A melóhely még mindig borzalmas, kezdem úgy érezni, hogy a perverz vén f*szok nem fognak rólam lekopni soha. Ahj, gyerekek... Lassan ez már fizikai fájdalom. Aztán egyik férfi kollégám elmagyarázta hogyan kellene nőiesen járnom, majd demonstrálta. ... Ühm, köszönöm. De inkább ne. Ennyit erről, nem akarok erre gondolni sem, leírni meg főleg.

 

Aztán. Csúnya, rossz voltam és fák helyett karakter terveket rajzoltam. De a fákat sem felejtettem el, de tényleg! Van még nekünk visszavágónk, fák... Bemelegítésként ki kellett mennem segíteni a favágásban... Huh. Az egyik karakter terv mondjuk félig van csak készen, mert nem sok időm volt és mindig csak egy kicsit tudtam hozzá rajzolni, így... lassan a kedv is elment tőle sajnos. De mindenképpen be akarom fejezni, úgy érzem ez az utolsó két tervem részletesebb mint az eddigiek és ez tetszik. Szeretnék kitartó lenni és valami szépet kihozni belőle. Na meg tartani ezt a szintet a részletekkel. Mindig szerettem ezzel elszórakozni. Ékszerek, csipkék, fodrok, meg mindenféle. Számomra... azt hiszem ez egy élmény. Ennyire kidolgozni valamit. Ettől boldog leszek és meg is nyugtat. Meg mostanában mintákat kezdtem el rajzolgatni egy kis füzetbe. Azt vettem észre, hogy meglepően élvezetes tevékenység. Emellett pedig hasznos is. Jól fognak majd még jönni ezek ha tervezgetek.

 

 

Aztán valami teljesen más téma. Nos, úgy érzem, hogy mostanában a vidék felett gyakoriak a viharok és a rossz idő. Bár én annyira nem aggódom, mert úgy érzem biztonságos fedezék alatt vészelhetem át ezt az egészet. Bár ki tudja, lehet, hogy egyszer majd magamtól fogok kilépni ez alól a fedezék alól és akkor majd harcba szállok én is.

Emberek, gyerekek, mindenki. Kezd nagyon betelni az a bizonyos pohár. A türelmem pohara nem sokáig bírja már és hamarosan kicsordul, majd összetörik a baromi sok hülyeségtől és gyökér embertől. Komolyan mondom nektek, ha én ilyen nagyképű, kioktató ember lennék aki ráadásul szemrebbenés nélkül képes belehazudni mások képébe... akkor én már elástam volna magam. De nagyon mélyre, a sárga föld meg a béka segge alá. De ha ez egyeseknek jó és ettől érzik jól magukat, akkor... azokat sajnálom. Van még ehhez valami gondolatom? Nincs. Talán csak annyi, hogy aki magára vette, az gondolkodjon el azon, hogy miért vette magára.

 

Ezen kívül megosztok veletek egy teljesen egyértelmű tényt. Emberek, én egy bunkó személy vagyok. Ezt még anyám is tudja, szokta is mondani. De soha nem veszem a szívemre. Úgy érzem, hogy ebben a bunkóságban benne van az őszinteségem is. Talán ez a hibáim közé sorolható, talán nem. Miért írom ezt le? A napokban beszéltünk erről Eliffe-el és mondtam neki, hogy igen, én ezt felvállalom. Nem akarom szentnek beállítani magam aki tökéletes és csak osztja az észt mert olyan baromi jó. Nem. Vannak hibáim, hiszen mindenkinek vannak. Tudok baromi makacs lenni, meg idegesítő meg provokatív, nemtörődöm is néha. Azt hiszem már ilyen is maradok. De próbálok azért uralkodni magamon az esetek többségében. Azt hiszem, csak ennyit akartam mondani.

 

Vér szagot érzek. Egészen közelről.

 

 

-Yui

 

 

A helyzet az, hogy elgondolkodtam. Azon, hogy talán tényleg kellene kezdeni valamit ezzel a rajz dologgal. Még ha... nem is megy jól. (Persze, páran azt mondják, hogy jó, de én... nagyon nem vagyok megelégedve magammal.) Szemeztem egy ideje a grafikusi képzéssel, de amint közelebbről megnéztem miről is szól, hát... kb arról ami egyáltalán nem érdekel. Cégarculat, hirdetés, kiadványok, plakát, magazin, stb... Unalmas. Számomra.

Arról nem is beszélve, hogy mindenhol alap a Photoshop. Na, ezzel engem ki lehet üldözni a világból. Egyszerűen nem bírom azt a programot és nem csak úgy mondom, volt már hozzá szerencsém. Dolgoztam már vele, de... hagyjuk. Azon meg egyenesen felhúzom magam, mikor mindenhol csak photoshop formátumot látok, csak abban lehet letölteni, legyen szó brushokról, vagy textura vagy valami. Csak az a program létezik?! Huh. Az meg egyenesen röhejes mikor pár tutorial alapján valaki összehoz egy fejlécet vagy akármit ebben a programban és akkor ő onnantól már művésznek hívja magát. Jah... "Művész." Nagybetűvel. Félreértés ne essék, nem az a bajom, hogy létezik, hanem az, hogy úgy csinálnak, mintha csak az létezne. Elegem van ebből. Lázadok, ellenállok. Más programmal is lehet szépet alkotni.

 

 

Ühm, mi is volt az eredeti téma...? Kicsit elkalandoztam. Jah, én meg a "kezdjünk már végre valamit magunkkal" probléma. Szóval, ez a grafikusi képzés nem valami nyerő nálam. Innentől meg megint nem tudom, hogy akkor merre kéne menni.

Ami azt illeti, szívesen foglalkoznék videójátékokkal. És itt nem a flash izékre gondoltam. Azoknál valamivel komolyabbakra. El is kezdtem, van egy kezdeményem a gépen, de... egyedül nehéz, az a probléma. Aki követte a régi blogom, az tudhatja, hogy folyton közvetítettem róla. Még akkor is, ha csak annyi volt a közvetítés: majd egyszer készen lesz. Nos, a helyzet változatlan. Nincs lendület, de ami fontosabb, nincs egy használható történetem se hozzá. xD

Vissza. Nincsenek menő ismerőseim akik bejuttathatnának ide-oda, nagyon keretem sincs pl egyetemre vagy ilyesmire, az időről nem is beszélve.

 

Hm. Végül megint nem jutottam semmire. Mondjuk nem is gondoltam, hogy pont most fog jönni az isteni szikra. Viszont akárhonnan is nézzük, először is csiszolgatni kéne még a rajztudásom, ez alap. Úgyhogy innentől... rohadt fákat meg bokrokat fogok rajzolni mert azt nem tudok. Nem érzem úgy, hogy nem sikerülhet, mert idővel biztosan fog, csak... bírjam ki addig.

 

- Yui

 

 

Csak kicsit elgondolkodtam és gondoltam leírom ide, hogy ti is röhögjetek egy jót. Mert ezen mást nem lehet csinálni.

 

Szóval, ahogy visszatekintettem a múltba és pontról pontra megint végigvettem a versenyeket amikre valaha jelentkeztem... Hát eléggé gyászos egy emlékezés volt. Ez a versenyzés téma nekem sosem jött össze ahogy néztem.

 

 

Első körben, emlékszem, általános sulis voltam mikor jelentkeztem egy rajzversenyre. A mosóporos Tomi rókát kellett lerajzolni. Egy ideig tétováztam, de végül leadtam a jelentkezésem és mentem rajzolni. Megrajzoltam a rókát, még mosógépet is rajzoltam oda. A padló meg fekete-fehét köves volt. Ki is színeztem, aztán nagy büszkén mentem leadni pár nap múlva. A tanárnéni meg közölte, hogy nem lesz verseny mert én jelentkeztem egyedül.

Aztán... általános suli megint. Népdal éneklés. Jelenkeztem két barátnőmmel, de az egyik beleröhögött mire a másik elfelejtette a szöveget és ő is röhögni kezdett. Én már nem emlékszem mit csináltam, de valószínűleg röhögtem. (Jut eszembe, ott volt rokonom is. De... nem ismertem fel. Tudjátok melyik az az érzés... mikor egy "idegen" mosolyog és integet, aztán a neveden szólít, de neked foglamad sincs róla ki az. Aztán csak felveszed te is azt az idióta mosolyt és visszaintegeszt. Utána meg azon gondolkodsz két napig, hogy ki volt ez az ember. Na, ugyan ez történ velem akkor. Aztán anyu elárulta.)

Aztán menjünk tovább. Itt még nincs vége ennek a gyászos felsorolásnak, most jön a java. Ezek után a következő dobásom a netes verseny volt. Még a legelső oldalammal (vagyis nem egyedül szerkesztettem) jelentkeztem egy versenyre, ahol végül közönségszavazással döntöttek, hogy mi legyen. Emlékszem, magasan a többiek fölött voltak a szavazataink, aztán... bezárt az oldal.

Emlékeim szerint volt még egy oldalversenyes próbálkozásom, de ott csak egyszerűen kihalt az oldal meg a verseny is.

Rajzverseny. Beadtam a rajzaim, ha jól emlékszem, akkor három rajzot kellett. Aztán mikor elindult a verseny akkor azzal a lendülettel ki is léptem, mert közönségszavazás lett volna itt is. (Nem szeretem az ilyet. Főleg rajz kategóriában. Ha a közönségre bízod a szavazást, akkor úgyis az fog kikerülni győztesen aki a legtöbb szavatot tudja összekunyerálni különböző oldalakról ahová beír, hogy "szavazzatok, ingyen hirdetés" meg hasonló dolgok. És akkor már nem attól szól az egész, hogy mit tettél le, mit adtál bele, hanem, hogy hány embert tudsz összeszedni.) Megjegyzem, aztán egy jóidőre eltűnt a szerkesztő, én meg nem látogattam tovább a lapot meg meguntam a várakozást. Nem tudom végül elindul-e a szavazás is.

Aztán volt még egy rajzverseny, de az azért nem indult mert nem nagyon volt jelentkező.

A legutolsó amire jelentkeztem, megint csak egy rajzverseny volt. De ennek legalább lett vége normálisan. Lehet, hogy nem kerültem be a nyertesek közé, de legalább nem halt meg a verseny vagy az oldal.

 

A pozitívumhoz sorolható, hogy Style-al több jó dolgot is elértünk már az idő folyamán. Az egyetlen jó dolog ha a versenyes pályafutásomat nézzük. Bár ez kettőnk érdeme.

 

Azt hiszem a versenyzés nem nekem való, bár ha ezentúl megtetszik valami akkor úgyis jelentkezek. Csak nem szoktam összefutni sok versennyel, vagy pont, hogy elkerüljük egymást. Azért nézelődök még. Aztán féljetek. Ha valahol felbukkanok, ott vagy bezár az oldal, vagy meghal a verseny xD

 

 

- Yui

 

 

Nem terveztem az ünnepekre a blog nyitását, egyszerűen csak így alakult. Lehet azért, mert itthon vagyok szüneten és több időm van gondolkodni ilyeneken. Vagyis... igazából nem, mert melóhelyen is van időm gondolkodni. Csak megvalósítani nincs. Lényegtelen, a blog most már üzemkész és próbálom majd frissítgetni ahogyan tudom, de nem ígérek semmit.

 

Mi történt mostanában? Hát, elindultam itt is. Ez egyértelmű. Aztán megejtettük a családi karácsonyt is, megittuk az összes vodkát ami fellelhető volt itthon, apu nagy bánatára aki alig kapott mert... a lányai megitták előle. Megjegyzem unokahúgom is kezd belejönni. Kicsilyányom~ Azért nem kell ám minket alkoholistának elkönyvelni, nem erről van szó, egyáltalán nem. Nee-channal (Eliffe) is szoktunk kortyolgatni, de pusztán az ital íze miatt, nem azért mert szeretnénk minél előbb kidőlni tőle. Szó sincs erről.

Családi ebéddel kezdtünk amitől mindenki kidőlt és végül rá sem bírtunk már nézni semmiféle ételre. A kaja után jött az ajándékozás. A gyerekek persze azt a részt élvezték a legjobban mikor a letépett csomagolópapírt az ágyra hordták és állatkodhattak vele... Gyerekek...

Azt pozitívumként könyvelem el, hogy sikerült végre megszabadulnom egy emléktől. Eliffel már beszéltünk erről régebben, de úgy éreztem, hogy ezt nekem meg kell tennem ahhoz, hogy végleg el tudjak szakadni bizonyos dolgoktól. Emlékektől, emberektől. Így azt hiszem teljesen sikerült ezt megtennem. Legalábbis remélem.

Az események pedig a következőek lesznek az további napokra: családi kaja még kétszer a nővéreimnél, aztán sziveszterezés Elifféknél. Együtt zárjuk ezt az évet és kezdjük el a következőt. Kíváncsi leszek rá, de tudom, hogy biztosan jó lesz, mert mindig az. Amilyen idióták vagyunk... csak jó lehet.

 

Megjegyzés a karácsonyhoz. Számomra már kezd egy teljesen átlagos nappá válni. Reggel is mikor felkelek, akkor nem úgy történik, hogy izgatottan kiugrok az ágyból, hogy oh, karácsony, alig várom~ Egyszerűen... nem érzek semmit. Nem tudom mikor vagy miért alakult ez ki bennem, de... mintha elvesztett volna valamennyit abból a régi varázsból ez az ünnep. Vagy csak én nőttem fel.

 

 

Zárásként pedig... Hát így kezdődik el a blogom új élete ami újraéledt poraiból ezen az oldalon. Talán segíteni fog ez abban is, hogy tényleg elfelejtsek egy-két dolgot ami illene végre és új lappal nyissak. Mindenkinenk kellemes ünnepeket kívánok és boldog új évet, ha addig nem jelentkeznék. Vigyázzatok magatokra.

 

- Yui