Mivel sok említésre való dolog nem történt mostanában, ezért... írok arról, amiről lehet. A játékokról, amiket kipróbáltam! Nos, ennyi. Hm.

Kezdetnek egy nagyon régen kinézett játékot vettem elő, ez volt az Odin Sphere PS2-re. Mielőtt még tudtam volna, hogy létezik a játék, láttam pár karakter artot. Gwen és Velvet voltak rajtuk és elcsodálkoztam, hogy milyen jól néznek ki, milyen szépek, milyen jó már a karakter design. És ennyi. Nem tudtam kik ők, honnan vannak, azt hittem csak valaki random megtervezett két ilyen karaktert. Aztán pár év múlva nézelődtem egy játékos oldalon és szembejött velem pár screenshoot ebből a játékból, én meg megvilágosodtam. Onnantól kezdve eldöntöttem, hogy ez nekem KELL. Természetesen nem tudtam miről szól vagy hogy egyébként mi ez. A játék tulajdonképpen egy akció RPG. Helyszínről helyszínre mész, mindenhol harcolsz, itemeket és pénzt szerzel, itemeket kombinálsz, hogy hatékonyabbakat kapj és fejlődsz. Érdekesség, hogy öt főszereplő útját követhetjük végig a történet folyamán, mindegyikükét külön-külön, így végignézhetjük ugyan azokat a problémákat más-más karakterek szemszögéből. Ez tetszett. Főleg azokon a pontokon, ahol érintkeztek a karakterek útjai és voltak közös jeleneteik amiket láthattunk mindkét oldalról.

Erionban éppen háború dúl két birodalom, Ringford és Ragnanival között egy hatalmas erejű szerkezetért, ami annak idején egy egész birodalmat pusztított el. De ennek a szerkezetnek van egy másik fontos szerepe is, főszerepet játszik egy régen elfeledett jóslatban is, ami a világ pusztulásáról szól. Az öt főszereplő öt különböző helyről indulva és más-más utat bejárva harcol a háborúban vagy éppen sajátos misszióban, de egy dolog mégis közös bennük: a legvégén mindannyiuk sorsát összeköti a jóslat és rajtuk áll vagy bukik a világ sorsa.

   

   

Őszintén? Lehet, hogy egyesek monotonnak tartják a játékmenet miatt, de engem nem érdekel, teljesen megnyert a hangulattal, a karakterekkel és a történettel. Szerettem az elejétől a végig. Megragadott maga a "tündérmesés" stílus is. Minden karakter történetét egy-egy könyv tartalmazza, amit egy kislány, Alice olvas otthon a padláson. Ez annyira cuki. Még el sem kezdődött az első történet, nálam már kiakadt a cukiság mérő Alicenél és a könyv választó résznél. A story érdekes, fordulatos, néhol érzelmes is, az utolsó csata pedig több, mint epic. Kell ennél több?! Ez a játék egyszerűen csak szép.

A következő a Nanobreaker volt, ugyancsak PS2-re. Nem igazán tudtam mibe vágok bele, ezt már megszoktam magamtól. Sokszor el sem olvasom miről szól a játék, csak jók a képek róla, jó a címe, szóval kipróbálom. Igazából... lehet mondani, hogy monoton a játék, mert egy idő után az, főleg mikor már eljut az ember arra a szintre, hogy farmolgasson, de egy hack & slash játékban ez nem meglepő. Itt az a lényeg, hogy lekaszabolj mindenkit. A játék elejétől a végéig. Néha mondjuk próbálták megtörni ezt a monotonitást egy-két platform résszel, de hála az irányításnak és a lehetetlen fix kamera nézeteknek, számomra kegyetlenek voltak. A karakterekre sem tudnám azt mondani, hogy maradandó élmények voltak, ettől függetlenül szerintem a történet viszont eléggé jóra sikerült. Úgy érzem jó ez a játék, csak vannak részek, amiken én például változtatnék. Azért szórakoztató volt a maga módján.

