Üdv és hello.

Azt nem mondom, hogy jó dolgok történtek mostanában, de... De semmi de. Nem történtek jó dolgok mostanában. Rájöttem, hogy nem tudom ezt kiváltani semmivel.

Nos, akkor elmesélem nektek most a gerinctelenség történetét. Bár ebben a témában nehéz eredetit alkotni, mert minden nap születik egy, de legalább több ilyen mese. Ami a valóság.

De térjünk a lényegre. A történet ott kezdődik, hogy nem voltam hajlandó a felsőbb vezetőknek sem a seggét nyalni (alias kiszolgáló személyzetet játszani és elviselni a beszólógatásokat / perverz megnyilvánulásokat), sem pedig résztvenni a szabálytalanságaikban. Közöltek velem pár dolgot / feladatot amit rámerőltettek végül, de amíg tehettem, addig azt mondtam, hogy: NEM. Én tudtam, hogy ez így szabálytalan és az első ellenőr lazán megbasz miatta, ők is tudták ezt, mindenki tudta ezt, de akkor is csináljam én. Én viszont azt mondtam, hogy nem vállalom semmiért a felelősséget, főleg más hülyesége miatt nem. Nos, itt történt a törés. Nemet montam és hiába lett végül rámkényszerítve a feladat, úgy döntöttek sajnos el kell válniuk az útjainknak. Na de hát nem tudtak belém kötni sehogy. Azt nem írhatja a kirúgás okához, hogy nem voltam hajlandó a szabálytalanságra meg arra, hogy majd elvigyem a balhét mások helyett. Így kitaláltak valami mást. Megjátszották azt. Leültünk és az összes legfelső vezető jópár percen át hazudozott a képembe, aztán elváltak útjaink. Őszintén. Nem sok kellett hozzá, hogy közbeszóljak és megkérdezzem: "oké, mé hazucc, te g*ci?" Akkor lenne benned annyi gerinc, hogy őszintén a szemembe mondod, bazz, de nem. Egy egyszerű dolgozó vagyok... voltam. És még az is nehezükre esett, hogy egy ilyen utolsó senkinek őszintén a szemébe mondják mi a téma. Az csak egy dolog, hogy én előre tudtam mindent, csak voltam olyan jófej, hogy végighallgattam őket. Nem lett volna már értelme balhét csapni. ... Tényleg minél feljebb ül valaki, annál hülyébb. Vagy annál jobban pénzéhesebb. Vagy inkább mindkettő. Persze, mint mindig, tisztelet a kivételnek.

Úgy látszik egy hibám van csak emberek, hogy anyám tisztességre tanított.

Mikor a többiek meghallották mi történt (mármint a kollégák), egyből ledermedt mindenki. Én már számítottam erre, de ettől még nem volt kellemes. Azért az jól esett, hogy többen elmonták, hiányozni fogok és sajnálják meg hogy ha bármi segítségre van szükségem, nyugodtan szóljak, még telefonszámot is adnak. Volt egy összeszólalkozás is ebből az ügyből a munkások meg a főnök között. Főnöknek nem tetszett, hogy engem kivédtek, hm. Kellemetlen. Neki. Egyébként meg mindenki már a legelejétől fogva tudta, hogy nekem van igazam, csak erőlködtek a hülyeségen, aztán mivel ésszel nem tudták kijátszani a dolgokat, így a rangjukhoz nyúltak. Az meg csak a ráadás, hogy már meg is van a helyemre (hetek óta!) az ember, aki az akárkinek a valakije. Ha nekik így jó, akkor legyenek nagyon boldogok. De ahogy anyu szokta mondani: jön még kutyára sárga villamos. Meglátjuk kinek merre visz majd az útja.

Ez a való élet emberek, mindenki jegyezze meg, aki most lép ki bele. Pár pillanat alatt megváltozhat minden. Hiába hiszed azt, hogy nem történhet meg veled, mert nem csináltál semmi rosszat, mert most jól állnak a dolgok, vagy mert te vagy az akárki, akkor is megtörténhet. Minden megtörténhet, bármikor. Szóval figyeljetek oda és ne lazuljatok el túlságosan. A mai világban már semmi nem számít. Kérdés nélkül  kiraknak báhonnan vagy hagynak éhenhalni.

Igazából csak azért bánt a dolog, mert ha a munkámmal lett volna baj, akkor megértem, hogy így alakulnak a dolgok. De ebben az esetben nem erről volt szó. Sőt, a munkámba nem tudtak belekötni sehogy, ezért kellett kitalálni a hazugságokat. De... így legalább elmondhatom magamról, hogy soha nem azért kellett otthagynom egy munkahelyet, mert nem teljesítettem jól. Legelső munkahelyemről mikor eljöttem, még évekig emlegették, hogy bezzeg mikor én ott voltam, milyen jól ment a munka! Erre igazából büszke vagyok.

Na de nem is mérgezem tovább ilyen gondolatokkal elmém kútját, mert ha a víz koszos lesz, a kert is beteg lesz, amit locsolok vele.

