▶ Mit is mondhatnék? Elég régóta foglalkozok blogolással, blogspoton voltam jelen régebben, de mégis úgy érzem, hiába a sok év, most kezdtem csak bele igazán. Az oldalon a személyes kínlódásaim, elmélkedéseim, élményeim mellett még fejtegetek pár témát, de leginkább csak random dolgokat amik éppen eszemebe jutnak. Nem akarom megváltani a világot egyik bejegyzésemmel sem, nem akarom megmondani senkinek sem a tutit, egyszerűen csak... kiírni magamból a gondolataim. Valami ilyesmi céllal vagyok itt.
Ezúttal eléggé karcsú a felhozatal, nem nagyon játszottam mostanában, sőt, igazából mást se nagyon csináltam. Ez úgy tűnik egy ilyen időszak. Csak két játékról lesz szó, de mindegyik különleges és igazán élvezetes, viszont mindkettő tartalmaz pár végzetes hibát is sajnos.
Az első egy 1996-os SNES játék, a The Adventures of Hourai High. A "hétköznapi" iskolai élet és az RPG keveréke ez a kis játék rengeteg humorral és furcsa helyzetekkel. Főszereplőnk a Hospo, az iskola egyik újságjának szerkesztője lesz és társaival elindulnak, hogy fényt derítsenek pár igazán érdekes eseményre ami az intézmény közelében történik. RPG-ként kevésbé funkcionál, de a történet igazán szórakoztató.
Ez után előszedtem egy 2001-es játékot PS2-re, ez volt az Okage - Shadow King. Nem nagyon akartam elszakadni a humoros vonaltól amit a Horai elindított, így itt kötöttem ki. Őszintén szólva még nem nagyon láttam ehhez hasonló játékot, így nagyon felkeltette az érdeklődésem és kíváncsian vágtam neki. A történet középpontjában egy csendes fiú áll akinek megszállja az árnyékát az ultra gonosz Démon Király aki azt tervezi, hogy rettegésbe fogja taszítani a világot.
~.oOo.~
A Hourait már eléggé régóta kinéztem magamnak, de (leginkább) technikai problémák miatt sajnos nem nagyon tudtam nekiállni. Egyszer nekikezdtem, csak aztán történt mindenféle dolog, el is vesztettem közben meg ilyesmi. Hatalmas csoda, hogy valahogyan, de visszakerült hozzám a játék. Alig vártam, hogy ismét nekiálljak és ezúttal ki is játszam végig.
Főszereplőnk (fiú vagy lány, a játékos dönti el) egy szerencsétlen baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szerez az egyik iskolatársának, hogy a fiú kórházba kerül. Viszont a fiú az iskola egyik újságírói csapatának a tagja volt, így főszereplőnket választás elé állítja az újságírói kör többi tagja: vagy kifizeti a sérült tag kórházi költségeit, vagy beáll közéjük és helyettesíti a fiút. Mivel a fizetés lehetősége kilőve a rettenetesen magas kórházi számla miatt, így főszereplőnk beáll újságírónak és a Hospo legújabb tagjává válik. A kis csapat feladata utána járni a legkülönfélébb pletykáknak, furcsa eseményeknek és összeesküvéseknek amik az iskola területén folynak, majd megírni mindent miután megoldották az ügyeket.
Egy egyszerű kis RPG játékról van szó, ami egyáltalán nem bonyolult, sőt, nagyon is könnyű. A hangsúly leginkább a történeten van, az RPG elemek pedig sajnos kicsit gyengére sikeredtek benne. A történet fejezetekre van bontva és minden fejezet egy-egy ügyet tartalmaz aminek utána kell járni, meg kell fejteni. Nekem nagyon tetszett ez a felállás. Lehet azért érzem csak ilyen különlegesnek ezt a játékot, mert még nem találkoztam ehhez hasonló történettel. A karakterek mind szerethetőek és imádtam, hogy a játék már az első perctől kezdve az utolsóig képes volt megtartani a humort még a legkritikusabb pillanatokban is. Ebben rejlik a Hourai varázsa, ezért érdemes előszedni és játszani, mert meg tudja mosolyogtatni az embert. Ezen kívül a zene és a grafikai is meglepően jók, nem is gondoltam volna először. Van jópár dal, ami meg tudja fogni a játékost.
De ahogy írtam, vannak hibái a játéknak, méghozzá olyan hibák, amik felett nem lehet csak úgy elsiklani. Mondjuk a nem túl életképes class rendszer vagy a temérdek random encounter. Komolyan, az encounter rate ebben a játékban egyszerűen nevetségesen magas. Olyan magas, hogy az emberek hackeket csináltak hozzá, hogy lejjebb nyomják. Vicc az egész. Még akkor is ha nagyon könnyűek a harcok.
Random csata téma, ami meglepően jó és gyorsan belemászik az ember fejébe.
Összességében lehet, hogy a játékmenet egy része, konkrétan a harcrendszer nem a legjobban kivitelezet, de a történet és a karakterek kárpótolnak. Ha másért nem is, ezért az őrült törénetért érdemes belevágni, maradandó élmény lesz.
- - = = # # # # #= = - -
Nem sokkal a Hourai után, miután túltettem magam az egészen... Sok nézelődés és gondolkodás után végre sikerült eldöntenem mi legyen a következő: Okage - Shadow King. Azt hiszem elsősorban az artstyle miatt kezdtem neki és a történet is olyan érdekesen hatott. Aztán láttam, hogy sokak nagyon szeretik és nagyon jó játéknak tartják, gondoltam nincs mit veszítenem. És milyen jól tettem, hogy nekiálltam, tényleg egy igazán különleges játékról van szó. Japánban mellesleg a címe Boku to Maou.
A történet szerint, hogy megmentse a húgát egy szörnyű átoktól, Ari, a csendes 16 éves fiú megállapodást köt a sok éve elzárt Evil King Stan-el. Az alku szerint Stan megmenti a lányt, viszont ezek után beköltözik Ari árnyékába és a fiú a szolgája lesz, majd segítenie kell neki abban, hogy viszaszerezze a sok év alatt elveszett gonosz erejét, hogy leigázhassa a világot. Idővel viszont feltűnnek hamis sötét királyok, akik mind Stan erejét használják és egy hős rózsaszín napernyővel, aki a legyőzésére hajt. Innentől pedig kezdetét veszi egy igazán furcsa kaland amibe sorba csatlakoznak be az őrültebbnél őrültebb karakterek.
A játék már az első perctől megfogott a stílusával, amit azonnal megszerettem. A humoros alap hangulat, a karakterek, a meglepő választási lehetőségek a párbeszédek alatt... Ari alapjáraton nem beszél, ha valamiről véleményt kell nyilvánítania, akkor a játékos döntheti el, hogy mit is akar válaszolni a helyzetre. Tipikus silent protagonist a srác, de nem von le ez semmit szerintem a karakterből. Elvégre alapjáraton megvan, hogy mit is akar, milyen a jelleme, ezt a játékos nem tudja befolyásolni. A történet folyamán sorra keressük fel az álkirályokat akiktől visszaszerezhetjük Stan erejének egy részét. Közben különböző okokkal csatlakoznak karakterek, csinálhatunk side questeket és van egy csomó dolog még amit homály fed. De tényleg. Itemek, karakterek, helyszínek... van jópár dolog, amikről a mai napig nem derült ki, hogy miért vannak ott ahol vannak, kik ők, mit akarnak. Kissé misztikussá teszi ez a játékot, viszont valahol pedig jól passzolnak ezek a megoldatlan dolgok ebbe a világba, amit bemutat a történet. Kicsit mondjuk olyan ez, mintha a készítők sok dolgot nem tudtak / akartak volna befejezni. Elkezdtek valamit, mondjuk egy új side questet, berakták hozzá a karaktereket, az itemeket, aztán a végén nem írták meg teljesen az egészet, de nem is szedték ki a hozzá kapcsolódó dolgokat. Ki tudja mi történt, mindenesetre érdekes. Sok vizet mondjuk nem zavarnak ezek a random dolgok. Eleve az egész világ amit megismerünk a játékban olyan őrült és olyan random néha, fel sem tűnnek már az ilyen apróságok.
A játék nem dolgozik túl sok helyszínnel, eléggé korlátolt a bejárható terület, lényegében folyton ugyan azon városok, dungenok között járkálunk, de ez egyáltalán nem zavaró. A meglévő helyszínek szépen kidolgozottak és jó dolog csak úgy megállni és bámészkodni, beszélgetni a helyiekkel. Én alapjáraton nem szeretek NPC karakterekkel sok időt tölteni, de ebben a játékban meg tudták írni úgy őket, hogy az ember akarjon velük beszélni, foglalkozni. A grafika, mint említettem szép, sokan Tim Burton stílusához hasonlítják, amiben... talán van valami. Az ellenségek designjai viszont néha eléggé érdekesek. A zene igazán jó, sok dal képes megfogni a játékost.
Viszont... ahogyan a Hourai esetében is... az az encounter rate.... Hogy az ember nem tud eljutni egyik helyről a másikra anélkül, hogy közbe ne keveredjen 100× random harcokba... A helyzet mondjuk nem olyan rossz, mint a Hourai esetében, de azért itt is néha az idegeimre mentek a harcok. Főleg mikor próbáltam valahogyan tájékozódni egy dungeon kellős közepén, de folyton félbeszakított egy harc. Az ember elveszti az orientációját, annyiszor elvonják a figyelmét.
A másik a nehézségi szint. Alapból nem mondanám nehéz játéknak. Viszont ha az ember éppen rossz ellenségeket fog ki, akkor nagyon könnyen kivégezhetik pillanatok alatt. Meg kell gondolni, hogy milyen ellenségekkel állunk le harcolni és mikor érdemes inkább menekülni. A boss harcok pedig a következő pokol. Főleg, hogy megtudtam, a japán verzióhoz képest pár bossnak megduplázták / megnövelték a HP pontjait, mert... mert miért ne legyen nehezebb a játék? A játék végi final bossnak 6000HP pontja van? Nah, nyugaton 9999HP! Duh, játszunk komolyan. Egyébként szerintem teljesen értelmetlen volt ez a változtatás, egyszerűen csak meghosszabbították a harcokkal és szintlépésekkel töltött időt. Ami... sosem jó ötlet. Így a játék végén igaz kellett némi időt tölteni farmolással, de... túlélhető.
Ugyan úgy, mint a Hourait, ezt is ajánlom mindenkinek. Érdemes tenni vele egy próbát igazán különleges hangulatú játék.
Itt hagyom az egyik kedvencemmé vált dalt a játékból. Egyébként ez az artwork nagyon menő.
Lehet, hogy azt írtam sok idegesítő dolog volt ezekben a játékokban (melyikben nincs mondjuk?), de ettől függetlenül mindegyiket nagyon megszerettem. Túlélhetőek ezek a negatív dolgok, mert a történet és a karakterek húzzák tovább a játékost, mindig van valami, amit lehet várni, ami meglepő, ami szórakoztat. Ez az igazi nagy ereje mindegyik játéknak. Lehet nem tökéletesek, de mindkettő képes maradandó élményt nyújtani és mindkettő esetében azt éreztem, nem akarom, hogy vége legyen.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés