<?xml version="1.0"?>
<?xml-stylesheet type="text/xsl" href="/style/rss.xsl"?>
<rss version="2.0"><channel><title><![CDATA[Rainy &#8226; Mad &#8226; Day]]></title><description><![CDATA[| Blog | Vélemények | Játékok |]]></description><link>//gportal.hu</link><image><url>//gportal.hu/portal/rainy-mad-day/image/1643821721.jpg</url><title><![CDATA[Rainy &#8226; Mad &#8226; Day]]></title><link>//gportal.hu</link></image><item><title><![CDATA[Közérdekű közlemény]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504765</link><pubDate>2024-03-31 12:57:08</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdvözlet látogatók.

	Szeretném bejelenteni, hogy a blog elköltözik. Hogy miért is döntöttem így, elolvashatjátok az új helyen:

	https://rainymadday.blogspot.com

	- Yui
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #12]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504441</link><pubDate>2024-03-17 15:48:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Jöjjön ismét a következő csomag. Jó hosszú bejegyzésre sikeredett. Egyre hosszabbak a játékos bejegyzéseim, hm.

	

	Már nem tudom minek a hatására, de vágytam már egy nyugis, kedves játékra, így esett a választás a következőre: Harvest Moon DS Cute (NDS). Nem tudom eddig miért nem próbáltam ki, pedig tudomásom volt a létezéséről. Őszintén szólva szerintem a More Friends of Mineral Town (GBA) óta a legjobb HM játék amivel játszottam. Még akkor is ha kicsit érdekes néhol.

	Ezek után nagyon nem tudtam mit akarok, több játék intro videóját végignéztem mire rátaláltam erre: Onimusha: Warlords (PS2). Megragadott a hangulata, hogy a középkori japánban játszódik, hogy... hack &amp; slash. Régebben azt vallottam, hogy a hack &amp; slash játékok nem nekem valóak, de rájöttem, hogy néha bizony szükségem van rájuk.

	Az Onimusha eléggé rövid játéknak mondható, szóval megint gondolkodhattam mit szedjek elő. Eléggé régen a listán volt a Titan Quest: Anniversary Edition (PC), szóval gondoltam adok neki egy próbát. Annak ellenére, hogy eléggé nagy volt és hát PC játék, szóval a telepítéssel is szórakoznom kellett. Nem szeretek telepítgetni. De legalább megérte elővenni.

	Aztán... Elhatároztam magam, hogy lezárok egy nagyon régi fejezetet az életemben. Már jóideje a listámon van, hogy ki kellene játszani teljesen a Castlevania 64-et (Nintendo 64), csak valahogy mindig eltolódott, elfelejtődött, pedig a feljavított verzióját, a Castlevania - Legacy of Darknesst már nagyon szokszor kijátszottam. Itt volt az ideje ennek már. Na meg, egy Castlevania játékot mindig jó elővenni.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	&nbsp;

	# Harvest Moon DS Cute (NDS, 2005)

	Mikor nekiálltam ennek a játéknak nem sok előismeretem volt, így meglepett mikor kezdésképp a Harvest Goddess kezdett el kérdezősködni. Nem értettem mit akarnak ezzel, de válaszoltam a kérdésekre és végül a fő karakterem Clair lett a More Friends of Mineral Town-ból. Ami megjegyzem az egyik kedvenc Harvest Moon játékom, szóval örültem neki. Utána néztem ennek a kérdezősdinek és kiderült, hogy a Harvest Goddess kérdései döntik el, hogy melyik lánnyal játszik majd a játékos. Milyen különös, mégis jó megoldás. A másik lehetőség Pony a Wonderful Life-ból.

	Mellesleg meg kell jegyezni, hogy ez a játék a Harvest Moon DS lány verziója. Imádom egyébként, hogy a HM játékokat duplán adják ki fiú és lány verziókban. Nyilván ez valahol lehúzás is lehet, de nekem akkor is tetszik.

	Na de vissza. A történet szerint a főszereplő egy farmer, de valahogy nem megy neki a gazdálkodás méghozzá a hanyag hozzáállása miatt. A Harvest King elküldi a Harvest Goddesst, hogy tegyen valamit az ügy érdekében, viszont az istennő nem igazán lát semmi esélyt arra, hogy meggyőzze a lányt. A királynak viszont nem tetszik a nő hozzáállása, hogy egyből mindent felad, így mérgében eltünteti a segítőivel együtt. Reggel felébredve Claire egy üzenetet talál amiben a Harvest King megírta neki, hogy mi történt az istennővel és hogyan hozhatja vissza. Nyilván kemény munkával minél jobban fel kell virágoztatnia a farmot! Innentől pedig... a játékosra van bízva, hogy ez megtörténik avagy sem.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Hát... voltak már ennél jobb történetek is a sorozatban, de elfogadom. A fiú verziónak más a története egyébként. Abban a Witch Princess tünteti el véletlenül egy vita folyamán az istennőt.

	Igazából aki ismeri a Harvest Moon játékokat, az ismeri ezt is. Akkor is ha soha nem játszotta, hiszen ugyan azt kell csinálni. Persze kapunk extrákat, fejlesztéseket, ezekről írnék inkább. Mivel a Harvest King nem csak az istennőt tüntette el, hanem a segítőit is, így kezdéskor nincs egyetlen Harvest Sprite sem a játékban, neked kell megtalálnod őket úgy, hogy teljesítesz különféle feltételeket. Mondjuk fogj ki x darab halat, adj el x darab farmon termett zöldséget, használd sokat az xy szerszámot. A játékban 101 Harvest Sprite van, szóval... jó keresgélést. Miért olyan fontos, hogy megtaláld őket? Először is, segíthetnek neked a munkában, másodszor pedig ha visszahozol 60 segítőt, visszatér az istennő is, ez pedig feltétele annak, hogy összeházasodj a kiszemelteddel. Nem tudom mi köze van egymáshoz a kettőnek, lényegtelen.

	Először nagy meglepetést okozott ebben a játékban a Seed Maker tool. Bedobálhatsz mindenféle terményt amiből magot csinál. Sok magra lesz szükséged ebben a játékban, mert lehet magasabb szintű terményeket is nevelni. Ha egy földterületre több magot szórunk, akkor nagyobb lesz a valószínűsége, hogy a leendő termény magasabb szintű lesz. Azaz több pénzért tudjuk eladni. Hé, ez nagyon tetszett! De ott van még a Cannery Maker ami konzerveket csinál a terményeidből, ezeket is drágábban tudod eladni. Plusz a melegház.... meleg... pince, amit a házad alá építhetsz és egész évben termeszthetsz benne szezonális zöldséget vagy amit akarsz. Így a tél közepén is lehet mondjuk paradicsom terményed! Ezek milyen jó fejlesztések már. Gondolná az ember, hogy így meg van oldva az összes anyagi problémája, elvégre csak beveti a pincét magasabb szintű ananásszal amit aztán konzervként elad és dől a pénz. Hát... valahol ez tényleg így van. Viszont a másik oldalon van néhány olyan kiadás amit meg kell lépned és bizony nagyon mélyen a zsebedbe kell nyúlnod. Gondolok itt a farmon való építkezésekre mondjuk.

	Persze lehetne még mesélni estig arról mit lehet még csinálni a farmon és környékén, de ugrojuk egy másik részre most, a bugokra. Van egy-két érdekes bug a játékban, mégis, a játékosok szerint a fiú verzió bughalmazához képest a DS Cute eléggé jól teljesít, egy csomó hibát kijavítottak benne, amit jó hallani.

	Viszont javíthattak volna a leendőbelik felhozatalán is. Forget-Me-Not Valley férfi felhozatala nem éppen a legjobb és ez nem csak az én véleményem. Vannak olyan pasik, akikben... lehet látni valamit, de őszintén szólva nem sok fogott meg. Kivéve...! Kivéve Skye. Aki plusz, "titkos" pasiként van a játékban és a játékos csak akkor fedezheti fel a jelenlétét ha jó helyen van jó időben. Mondjuk az éjszaka kellős közepén a város legnagyobb házának a környékén. Mit keresnék ott késő este? Ki tudja, viszont Skye-nak igenis sok oka van arra, hogy ott legyen, hiszen ő a helyi tolvaj. Eh, igen. Egy bűnöző, mint választható férj jelölt. Amint megláttam, tudtam, hogy ő KELL. Annak ellenére, hogy kb kirabol mindenkit aki a faluban lakik és a falusiak konkrétan laposra akarják verni, főszereplőnk pedig falaz neki. ... Kaland! Megjegyezném még, a falu lakossága a Wonderful Life szereplő gárdája, a helyet pedig néha meglátogatja pár karakter Mineral Town-ból.

	Huh, így is túl sokat magyaráztam már erről a játékról... A lényeg, hogy a DS Cute sokkal stabilabb, mint a sima DS és ami engem illet, az egyik legjobb Harvest Moon játék amit eddig játszottam. Könnyen kezelhető, a behozott úgy dolgok a játékmenet javára váltak. A karakterek és a történet kicsit gyenge nekem, de ez legyen a legnagyobb probléma. Aki szereti ezt a játék sorozatot, annak mindenképpen ajánlom, jó élmény lesz.

	&nbsp;

	# Onimusha: Warlords (PS2, 2001)

	Ahogyan írtam, több játék introját végignéztem mire eljutottam ehhez. Nem is tudom. Végül is nem bántam meg, mikor nekikezdtem, nem is tudtam, hogy egy játék sorozatról van szó.

	A cselekmény a harcok dúlta Japánban játszódik ahol hadurak küzdenek egymással az ország birtoklásáért. Viszont furcsa események veszik kezdetüket, ezekért pedig úgy tűnik maga Oda Nobunaga a felelős. Szörnyek tűnnek fel és elrabolják Yuki hercegnőt a&nbsp;Inabayama kastélyból.&nbsp;Samanosuke, a fiatal szamuráj indul el, hogy megmentse a lányt és kiderítse mi történik pontosan.

	

	Ez az intro annyira... drámai. Véleményem szerint túlságosan is túl van drámázva, de... a hangulatot legalább megteremti.

	Most az intro videót szúrom ide be mert... egyszerűen nem tudtam pillanatképeket csinálni. Próbálkoztam, de annyira elmosódtak a képek és annyira kivehetetlen volt mi is történik, arról nem is beszélve, hogy sok esetben távoliak a karakterek és alig lehet látni valamit, vagy túl gyorsan mozognak. Nem tudom, ilyen nem szokott előfordulni velem. Egyébként maga a látvány, a pályák felépítése nagyon jó, nagyon szép, igazán hangulatos az egész kastély. A zenére is ezt lehet mondani. semmi probléma nem volt a kor hangulatának megteremtésével, azt is mondhatjuk, hogy tökéletesen átadták.

	De most térjünk át magára a gameplayre. Samanosuke egy képzett szamuráj, aki egy karddal harcol. A játékban felszedhetsz háromféle gömböt, amik elemi erőt adnak a fegyvereidnek, tűz, villám és szél. Mindegyik erősítőnek más-más tulajdonsága van. Az elemi erőt adó gömböket erősítened kell, megvan nekik is a szintjük, pont ahogyan a fegyvereidnek is. Samanosuke nem lép szintet, csak a fegyverei. Mindegyik fegyvert / gömböt erősítened kell, mert vannak ajtók amiket csak különböző szintű gömbökkel lehet kinyitni. Samanosuke használhat még íjjat is ami igazán jól jön a tetőkön tartózkodó ellenséges íjjászokkal szemben. Ezen kívül különböző technikák, kombók lesznek még a segítségedre amiket a férfi a harcok alatt bevethet. Van még egy játszható karakterünk is, Kaede, Samanosuke segítője, egy kunoichi (női ninja). Kaede nem rendelkezik olyan szupererőkkel, mint a férfi, de helyette tud zárakat feltörni. Alap fegyverként egy rövid kardot használ, távolsági fegyverként pedig dobótőröket. Kaedevel nehéz jászani, mert nagyon sérülékeny és nincs is olyan ereje, mint Samanosukénak, így a legjobb amit vele tehetsz, hogy megpróbálod elkerülni az ellenségeket ahelyett, hogy harcolnál velük. Volt egy része a játéknak, ahol együtt kellett működniük és különböző logikai puzzle feladványokat megoldani miközben felváltva írányíthattad a karaktereket. Azt a részt eléggé jól megoldották szerintem.

	Az irányítás az... egy olyan dolog amit vagy meg tud szokni az ember, vagy nem. Én nem nagyon tudtam és ahogyan olvasgattam a neten, mások sem. Érdekes, mert más játékokban nem zavar az ehhez hasonló irányítás, de itt igen. Mikor... Az előre gombbal előre megy a karakter, az oldalsó iránygombokkal pedig forog. Van ennek valami megnevezése, de folyton elfelejtem. Ami még kissé zavaró volt, hogy alig kap élet visszatöltést az ember. Mikor szörnyeket öl Samanosuke, háromféle "lélek" jelenhet meg az ellenség halála után amit fel lehet szedni. A sárga HP pontot tölt vissza, a pirosal fejleszthetőek a felszerelések, a kék pedig a mágikus erőt növeli. A játékban vannak HP visszatöltő itemek, de eléggé minimális számban.

	Hát... Azt nem mondom, hogy annyira megkedveltem volna ezt a játék sorozatot, de az kétségtelen, hogy maga a játék jól van felépítve és a műfaj kedvelőinek biztosan elnyeri a tetszését.

	&nbsp;

	# Titan Quest: Anniversary Edition (PC, 2016)

	Ez a játék egy ideje a listámon volt, de nem éppen szeretem a PC játékokat és eléggé nagy is volt a mérete, így folyton csak tologattam, aztán problémáim adódtak a beszerzésével is. Végül csak összehoztam valahogyan és gondoltam, na jó, álljunk neki végre, kíváncsi is voltam mi is lehet ez. Mert hát megint úgy vágtam bele valamibe, hogy egyáltalán fogalmam sem volt róla mi fog várni rám.

	A Titánok elszabadultak, az Isteneknek pedig szükségük van egy hősre, aki megküzd a hadseregnyi démonnal és mindenféle lényekkel. Ez a hős pedig... a főszereplő. Ühm... Ennyi. Őszintén szólva maguk az istenek is megmozdulhatnának ha a tét a világ megmentése, de ez csak egy mellék gondolat. A később kijött bővítmények tovább és tovább fűzik a történetet, de a lényeg mindig ugyan az marad.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Egy akció-RPG játékról van szó, amiket végül is szeretek. A point-n-click megoldás kicsit furcsa volt elsőre, de azt hiszem hamar bejöttem (igen, nem játszottam még soha Diablot, de ami késik nem múlik). Conqueror classban játszottam, mert mikor feljött az első mastery választós menü, elszartam és véletlenül beválasztottam a Warriort. De gondoltam nem fogom ezért újrakezdeni, később pedig felvettem mellé a Defendert, hogy kiegészítse a Warrior szegényes védelmét. Hm. Végül is nem bántam meg, elégedett vagyok a karakteremmel, konkrétan egy tank aki laposra ver mindenkit. Ez pedig tetszik.

	Ez az&nbsp;Anniversary Edition magába foglalja a sima játékot és az&nbsp;Immortal Throne kiegészítőt ami plusz egy fejezetet ad hozzá az egész sztorihoz (Hades). Ezek mellé felraktam még a&nbsp;Ragnarök és az Atlantis kiegészítőket. A&nbsp;Ragnarök még egy plusz fejezetet ad hozzá a játékhoz (The North), az Atlantis pedig egy különálló kaland. Mindegyik a fő játék kijátszása után elérhető. Az Immortal Throne és a&nbsp;Ragnarök nyilván egymás után következnek, az Atlantis pedig külön elérhető az&nbsp;Immortal Throne első helyszínéről. Huh. Ja, és ott van még az&nbsp;Eternal Embers kiegészítő is ami ugyancsak egy új fejezetet ad hozzá a történethez, az utolsót és csak Legendary szinten elérhető ami... egy nagy kicseszés.

	Ahogyan írtam, a gameplay tetszik és ezt mondhatom a látványra és a zenére is. A helyszínek felépítése, megjelenítése csodálatos, nagyon szépen vannak felépítve. Egyszerűen csak jó rájuk nézni, főleg, hogy a különböző helyeket a régi fénykorukban láthatjuk viszont. Az ellenség designokkal sincs nagy bajom, megszoktam már más játékokban is, hogy újraszínezve látunk viszont karaktereket. Mondjuk meg kell jegyeznem, hogy találkoztam pár eléggé érdekes grafikai hibával, érdekességgel, de azt hiszem a PC játékoknál már ezt is megszoktam. Eddig PC játékokban több grafikai hibát találtam, mint a konzol játékokban. Miért van ez? Ki tudja.

	Viszont mint minden játékban, ebben is voltak számomra idegesítő részek. Mondjuk a hatalmas bejárható terület. Ez egyrészről nagyon jó, másrészről viszont borzalmas, mondjuk mikor megölnek a pálya végén és visszarak az elejére, neked pedig át kell gyalogolni a fél világot, hogy visszamenj a ponthoz, ahol leöltek. Agh! Néha már nagyon unalmas volt, főleg mikor a boss, ami 2 csapásból instant leszedte az összes HP pontom valahol a km-es barlang legmélyén van, a sokadik szinten. Menjek vissza csak azért, hogy megint leüssön fél perc alatt, mert annyi időm sincs, hogy egyáltalán felállítsak valami taktikát vagy kiismerjem a mozdulatait. Igen, konrétan most a Manticore harcra gondolok. De megnyugtat a tudat, hogy más is megszívta vele. A további idegesítő dolgok közé tartozik, mikor a játék rá küldd a játékosra vagy 20 ellenséget egyszere és jó szórakozást. Meg mikor nem tudom felvenni az eldobált itemeket, mert mindig valami szerencsétlen észrevesz és nekemjön. Ezek nem olyan dolgok amiket csak úgy figyelmen kívül tud hagyni a játékos, de a végtelen folytatási lehetőség legalább enyhít kicsit a kínjainkon.

	Ami a kiegészítőket illeti... Gyorsan megpróbálok végigfutni rajtuk. Az&nbsp;Immortal Throne, ami a Hades fejezetet adja hozzá az egészhez, igazán tetszetős és hangulatos volt. Tetszett a sötét atmoszféra a halottak lelkeivel meg ez az egész túlvilági téma. A&nbsp;Ragnarök is igazán szép volt, látványos. Azt hiszem talán ez tetszett a legjobban a felkerült kiegészítők közül, főleg a havas tájak és a kis faluk ábrázolása, a sötét erdő, mocsarak. Az ellenségek viszont szuper idegesítőek. Az Atlantis... nos, ez annyira nem tetszett. Nem gondoltam volna. Eleve, hogy csak a fejezet végén jutunk el konkrétan Atlantis városába, addig meg csak rohangálunk fel-alá itemeket keresni az utazáshoz. Ne már. Igaz, maga Atlantis romvárosa eléggé nagy, de akkor sem tudott lenyűgözni. Annyira nem érte meg végigmenni rajta, de azért a teljesség kedvéért megtettem. Ami pedig az&nbsp;Eternal Emberst illeti, mivel csak Legendary szinten elérhető, így nem tudtam játszni vele. Pff.

	Azt tudnám mondani így végítéletként, hogy egy remek játékról van szó, ami képes hosszútávon elszórakoztatni, lekötni a játékost. Több benne a pozitív dolog, mint a negatív. A játékmenet egyszerű, gyorsan megtanulható és felvehető. Az mondjuk piszkálta az agyam, hogy miért kell sorban kijátszani az összes nehézségi fokozatot? Nem értem. Miért nem kezdhetek mondjuk Epic vagy Legendary szinten? Miért kell kijátszani normál szinten, hogy megnyissam a következőt? Hülyeség. Jelenleg a normál szint után vagyok, Epic szinten a 3. fejezet végén. Nem tudom meddig fogom vinni, meglátjuk. Néha-néha előveszem más játékok mellett.

	&nbsp;

	# Castlevania 64 (Nintendo 64, 1998)

	Annyit kell tudni erről a játékról, hogy a Castlevania - Legacy of Darkness előzménye. Történetileg és technikailag is. Először kijött ez, majd kibővítették, feljavították és kiadták megint Legacy of Darknessként. A legnagyobb eltérés a kettő között az, hogy a LoD kapott plusz két játszható karaktert és az eredeti CV64 történetének az előzményét. Na meg olyan apróságok mint plusz ellenségek, plusz karakterek, plusz pályák, a meglévő pályák módosítása. Azért kezdtem el a CV64-et, mert kíváncsi voltam a különbségekre a két játék között és eléggé meglepődtem. Így, a LoD extrái nélkül egy igencsak rövid játék.

	A történet szerint... Dracula újjászületett... megint. Ahogy ez lenni szokott minden Castlevania játékban. Két harcos indul el, hogy megküzdjenek a gonosz erőivel: Reinhardt Schneider, a Belmont család leszármazottja aki a Vampire Killert használva veszi fel a harcot és&nbsp;Carrie Fernandez, a fiatal mágusnő, a Belnades család leszármazottja. Reinhardt a családja végzete miatt, Carrie pedig személyes tragédiák hatására keresi fel a sötét kastélyt.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Így, a CV64 kijátszása után kijelenthetem, hogy... a LoD jobban tetszik. Igen, az extrák miatt. Még csak azt sem mondhatom, hogy ennek a játéknak megvan a maga hangulata, mert a LoD-nak is teljesen ugyan ilyen a hangulata, elvégre ugyan az jóformán. Viszont nagyon jó volt előszedni és részben megtapasztalni megint azt az élményt ami a sorozat rajongójává tett. Nyilván sok hibája is van és nem egyszer voltam már azon a szinten, hogy kivágom az egészet, de valahogy mégis az idők folyamán egy jó emlékként maradt meg. Imádom a hangulatot, a helyszíneket. Tényleg, a hangulat az egyik legjobb dolog ebben a játékban és a LoD-ban is. A Forest of Silence tökéletesen megteremti az alaphangulatot első pályaként. Egy erdő kriptákkal ahol random elkezdhet szakadni az eső, a villámok fákat döntenek ki, a halottak felkelnek a földből, vérfarkasok és egyéb szörnyszerű lények bukkannak fel... Irtó jó kezdés. Aztán ott a Villa, ami egy családi tragédiának ad otthont (ezt inkább csak a LoD-ban fejtették ki), vámpírok és szellemek járkálnak az épületben, a villához tartozó kert pedig egy labirintus ahol egy hatalmas, láncfűrész karú, megölhetetlen kertész üldöz a kőszobor kutyáival. Adrenalin szint a köbön.

	A másik oldalon viszont meg kell említeni a szörnyű kameraállást és az emiatt idegesítő platform részeket. Ebben a játékban nem az a kihívás, hogy legyőzz egy ellenfelet vagy megkeress egy itemet, nem, itt a platform részek fognak kicsinálni amik sokszor tényleg csak a lehetetlen kamera állás miatt nehezek. Tudom, abból a korból való a játék, mikor még kísérleteztek a 3D-vel, így ez valamennyit enyhít ezen a kritikán, de ettől függetlenül a tény, hogy iszonyatos helyenként, valós.

	Jó sokat magyaráztam, nem is tudom miért. Ennyit egyelőre, már vannak elképzeléseim miket fogok legközelebb előszedni, hm. Mindenki vigyázzon magára.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kertészkedés és kis kutakodás a múltban]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504467</link><pubDate>2024-02-26 15:25:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Régen jártam erre értelmes bejegyzéssel. Ennek oka, hogy... lusta szar vagyok és mostanában nem sok kedvem van bármihez is. Pedig most lehetne rá időm. Lassan talán elkezdem összeszedni magam. Lassan.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Úgy alakult a helyzet, hogy a munkahelyen bizonytalan ideig leállásunk van. Azaz haza lettünk zavarva és várjuk a csodát ami ki tudja mikor érkezik és milyen lesz. Ez pedig tökéletes időszak arra, hogy idehaza is összeszedje magát az ember, összepakolja azokat a dolgokat amiket eddig is össze akart, csak nem volt rá ideje, megcsinálja az ehhez hasonló munkákat.

	Mivel az első egy hétben nem volt túl jó az idő, így sajnos nem sok mindent tudtam csinálni, na meg mert a fogam úgy gondolta, hogy szombat délután nekiáll szünet nélkül fájni. Persze, pont akkor mikor az ember véletlenül se tud elmenni a fogorvoshoz. Így várnom kellett hétfőig, hogy valaki csináljon velem valami. De eközben, ezzel a problémával párhuzamosan szomszéd városba is el kellett utaznom hivatalos ügyeket intézni és persze minden csak délelőtt van nyitva délig meg egy óráig. Az ember meg tervezzen, hogy mindkét helyre oda tudjon érni, plusz az utazás is egy csomó időt elvesz... Ahj. Utálom ezt. A fogorvosomra viszont nem lehet panasz, mert hétfőn reggel besétáltam és nagyon aranyos és kedves volt, el is láttak (még jó). Aztán a következő kb. egy hetet is azzal töltöttem, hogy egymás után zabáltam a gyógyszereket, mert nem tudom mit csinált a doktornő, de az injekció helye annyira fájt, hogy azt hittem ott pusztulok el. Még csak nem is a fogam. Lényegtelen, túléltem valahogy. Nyilván ez is kieső idő volt, mert nem igazán volt kedvem úgy semmit csinálni, hogy konkrétan fáj a fél arcom. Miután sikerült lezongorázni ezeket a dolgokat... végre nekiállhattam valaminek. És már el is ment egy hét.

	Időközben az idő jobbra fordult (amíg kínlódtam) így sikerült kimenni a kertbe is. Az első project az volt, hogy megépítsem a magaságyást. A rendelkezésemre álló helyen két ágyást is tudtam volna csinálni, de csak egyet alakítottam ki, ennek oka pedig az volt, hogy nem volt több földem, amivel feltöltsem őket. Az elsőt sem sikerült teljesen feltölteni, kell még bele venni földet, de legalább az az egy áll és készen áll (hamarosan) arra, hogy vessek bele. Szorít az idő, hamarosan itt a tavasz. Igaz nem sok mindent tudok vetni abba az egy ágyásba, de arra tökéletes, hogy kipróbáljam, hogyan működik a dolog, érdemes lenne-e a jövőben is megpróbálni kialakítani még ágyásokat. Én szeretnék. Csak hát ott van a dolog anyagi része is ami... nem szép. Egyelőre örülök, hogy egy készen van és ha meg is terem benne normálisan valami, akkor nagyon boldog leszek. A másik dolog, ami felépítettem a kertben az az ágyás mellett lévő komposztáló. Vagyis valami olyasmi, szeretném majd ilyen célokra használni, aztán majd kiderül mi lesz vele. Egyelőre üres.

	A gazdaboltba is ellátogattunk, mert ha kertészkedni akarunk, nyilván mag is kellene. Szeretek a gazdaboltba menni, mindig jó sok maggal jövünk ki onnan, annyi mindent veszünk, hogy szokszor el sem tudjuk vetni őket helyhiány miatt. Ilyenkor néha cserepekbe rakjuk a zöldségeket is. Például az uborka már két éve cserépbe kerül nálunk (és nincs vele semmi baja, normálisan nől, terem). A megvett magok nagyjából fele meg hát... virágmag.

	Miután megcsináltam a kertben azt, amit meg tudtam, gondoltam kicsit lehetne rendezkedni bent is. Még fogalmam sincs mikor elkezdtem kicsit rendezgetni a padlást. Nem nagy dolgok, eltöröltem 1-2 régi dolgot és elpakoltam normálisan dobozokba, hogy ne porosodjanak. Mivel most kicsit több időm volt, így gondoltam felmegyek megint és nekiállok a könyvek elrakásának. Ugyan így dobozokba, eltörölve. Több könyv van odafent, mint gondoltam. Nekünk szerintem lassan valami könyvtár szoba kellene amennyi könyv van itthon. A padláson lévő könyvek érdekesek abból a szempontból, hogy anyukám kapta őket régen, ezer éve egy utcabeli hölgytől. Aki már akkoriban is öreg volt. Nem tudom a történet részleteit, a lényeg, hogy a hölgy meg akart válni a könyvektől és tudta, hogy anyukám nagyon szeret olvasni, így odaadta neki őket. Ezek a könyvek vannak most fent meg ki tudja még honnan összeszedett darabok. Nem mondom, azért értek meglepetések miközben pakolásztam. Például... fent volt a Terminátor film könyv adaptációja is. WTF. Ki gondolta volna. De találtam klasszikusokat is, mint például Robinson Crusoe (Daniel Defoe), A legyek ura (William Golding), Koldus és királyfi (Mark Twain). Pár ismeretterjesztő könyv / füzetecske, és persze rengeteg krimi (meglepetésemre Agatha Christie könyvek is!). Mert nálunk abból sosem elég.

	Kicsit elgondolkodtam miközben ezeket a könyveket pakolásztam. Nyilván régi könyvek, régi kiadások, régi borítók. Némelyik sajnos nem is volt már olyan jó állapotban, de igyekeztem őket úgy elrakni, hogy több károsodás ne érje őket. Ahogy nézegettem a borítókat megfordult a fejemben, hogy milyen furcsa könyv borítókat csináltak régen, de annyira hangulatosak voltak. Némelyik eléggé őrült, de mégis. Ősszehasonlítva a mai könyv borítókkal. Szeretem a régi könyveket, a régi könyvek hangulatát. Nézzétek csak meg ezeket a borítókat:

	&nbsp;&nbsp;

	A képek mind a moly.hu és a bookline.hu oldalakról vannak linkelve.

	Komolyan, ha látok egy könyvet ilyen borítóval a polcon, akkor csakazértis leveszem és elolvasom miről szól, mert olyan fura a borító. Jó, nyilván régen ez volt a divat. Gondolom. De ezen kívül megfogalmazódott bennem az is, hogy mennyire gyűlölöm mikor nincs leírva a könyv hátulján, hogy miről szól. Legalább egy rövid kis összefoglaló szöveg vagy valami amit ha elolvasok, arra ösztönöz, hogy elkezdjem olvasni a könyvet. Azt is utálom, mikor csak egy történetből kiragadott részletet írnak a könyv hátuljára. Ebből most nem fogom tudni, érdekel-e, miről szól. De mondok ennél jobbat, volt olyan könyv is, aminek még a szerzője sem volt feltüntetve a borítón, de olyan is, amin se cím nem volt, se szerző. Emberek, miért? Miért jó ez?

