik a két férfinek fontosak és nem éppen a legbékésebb módszerekkel próbálják őket maguk mellett tartani. Főszereplőnknek ekkor még fogalma sincs róla mi történik körülötte és kik ezek az emberek, vagy hogy ő maga kicsoda egyáltalán. Miközben barangolnak az épületben, megtámadja őket valami ismeretlen erő aminek a következtében emberünk egyedül marad az égő, összeomlani készülő épületben. Ki kell jutnia és az öreg utasításai szerint elindulni megállítani... valamit. (Nagynehezen) kiérve az épületből látja, hogy ez a különleges erő megtámadta a várost is és egyik csapás jön a másik után. Így főszereplőnk elindul a hosszú útra, mindenféle sötét teremtményekkel harcol, hogy megakadályozzon egy katasztrófát és kiderítse mi ez az egész. Na meg hogy ő maga kicsoda és mi köze van az eseményekhez.
A játékmenet igazából tetszett. Hogy az ember felvehetett dolgokat, például egy kukát és azzal is harcolhatott akár. Igaz feltűnt, hogy magammal nem vihetem ezeket a tárgyakat, mondjuk ha felmegyek egy létrán, akkor a karakter automatikusan eldobja és csak úgy enged tovább. Eh. Mindig úgy éreztem játék közben, hogy tele van jó ötletekkel meg jó mechanikákkal, de valahol néha csak úgy félresiklik az egész és egy-két rosszabb ötlet miatt mégsem tud tökéletes lenni a rendszer. Mondjuk az említett item eldobós dolog. Vinném magammal, mert tudom, hogy ellenségek várnak rám a továbbiakban is, de nem, Edward ledobja, mert nem képes felmenni / lemenni egy létrán úgy, hogy van a kezében egy balta. Tanulhatna Travistől egy-két dolgot a Silent Hill Originsből. Travis a zsebében egy kib*szott műszaki áruházat hordott, plusz pár golf ütőt meg pár infúziós állványt... Jó, nyilván ez meg a másik véglet. WFT Travis.
Viszont ott vannak a részek amik kifejezetten tetszettek. Mondjuk mikor drótokkal kellett feléleszteni az elektromos eszközöket vagy mikor levágtuk egy halott biztonsági őr kezét, mert kellett a keze az ujjlenyomatos ajtóhoz. Igen. Ez megtörtént. Nem gondoltam volna soha, hogy ilyet látok majd játékban, de megtörtént.
Van itt még egy humoros dolog... mikor Edwardot sérülés éri, akkor látható ez rajta. Látni, hogy lett egy sebe, hogy elszakadt a ruhája. Ez mondjuk egy tök jó megoldás, tetszett. Nyilván kapunk mindenféle itemet, amivel el lehet látni ezeket a sebeket. És itt jön a szenzáció, ha ellátod a sebet, akkor a ruhája is rendbejön. Ezen csak mosolyogtam. Értem, hogy a készítők milyen logika alapján csinálták ezt meg, miért éppen így csinálták meg, de akkor is humorosan jön ki.
Voltak kifejezetten idegesítő részei a játéknak. Mondjuk az összes vezetős rész vagy mikor mentővel menekültünk valami démon denevérek elől. Ezek a részek felértek egy rémálommal és vagy 100× újra kellett kezdenem, hogy végigvigyem őket. Mindeki a mélygarázsos részre panaszkodik, de nekem nem volt vele bajom. Most a panaszkodók vagy csak odáig jutottak, vagy nem tudom. Azt hiszem ezek miatt a részek miatt mondanám azt, hogy biztosan nem játszanám újra ha esetleg megjönne hozzá a kedvem.
A karakterek külön kategória. Maga a főszereplő is érdekes, de igazából Edwarddal megbékéltem a játékmenet alatt. Aki teljesen kiborított az a... fogalmam sincs már hogyan hívják nő, aki csatlakozik hozzánk időről időre. Rettenetesen idegesítő volt, hogy sosem tudta befogni a száját. Erre Edward tesz is egy megjegyzést a játék alatt. Meg egyébként is, mikor kiraknak a Central Parkban a kocsis rész után totál sérülten, a csaj bekommentel, hogy hívjak mentőt, aztán csak úgy otthagy. Köszi, igazán rendes tőled. Aztán a múzeumos részen Ed pedig lelép nélküle valami helikopter segítségével. Megértem igazából, hogy otthagyta, de akkor is kérdéseket vet fel bennem ez az egész eset. Mintha a történet nem is foglalkozna vele, hogy a karakter mellé csapott még egyet. Áh, vele nem kell törődni, hirtelen már nem is olyan fontos... Fedje innentől jótékony homály a sorsát. A játék utolsó perceiben persze megint felbukkan, de hogy hogyan került oda, vagy mi történt vele vagy úgy egyébként mi van, az megint nem derül ki. Nem értem, mire jó ez?