Folytassuk valami értelmesebb témával. Valami kellemesebbel. Mondjuk azzal, hogy haladtam az Initial D-vel. Nem is akárhogyan! Megnéztem a 3rd, 4th és az Extra Stage-t, plusz a Battle Stage-t és a 4th Stage Battle Digest. Van még hátra két évad és... nem is tudom hány move, de nem érdekel, nekem ezt látnom kell! Emberek, régen nem volt már, ami ennyire lekötött volna és amin ennyit izgulhattam. Eszméletlen meccsekel volt tele ez a pár évad és moviek, igazán élveztem. Habár a kocsikhoz nem kerültem közelebb, de nem érdekel, élvezem és csak ez számít. Ez egy olyan sorozat, amiről nem gondoltam volna elsőre, hogy ennyire fog tetszeni. Először is eleve csak a zene miatt figyeltem fel rá. Eurobeat. Megvolt belőle pár dal, hallgatgattam őket néha-néha, most meg... egy egész kollekcióm van belőlük. Ez az anime egy emlékezetes sorozat marad a számomra, az már biztos. Örülök, hogy végül sikerült rávennem magam és nekiállni. Egyébként is, a shounen stílus mindig közelebb állt hozzám. Azt nem mondom, hogy életreszóló bölcseleteket szereztem belőle, de azt hiszem talán mégis egy kicsi darabot továbbvihetek, egy kicsit másfajta életszemléletet. Azt hiszem... azt mutatta meg ez a sorozat nekem, hogy néha nem bűn, sőt, kell, hogy egy kicsit önzőek legyünk és azt az utat járjuk, amit igazán akarunk és nem engedhetjük másoknak, hogy letérítsenek róla. Ha tetszik nekik, ha nem.

Tudom, nem mondtam semmi újdonságot és klissé ez is már, de... Könnyebb beszélni róla, mint megtenni.

Jöjjön egy kis rajz! Mert miért ne.

1) Pár sprite próbálkozás, amiket majd játékomhoz akarok, plusz egy (talán már) elfogadható fenyőfa! Végre. Hát az előzőekhez képest legalábbis jobban néz ki (bár még mindig nem az igazi). Igaz a törzsét be sem fejeztem.

2) Ez... pixel art. Igen, szemmel látható, hogy a lány sprite után készült, ő akar lenni. Majd meglátjuk mi lesz ebből az ötletből. Jobban jártam volna ha más szögből rajzolom, de most egyelőre ez így sikerült. Aztán lehet megpróbálkozok majd egy másik beállítással, már csak próbaképp is. Egyelőre kísérletezek csak, ismerkedem ezzel a dologgal.

Nos... ennyi!

Mit írhatnék még? Azt hiszem rájöttem pár dologra mostanában magammal kapcsolatban. Hogy miért írom ezt le? Talán azért, hogy megpróbáljam rendezni a gondolataim ezzel kapcsolatban és meg tudjam végre fogalmazni azt, amit érzek és ami a fejemben van. Talán ez a pár sor igaz lesz másokra is.

Az egyik dolog érdekes módon éppen akkor "hasított belém" mikor Initial D-t néztem. Lerövidítve annyi történt, hogy a főszereplő, Takumi, éppen arról beszélt, hogy hanyagolja a szerelmi kapcsolatát, mert másra kell koncentrálnia, neki van egy álma. Végre eldöntötte mit akar csinálni és el akarja érni a célját. Persze, igen, klissé, mert minden történetben lassan megfordul ez, de... Valahogy most mégis másképpen hatott. Igazából ez csak elindított egy apró gondolatot bennem, ami végül elvezetett a felismeréshez. Lehet gázul hangzik, de mégis így történt. Észrevettem még régebben magamon, hogy sokminden van, amit kipróbálok, de semmi nincs, amire igazán ráfeküdnék és foglalkoznék vele. Pedig sok dolgot szeretek csinálni. Ez a szeretet viszont sosem elég. Mindent elkezdek, de ahogy csinálom és fejlődök egy idő után megállok ebben. Mintha hirtelen érdeklődésemet vesztettem volna a tevékenység iránt, pedig ez nem igaz. Egyszerűen csak elérek egy szintet és megállok. Beérem azzal, amit elértem és nem akarok többet. Aztán utána csak sodródok és azon gondolkodok lehetnék talán jobb is, de soha nem fekszem rá komolyabban a dologra. Ez bosszantó. Tudom mit kellene tennem, de mégsem csinálom. Talán nem is olyan fontos az a dolog. De szeretem. Ilyenkor nem értem magam. Ha jó, akkor miért nem kell belőle több? Nézzük meg mondjuk a rajzos "pályafutásom" példáját. Sok éve rajzolok, mostanra már nem ezen a szinten kellene lennem, sokkal, sokkal előrébb. Tudom miben vagyok gyenge és miben talán erősebb, hogy mit kell még gyakorolni és megtanulni, mégsem teszem. Vagy csak nagyon lassan. Megtanultam már magammal kapcsolatban, hogy amíg nincs egy konkrét cél a szemem előtt, addig nem tudok ráfeküdni és teljesen koncentrálni dolgokra. Például a programozással is így vagyok. Meg akarom tanulni, érteni akarok hozzá, de mégsem veszem elő. Viszont mikor tudom, hogy nekem egy olyan program kell, ami ezt meg azt csinálja, akkor kérdés nélkül előszedem és nekiállok. Csak "gyakorolgatni" nem tudok. (Ez pedig nagy hibám!) Az a cél nekem nem elég, hogy "jobb akarok lenni." Nekem ennél több kell. Egy konkrét elképzelés. Innentől pedig már nem az a lényeg, hogy jobb akarok lenni, hanem hogy elérem azt a célt. Munka közben pedig egyre csak fejlődök, de ezt sokszor észre sem veszem, mert csak a célra koncentrálok. Rossz dolog volt rádöbbenni arra, hogy nekem tulajdonképpen nincsenek is komoly céljaim. Eddig azt hittem haladok valamerre, hogy tudom mit akarok, de rájöttem, hogy mégse. Megtanulom ezt, megtanulom azt, de miért? Magában a tudat, hogy értek hozzá, nem elég. El kellene döntenem végre mit akarok. Kitűzni egy komoly elhatározást. De ez a komoly elhatározás belül kezdődik. Ha érzem, akkor meg tudom csinálni. Így működik ez. Eddig azt hittem, hogy ha sokmindent kipróbálok, akkor majd egyszer csak felbukkan valami, amit mindenképpen akarok majd, legyen bármi. Lehet másképpen kellene gondolkodnom? Talán.