	Anyukám néha elővesz néhány, a padlás szobában lévő könyvet és azokat olvasgatja. Abban a szobában van egy nagy szekrényünk tele könyvekkel. Némelyik majd' szétesik már, olyan régi, a lapok megsárgultak, van olyan, amelyiken már borító sincs, de mindig mikor olvassa őket, úgy élvezi. Vannak olyan könyvek, amiket már többször is elolvasott és mégis, előszedi őket évekkel később is, mindegy mennyire kopottak, régiek. Valamiért... csak úgy jó ezt nézni. Elvégre nem az a lényeg milyen hosszú, milyen a borító, mikor adták ki, ha egy könyv jó, akkor jó. Mindegy, hogy lassan kihullnak a lapok, hogy megsárgultak, hogy némelyik szakadt, a lényeg az, ami a papíron van. Én pedig úgy érzem, hogy meg kell őriznem ezeket a könyveket a lehető legjobb állapotban. Nyilván szebbek már nem lesznek, de legalább ne menjenek még jobban tönkre.

	Két pakolás közben eszembe jutott, hogy idősebb nővérem egyszer panaszkodott, hogy eltűntek a régi képei a számítógépről. Tönkrement a gép és ment vele minden. Úgy gondoltam részben segítek a problémán úgy, hogy bescannelek pár régi képet ami itthon van és elviszem majd neki. Ez is valami. A családi fényképeink legnagyobb részét cipős dobozokban tartjuk (szerintem sokan vannak még így), két nagy doboz van itthon, azokat néztem át. Vannak régebbi, fekete-fehér képeink is, olyanok is, amik olyan régiek, hogy nem is tudom kik vannak rajtuk, maximum csak a szüleim tudnák megmondani. Vicces és érdekes volt előszedi és megnézegetni őket. Régen annyira szép képeket csináltak, még a fekete-fehér korszakban. Komolyan, még az egyszerű, mindennapi emberekről készült portrék is úgy néztek ki, mintha valami filmsztárokról készültek volna, néha csak csodálkozva néztem egy-egy képet, milyen szép is aki rajta van. Manapság valahogy úgy érzem nem igazán sikerül ilyen képeket csinálni. Jó, nyilván a mostani képek először is színesek, részletesebbek, jobban viszaadják a hibákat is. De... de akkor is. A másik pedig, hogy... szoktak ez emberek még előhívatni képeket, ebben a digitális korszakban? Biztosan valahol vannak akik megteszik, de már nem ez a jellemző. Most már minden digitális, minden a telefonon van meg a neten, nem tudod csak úgy felvenni, mint egy fizikai állapotban lévő fényképet. Ennek is megvannak az előnyei / hátrányi. De van egyfajta hangulata annak, mikor a család körbeüli az asztalt, előszedjük a fényképeket és megnézegetjük őket.

	Ez pedig elvezet a következő témához. Ahogyan pakolásztam még múltkor a padlás szobában, megtaláltam fiatalabb nővérem régi képeslap gyűjteményét. Annyira jó érzés volt kézbevenni és megnézegetni őket, esetleg elolvasgatni az üzeneteket ha volt rajta. Itt megjegyezném, hogy nem úgy kell gondolni erre a gyűjteményre, hogy nővérem tudatosan elment és vásárolt képeslapokat, hogy bővítse, csak olyan képeslapokból áll amiket a család kapott, egymásnak küldték őket. Mert... akkor én még nagyon kicsi voltam, nem voltam benne ebben az egészben. Manapság már ez sem szokás, képeslapokat küldeni egymásnak. Üdvözlőlapokat még csak-csak vesznek az emberek, de konkrétan, hogy valaki elmenjen valakihez és bedobja a postaládába vagy feladja postán már nem jellemző, vagy tévedek? Hiszen ott a net, csak dob egy üzenetet messengeren és csá. De ez annyira... személytelen nekem. Mikor elküldöd ugyan azt a gif-et az adott embernek, amit egyébként már elküldtél 10 másiknak. Viszont ezeket a képeslapokat az ember megőrizheti, előszedheti évek múltán is. Ez olyan szép. Főleg ha valami kedves, romantikus tartalmú képeslapról, üzenetről van szó. Nem vagyok egy nagy romantika párti de na, azért cuki az ilyesmi. Vagy csak barátnők írnak egymásnak egy-két kedves sort, de voltak olyan lapok is, amiket a családunk férfi tagjai írtak a katonaságból. Scanneltem pár darabot ezekből a képeslapokból is, beszúrok néhányat:

	&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;

	- - - = = # # # = = - - -

	&nbsp;

	Történt közben film nézés is. Végre haladtam tovább a horror filmekkel és elérkeztem a Péntek 13. 3. - Véres kirándulás részéhez! Őszintén szólva elnézve az eddigi Péntek 13. filmeket, nem számítottam nagy durranásra, de meglepett ez a film és jó értelemben. Először is, Jasonon végre VAN MASZK! Amit egy nagyon béna, "vicces" sráctól lop el, de akkor is. Azt hittem van valami jelentése annak a maszknak, erre valami random gyerektől csórja el miután megöli. Eh. Na nem baj.

	A történet szerint egy fiatalokból álló csapat elmegy, hogy pár napot eltöltsenek a Kristály-tó közelében lévő kis telken. Aztán felbukkan Jason és mészárolni kezdi őket. Nos, történet vége. A baráti kör a következő résztvevőkből áll: két füves hippi akik tök felesleges karakterek, de valamiért mégis itt vannak, Chris, akinek már volt előzőleg egy nem túl kellemes élménye Jasonnal, mikor pár éve összefutott vele az erdőben, Rick, aki úgy néz ki Chris barátnője akar lenni, Shelly, a vicces fiú aki kicsit sem vicces (tőle lopja el Jason a maszkot), és még két random barát akiknek megint csak nincs semmi értelme, de kellettek fiatalok akiket lehet mészárolni. Ja, meg három motoros bandatag akik "meg akarják viccelni" a csapatot, de Jason előbb kapja el őket.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A film nagyrésze unalmasan telik, nézzük ahogyan a csapat jól szórakozik, elvannak és közben Jason settenkedik mindenfelé, de persze nem tűnik fel senkinek semmi. Az sem tűnik fel nekik, hogy a motoros banda tagok is settenkednek... Most komolyan... Ha már ezeknél a tagoknál tartunk... Hogy a fenébe jönnek ők a képbe? Kikezdtek a csapat két tagjával mikor azok a boltba mentek, majd a fiatalok véletlenül felborogatták a motorjaikat ők pedig vérbosszút esküdtek. Nos, ennyi. Szóval a film nagyrésze unalmas dolgokkal megy el. Próbáltak a készítők kicsit csavarni a dolgon azzal, hogy Chris paranoiás és mindentől kiveri a frász, mert évekkel ezelőtt összefutott egy fura alakkal az erdőben (Jason, hát persze) és majdnem megölte a tag, azóta pedig problémái vannak. Bár őszinte leszek, nem csodálom, hogy Jason ilyen hatást váltott ki belőle.

	A legjobb a film utolsó kb. 20 perce volt. Ekkora már csak Chris marad életben, a leendőbeli pasi jelöltjét is pillanatok alatt kivégezte Jason, ami mondjuk meglepett. Azt hittem majd összefognak és ketten szállnak harcba ellene, mint ahogy a második filmben is történt. De Christ nem kell félteni, mert ahelyett, hogy sikítozva rohangált volna a telken, mint a fejetlen csirke, fegyvert fogott és egyedül nézett szembe Jasonnal. Konkrétan vadászott a férfira. Ez már igazán felkeltette a figyelmem. Chris elrejtőzött, megvárta a megfelelő pillanatot és lecsapott. Így esett meg az a fergeteges eset is, mikor Chris leseggelte Jasont. Felmászott a pajta egyik felső gerendájára, hogy ott majd elrejtőzik, felfelé csak nem néz a férfi. Nem is nézett. De nem várta meg, hogy Jason szépen elmenjen, nem... Elengedte azt a gerendát és seggel ráesett. A nő, aki leseggelte Jason&nbsp;Voorheest!! Kell ennél több? Mert kapunk még ennél is többet. Chrisnek sikerül felakasztania Jasont majd egy baltát állítani a fejébe, ezzel megállítva az álmokfutását. Ezzel persze nem ért véget a film, történtek még... megmagyarázhatatlan dolgok, amik csak méginkább kíváncsivá tettek. Azt hiszem elégedett vagyok ezzel a filmmel és eddig ez volt a legjobb Péntek 13. film. Persze az eleje ennek is untatott, de sikerült a végének egy kicsit felráznia. Kíváncsi leszek a következő filmre.

	Hm, azt hiszem egyelőre ennyi. Mindenki vigyázzon magára és ha az idő engedi, menjetek ki a szabadba.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #98 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504440</link><pubDate>2024-02-13 12:59:28</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Ki beszél itt pánikról? - csattant fel Arthur. - Ez még csak a kultúrális sokk. Csak várj, míg beleélem magam a helyzetbe, és megtalálom a helyem. Majd akkor kezdem a pánikot!

	&nbsp;

	- Galaxis Útikalauz Stopposoknak (Douglas Adams)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kis rajz mutogatás és elmélkedés arról miért nem leszek soha jó rajzos (vagy úgy bármi más)]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504166</link><pubDate>2024-01-29 16:00:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Ehm, hello...?

	Tudatában vagyok annak, hogy saját magamat akadályozom sokmindenben, sőt, annak is a tudatában vagyok, hogy miben és hogyan. Előrehaladott az állapotom. A probléma megoldásának módja viszont még nem tisztázott. Talán nem is lesz soha.
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	~.oOo.~

	Régebben azt írtam, hogy nem fogok már rajzokat hozni. Bár erre gondolom úgysem emlékszik senki vagy éppen nem olvasta senki, de nem érdekel. Szóval ezt írtam annak idején. Őszintén szólva nem tudom most miért hozok mégis rajzokat. Nem is érdekel, csak csinálom, amit csinálok. Közben kicsit elmélkedtem arról, hogy mi a fenét is csinálok...? Azt se tudom ezt minek írom ide le. Lehet azért, mert nincs senki, akinek elmondjam. Nem mintha ettől változna bármi. Mindegy. Azt írok le amit akarok. Ti meg vagy elolvassátok, vagy nem. Ti döntésetek. Ha szeretnétek, akkor nézzétek csak a képeket. Nem fogok szólni érte.

	1) Igen, még mindig nem tudok kezet rajzolni. De hé, próbálkozom. Jobb, mintha a karakter mögé raknám. ... Be sem fejeztem csak random megálltam a rajzolásban és úgy maradt.
	2) Ez egyik este csak úgy bevillant az agyamba. Lefeküdtem aludni, szépen, kényelmesen elhelyezkedtem, lehunytam a szemeim és bamm, jött egy kép és láttam magam előtt az egész karaktert. De kedvem már nem volt, hogy felkeljek és lerajzoljam. Másnapra maradt. Nem tudom honnan jött amúgy.
	3) Őt már rajzoltam. Random kép.
	4) Nem tudom miért kellett rózsaszínnel árnyékolni a világoskéket, de nekem tetszik. Jóvanazúgy.
	5) Hm, eléggé elborult az ábrázata, de ezért tetszik.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Hát, egyik se mai darab. Mikor elkezdtem nézni a füzetem, azt hittem több felvállalható kép lesz ;-;

	Szóval miközben kínlódtam egy-egy rajzommal, rájöttem arra, hogy miért nem fogok soha jó rajzossá válni. Egyrészt azért, mert nincs türelmem hozzá. Én komolyan csodálom azokat az embereket akiknek lelki és fizikai ereje van kitartani amellett amit csinálnak. Teljesen mindegy most, hogy mivel is foglalkoznak. Nekem ez nem megy. Egyik sem. Se lelkileg, sem fizikailag. Kitartok ideig-óráig, aztán elvesztem minden motivációmat és nem is érdekel az egész már. Aztán x idő után feltámad bennem megint az érzés, hogy csinálni akarom, megint nekiállok és megint kudarc a vége, ismét nem tudok kitartani mellette. Leteszem egy időre, de aztán megint úgy érzem, hogy szükségem van rá és... így megy ez és ezt annyira gyűlölöm. Mint egy kapcsolat, amiből nem tudsz kilépni. Tudod, hogy nem jó, tudod, hogy csak tönkreteszed magad, de akkor is csinálod. Aztán megint jönnek a kudarcok és megint feladod, de később rájössz, hogy nem tudod mégse feladni. Utálom ezt. Vagy csináljam, vagy ne. Az agyam döntse már el végre.

	Aztán ott van az a probléma is, hogy nem hagyok magamnak időt a fejlődésre. Nem, nekem minden most kell. Most legyen jó. Most rajzolok, most kell jónak lennie. Ez borzalmas hozzáállás, de az agyam mégis így van beállítva. Mondjuk nem csak ezzel a témával kapcsolatban, szinte minden téren elvárom magamtól, hogy azonnal tökéletes legyen amit csinálok. Pedig ez nem így működik, tudom jól. Idő kell és az, hogy megértsem hogyan működnek a dolgok, tudom jól, de valahogy mégis siettetni akarok mindent. Még akkor is ha csak magamnak csinálom. Lehet azért alakult ki ez bennem (évek "munkájáról" beszélünk), mert a környezetem is olyan volt (még mindig olyan...), hogy ha valamit elszúrtam, akkor persze meg kell említeni és meg kell szólni. Ha valami nem megy, akkor ki kell venni a kezemből, mert mit bénázok és nem úgy kell. Hát akkor nem nyúlok semmihez... Akkor meg jön, hogy én miért nem segítek és miért nem csinálok semmit. Nem is értem. Nem tudok magamnak időt hagyni. Utálom, hogy idő kell, hogy várnom kell, hogy jobban menjen. De tudom, hogy másképp nem megy. Ezt is utálom.

	De talán az egyik legnagyobb probléma az, hogy nem tudom miért is csinálom. Mások azért rajzolnak, mert mondjuk illusztrátorok akarnak lenni, ebből akarnak megélni vagy mittudomén. Ezer dolog miatt nekiállhatnak. És én? Nem tudom miért csinálom. Néha jön egy-két jó ötletem (ami szerintem jó, amúgy meg valószínűleg már 100× kitalálták...) amit szívesen megrajzolok és ennyi. Becsukom a füzetet és visszarakom a fiókba. Ennek nincs semmi értelme. Nincs célom ezzel az egész dologgal. Én az a fajta ember vagyok, akinek kell egy kitűzött cél amiért küzdhet. Amit látok magam előtt. A probléma csak ott kezdődik, hogy az esetek 98%-ban soha nincs ilyen célom. Nem csak az rajzolás terén, úgy konkrétan semmi terén. Az életemben. Akármi eszembe jut, mint cél, az agyam egyből leszavazza, hogy "áh, hagyjuk." Nem tudom miért. Egyszerűen az agyam semmit nem tart olyan fontosnak, hogy úgy érezze, ezért küzdeni kell. Mindent csak... elengedek. Anélkül, hogy különösebben rosszul érezném magam miatta. A fejemben továbbra is él, hogy igen, volt egy gondolatom, de feladom, hogy küzdjek érte. Vagy ugyan az történik amit feljebb is leírtam, hogy egy ideig csinálom, aztán feladom és nem érdekel. A játékommal is így vagyok, oda is akartam rajzolni. De mivel látom előre, hogy a büdös életben nem fog elkészülni, így nem is izgatom magam miatta. Persze az is csak rajtam múlik hogy elkészül-e. Őszintén szólva annyi mindent kellene csinálni rajta és annyi dologhoz nem értek, olyan sok új dolgot kellene megtanulni, hogy a kedvem is elmegy már attól ha csak rá gondolok. Ehhez a projecthez egy több emberes csapat kellene. De mindegy, nem erről szól most ez a bejegyzés.

	Ha valami eszembe jut, hogy meg kellene csinálni, valami nagyobb project vagy munka, akkor sosem tudom magamnak elhinni, hogy meg tudom csinálni. Sosem tudom elhinni, hogy kemény munkával sikerülhet. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem talán, de aztán mindig ugyan az lesz a vége és ugyan úgy dobja az agyam egészet. A kisebb munkákkal nincs problémám, a baj nagyobb hangvételű projectekkel van amiknek lenne is jelentőssége. De mégse. Akkor is ha kedves nekem, akkor is ha szívesen csinálnám, mindig ez van. Mindig minden dobva lesz a végén. Sokszor anélkül, hogy megpróbáltam volna. Nem tudom ennek mi az oka. Nem tudom mi az oka annak, hogy az agyam ennyire érdektelen minden iránt. Hogy nem tudom rávenni magam semmire. De nem panaszkodom. Amúgy sem lenne értelme. Ez csak az én problémám és nem tartozik másra. Nem tudom hogyan kellene megoldani ezt. Meg kell egyáltalán? Vagy csak egyszerűbb lenne ha elengednék mindent és nem is gondolnék rá. Ki tudja.

	Pedig próbálkozok. Az csak egy dolog, hogy ebből senki nem lát semmit, de igenis szoktam dolgozni a háttérben. Több dolgon is. Több lehetőséget kipróbálok, több utat végigjárok (fejben mindenképp), átgondolom hogyan kellene... De valahogy mindig ugyan ez a vége. Érdektelen vagyok. Nincs motivációm, nincsenek céljaim. Ez... a baj. De ezek viszont nem olyan dolgok amikkel kapcsolatban segítséget kaphatnánk. Ezek általában belülről jönnek, belső késztetések. Ezt csak én tudnám megoldani egyedül, de nem tudom még hogyan. Nyilván kényszeríteni magam nem tudom arra, hogy valami érdekeljen, mert minél jobban próbálkozok ezzel annál jobban ellenáll az agyam és csakazértse csinálom utána. Szörnyű vagyok. Tudom jól. Mindig is az voltam. Hát... egyelőre eddig jutottam ezzel a problémával, ezekkel a gondolatokkal.

	Aztán lehet, hogy teljesen máshol keresendő a probléma gyökere, lassan úgy érzem valami mentális bajom van. Őszintén szólva meg sem lepődnék rajta. Sőt, az lenne meglepő ha nem lenne. Néha úgy érzem minden szétcsúszik és valami olyasmi történik velem ami nem egészséges és megváltoztat.

	Mindegy is. Akárhogy is érzem magam, az élet megy tovább.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gálvölgyi: Időjárás]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504300</link><pubDate>2024-01-19 20:20:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Ez úgy érzem egyre aktuálisabb.

	

	- Yui
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Nyomi szerencsétlen utazásai S01-03]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503871</link><pubDate>2024-01-11 22:28:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Most jöjjön egy ismertető, vélemény kifejtés egy olyan sorozattal kapcsolatban, amit régen is néztem mikor még ment a tv-ben a Cartoon Network kínálatában és nemrég ismét előszedtem a nosztalgia kedvéért.

	
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Ezt a sorozatot akkor ismertem meg, mikor unokahúgaimra vigyáztam nyári szünetekben. Nem most volt, jópár évvel ezelőtt. Megszerettem én is, ők is, együtt néztük mikor ott voltam. A Cartoon Network kínálatában van / volt pár bizarr rajzfilm és ez is éppen ebből az okból kifolyólag fogott meg. Annyira random, annyira agyament és olyan különleges a látványvilág, a hangulat. Hozzá kell még tennem, hogy a sorozat témája is megfogott, mert szeretem a tengeri történeteket és ezt az egész hajós, kikötős témát, szóval mindezek összessége azt eredményezte, hogy egy maradandó sorozat lett a számomra. Éppen ezért szeretnék írni róla. Nemrégiben, már így felnőtt fejjel újranéztem az egész sorozatot és meglepően szórakoztató volt még így is. Na de nézzük miről is van szó benne.

	A sorozatnak nincs lineális cselekménye, minden rész egy újabb kaland. A történet Szélvész kikötőben játszódik ahol az energikus kisfiú, Nyomi, és állandó társa, Bütyök kapitány mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. Rajtuk kívül megismerhetjük még a város többi lakóját is, mint visszatérő karaktereket és ott van még Lufi is, a bálna, akinek a... szájában élnek és valamilyen szinten Nyomi "nevelőanyja" is. Folyton visszatérő téma a karakterek között egy bizonyos Cukor-sziget megtalálása, amit ugyan mindenki keres, de soha nem látta még senki.

	A sorozat alaphangulata komikus. Néha találkozhatunk sötétebb, szomorúbb témákkal, de minden esetben sikerül ezt humoros formában átadnia a rajzfilmnek. Itt azért megjegyezném, hogy volt egy-két rész ahol rácsodálkoztam arra, hogy ezt leadták a tévében. Mondjuk mikor Szélvész egész lakossága pestises lett egy patkány miatt. Nem egy olyan téma, amit csak úgy beszúr az ember egy rajzfilmbe. De mégis, tekintve a sorozat témáját és hangulatát, nem tűnt idegennek ez a rész, inkább jól beleillett a hangulatba. Ezért is írtam az elején, hogy kissé bizarr ez a sorozat, kissé furcsa néhol a humora, de ez teljességgel az előnyére válik és csak méginkább szórakoztatóbbá teszi. Ami nagyon jellemző az egész műsorra az a random, abszurd helyzetek, reakciók. Az ember soha nem tudja mi fog történni a következő pillanatban, hogyan fogják a szereplők megoldani a felmerült problémákat. Mindig kíváncsian várhatjuk a következő agyament, véletlenszerű eseményt. És a legjobb az egészben, hogy hiába szokjuk meg, hogy ez a sorozat ilyen, mindig tudja fokozni és mindig felül tudja múlni önmagát. Alapjáraton többségében egészen egyszerű módon indulnak a történetetek amiket elmesél, de mégis, végül valami egészen vad eseménysorozat lesz mindenből.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A sorozat tele van emlékezetes és jól kidolgozott karakterekkel. Ott van Mentacukor Larry és a cukorból készült felesége, Dr. Barbár, a helyi orvos és borbély egy személyben, Hajófar Loli a vödreivel és a rossz vicceivel, Lady Pénzeszsák és még sokan mások.

	A másik dolog, ami miatt tetszett, hogy lehet ott vannak nekünk a főszereplőink akik a műsoridő jelentős részét birtokolják, de ettől függetlenül elég időt ad arra is, hogy megismerjük a város többi lakóját és foglalkozzunk egy kicsit velük is. Ez abból a szempontból volt jó mert minden karakter érdekes volt a maga módján. Jól voltak ábrázolva, mint karakterek, bármelyikükből lehetett volna akár főszereplő is egy külön sorozatban. Az pedig csak érdekesebbé tette a számomra, hogy ezek a karakterek felnőttek voltak. Ez egy olyan sorozat, ahol Nyomin kívül jóformán nincs is más gyerek. Maximum egyszer-kétszer felbukkanó karakterek, de nem állandóak. Kaptunk egy kisgyerek főszereplőt, míg a többiek mind felnőttek, idősebbek. Habár erre van egy pofon egyszerű magyarázat: Bütyök kapitány. Nyomi folyton követi mindenhová az ő kapitányát, és idős tengerész lévén, Bütyök nyilván felnőttekkel teli helyeken fordul meg és az ismerettségi köre is belőlük áll. Nagyon tetszett, hogy egy kisebb közösségben játszódott a történet visszatérő helyzetekkel, helyszínekkel és karakterekkel. Például számtalanszor láthattuk, ahogyan Nyomi és Bütyök Mentacukor Larry "kocsmájában", a Cukroshordóban tölti az idejét, annyira megszokott volt az a helyszín, hogy szinte minden részben szerepelt egy ilyen jelenet, mégsem lett soha unalmas, inkább megszerettem idővel azt a helyet és azokat a karaktereket akikkel folyton összefutottak.

	Nyilván leginkább a főszereplőket ismerhetjük meg a legjobban, hiszen ők vannak a történetek középpontjában. Bütyök és Nyomi kapcsolata igen érdekes abból a szempontból, hogy konkrétan egymás éles ellentétei. Nyomi az a tipikus folyton pörgő és kalandokat kereső fiatal fiú aki minden veszélyes helyzetbe azonnal beleveti magát. Túlságosan ártatlan, túlságosan naív és mindent megtesz azokért akiket szeret. Bütyök kapitány ellenben egy mogorva, rosszindulatú idős tengerész aki mindig a saját érdekeit nézi és előbb okoz problémát másoknak mintsem segítsen nekik. Nyomit is folyton átveri és kihasználja, a srác pedig a legtöbb esetben túl naív ahhoz, hogy feltűnjön neki, hogy mi a helyzet. Ettől függetlenül Nyomi csodálja Bütyköt, Bütyöknek pedig valahol igencsak fontos fiú. A kapitány folyton megpróbálja elkápráztatni Nyomit a meséivel és az állítólagos hőstetteivel amiket elkövetett (bár bizonyíték semmire sincs), Nyomi pedig el is hiszi ezeket és Bütyök kapitányt a világ legnagyobb kalandorának tartja. Az igazság viszont az, hogy (milyen meglepő), ezeknek a meséknek konkrétan a fele sem igaz és Bütyök valójában nem több, mint egy vesztes, akit senki nem kedvel és soha nem vitt véghez semmi nagy dolgot. Nyominak időről időre csalódnia kell a kapitányban, de ettől függetlenül a csodálata és a szeretete iránta sosem enyhül. Ez valahol olyan aranyos. Lehetne mondjuk vitatkozni arról, hogy ez Nyomi naív természetének köszönhető, vagy azért gondolja így a fiú, mert idióta, de több esetben is rámutat a történet, hogy nem ezekről van szó.

	&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;

	Nagyon humoros Lufi szájának a belseje ami konkrétan Bütyök és Nyomi otthona

	Aztán ott van még Lufi, a bálna, akinek igencsak nagy szerepe van a történetben, elvégre az ő szájában él Nyomi és Bütyök kapitány és ő volt az is, aki megtalálta annak idején csecsemőként a srácot és felnevelte. Hogy hogyan azt... nem tudom. Kissé bizarr és eléggé érdekes, de valójában ezek az ötletek nagyon jól működnek a sorozatban. Lufi egyfajta anya figura aki mindig megpróbálja óvni, védeni Nyomit aki az ő "kicsikéje" és bármit megtenne érte. Bütyökkel már kicsit rázósabb a kapcsolata. Ők egy olyan páros, akikre azt szoktát mondani, hogy "olyanok, mint a házasok." Veszekednek, morgolódnak, de a nap végén csak belátja mindkettő, hogy szüksége van a másikra. Igazából nincs tisztázva, hogy Bütyök hogyan is került Lufi és Nyomi mellé és az sem, hogy miféle rendszerben élnek is ők most. Kapunk párszor utalást arra, hogy valamiféle kapcsolat lehet Lufi és Bütyök között (a férfi párszor "asszony"-nak hívja és az egyik részben a városban a "válásukról" beszélnek az emberek, stb), de konkrétan nincs kimondva soha mi a helyzet velük. Tudom, ne keresek logikát benne mert ez egy rajzfilm és egyébként is, Lufi egy bálna, Bütyök pedig ember, de ha abból indulunk ki, hogy Mentacukor Larry felesége cukorból van... Akkor bármi megtörténhet.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;

	Cukor mindenhol

	A cukor egy érdekes dolog a sorozatban. Mindeki odavan érte és szívesen fogyasztja, vagy éppen kincsként őrzi. Valamiért nagyon nagy becsben tartják. Valószínűleg ennek az is az oka, hogy egy rajzfilmről beszélünk, amit elsősorban gyerekek számára készítettek, másrészről pedig... vicces és a való életben is szinte mindeki odavan az édességekért. Éppen ezért olyan nagy dolog a Cukor-sziget is, ahol minden cukorból van, üdítő folyik a cukor sziklákon, stb. A szereplők a "kocsmában" is cukrot isznak / esznek és vannak olyanok is, akik kincsesládában tartják, Bütyök kapitány is folyton juharszirupot iszik és véleménye szerint egy kalandor teste nem is vesz be mást, csak a cukrot. Lady Pénzeszsák palotája pedig egyenesen cukorból készült. Kicsit furcsa, hogy éppen a cukor az, ami ilyen fontos szerepet tölt be a karakterek életében, de vicces és valamiért nem tűnik idegennek a sorozat környezetében, hangulatában.

	A történet mellett a látvány is igazán élvezhető. Imádtam a rajzstílust, még akkor is ha néha túlontúl részletes volt, nyilván csak a komikus hatás kedvéért. A vízfestékszerű hátterek, az animációk mind-mind rettenetesen jól megteremtették a hangulatot. Néha beszúrtak a készítők valódi színészeket vagy képeket valódi tárgyakról, de olyan sokszor nem fordult elő. Ha már emlegettem a részletességet, előfordult, hogy gusztustalanságig részletes közeli képeket láthattunk karakterekről vagy tárgyakról. Valamiért ez engem nem zavart. Jól beleillett a hangulatba, hozta a sorozat stílusát és humoros volt. Viszont egy dolgot nem tudok megbocsátani... azt a szem nélküli macskát. Nem fér a fejembe, hogy hogyan a fenében engedték ezt leadni a tévében ráadásul gyerekeknek. A pestises lakosok se volt semmi vagy a gusztustalan, részletes képek, de azokat humor forrásképp kaptuk meg, ez a macska viszont... Nightmare fuel. Mikor először megláttam a tévében, konkrétan frászt kaptam. Lehet csak én reagálom túl, de az a macska tényleg ijesztő, főleg, hogy jump scare-ként az ember arcába vágják. Aki kíváncsi, annak (nagynehezen) belinkelem a cicát: [Így nézne ki.] Örökre beleégett az elmémbe.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Még egy dolog, amit kiemelnék, vagyis kettő, a zene és a szinkronok. A zene igazán illeszkedik a sorozat témájához és hangulatához, igazi "matrózdal hangulatuk" van, ami csak fokozza az élményt. A szinkronok pedig számomra nagyon megnyerőek voltak. Nem ismerem az eredeti angol szinkront, de a magyarral teljesen meg vagyok elégedve. Azért is emelem ezt ki ennyire, mert miközben néztem a sorozatot, megfogalmazódott a fejemben néha, hogy egy-egy szituációban hogy a fenében voltak képesek ilyen jól átadni a helyzetet. Aztán még ott voltak a nevetések is. Te jó ég, némelyik karakternek eléggé furcsa nevetése van, mondjuk ott van például egyből Nyomi nagyon magas, idióta nevetése vagy Mentacukor Larry nevetése. Néha olyan debil, elmebeteg hangokat kellett kiadniuk a szinkron színészeknek, hogy nem tud az ember mást tenni, csak elmosolyodni rajta, komolyan. De itt még nem áll meg a dolog, néha még éneket is kapunk, nagyon ritkán, de kapunk. Szóval minden elismerésem a szinkron színészeké, mert művészet volt ezt így előadni.