Valahol a távoli jövőben a tudomány már annyira fejlett, hogy a nanogépek már az emberek segítségére vannak különféle módokon. Azonban az ezeket irányító fő komputer meghibásodás miatt teljesen irányíthatatlanná válik, az embereket pedig, akiknek a testében megtalálhatóak ezek a nanogépek, szörnyszerű félig élőlény - félig gép lényekké változtatják. Teljes a káosz, az egyszerű fegyverek hatástalanok. Itt jön a képbe Jake, a tapasztalt kiborg... harcos, akit kiküldenek a terepre, miután a kezébe nyomtak egy speciális fegyvert, a plasma bladet. Ez mindent átvág. (Kivéve a drótkerítést, azon nem jutsz át.) Jake elindul, hogy teljesítse a küldetést és megvédjen egy (idegesítő) professzor nőt, aki azért érkezett a szigetre, hogy megállítsa a központi komputert, közben pedig kiderül az is, hogy kicsoda áll a meghibásodás mögött és felbukkan egy régi ismerős Jake múltjából is.

Ismét előszedtem a PSP játékokat és a következő a Ys Seven volt. Előzőleg említettem, hogy nem fogom elengedni a sorozatot és ez továbbra is fennáll. Igaz meglepő volt a csapat rendszer amit ezúttal használt a játék, de hamar megszerettem. Az alapanyag gyűjtés a felszerelésekhez kicsit bosszantó volt néha, de mással nem is volt bajom. A látvány, a karakterek mind tetszettek, a történet kicsit érdekes volt, de végül is a végére összeállt a kép és még meglepetéseket is sikerült okoznia. A zene pedig... a zene mindig eszméletlen a Ys játékokban, komolyan. Annyira imádom, ahogyan az akció és a dalok kiegészítik egymást, tökéletes.

Adol és társa, Dogi Altago szigetére érkeznek. Azonban nem sokkal az érkezésük után összetűzésbe keverednek a rendfentartó erőkkel miközben próbálnak megvédeni egy lányt, ennek következményeképp pedig a párost letartóztatják. Szerencséjükre a királynak már tudomása volt az érkezésükről, így hamarosan nem csak szabadok lehetnek, de meg is bízzák őket egy feladattal. A napokban történt földrengés hatására a felszínre bukkant egy érdekes hely, megvizsgálhatnák. A páros persze elvállalja és elindulnak kivizsgálni az esetet. Így pedig elindul az eseménysorozat ami hatással lesz később egész Altago sorsára és nem csak összehozza az Öt Sárkány törzseit, de a sárkányok kiválasztott harcosa is esélyt kap arra, hogy megküzdjön a szigetet fenyegető ősi végzettel.

Spoiler következik. Volt egy érdekes pontja a történetnek, ami eléggé meglepő fordulat volt. Méghozzá maga, Adol szerepe benne. Azt már az elejétől tudtuk, hogy az öt Nagy Sárkány kiválasztotta, hogy legyen a harcosuk. Adol hallotta a hangjukat, a sárkányok segítették őt az erejükkel, de senki soha nem említette meg pontosan mi is ez az egész, mi áll a háttérben. Tudták, de mégsem mondtál el neki. Mikor egyik sárkány sem volt képes válaszolni normálisan, informatívan, azért mindig megforult a fejemben, hogy ezek a sárkányok idióták, vagy mi bajuk van, hogy nem értenek egy ilyen egyszerű kérdést? Aztán kiderült, hogy a sárkányok által választott harcosnak a felada tulajdonképpen harcolni, majd elbukni. Ez így van megírva, ennek így kell lennie, így marad meg a körforgás, eddig is mindenki elbukott, ez után is így kell ennek lennie, hogy fennmaradjon a rend. ... Ühm, micsoda? Ilyen fordulattal nem sűrűn találkozik az ember, de ettől válik izgalmassá. Érdekes volt látni, ahogyan Adol felülírja ezt a "végzetet."

