Nem a megszokott helyemen voltam a múlthét maradék három napjában. (Még mindig ott vagyok, pff) Ott pedig láttam megint példát arra, hogy ismerhetsz te évekig valakit, de sosem tudhatod pontosan, hogy mi jár a fejében vagy éppen milyen dolgokat titkol előled ami esetlegesen neked is árthat. Kívülről meg szeretjük egymást meg jóban vagyunk. Nem, velem nem történt semmi, csak kollégák között voltak érdekes dolgok. Még elmegyek oda összepakolni, aztán remélhetőleg már visszamegyek a saját helyemre. Elvégre az én dolgom nem csinálja meg senki helyettem. Meg amúgy is. Jobb ha az ember a helyén van.

 

Az ügyfeles napra viszont visszamehettem, mert kell valaki, aki tereli a népet. De emberek... Komolyan mondom, párszor biztosan hozzájuk vágtam volna valamit, ha ügyfél, ha nem. Ha elmegyek egy hivatalos helyre, vagy ha nem is hivatalos az a hely, akkor az a legkevesebb, hogy tudok értelmes, kultúrált módon viselkedni. Vagy legalábbis nem vagyok full bunkó. Igen, tudom, hogy vannak ilyenek, de... meguntam már, hogy nekik magyarázkodjak vagy vitatkozzak velük. Hülye vagy? Jó, akkor az is maradsz, menj haza. Lehet nem vagyok egy túlságosan ügyfélközpontú ember, haha. Na jó, ez igazából nem 100% igaz, mert nem szóltam semmi rosszat senkinek és mindig próbáltam türelmesen és nyugodtan válaszolni a kérdéseikre. Csak már volt egy olyan pont, mikor betett a dolog. Szerintem látni is lehetet, mert az egyik néni mikor odalépett a pulthoz, megkérdezte: "baj van?" Mondtam volna neki, hogy igen, baj van, de... nem mondtam inkább. Tudjátok, mikor eljön az a pont, mikor annyira idegesek vagytok, hogy szinte már nyugalmat éreztek. Ezt nem tudom másképpen leírni. Ilyenkor szerintem valaki biztosíték kimegy a fejben és... xD Passz. Érdekes érzés.

 

De persze igen, tudom, nem tudtam mindenkinek minden kérdésére választ adni, mert engem sem informáltak sok dologról. Így vannak dolgok, amikre nem tudok válasz adni, akkor sem ha tapló bunkó módon kérdezik. Csak annyit tudok mondani amennyit a központban átadnak. Többet nem. De ezt nem tudják felfogni az emberek. Megértem őket, mert nekem sem tetszene ha megválaszolatlanul maradnának kérdéseim, de akkor sem fogom akkor oltogatni az ügyintézőt. Valószínűleg feltalálnám magam és felhívnám a központot, hogy akkor őket kérdezzem meg. (Bár eddig nekünk sem tudott a központ értelmes válaszokkal szolgálni, de nem gáz.) De az emberek többsége nem ennyire kreatív. Bár eleve eléggé gázul indult ez az egész, mert kb csak oda lettem állítva pár formanyomtatvánnyal, aztán csináld, mindenféle előoktatás nélkül, szóval... xD Majd csak kialakul.

 

De attól tudok frászt kapni, mikor olyan kérdésekkel meg panaszokkal traktálnak amiről aztán se én, se más nem tehet, vagy nem tud velük mit csinálni. Az egyik ügyfél be akart cserélni valamit, de azt csak a központban teszik meg, másik városban. Elmondtam neki, hogy itt nincs telep, vigye fel, mert ott becserélik neki. Aztán még nekem kezd el bunkózni, hogy mégis hogyan vigye fel, mert nincs autója, meg akkor mondjam mit csináljon. Hát... mit csinálj? Miért, mit vársz, én mit csináljak? Hívjak neked taxit, vagy vigyem fel gyalog, vagy...? Azán velem bunkózik, mert neki nincs autója és nem tudja felvinni. Meg, hogy miért csak egy nap van ügyfélfogadás, nehogy elképzeljük, hogy majd ő fog szabadságot kivenni, hogy eljöjjön ide. Nem mintha én találtam volna ki, hogy mikor legyen ügyfélfogadás. Arról nem is beszélve, hogy ennyi erővel én is bemehetnék pl az orvoshoz és számonkérhetném, hogy miért csak délelőtt rendel, nemhogy már nekem kelljen eljönni a munkahelyről, hogy gyógyszer írassak. Egyszerűen nem tudják megérteni, hogy van egy nyitvatartási idő. Mutatja ezt az, hogy más napokon is jönnek, mert "nehogy már ezért kelljen bejönnöm hétfőn." (mondta felháborodva a nő, majd sértődötten elment) Basszus. Akkor jössz, amikor nyitva vagyunk. A boltba se mehetsz be akkor, mikor zárva van. De a csúcs az volt, mikor bejött egy nő és írtatni akartam vele átvételit, erre bunkón odadobja, hogy "jólvan, akkor viszlát", aztán elment. Hm. Ezer bocsánat, komolyan, hogy valahogyan számon kell tartanunk, hogy ki mit visz el, bizosan bennünk van a hiba. Mert nagyon megerőltető lett volna bediktálni a neved meg a lakcímed, mert én még ki is töltöm helyetted a papírt. Mit képzelünk, hogy holmi papírokat kell kitölteni és nem hagyjuk, hogy mindenki féktelenül elvigyen mindent. Vérlázító.

 

Teljesen leszívott az a nap. És ide még csak egy töredékét írtam le. Nem akartam panaszkodni, de... ez kijött. Sajnálom.

 

Egyébként lehet én érzem rosszul, de lehet, hogy más is találkozott már vele... De úgy érzem, hogy a korom miatt lenéznek az emberek sokszor. Úgy értem, az csak egy dolog, hogy mindenki 16 évesnek néz, holott már réges régen nem vagyok annyi, sőt (lassan egy tizessel megfejelem). De úgy érzem, hogy a koromból kifolyólag nem hajlandóak elfogadni az emberek, hogy én is tudhatok valamit. Legalábbis sokszor éreztem már ezt. Odaállítottak dolgozni egy idegen helyre, aztán végigmért az emberke és látszott rajta, hogy totál hülyének néz, úgy is viselkedett velem. Vagy ilyen hülye fejem van, vagy mi van? Ennyire előítéletesek az emberek? Pedig akárhány helyen dolgoztam eddig, sosem volt rám panasz, sőt, senki nem akarja, hogy otthagyjam a munkám és mindenhová engem kérnek segíteni. Az előző munkahelyemen se akarták, hogy elmenjek. De mégis sokan vannak akik felől ezt érzem. Persze leginkább "külső emberek" akik lényegében idegenek. Értsd, nem munkatársak, random emberek a világban. És igen, többnyire az idősek. Úgy viselkednek, mintha a fiatalok annyira hülyék lennének meg fogyatékosok. Jó, tudom, hogy sok olyan van, de... Most ezért miért kell bunkó mód viselkedni mindenkivel? Arról aztán egyáltalán nem tehetek, hogy fiatal vagyok. Mert ekkor még nem tud sokmindent ember, tapasztalatlan és egy tudatlan senki aki semmire nem jó és húzzon inkább el, mert ők jobban tudják.

 

Ahj. Inkább menjünk tovább.

 

Valamiért mostanában olyan kettősen érzem magam. Bennem van a tettvágy, de a testem lusta maradt. Így az elmém a csúcson van és pörög folyton, de a testem nem tud megmozdulni, hogy megvalósítsa ezeket az ötleteket. Érdekes kettősség, de bosszantó is. Igaz az se lenne jobb ha bennem lenne a tevékenykedés, de ötletem nem lenne. Sőt, az rosszabb lenne. Így egyelőre csak leírom az ötleteimet magamnak egy listába, aztán majd megvalósításra kerülnek. Elvégre ha leírom őket, már akkor is előrébb vagyok, még ha csak egy kicsivel is.

 

Kaptok még egy rajzot, mert miért ne. Még ez sikerült talán a legértelmesebb képnek róla. Igen, megint bamba fejett kapott a karakter, meh. Eredetileg nem akartam "színezni" ezekkel a fekete-fehér mintákkal (na jó, hívjuk a nevén, screentone), de... Először csak a haját akartam megcsinálni, aztán olyan hülyén nézett ki, hogy a többi része meg olyan üres, szóval kénytelen voltam befejezni. Bár ha ránézek, akkor még mindig elfog egy olyan érzés, hogy... valami nem oké. Persze a látható hibákon kívül.

 

 

Nem tudom ki hogyan van vele, de én szeretem a screentoneokat. Úgy értem... hozzám a fekete-fehérben rajzolás mindig is közelebb állt, mint a színezés. Szeretek színezni is néha-néha, de valahogy a fekete-fehér világ jobban vonzz. Ezek a screentoneok pedig tökéletesen ha ilyen módon akar az ember mintákat, mélységeket vinni a rajzába. Tudom, hogy képregényekben használják őket, de azért tetszik ez a technika. Érdekesebbé, mutatósabbá tud tenni egy-egy képet, vagy éppen feldobja ha nagyon üresnek érezzük.

 

Filmeztem is! Előszedtem megint egy a klasszikust, az Észak-Északnyugatot (1959). Egy thrillerről van szó, de inkább komédia-thriller. Izgalmas volt az elejétől a végéig, érdekes, humoros karakterekkel és fordulatos történettel. Igazán élveztem a főszereplő, Roger (Cary Grant) jellemét. A tipikus akárhol képes feltalálni önmagát karakter. De azért a többiek sem voltak semmi. Eve (Eva Marie Saint) és Roger között mondjuk túlságosan is hamar kialakult az a bizonyos szerelni vonal, bár oké, persze, a film végére kell, hogy valami kialakuljon, az elején meg úgyis csak azért történt valami, mert Eve egy ügynök volt és figyelte a férfit, szóval... a munkából azt hiszen érzelem lett mindkét fél részéről. Annak viszont hálás vagyok, hogy a romantikus részek lassúak voltak. Nem szeretem az olyan fileket amikben egyből a két szereplő 5 perc ismeretség után már az ágyban nyög és ezt nézzük premier plánban. Oké, itt is volt utalás már a következő nap, hogy valami történt, de akkor sem telibe a néző képébe nyomták. Ha valaki ilyen stílusú dolgokra kíváncsi, akkor nézzen pornó filmet. Nem arról van szó, legyenek korhatáros részek egy filmben, ha azt a történet megköveteli. De ha csak azért rakják bele az alkotók, mert az milyen menő, akkor... ne már. De vissza erre a filmre. Hiszen még el sem mondtam miről szól. Igen, el lehet olvasni wikin meg bármelyik filmes oldalon, de na. Meg szoktam tenni, így ez esetben is megteszem.

A történet a következő, egy bűnöző társaság összekeveri a reklámszakember Roger O. Thornhillt egy ügynökkel és megpróbálják megölni a férfit. Szerencsétlenségükre viszont túléli, viszont Roger sem szerencsésebb, belekeveredik egy diplomata meggyilkolásába is. Így a fegyveresek mellett a rendőrség is üldözni kezdi, ő pedig elindul, hogy megkeresse az igazi George Kaplant, akivel összekeverték.

 

  

  

 

Kedvenc jeleneteim között van, mikor Roger részegen száguld autóval. Habár látszik, hogy a jelenet valószínűleg országutat sem nagyon látott, mert a háttér is úgy van bevágva, de... tudjátok mit? Nem zavart kicsit sem, mert így is képes volt szórakoztatni és hozta az elvárt humort is. Ezért szeretem ezeket a régi filmeket. Nem a speciális effektek nyűgözik le az embert, nem a látvány, meg a CGI, a 3D, a "döglesztő tini sztárok" akik csak azért vannak ott, mert jól néznek ki... Hanem maga a mű az, a karakterek, a színészi játék, a történet, ami megragadj a nézőt. Hogy akkoriban, azzal a technikával is képesek voltak olyat alkotni ami még manapság is tudja szórakoztatni a nézőt. Így kell filmet csinálni. Vagy éppen bármi mást. De megint eltértem a tárgytól. Szóval kedvenc jelenetek. Igazából annyi jelenet megfogott, hogy nehéz lenne felsorolni a kedvenceket. Mikor Roger jegyet akart venni a vonatra, habár próbálta titkolni kicsoda ő valójában... Éppen ezért felvett egy napszemüveget és a következő párbeszéd játszódott le közötte és a jegyeladó között:

 

Eladó: Baj van a szemével?

Roger: Igen, allergiás a kérdésekre.

 

De mondhatnám azt is, mikor részegen telefonált a rendőrségen, a repülőgépes üldözési jelenetet, a balhé az aukción, vagy mikor próbált beosonni a villába, hogy felhívja Eve figyelmét: lebukott. De ott van még a nagy finálé, az üldözés a Rushmore-hegy tetején. Mondom, hogy sok van és még nem is említettem meg mindent. Szóval... igazából mindenkinek tudom ajánlani, izgalmas, humoros, érdekes és leköti az embert az elejétől a végéig. [IMDb link]

 

Nincs ellenemre olykor-olykor egy kis emberrablás, de mára színházjegyem van. Nagyon vártam ezt a bemutatót.

 

Hm, azt hiszem mára éppen elég lesz ennyi. Nekem is, meg nektek is. :'D

 

(Ok, ez a bejegyzés tegnap este kikerült. Erre ma reggel belépek és nem publikus, sőt, a kijavított hibák is visszajöttek. GP... mi van?)

 

 

- Yui

Ideje virítani valami bejegyzést.

 

Először is, haladok. A saját asztal után, most lett egy szolgálati telefonom. Amit mondjuk lehet soha nem fogok használni, mert annyira kaotikus nekem, de felvenni meg letenni azt menni fog szerintem, szóval nincs gáz. Talán. De azért annyira ne hívogasson senki. Ez az egész abból jött, hogy a hétfői napot megkaptam ügyfeles napnak, aztán nekem kell papírokat osztogatni az ügyfeleknek meg informálni őket meg minden. Bár egyelőre annak örülnék, ha engem is informálna valaki, mert csak főnököm volt az oktatáson, aztán még ő is betanulja úgymond a dolgokat, nemhogy még én, akinek szép fogalma sincs az egészről. xD De idővel menni fog, mert minden hozzáértő ember mögött a kulcsszó a gyakorlás. Aztán lassan majd ez átmegy rutinba. Remélem. Addig meg megteszek minden tőlem telhetőt. Igazából nem aggódom a dolog miatt, csak akkor vagyok bajban mikor hatezerszer összetett kérdésekkel jönnek, vagy úgy kérdeznek, hogy félreértheti az ember, azaz nem tudják pontosan ők sem, hogy mit akarnak. Az utolsó verzió viszont a legjobb, mikor elmondják nagyjából nagy vonalakban, hogy mi bajuk, aztán néznek rád, hogy akkor most találd ki, hogy neki mi kell meg mit kell csinálni. Én meg ott állok kb ugyan annyi tudással, mint ő aztán nézzük egymást. xD Na jó, persze ügyfélként biztosan én is tudok hülyeségeket kérdezni vagy értetlen lenni. Mindenki tud, főleg ha olyan dologról van szó, amit nem ért vagy nincs benne jártassága. De én türelmes ember vagyok. Magammal is, meg az ügyfelekkel is. Remélem ezt valaki értékeli majd egyszer.

 

Huh. Hát ettől függetlenül, mostanában eléggé úgy érzem magam estenként, mit akit leütöttek. Meg reggel, mikor felkelek 5 meg 4 órakor, mondván, hogy elindult a reggel. Aztán csak fetrengek az ágyban és az az első gondolatom, hogy mikor lesz már hétvége. A hétvége meg két pillanat alatt elmegy és általában vasárnap este jut eszembe, hogy ezt meg azt is meg akartam csinálni a hétvégén. Fail.

 

A gyöngyfám tekintetében meg kellene gyorsítani a folyamatot, mert így soha napjára sem fog elkészülni. Anyukámnak szánom, mert egyszer megkaptam tőle, hogy neki bezzeg nem csinálok. Hát most csinálok. Képeket nem ígérek, mert a telefonom egy őskövület és nem tudok vele értelmes képeket csinálni amik nem egy sötét elmosódott valamire emlékeztetnek. De majd igyekszem. Ha már a kreatívkodásnál tartunk, megjött a festékem is. Tartottam vele egy próba festést és nagyon szépek a színei. Vettem én már olyan festéket, hogy nem látszott belőle semmi a papíron, szóval... Nem akartam megint ebbe a helyzetbe kerülni. Most már csak a Múzsám csodálatos érintése hiányzik. Bár, hogy őszinte legyek, a rajzokkal sem haladok semmit mostanában. Főleg, hogy már este 9 körül be tudnám fejelni az asztalt az álmosságtól. Pedig annyi minden a fejemben van, mindig eszembe jut, hogy kellene csinálni valamit kellene kicsit gyakorolni, haladni, fejlődni, aztán... ott ülök ugyan úgy és meredek a semmibe. Az volt a csúcs, mikor az ágyban fekve rajzolgattam, aztán bealudtam egy 10 percre.

 

Hoztam rajzokat is. Nem tudom miért pakolok fel ennyi rajzot mostanában, de... Megtörténik. Nem tudom. Pedig nem szokásom ilyet csinálni. Azért bírom, hogy mindig sikerül a karaktereimnek a legbambább, legsemmitmondóbb fejeket rajzolni. Meg is kaptam régebben, hogy mert én soha nem rajzolok érzelmeket, mindenki olyan poker face. Hát... most mit csináljak? xD Igazából sokszor nincs is kedvem érzelmeket rajzolni, azért nem teszem. Igen, tudom, hogy vannak, meg minden, de... nekem általában jó ez a poker face, amiből... tudom, hogy nem tanulok semmit, de... ha egyszer így vagyok beállítva. Ha akarnék mást, akkor tudnék. Ami ezt a karaktert illeti... miatta szenvettem pár poszttal ezelőtt, hogy nem jön össze a ruha. Azóta kapott egy ideiglenes designt ami... rajta ragadt és... megjöttem a tervezésből. Ez gyors volt.

 

 

Komolyan, mint aki most készül a halálsorra vagy valami...

 

 

Na... megy eeeez... Ezért a fantörpikus teljesítményért kapott is egy csillagot.

 

A játékom táján még ha nem is haladok annyira most, azért maga a programnak a használata és különböző feladatok, problémák megoldása szépen megy. Egy külön projectben tesztelgetem a régebbi ötleteimet, próbálok ki újakat, amiket majd egyszer be akarok építeni az elkezdett projectembe. Pont ebből adódóan gondolkodtam el még előző évben azon, hogy VDn kialakítok egy Makeres kis sarkot, aztán oda felapolok leírásokat, ötleteket, megvalósított elképzeléseket. Mondjuk VDn nagyon a madár se jár, szóval olyan mindegy lenne, de na... xD Csak elgondolkodtam. Igazából egy hónapja már rakosgatok fel dolgokat, de csak a háttérben. Mondjuk ahogy elnéztem, nagyon nincsenek is olyan oldalak amik ezzel a programmal foglalkoznának. Mármint hazai oldalak. A fórumok is totál kihaltak. Ha valakinek segítségre lenne szüksége ilyen tekintetben, akkor kénytelen a külföldi oldalakat előnyben részesíteni. Igazából annyi mindent csinálnék ilyen témában ha lenne rá időm meg energiám és csak ezzel kellene foglalkoznom. Úgy értem egy saját grafikás játék ötlete is megfogalmazódott a fejemben, ami valljuk be, egyedül egy örökkévalóság lenne. Kivéve ha visual novel lenne. Abban meg nem szoktam gondolkodni. Vagy talán akkor is jobb helyzetben lennék ha egy shootert akarnék összerakni. Őszinte leszek, nagyon régóra foglalkoztat egy danmaku shooter / bullet hell összerakása is. De ez már a lehet soha el nem következő távoli jövő története... Sőt.

 

Más. Anyuval esténként szoktunk nézni egy magyar műsort. Sütnek benne a résztvevők, Ide süss, a címe. Szeretem az ilyen műsorokat, de ezeket is csak akkor nézem ha átmegyek anyuhoz, vagy ha éppen ez megy kint a konyhában amikor ott csinálunk valamit. Csak éppen annnnyira szembe köszön ebben a műsorban pár dolog... Például, hogy konkrétan két másik külföldi sütős versenyes műsorból van összeollózva. Ha nem ismerném azt a másik két műsort (ami a Krémek krémje, ezt nem szerettem annyira, és a Sütimester, ez viszont jó volt) akkor még azt is mondhatnám rá, hogy jó, de így... csak azt látom, hogy ezt ebből a műsorból másoltátok, azt abból... Ennyire nehéz előállni valami újjal? Persze, nehéz, tudom, de... inkább akkor úgy fogalmazom meg a kérdést, hogy... miért kellett ennyire feltűnően arra a másik két műsorra építeni? Nem tudom ki hogyan van vele, de nekem szúrja a szemem, habár a versenyzőkkel meg a zsűrivel nincs bajom ettől függetlenül. Csak a műsor felépítésével. Ja, egyébként ezen kívül nem szoktam ám tévét nézni. .-. Megvettem a tévét, azóta csodálatos szimbiózisban élnek a konzollal és játékra használom, hm. Mikor éppen nem sorozatot nézek, mint pl múltkor a Samurai Jacket. De ez nem nagyon jellemző rám.

 

Mostanában eléggé sok dolog kavarog a fejemben, nem is tudnám pontosan megfogalmazni, hogy micsodák. Igen, a fentieken kívül még van hely az agyamban az értelmezhetetlen érzelmeknek és gondolatoknak. Nem tudom hogyan csinálom, főleg, hogy sok esetben az álom és a valóság határán egyensúlyozok mikor felrémlenek. Lehet, hogy a fejemben egy külön részleg van erre. Csak éppen ennek a részlegnek a dolgozói nagyon nem akarnak dolgozni és leszarják a napi teendőiket. Így ezek a gondolatok és érzelmek feldolgozatlanok maradnak, vagy elvesznek az éjsötét sarkokban, hogy aztán váratlan pillanatokban visszatérjenek és kísértsenek, mint a hazajáró rossz szellemek. Talán az a baj, hogy mostanában sokat nosztalgiáztam, hozzáteszem, akaratlanul. Sok dal jött velem szembe például amiket egy-egy életszakaszhoz, helyzethez tudtam kötni mindig. Például... például több Ákos dal. Valamiért az ő dalaihoz mindig a középiskolai évek, meg a város kötődött ahová iskolába jártam. Azok az emberek, azok a kapcsolatok, élmények. Nem tudom pedig, hogy honnan jött ez, csak... így maradt meg bennem. A mai napig. Szeretem hallgatni őket, csak akaratlanul is visszahoznak emlékeket.

 

Hm, befejeztem A kis lordot. Igazából... aranyos történet volt, azt kell, hogy mondjam. Persze nem kellett hű de milyen nagy dolgokra számítani... De ettől függetlenül aranyos volt. Üdítő, kicsit más, szeretettel teli és ki tudta kapcsolni az embert. Mondjuk azokhoz képest amiket olvasni szoktam (krimi krimi hátán, meg ki halt meg ilyesmi) eléggé lightos volt, de... ezért is tűnt nekem egy kicsit felüdülésnek talán. Kellett ez a kis szünet, ez a kis változatosság. Most már újult erővel vetem vissza magam a gyilkossági esetekbe. xD Cedrik édes karaktere után... Az a gyerek tényleg cuki volt. Tetszett ahogyan lassan, de képes volt megváltoztatni a jégszívű nagypapát pusztán a gyermeki ártatlanságával és jó szívével. Mint egy tündérmese, aww~ Khm. ._. Ja, és a végére visszatért Hobbs úr is, meg Dick. Hiányoztak is.

 

Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy szeretni fogok egy gyereket - érdes hangja bizonytalanul csengett -, nem hittem volna el. Mindig utáltam a gyerekeket. A sajátjaimat még jobban, mint a többit. Ezt az egyet szeretem. Ő is szeret engem - keserűen mosolygott. - Nem vagyok népszerű. Sose voltam. De ő szeret. Soha nem félt tőlem, és mindig bízott bennem.

 

A dolog igazán nagyon egyszerű volt: csak annyi, hogy ez a gyerek egy kedves, gyöngéd szív közelében élt, és megtanulta, hogy mindig szépre és jóra gondoljon, és törődjön másokkal. Ez nagyon kicsi dolog, de lehet, hogy a legjobb.

 

Te jó ég, emberek, már megint rámjött a szófosás, komolyan. Mindig ilyen méteres bejegyzéseket írok mindenféle random témával. Nem tudom hogyan bírjátok még.

 

 

 

- Yui