De ha már itt tartunk, a játéknak két vége van és egyik sem kielégítő. Mindkettő egy csalódás. És amúgy is csak pár percesek. Mikor megkaptam az endingeket, megfordult a fejemben, hogy ezért nem is volt érdemes kijátszani a játékot. És ahogy nézelődtem fórumokon, nem csak én gondoltam így. A játékosok nagy többsége nem volt megelégedve vele. Ez egy olyan játék, amiben nem a végre fogsz emlékezni, hanem a szenvedésekre meg arra az 1-2 jó ötletre a játékmenet alatt.
- - = = # # # # #= = - -
A Kuon (PS2) volt a következő, amit nem is tudom miért kezdtem el. Tulajdonképpen nem terveztem be soha, csak megláttam és "miért ne?" Amúgy is horror hangulatban voltam már az Alone in the Dark miatt (mondjuk nem mintha az akkora horror lenne). Na meg megnyert a hangulatával. Az bemutató képek, az intro videó... Gondoltam egy próbát megér.
A történet szerint Lord Fujiwara elhivatta a kúriájába az egyik helyi ördögűzőt, Domant, mert különös betegség támadta meg a lakókat. A férfi el is indul, de hamarosan eltűnik. Így a lányai, Utsuki és Kureha indulnak a keresésére. Nem sokkal a megérkezésük után Kureha egy dalt hallva elválik testvérétől, Utsuki egyedül marad, de folytatja a kutatást. Nyugtalanító dolgokat talál a kúriában, mindenhol vér, sok furcsa lény akik az életére törnek... és selyemhernyók. Utsuki a keresés közben próbál rájönni arra mi történhetett a kúriában élőkkel, mi is pontosan ez a titokzatos betegség és mi történt a családtagjaival.
És itt az intro, ami megfogott:
Igazából szórakoztató játék és amit a legjobban szerettem benne, hogy hozza azt a valódi, igazi túlélő horror hatást. A régi, klasszikus túlélő horrort. Mikor nem csak azért titulálnak valamit horrornak, mert telenyomják jumpscare jelenetekkel. Nem, ez a játék szépen játszik a félelemmel. Persze nem jumpscare mentes, de azért mégis jól megoldottak ezek a részek. Mikor császkálsz a sötét udvaron és látod, hogy a háttérben elmegy valami, vagy látod, hogy az egyik ellenség mozdulatlanul bámul mereven a messziségből. És az a legjobb, hogy ezekre az apró jelenetekre nem hívja fel semmi a figyelmed. Ha észreveszed, akkor észreveszed, ha nem, akkor nem. Ez a legjobb rész. Mikor elveszed a tekinteted a főkarakterről, hogy kicsit körbenézz és meglátsz mindenféle nyugtalanító dolgot, még akkor is ha csak egy pillanat az egész. Az ilyen horror játékokat imádom. Ez szerintem ijesztőbb és sokkal jobb hangulat teremtő elem, mint egy jumpscare.
A játékban három karaktert irányíthatunk. Először két karakter közül választhatunk, majd ha mindkettejük történetét végigvittük, elérhető lesz a harmadik is, akivel befejezhetjük a történetet. Mindegyik karakter más-más utat jár be a hatalmas kúria területén, néha találkoznak is, így láthatunk különböző jeleneteket más-más szemszögből. Ez igazán tetszett. Érezteti velük a játék, hogy egy időben történnek az események hiába játszunk külön karakterekkel. A felfedező körút közben találhatunk naplókat, jegyzeteket amiknek a segítségével összerakhatjuk, hogy mi is történet egészen pontosan.
Az ellenségekre mondjuk nem mondanám, hogy olyan ijesztőek lettek volna, de mégis hangulatosak és jól illenek a történetbe, a settingbe. Mondjuk [Lady Fujiwara] nyomott hagyott az emlékeimben és szerintem ezzel nem csak én vagyok így. Sok dolgot lehetne róla írni még, mert tényleg egy jól összerakott horror játékról van szó és ha valakinek van rá lehetősége, akkor mindenképpen adjon neki egy esélyt. Egyetlen dolog nem tetszett, ez pedig a limitált mentési lehetőség. Miért? Miért kell ilyet csinálni? Nem tudom. Feleslegesnek éreztem.
- - = = # # # # # = = - -
A horror maraton után előszedtem egy játékot amit már jól ismertem. Ez volt a Castlevania - Portrait of Ruin (NDS). Rámtört a nosztalgia és szórakoztatónak tartom a játékban használt partner rendszert, szóval a sok CV játék közül erre esett a választásom. Szeretem, hogy hiába játszottam már ki párszor, mégis tud okozni még egy-két meglepetést.
A cselekmény 1944-ben játszódik, a második világháború idején. A sok szenvedés és fájdalom pedig megidézte Dracula kastélyát. A kastélyba ezek után elindul egy páros, Charlotte és Jonathan, hogy végére járjanak az ügynek és legyőzzék a grófot. Azonban akivel találkoznak odabent, az nem Dracula... A párosnak körbe kell járni a helyet, megtalálni a festményeket, amikkel Brauner a hatalma alá vonta a kastély erejét, majd elpusztítani azokat.