Tuladonképpen csodálom azokat az embereket, akik képesek elérni a céljaikat, mert megvan bennük a kellő elhatározás és harci szellem.

De úgy érzem bennem nincs meg ez az erő. Egyelőre. Talán nem érdekelnek annyira a dolgaim, hogy elérjem azt a szintet amin már érzem. Ez elkeserítő valamilyen szinten. Eddig azt hittem eléggé szeretem azokat a tevékenységeket amiket válaszottam magamnak, de úgy tűnik ezek csak arra jók, hogy lekössenek és elfoglaljam magam. Élvezem őket, de nem eléggé ahhoz, hogy komolyan foglalkozzak velük. Talán ez is csak egy lépcsőfok, hogy erre rádöbbentem végre.

És hogy mit fogok kezdeni ezzel az egésszel ezek után? Ígéreteket nem teszek, még magamnak sem. Amúgy is kicsit a padlón vagyok mostanában, ideje lenne összeszednem magam végre, mert ez így nem állapot. Fel kell állni és tovább menni, csak azt nézni, ami előre van. Hiszen arra megyek. Valahogy mindig lesz. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.

Ja, igen, született egy új design is. Eléggé régóta húzom már, pedig éreztem, hogy szükség van már erre. Ettől függetlenül azt az esernyős halat, ami fent volt, megszerettem. No meg a polip. De most beszéljünk erről. Régóta kísérletezek már egyébként a háttérben, de semmi extrát nem tudtam összedobni. Felesleges is lett volna. Elnézve a mostanit, igen, nem történt túl nagy változás, de nem is terveztem nagy változást. Az egyszerű dolgok híve vagyok. Meg amúgy is, mit akarjak annyira designolni azon az egy menün oldalt? Arról nem is beszélve, hogy ha felesleges kacatokkal telenyomom az oldalt, akkor az nem szerencsés. Nem szeretem az olyan oldalakat, ahol minden menüfejléc egy gif, vagy tele vannak videókkal, effektekkel, flash szarságokkal. Ezek csak lassítják a betöltést. Lehet, hogy a szerkesztőnek villámgyorsan betölt, de lehet vannak valahol olyan olvasók, akiket az őrületbe kerget. Inkább mobilos verzión szoktam tapasztalni. Asztali gépen, persze, hogy viszonylag gyorsan betölt, de telefonon egy gif-ekkel meg minden figyfenével teleszemetelt oldal néha kín. Na meg az sem mindegy, hogy a delikvens milyen böngészőben nyitja meg az oldalt. Ha agyon vagy designolva, akkor lehet, hogy a design különböző elemeit a különböző böngészők máshogyan értelmezik, máshogyan jelenítik meg. Szóval ha valaki szarrá alakítja az oldalát, akkor gondolnia kellene erre is. Láttam én már erre csodálatos példát, méghozzá egy város honlapját. Egyik böngészőben nagyon cép, meg csini meg jó, a másikban meg egy szétesett használhatatlan szarkupac volt. Long story short, jobb szeretem az egyszerű oldalakat, designokat, azokkal a szerkesztőnek is egyszerűbb dolgoznia és a böngésző sem hal be, arról nem is beszélve, hogy olvasóbaráttabb is.

Nos, így is már túl hosszú lett ez a bejegyzés, szóval ideje lenne lezárni. Vigyázzatok magatokra emberek.

- Yui