	Összességében mondhatom azt, hogy egy igényes és szórakoztató műsorról van szó. Persze nem mindenki számára. Vannak benne olyan témák amiket lehet nem mindenki szeret egy rajzfilmmel, tv műsorral kapcsolatban de szerintem ezekkel sosem túloz. Mondjuk a feljebb is említett gusztustalanabb képek esetében. Nyilván vannak erősebb és gyengébb részek is, de igazából ez minden sorozattal így van. Az első évad első fele kicsit laposabban indul, de úgy a 15. résztől elszabadul az egész és igazán élvezhető már. A 3. évad vége viszont megint laposabb lett véleményem szerint, az utolsó rész pedig eléggé elsietettnek tűnt ami kicsit elkeserített. Az viszont kellemesen meglepett, hogy kapunk egy karácsonyi különkiadást és hogy ez a rész sem hagyományos, teljesen a sorozat hangulatára, témájára van szabva. Tényleg, eszméletlen az egész sorozat, bennem mindenképpen egy őrült és szórakoztató műsorként marad meg amit később is szívesen veszek majd elő.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #11]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503666</link><pubDate>2023-12-27 16:55:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Régen voltam erre... Köszönhető ez az ünnepnek, a folytonos fáradtságnak és a sok fejfájásnak. De igyekszem nyöszörögni valamit.

	

	A dupla részes Persona 2 után valami egyszerűbbre vágytam, így előszedtem egy&nbsp;FDS&nbsp;kaland játékot, ez volt a Seirei Gari. Egy mászkálós, egyszerű puzzle kitalálós, barátnő megmentős játékról van szó. Hát, nem lett egy meghatározó élmény az életemben, de néha szeretek csak úgy leülni ilyen kis egyszerűbb játékok elé is.

	Aztán visszatértem kicsit a Persona vonalra és előszedtem ismét a Shin Megami Tensei - Persona-t (PSP). Igen, egyszer már kijátszottam, de! Akkor teljesen kimaradt az életemből a Snow Queen Quest. Mivel azt beszélik, hogy a Persona 3. részében vannak utalások erre a részre, így kíváncsiságból előszedtem, hogy mikor látni kell ezeket az állítólagos utalásokat, akkor lássam is őket. Az meg a másik, hogy ez lényegében egy teljesen különálló történetszál az alap felállástól. Mellesleg az első SMT Persona játék PS1-re jött ki, ez a PSP verzió egy remake.

	Ez után nem nagyon tudtam mit akarok valójában, így random beraktam a Zenoniat (PSP). Olyan cuki volt a grafika, na meg akció RPG is, kicsit már vágytam valami változatosságra a körökre osztott harcok után. Valamire, ami aktívabb. Nos, ilyen téren nem is csalódtam a játékban. Meglepően érdekes annak ellenére, hogy a legtöbb esetben kiszámítható. Nem egy olyan játék, ami valami újdonságot mutat vagy amitől leesik az ember álla, de arra éppen jó, hogy elszórakoztassa és lekösse a figyelmét.

	A következő egy Ys játék volt, a Ys IV - Mask of the Sun (SNES)! Imádom a Ys játékokat és ideje volt már előszedni még egyet. Igaz mikor elkezdtem eléggé gyorsan le is raktam, de valahogy csak rávettem magam a folytatásra és nem is bántam meg! Ez a játék sorozat számomra mindig is különleges marad, fantasztikus.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	&nbsp;

	Seirei Gari&nbsp;vagy Ghost Hunt. Nem sok mindent tudtam erről a játékról mikor előszedtem. Volt már dolgom mászkálós, puzzle megfejtős FDS játékkal, így tudtam mire kell számítanom, ezt pedig meg is kaptam. Néha csak jó ilyen egyszerű játékokat előszedni és kikapcsolni kicsit az agyunkat vele. Igaz voltak benne puzzle részek, de ezeken konktéran gondolkodni sem kellett, olyan egyszerűek voltak. Kivéve egyet, a vége felé. Igazából nem értettem honnan kellett volna azt kitalálnom, de biztosan lemaradtam valamiről. A lávás részről beszélek, bár gondolom senki nem ismeri a játékot, szóval feleslegesen utalgatok. Mindegy.

	A játék egy születésnap megünneplésével kezdődik ahol jelen van Mike, a barátnője Miu, és a lány nagypapája. Mindhárman jól szórakoznak, de aztán elsötétül minden és a semmiből felbukkan Rosencreutz, akinek halottnak kellene lennie! A férfi sikeresen elrabolja Miut és halálosan megsebesíti a nagypapát. Mike megpróbál kiállni a démon ellen, de nem sokra megy vele, Rosencreutz kiüti, később pedig egy klinikán ébred ahol találkozik egy Prof. Kiyojo nevű férfival aki érdeklődik a története iránt és hajlandó segíteni a fiúnak. Így Mike és a professzor útra kelnek, hogy megtalálják Miut és megállítsák a démont.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Ahogyan írtam, egy egészen egyszerű játékról van szó. Mondjuk egy point-and-click játék milyen is legyen...? Megérkezünk különböző helyszínekre ahol megvizsgálhatjuk a tárgyakat, eltehetünk dolgokat, aktiválhatunk dolgokat, stb. A történet alatt végig ott van velünk Kiyojo, akinek akármikor kikérhetjük a véleményét, habár sok hasznos dolgot nem mondd... A játék hangulata kellemes, az első helyszín, az elhagyatott kúria tetszett a legjobban mert olyan szellemház érzést keltett. A többi helyszín sem volt rossz, de ez valahogy kiemelkedett, már az elején felkelti a játékos figyelmét és meghozza az alap hangulatot. Amit a legjobban utáltam, az a barlang volt a lávával. Egy igazi labirintus, plusz az itt lévő puzzle sem volt egyértelmű, segítség nélkül szerintem rá nem jöttem volna. Összességében egy egyszerű, de mégis minimálisan szórakoztató játék ez, ami ugyan nem lesz utánozhatatlan élmény, de le tudja kötni a játékost.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	És ahogy említettem, Shin Megami Tensei - Persona. Nem mostanában játszottam ki a fő szálat, a SEBEC route-ot, szóval ha valaki belekérdezne mi történt benne, nem biztos, hogy tudnék felelni. De nem is ez a lényeg. A Snow Queen Quest egy alternatív útvonal a játékban ami párhuzamosan fut a SEBEC route-al. Éppen ezért, a karakterek, akik veled voltak első végigjátszáskor a SEBEC alatt, lecserélődtek másokra és ez az elején eléggé zavart. Alapjáraton nem szerettem sem Ayase sem Yukino karakterét. Ayasevel egy idő után megbékéltem, Yukinoval nem tudok, pedig szerencsétlen nem csinált semmi rosszat. Valahogy nem megy. Szerencsére Nanjo és Elly is csatlakoztak, legalább ők mellettem voltak. Nanjo az egyik kedvencem a csapatból a beképzelt és bunkó viselkedésével. Vissza a SQQ-re.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A történet ott szakad ketté, mikor Maki összeesett anyját elviszi a csapat az iskolába. Ekkorra már démonok szállják meg a város egész területét, Maki pedig rejtélyes módon eltűnik a kórházból. A fiatalok aztán megbeszélik, hogy nem hagyhatják magára Makit, elvégre a barátjuk, meg kell találni és segíteni neki, majd felfedni mi a fene is történik. Itt lehetőséget kapunk arra, hogy egy teljesen más irányba menjünk. Az iskolában kering egy pletyka a "Snow Queen" című előadásról amit a dráma klubb tagjai szoktak előadni. Az előadás alatt a Királynőt játszó lány egy maszkot hord, de úgy tartják a diákok, hogy a maszk átkozott, mert valami tragikus dolog történt mindig azzal, aki felvette és eljátszotta ezt a szerepet. Bizonyos feltételek teljesítése után főszereplőnk megtalálja az egyik raktárban a maszkot és elviszi az egyik tanárának, Ms. Saekonak, aki butaságnak tartja az átkot, elvégre ő is eljátszotta ezt a szerepet annak idején és nem lett semmi baja! Ms. Saeko felveszi ismét a maszkot és megtörténik a katasztrófa. A maszkban lévő démon felébred és megfagyasztja az egész iskolát. A démon célja elhozni az "örök sötétséget." A csapat nem tudja mit tehetne, de Philemon ismét a segítségükre van, mint mindig. Ha sikerül összeszedniük a széttört tükör 12 darabját és Ms. Saeko képes lesz meglátni magát benne, felszabadulhat a maszk átka alól. A fiatalok feladata így felkutatni a darabokat, megküzdeni a démonokkal, őrökkel. De a Ms. Saeko felszabadítása csak az első lépés ebben a történetben...

	

	Ending dal

	Nosztalgikus volt előszedni megint ezt a játékot. Igazából élveztem és örültem neki, hogy a Snow Queen Quest ennyire más, mint a fő vonal. Annyi feltűnt, hogy jóval többet kell farmolni és az sem volt vicces, hogy miután beléptünk egy toronyba, nem lehetett kijönni csak a torony teljesítése után. Volt egy-két nehezebb harc, de összességében nem mondanám olyan tragikusnak. Pandoraval a fő szálon annak idején sokkal jobban megszenvedtem, mint most a Királynővel (vagy Nyx vagy Queen Asura, nem tudom hogyan nevezzem). A tornyok, ahonnan össze lehetett szedni a tükör darabjait néhol kiakasztóak voltak, de mindig érdekes volt látni a toronyőrt és megismerni a történetét. Minden toronyőr egy-egy diák volt az iskolából akik ugyan úgy Personakkal harcoltak. Rájöttem arra is, hogy mennyire szeretem ebben a játékban a főszereplőt. Nem tudom miért, pedig még csak nem is beszél, mert így van megírva a karaktere. Lehet a manga az oka, ahol több személyiséget kapott, plusz egy komplett háttértörténetet.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Valami akciódúsabb játékra vágyram, így jött képbe a Zenonia. Nem tudtam róla, de elvileg telefonokra adták ki először, utána kapott PSP portot. Hm, érdekes. Megnéztem a fejlesztőcsapat további játékait és hát... azt hiszem ez a legjobb program amit készítettek. Illetve ennek a folytatása. Egyébként egy koreai fejlesztő csapatról van szó. Végül is nem mondom, hogy rossz volt, csak olyan problémákkal futottam össze benne, amiben általában összefuthat az ember.

	A főszereplőnk egy Regret nevű titokzatos származású fiú, akit annak idején a Holy Knight parancsnok, Dupre vett magához miután megtalálta a harcmezőn a Dragon Clan elleni összecsapás után. A fiú felnőtt, Dupre pedig egy váratlan esemény következtében életét vesztette. Senki nem tudta mi történt vele pontosan. A Dragon Clan úgy tűnik mozgolódni kezdett a háttérben és valamiért igazán fontos nekik Regret. A játék folyamán dönthetünk, hogy a Holy Knightok vagy a Dragon Clan oldalán szeretnénk harcolni. Regret elindul, hogy megtudja mi történt a nevelőapjával és lassan belekeveredik a két fél közötti konfliktusba is.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Már eleve ott fennakadtam, hogy milyen neveket kaptak a karakterek, de valószínűleg egyszerűen csak lefordították a koreai neveket ahogyan voltak. Igazából... aranyos játék, van benne egy-két meglepetés, de egyébként egyszerű a történet. Van egy fő szálunk, amin haladunk végig, közben pedig minden új városban vállalhatunk side questeket amikért EXPt, pénzt meg itemet kapunk. Általában mindig ugyan azt kell csinálni, leölni x ellenséget vagy összegyűjteni valami tárgyat. A side questek legalapabb formáit kapjuk meg. Lehet kicsit unalmas, de igazából nem zavart, mert így is úgy is le kellett ölnöm azokat a szörnyeket a továbbhaladás érdekében. Tulajdonképpen, ahogyan feljebb is említettem, már a játék legelején dönthetünk egy nagyon fontos dologról, ez pedig, hogy kinek segítünk, a Dragon Clan vagy a Holy Knightok. Attól függően változik meg a történet, hogy kinek az oldalára állnuk. Ez a húzás végül is tök jó volt, de mégis azt mondom, hogy nem kezdemén az elejétől a játékot csak azért, hogy végigmenjek a másik úton is. Ezeknek az oka pedig a lassú fejlődés és a sok harc. Komolyan, ettől megőrülök játékokban. Mikor napokig kell farmolni pontokat, csak hogy legyen némi esélyem a dungeonban lévő ellenségek ellen. Én ezt nem bírom. Itt pedig pont az volt a helyzet, hogy nagyon sokat kellett farmolni és ezen még a dupla EXPt adó item sem segített. Aztán a végén már nem is érdekelt az egész, csak arra koncentráltam, hogy végre végigvihessem, így akárhányszor elesett Regret, fizettem. Fizettem, mikor a játék megkérdezte, hogy hogyan akarom folytatni. Mivel a pénzemért cserébe minden további nélkül folytathattam, így megtettem. És még csak nem is csaltam, ezt a játék ajánlotta fel. Így történt, hogy 72. szinten kijátszottam a játékot és baromira nem akarok többet ilyen sok farmolással kínlódni, így hagyom a másik szálat. Egyébként az is érdekes, hogy a legutolsó boss harc után nem lehet menteni meg semmi, csak jön egy bejátszás, aztán visszadob a főmenübe. Öhm, oké...? Egy New Game+ opciónak mondjuk nagyon örültem volna, ha ez létezik, akkor még talán játszottam volna tovább is. De így nem fogok. Aztán voltak még kisebb apróságok, mint mondjuk, hogy az irányítás nem mindig volt a legjobb és nehéz volt eltalálni az ellenfeleket sokszor a helyzetük és a mozgékonyságuk miatt. Ők persze minden alkalommal képesek voltak betalálni nekem.

	De ha ezeket nem vesszük figyelembe, akkor azt kell mondanom, hogy egy elég jó RPG játékról beszélünk. Egyszerű, de jó. Elszórakoztatja, leköti az embert. A grafikát pedig imádtam, csak ne lenne ennyire rikítós. Próbálkoztak némi drámával is a készítők, a legtöbb plot twist mondjuk kikövetkeztethető. Igazából nem kell nagy dologra gondolni, de azt tudja teljesíteni a játék amire elkészítették, hogy szórakoztasson és lekössön.

	A másik, ami úgy tűnik rajtam kívül nem tűnt fel senkinek... Legalábbis ahogy neten nézelődtem, nem emlegette senki. Miért van az, hogy RPG Makeres grafikák vannak a játékban? Nem találtam semmit arról, hogy ezzel a programmal készült volna a játék, szóval elvileg nem szerepelhetnének benne ilyen anyagok. Érdekes. Lehet lemaradtam valamiről.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Végül pedig, Ys IV - Mask of the Sun (SNES). Ahogyan írtam, mikor elkezdtem, nem folytattam azonnal, le kellett tennem egy kicsit. Ennek egyszerű oka van, a nehézségi szint. Lehet az volt a fő baj, hogy totál kómában, félálomban áltam neki és nem érdekelt konkrétan semmi. Az első ellenségeknél problémákba ütköztem és aztán letettem. Aztán később csak nem hagyott nyugodni a tudat, gondoltam ha már elkezdtem, meg végignéztem az összes játék eleji bejátszást, akkor illene azért megpróbálni még egyszer. Tudtam jól, hogy csak az eleje ilyen nehéz, elvégre a NES Ys játékok is pontosan így kezdődtek. Kellett 1-2 szintlépés ahhoz, hogy normálisan el tudjam kezdeni a játékot. Végül csak felvettem megint és valóban így történt. A kezdeti nehézségeken túllépve már nem volt probléma. És ami a legjobb, ugyan azt a hacrendszert használja, mint a NES Ys játékok, imádom ezt a harcrendszert.

	A történet szerint Adol egy segélykérő üzenetet talál, ami egészen Celcetaról érkezett. Az üzenet írójának szüksége lenne egy hősre aki megmenti őket. Adol úgy dönt elutazik Celceta földjére, hogy a saját szemével lássa mi történik ott és segítsen az ott élőknek. Viszont mikor találkozik az üzenet írójával, a lány, Leeza nem igen hajlandó vele részleteket megosztani és elkezd kételkedni abban, hogy valóban jól cselekedett-e azzal, hogy elküldte azt az üzenetet. Adolt persze ez nem tántorítja el, a saját kezébe veszi a probléma megoldását aminek a gyökere visszanyúlik a régmúltra és kiderül az is, hogy Celceta földjének valójában eléggé sok köze van Ys birodalmához és a hírhedt Fekete Gyöngyhöz ami már annyi problémát okozott az első két részben.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Az elején kicsit megdolgoztatja a játékost, de utána már egészen jól lehet vele haladni. Ha minden helyszín elején töltünk egy kis időt Adol fejlesztésével, akkor nem lehet probléma. Nekem személy szerint nagyon tetszett a játék, a grafika is rendben volt és a zene is. Igaz most (szerintem) nem kerültek be olyan dalok a játékba, amik különlegesen emlékezetesek lettek volna, de az biztos, hogy minőségi dalokat hallhatunk, ahogy azt már a Ys játékoktól megszokhattuk. Egy számomra nagyon meglepő dolog is történt, mégpedig az, hogy Adol ebben a játékban beszél! Eddig egy játékban nem szólalt meg, legalábbis amikkel én játszottam, de most végre megtörtént. Igaz nem mondd különleges dolgokat, de akkor is, kellemes meglepetés volt. De nem csak ez. Történt egy jelenet, amiben Adolt kb félholtra verik a rosszfiúk. Whoa. Mindig szeretem az ilyen különleges jeleneteket, ahol megmutatják, hogy a hős sem mindenható és legyőzheteten. Utoljára azt hiszem a Dragon View-ban (SNES) láttam ilyesmit és ott is meglepett. Kis extra, ami bemutatja, hogy igenis veszélyes ellenfelekkel állunk szemben és szükség van a további fejlődésre. A másik meglepő dolog az volt, hogy konkrétan felajánlotta a játék, hogy álljuk át a gonoszok oldalra. Eh? Ha megtesszük, átpártolunk Bammy mellé, nem történik semmi (azon kívül, hogy Adolt egy édes szörnyszerű akármivé változtatja), és így is úgy is meg kell vele küzdeni, szóval... ennek az egésznek nincs semmi értelme. De legalább érdekes mozzanat. Nem sűrűn lehet látni ilyesmit játékokban, nem igaz? Én értékelem ezeket az apró kis ötleteket.

	A térképek továbbra is labirintusok, főleg a játék végi templomok... Komolyan, ezek a részek kiakasztóak. Mikor az ember elvesztette már rég az orientációját, az ajtók / teleportok össze-vissza raknak ki ide meg oda, plusz szörnyekkel kell hadakozni minden teremben, agh! Idegesítő. De legalább itt nem túlozták el ezt úgy, mint a Ys második részében. A Solomon templom maga az abszolút navigációs pokol és szinte az egész játék ott játszódik.

	Hát, ennyit mára. Ahogy tudok, majd jelentkezem mással is. Addig is mindenki vigyázzon magára és élvezze az ünnepeket.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Röviden]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1504001</link><pubDate>2023-12-09 18:34:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	A mai napon egyik kolléganőm átjött és beszélgettünk kicsit én, ő és anyu.

	"Ha én adok valamit, akkor onnantól kezdve nekem az nincs, nem fogom felhánytorgatni folyamatosan, én azt odaadtam mert oda akartam adni. Én azért nem szólhatok."

	Kolléganőm mondta ezt és ez annyira igaz. Viszont észrevettem, hogy sok ember számára ez baromira nem egyértelmű. Nekem is voltak olyan ismerőseim, akik adtak, adtak, adtak, akkor is ha nem is kértem, aztán utána meg ha valami nem tetszett nekik, akkor hozzám vágták, hogy "bezzeg én ezt meg azt megtettem meg ezt meg azt adtam neked!" És? Kértem? Nem. Akkor? Soha nem értettem, hogy miért beszélnek így az emberek, mikor a kutya nem kér tőlük semmit, önmaguktól csinálják. Ha önmagától csinálja, akkor nekem mi közöm van hozzá? Miért engem csesz le? Ha meg már hozzámvágja ezeket a szavakat, akkor valószínűleg nem azért adta azt a valamit, mert szívből szánta és jó szándékkal, hanem mert eleve várt cserébe valamit. Csak azért volt "kedves", mert viszonzást várt, azt, hogy majd később ha kér valamit, akkor ugorjak és tegyem meg neki vagy nézzek el neki dolgokat. Emberek, ez nem így működik. És szerintem egyáltalán nem bunkóság azt mondani az ilyen embernek, hogy "na álljunk meg." Bezzeg ha szólok érte, akkor én vagyok a bunkó meg a szemét. De tudjátok mit? Nem érdekel. Ha nem kérek semmit, akkor ne adjatok semmit. Ha pedig mégis adtok, akkor nem akarom senkitől meghallani, hogy "bezzeg én...!" És ez így nem bunkóság. Kicsit sem. Legyen már bennünk annyi, hogy nem hagyjuk magunkat az ilyen érzelmi manipulátoroknak.

	- Yui
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #97 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503961</link><pubDate>2023-12-02 13:28:05</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	E rémületes időkhöz Mrs. Lovett, rémületes tettek illenek.

	-&nbsp;Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street (Film)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Még mindig nem tudok értelmes címeket kitalálni]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503625</link><pubDate>2023-11-15 16:06:11</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdvözlet.

	Befejeződtek lassan a kerti munkák, néztem filmet is és kiakadtam kicsit. Azt hiszem röviden ennyi.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Az elmúlt időszakban volt időnk arra, hogy kimenjünk a kertbe dolgozgatni kicsit. Kigazoltunk mindent, felástuk az összes részt amit használni szeretnénk majd jövőre. Raktam el magokat is a következő évre. Zöldbab, paradicsom, sütőtök, kétféle napraforgó (hagyományos sárga és dísznapraforgó aminek vörösek a szirmai), fekete paradicsom amit nővéremtől kaptam. Remélem megmaradnak és jövőre életképesek lesznek még... Aztán kipattant egy olyan marhaság a fejemből, hogy nekem kell komposztáló meg magaságyás. Elvégre tégla van, blokk van... úgyis csak ott állnak már évek óta, miért ne? A komposztálót elkezdtem, de nem sokáig jutottam, mert ahhoz, hogy a többi téglához hozzáférjek pakolni kell, leginkább nehéz vas csöveket, amikhez kellene némi segítség. Na meg meg is kell pucolni a téglákat, kivinni talicskával a kertbe, ilyesmi. A piros paradicsomok amiket oda ültettem a tavasszal kissé nyöszörgősen kezdték meg az évet, konkrétan csúcsrothadással, de a sárga paradicsomok viszont nagyon jól érezték magukat. Engem is meglepett milyen sok és szép termést hoztak. Egy kis kezelés után a piros paradicsomok is magukhoz tértek szerencsére. Ha ilyen betegséget véltek felfedezni a paradicsom bogyókon (korai időszakban is felfedezhető), akkor locsoljátok meg őket tejjel. Tej és egy kevés víz, én hetente egyszer adtam nekik egy adagot. Egyébként kálcium hiányról van szó.

	Szóval... azt hiszem haladok valamerre. Már csak azt kell kitalálni mit vessek jövőre. Igen, már most ezen gondolkodok. Persze ez attól függ, hogy sikerül-e kivitelezni az emelt ágyást. Mert nyilván most kezdett el apu is hisztizni, hogy neki PONT kellett volna az a tégla... Jól van, eddig ott állt x évig, nem kellett a kutyának se, most már azt csinálok vele amit akarok, nem érdekel. Nem mindegy, hogy az udvarban vagy a kert végében áll? De mindig ez van. Tele van az udvar minden kacattal, de soha nem lehet semmit felhasználni mert neki az még kell. Az mindegy, hogy ott rohad el, de akkor se nyúlhatunk hozzá.

	A másik agyrém a spanyol meztelencsigák. Én nem tudom honnan jött elő ennyi idén, komolyan, eddig nem voltak sehol, most meg bumm, mindenhol ott vannak! Mi van ezekkel...? Előszeretettel rágták meg az epreket meg a paradicsomot a rohadékok. Jövőre most már felállítok valami csapdát akármennyire is nem akarom megölni őket, nem hagytak más utat. De ahogy olvasgattam, nem csak nekem voltak problémáim velük, az egész országot ellepték.

	&nbsp;

	- - - = = # # # = = - - -

	A horror maraton keretein belül megnézésre került a következő nagy klasszikus, a Halloween (1978). Nagyon nem voltak elvárásaim a filmmel szemben, csak úgy beraktam, mint minden esetben. Őszintén szólva nagy bajom nem volt vele. Kedveltem a szereplőket, Mike Myers alakja pedig... érdekes volt. Ő más szinten van, mint az eddig ismert klasszikus gyilkosok, mint például Freddy, Jason, Ghostface. Bennük fel lehet fedezni némi értelmet, Myers viszont egy olyan alak, akit nem állít meg senki és semmi. Mint egy gép, megy előre egy szó nélkül és vág le mindenkit akit ér. Azt olvastam, hogy a készítő úgy próbálta meg megalkotni az alakját, hogy a nézők ne tudjanak együttérezni, szimpatizálni, kapcsolatot találni vele. Ez pedig rettenetesen érződik is. Ez valamilyen szinten Myers sajátossága és talán ez az egyik legfélelmetesebb benne. Igaz a története kissé érdekes a számomra. Egy elkövetett gyilkosság után örök életre a dilisek közé dugták? Mitől jutott el erre a szintre ez az ember? Erre nem kaptunk választ. Na de majd! Talán a későbbi filmekből kiderül, lehet történt egy-két dolog vele a dilisek között. A változatosság kedvéért most trailert rakok ide a képek helyett.

	

	Úgy bírom egyébként... Laurie sérülten sikít, üvölt az utcán, de nyilván senki nincs sehol az egész környéken... Miért is lenne...?

	Összességében élvezhető film volt a korhoz és a költségvetéshez képest. Úgy értem nem volt túl sok pénzük a készítőknek erre és állítólag az egész forgatást lezavarták 20 nap alatt. Miért van az, hogy régen képesek voltak 20 nap alatt kevés pénzből ilyen bomba siker filmeket csinálni, most meg hosszú évek és milliós költségvetés sem elég ahhoz, hogy összehozzanak egy nézhető filmet? Valamilyen szinten ezért is tisztelem a régi filmeket és azokat, akik akkor azokon dolgoztak. De vissza. Örülök, hogy a dili doki túlélte a kalandot, szimpatikus szereplő volt a főszereplő lánnyal, Laurieval együtt. A két kiskölyök meg nagyon cukik voltak.

	- - - = = # # # = = - - -

	&nbsp;

	Más, egy kicsit most térjünk ki a Halloweenre meg a Mindenszentekre, mert ez az időszak nekem egy pár napos kiakadás sorozat volt.

	Biztosan jópár embernek nem fog tetszeni az, amit most leírok, de... nem tudok vele mit csinálni.

	Először is, a Halloween. Ami engem illet, nekem semmi bajom vele, sőt, igazából szeretem. Nem fogom felsorolni miért vagy mit gondolok róla, mert nem akarok ezer km-es bejegyzést és mert kit érdekel? Csak fogadjátok el a tényt. Eleve imádom az őszt is. A lényeg, ahogyan közelgett az ünnepi időszak, egyre csak elkezdtek előjönni az istenhívők a figyelmeztetéseikkel. Gondolom ez minden évben megtörténik, de valahogy idén jobban szembe jöttek velem az ilyen kiírások. Nem tudom, de azt tudom, rendkívüli módon fel tudják ezzel pörgetni az idegrendszerem. Szerintem mindenki tudja milyen kiírásokra kell itt gondolni. "Ne ünnepeld a Halloweent, mert Sátánista ünnep!", "Ne engedd el a gyermeked a Halloween bulira, mert letérítik Isten útjáról!", "Gyerekeket áldoznak ezen a napon!", "A Sátánt ünneplik ezen az estén!", "MI nem ünnepeljük meg Halloween, mert idegen ünnep!" és hasonló facebook bölcsességek amiket nyilván hozzáértő emberek írtak akik utána néztek a témának és szakirodalommal tudják alátámasztani a kijelentéseiket. Mert... a facebook amúgy is híres arról, hogy tele van ilyen emberekkel. Először is, attól, hogy te nem ünnepled, másnak még lehet. Sőt, tovább megyek. Szerintem amíg normális keretek között, normális viselkedéssel tudunk ünnepelni valamit anélkül, hogy másoknak kárt okoznánk vagy másokat bántanánk, addig akármilyen ünnepet megtarthatunk. Másodszor meg, mi a francnak magyaráznak bele abba, hogy más mit csináljon? Keresztény, és? Akkor gyakorolja a vallását ne azzal bombázzon másokat, hogy mit csináljanak meg mit ne. Attól, hogy köpködi, nem fogják kevésbé szeretni az emberek, sőt, csak saját maga ellen hangol másokat. Én is írkálhatnék minden nap posztot arról, hogy mit utálok és mit kellene betiltani, de kit érdekel? Attól változni fog valami? Nem. Be fogják tiltani azt, amit utálok? Nem. Csak saját magamat pörgetem fel totál hülyeségeken és közben idegesítek másokat is. Megéri? Nem hinném. Őszintén szólva pont ezt csinálom most is, de most megengedem magamnak, mert nem poszolok folyton ilyen kiakadásokat. Meg amúgy is, hogy jön bárki ahhoz, hogy megmondja nekem mit csináljak, csak mert neki X vagy Y a vallása? Pont leszarom, hogy ki miben hisz, nekem ne akarja megmondani senki, hogy mit ünnepeljek meg mit ne. Az ünneplés nálam amúgy is nagyon erős kifejezés, mert őszintén szólva nem ünneplem a Halloweent, csak kedvelem. Nem megyek aznap sehova, nem öltözök be, nem csinálok semmit. De ettől még kedvelem. Nem értem egyesek miért érzik feljogosítva magukat, hogy beszóljanak másoknak meg lenézzék mások vallását meg ünnepeit csak mert ők másban hisznek. Mindenki fogja be a száját és törődjön a saját vallásával odahaza a 4 fal között. Történet vége.