Mint említettem, nagyon szeretem a játék partner rendszerét. Sajnos ez az egyetlen Castlevania játék ami így van felépítve. Legalábbis tudomásom szerint. Charlotte és Jonathan igazán jól kiegészítik egymást a harcok alatt. Plusz a Dual képességek és az a rengeteg skill aminek a felét sem használja végül a játékos, de azért vannak. Aztán ott vannak még a bejárható festmények amik érdekesek és szórakoztatóak. Még akkor is, ha az utolsó 4 festmény az első 4 variációja. Szóval egy érdekes darabja ez a játék sorozatnak ami valahol képes volt megtartani az eredeti hangulatot, mégis hozzáadott valami újat, próbálkozott valami újjal. Nem egy vérbeli CV játék, de szerintem ez nem is baj. Néha kell egy kis változatosság, ezt képviseli számomra a sorozat ezen része. Azt hiszem ezért olyan különleges nekem, kicsit kitűnik a többi CV játék közül.
A játék ezek mellett megpróbált kicsit humoros is lenni, ami nem igazán jellemző a CV játékokra. De itt valahogy működik. Lehet a két fiatal főszereplő az oka. Megtalálták ehhez a két tökéletes főszereplőt. Így végiggondolva, a Portrait of Ruin több új dolgot is belecsempészett a játékmenetbe a sorozat előző részeihez képest, ezek pedig véleményem szerint jót is tettek a játékkal. Talán ha más CV játékokkal próbálták volna meg ezeket, nem működhettek volna úgy, mint itt.
Összességében, számomra mindig is emlékezetes CV játék marad.
- - = = # # # # #= = - -
Továbbra is metroidvania, következett az Ore ga Omae o Mamoru (NDS). Nem tudtam mibe vágok bele, mert csak 2-3 pillanatképet láttam az egész játékból, de végül is nem néztek ki rosszul, szóval gondoltam adok neki egy esélyt. Nem is bántam meg. Azt nem mondom, hogy olyan kiemelkedő vagy különleges játék lenne, ennek ellenére igazán elszórakoztatott.
A történet középpontjában egy nagy erővel rendelkező kő áll, amit annak idején, több száz éve fejlett alkimista módszerekkel hoztak létre. Az emberek viszont elkezdték feszegetni ennek a kőnek a határait ami a civilizációjuk pusztulásához vezetett. Később, a jelen korban megtalálták az emberek ennek a régvolt civilizációnak a romjait. A birodalom két lovagja elindult, hogy felkutassa a romokat és utána járjon, vajon a nagy erővel rendelkező kő is ott van-e valahol. A keresés során kiderül mi is történt pontosan a régmúltban és rájönnek arra is, hogy ennek a kőnek a használata nem jár veszélyek nélkül.
A játékban Rent irányíthatjuk és a feladatunk, hogy bejárjuk a romos föld alatti helyet miközben nyomokat keresünk és magát a legendás követ. Mindeközben a társunk, Veres is ugyan úgy kutakodik, csak éppen más utakon, mint Ren, de néha összefutnak és váltanak pár szót. Aztán történnek plot twistek amik ugyan az elejétől kiszámíthatóak, de nem zavart. Valahol ez a játék emlékeztetett a Castlevania - Circle of the Moonra. Pont a cselekmény miatt. Abban a játékban is két karakter indul el Dracula kastélyába, majd szétválnak, néha találkoznak, stb. Meg még biztosan van jópár ilyen játék. De most ez jutott eszembe.
Érdekes, de kicsit nehéz kezdés elé állítja a játékost a játék. A legegyszerűbb ellenfelek is halálosak lehetnek ha nem figyelünk. Ez meglepett, de gondoltam, áh, japán játék, ez nálunk normális... Legalábbis tapasztalataim szerint. A későbbiek folyamán már nem érződik ez a szintkülönbség az ellenfelek és a karakterek között, szóval annyira nem is lényeges, nem ront a játékélményen.
Igazából tetszett, még akkor is ha - ahogyan írtam - a legtöbb időt side questek megoldásával töltjük. Amikben lényegében ugyan azt csináljuk, csak más-más alapanyagot kell előkeríteni vagy más ellenségeket kell megölni. Valahogy nem vált unalmassá, pedig lehetne rá mondani, hogy monoton. De igazából mindenki a saját kíváncsisága és hangulata szerint haladhatott ezekkel, sőt, azt is választhatja a játékos, hogy nem oldja meg őket, nem kell teljesíteni őket a játék befejezéséhez. Csak én szeretem a legtöbb dolgot teljesíteni egy játékban, így megcsináltam őket.
Ennyi fért a mai csomagba, idővel majd jön a következő~
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés