Ideje virítani valami bejegyzést.
Először is, haladok. A saját asztal után, most lett egy szolgálati telefonom. Amit mondjuk lehet soha nem fogok használni, mert annyira kaotikus nekem, de felvenni meg letenni azt menni fog szerintem, szóval nincs gáz. Talán. De azért annyira ne hívogasson senki. Ez az egész abból jött, hogy a hétfői napot megkaptam ügyfeles napnak, aztán nekem kell papírokat osztogatni az ügyfeleknek meg informálni őket meg minden. Bár egyelőre annak örülnék, ha engem is informálna valaki, mert csak főnököm volt az oktatáson, aztán még ő is betanulja úgymond a dolgokat, nemhogy még én, akinek szép fogalma sincs az egészről. xD De idővel menni fog, mert minden hozzáértő ember mögött a kulcsszó a gyakorlás. Aztán lassan majd ez átmegy rutinba. Remélem. Addig meg megteszek minden tőlem telhetőt. Igazából nem aggódom a dolog miatt, csak akkor vagyok bajban mikor hatezerszer összetett kérdésekkel jönnek, vagy úgy kérdeznek, hogy félreértheti az ember, azaz nem tudják pontosan ők sem, hogy mit akarnak. Az utolsó verzió viszont a legjobb, mikor elmondják nagyjából nagy vonalakban, hogy mi bajuk, aztán néznek rád, hogy akkor most találd ki, hogy neki mi kell meg mit kell csinálni. Én meg ott állok kb ugyan annyi tudással, mint ő aztán nézzük egymást. xD Na jó, persze ügyfélként biztosan én is tudok hülyeségeket kérdezni vagy értetlen lenni. Mindenki tud, főleg ha olyan dologról van szó, amit nem ért vagy nincs benne jártassága. De én türelmes ember vagyok. Magammal is, meg az ügyfelekkel is. Remélem ezt valaki értékeli majd egyszer.
Huh. Hát ettől függetlenül, mostanában eléggé úgy érzem magam estenként, mit akit leütöttek. Meg reggel, mikor felkelek 5 meg 4 órakor, mondván, hogy elindult a reggel. Aztán csak fetrengek az ágyban és az az első gondolatom, hogy mikor lesz már hétvége. A hétvége meg két pillanat alatt elmegy és általában vasárnap este jut eszembe, hogy ezt meg azt is meg akartam csinálni a hétvégén. Fail.
A gyöngyfám tekintetében meg kellene gyorsítani a folyamatot, mert így soha napjára sem fog elkészülni. Anyukámnak szánom, mert egyszer megkaptam tőle, hogy neki bezzeg nem csinálok. Hát most csinálok. Képeket nem ígérek, mert a telefonom egy őskövület és nem tudok vele értelmes képeket csinálni amik nem egy sötét elmosódott valamire emlékeztetnek. De majd igyekszem. Ha már a kreatívkodásnál tartunk, megjött a festékem is. Tartottam vele egy próba festést és nagyon szépek a színei. Vettem én már olyan festéket, hogy nem látszott belőle semmi a papíron, szóval... Nem akartam megint ebbe a helyzetbe kerülni. Most már csak a Múzsám csodálatos érintése hiányzik. Bár, hogy őszinte legyek, a rajzokkal sem haladok semmit mostanában. Főleg, hogy már este 9 körül be tudnám fejelni az asztalt az álmosságtól. Pedig annyi minden a fejemben van, mindig eszembe jut, hogy kellene csinálni valamit kellene kicsit gyakorolni, haladni, fejlődni, aztán... ott ülök ugyan úgy és meredek a semmibe. Az volt a csúcs, mikor az ágyban fekve rajzolgattam, aztán bealudtam egy 10 percre.
Hoztam rajzokat is. Nem tudom miért pakolok fel ennyi rajzot mostanában, de... Megtörténik. Nem tudom. Pedig nem szokásom ilyet csinálni. Azért bírom, hogy mindig sikerül a karaktereimnek a legbambább, legsemmitmondóbb fejeket rajzolni. Meg is kaptam régebben, hogy mert én soha nem rajzolok érzelmeket, mindenki olyan poker face. Hát... most mit csináljak? xD Igazából sokszor nincs is kedvem érzelmeket rajzolni, azért nem teszem. Igen, tudom, hogy vannak, meg minden, de... nekem általában jó ez a poker face, amiből... tudom, hogy nem tanulok semmit, de... ha egyszer így vagyok beállítva. Ha akarnék mást, akkor tudnék. Ami ezt a karaktert illeti... miatta szenvettem pár poszttal ezelőtt, hogy nem jön össze a ruha. Azóta kapott egy ideiglenes designt ami... rajta ragadt és... megjöttem a tervezésből. Ez gyors volt.
Komolyan, mint aki most készül a halálsorra vagy valami...
Na... megy eeeez... Ezért a fantörpikus teljesítményért kapott is egy csillagot.