Ez után visszatértem a PS2 játékokhoz és következett a Shining Tears. Talán csak egy képet láttam róla és tudtam, hogy készült valami anime is belőle, illetve... nem pontosan ebből a történetből, de van köze hozzá. A bevezető videó is eléggé hatásos volt, végül is meglepett, hogy egy ilyen jó minőségű teljesen animált intrót kapunk. Olyan, mint egy anime opening. [Tessék, itt az intro (YT link).] Maga a játék viszont... azt nem mondom, hogy rossz volt, de szerintem nem az én idegrendszeremnek készült. Főleg a meglepően hosszú töltési időkkel. Komolyan, nem láttam még PS2-es játékot ilyen hosszú töltési idővel. Ezzel nem is lett volna baj a játék legtöbb felén, akkor vált idegesítővé, mikor átverekedtem magam kb fél óra alatt három mappon (amik között nyilván ott volt a törtési idő), aztán a negyedik mappon két pillanat alatt kinyír a boss. És megint töltés. Visszarak a kiindulási helyre. Annyi kegyelem van benne, hogy ilyenkor folytathatja az ember azon a mappon ahol elesett, de amíg oda eljut, az kb még három töltőképernyő és most csak a legrövidebb utat említettem, ha közben vásárol, meg fegyvert csináltat, vagy módosítja a felszerelést az még plusz vagy... 6-7 töltőképernyő és úristen. De szükség van ezekre, mert van olyan cuki, hogy az egyik mappot tele rakja olyan ellenségekkel akik a jégre érzékenyek mondjuk, a következő mappot pedig tele rakja olyanokkal akik ellenállóak a jéggel szemben, szóval ha éppen jég elemű fegyver van nálad és nem akarsz rövid úton megpusztulni, akkor visszavonulsz és módosítod a felszerelést, ami... megint vagy 4 tölőképernyő. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben vissza kell vonulnod, mert annyi ellenséggel kezd egy mappot, hogy a saját karaktered nem látod a tömegben. Ennek a játéknak szokása kismillió ellenséget bezsúfolni a mappokba. Az utolsó pályák alatt annyi ellenség volt jelen, hogy szaggatni kezdett.

A történet ott kezdődik, hogy Elwyn teljesen véletlenül rátalál a folyóparton eszméletlenül heverő fiúra. Később, miután orvoshoz vitte, kiderül, hogy a fiú amnéziás és csak a nevét tudja felidézni: Xion. De ha még nem lenne ez az egész eset éppen elég érdekes, Xion tulajdonában van két gyűrű is, amik a doki szerint a legendás Dragon Twin gyűrűk. Ezeket a gyűrűket használta annak idején két lovag, ha mindketten viselték a sajátjukat, akkor hihetetlen módon megnőtt az erejük. Aztán az egyik megölte a másikat... Így a doki úgy véli, lehet, hogy nagy erejük van az ékszereknek, mégis jobb óvatosan bánni velük. Hamarosan viszont a helyzet megköveteli, hogy Xion és társai használják a gyűrűk erejét, Rune Geist uralkodója úgy döntött háborút indít Shildia ellen, ahol a hősök is élnek. A gyorsan összeverődött kis zsoldos csapat feladata megvédeni egész Shildia népét az ellenségtől, miközben lassan kiderül, hogy mi értelme ennek az egész támadásnak és... egyébként dobjuk az összes idáig felmerült más problémát.

A karakterek meg a történet is érdekes volt a számomra. A karakterek inkább azért, mert sok fajt vonultatott fel. Nekem ez sok volt. Mikor kb minden létező fantasy fajból képviseltetik magukat karakterek, nekem már túl színes az összeállítás. De ez csak az én hülyeségem. Ettől eltekintve igazából nem volt bajom velük. A történettel kapcsolatban nagyon hiányoltam, hogy soha nem derült ki mi van a gyűrűkkel és Xionnal. Miért hevert ez az ember a történet elején eszméletlenül, emlékek nélkül a folyóparton? (Adol szindróma, főleg, hogy utána megtalálta egy fontos női karakter.) Miért voltak nála a gyűrűk? Jó, az anyjától kapta őket tréning szempontjából, de pontosan miért is? Ezek valójában a legendában szereplő gyűrűk? És ha igen, hogyan került hozzájuk? Mi értelme a legendának és a benne említett fenyegetésnek ha látszólag nem jelent veszélyt ez a szereplőkre? Illetve említés szinten igen, de sosem láttunk belőle semmit. Miért? Hogyan? Miért?! Amint elkezdődött a háborúsdi mindenki dobta Xion témáját és többé már senkit nem érdekelt, hogy ki is ő valójában és miért van itt, őt magát se. Nem is említették többet, hogy amnéziás vagy mi van. Akkor mi értelme volt így bevezetni? Ahj, nincsenek válaszok és ez idegesítő. Bevezet egy problémát a játék és utána dobja.

   

   

A másik halálom, az egész történet. Miért nem segít a király, ha veszélyben van az EGÉSZ város, ahol az ő kastélya is található? A támadók bemennek és mindenkit leölnek meg leigáznak... kivéve őt? Vagy mi van? Logikátlan. Helyette egy csapat összeverődött zsoldosra bízza az emberek életét. Jobban mondva még csak zsoldosnak sem lehet hívni őket, mert még csak zsoldot sem kapnak. Egyszerűen csak bízunk benne, hogy megmentenek, mert... mert. A városiakat is bírom, mikor beszél velük az ember, akkor sajnálják, hogy nem tudnak segíteni, mikor meg embereket keresünk a csapatba, nem jelentkezik senki. Mert nyilván mi vagyunk az egyetlenek az egész birodalomból akik tudnak harcolni. Akárkikhez mentünk segítségért (óriások, tündék, stb), mindenki leppantintott minket, mert "nem a mi dolgunk a háború, nem folyunk bele." Annyira logikus az is, hogy vagyunk vagy kilencen de ennek ellenére leverünk vagy két hadsereget a történet folyamán meg egy városnyi szörnyet. Jó, értem én, hogy kellett történet, meg játékmenet, de... Azt is bírtam, hogy vagy 3× lett kijeletve, hogy vége a háborúnak és mindig mikor ez megtörtént újabb harcok törtek ki. :'D Ja és a kedvenc fordulatom... kiderült, hogy a csapatban lévő 4 lányból... 3 valójában hercegnő! Nem egy, egyből a három! Hát ez csodás.

A Shining Tears után felüdülés volt előszedni egy másik játékot, azt viszont nem gondoltam volna, hogy olyant fogok ki, amit ennyire szeretni fogok. Ez lenne a Shadow of Destiny (vagy más címmel Shadow of Memories), megint csak PS2-re. Egy mászkálós, tárgy összeszedős, nyomozós játékról van szó, ami eléggé egyedi és érdekes hangulattal rendelkezik. Emlékszem, régebben olvastam róla, felkeltette a kíváncsiságom, de sokáig nem néztem felé és el is felejtettem idővel, hogy létezik. Mikor megszereztem és játszani kezdtem, először nem is vártam semmi nagy dolgot, de végül lassan teljesen belemerültem és végül azon kaptam magam, hogy kijátszottam az összes véget és az extrát. A történet érdekes és volt pár fordulat, ami nagyon meglepett és soha nem gondoltam volna rá. A karakterek szerethetőek voltak, legalábbis én mindenkit megszerettem a végére. Azt nem mondom, hogy mindenkinek rettenetesen mély jelleme volt, de szépen ki voltak dolgozva és ami azt illet eléggé rövid játékról van szó, így értelme nem lett volna jobban belemenni senki lelkivilágába mélyebben. Kicsit érdekes, hogy nincs konkrét vég, és néha egy-egy történetszál olyan, mintha ütnék egymást, de mindegyik befejezés egy alternatív vég, szóval éppen ezért ez sem volt túl zavaró. A lényeges részek úgyis mind ugyan azok minden befejezésben.

A történetről... Eike Kuscht egy nap, séta közben a nyílt utcán meggyilkolják. Viszont halála után különös helyen ébred, ahol egy titokzatos figura, Homunculus fogadja. Homunculus megajándékozza egy szerkezettel amivel a férfi képes lesz utazni az időben. Így Eike megpróbál valamilyen megoldást találni arra, hogy megakadályozza a saját halálát és közben egyre mélyebbre és mélyebbre ás, hogy megtalálja a probléma gyökerét, ami visszanyúlik egészen az 1500-as évekbe. Az útja során Homunculus is a segítségére van hol tanácsokkal, hol azzal, hogy visszahozza egy újabb halál után, viszont, hogy miért is olyan fontos neki a férfi életben maradása és kicsoda Eike valójában, csak a történet legvégén derül ki.

   

   

Meglepő, hogy mennyi pozitív véleményt olvastam erről a játékról, mégis olyan, mintha alig ismernék. Létezik egyébként PSP és PC port is róla. A PSPt ki is próbáltam a PS2 után, de... nagy meglepetésemre annyira nem nyűgözött le. Határozottan a PS2 verzióra szavazok. Ez a játék tényleg megéri, hogy adjanak az emberek egy esélyt neki.

Nos, azt hiszem ennyi. Valamiért most nagyon rákaptam a játékokra és egyiket játszom ki a másik után. Nem tehetek róla, vonzanak a jó történetek meg karakterek.

2021.11.26. 11:02, Yui

Vissza a bloghoz

Frissítés