A játékom táján még ha nem is haladok annyira most, azért maga a programnak a használata és különböző feladatok, problémák megoldása szépen megy. Egy külön projectben tesztelgetem a régebbi ötleteimet, próbálok ki újakat, amiket majd egyszer be akarok építeni az elkezdett projectembe. Pont ebből adódóan gondolkodtam el még előző évben azon, hogy VDn kialakítok egy Makeres kis sarkot, aztán oda felapolok leírásokat, ötleteket, megvalósított elképzeléseket. Mondjuk VDn nagyon a madár se jár, szóval olyan mindegy lenne, de na... xD Csak elgondolkodtam. Igazából egy hónapja már rakosgatok fel dolgokat, de csak a háttérben. Mondjuk ahogy elnéztem, nagyon nincsenek is olyan oldalak amik ezzel a programmal foglalkoznának. Mármint hazai oldalak. A fórumok is totál kihaltak. Ha valakinek segítségre lenne szüksége ilyen tekintetben, akkor kénytelen a külföldi oldalakat előnyben részesíteni. Igazából annyi mindent csinálnék ilyen témában ha lenne rá időm meg energiám és csak ezzel kellene foglalkoznom. Úgy értem egy saját grafikás játék ötlete is megfogalmazódott a fejemben, ami valljuk be, egyedül egy örökkévalóság lenne. Kivéve ha visual novel lenne. Abban meg nem szoktam gondolkodni. Vagy talán akkor is jobb helyzetben lennék ha egy shootert akarnék összerakni. Őszinte leszek, nagyon régóra foglalkoztat egy danmaku shooter / bullet hell összerakása is. De ez már a lehet soha el nem következő távoli jövő története... Sőt.
Más. Anyuval esténként szoktunk nézni egy magyar műsort. Sütnek benne a résztvevők, Ide süss, a címe. Szeretem az ilyen műsorokat, de ezeket is csak akkor nézem ha átmegyek anyuhoz, vagy ha éppen ez megy kint a konyhában amikor ott csinálunk valamit. Csak éppen annnnyira szembe köszön ebben a műsorban pár dolog... Például, hogy konkrétan két másik külföldi sütős versenyes műsorból van összeollózva. Ha nem ismerném azt a másik két műsort (ami a Krémek krémje, ezt nem szerettem annyira, és a Sütimester, ez viszont jó volt) akkor még azt is mondhatnám rá, hogy jó, de így... csak azt látom, hogy ezt ebből a műsorból másoltátok, azt abból... Ennyire nehéz előállni valami újjal? Persze, nehéz, tudom, de... inkább akkor úgy fogalmazom meg a kérdést, hogy... miért kellett ennyire feltűnően arra a másik két műsorra építeni? Nem tudom ki hogyan van vele, de nekem szúrja a szemem, habár a versenyzőkkel meg a zsűrivel nincs bajom ettől függetlenül. Csak a műsor felépítésével. Ja, egyébként ezen kívül nem szoktam ám tévét nézni. .-. Megvettem a tévét, azóta csodálatos szimbiózisban élnek a konzollal és játékra használom, hm. Mikor éppen nem sorozatot nézek, mint pl múltkor a Samurai Jacket. De ez nem nagyon jellemző rám.
Mostanában eléggé sok dolog kavarog a fejemben, nem is tudnám pontosan megfogalmazni, hogy micsodák. Igen, a fentieken kívül még van hely az agyamban az értelmezhetetlen érzelmeknek és gondolatoknak. Nem tudom hogyan csinálom, főleg, hogy sok esetben az álom és a valóság határán egyensúlyozok mikor felrémlenek. Lehet, hogy a fejemben egy külön részleg van erre. Csak éppen ennek a részlegnek a dolgozói nagyon nem akarnak dolgozni és leszarják a napi teendőiket. Így ezek a gondolatok és érzelmek feldolgozatlanok maradnak, vagy elvesznek az éjsötét sarkokban, hogy aztán váratlan pillanatokban visszatérjenek és kísértsenek, mint a hazajáró rossz szellemek. Talán az a baj, hogy mostanában sokat nosztalgiáztam, hozzáteszem, akaratlanul. Sok dal jött velem szembe például amiket egy-egy életszakaszhoz, helyzethez tudtam kötni mindig. Például... például több Ákos dal. Valamiért az ő dalaihoz mindig a középiskolai évek, meg a város kötődött ahová iskolába jártam. Azok az emberek, azok a kapcsolatok, élmények. Nem tudom pedig, hogy honnan jött ez, csak... így maradt meg bennem. A mai napig. Szeretem hallgatni őket, csak akaratlanul is visszahoznak emlékeket.
Hm, befejeztem A kis lordot. Igazából... aranyos történet volt, azt kell, hogy mondjam. Persze nem kellett hű de milyen nagy dolgokra számítani... De ettől függetlenül aranyos volt. Üdítő, kicsit más, szeretettel teli és ki tudta kapcsolni az embert. Mondjuk azokhoz képest amiket olvasni szoktam (krimi krimi hátán, meg ki halt meg ilyesmi) eléggé lightos volt, de... ezért is tűnt nekem egy kicsit felüdülésnek talán. Kellett ez a kis szünet, ez a kis változatosság. Most már újult erővel vetem vissza magam a gyilkossági esetekbe. xD Cedrik édes karaktere után... Az a gyerek tényleg cuki volt. Tetszett ahogyan lassan, de képes volt megváltoztatni a jégszívű nagypapát pusztán a gyermeki ártatlanságával és jó szívével. Mint egy tündérmese, aww~ Khm. ._. Ja, és a végére visszatért Hobbs úr is, meg Dick. Hiányoztak is.
Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy szeretni fogok egy gyereket - érdes hangja bizonytalanul csengett -, nem hittem volna el. Mindig utáltam a gyerekeket. A sajátjaimat még jobban, mint a többit. Ezt az egyet szeretem. Ő is szeret engem - keserűen mosolygott. - Nem vagyok népszerű. Sose voltam. De ő szeret. Soha nem félt tőlem, és mindig bízott bennem.
A dolog igazán nagyon egyszerű volt: csak annyi, hogy ez a gyerek egy kedves, gyöngéd szív közelében élt, és megtanulta, hogy mindig szépre és jóra gondoljon, és törődjön másokkal. Ez nagyon kicsi dolog, de lehet, hogy a legjobb.
Te jó ég, emberek, már megint rámjött a szófosás, komolyan. Mindig ilyen méteres bejegyzéseket írok mindenféle random témával. Nem tudom hogyan bírjátok még.
- Yui
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