	Aztán jöjjön a Mindenszentek. Ugye az ember kimegy a temetőkbe gyertyát gyújtani, megemlékezni a halottairól, meglátogatni a sírokat. Igaz mi anyukámmal már jópár hete kimentünk összerendezni a helyi temetőben lévő sírt, lefestettük, kigazoltunk, ilyesmi. Oké, eljött az idő, sötétedés környékén indultunk útnak, végre, ebben az évben. Nem mindig van benne a család, hogy olyan későn menjünk, én viszont szertek akkor menni mikor sötétedik mert szerintem nagyon szép, mikor látni a sírokon a sok világító mécsest. Van egyfajta hangulata az egésznek. Olyan ünnepélyes és szép és nekem a sötéttől válik ez az egész esemény teljes egésszé. Szóval ahogyan sétálgattunk a temetőben feltűnt pár dolog. Például, hogy mi a francért kell kb egy egész síremléket felhúzni a halott számára? Értem én, hogy szerették a hozzátartozók, de könyörgöm, ott van egy teljesen márvány sír, meg hozzá egy hatalmas márvány tábla a névvel, meg oszlopok, díszítésnek, meg franc tudja még mi nem. Mintha valami istenséget temettek volna el oda. És annyira kitűnik a többi sír közül, mert persze 2× akkora magasságra meg szélességre is, mint egy hagyományos sír. Elhiszem, hogy gazdagok, de könyörgöm. Komolyan az emberek a temetőben, holtukban sem lehetnek egyenlők? Nem azt mondom, hogy mindenkire csak dobjanak 2 lapát földet és kapjon egy fa táblát, de azért jópáran eléggé nagy túlzásokba esnek mikor ilyen full márvány monumentumokat emeltetnek. Még a temetőben is fel akar vágni a pénzével? Elhiszem, hogy azt akarja, hogy szép legyen, de más sír is szép oszlopok meg x féle dekor márvány szobor nélkül is. Könyörgöm, ez nem verseny.

	A másik meg... tündibündi megy a temetőbe... mit vesz fel? Hát nyilván miniszoknyát meg magassarkút... kabáttal. A földútra, megjegyzem, mert nincs leaszfaltozva nálunk a temető, a hivatalnak biztosan nincs pénze rá, csak a polgármester meg az alpolgármester milliós jutalmaira. Vissza. Azt sem értem, hogy minek kell utcalány stílusban kitipegni a temetőbe, nem hiszem el, kinek akar ott tetszeni ennyire?! Sötétben, főleg. De! A gyönyörű lábait mindenkinek meg kell csodálnia. Anélkül, hogy megnézném, haza se megyek.

	Na, befejeztem a kiakadást.

	És végül... hallgassatok muzsikát. Ezt csak így random hagyom itt.

	

	Az Iron Maiden dalokat nem lehet elég hangosan hallgatni, az ember időről időre mindig kicsit feljebb tekeri a hangerőt.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kedvenc Vocaloid dalok]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501495</link><pubDate>2023-11-03 18:24:03</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv és hello.

	Ez egy "ilyen kedvem van éppen" bejegyzés. Eléggé régóta hallgatok vocaloid dalokat, leginkább covereket (szerintem érthető okokból), de ettől még értékelem az eredeti zeneszerzők és dal írók tehetségét és beletett munkáját. Örülök neki, hogy létezik egy ilyen lehetőség, hogy létezik ez a program és esélyt ad az embereknek az alkotásra ennek köszönhetően pedig sok remek dal született már meg az évek alatt. Igaz mostanában mintha kezdene alábbhagyni kicsit a vocaloid népszerűsége, de ez nem változtat azon, hogy készültek / készülnek vele emlékezetes és jó dalok.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	A listába coverek fognak szerepelni amiket általában hallgatok. Van, hogy több előadótól is meghallgatom ugyan azt a dalt, mert... miért ne? Ha jó egy dal, hát fokozzuk több jó énekessel. Lehet, hogy csak egy videót szúrok be, de más előadókat is megemlítek és feltüntetem az eredeti dalokat is a szerzőjükkel. Így fair.

	&nbsp;

	# Rolling Girl

	Szerintem ha valaki valaha hallgatott vocaloid dalokat akkor ezt ismernie KELL. Talán az egyik legnépszerűbb Miku dal, sok más klasszikus mellett. Én először JubyPhonic angol verzióját hallottam, utána ismertem csak meg az eredetit, majd pár másik covert is belőle. Juby coverét szúrom be ide, lehet azért maradt meg bennem annyira ez a verzió mert így hallottam először. Maga a dal pedig... nos, nem éppen egy vidám dal, de a dallama nagyon pörgős és gyorsan megradag az ember fejében. Nem is tudom... vannak napok amikor fájdalmas hallgatni és végigondolni amiről szól. A zongora fantasztikus és... vicces nézni ahogyan az emberek a komment részlegen azon vitatkoznak, hogy Mikun a videó végén van-e cipő xD Mondjuk nem mondom, valóban fontos részletről van szó.

	+ Eredeti dal: [ wowaka - Rollin Girl (Hatsune Miku) ]

	

	&nbsp;

	# Mind Brand

	Ez az a dal, amihez időről időre visszatérek, mert olyan jól hangzik maga a szöveg és a dallam együtt. Nem csak az angol verzióról beszélek. Most JubyPhonic verzióját szúrom be, de itt hagyom Riu verzióját is mert nagyon tetszik ahogyan énekli, az előadásmódja. Magáról a dalról... Szerintem nem lep meg senkit, hogy egy sötétebb dalról van szó, már csak azért sem, mert Maretu művei általában sötét, nyugtalanító témákat dolgoznak fel. Amivel szerintem nincsen semmi baj, elvégre ezek a dolgok is léteznek a világban attól függetlenül, hogy nem írnak róluk dalokat vagy legalábbis nem olyan sokat. Szerintem szükség van olyan előadókra, alkotókra akik kitöltik ezt az űrt az alkotói világban. Biztosan vannak többen is, csak én nem ástam bele jobban magam a témába. Szóval a Mind Brand egyáltalán nem egy vidám dal, de ahogyan azt már megszokhattuk a japán dalokotól, mégis sikerül ezt eléggé dallamos, jól hangzó módon átadni. Sötét, őszinte és megragad az ember fejében, ezért szeretem annyira.

	+ Eredeti dal: [ MARETU - Mind Brand (Hatsune Miku) ]
	+ Megemlítendő cover: [ Riu - Mind Brand ]

	

	&nbsp;

	#&nbsp;Junky Night Town Orchestra

	Ez annyira vad és pörgős és gyors... ezért imádom. Meg a videó egyszerű, de mégis mutatós stílusa is tetszik. Őszintén szólva addig nem is tudtam, hogy ki csinálta és melyik vocaloiddal, amíg ehhez a bejegyzéshez utána nem néztem. Tudtam, hogy vocaloid dal, de nem tudtam ennél többet róla, ami... érdekes kicsit. Eléggé meglepett, hogy egy Len dal, az meg méginkább, hogy milyen magasan használja Surii Len hangját. Szerintem kicsit mélyebben máris jobb lenne. A dalt először Meychan videói között láttam meg. Valamiért felkeltette a figyelmem, már a cím magában eléggé figyelem felkeltő. Maga a szöveg, a jelentés, kicsit elgondolkodtató és érdekes, de ami igazán magával ragadó az a dallam és erre csak rájön Meychan remek előadásmódja. Ezért szúrom ide be az ő verzióját. Igazán lendületes dal.

	+ Eredeti dal: [ Surii - Junky Night Town Orchestra (Kagamine Len) ]

	

	&nbsp;

	# Ghost Rule

	Nem tudom miért szerettem meg annyira ezt a dalt. Angol és japán covereket is szoktam belőle hallgatni, éppen amihez kedvem van. Nagyon tetszik a káosz a dal vége felé, ez a csúcspontja, a legjobb rész. Eléggé régóta hallgatom és mikor meglátok belőle egy újabb, szimpatikusabb covert, akkor meghallgatom azt is, remélve, hogy valaki eltalálja azt az őrült részt a végén és sikerül jól átadnia. Általában az a bajom, hogy a legtöbb előadó olyan laposan adja át ezt a részt, még akkor is, ha egyébként a dal többi része nagyon jó. Nem egyszerű megtalálni a megfelelőt. Most Alfakyun. verzióját szúrom be, mert a japán verziók közül szerintem az övé hangzik a legjobban, plusz itt hagyom JubyPhonic angol coverét, mert az angol fronton viszont (szerintem) neki sikerült a legjobban átadni az őrületet a végén. Meg egyébként is, mindenki ezt az üvöltést részt szokta összehasonlítani a verziók között, hehe.

	+ Eredeti dal: [ DECO*27 - Ghost Rule (Hatsune Miku) ]
	+ Megemlítendő cover: [ JubyPhonic - Ghost Rule (angol) ]

	

	&nbsp;

	# Hibikase

	Először nem is az eredeti verziót ismertem meg a dalból, hanem 96Neko&nbsp;és Umetora arrange verzióját, amit most be is szúrok ide. Számomra ez a legjobb verziója a dalnak. Az eredeti sem rossz, mármint az eredeti hangszerelés, de mégis 96Neko verzióját szoktam a legtöbbet hallgatni. Más a hangulata a kettőnek. Azért itt hagyom Reol előadásában is, aki az eredetit énekelte fel ismét, megjegyzem, nagyon jól és nagyon élvezhető módon.

	+ Eredeti dal: [ Reol &amp; Giga-P - Hibikase (Hatsune Miku) ]
	+ Megemlítendő cover: [ Reol - Hibikase ]

	

	&nbsp;

	# Drop Pop Candy

	Ez annyira cuki! Szeretem ezt a dalt, mert mindig képes felvidítani. Olyan jó a dallama, pörgős és vidám, a videó pedig nagyon aranyos, awww. Azt hiszem ez az oka annak, hogy annyira szeretem. JubyPhonic csatornáján találtam még... sok éve és így kezdtem el hallgatni, Így Juby és Kuraiinu verzióját szúrom ide be. Több előadótól is meghallgattam már, de messze az ő verziójuk tetszik a legjobban. Mondjuk a Juby - Rachie verzió sem rossz. Bármikor meg tudom hallgatni, az idő folyamán valahogy különlegessé vált számomra ez a dal, ahogyan írtam feljebb is, képes felvidítani valamiért..

	+ Eredeti dal: [ Reol &amp; Giga-P - Drop Pop Candy (Megurine Luka &amp; Kagamine Rin) ]

	

	&nbsp;

	# Panda Hero

	Ennek a dalnak a szerzője Hachi, rendes nevén Kenshi Yonezu. Mostanában eléggé híressé vált, régebben jópár Vocaloid dalt szerzett, ezek közé tartozik a&nbsp;Musunde Hiraite Rasetsu to Mukuro vagy a&nbsp;Matryoshka. Mindkettőt szeretem. Ezt a dalt akkor hallgattam meg először, mikor a profilján nézelődtem és megláttam. Meglepődtem, hogy az ő nevéhez köthető. Láttam már előzőleg is erre-arra a dalt, de különösebben nem keltette fel az érdeklődésem. De csak belehallgattam, mert olyan sokszor szembejött velem és láttam milyen népszerű. Mi ez, amiről nem tudok?! Először nem is igazán tetszett meg, de ahogy egyre többet hallgattam, egyre jobban megszerettem. Igaz ekkor már a covereknél tartottam. Tetszik, hogy olyan pörgős és dallamos. Lehet hülyeség ezzel érvelni egy... dalnál, de na. Nem olyan gyorsan, de nagyon megszerettem. Most Megatera verzióját szúrom ide be, mert tetszik ahogyan a hangját használja, igazán élvezetessé teszi a dalt. De itt hagyom luz, nqrse,&nbsp; Soraru és Mafumafu verzióját is mert szerintem igazán különleges. Négy nagyszerű énekes áll össze egyetlen coverhez, amit pedig külön imádok benne az nqrse rap része amit hozzáírt a dalhoz.

	+ Eredeti dal: [ Hachi - Panda Hero (GUMI) ]
	+ Megemlítendő cover: [&nbsp;luz &amp; nqrse &amp; Soraru &amp; Mafumafu - Panda Hero&nbsp;]

	

	&nbsp;

	# ECHO

	Nagyon régóta ismerem ezt a dalt és mindig is imádtam, hogy olyan... kaotikus? Nem is tudom. Nem sok szöveg hangzik el benne, mármint nem túl változatos és tartalmas, de ettől függetlenül magához a dalhoz igazán illik ez a rövid és lényegretörő szöveg. Miért mindig azoknak a daloknak a legjobb a dallama amik a leginkább depressziósak?! Már megszokhattam volna.&nbsp;Mafumafu és nqrse verzióját szúrom most be ide mert... nqrse rappel, Mafu pedig üvölt... kell ennél több?! De nem tagadom, nqrse rap része sokat hozzátesz nekem a dalhoz. Itt hagyom még Noir verzióját is (arra mondjuk nem jöttem rá, hogy Noir maga kicsoda / micsoda), mert ez volt a legelső verzió amit hallgatni kezdtem még... sok éve. Érdekes, mert így ismét rákeresve alig találtam meg, nem tudom annak idején hogyan kötöttem ki annál a verziónál.

	+ Eredeti dal: [ Crusher - ECHO (GUMI) ]
	+ Megemlítendő cover: [ Noir - ECHO ]

	

	&nbsp;

	# Bitter Choco Decoration

	Őszintén szólva már nem is tudom hogyan találtam rá erre a dalra. Tényleg nem. Azt sem tudnám megmondani, hogy angol vagy japán nyelven hallottam először. Láttam, hogy YT ajánlatában szerepel, éppen random kattingattam erre-arra, gondoltam a háttérben elhallgatom, akármi is legyen ez. Aztán megtetszett, nem is kicsit. Azóta valahogy különleges helyet foglal el a szívemben ez a dal, habár a szövegével annyira nem tudok azonosulni, így valószínűleg más oka van. Nem tudom mi, de nagyon szeretem. Lehet a hangulat az oka, kissé fájdalmas, kissé sötét és kegyetlenül őszinte.&nbsp;Rachie angol coverét hagyom itt, mert annyira tetszik ahogyan énekli, viszont megemlítem Yuu Miyashita japán verzióját is. Érdekesség, de maga a dalszerző, syudou is felénekelte.

	+ Eredeti dal: [ syudou - Bitter Choco Decoration (Hatsune Miku) ]
	+ Megemlítendő cover: [&nbsp;Yuu Miyashita - Bitter Choco Decoration ]

	

	&nbsp;

	#

	Kiírnám ennek a dalnak a címét... ha lenne. De nincs. Még az alkotó nevét sem ismerjük, csak a csatornáinak a nevét. Azok is úgy vannak elnevezve, hogy anonimítást tükrözzenek. Milyen titokzatos. Rachie videói között bukkantam rá erre a dalra és nagyon megfogott. Aztán elkezdte YT ajánlani az eredetit, szóval átmentem az eredeti feltöltő oldalára és megnéztem mi a fene folyik itt, hogy... se az ő nevét nem látjuk, sem pedig a dalainak nincsen címe?! Egyrészről valóban sikerül így rejtve maradnia, másrészről meg igenis kitűnik és felhívja magára a figyelmet. Már ha valaki éppen összefut vele az ajánlások között. Aztán ahogyan nézelődtem és olvasgattam kicsit a kommentek között is, kiderült, hogy a feltöltő részéről ez valami tribute channel egy barátja számára aki zenét csinált, de nem akart híres lenni, ezért nincs semminek címe, hogy ne lehessen rákeresni. Okos megoldás, nem mondom. Aztán a másik dolog ami felkeltette a figyelmem az az, hogy ezek a dalok többnyire japán urban legendeket dolgoznak fel. Ez tetszik. Ez a dal is ilyen, amit most ide beszúrok, a "Kisaragi Station" c. urban legendből merít. Ezért páran elnevezték így a dalt. Ha valaki kíváncsi hogyan is hangzik az eredeti történet, akkor itt hagyom ezt a linket: [2ch: Kisaragi Station] vgperson fordítása az eredeti szöveg alapján. Ide most Rachie verzióját szúrom be, mert az övét találtam eddig a legjobbnak.

	+ Eredeti dal: [ XYXYZ - "&nbsp; &nbsp; &nbsp;" (flower &amp; Hatsune Miku)&nbsp;]

	

	&nbsp;

	# Eh? Ah, Sou

	Alfakyun. videói között nézelődtem mikor kiszúrtam ezt a dalt. Tudtam, hogy nem mai darab és azt is, hogy eléggé híres, szóval adtam neki egy esélyt. Imádom a zongorát és ahogyan Alfakyun. előadja. Más verziókat is meghallgattam, de messze ez a legjobb (szerintem) amit találni lehet. Nem tudom mondjuk miért, hiszen ahogyan említettem nem mai. A lényeg, hogy sokáig megragadt a fejemben és azóta igazán megszerettem. Ez egy olyan dal, amit bármikor meg tudok hallgatni és mindig örülök neki mikor random feldobja a zenelejátszó. A videónak is van egyfajta retro hangulata a számomra, ne kérdezzétek (pedig 2010-es dal!), tetszik mondjuk ahogyan megrajzolta az alkotó Mikut. Lila hajú Miku.

	+ Eredeti dal: [ Chouchou-P - Eh? Ah, Sou (Hatsune Miku &amp; MAYU) ]

	

	&nbsp;

	# OGRE

	Megint egy nagyon random felfedezett dal. Néha szeretek csak úgy böngészgetni nem túl felkapott, nem túl népszerű, kevés nézettséggel vagy videóval rendelkező előadók dalai között, ami abból a szempontból is nagyon jó, hogy az ember felfedezhet ilyen csodákat, mint ez. Eddig halvány foglalmam sem volt róla, hogy Utsu-P készített egy ilyen dalt is, pedig milyen jó! Nem tudom miért nem híresebb, bár ahogy nézem mintha elkezdték volna felkapni az emberek, a cover készítők. Ami itt hagyok az most Riu verziója, ami igaz jóval vadabb, mint az eredeti, de ezt imádom benne. Úgy tűnik szeretem azokat a dalokat amikben üvöltenek, hm. Ez már csak ilyen. Több covert is hallgattam belőle, de számomra a legtöbb olyan... "vérszegény" volt, nem éreztem bennük az energiát, ebben viszont megvan minden, amit imádok. Miku verziója ezzel szemben... egyszerűen csak cuki.

	+ Eredeti dal: [ Utsu-P - OGRE (Hatsune Miku) ]

	

	&nbsp;

	~.oOo.~

	Első körben ennyit szeretnék ide beszúrni. Azért írom így, mert nyilván ennyiben nem merülnek ki a kedvenc vocaloid dalaim és lehet, hogy a jövőben lesz még 1-2 rész. Amúgy sem akartam hosszú bejegyzést a beágyazott videók miatt. Nos, zárok, mindenki vigyázzon magára és hallgassatok sok zenét, mert jót tesz a lelketeknek.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #96 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503711</link><pubDate>2023-10-24 09:16:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	- Yossarian? Ki az isten az a Yossarian? Különben is miféle istenverte rohadt név az, hogy Yossarian? Nem ő az a pofa, aki berúgott, és múlt éjjel a tisztiklubban kikezdett Korn ezredessel?
	- Ez Yossarian. Különben asszír.
	- Az hát, őrült kurvapecér.
	- Nem olyan őrült - mondta Dunbar. - Megesküdött rá, hogy nem fog Bolognára repülni.
	- Nahát, éppen ezt mondom én is - válaszolta doktor Stubbs. - Lehet, hogy ez az őrült kurvapecér itt az egyetlen, akinek maradt még egy cseppnyi esze.

	- A 22-es csapdája (Joseph Heller)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Új játék ismertető: Castlevania - Symphony of the Night]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503556</link><pubDate>2023-10-12 13:01:07</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Ez az a játék amit már vagy 100× kijátszottam, valahogy mégsem írtam róla soha ismertetőt. Sok CV játékról írtam, de erről nem. Nem tudom hogyan maradhatott ki, pedig az egyik kedvencem. Most bepótoltam ezt a kis lemaradást már csak a saját lelki békém miatt is, itt a Castlevania -&nbsp;Symphony of the Night, ami ennyi év után is egy fantasztikus platform játék, kötelező a műfaj kedvelőinek.

	

	
		
			
				Platform, vámpír, kastély, szörnyek, akció
			
				1997, PlayStation
			
				Hossz: Közepes
		
		
			
				Szerkesztő értékelése:&nbsp;&#9679;&#9679;&#9679;&#9679;&#9679;
		
	


	Tovább a cikkhez &gt;&gt;
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #10]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503549</link><pubDate>2023-10-02 15:35:02</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Eh, az igazság az, hogy nagyon nem haladtam játékokkal mostanában. Pedig időm lett volna rá. Nem tudom. De nézzük mi történt eddig.

	

	Mivel befejeztem a Persona sorozat 2. részének első felét, így következett a folytatás, a Persona 2 - Eternal Punishment (PSX)! Először kicsit furcsa volt, hiszen lényegében lecserélődött majdnem az egész csapat, de a végére egészen magával ragadott és... egy igazi élmény volt ez a játék. Igenis megérdemli a hírnevét. Elképesztő. Komolyan.

	Ez után nagyon véletlenszerűen beraktam egy... oktató játékot. Ez volt az Art Academy (NDS). A program kihasználja a Nintendo DS adta lehetőségeket és így próbálja meg a felhasználót rajzolásra, festésre tanítani. Nem találkoztam még ilyennel, engem megnyert.
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	~.oOo.~

	Az Innocent Sin után kötelező volt elkezdeni az Eternal Punishmentet is, mert így lesz kerek egész a történet. Még akkor is ha a két játék konkrétan két teljesen különálló valóságban játszódik. Furcsán hangozhat, de aki ismeri a történetet, az megérti miről van szó.

	Ahogyan írtam feljebb, majdnem az egész csapatot lecserélték amit először furcsáltam és nem is tudtam nagyon megbarátkozni az új tagokkal, mondjuk Ulala meg Baofu egészen érdekesek voltak. Aztán lassan elkezdett összeállni a kép, kirajzolódni mindenki szerepe, mindenki helye a csapatban és bamm, egyszerre csak tökéletes lett minden. Most már nem tudnám úgy elképzelni ezt a játékot, hogy nem látom viszont ezeket a karaktereket. Annak pedig nagyon örültem, hogy az előző játékban felbukkant csapat is megjelent. Egy nagyon érdekes csavart is kaptunk azzal, hogy ezúttal Maya lett a főszereplőnk, ő lépett a silent protagonist szerepébe Tatsuya helyett. Az előző játékban Tatsuyát irányíthattuk és Maya beszélt. Először hiányzott Maya és a batorító szavai amiket az első játékban megszokhattunk tőle, de így, hogy Tatsuya kikerült a néma főszereplő szerepből, megismerhettük kicsit jobban őt is, ami viszont nagyon tetszett.

	A helyszín ismét Sumaru városa, látszólag minden a megszokottnak tűnik, de néhány különös eltérés mégis arra enged következtetni, hogy ez a város más, mint amit az első játékban megismerhettünk. A főszereplőnk ezúttal Maya Amano, aki furcsa, de mégis ismerős helyzetekbe kezd belekeveredni. A pletykák újra elkezdenek valósággá válni, régi ellenfelek bukkannak fel új szerepkörben és megjelenik Tatsuya, aki úgy tűnik sokkal többet tud, mint amennyit elárul. Maya és csapata elindul, hogy végére járjanak az eseményeknek amik egyre csak közelebb sodorják a várost a káoszhoz és kiderítsék mi köze van ehhez a maffiának, a külügyminiszternek, a legújabb jövendőmondó módszereknek és a démonoknak. A résztvevőket továbbra is szemmel tartja az egyetemes gonosz, és végül az is kiderül, hogy ami ehhez az állapothoz vezetett nem volt más, csak egy "ártatlan bűn."

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A másik dolog, ami egyből szemet szúrt a játék elején, hogy a csapatunk felnőtt korú karakterekből áll. Ez adott némi komolyabb tónust az egész történetnek. Nem iskolások, tinik szerepeltek ezúttal, felnőtt emberek, akik ennek megfelelően mérlegelték az eseményeket és hoztak döntéseket. Például Baofu a hacker tudományát és a tajvani maffiával kapcsolatos tudását használta a csapat javára, míg Katsuya a rendőri rangjával intézkedett mikor úgy hozta a helyzet.

	Az előző részhez képest megváltozott a demon contact rendszer is. Eddig egy karakter négyféle módon szólíthatott meg egy démont, most mindenkinek csak egy parancsa volt, de megjelentek a csoportos kontakt lehetőségek. Végül is jó ötlet volt, voltak szórakoztató kontaktok, párosítások a karakterek között. Még mindig imádom a démon contact rendszert. Ilyen módon kapcsolatba lehet lépni az ellenséges démonokkal és beszélgetni velük aminek vagy lesz valami hatása vagy nem.

	A történet, ahogyan írtam, elképesztő. Mély és elgondolkodtató, szépen kifejti a karaktereket és végignézhetjük ahogyan megbírkóznak a múltjukkal, a bűneikkel, a saját sötétségükkel. A vég pedig... kissé keserédes, ahogyan az Innocent Sin vége is az. Tatsuya története eléggé szívszorító volt, mikor elkezdtem az első játékot nem gondoltam, hogy ennyire meg fogom őt szeretni. Persze a többiekkel együtt. Maya a női főszereplők királynője, nem sok olyan remek női főszereplőt látni játékokban, mint amilyen ő.

	Itt hagyom ezúttal a PSP openinget egészen egyszerűen csak azért, mert szerintem hangulatosabb, mint az eredeti PSX opening. ... És mert ebben szerepel Philemon és az összes initial / ultimate persona amit a szereplők használnak.

	

	Összességében, hihetetlen jó játék. Megvannak a maga nehézségei és idegesítő dolgai, hiszen minden játéknak vannak, de ettől eltekintve kiemelkedő és mindekinek ajánlom.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	A következő amit előszedtem az Art Academy volt. Igazából csak kíváncsiságból kezdtem neki, de meglepően jónak bizonyult.

	Egy oktatóprogramról van szó, amit a Nintendo DS-re adtak ki kihasználva a konzolhoz tartozó stylust. Különböző tananyagokat csinálhatunk végig, ehhez pedig egy oktatót is kapunk Vincent személyében. Minden anyagnál elmagyarázza, hogy mit fogunk csinálni, hogyan fogjuk csinálni, megmutatja az eszközeinket amik kelleni fognak és elmondja azt is mire használját ezeket a ceruzákat, ecseteket az alkotás alatt a művészek. A feladatok megoldása közben végignézhetjük ahogyan Vincent lépésről lépésre lerajzol, lefest egy képet és mellette mi is csinálhatjuk. Közben elméleti anyagot is kapunk, elmondja, hogy egy-egy technikát melyik festő, alkotó használta, hogyan használta és ennek mi köze van a jelenlegi leckéhez.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Őszintén szólva sokkal többet kaptam ettől a programtól, mint az elsőre vártam. Azt hittem egyszerűen csak rajzolgatni kell, de nem, konkrét "órákról" van szó témákkal, feladatokkal, elmélettel és gyakorlattal. Whoa. Azt mondjuk nem tudom, hogy a valóságban ezek a feladatok mennyire állják meg a helyüket, úgy értve ha konkrétan papíron alkalmazzuk őket, de mindenesetre hasznos tanácsokkal, tippekkel látnak el alkotás közben. Még valami, lehet, hogy digitális formában történik az alkotás, mégis a hagyományos technikákat, megoldásokat mutatja meg. Nem úgy kell gondolni erre, mint mondjuk egy digitális rajzprogram esetében, hogy van visszavonás meg rétegek. Nem. Nincs. Itt radír van, ha meg a festést szúrtad el, hát... old meg azt is. Van ecseted meg festéked.

	A fő tananyagok után megnyílnak plusz leckék is, amik gyakorlásra vannak. Ezekben a plusz leckékben már egyedül vagy, magadra vagy hagyva, szabadjára vagy engedve. Vincent maximum csak főbb pontokban mondja el mire kell figyelned és mik a lépések, de azt csinálsz végül is, amit akarsz. Mondjuk az órák alatt is, senki nem fogja leellenőrizni, hogy mennyire hasonlít a képed az eredetire. A képeket, amiket rajzolsz, festesz, le is mentheted a gelériába és akármikor visszanézegetheted őket.

	Én nagyon meg vagyok elégedve ezzel a programmal, tényleg az alapoktól kezdi és megpróbál egyre nagyobb, de mégis teljesíthető kihívásokat állítani a művészek elé úgy, hogy közben azért fogja a kezüket is és az ember tényleg azt érzi, hogy tanul valamit, hogy nincs magára hagyva a problémával.

	Ennyit mára, tudom nem sok. Sajnos. Kicsit most eltávolodtam a játékoktól, de mentségemre szolgáljon, hogy a szabadidőm nagyrészében mostanában vagy a kertben voltam, vagy a házban pakoltam, takarítottam. Egy csomó játék van még a fejemben amit szívesen előszednék és folyamatosan szerzek is be újabbakat. Majd meglátjuk mi lesz. Addig is, mindenki vigyázzon magára.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rémálom az Elm utcában III. - Álomharcosok - 2. rész -]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503437</link><pubDate>2023-09-20 21:23:14</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	És mivel olyan sokat írtam, hogy GP nem tudja kezeni, itt folytatódik a film véleményezése!
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Aztán a karakterek. Az első a csapatból, akivel találkozunk, az Kristen. Én nagyon szerettem Kristen karakterét, igazán szórakoztató volt nézni a kilengéseit. Egyszer félénk, aranyos lány, aztán teli tüdővel sikít, mint az őrült. Ahogyan előzőleg is említettem, Kristen talán többet sikít, mint beszél az egész történet alatt. Taryn először érdekes volt, de miután jobban belemenünk a történetbe, lehetett látni, hogy jóval felelősségteljesebb, mint ahogy elsőre kinéz. Rajta lehetett látni, hogy aggódik a többiekért és próbál jó csapatjátékos lenni, csak a jelleme volt kissé lázadó, amivel igazából nincs is baj, illett ez a viselkedés a karakter háttértörténetéhez. Aztán itt van nekünk még az utolsó lány a csapatból, Jennifer. Azt hiszem ő fogott meg a legkevésbé a lányok közül és nem csak azért, mert olyan keveset szerepelt. Úgy külnösebben nem volt benne semmi, ami negatív érzéseket kellett volna, de valahogy mégis. Lehet, hogy a színész játéka, vagy a karakter jelleme... Nem tudom. Jennifer annyira nem került közel a szívemhez. Áttérve a fiúkra, először is Phillip. Csak mert őt veszítjük el először... Éppen ezért nagy hatást nem is hiszem, hogy gyakorolt volna bárkire. Tetszett, ahogyan az első foglalkozáson megemelte a hangját és beszólt Dr. Simmsnek, a halála / rémálma pedig eszméletlen volt. Nos, többet nem is tudok hozzáfűzni Philliphez, gyorsan elveszítettük. Joey, a visszahúzódó néma srác... Az ő karaktere megnyert mert... nos, aranyos volt és talpraesett ha arról volt szó. Gondolok itt az első halálesetre, amikor megpróbált segíteni azzal, hogy felvert mindenkit. Azonnal kapcsolt és azonnal cselekedett annak ellenére, hogy milyen állapotban volt és milyen hátrányai voltak a többiekkel szemben. Az egyetlen gyenge pontja úgy tűnik a szexi nővérke volt, heh. Őszintén szólva ez is aranyos volt, ahogyan teljesen bele volt zúgva abba a nővérbe. Will is igazán szimpatikus karakter volt, nem tudom miért. Ő is kész volt a harcra és eléggé csendes fiúnak is mondható. Meg aranyos volt ő is, főleg ezzel a wizard master dologgal. Igazi kocka, rokonlélek, én megértem. Na meg ő volt az is, akinek sikerült meglepnie Freddyt az álombéli erejével. Ez már valami. Aki pedig nem igazán nyerte el a tetszésemet az Kincaid volt. Először is, miért volt folyton ilyen feszült ez a gyerek? Az sem tette szimpatikusabbá, hogy Phillip halála után kb semmit nem érzett, csak dühöngött és állítgatta, hogy Phillip azért halt meg mert gyenge volt. Annak ellenére, hogy pont, hogy MIATTA halt meg a fiú! Agh. Ha akkor felkeltette volna, vagy legalábbis megpróbált volna tenni valamit, akkor nem lennék ennyire ellenséges vele, de le se szarta és utána se izgatta Phil halála. Oké, a srác alvajáró volt, de tudta mindenki milyen veszélyesek az álmok, mindenkit kísértett Freddy, talán megpróbálhatott volna tenni valamit. Még ha nem is sikerül, a szándék legalább meglett volna. De nem. A film további részeiben sem lesz rokonszenvesebb karakter a számomra és innentől csak idegesítő, hogy miért pont ő lesz az egyik, aki túléli? Miért nem Will? Vagy miért nem Taryn? Az ő karakterük sokkal segítőkészebb volt és sokkal jobban próbáltak együtt harcolni a többiekkel. Nem értem mi értelme volt pont Kincaidet megmenteni.

	Ha már halálok... Igenis sajnáltam, hogy elveszítettük a kölykök közül Tarynt és Willt. Phillip is rendes srácnak tűnt, de annyit nem szerepelt, hogy érezzük a későbbiekben a hiányát, Jennifer pedig... igazából nem tett hozzá semmihez semmit, szóval ő sem volt annyira nélkülözhetetlen karakter. Folyton csak arról magyarázott, hogy tv sztár lesz és kb ennyi volt a karaktere.

	A személyzet soraiból egyértelműen Dr. Gordont és Nancyt kell kiemelni. Dr. Gordonban tetszett, hogy tényleg mindent megtesz Dr. Simms hülyeségei ellenére és hogy lassan döbben rá arra, hogy talán nem is beszélnek hülyeséget a kölykök. Lassan feladta a saját hitét, a tudományba vetett bizalmát és megpróbálta elfogadni és megérteni amiről Nancy és fiatalok beszélnek neki. Azért, mert segíteni akart, mert nem akart több áldozatot. Az ő karakterével élesen szemben állt Dr. Simms, aki épp az ellenkezőjét tette, annyira hitt a saját igazában, hogy teljesen elment a lényeg mellett ezzel veszélybe sodova az intézet lakóinak életét. Aztán ott van Nancy is az első részből. Olyan sokat nem változott, szerettem a karakterét. Óvatosan közelítette meg az egész problémát, mert tudta, hogy ha csak úgy kitálal Freddyről akkor valószínűleg őt is idiótának fogják nézni. Volt már benne tapasztalata. Ő egy olyan karakter volt akihez bizalommal fordulhattak a fiatalok és megértette őket, megpróbált nekik segíteni és mikor szükség volt rá, szembeszállt Freddyvel is értük. Éppen ezért volt olyan szomorú az ő elvesztése a film utolsó részében. Akit azt hiszem meg kell még említeni, az&nbsp;Mr. Thompson. Lehet, hogy nem szerepelt sokat, de én kedveltem a karakterét. Eleinte nem volt túl segítőkész, de ez valahol érthető is. Átélte az első részben azt, amit, de nem szabad elfelejtenünk, hogy az ő története sokkal régebbre nyúlik vissza, arra az időre, amikor Freddy még élt és hús-vér sorozatgyilkosként tevékenykedett. Nem elég, hogy egy ilyen figura mászkált szabadon a környéken ahol élt, ő volt az egyik a szülők közül, akik végeztek vele.&nbsp;Mr. Thompsont túl sok dolog kötötte Freddyhez, túl sok szenvedés, ezért nem meglepő, hogy ezúttal megpróbált kimaradni a dologból. Csak nem sikerült, ennek pedig meg is lett az ára. Az ő halálát is sajnáltam, de valahol meg is értettem. Ennek így kellett lennie.

	Mary Helena, azaz Amanda Krueger karaktere igazán érdekes. Ő lényegében egyik oldalhoz sem tartozik, a jelenléte mégis szükséges. Nélküle nem jutnak a karakterek olyan információhoz amivel legyőzhetik Freddyt. Hogy eddig hol volt az első két film alatt? Ki tudja. Szükség volt erre a plusz karakterre akinek megvan a tudása ahhoz, hogy véget vessenek a rémálmoknak. Valószínűleg azért is jelenik meg és beszél arról hogyan állíthatják le Freddyt, mert annak idején úgy tervezték, hogy ez lesz az utolsó Rémálom film, így ki kellett találni valami lezárást. Lehet, hogy Nancy az első részben valamilyen szinten legyőzte Freddyt, de nem tudta elpusztítani. A második részben Lisa csókja is csak kiűzte Jesse testéből, de továbbra sem pusztult el.&nbsp; Az előző hősöknek nem volt olyan tudás a birtokában amivel megölhették volna végleg a férfit, így valahogyan kellett találni valami megoldást erre, Mary Helena karaktere pedig annyira adott volt. Elvégre Freddynek nem volt előtörténete, csak annyit tudtunk, hogy gyerekeket ölt és halálra égett. A gyilkosságai előtti idő még üres volt, könnyű volt kitölteni Mary Helena karakterével. Nekem nem volt bajom vele egyébként, szerintem érdekes, titokzatos karakter volt.

	És most jöjjön maga Freddy. Azt hiszem a filmben a fókusz kicsit elmozdult Freddyről, de mikor szerepelt, akkor emlékezetes volt. Kicsit többet foglalkozott most a film a többi karakterrel, mint szokott. De ez semmit nem von le a filmből és kicsit sem szorítja háttérbe Freddy karakterét, mert ahogyan írtam, mikor jelen van, akkor igazán a középpontba kerül és remekül teljesít. Amit külön imádtam még Freddyvel kapcsolatban azok a módszerei. Eddig is érdekes dolgokat láthattunk belőle az előző filmekben, de úgy érzem, hogy valamifajta csúcspontot értek el Freddy trükkjeivel. Érdekes, izgalmas, néha visszataszító víziói voltak a fiatalok számára, erre pedig csak rásegítettek az effektek és a trükkök amiket a készítők alkalmaztak. A trükkök igazán tetszettek. Néhol lehetett látni, hogy mű az egész (mondjuk mindenki eleve tudja, hiszen ez egy film, de na), de a hangulatot nem rontotta el egyik ilyen baki sem. Freddy hozta a tőle elvárt vonalat, ráadásul remekül.

	Amit még érdemes kiemelni az a Dokken nevű banda! Nem vagyok Dokken rajongó és nem is ismerem sok dalukat, de szeretem a stílust amit képviselnek és annyira jó, hogy sikerült ezt összehozni ezzel a Rémálom filmmel. Dokken dal szól a film elején, mikor Kristen rádiót kapcsol és próbál ébren maradni, Taryn az első jelenetében Dokken pólót visel és Dokken dal szól a credit roll alatt is. Egyszerűen csak menő. Főleg, hogy a Dream Warriors című daluk a filmhez készült és a videóklippet is a színészekkel a film díszletében forgatták. Amit most beszúrok ide, az a VHS kazettán is szereplő klipp a promó intróval. Freddynek úgy tűnik két gyengesége van, a szentségek meg a metál.

	

	A film elején egyébként az "Into the Fire" c. dalukat hallani.

	Véleményem szerintem ez a rész igazán jól sikerült. Gondolok itt a forgatókönyvre, az effektekre, a karakterekre. A film csak úgy nézeti magát, csak úgy sordódik az ember mire azt veszi észre, hogy máris a finálénál van. Nagyon tetszett az a rész, mikor Nancy és Dr. Gordon kettéváltak a film tetőpontja előtt. Érezni lehetett a feszültséget, az izgalmat, érezni lehetett, hogy most aztán valami nagy dolog van készülőben, jön a végső csata és mindenki ott van és mindenki belead mindent. Még Freddy is. Izgalmas volt ahogyan kettévágták a küzdelmet is, egyik fronton Nancy és kölykök, a másik fronton pedig Dr. Gordon és&nbsp;Mr. Thompson igyekeztek véget vetni a férfi ténykedéseinek.

	Azt hiszem most már tényleg ideje lenne leállnom, így is rengeteget írtam már erről a filmről, szóval zárok. Tetszett a film, de azért a második részt sem felejtettem ám el. ... A szívemben él... Na jó...

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rémálom az Elm utcában III. - Álomharcosok - 1. rész -]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1502256</link><pubDate>2023-09-20 21:22:52</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Tovább folytatódott a horror maraton, elérkeztem a Rémálom filmek harmadik részéhez! Ahogyan a második résszel is tettem, szeretnék egy kicsit bővebben írni erről a filmről. Azt hiszem lassan valamiféle hagyomány lesz ez itt a blogon.

	
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Az már nem kérdés, hogy miért is akarok erről a filmről írni. Azért, mert a másodikról is írtam és talán ez is megérdemli, hogy kicsit témázzak róla.

	Kezdjük az elején, nézzük meg kicsit közelebbről a borítót, posztert, amivel reklámozták a filmet. Komolyan imádom ezeket a régi plakátokat. Többféle kiadás létezik, nyilván attól függően hogy hol és mikor jelent meg a film, de a leggyakoribb ez a kép:

	

	IMDb-ről linkelve

	Szerintem a plakát előbb megvolt, mint maga a film teljes, kész forgatókönyve, mert találunk pár eltérést a filmhez képest. Mondjuk, hogy Kristenen és Freddyn kívül mindenki máshogyan van ábrázolva. Kincaid kezében egy ütő van ha jól látom, ez a filmben sehol nincs nála, Willnél buzogány van, ez nem tudom honnan jött, Taryn pedig eléggé vadul néz ki, a filmben végül sötét haja lett és teljesen fekete ruhát kapott. Szerencsére. De a kép tetején lévő szöveg tetszik: "If you think you'll get out alive, you must be dreaming."&nbsp;Találó, szellemes. Mindenesetre érdekes plakát, ami engem illet, annyira nem jött be. Na de van itt más is. Nézzük a többit:

	&nbsp;

	IMDb-ről linkelve

	Ez itt két másik érdekes plakát. Az első fogalmam sincs melyik országból való, a második a francia kiadásé, ahol átnevezték a filmet: "Freddy 3: A Rémálom karmai" Nem tudom mi értelme volt ennek, de kreatívak, aláírom. Az első plakátot mellesleg visszavonták Angliában. Nekem nagyon tetszik a kép felső részén lévő kép Freddyről ahogyan ott áll a sötétben. Olyan hangulatos. Nos, a "Freddy kígyó" elől pedig... Azt senki nem mondhatja, hogy gyenge. A második plakátban tetszik a kivitelezés, igaz azt nem nagyon értem, hogy miért pont Joey van rajta egyedül, de vannak karmok, lángok, szenvedés, levágott fej a sarokban, égett Freddy, kell ennél több?! Hardcore. Nyilván ezeken kívül vannak még, de nem szeretnék végigmenni az összesen, engem ezek fogtak meg leginkább.

	És akkor jöjjön a story.

	&nbsp;

	Történetünk ezúttal nem egy rémálommal kezdődik, sokkal inkább elkerülni próbálja Kristen, hogy elaludjon ezért úgy dönt, hogy az éjszaka kellős közepén papírmasé házat eszkábál a szobájában. Értem én, hogy az a ház Freddyhez meg a rémálmokhoz köthető, de most komolyan jobb elfoglaltságot nem talált..? Lényegtelen, mert hamarosan lekapcsolja az anyja mikor a lány bömböltetni kezdi a rádióban az egyik vad Dokken dalt. Ennek a nőnek nincs zenei ízlése. Egyébként van valami, ami nem hagy nyugodni Kristenben. Illetve az őt játszó színészben (Patricia Arquette). Mikor először megláttam, már akkor furcsa volt, nagyon emlékeztetett valakire. Aztán pár perc múlva rájöttem:

	&nbsp;

	De most komolyan... Szerintem igenis hasonlítanak.

	Na de vissza, már a történet elején kibillenek. Kristen végül csak elalszik. Eléggé gyorsan belenyugodott a sorsába mikor az anyja aludni küldte annak ellenére, hogy szörnyű rémálmai vannak amikben valaki meg akarja ölni és emiatt már kivizsgáláson is volt. Miután a lány elaludt, persze ismét egy rémálomban találja magát a ház előtt aminek a szobrán dolgozott. Itt megjelenik pár gyerek a Freddy mondókát szavalva, de továbbra sincs semmi érdemi szerepe ennek a versnek (de majd lesz!). Szerintem már csak megszokásból rakják bele. Az ajtóban egy helyben bicikliző kislány aztán elindul befelé a házba, viszont Kristen utána rohan, hogy megállítsa. Milyen aranyos, hogy aggódik egy totál idegen kislány miatt, de tényleg. Cukik. Bent aztán... az alagsorban, mert hol máshol, a kislány végre megáll, de ezzel egy időben Freddy is megérkezik. Kristen ismét figyelve a kislány épségre, felkapja és őrült rohanásba kezd. Vicces volt ez a rész, mert tisztán lehetett látni, hogy a színésznőnél csak egy bábú van. Ha tényleg egy valódi kislány lett volna nála, valószínűleg az üldözéses rész végére kirázta volna szegény lányból a lelket is.

	&nbsp;

	Azok a lógó hullák az előtérben, kék fényben úgy néznek ki, mintha valami fotós / filmes trükkel lettek volna a jelenetbe vágva. Fura.

	Az üldözéses rész mellesleg eléggé hangulatos volt, annak ellenére, hogy látszott pár helyen, hogy mű az egész. De a kihalt sötét folyosó azzal a félelmetes megvilágítással, Freddy árnyékával falon nagyon tetszett, képes volt hangulatba hozni a nézőt.

	

	És milyen igazam volt, kirázta a kislányból a lelket... Mikor megszólal a lány, Kristen csak egy csontvázat talál a kezében, a horrortól pedig sikítás tör ki belőle, majd felébred. Illetve csak azt hiszi, hogy felébred. Komolyan úgy bírom, hogy ezekben a filmekben sosem tudja biztosra a néző, hogy amit lát az álom-e vagy a valóság. Freddy ismét lecsap, Kristen pedig arra ébred, hogy a fürdőszobában áll, megvágott csuklóval, pengével a kezében. Nem sokáig elemzi a helyzetet, inkább elájul.

	Aztán ugrás a helyi pszichés klinikára, vagy mi a fenére. Nem vagyok éppen jártas ezekben a szakkifejezésekben. Lényegtelen. Megismerkedünk a kis csapattal, akik a történet főbb szereplőiként fognak működni a film hátralévő felében. Itt van Max, az ápoló (azt hiszem ez lehet a szerepköre), Dr. Gordon, aki a bent lévő tiniket tartja szemmel, a bent lévő tinik, akik azért vannak bent, mert megpróbáltak öngyilkosságot elkövetni és Dr. Simms, aki azt hiszi mindent tud, de valójában semmit nem ért. Lassan összejön a banda, miután Kristent is bedobják a buliba. Érdekes egy jelenet. Az ápolónő szerint éppen most hozták Kristent a megyei kórházból, a lány bent üvölt / sikít torka szakadtából az egyik vizsgálóban miközben az anyja megpróbálja meggyőzni a pszichés dolgozókat, hogy Kristennek nincs semmi baja, csak a figyelmet akarja magára vonni. Komolyan már... Ez valamiféle visszatérő elem ezekben a filmekben, egyik főszereplő anyja / szülei / családja sem foglalkozik a főszereplő problémáival, akkor sem ha eléggé extrém már a helyzet.

	&nbsp;

	Kristen őrült álmokfutásba kezd mikor be akarják nyugtatózni egy gigászi tűvel. Őszintén szólva megértem.

	Tetszik egyébként Kristen karaktere, ránézésre kedves és ártalmatlan, de mikor provokálják kitör belőle az állat és megvadul. Még Dr. Gordont is megrúgta, Maxet meg megvágta egy szikével, nem gyenge a csaj. A helyzetet aztán menti a felbukkanó legújabb dolgozó aki nem más mint... Nancy Thompson! Igen, az első részből. Felnőtt és a rémálmokat kutatja, Freddy igazán nagy hatással volt rá. Megjegyzem, végre van valamiféle értelme a Freddy mondókának, Kristen csak azért engedi magához közel Nancyt, mert a nő is ismeri. Ezek után Dr. Gordon és Nancy eszmecserét folytatnak a bent lévő kölykökről, ami nem sokáig tart, mert Nancynek rohannia kell a nem létező órája szerint.

	

	Ez az óra olyan, mint a naplód tartalma a második részből. Egyik sem létezik, legalábbis a kamerák előtt.

	Miután Nancy elköszön, Dr. Gordon fucsa dologra lesz figyelmes, egy ismeretlen, fehérbe öltözött apáca jelenik meg a távoli tömegben. Hogy ez miért kelti fel az érdeklődését, azt nem tudjuk meg, viszont eléggé gyanús, hogy pár pillanat múlva az apácának már semmi nyoma. Később Nancyt körbevezetik az új munkahelyén és megismerkedünk még egy-két bent lakó beteggel, azán hozzálát a munkához is, ha már azért jött ide. Első körben ellátogat Kristen nem túl együttműködő anyjához, majd a lány szobájában megtalálja azt a bizonyos makettet az Elm utcai házról.

	&nbsp;

	Kicsit Beetlejuice életérzésem lett ettől.

	Este az intézetben Kristent ismét rémálmok gyötrik, újra abban a házban találja magát. Pár perc után pedig el is szabadul a pokol. Kristen pedig sikít. Megint. Kristen a vérfagyasztó sikítások királynője, többet sikított eddig a film alatt, mint beszélt. Megértem én a sikítás okát, de... nem tudom. Na de most jön ennek a jelenetnek a fénypontja, megjelenik Freddy egy hatalmas kígyó alakjában és megpróbálja megenni a lányt. Whoa. Őszintén szólva elismerés a trükkös stábnak, igazán jól kivitelezett jelenetekkel van tele a film. Kristen pedig mi mást tehetne ebben a kritikus helyzetben, Nancyért.... sikít. Hát persze. Csodák csodájára Nancy pedig meg is jelenik a lány álmában. Úgy tűnik ez Kristen különleges képessége, képes bárkit bevonzani a rémálmaiba! Ne csak ő szenvedjen egyedül, jöjjenek mások is, így a buli! Jó, ez az egész film kulcsa, de na. Belegondolva azért érdekes képesség. Vissza.

	Másnap aztán a dili dokik összehívják a pszichós betegek csapatát és elkezdenek valami foglalkozásfélét csinálni. Mindenki mesél magáról pár sort, mindenkit kicsit megismerünk. Nem éppen az alapján amit mondd, sokkal inkább a veszekedésekből. Mert miért ne vesznének össze két mondat után...? Na de soroljam már fel gyorsan kik alkotják ezt a vidám kis csapatot. Itt van Will, aki tolószékben ül és "volt egy kis balesete", Taryn, aki "tűvel szúrkodta magát" és csak azért van itt, mert ez jobb a fiatalkorúak börtönénél, Kincaid, aki folyton feszült és beszólogat másoknak, Jennifer, aki színésző akar lenni, egyébként nikotin függő, Joey, a néma srác (magyar hangja Jennifer), Phillip, a kreatív bábkészítő és persze Kristen, a sikolyok királynője. Phillip kritizálni kezdi a doktorok módszereit, így rövidre is lesz zárva ez a kis beszélgetés. Dr. Simms nem tűr ellenvetést, az ő diagnózisa igenis helyes! Hogy mégis mi okoza a rémálmokat? "A bűntudat mellékterméke. Pszichológiai sebhelyek, melyeket erkölcsi konfliktusok és elfojtott szexualitás okozott." Kincaidnek is megvan erre a válasza:

	

	Kincaid, a vicces fiú.

	Ennek a válasznak a tükrében érdekes a nemrég felbukkant Freddy kígyó... na mindegy. Menjünk inkább tovább. Este a csapat pár tagja, Taryn, Will és Joey szerepjátékoznak az egyik szobában, mert miért ne. Van egy gondolatom miért pont azt játszanak. Igaz elgondolkodtató a számomra, hogy Joey a némaságával mihez kezd ebben a játékban. Miután Taryn megölte a mocsárdémont és elsüllyedt a lova, úgy dönt elmegy inkább aludni, ezzel magára hagyva a fiúkat, akik megbeszélik, hogy ki őrködjön elsőként, a rémálmok ellen. Joeyra esett a választás, így elvonul a szoba másik felében lévő székhez. Minek? Nem tudom. Maradhatott volna az ágyon is.

	A másik szálon Dr. Gordon és Nancy beülnek egy bárba. Nem töltötök kicsit túl sok időt együtt ahhoz képest, hogy csak kollégák vagytok...? Ebben a jelenetben megtudhatunk egy kicsit többet Nancyről. Az anyja meghalt, az apjával pedig nem túl jó a kapcsolata a nő halála óta. Aztán a lényegre térnek, Nancy megpróbálja figyelmeztetni a férfit, hogy a kölykök az intézetből komoly veszélyben vannak. Fizikai veszélyben. Életveszélyben. Dr. Gordonnak persze nehéz ezt elhinnie, elvégre csak rémálmokról van szó. ... "Csak" rémálmokról. A lánynak már van egy terve... a Hypnocill. Dr. Gordon viszont nem igazán van elragadtatva az ötlettől.

	&nbsp;

	"Azt akarod, hogy adjak egy kísérleti pszichoaktív gyógyszert néhány önpusztító tinédzsernek?"
	... Most miért? Remekül hangzik!

	A férfi viszont leszavazza.

	Vissza az intézetbe. Kincaid és Phillip szobájában, Freddy megszállja Phillip egyik bábját. Illetve valószínűleg már egy újabb rémálomban vagyunk. A férfi ezek után megjelenik előtte teljes valójában. Phillip egyébként milyen aranyos, mikor Freddy mutatja neki, hogy maradjon csendben, szerencsétlen gyerek tényleg nem nyög ki egy szót se. Valószínűleg sokkot kapott. Egyébként tetszett ez a rész, mert Freddy eléggé kreatív volt. Phillip hobbija a bábkészítés, a férfi pedig pont úgy függeszti fel és mozgatja a végtagjait, mint ahogy a fiú szokta a bábokat.

	&nbsp;

	Ez a módszer egyszerre visszataszító és nagyszerű.

	A valóságban Kincaid érzékeli, hogy valami nem stimmel a sráccal, de a világért se ébresztené fel, tudva, hogy a rémálmaikban egy őrült gyilkos vadászik rájuk... Bah. Minek. Hagyja, hogy csak úgy kisétáljon az ajtón, nyilván. Kincaid, Phillip halála a te lelkeden szárad. És még a nővér se veszi észre, aki előtt elsétál a srác! Az egész nyomorult intézetben SENKI nem veszi észre, hogy Phillip fájdalomtól meggyötört arccal, furcsa mozgással sétálgat a folyosókon, komolyan, ez abszurd. Vagyis... egyetlen ember mégis érzékeli, hogy mi történik... Joey. Igen, a saját szobájuk ablakából. Miután felfogta mi történik, egyből a szobatársához szalad, hogy felébressze. Willhez, aki járni sem tud. Itt már kb visítottam. Nem hiszem el. A NÉMA, felveri a BÉNÁT, hogy csináljanak valamit. Emberek... Sírok. Bár meg kell jegyezni figyelemreméltó Joey reakcióideje, villám gyorsasággal rángatja ki Willt az ágyból és kezdi el vonszolni az ablakhoz, majd rohan tovább segítséget kéri az... érdektelen nővérhez a folyosón. Mivel a nővérrel semmire nem megy, így felver mindenkit, akit ér, nem sokkal később pedig már az egész csapat a szobában tolog és feszülten figyeli, hogy Phillip leesik a tetőről avagy sem. Ahelyett, hogy valaki, aki beszédképes elmenne segítségért. De Phillip olyan mélyen elmerült a rémálomban, hogy még Kristen sikolya sem képes visszarántani belőle. Pedig Kristen sikolya aztán kegyetlen.

	&nbsp;

	Oh, Kincaid is előkerült és hogy aggódik, előbb kellett vona gondolnod erre.

	Egyébként annyira hihetetlen számomra ez az egész. Úgy értem ott sikít, visít mindenki, de senkinek nem tűnik fel? Egyedül vannak az egész intézetben vagy mi van? Jó, nem értek az ilyen helyekhez, de... Phillip a mélybe zuhan és véget is ez a jelenet. Ez a zuhanás a Clock Towert (SNES) juttatja eszembe.

	&nbsp;

	Másnap a csapat ismét egy terápiás beszélgetésen vesz részt. Mert az előzőnek is olyan sok haszna volt. Kincaid játsza a fasza gyereket, Dr. Simms pedig mindenkit leint azzal, hogy Phillip egy alvajáró baleset miatt halt meg. Teljesen hihetőnek hangzik. Nem elég, hogy álmában járkál, de még zárakat is feltör, hiszen láttuk, hogy a folyosóról kivezető ajtó le volt lakatolva. Csak Freddy hatalma miatt volt képes átmenni az ajtón Phillip. De honnan is tudná ezt Dr. Simms? Nem mintha ott dolgozna vagy ilyesmi. Ez a nő mindent meg tud magyarázni, borzasztó. Dr. Gordon is felszólal és bedob egy másik életképtelen ötletet, szerinte a srác öngyilkos lett. Mindenki figyelmen kívül hagyja a tényt, hogy le volt zárva a nyomorult ajtó...? A fiatalok persze hiába állítják, hogy valaki meg akarja őket ölni, senkit nem érdekel. Kissé elszabadul a pokol a két fél vitájától, Dr. Simms pedig azzal zárja a megbeszélést, hogy estére mindenki ajtaját bezárják és kapnak nyugtatót is. Hát... csodásan hangzik. Konkrétan aláírta a halálos ítéletüket.

	&nbsp;

	Nancy megpróbál hatni a nőre... eredménytelenül. Ez a nő azért van, hogy meggyógyítsa őket, hogy rájöjjön mi bajuk van, de folyton figyelmen kívül hagyja őket és lépten nyomon olyan döntéseket hoz amikkel csak még nagyobb veszélybe sodorja őket. Freddy mellett úgy érzem ő itt a másik főgonosz. Habár valószínűleg nem azért teszi, hogy bárkinek ártson. De itt van nekünk Dr. Gordon is, akinek hol ez, hol az a vélménye és nem tud dűlőre jutni abban, hogy mit akar. Jelen esetben megpróbál hatni Dr. Simmsre és megváltoztatni a véleményét. Elmondja a nőnek Nancy ötletét azzal az újfajta pszichoaktív gyógyszerrel, mert látja, hogy a helyzet már tényleg tarthatatlan és úgy tűnik, hogy a csoport nagyon rossz felé halad. Dr. Simms némi fenyegetés után belemegy a dologba, de a férfié az összes felelősség. Ez már... haladás?

	&nbsp;

	"Csak ma este, kérlek! Nem élnék túl egy rémálmot." Heh... vicces kedvükben voltak a forgatókönyv írók.

	Eljön az éjszaka. Miközben Kincaid az elkülönítőben tölti a jól megérdemelt kínlódását, Jennifer megpróbál tv-t nézni, hogy ne aludjon el. Miután Max nagynehezen megengedi neki, hogy villanyoltás után is nézze, egyedül hagyja a lányt a szobában. A folyosón meg valami ápoló éppen megkörnyékezi Tarynt és a gyógyszerraktárba invitálja egy kis... szóval betépni. Hm. A lány viszont visszautasítja az ajánlatot. Hogy ez a jelenet miért volt fontos... nem tudom. Vissza Jenniferhez, aki rájött, hogy egyedül a tv nem fogja ébren tartani, így előszedett egy cigit is amit inkább azért gyújt meg, hogy megégesse magát, mintsem azért, hogy szívja. De rajta már ez sem segít, sem Gábor Zsa Zsa a tv-ben, menthetetlenül elalszik. Azon a műsoron én is bealudtam volna.

	&nbsp;

	Még mindig bírom Freddy humorát. Erre már senki nem mondhatja, hogy baleset vagy öngyilkosság.

	És ismét jöjjön egy rémálom, mert Freddy még eléggé keveset szerepelt. Ideje volt már. A férfi átvette a tv felett az irányítást, Jennifer pedig bepánikol. Nos, eléggé rövid időn belül le is vadásszák, de meg kell hagyni, hiába kapunk egy rövid jelenetet, igazán látványosra sikeredett.&nbsp;

	&nbsp;

	Az eddig elhunyt gyerekek temetésen aztán Dr. Gordon összefut a titokzatos fehérbe öltözött nővérbe, akit még a film elején látott a távolban. Váltanak pár szót, megtudja, hogy a nőt Mary Helenanak hívják. Mary Helena úgy tűnik tud valami arról mi folyik az intézetben és emleget valami nyughatatlan lelket is akinek nyugalomra kell jutnia. Dr. Gordon egyáltalán nem érti miről van szó és kérdezne is, de az éppen megérkező Nancy eltereli a figyelmét. Mire a férfi visszanéz, a nő már titokzatosan eltűnt. Megint. Milyen különös ez a nővér... csak úgy feltűnik és eltűnik időről időre. De vissza a pároshoz. Aznap este Nancy és Dr. Gordon egy meghitt vacsora után (hé... mit vacsorázgattok ti együtt?) beszélgetni kezdenek a kialakult helyzetről. Dr. Gordon úgy érzi minden kicsúszik a kezéből és nem tudja mit kellene tennie. Nancy pedig úgy dönt elmondja neki az igazságot. Az álmokról, Freddyről...

	Másnap aztán Dr. Gordon összehívja a csapatot egy nem hivatalos foglalkozásra. Dr. Simms sincs jelen, szerencsére. Nancy elárulja a fiataloknak is, hogy tudja ki akarja megölni őket és mi ez az egész, mi történt a múltban, mit tettek a szüleik. Miután tisztázták és feldolgozták a helyzetet, Nancy elárulja azt is, hogy szerinte Kristen lesz a kulcs a probléma megoldásához. Hogy kipróbálják mire képesek, csoportos hipnózisba elalszik mindenki. Dr. Gordon bámulatos pendulumja rekord idő alatt elaltat mindenkit. Vagy... nem? Ki tudja. A férfi 5 perc szünetre küldd mindenkit, ezen idő alatt pedig Joeyt elcsábítja az egyik szomszédos szobába egy szexi ápolónéni. Hmmm, Joey. A csoport mindeközben rájön, hogy álmodnak. Nahát. Mondjuk a valóságban nem is érdeklődne az áplónéni Joey iránt, ez tényleg csak egy álom lehet. Gonosz vagyok. Na de ha egy álomban vagyunk, akkor Freddynek is itt kell lennie valahol... De már mindenki tudja mi következik, így felesleges lenne leírnom is, de megteszem. Igen, az ápolónéni csak trükk volt.

	&nbsp;

	Ezt csak azért, mert nem tudok elmenni mellette. Ne öljetek meg.

	Amíg Joeyt csábítgatja tovább a csábos ápolónő, addig mindenki felfedezi miféle ereje van itt, az álmokban. Kristen akrobatikus ninja trükköket tud, Kincaid supererőt kapott, Taryn "szép és gonosz" két zsebkéssel, Will pedig újra jár és előlépett "wizad master"-ré. A kocka. Vissza Joey szálához, aki már vetkőzetit az ápolónénit. És... cicik! De ezt nem mutatom meg nektek. Csak annyit mondok, a fiúnak tetszik.

	&nbsp;

	És persze megtörténik ugyan az, mint a második részben, mikor Jesse megpróbálta megcsókolni Lisat, Freddy beveti ugyan azt a trükköt. Van, ami nem változik. Azért kicsit meglepett, hogy kétszer elsütötték ugyan azt a nyelvekkel. Na de lehet, hogy a felvezetés ugyan az, a folytatás mégis teljesen más. Az ápolónéni nyelvekkel az ágyhoz kötözi Joeyt, majd felfedi magát, azaz felbukkan végre Freddy. Hát... azért ez tényleg drámai lehetett és sokkoló. A kedves, szexi néni után. Joey segítségért kiáltana... ha tudna. De nem tud. Ezek után Freddy figyelme a kis csoportra irányul, ők is megérzik a férfi jelenlétét.

	

	Freddy in da house.

	Kristen ninja képességeivel azt is kideríti, hogy Joeyt már el is kapta Freddy. Nem tudom honnan tudja, de tényeg. Ez a nő valami médium is már? Lényegtelen, mert mikor éppen kezdene izgalmassá válni a helyzet, Dr. Simms szakítja félbe a foglalkozást. Mindenki megvan és jól van, kivéve Joeyt, aki... él ugyan, de kómában van. Az igazgató vagy nem tudom kicsoda, jól leteremti Dr. Gordont és Nancyt amiért kísérleti gyógyszert adtak a csapatnak és eltitkolták a foglalkozást. Plusz: " Dr. Gordon, az elmúlt két napban, két öngyilkosságunk volt és most ez a fiatalember kómában fekszik. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a maga kezelése csődöt mondott." Na bumm. Nem mintha egyébként bárki kezelése eddig hatásos lett volna. Dr. Simms is eleve egy kudarc, eddig is az volt. Ezek után Dr. Gordont és Nancyt is felmentik a szolgálat alól.

	&nbsp;

	Dr. Gordon összeszedi a kis motyóját és szomorúan kiballag vele a kocsijához. Miközben pakolászik, véletlenül megpillant egy alakot az épület tornyában, a fehérbe öltözött apáca az, Mary Helena! Valamilyen oknál fogva egyből elindul felfelé a nő után. Fent aztán átveredve magát a random galambokon, megérkezik. Őszintén szóval előbb számítottam volna denevérekre, mint galambokra. Mary Helena mindenféle felvezetés nélkül kezd el beszélni. A nő elmondja, hogy a torony miféle célokat szolgált régen, mielőtt bezárták volna. Őrültek voltak itt összezárva, egy balszerencsés napon pedig az egyik ott dolgozó lányt is bezárták velük. A lányt megerőszakolták és terhes is lett, a neve pedig Amanda Krueger volt. Plot twist! Freddy anyjáról van szó. Az apáca tudja mi a megoldás Freddy ügyét illetőleg, meg kell találni a maradványait és eltemetni megszentelt földbe. Jó ez... ez valahol logikus lett volna... Oké, így utólag már könnyű okosnak lenni. Lényegtelen. Miután ezt megbeszélték, Mary Helena elsétál és el is tűnik. Megint. Az intézetben Nancy Joey ágya mellett ücsörög és magában beszél, mikor kap egy üzenetet Freddytől, Joey húsába írva. Igazán hatásos, de nem értem miért nem vérzik.

	Dr. Gordon és Nancy ismét összeülnek, hogy kitalálják mi legyen. Csak egyetlen ember tudhatja, hogy mi lett Freddy maradványaival... Kristen eközben ismét őrült álmokfutásba kezd az intézetbe, mert kirúgták Nancyt. Komolyan, imádom ezt a csajt. Nem elég, hogy egy ápolót konkrétan leüt, még Dr. Simmst is majdnem eltalálja valami tárggyal, amit eldob felé. Plusz az elmaradhatatlan sikítások. Kristent gyorsan lerendezik, kb elvonszolja két ápoló. Nancy és Dr. Gordon pedig ezalatt odaérnek az emberhez, aki tud valamit Freddy összeégett maradványairól... ez az ember pedig Nancy apja, Mr.&nbsp;Thompson, aki annak ellenére, hogy rendőr, éppen vedel az egyik kocsmában. Nancy kifejti a problémát, Freddy visszatért, Mr.&nbsp;Thompson viszont nem igazán akar részt venni ebben. Hamarosan a páros kap egy jelzést a csipogón, egy telefon után pedig ki is derítik, hogy az intézetes csapatnak van szüksége segítségre. Illetve Kristennek, akit benyugtatóztak időközben. Gyorsan felállítják a tervet, Nancy megy az intézetbe, Dr. Gordon pedig megpróbálja meggyőzni Mr.&nbsp;Thompsont arról, hogy igenis szeretne segíteni nekik. Szóval beszél vele, mint férfi a férfival.&nbsp;

	&nbsp;

	Ezek után elindul a páros felkutatni a maradványokat, de az előrelátó Dr. Gordon előtte megáll egy kis szentelt vízért a közeli templomnál. A biztonság kedvéért azért lenyúl egy feszületet is. Sosem lehet tudni. Az intézetbe Nancy akadályokba ütközik, pontosabban Maxbe, aki az útját állja. Miután kitrükközte a férfit azzal, hogy csak elköszönni jött a többiektől, bejut. Összehívja a csapatot egy hipnózisra. A szellemvadász páros mindeközben megérkezik a roncstelephez ahova annak idején Mr.&nbsp;Thompson és a többiek Freddy testét rejtették. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy Mr.&nbsp;Thompsonnak honnan van kulcsa a roncstelephez. Nancy a kölykökkel pedig megkezdi a foglalkozást miután mindenkit felkészített a következményekre. Közeledünk a tetőponthoz, tapintani lehet a feszültséget. Nancy is beveti pendulum módszert és kiüti ezzel a csapatot és saját magát. Komolyan már, miféle módszer ez, hogy instant kiüt mindenkit?!

	&nbsp;

	Miután elaludtak, a csapat egyesül újra egy rémálomban, ezúttal Kristenel kiegészülve. Nem kell sokat várni, Freddy is megtalálja őket. Sikoltások közepette megbeszélik, hogy együtt kell maradniuk, majd... szétválnak. Valószínűleg nem önszántukból. Kristen újraéli a film eleji jelenetet a papírmasé házzal, az üvöltő Dokken dallal és a hazaérkező anyjával, annyi különbséggel, hogy a nőt ezúttal Freddy lefejezi az utolsó pillanatban. De a lány megmenekül az álombéli ninja trükköknek hála, majd kegyetlenül lezuhan a lépcsőn. Hm. Megérkezett az Elm utcai házba. Taryn már nem ennyire szerencsés, egy sikátorban akad össze Freddyvel, aki sikeresen meggyilkolja egy... marék injekciós tűvel. Ez... ez ötletes volt.

	&nbsp;

	Willt is meglátogatja Freddy egy kínzóeszközzé eszkábált tolószékkel amin nagyon látszik, hogy nem magától mozog. De a fiú a lelki erejének hála előszedi a wizard master képességeit és szembeszáll a férfival. Tetszett, hogy Freddy itt egy pillanatra meglepődött. Nem igazán látni így. De végül Willt is levadássza, a mágiája nem volt elég ahhoz, hogy legyűrje a férfit. Kristen az Elm utcai ház egy zugában ismét találkozik Nancyvel és mivel is ünnepelhetné ezt meg, mint egy sikítással...? Hamarosan Kincaid is felbukkan, aki nagyon fel van pörögve megint.

	&nbsp;

	Kincaid provokációjára megjelenik egy ajtó. Freddy meginvitálta őket a kazánházba. Nancy a két túlélővel elindul lefelé a baljóslatú csigalépcsőn, a másik szálon pedig Dr. Gordon és&nbsp;Mr. Thompson megtalálják végre a maradványokat és nekilátnak rögtönzött temetést csapni. A kazánházban a túlélő trió megtalálja Joeyt, ezen felbuzdulval pedig Kristen ismételten sikítani kezd. Kristennek két hangszíne létezik: a normális, halk hangja és az üvegtörő sikítása. Joey, nos, nem túd sokat hozzászólni a dologhoz... Hamarosan pedig Freddy is megjelenik végre, hogy fogadja a vendégeit. Nem titkolt szándéka hagyni Joeyt a mélybe zuhanni, de Nancy menti a helyzetet, amíg ő próbálja megmenteni a fiút, addig Kristen a ninja trükkjeivel felveszi a harcot a férfi ellen. De hamarosan Kincaid is beszáll a bunyóba ha már eddig olyan nagy volt a szája. Viszon hamar rá kell jönniük, hogy még hárman, a szuper erejükkel sem ellenfelek a számára. A segítség pedig pont jókor érkezik, Freddy megérzi a szellemvadász páros ügyködését a maradványaival... majd eltűnik. Hívja a kötelesség egy másik színtérre. A roncstelepen elszabadul a pokol, a férfi szétégett csontváza pedig mozogni kezd és a párosra támad. Ez... érdekes jelenet volt. Úgy értem, logikusnak logikus, de a kivitelezés furcsa. Maga az effect, amit használtak a készítők. Na de lépjünk túl ezen.&nbsp;Mr. Thompson elesik a küzdelemben... pont mikor felbátorodott volna. Csontváz Freddy, miután kiütötte Dr. Gordont is, eltűnik, visszatér az álombéli csapathoz.

	&nbsp;

	Nekem tetszett az a vörös folyosó.

	A kis csoport csapdába esik egy szerintem eléggé stílusos vörös folyosón, ami tele van tükrökkel. Freddy megjelenő tükörképei aztán mindenkit elkapnak, kivéve Joeyt, akinek volt annyi esze, hogy nem ment a keretek közelébe. Látva társai szenvedését, Joey aztán erőt vesz magán és meglepő módon üvölteni kezd aminek a hatására összetörnek a tükrök, így elengedve a többieket. Joey csak egyszer szólal meg, de akkor nem szórakozik... Ez már felveszi a versenyt Kristen sikoltásaival. A fiatalok egy pillanatra megállnak, majd örömmel konstatálják, hogy Freddy elment, végre vége ennek az egésznek. A kis naívak. A következő teremben&nbsp;Mr. Thompson jelenik meg, Nancy pedig oda is sétál hozzá, de ki gondolta volna, ez ismételten csak Freddy egyik trükkje. Így le is szúrja a lányt. Ahj... Ne, Nancyt nem veszíthetjük el! De mégis. Kristen a gyilkosság láttán teljesen bepörög és Freddynek támad. Időközben Nancy is megpróbálja felvenni a harcot vele a megmaradt erejével. Ja, a fiúkat kicsukta Freddy a szobából. A lányok helyzete eléggé kétségbeejtő, de nincs még minden veszve, a rocstelepen Dr. Gordon magához tér és megpróbálja befejezni a temetést. Miután a sírgödörbe lökte a maradványokat, meglocsolja őket a templomból lopott szentelt vízzel, ennek pedig azonnal meg is lesz a hatása, Freddyt sérülés éri az álomban. Dr. Gordon ezek után rákontráz még a feszülettel is... Freddy pedig eltűnik a fényben.

	&nbsp;

	Miután véget ért a rémálom, eltemetik a halottakat is, a temetésen pedig részt vesznek a csapat megmaradt tagjai is. Azaz Kristen, Kincaid, Joey és Dr. Gordon. A pap beszéde közben aztán Dr. Gordon felfedez a közelben egy ismerős figurát, a fehérbe öltözött apáca az, Mary Helena. Hm, deja vu. El is indul a nő után. A nővért ugyan nem sikerül utolérnie, de talál valami mást, ami egy csapásra megmagyarázza honnan tudott ennyi mindent a nő. Amanda Krueger sírkövéhez érkezik, aki nem más, mint... Mary Helena. Da bumm. Plot twist II. Igazából ez kiszámítható volt, de azért értékelem.

	&nbsp;

	Eljön az este és láthatjuk, hogy Dr. Gordon hazavitte Nancy jó álmokat vonzó babáját és Kristen papírmasé házát. Miért? Ki tudja. Az a ház nagyon népszerű, először Nancy nyúlja le, majd Dr. Gordon. Ezek után biztos jó ötlet ilyen különös holmit maguknál tartani...? Hát persze, hogy nem, mert baljóslatú zenére világítani is kezd valami a kis házban. Na tessék. Ezzel pedig vége is a filmnek. Mondhatni úgy zárták, mint szokták, a filmek végén mindig történik valami nyugtalanító dolog.

	Most, hogy végeztem a filmmel, jöjjenek a gondolataim. Őszintén szóval tetszett ez a rész, talán jobban, mint az első kettő. Azt olvastam, hogy a filmsorozat rajongói ezt a filmet tartják a legjobbnak, értem most már, hogy miért gondolhatják így. A történet átgondolt volt és szépen összehozták, elvarrták a végén a szálakat, megmagyaráztak sok dolgot, a karakterek összességében szerethetőek voltak. Persze volt egy-két karakter akikkel nehezebben tudtam megbarátkozni. Azaz csak egy. Kincaid.

	És akkor menjünk bele kicsit mélyebben a dolgokba. Ahogyan írtam, szerintem a cselekmény ezúttal eléggé átgondolt és logikus volt. Egyszerűen csak jó volt látni ahogyan lassan minden a helyére kerül, minden probléma lassan megoldódik. Látszik, hogy dolgoztak a történettel és átgondolták. Nem voltak benne olyan random jelenetek, mint mondjuk a második részben. Igen, a felrobbanó madáron még mindig nem tettem túl magam. A Freddy vers is végre nyer némi értelmet, nem csak azért halljuk, mert ez egy Rémálom film. Ez a mondóka segít felismerni Kristennek, hogy Nancy is olyan, mint ő és benne megbízhat. Ez mondjuk egy eléggé ötletes módja annak, hogy belevigyék és mégis új szerepet adjanak a történetben ennek a kis részletnek. Tetszett maga a setting, a hangulat, a történet összhatása, tényleg egy átgondolt művet kaptunk.

	Folytatás a következő bejegyzésben, nem fér ki egybe.

	Tovább a 2. részhez
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Új játék ismertető: Toki]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503011</link><pubDate>2023-09-07 21:28:48</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Ezúttal egy rövid NES platformer ismertetője került fel, ez lenne a Toki. Annak idején arcade játékként kezdte a pályafutását, aztán több konzolra is kapott portot, ezek közül az egyik a NES. NES porthoz képest eléggé jó és szórakoztató játék szerintem. Még ha egy kicsit... érdekes is.

	

	
		
			
				Kaland, platform, megmentés
			
				1991, NES
			
				Hossz: Rövid
		
		
			
				Szerkesztő értékelése:&nbsp;&#9679;&#9679;&#9679;&#9679;&#9675;
		
	


	Tovább a cikkhez &gt;&gt;
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #95 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503282</link><pubDate>2023-09-02 20:19:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	- Nahát akkor. Metcalf, mi lenne, ha maga megpróbálná megtanulni befogni azt a hülye pofáját. Na. Hol is tartunk? Olvassa vissza az utolsó mondatot.
	- Olvassa vissza az utolsó mondatot - olvasta a tizedes, aki tudott gyorsírni.
	- Nem az én utolsó mondatomat, maga hülye - süvöltötte az ezredes. - Valaki másét.
	- Olvassa vissza az utolsó mondatot - olvasta vissza a tizedes.
	- Ez megint az én utolsó mondatom - sikoltotta az ezredes, és bíborszínt váltott dühében.
	- Nem, ezredes úr - helyesbített a tizedes. - Ez az én utolsó mondatom. Egy perce olvastam fel önnek. Nem tetszik rá emlékezni, ezredes úr? Hisz csak egy perce volt.

	- A 22-es csapdája (Joseph Heller)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rövid helyzetjelentés]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503134</link><pubDate>2023-08-26 21:23:22</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdvözlet és jó szerencse.

	Csak egy-két apróbb dolog történt, de gondoltam írok, mert miért ne? Volt csillaghullás, olvasás és felkerült pár fénykép a kertből.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Először is. Már hónapok óta vártam az Augusztust. Mint minden évben, most is. Az okom pedig erre a Perseidák meteorraj. Egy nyári meteorrajról van szó, amit július-augusztus között látni, a meteorok maximuma pedig augusztus 12-re esik. Vagy 13-ra, attól függ milyen hosszú az év. A maximum azt jelenti, hogy aznap este látni a legtöbb hullócsillagot az adott rajból. Hullócsillagok egész évben vannak, de kevés olyan meteorraj van, aminek magas a maximuma. A Perseidák ezért az egyik legjobban megfigyelhető raj. A hullócsillagok ilyenkor a Perseus csillagkép "felől érkeznek", onnan ágaznak szét, innen a nevük is. A Perseust könnyen megtalálhatjuk ha ismerjük a Cassiopeiát. A Cassiopeia egy igazán fényes és felismerhető csillagkép, alatta helyezkedik el a Perseus. Ami én általában nem szoktam kivenni, felismerni. Hm. Mivel idehaza elfogadható a fényszennyezés mértéke, így szépen látni nem csak a fényesebb, de a középfényű csillagokat is, és halványan még a Tejút is látszik. Rendkívül élvezem figyelni az esti égboltot, főleg ha ilyen gyönyörű látványosságokat is meg lehet figyelni közben. (Fun fact: nemrég a tudomásomra jutott, hogy a Cassiopeia csillagképet az ősmagyarok "Korcsma" vagy "Részegember" néven emlegették. Miért nem lepődök meg? :'D)

	Az előző években is készültem rá, hogy megnézem a Preseidákat, de általában felhős volt az ég. Tipikus. Viszont idén szerencsém volt és nagyon szép, tiszta volt az égbolt aznap este és a 12. is éppen szombatra esett! Ha nem hétvégére esik az időpont, akkor általában szoktam kivenni egy szabadnapot a következő napra, hogy ha fent maradok hajnalig, akkor ne keljen már munkába menni aznap. Lehet, hogy most hülyének néztek, de nem érdekel. A szép hullócsillagocskákért megéri. Azon a héten voltam nővéremnél is és mondtam nekik is, hogy mi lesz, erre unokahúgom rákérdezett pár nappal később, hogy átjöhet-e ő is? Hát persze! Felkészültem már, hogy egyedül megyek ki, de így ketten fagyoskodtunk kint miközben majd' kitörött a nyakunk a felfelé nézéstől. Az eredmény pedig... sok csillagot láttunk, méghozzá egész nagyokat is! Meg is lepődtem. Unokahúgom is azt mondta, hogy még soha nem látott ennyi csillagot. Persze nem úgy kell elképzelni, hogy tömegesével jönnek. Vársz, vársz, vársz, jön egy csillag... vársz megint x percig, jön még egy. Ha szerencséd van, akkor kettő között nem kell sokat várni. Ettől függetlenül szépek és különleges látványosság ez szerintem. A következő látványosabb meteorraj decemberben jön, a Geminidák. A maximuma december 14-re várható. Ez az a két meteorraj, amit meg szoktam nézni ha van rá lehetőségem és az időjárás is engedi (általában az időjárással van mindig a probléma...).

	Miközben néztük az eget és vártuk a csillagokat, eszembe jutott, egyszer valaki mutatott egy appot, amivel meg lehet nézni az éppen az égen lévő csillagképek helyzetét. Megemlítettem ezt unokahúgomnak, aki egyből rá is keresett. Több ilyen app létezik, amit ő letöltött az az ingyenes [Night Sky] volt (Apple termékekre). Őszintén szólva meglepően jól működött és egy csomó információt, adatot adott a különféle csillagképekről, csillagokról, bolygókról. Gondoltam megemlítem, hátha mást is érdekel.

	&nbsp;

	- - - = = # # # = = - - -

	Megjött az Ewers könyvem, A bűvészinas vagy az ördögűzők! (Egy jóideje.) Még nem olvastam el, mert mást vettem a kezembe, de megjött. És örülök neki. A könyvet, amit most elkezdtem, jó régen vettem egy használt könyves bácsitól a piacon, ez Joseph Hellertől A 22-es csapdája. Annak idején láttam a filmet és megtettszett, aztán olvastam, hogy könyv az alapja, így mikor megláttam a bácsinál, gondoltam megveszem, miért ne? 800Ft volt együtt a két kötet, nem hagyom ott! A regény hátuljáról:

	"Joseph Heller amerikai író 1923-ban született New Yorkban. Egyetemi tanulmányai után irodalomból doktorált, jelenleg regény- és drámaírást tanít. Igen fiatalon, bombázótisztként vett részt a II. világháborúban. Ezt az élményt tükrözi első nagyobb terjedelmű munkája, a Catch-22 (1961). A kritikusok és az olvasók körében egyaránt óriási sikert aratott háborús regény keserű, vad szatíra a háború értelmetlenségéről, bűnösségéről, abszurditásáról."

	A köny 1980-as kiadású. Őszintén szólva eddig nagyon tetszik. Nem számítottam igazán semmire, mikor nekikezdtem, minden a meglepetés erejével hatott. Persze, láttam a filmet, de mindenki tudja, hogy a film az mindig más mint a könyv, arról nem is beszélve, hogy ezer éve láttam, szóval nem sok dologra emlékszem belőle, csak pár jelenetre amik tényleg kitűntek. Például a "most kitüntetjük őket amiért lebombázták a tengert?" jelenet. Az hatalmas. A könyv pillatképeket mutat be az Olaszországban állomásozó amerikai bombázótisztek életéből és Joseph Heller írói stílusa igazán szórakoztató. Nagyon tetszik ahogyan leírja ezt a külön kis világot, amit a tábor teremt a maga furcsa szokásaival és karaktereivel akiknek a furcsasága lassan megszokottá válik ahogyan egyre tovább halad az olvasó. Tetszik, hogy Heller a drámát, a keserűséget és a humor is tökéletesen át tudja adni, átfordulni egyikből a másikba, összefonni őket, szépen kiegészítik egymást az írásában ezek. És ezek mellett érezni, hogy valóban van valami a sorok mögött. Érzések, emlékek, tapasztalatok, gondolatok. Igazán jó olvasmány.

	&nbsp;

	- - - = = # # # = = - - -

	És így a végére jöjjön egy-két kép a kertből ismét. Belejöttem, vagy nem tudom.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Nos, ennyi. Most rövid voltam.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #94 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1503146</link><pubDate>2023-08-20 09:20:47</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Mr. Theo - mondta Fülig Jimmy -, én régi fiú vagyok a vízen. Fogadjon meg egy tanácsot. Eztet a szót speciel, hogy kísértet, sose mondja hajón. Én nem vagyok babonás, és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás.

	-&nbsp;Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára (Rejtő Jenő)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[The Great Unknown]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1502927</link><pubDate>2023-08-07 19:41:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Jöttem, hogy mindenfélét összehordjak megint. Hm. Ennyi.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Ismét felbukkantam. Nem mondanám, hogy olyan sok dolog történt... történik. Lényegében semmi említésre méltó. Minden nap szinte ugyan úgy elmegy. Na meg az eltűnésemhez hozzájárult az is, hogy éppen játszok és... ehm, igen. Izgalmas a történet. Persona 2 - Eternal Punishment. Mindenkinek ajánlom.

	Kicsit elgondolkodtam ezen a blog dolgon a napokban. Még mindig nem tudom minek vezetem, nem hinném, hogy sok értelme van, de valahogyan nem tudom csak úgy lerakni. Visszanéztem kicsit a bejegyzéseimet is, régen mennyivel többet írtam. De miért is? Ezt sem tudnám megmondani, nem mintha olyan rendkívül érdekfeszítő dolgokról írtam volna. De mégis. Azt hiszem akkor voltam benne valamiféle korszakban. Akkor történt körülöttem minden, akkor voltam benne több oldal szerkesztésében, akkor voltak itt a GPn is többen. A középiskolás időszakomban voltam a legaktívabb, ami az internetes jelenlétet illeti. Azóta meg... Ellaposodott ez az egész. Ez most nem azt jelenti, hogy be akarok zárni vagy ilyesmi, csak egy észrevétel volt. Nincsenek már meg azok a kapcsolataim, mint régen, nem szerkesztem azokat az oldalakat, mint régen, nincsenek meg azok az elfoglaltságaim, mint régen (részben). Minden lecsendesedett. Elnyugodott. Látogatok most is egy-két oldalt, de ez a max. Hol vagyok most jelen? Leginkább itt, meg azon az egy-két oldalon amit látogatok. Néha jó lenne megint az a pörgés és az az élet, ami régen volt a weboldalakon ahova feljártam, de aztán mindig rájövök, hogy "öreg vagyok én már ehhez." Meg már más dolgokhoz is. Régen imádtam designokat csinálni oldalakra, most arra nem tudom rávenni magam, hogy ide csináljak valami értelmeset. Szerettem szerepjátékozni is, most viszont nem tudnám rávenni magam, hogy csatlakozzak bárhová is, mert arra lusta vagyok, hogy egyáltalán a leírásokat elolvassam és nincs kedvem megpróbálni beilleszkedni egy totál idegen csapatba sem. Tudom, hogy megvannak bennem még mindig a képességek ezekhez a tevékenységekhez, csak éppen a ... szikra hiányzik? Az a szikra, ami már régen elveszett.

	Manapság minden más. Akiket régen ismertem, már a saját útjukat járják, mindenki megpróbálja megtalálni a helyét, vagy éppen már megtalálta és próbál jól teljesíteni és boldog lenni azzal amit elért. Vagy úgy vannak ahogyan én, hogy csak állnak egy helyben és nem tudják merre tovább. Jelenleg így érzem magam. Megálltak a napok, az események, megállt minden és ugyan úgy telnek el a napok egy-két apróságot leszámítva. Valahogy zavar is ez meg nem is. Amíg az ember iskolába jár, addig az a cél van előtte, hogy el kelle végeznie, hogy meg kell szereznie a képesítést, a papírt. Ha ez megvan, akkor a következő lépés, hogy elindul munkát keresni. Ha ez is megvan, akkor pedig... Akkor mi a következő lépés? Ekkor lehetőséged adódik arra, hogy eldöntsd, merre akarsz végül is tovább menni. Ez az, amit nem tudok eldönteni, ezért is ragadtam le ennél a szakasznál. Bár amilyen lehetőségek vannak a környéken... Még egy értelmes képzés sincs, nemhogy értelmes munkahely.

	Lehetne persze azt is mondani, hogy ilyenkor szokott az ember elindulni és összeköltözni a párjával ha van, ha meg nincs, akkor keres magának, hogy elhagyja végre a szülői házat és saját családot alapítson. Ez is egy cél, a legtöbb ember számára biztosan. Ha megnézem a volt osztálytársaim meg ismerőseim... az egyik hazásodik, a másik a nem tudom hányadik gyerekét várja... Oh. Én pedig itt vagyok lassan 30 évesen és egyáltalán nem vágyom arra, hogy párkapcsolatom legyen. Valahogy nem vonz a dolog, nekem ez nem egy cél. Úgy érzem, hogy csak teher lenne és abban sem vagyok biztos, hogy... meg tudnám-e állni a helyem egy párkapcsolatban. Lehet ez kicsit hülyén hangzik, de nem tudom kiverni az ilyen gondolatokat a fejemből. Ami azt illeti, nem tartom magamat túlságosan szerethető embernek. Ha valaki kedvel, nem tudom miért teszi és olyan rossz érzés, mikor csak kattog az agyad és nem érted meg, hogy a másik miért viselkedik úgy veled ahogy, miért mondd neked olyan dolgokat amilyeneket. Tudom, nagyon jól tudom, hogy pont az érzésekkel kapcsolatban nem kell logikát és miérteket keresni, de az agyam akkor sem tudja befogni. Szeretem megérteni a dolgokat és ha valami nem egyezik az én gondolkodásmódommal, akkor egyből megjelennek a kérdések. Volt már párkapcsolatom, de őszintén szólva azt sem értettem. A partnerem egy remek férfi volt, aki tényleg szeretett, de mindig megfordult a fejemben, hogy "miért?" Nem kellene ilyesmin gondolkodni. És ahogyan teltek a napok, ő törődött velem, gondolt rám, nekem pedig egyre többször jutott eszembe, hogy ennyi kedvességet meg sem éremlek, nem vagyok én olyan nagy szám. Kezdtem rosszul érezni magam a kedvességétől. Pedig tényleg nem akart rosszat, ő tényleg őszintén szeretett. Én viszont megszakítottam a kapcsolatot. Azóta úgy érzem hiba volt belemenni annak idején és nem akarok több kapcsolatot.

	Viszont ha a párkapcsolat kilőve, az ember mihez kezdjen magában? Manapság csak az tudja eltartani magát, egyes egyedül boldogulni, akinek van egy eléggé jó állása ami rohadt jól fizet. Haha. Próbálj csak meg olyat keresni. Úgy érzem a saját lakás és az egyedül élés esélytelen. Meg valahol hülyeség is, ilyen időkben az ember jobb ha otthon marad a seggén ahol eloszlanak a terhek is. Így viszont a függetlenség és az önállóság van kilőve.

	Ennyi duma után mutogatok rajzokat.&nbsp;*élesváltás* Ritka alkalmak egyike. Fényképeztem, mert lusta szar voltam scannelni. Nem tudom fejlődtem-e vagy hogy merre tartok, de ez van, itt tartok most. A színes képet mellesleg régebben bescanneltem, de a scann nem tudta visszaadni azt a minőséget amit kellett volna, ezek után fényképeztem, de ez is gázul nézni, nem tudom... Eredetiben látszik, hogy szépen összeolvadnak a színek, jó a színátmenet, itt meg... No mindegy. Képzeljétek oda színátmenetet. Köszi.

	&nbsp;&nbsp;

	Ami a füzetet illeti, nemrég kezdtem neki ennek a kis "projectnek." Nem tudom minek nevezzem. Eddig is szerettem patterneket rajzolni, ide-oda rajzolgattam, de úgy gondoltam miért ne tölthetnék meg velük egy füzetet? Mikor ezeket rajzolom kikapcsol az agyam, úgy érzem jó hatással van ez az idegeimre, mint mondjuk másoknak a mandala színezés / rajzolás vagy a felnőtt kifestők, ilyesmi. Megpróbálom kicsit kreatívabban elhelyezni a patterneket, esetleg tematika szerint elrendezni őket. Nem tudom még hogyan haladjak vele, ahogy írtam, nemrég kezdtem csak el. Majd kialakul. A lényeg, hogy közben jól érezzem magam.

	Más. Nézelődtem a neten, olvasgattam és azt hittem sírva fakadok kínomban. Éppen azon folyt a vita egy bejegyzés alatt, hogy a tracing az valódi művészet-e? Erről mondjuk eleve lehetne vitatkozni, de most éppen az emberek reakciója volt érdekes. A bejegyzés egyébként egy """tutorial""" volt arról hogyan kell... átmásolni egy fényképről valamit (úgy, hogy ráhúzol egy másik réteget a fotó tetejére grafikai programmal). Tudom, atomfizika. Már eleve az siralmas a számomra, hogy ehhez "tutorial" kell. Mindegy. Értem én a tracing lényegét, tudom, hogy mikor, milyen helyzetekben szokták használni a művészek, elvégre ez nem újdonság, régen is használták, használják most is, de mikor valaki azzal érvel, hogy azért jó a tracing, mert hát megtanulni rajzolni sok évbe telik...! Nahát, ki gondolta volna, hogy egy művészeti ágat sok évig tart elsajátítani?! Nyilván egyszerűbb, hogy átmásolok valamit egy másik képről és verem a mellem, hogy mekkora művész vagyok. Magyarul az emberek számára teljesen rendben van, hogy a körülményektől függetlenül ezt a technikát használják, majd azzal takaróznak, hogy nem fognak évekig rajzolni tanulni, mert az sokáig tart, így egyszerűbb. Könyörgöm... Vagy csak én vagyok kiakadva ezen? A kommentelők több, mint a fele teljesen rendben volt ezzel és még azok lettek támadva, akik azt írták, hogy ez így nem valódi művészet. Jó, művészetnek művészet, de... azt hiszem egy másik kategória. Ez kb az a szint, mikor emberek művésznek vallják magukat mert AI-val kigeneráltattak egy képet. Hát milyen sokáig tartott mire megtalálta a megfelelő kulcsszavakat! Biztosan leizzadt közben.

	Bunkó vagyok? Lehet. Ez van.

	Na de véget ért a bejegyzés, szóval hagyok itt muzsikát, mert nagyon szeretem ezt a dalt. Hallgassátok, de csak max hangerőn.

	

	"When the world has fallen
	And we stand alone..."

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #93 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1502827</link><pubDate>2023-07-23 07:57:03</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Nézte magát a tükörben és látta azt az állatot, ami csapdába esett mélyen belül, ami nőtt, amit etetett, amire szüksége volt. Mindennél jobban kívánta, hogy olyan legyen, mint mindenki más, hogy az emberek átnézzenek rajta. Mert anyu tévedett. Ez nem arról szól, hogy ebben vagy abban hiszel, a jóról vagy a rosszról, hogy mi a helyes és mi nem, hanem hogy megtaláld az erőt ahhoz, hogy képes legyél elviselni a fájdalmat ami azzal jár, hogy a világon vagy.

	&nbsp;

	- The Red House (Mark Haddon)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #9]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501754</link><pubDate>2023-07-08 15:03:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Ismét hello!

	A Symphony of the Night után megjött a kedvem még több Castlevania játékhoz, így kiválasztottam egy olyat, amit már eléggé régen játszottam utoljára, ez volt a Castlevania - Curse of Darkness (PS2). Meg az is hozzájárult ehhez, hogy megtaláltam a manga első fejezetét. A másodikat már nem... Tipikus. Nagyon szeretem ezt a játékot a gameplay, a setting és a karakterek miatt. Igen, erről már írtam ismertetőt, de megemlítem itt is, hiszen sorra került.

	Aztán teljesen véletlenül belefutottam a Fire Emblem -&nbsp;Shin Monshou no Nazo - Hikari to Kage no Eiyuu (NDS) c. játékba, ami a FE Shadow Dragon folytatása. Fogalmam sem volt róla, hogy van folytatása, így eléggé meglepődtem. De éppen elég volt nekem ennyi, meg a tény, hogy ebben is Marth az egyik főszereplő és el is kezdtem. *Marth fangirl* Nem vagyok egy nagy taktikai játékos, de a Fire Emblem játékokat szeretem.

	Ezek után valami nagyon random belső késztetést érezve előszedtem a Persona sorozat következő részét a listámban, ami a... 2. Ehm, nos, nem jutottam még olyan messzire vele, igen. MÉG! Dolgozom az ügyön. Ez volt a Persona 2: Tsumi - Innocent Sin (PSX). Érdekessége ennek a játéknak, hogy van egy folytatása, a Persona 2: Batsu - Eternal Punishment, azaz lényegében ebből a két játékból tevődik össze az egész 2. rész cselekménye. Olyasmi, mint a Ys sorozatban az első két játék, csak ott közvetlenül folytatódik a történet, itt meg... No, nem árulom el.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Szóval még egy Castlevania játék... Hiába, imádom ezt a játék sorozatot, ezen már nem lehet segíteni menthetetlenül belezúgtam. De vissza. A Curse of Darknesst mindig is nagyon kedveltem a benne lévő lehetőségek miatt.

	A játék Hector, a Devil Forgemaster útját követi végig ahogyan megpróbál a kedvese, Rosary halála miatt bosszút állni. A nő haláláért egykori bajtársa, Isaac a felelős aki ugyancsak Devil Forgemaster képességekkel rendelkezik és feltett szándéka végezni Hectorral amiért a férfi három éve hátat fordított Draculanak és elárulta őket. Hector ugyan megtagadta a sötét erőt amit a gróftól kapott, de most ismét vissza kell szereznie a képességeit, hogy megküzdhessen Isaacel. Mindeközben a háttérben más erők is mozgásba kezdtek és felbukkan Trevor Belmont is a híres vámpír vadász klánból. Lassan kiderül, hogy jóval többről van szó, mint két egykori bajtárs harca.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Hector igazán érdekes főszereplő már csak a képessége miatt is. A Devil Forgemaster képességek lehetővé teszik a számára, hogy különböző lényeket idézzen segítségül harcokhoz, gyógyításhoz vagy más dolgokhoz. Ez emlékeztetett a Symphony of the Nightban lévő idézhető segítőkre, csak itt a készítők most egy lépéssel tovább mentek és fontosabb szerepet kapnak, mint Alucard idézései. Arról nem is beszélve, hogy lehet nevelni, erősíteni őket, ami szerintem egy eléggé jó ötlet volt. Szóval ez a része nagyon tetszett. De a Devil Forgemaster képessége nem áll meg itt, Hector képes különböző fegyvereket kombinálni magának mindenféle alapanyagokból amit az ellenségeitől szerez. Ezzel megspórolták, hogy a játékos folyton visszarohangáljon a boltba, érdekes és okos ötlet. Csak ne kellene egy-két alapanyag megszerzéséhez annyit szenvedni... De itt van nekünk még másik játszható karakerként Trevor aki a hagyományos Castlevania vonalat képviseli. Örülök, hogy gondoltak a készítők még arra, hogy legyen egy játszható Belmont.

	Itt hagyom az első bejátszást is, mert szerintem zseniális és a szinkronszínészek teljesítménye is fantasztikus. Ez egy olyan meglepő eset, mikor az angol szinkron jobb, mint a japán. És hozzátenném még, hogy imádom a játékbeli Isaacet és Hectort, és borzalmas amit a Netflix sorozat művelt ezzel a két nagyszerű karakterrel.

	

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	A következő a&nbsp;Fire Emblem - Shin Monshou no Nazo - Hikari to Kage no Eiyuu (NDS) volt. Ez a&nbsp;Fire Emblem: Monshou no Nazo remakeje. Az eredeti SNES-re jelent meg és ahogy nézem egyik sem hagyta el japánt. Én is fan fordítással játszottam. Mondjuk ezt sem értem, az első rész megjelent azóta Switchre, de a második nem. No mindegy. Ahogyan írtam, nem vagyok a taktikai játékok rajongója, nem is játszottam sokat belőlük, de a Fire Emblem játékok valahogy mindig meg tudtak nyerni eddig. Azt hiszem ebben nem is igazán a játék taktikai mivolta játszik közre, sokkal inkább a történet, a hangulat és a karakterek. Amint megláttam, hogy ismét szerepel Marth, nagyon megörültem. ... Szeretem Marthot, na.

	A játék története a Fire Emblem - Shadow Dragon cselekménye után 1 évvel játszódik. ... Altea várába új harcosok érkeznek, hogy mindegyikükből lovag lehessen. Közöttük van főszereplőnk is, akit a játékos személyre szabhat. Miután kialakult a kis csapata összetétele és végigvittek együtt jópár tréninget és harcot, a maroknyi csapat elérte végre a célját, kinevezik őket hivatalosan is Altea lovagjaivá. Illetve neveznék, de az ünnepséget megzavarja egy váratlan merénylet Marth, Altea királya ellen. Az újdonsült lovagoknak sikerül megoldani a helyzetet, de mindenki meglepetésére egy közülük való harcos volt az, aki megszervezte a merényletet. Ezek után egyik tragédia éri a másikat, Marth és a lovagjai elindulnak és ismét egy hosszú háború veszi kezdetét pont ugyan úgy, mint egy éve. A csapat feladata megmenteni nem csak Alteat, de a szövetséges birodalmakat is, kideríteni a harcos társuk árulásának az okát és felderíteni, hogy mi zajlik tulajdonképpen a háttérben.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Őszintén szólva nem volt olyan nehéz játék, voltak meleg helyzetek, de nem mondanám, hogy bárhol is megakadtam volna.&nbsp; Az utolsó harc sem volt nagy kihívás még úgy sem, hogy közben mindenkit megmentettem akit lehetett. Ami csoda, hiszen ahogyan említettem, gáz vagyok ha stratégiai játékokról van szó. Az első részt, a Shadow Dragont nehezebbnek mondanám. Bár megjegyzem, normál szinten játszottam. Azt, hogy csinálhatunk saját avatart, értékeltem és jó ötletnek tartottam, bár az értelmét nem láttam. Főleg a reclass opció miatt sem, még azt sem lehet mondani, hogy ez a plusz egy egység különleges lenne, mert a játék elején mi adhatjuk meg, hogy mi legyen. A storyban játszik szerepet max, de nélküle is meglett volna szerintem a játék. Nem zavart, de nem is adott túl sokat hozzá a dologhoz. Rengeteg régi szereplőt látunk viszont az első játékból, sok új egységgel is találkozunk, ezzel nem volt problémám, örültem, hogy felbukkantak ismerős karakterek. Még akkor is ha sokszor nem lehetett annyira hasznukat venni. Ha a játékos megragad az alap egységeknél és néha melléjük csap segítségként egy-két másik karaktert akkor már nyert ügye van. Főleg miután meglesz a Falchion és a Fire Emblem. Viszont a játékban van több nehezített mód is, szóval aki kihívást keres, az garantáltan meg is találja.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Végül pedig a Persona 2: Tsumi - Innocent Sin (PSX). Őszintén nem emlékszem már rá, hogy miért pont ezt kezdtem el. Mondjuk nem mintha megbántam volna, a Persona játékok nagyon régóta fent vannak a listámon, éppen ideje volt előszedni őket. És éppen ideje nézelődni a többi ehhez kapcsolódó cím között is.

	Sumaru, Japán. A városban furcsa események láncolata veszi kezdetét, mikor a pletykák elkezdenek valóra válni. A különös dolgok mögött úgy tűnik egy titokzatos figura, a Joker áll, akinek hatalmában áll teljesíteni mások kívánságait. Tetsuya és csapata elkezd ezeknek a szóbeszédeknek a végére járni, de az események egyre csak bonyolultabbá válnak, miután kiderül, hogy magához a Jokerhez is több szál fűzi őket, mint gondolnák. Elfelejtett emlékek kerülnek felszínre, még több pletyka taszítja káoszba a világot, a háttérben pedig ott áll egy ismeretlen ellenség aki sok éve figyeli már az eseményeket.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Mivel Persona játékról van szó, ezért azt vártam, hogy nehéz lesz. Elvégre az első résznek volt egy nehézsége és egyébként is a többi SMT játékot sem szokták könnyűnek mondani. Ennek ellenére ez a rész meglepően könnyű volt. Nagyon jó ötletekkel volt tele és a harcrendszer átalakításai is a játék javára váltak, mégis olyan, mint a jaték nem követelné meg, hogy a játékos éljen a beépített lehetőségekkel. Kijátszottam úgy a játékot, hogy még csak nem is a legerősebb Personak voltak a birtokomban és meg sem szereztem az összes különleges Material Cardot, az idézések során pedig talán két alkalommal használtam csak skill kártyát. Pedig tele volt az inventory ilyen cuccokkal, mégsem. Mindig tartogattam, hogy majd később elhasználom, ha majd a játék vége felé járok és nehéz helyzetekbe kerülök (ahogyan mindig minden játékban teszem), aztán rájöttem, hogy hé, itt vagyok a játék legvégén és nincs is szükségem rájuk....? Meglepő volt. Főleg, hogy a PSX verziót játszottam, ami még nehezebb is, mint a később kijött PSP verzió. Kicsit úgy érzem, hogy elpazarolták a játék lehetőségeit. Egy csomó jó Persona van, egy csomó jó lap és Skill kombó van, mégsincs rájuk szüksége a játékosnak. Még a nehezen megszerezhető legendás fegyverek sem létszükségletek. A legerősebb Personak amúgy is csak magas szinteken idézhetőek meg, 70-80-90. szintek környékén, de a játékot be lehet fejezni úgy, hogy a játékos csak a 60 akárhányadik szintig fejleszti a karaktereket. Innentől nem értem miért így van megoldva. Nem fogok plusz napokat farmolni csak azért, hogy megidézhessek egy Personat, főleg, hogy használattal fejlődnek azok is, minél többet használja őket az ember, annál több skillt kapnak. Azaz fejlesszem fel a csapatot, szerezzem meg a speckó cuccokat amikkel meg lehet idézni az erős Personat, majd harcoljak még&nbsp; x ideig vele, hogy megtanulja az összes skilljét. Ahj. Ne. Időpazarlás, arról nem is beszélve, hogy a legerősebb ellenfelek sem dobnak elég EXPt, így egy örökkévalóságig tart mire eljön egy szintlépés. De. Ha ezt az egészet figyelmen kívül hagyjuk, akkor viszont fantasztikus a játék.

	A karakterek, a történet, a hangulat ezek mind emlékezetessé teszik ezt a játékot és végítéletként azt tudom mondani, hogy igenis jó és élvetezes. Megéri kipróbálni. Itt hagyom az introt (remastered) és dumálok még egy kicsit.

	

	Nagyon megszerettem ezt az intro videót mert olyan melankólikus az eleje, majd hirtelen élesváltás után jön az akció és a menő, pörgős jelenetek. Ilyen a játék is. Arról nem is beszélve, hogy a korhoz képest elképesztő a minősége a videónak. Oké, ez a remastered verzió, de a játékban, a PSX verzióban is meglepően jó a minőség, egyből fel is figyeltem rá mikor először láttam. Ahogy olvasgattam neten a rajongók ezt a játékot (és a folytatását, az Eternal Punishmentet) tartják a legjobb Persona játéknak. Idáig én is meg vagyok vele elégedve és van egy olyan érzésem, hogy ez után sem fogok csalódni.

	Ennyit egyelőre. Nem sok időm volt leülni játszani, mostanában minden összejött és a kertben is kell lenni valamikor. Pedig jó lenne többet foglalkozni ezzel.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #92 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1502453</link><pubDate>2023-07-01 07:08:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Sóhajtottam és arra gondoltam, hogy bár valamennyien őrültek, alighanem mégiscsak én vagyok a legőrültebb közöttük. Ha nem volnék az, összepakolnám a táskámat, nekivágnék esőnek, hurrikánnak, s a szakadékon átevickélve meg sem állnék San Juaning. Meglesz valahogy majd a világ Ignacio Millares lepkéskönyve nélkül is.
	A sátánnal meg az küzdjön meg, aki akar.

	-&nbsp; A Gonosz és a Fekete hercegnő (Leslie L. Lawrence)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Pillanatképek a kertből]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1502092</link><pubDate>2023-06-05 20:12:14</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Rámjött a dili, hogy fényképeznem kell. Csak úgy. Plusz egy kis helyzetjelentés.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Nem vagyok fényképész, nem is voltam soha és valószínűleg nem is leszek. Megjegyzem, nem is akarok az lenni. Nincs menő kamerám sem amivel menő képeket tudnék csinálni. De azért néha elragad valami és nekiállok csinálni egy-két képet csak úgy. Hirtelen felindulás. Most felrakok párat belőlük ide is, mert... nem tudom. Ilyen a kedvem.

	&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;

	Mostanában a szabadidőm nagy részét a kertben töltöm és nézegetem hogyan nőnek a kis növénykéink, begyűjtöm azt, ami már megérett rá. Például az eper termés az idén meglepően jó. Lehetne jobb is, de az eddigiekhez képest szerintem javult a helyzet. A kiskertemben is kikelt pár tököcske, amit vetettem. Sütőtök és dísztök. A sárga paradicsomok is szépen nőnek. Az áfonya bokrocskáim tele vannak, alig várom, hogy megérjenek, de addig is fel kell állítani a hálót a madarak ellen. Na meg a gyomlálás... az még egy kemény menet, rengeteg a gaz. Ilyesmi, van még jópár dolog a kertben ezeket kívül. Persze emellett ott vannak még a napi teendőt és azért marad néha egy kis idő játszani is, írógatni, rajzolgatni. Valahogy így telnek a napok mostanában erre és valószínűleg egy darabig még változatlan lesz a helyzet.

	Menjetek ki a szabadba ha van rá idő és lehetőség.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #91 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1502000</link><pubDate>2023-05-23 18:00:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	A dolog igazán nagyon egyszerű volt: csak annyi, hogy ez a gyerek egy kedves, gyöngéd szív közelében élt, és megtanulta, hogy mindig szépre és jóra gondoljon, és törődjön másokkal. Ez nagyon kicsi dolog, de lehet, hogy a legjobb.

	-&nbsp;A kis lord (Frances Hodgson Burnett)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Megjöttem]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501844</link><pubDate>2023-05-16 20:58:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdvözlet jó arcok, testvérek.

	Mostanában érzelmi fronton volt zsúfoltabb a helyzet, lényeges események nem is történtek. Kicsit elgondolkodtam ebben a pár napban.
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	~.oOo.~

	Nem tudom mi van, de mostanában el nem tudom mondani mennyire ingerült vagyok. Elég csak egy szó, vagy bármi más apróság és kész. Rettenetesen sok ideg és feszültség van bennem és nem tudom ennek mi az oka. Pontosabban fogalmazva részben tudom, de azt is tudom hogy a helyzet miatt nem kellene ilyen erős reakciókat produkálnom. Lehet a gyakoriság a baj. Mást sem látok és hallok minden nap csak az idegeskedést, azt, hogy mindenki nyugtalan, nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan kellene. Hiába mondja az ember, hogy nem érdekli, hiába nem velem történik, csak külső szemlélő vagyok vagy csak részben vagyok részese az eseményeknek, a többi ember feszültsége, akik körbevesznek, valahogy átragad és ingerült leszek én is. Igaz van sok dolog ezen kívül ami miatt én is joggal lehetek még ezen felül is ideges. De azt hiszem eddig ezt tudtam kezelni normális keretek között. Most viszont olyan, mintha kezdene elszabadulni minden. Nem csak magammal kapcsolatban, úgy mindennel és mindenkivel aki körbevesz. De megértem őket is. Megértem, hogy miért éreznek úgy ahogy, sokuk helyében én is ki lennék bukva. Megértem, hogy vannak munkahelyi bajaik, vannak otthoni bajaik, mindenkinek vannak és mindenkinek néha összejönnek. Az a baj, hogy mostanában túl sok az ilyesmi. Csak a kedvetlen, tengődő embereket látom, a panaszokat hallom. Néha... vannak ilyen napok. Úgy érzem valahol... úgy három hete valahol megállt az idő. Azóta nem megy. Csak lassan vánszorog és nem akar sehogy sem gyorsabban menni. Nem tudom mi történt, de azóta a meghatározhatatlan idő óta minden nap lassú és vontatott.

	Az is feltűnt, hogy elkezdett megváltozni kicsit az alap természetem. Azt hiszem. Azt hiszem lehet ezt mondani. Egyre hamarabb tudok kiborulni, egyre inkább érzem azt, hogy nem tudom befogni a számat és csak eltűrni ahogyan mások beszélnek vagy viselkednek. Sokszor fel sem tűnik mit csinálok, csak megtörténik egy-két megjegyzés, beszólás mikor olyan a helyzet. Alapjáraton még mindig egy nagyon is türelmes és nyugodt hangulatú ember vagyok, de egyre inkább kikívánkoznak belőlem az eddig elnyomott mondatok amiket inkább a béke érdekében nem mondtam ki. És itt nem csak az ismerősökről beszélek vagy a kollégákról, idegenekkel szemben is. Úgy érzem kezdem elérni a határaim, hogy ha más megengedheti magának, hogy úgy beszél az emberrel ahogy, akkor készüljön fel, hogy én sem fogom másképpen kezelni. Mostanában túl sok bunkó emberrel hozott össze a sors. És nem kell nagy dolgokra gondolni, elég csak mondjuk egy eladóra a boltban vagy egy random emberre az utcán. És nem értem... nem értem továbbra sem, hogy mi az a valami, ami arra készteti az embereket, hogy mindenféle ismeretség és háttérinformáció nélkül leszóljanak valakit vagy megjegyzéseket tegyenek. Aztán ha visszaszólok, akkor én vagyok a bunkó meg mit képzelek magamról. Ennek itt vége. Leszarom nagy ívben ki mit gondol, ha valaki nem tud normálisan viselkedni, akkor tőlem se várja el, hogy eltűrjem. A vége persze mindig az lesz, hogy én leszek a rossz.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Egyik hétvégén nővéremék úgy döntöttek, hogy elmennek a szomszédos városba vásárolni. Mert nálunk nincs semmi értelmes bolt, csak azért. Anyu és én is velük tartottunk, mert volt egy-két dolog, amit itthon nem tudunk megvenni. Sikerült is bemennünk az egyik áruházba, ahol 100 évet vártunk a km-es sor legvégén, hogy végre kijussunk és nagyjából ennyi is volt a történet, mert, mint kiderült utólag a városban bicikli túrát tartanak és lezártak minden létező utat. Akárhonnan akartuk megközelíteni a város többi pontját, útlezárásba botlottunk. Végül két környékbeli települést is érintő kitérő után kénytelenek voltunk hazamenni. Világot láttunk. Következő hétvégén pedig jött a második felvonás és reméltük, hogy ezúttal több szerencsénk lesz. Így is lett, sikerült eljutni végre oda, ahová indultunk. Némi vásárlás és nézelődés után kijutottunk a Müllerbe, idősebb unokahúgom pedig közelgő névnapja alkalmából választhatott valami ajándékot magának amit anyu megvett neki. Egy északi fényes kirakót nézett ki magának. Mikor odajött és megmutatta mit talált én és fiatalabb unokahúgom egyből elindultunk a kirakós részleg felé, hogy megnézzük mik vannak még. Őszintén szólva én nem akartam venni, de aztán megláttam ezt:

	

	A Ravensburger Puzzle Lost Places kiadásának egy darabja, The Madhouse. Mikor megláttam egyből beleszerettem mert imádom az elhagyatott helyeket. Habár több kiadás is van, a boltban csak ez az egy volt a polcon, én pedig úgy döntöttem elhozom. Igaz nem kicsit problémáztam rajta, de idősebb unokahúgom rábeszélt. Hát jól van, egy kirakóba nem halok bele, amúgy is ezer meg ezer éve nem kirakóztam. És ha már az elhagyatott helyeknél tartunk, mint írtam nagyon szeretek ilyen helyekről képeket nézegetni. Valahogy olyan megnyugtatóak és melankólikusak, szomorúak egyszerre. Van egyfajta hangulatuk ezeknek a helyeknek amik vonzák az embert. Legalábbis sok esetben. Mert valljuk be, vannak olyan helyek is ahová nem tenném be a lábam. Mikor nézegetem ezekről az elhagyatott helyekről készült képeket, sokszor meglepődök, hogy mennyi dolgot hátrahagynak az emberek mikor elhagynak egy helyet. Komplett bútorok, berendezési tárgyak, csupa olyan dolog, amit fel lehetne még használni. Illetve fel lehetett volna ha akkor magukkal viszik őket mikor kiköltöznek. Mert így már mondjuk 10 év távlatából lehet nem használhatóak, de akkor, abban az időben meg hasznukat vették volna. Olyan szomorú látványt nyújtanak ezek a tárgyak csak úgy eldobva, hátrahagyva. Na meg nem tudom kiverni azt sem a fejemből, hogy ez micsoda pazarlás. Ilyen helyeken járva biztosan összeszednék minden kacatot, hogy jó az még. xD Ezért nem kell nekem elhagyatott helyekre menni.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Aztán. Megint rendeltem. Méghozzá ismét Hanns Heins Ewers-től, a Lidérc c. könyvet ami végül is négy rövid novellát tartalmaz az írótól. Megtalálható még "A sírásó titka és egyéb rémtörténetek" címen is. Én egy régebbi kiadást találtam csak meg mikor nézelődtem a neten (1915.!), szóval megrendeltem azt. Ewers könyvei esetében gyorsnak kell lenni. A Lidércből láttam újra kiadott verziót (a feljebb említett másik címen), viszont a többi könyvéből nem, így ha venni akarok, akkor kénytelen vagyok megvenni a régi kiadásokat amik általában vannak vagy 100 évesek. Mondjuk ahhoz képest az áruk viszont rettentően jó és a minőséggel sem szoktak problémák lenni, szóval egy szavam sincs.

	Ahogyan említettem, a könyv négy novellát tartalmaz: A sírásó titka, Mária, a lélekrontó, Anyám, a boszorkány és a Petersen-ügy. Vannak erősebb és gyengébb történetek, de végül is önmagában az összes szerethető, élvezhető és elgondolkodtató a maga módján. A kedvencem a négy történetből A sírásó titka. Szerintem ez a legerősebb az egész kötetből. A történet érdekes, valahol szép, valahol pedig nyugtalanító. Szépen sikerült ebben az egy novellában vegyíteni a gyönyört és a borzongást egy nem várt csavarral a végén. Tökéletes. Minél többet olvasok Ewerstől, annál jobban megszeretem az írói stílusát, azt, ahogyan felépíti a történeteit. Tetszik a horror, mint téma amit képvisel és az, hogy érdekesen tudja átadni a történeteit ha kell, akkor némi humorral, amit ugyancsak jól használ éppen akkor mikor kell, éppen ott ahol kell. Azóta megrendeltem tőle még egy könyvet, a címe: A bűvészinas vagy az ördögűzők. Szerintem a könyvesboltban már azt hiszik, hogy valami őrült fanatikus vagyok, minden könyvére lecsapok mikor meglátom... De ha egyszer olyan ritkák!

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Na de folytatódott a klasszikus horror maratonom is! Nem feledkeztem meg róla. A múltkori jelentés óta két filmet néztem meg, az egyik a Psycho, a másik pedig a Péntek 13. második része.

	Nem sok mindent tudtam a Psychoról mikor nekikezdtem. Annyit csak, hogy van benne valami motel és... nos, ennyi. Még csak azt sem tudtam ki a gyilkos vagy úgy egyébként mi van. Na, éppen ezért kezdtem el a klasszikus horror maratont. De ahhoz képest, hogy mennyire nem is tudtam róla semmit, meglepő módon eléggé kiszámítható volt a film és már az elejétől lehetett sejteni mi a helyzet Normannel és az anyjával. Legalábbis szerintem. Nem tudom honnan sejtettem meg, valami tudatalatti sugallat. Pedig tényleg nagyon jó plot twist egyébként a film vége.

	Marion egy nap megbízást kap főnökétől, hogy a cégük egyik kliensének a pénzét vigye el a bankba. Marion el is indul a 40.000 dollárral, út közben viszont megváltoznak a céljai. Úgy dönt elmenekül a pénzzel. Az útja végül egy esős estén egy félreeső motelhez vezet. A motelt egy férfi vezeti, aki a szomszédos házban él az anyjával... Hamarosan Marion gyilkosság áldozatává válik, szeretője és nővére pedig egy megbízott magánnyomozóval elindulnak a motelbe, hogy kiderítsék mi történt a nővel.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A film elején, mikor Marion találkozik Normannel még azt is lehetne mondani a férfire, hogy szimpatikus. Kicsit fura, de szerethető karakter. A film előrehaladtával ugyan tesz olyan dolgokat, amiket nem kellene a végére meg konkrétan olyan karakterré válik akitől az embert kirázza a hideg. Oh, igen, ettől olyan érdekes és maradandó karakter Norman. Egy majdnem két órás film egyébként amiben sok időt töltenek a... konkrétan semmivel. Nézzük ahogyan Marion vezeti az autót, Norman hullát takarít, ilyesmi. Ettől függetlenül mégsem mondanám unalmasnak, mert lehet, hogy nem beszélnek ilyenkor a szereplők és nem történik semmi olyan, ami lényeges vagy emlékezetes lenne, de mégis képes fenntartani a néző figyelmét és jól megmutatja ilyenkor ezeken a részeken a karakterek érzéseit a cselekedeteikkel és a testbeszédükkel. Kicsit emlékezet arra, mikor néma filmeket néztem, amiket ugyan ezen okból szeretek. Nem kell beszélni ahhoz, hogy megmutassa éppen mi játszódik le egy-egy karakterben. Ehhez pedig társul a nagyon jó színészi munka amivel ezt megvalósítják.

	Egyébként úgy szeretem, hogy ezekben a régi filmekben mindenki olyan csinos és elegáns. Úgy alapjáraton. Hétköznapi jeleneteket nézünk, de mégis mindenki jól néz ki és elegáns, szépen fésültek. Még akkor is ha mondjuk csak egy inget viselnek vagy valami hétköznapi ruhadarabot.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	A Péntek 13. második részét kíváncsian vártam, mert ezúttal felbukkan Jason is végre! Bár az anyja még mindig kísérti a filmet, most Jason a megállíthatatlan gyilkológép. Igaz mikor megláttam a zsákkal letakart fejét, kissé csalódtam, vártam már a hockey maszkot. Hol a maszk?! Miért kell ennyit várnom arra, hogy Jason végre elérje a végső verzióját?! Ahj. De! De legalább már szerepelt. Ez is valami.

	Ezúttal ismét egy csapat tábori felügyelőt igyekeznek felkészíteni az azóta lezárt Kristály-tó tábor melletti... másik táborban. Mert... miért ne. Habár a csapatnak világosan elmondják, hogy NE menjenek a lezárt táborba, két delikvens mégis megteszi, mert izgalmasan hangzik. Ekkor még nem is sejtik, hogy valaki már a megérkezésük óta figyeli őket... Mikor a csapat nagyrésze bemegy a városba egy kis esti bulizásra, a táborban maradt embereket sorra elkezdi gyilkolni egy idegen férfi akinek az arcát egy zsák fedi.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Hm. Kissé mérges voltam, mert Jason már a film legelején megöli az egyik kedvenc karakterem, Bolond Ralph áldozattá válik annak ellenére, hogy ő szokott mindenkit figyelmeztetni, hogy ne menjenek a tábor közelébe. Az részletkérdés, hogy soha senki nem hallgatott rá. Igazából... konkrétan semmi emlékezetes vagy kimondottan érdekes dolog nem történik a film alatt. Nem mondanám ijesztőnek és eléggé kiszámítható is. Igazából nem vártam ettől sokkal többet, egyszer meg lehet nézni. Amiatt viszont érdekes volt, hogy megtudtunk pár dolgot Jasonról. Gondolnánk vagy sem, Jason eléggé jólnevelt, miután megölte az előző rész túlélőjét, Alicet (beleállított egy csavarhúzót a fejébe), még levette a gázról a teáskannát amit a nő készített oda. Milyen figyelmes. Aztán, Jason egy igazi ezermester. Épített magának egy kis kunyhót az erdő közepén ahol éldegél. Szekrényt is ácsolt, meg... oltárt a halott anyja maradványaival, ehm. Jól ért a különféle eszközök használatához, mondjuk a nemrég emlegetett csavarhúzó, machete, vasvilla. Jason emellett állatbarát is, a táborvezetők kis Muffin kutyáját sem ölte meg, pedig találkozott vele, ezen kívül pedig egy igazi mama's boy.

	Úgy döntöttem, hogy a Péntek 13. filmeket és a Rémálom az Elm utcában filmeket együtt fogom tovább nézni. Azaz ha az egyikből megnézek egy részt, akkor utána addig nem megyek vele tovább, amíg a másikból is meg nem néztem egyet. Valahol együtt kezelem ezt a két sorozatot, nem tudom miért. Közben pedig majd mégnézek még ezt-azt amihez éppen kedvem támad.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Aztán nézem egy kis animét is. Tényleg csak keveset, mert a Higurashi no Naku Koro Ni Kira csak négy részből áll. Négy OVA, mindegyik olyan hosszú, mint egy normális anime rész, de különálló rövid történeteket dolgoz fel. Azt már megszoktam, hogy a Higurashi esetében nem kell hétköznapi dolgokra gondolni, de amit itt a Kirában kapunk az több volt, mint amit el tudtam volna képzelni ennek a sorozatnak. Mind a négy rész többnyire random hülyeséget tartalmaz megjegyzem úgy, hogy közben megtartották a történet legjelentősebb jellemvonásait és magát a hangulatot. Ilyen szempontból zseniális a Kira, mert úgy ad valami újat, hogy közben egyáltalán nem érezzük, hogy most ez teljesen kívül állna a sorozat eddigi hangulatán és témáján. Egy csomó utalás van az eredeti történetre, vannak jelenetek amiket onnan vett ki és dolgozott át. De maga a Higurashi, mint történet rendkívül rugalmas, ezért is lehet megtenni vele ezeket. Aki ismeri hogyan hangzik az eredeti történet, az máris tudja miről beszélek. Megtartotta az eredeti gyökereket, mégis teljesen elrugaszkodott és olyasvalamit tett le elénk, amit nem tudunk kiszámítani és szórakoztató és nagyon random. Ezért tetszett ez a négy rész.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Néha azért megfordult a fejemben, hogy "mit nézek?!"

	Egyébként maga a garfika meglepően jó, igazán nagy előrelépés ez az eredeti sorozathoz képest. Az első rész teljes egészében a perverzségről szól, a második egy magical girl történet, a harmadik egy szerelmi sokszöget mutat be, a negyedikben pedig felbukkan pici Rika a múltból és a csapat megpróbálja hazajuttatni valahogyan. Ez az utolsó rész igazán aranyos és kedves, a többi pedig... nos, a többi az agymenés, de teljes erőbedobással és előre nem látható hülyeséggel. Itt hagyok még pár kiemelt jelenetet, mert WTF:

	&nbsp;&nbsp;

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Hagyok itt muzsikát is. Valamiért... nem tudnám megmondani pontosan miért, de ez a dal egy ideje már eléggé közel áll hozzám. Különleges, de tényleg nem tudom miért. Érdekesség, hogy a régi koncert felvételen jobban tetszik, mint az album verzió vagy az újabb felvétel. Mindegyiket egy kicsit másképpen énekli Ákos, de számomra ez a legjobb, a legszebb. Egyébként nem szoktam szeretni a koncert felvételeket, mert olyan idegesítő mikor belevísítanak az emberek. Minek kell visítani? Nem azért gyűlik ott össze mindenki, hogy azt hallgassák, a többiek hogyan sipákolnak. A dal előtt és után érthető, de közben...? Szerencsére ezen a felvételen alig lehet hallani a közönséget. Nekem a '93-as Ünnep c. albumon van meg ugyanezen dal egy fokkal jobb minőségben, de nagyon örültem neki, hogy így is megtaláltam a neten.

	

	&nbsp;

	Nos, akkor ennyit mára. Ha lesz még valami, úgyis jelentkezem. Addig is mindenki vigyázzon magára, legyen nálatok esernyő mert csodálatosan esős az idő mostanában. Én imádom.

	-Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Új játék ismertető: Castlevania: Curse of Darkness]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501868</link><pubDate>2023-05-06 17:12:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Úgy döntöttem mostantól kiírom ide is ha új játék ismertető kerül fel az oldalra. Mert miért ne? Amilyen sűrűn írok ilyesmit, lassan tényleg már ünnepelni kell ha felkerül egy.

	

	
		
			
				Akció, vámpír, kastély, szörnyek
			
				2005, PS2
			
				Hossz: Közepes
		
		
			
				Szerkesztő értékelése:&nbsp;&#9679;&#9679;&#9679;&#9679;&#9679;
		
	


	Tovább a cikkhez &gt;&gt;
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #90 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501767</link><pubDate>2023-04-21 19:00:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Az emberek oly balgák, mindig azt kérdezik: csakugyan igaz volna ez a történet? Ha azt feleljük rá: igen, akkor elégedetlenek, mert az ugyan nem nagy dolog, elbeszélni valamit, ami valóban megtörtént. Viszont ha azt mondjuk: nem, az meg éppenséggel nem tetszik nekik. Mert hiszen akkor az egész nem más, mint ostoba hazugság. Igy is, ugy is megcsaltnak érzik magukat. Az emberek oly balgák; hiszen tudniok kellene: igaz történet egyáltalában nincs. Mert a történetet azt el kell beszélni és nincs ember a világon, aki valóban el tudná beszélni, ami volt. Minden biro tudja ezt; tudja, hogy sohasem állott még az asztalánál tanu, aki tudtán és akaratán kivül itt-ott el ne tért volna az igazságtól, soha nem volt még tanu, aki a legszigorubb értelemben véve nem esküdött volna hamisan.
	És aztán: nem is jó történet, amelyik nem igaz. Ha nem is történt meg, mégis megtörténhetett volna egyszer - vagy pedig meg fog történni - holnap vagy holnapután. Ezért hát a balga emberek kedvéért: sohasem irok való történetet. De bizonyosan olyat sem, amelyik ne volna igaz.

	&nbsp;

	- A sírásó titka (Hanns Heinz Ewers)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kedvenc anime zenék - 2. rész -]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501693</link><pubDate>2023-04-15 21:03:54</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Szép napot mindenkinek!

	És íme, elérkezett a második rész, mert anime zenékből sosem elég! Nem is olyan régen én és Bj-Lydia összeírtuk a saját listáinkat a Top anime opening és ending dalokkal. Viszont némi gondolkodás után úgy határoztunk, hogy elkélne még egy rész ebből a listából, hiszen annyi jó anime opening és ending van még, egy rövid lista erre nem elég! Így született meg ez a bejegyzés, immáron kibővítve pár insert dallal. Az ilyeneken mindig olyan jó nosztalgiázni vagy csak visszaidézni egy-egy jó történetet, karaktereket.

	Bj-Lydia is megírta a saját listájának a második felét, nézzetek át hozzá is! &gt;&gt;&gt; [Lydia's Doll Corner]

	Az én listám első fele: [Kedvenc anime zenék]
	Bj-Lydia listájának első fele: [Lydia's Doll Corner: Top 10 anime op/end]
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	~.oOo.~

	# KIDDY GRADE OP:&nbsp;Mirai No Kioku (Yuka)

	Milyen régen ment ez is! Tiszta nosztalgikus visszanézni ezt az openinget. Annak idején, mikor általános iskolás voltam, a Kiddy Grade volt a kedvenc animém. Igaz mára már nem sokra emlékszem belőle és a történet nagyrésze is kiesett... De azért még jó dolog visszaemlékezni rá. A sorozat alatt az opening animációja megváltozik, mindkettő fantasztikus, így nehéz döntés volt, hogy végül is melyiket szúrjam ide be.

	

	&nbsp;

	# HELLSING (TV) OP:&nbsp;Logos Naki World (RavenWings)

	Oh, Hellsing. Mikor először láttam, imádtam. Aztán megismerkedtem az eredeti mangával és rájöttem, hogy a tv sorozat nagyon elkanyarodott tőle. Tisztán emlékszem, mikor befejeztem a mangát, akkor jöttek ki a hírek arról, hogy kapni fog animációs adaptációt OVA sorozat formájában és el nem tudom mondani mennyire izgatott és boldog voltam. Azóta is az Ultimate az egyik kedvenc animém. De vissza erre az openingre. Tetszik, hogy olyan badass és menő. A tv sorozat szerintem csak egy dolog miatt megemlítendő ha az ember a Hellsingről beszél, az pedig a zene. A zene eszméletlen a sorozatban. Kár, hogy ezeket a dalokat nem tartották meg az OVAkban. Enélkül is fantasztikus, de ezzel méginkább az lenne.

	

	Érdekességképp, a dal műfaja gothic jazz. Mert ilyen is létezik. Most már ezt is tudjátok.

	&nbsp;

	# RAINBOW: NISHA ROKUBOU NO SHICHININ OP:&nbsp;We're not Alone (Coldrain)

	Még középiskolás koromban (ami nem mostanában volt), valami animés oldalon nézelődtem, akkor jött velem szembe ez az anime. Elsőre csak annyit fogtam fel belőle, hogy: börtön! Izgalmas téma, nem is nagyon láttam ilyen animét, szóval gondoltam belenézek. Hát... egyáltalán nem arra számítottam, amit kaptam, de 10000%-ban meg vagyok vele elégedve. Pont elég keménység és érzelgősség van benne, szépen keveredik ez a két véglet ebben a műben. Ezt az openinget azért szeretem, mert nagyon jól visszaadja ezt. Na meg azért, mert ez a dal se semmi ami az animáció alatt szól. Érdekes, mert szerintem nem egy ilyen opening dalra számítana az ember egy anime esetében, ez is hozzájárul ahhoz, hogy olyan különleges a számomra. Emlékezetes anime és ajánlom mindenkinek, tényleg. Meg tudja lepni az embert.

	

	És még valami... Még mindig emlékszem arra, mikor egyik osztálytársnőmnek magyaráztam milyen jó ez az anime és megéri megnézni. A válasza ez volt: "Te most meg akarsz velem nézetni egy animét amiben hét pasi a főszereplő, egy cellában vannak és "Rainbow" a címe... ... ...?" Nem kell félreérteni :'D

	&nbsp;

	# FULLMETAL ALCHEMIST BROTHERHOOD OP1: Again (Yui)

	Azt nem mondanám, hogy olyan nagy FMA rajongó vagyok, de nagyon szeretem ezt az openinget. Nem tudom úgy meghallgatni ezt a dalt, hogy ne kezdenék el énekelni. Ami azt illeti ebből az animéből az első sorozatot láttam csak meg... azt hiszem egy moviet. De mindig a fejemben van, hogy meg kellene nézni a Brotherhoodot is. Egyszer majd biztosan ráveszem magam. Az animáció ebben az opban nagyon tetszik, igazán szép, a zene alatta pedig csak fokozza a hatást.

	

	Uh, oh, "névrokon"! Talán utána kaptam a nevem? Ki tudja. A "Yui" nevet nem magamnak választottam, hanem kaptam másoktól. Eléggé régen, már vagy 10 éve.

	&nbsp;

	# UMINEKO NO NAKU KORO NI OP:&nbsp;Katayoku no Tori (Akiko Shikata)

	Ezt milyen régen láttam... Azért kezdtem el annak idején, mert a Higurashi alkotójának egy másik története ez. Ha a címből nem jött volna rá valaki. Hogy van-e köze egymáshoz a két történetnek? Elméletileg valahogyan van. Gyakorlatilag nem tudom megmondani, mert ennek a visual novel verzióját még nem olvastam, de tervben van. Csak ne lenne olyan nagyon hosszú! Az animéről mellesleg mindenki azt mondja, hogy pocsék adaptáció. Nekem mondjuk tetszett, lehet azért, mert nem ismerem még az eredeti alapanyagot. Battler karaktere is nagyon tetszett, a harca Beatoval és a sok különös gyilkosság a szigeten.

	

	Ez az OP olyan... emelkedett, olyan drámai, éppen ettől olyan jó szerintem. Szépen összehozták a dalt és a látványt. Battler pedig a végén a mutogatós beállásával tisztára Phoenix Wright.

	&nbsp;

	# HIGURASHI NO NAKU KORO NI GOU OP1: I Believe What You Said (Asaka)

	Ez az anime... Én nagy Higurashi fan vagyok, de amit a Gouban műveltek azt még én sem tudtam végignézni. Ez az új sorozat őszintén szólva nem tudom mi akar lenni. Mikor kijött azt emlegették, hogy remake, azóta folytatás lett, egyesek szerint meg a múltat magyarázza, szóval passz. De nem is fogom megtudni soha, mert nem fogom megnézni. Az első pár részt láttam, azokat amik felölelik az első fejezetet. De az első fejezet éppen elég volt hozzá, hogy eldöntsem, nekem erre nincs szükségem, mert egyszerűen fájdalmas volt nézni. Mondom ezt úgy, hogy tényleg imádom az egész történetet, annyira, hogy még a visual novelt is elolvastam belőle! Viszont ami az openinget illeti. Azt hiszem ez a legjobb Higurashi opening amit eddig láttam. És most gondolok itt a régi openingekre is. Azoknak is volt egy hangulata, egy nagyon jó hangulata, de ez valahogy jobban néz ki. Ha eltekintünk a karakter designoktól. Mert mindenkinek színátmenetes haj kell persze, ez az új menőség, meg Satoko neon sárga haja. ... Borzalmas ez a neon sárga.

	

	Egyébként annyira vicces amit az emberek művelnek. Azon vitatkoznak, hogy ez, vagy a régi sorozat volt-e jobb, melyik magyarázott meg több dolgot abból ami történik. De ahhoz már mindenkinek lusta a segge, hogy elővegye a visual novelt és végigolvassa. Annál eredetibb verziót nem találnak, Ryukishi07 gépelte be a saját kezével! De nem... inkább oltogatják egymást a kommentekben. Ahj...

	&nbsp;

	# HAKAIMA SADAMITSU END:&nbsp;Suki Datta Uta no Youni ~Like a Favorite Song~ (Rie Tanaka)

	Még egy nosztalgikus dal a számomra. Ez annyira nyugodt, békés és kellemes, egyszerűen csak jó hallgatni. Az animáció nem túl látványos vagy különleges, de szerintem ez így jó. A városi pillanatképek az üres utcákról, állatokról is nyugalmat sugároznak, kissé talán magányt, szomorúságot is. A Hakaima Sadamitsu mellesleg egy elég rövid anime sorozat, de annál izalmasabb. Annak idején, szerintem a régi animések emlékeznek rá, hogy ment a tv-ben is felirattal.

	

	&nbsp;

	# NEKO NO ONGAESHI END: Kaze ni Naru (Tsuji Ayano)

	Ez a dal... valamiért sokszor eszembe jut. Ahhoz képest, hogy a filmet ezer éve láttam és már azt sem tudom miről szól. Az emlékeimben úgy maradt meg, hogy jó film volt. Bár így visszanézve pár jelenetet olyan... furák a karakterek. Gondolok itt a macskákra. Van ahol van ruhájuk, van ahol nincs, olyan, mintha a film nem tudná eldönteni, hogy most hagyományosan akarja-e ábrázolni őket vagy sem. Ez a része nagyon fura nekem. De a dal... Az megragadt a fejemben mert annyira nyugodt, boldog, kedves. Egyszerűen csak jó hallgatni, jót tesz az ember lelkének, vagy valami ilyesmi.

	

	&nbsp;

	# OOKIKU FURIKABUTTE OP2: Seishun Line (Ikimonogakari)

	Soha nem gondoltam volna annak idején, hogy ennyire magával tud ragadni egy sport anime, de az Ookikunak sikerült ezt elérnie. Ráadásul annak idején, mikor néztem, akkor még a második évad nem is volt elérhető, így hiába voltam bepörögve tőle, nem tudtam tovább nézni. Azóta meg elfelejtődött amennyit kellett rá várnom... Viszont ez az OP nagyon megragadt a fejemben, mert annyira lendületes, energikus és az előadó hangját is szeretem, ismertem már előzőleg is más anime zenék után. Az Ookiku és vele együtt ez az OP is valahogy fel tudja pörgetni az embert. Miközben néztem folyton egyfajta nosztalgia volt bennem a gyerekkorom és a végtelennek tűnő iskolai nyári szünetek iránt. Nem tudom. Érdekes.

	

	&nbsp;

	# PHI BRAIN - KAMI NO PUZZLE OP: Brain Driver (May'n)

	Egyszer történt, hogy elkezdtem random May'n dalokat meghallgatni és letölteni. Így sikerült beszerezni ezt a dalt is. Sokáig fogalmam sem volt róla, hogy milyen az anime aminek az opening dala, de nem is érdekelt különösebben, mert végül is csak a dal tetszett. Aztán megtudtam, hogy ebben az animében mindenféle halálos puzzle meg rejtvény megoldásokkal foglalkoznak a szereplők és egyből felkeltette az érdeklődésem. Hát ez nagyon menő, én kíváncsi vagyok azokra a rejtvényekre főleg hogy halálosak is! És elkezdtem nézni az animét... hát, egy csalódás volt (ahhoz képest, hogy kb mindenki isteníti és imádja a sorozatot), de a dal... a dalt még mindig nagyon szeretem. Igazából csak két bajom van az animével, az egyik a karakterek jelleme, a másik pedig maga a történet... ehm... ettől függetlenül valami különös vágyat érzek arra, hogy egyszer majd talán megnézzem a második évadot is. Miért? Nem tudom. A rejtvények meg a puzzlek mellesleg jók voltak... még ha a karakterek ki is idegeltek.

	

	Őszintén... már azt sem tudom, hogy a szereplőket hogyan hívják...

	&nbsp;

	# INSERT: Detroit Metal City: Mad Monster (Yuji Ueda)

	A Detroit Metal City (DMC) egy rövid, 5 perces részekből álló anime és a death metál bandákat, életvitelt próbálja kiparodizálni. Maga a történetben szereplő banda megjelenése a Kiss együttesre hajaz, a nevük is az említett együttes Detroit Rock City c. dala után jött. Az anime az azonos című manga sorozat pár fejezetét adaptálta. Mivel szeretem azt a zenei stílust, amit az anime képvisel / kiparodizál, és magát a Kiss együttest is, így kötelező volt számomra megnézni ezt. A Mad Monster egy insert dalként jelenik meg, amit a banda frontembere,&nbsp;Johannes Krauser II ad elő. Krauser civilben a Negishi nevet viseli és ebben a részben eldönti, hogy elhagyja a bandát (eleve soha nem is akart csatlakozni), így kénytelenek egy beugró külföldit alkalmazni a koncert idejére. Negishit viszont elönti a düh, látva a beugró ember pocsék előadását és visszatér a színpadra Krauserként, hogy megmutassa, hogyan is kell a DMC frontemberének lenni.

	Azért került fel a listára ez a jelenet, mert nagyon megfogott mikor először láttam. A dal, a kamera beállítás, a hangulat. Annyira jól összehozták, éreztették velük, hogy a sok tökölés után, igen, Krauser visszatért és haláli koncertet fog adni. Tényleg nagyon emlékezetes része volt ez a sorozatnak. A dal megtalálható még [ITT] külön, nem jelenetbe ágyazva. Imádom. megjegyzem, az opening se semmi, de... azt nem találtam meg. Úgy értem a videót, a rövid verzióval.

	

	Érdekességképp még beszúrom ide, hogy Krauser szinkronhangja Yuji Ueda, aki japánban többek között a Pokémon sorozatban is rengeteget szinkronizált. Ő volt például Takeshi (Brock) szinkronhangja. Már csak azért, mert ég és föld Takeshi és Krauser, milyen érdekes mégis, hogy ugyan annak az embernek a hangján osztoznak. ... De most komolyan... Úgy megnéznék egy Pokémon részt ahol Brock ezzel a hanggal hívja elő a Pokémonját... "I call upon thee, Mad Monster!" Mekkora lenne.

	&nbsp;

	# INSERT: Nerima Daikon Brothers: Rental Song (Ayano Matsumoto, Shigeru Matsuzaki, Showtaro Morikubo)

	Emlékszem, régen ez az anime még a tv-ben is ment felirattal. Nagyon szerettem, mert... nem is tudom, olyan őrült volt és néha olyan abszurd. Na meg a dalok! Mivel egy musicalről beszélük, így percenként nekiállt valaki énekelni. Amit most beszúrok ide, a Rental Song, egy olyan dal, ami minden részben szerepel és minden részben megváltozik a szövege is vagy éppen más-más karakterek éneklik. Akkor hallható mikor a főszereplők elmennek és segítséget kérnek egy titokzatos figurától akit sosem láthatunk az ablak miatt ami mögött ül. A másik szeretett betétdalom ebből a sorozatből a Money Loan Song ami mindig akkor csendül fel, mikor valakinek pénzre van szüksége és megjelennek a hitel táncosok... Viszont ebből meg csak az angol verziót találtam fent a neten, ami... hagyjuk.

	

	Biztosan leesett mindenkinek, de azért beszúrom ide, hogy maga az anime a Blues Brothes c. filmből ihletődött. Elég csak ránézni a karakter designokra, elolvasni a címet és nézni, ahogyan folyton a pénz után futnak. Ami engem illet, az egyik kedvenc filmem a Blues Brothers, így nem volt nehéz megszeretnem ezt az animét is. Még egy kis plusz infó, a "rental guy" akinek ezt a dalt éneklik, nem más, mint&nbsp;Shinichi Watanabe, a sorozat rendezője. Úgy értem beleírta magát a történetbe és ő is szinkronizálja a karaktert. Ez azért... eléggé menő. Úgy olvastam ez valami szokás nála, több animében felbukkan amiken dolgozott.

	&nbsp;

	# INSERT: Initial D 4th Stage:&nbsp;Looka Bomba (Go2)

	Nem tudom miért vagyok úgy felhypolva az Initial D-től, de nagyon élvezem. Pedig még csak nem is értek a kocsikhoz. Azt hiszem ez most lényegtelen. Mivel minden részben több eurobeat dal is felcsendül a sorozatban, így nagyon nehéz volt kiválasztani melyiket is szúrjam be ide. Nagyon sokat tudnék még felsorolni, de azt hiszem a Looka Bomba valamiért különleges. Mivel sajnos nem találtam meg külön a jelenetet amiben szerepel a dal, így az egész versenyt be kell szúrnom. Ami engem illet, szerintem a 4. évad egyik legizgalmasabb versenye ez, én nagyon élveztem mikor néztem. A dal, amit kiemelnék most 11:55 körül kezdődik. Igazából rengeteg dalt ki tudnék emelni ebből az animéből, mert nagyon imádom az eurobeat dalokat amiket tartalmaz, de legyen elég egyelőre csak ez az egy. A dal külön megtalálható [ITT].

	

	20:30 körül a Rider of the Sky (Ace) hallható ami megint csak nagyon nagy kedvencem, de persze, hogy alig hallani belőle bármit is a jelenet alatt, mert mikor felcsendül egy insert dal, általában akkor jut eszébe a legutolsó mellékszereplőnek is km-es monológot mondani.

	&nbsp;

	# EXTRA:&nbsp;Ar Tonelico OVA: EXEC_HYMME_LUMINOUS=DEF/. (Yuko Ishibashi)

	Azért került az extra részre ez a dal, mert magát az OVAt nem láttam, viszont a játékot játszottam, amiből készült. Azaz végül is ismerem, de mégse láttam. Mikor utána olvastam az OVA sorozatnak, akkor azt írták róla, hogy lényegében csak promóciós célokat szolgál a játék számára, szóval úgy döntöttem nem nézem meg. A játék amúgy is minden esetben sokkal többet ad, mint egy OVA ami belőle készül vagy egy OVA sorozat. Ez a dal azért érdekes, mert az OVA számára készült és nem hallható magában az eredeti játékban. Nekem persze megtetszett mikor meghallottam és azóta is nagyon szeretem. Habár nem ez a kedvenc hymmnos dalom, a kedvenceim a játékból vannak. Ami azt illeti úgy általánosságban szeretem az Ar Tonelico dalokat. Olyan különlegesek és szépek. Nem csak hangzásra, de szövegre is.

	

	A játék világában a daloknak általában van valamiféle hatása. Az EXEC_HYMME_LUMINOUS=DEF./ egy védelmi mágiát idéző dal, ez kiderül a szövegéből is. Érdekesség, a dal a japán mellett hymmnos nyelvet is haszál, ami a játék sorozat számára megalkotott nyelv.

	&nbsp;

	És így zárom is a második részt. Eléggé sok dal jött össze ismét, de lefogadom, hogy ha gondolkodnék, akkor még több eszembe jutna, mert minél többet agyal az ember, úgy jutnak eszébe régi, elfeledett sorozatok, zenék, amire jó visszaemlékezni. Szerintem mindenki így van ezzel. Végezetül pedig ismételten csak köszönöm Bj-Lydianak, hogy összehoztuk ezt az egész két részes kis "sorozatocskát", a jövőben remélem még lesz ilyesmi. :D

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #8]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501601</link><pubDate>2023-04-08 12:52:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdvözlet.

	De régen volt már játékos bejegyzés... Köszönhető ez annak is, hogy kifogtam egy eléggé hosszúnak mondható játékot. Pontosabban fogalmazva ha az ember mindent meg akar benne csinálni, akkor hosszú... Ez a játék a Rune Factory 3 - A Fantasy Harvest Moon (NDS). Egy akció RPG és farm szimulátor keverék, ahogyan azt már a Rune Factory címektől megszokhattuk. Furcsa kombó, de működik.

	Aztán előszedtem az egyik régi nagy szerelmem, ez a Castlevania - Symphony of the Night (PSX). Számtalanszor kijátszottam már, de időről-időre valahogy mindig úgy érzem, hogy vissza kell térnem hozzá. Fantasztikus játék.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	A Rune Factory 3. részét már kinéztem magamnak egy jóideje. De mindenhol csak a japán verziót találtam meg és ez elkeserített. Pedig a bemutató képek alapján eldöntöttem: nekem ez KELL. Mindenképp. Aztán így ment ez pár évig... Amíg meg nem pillantottam egy angol kiadást és örömömben azt sem tudtam mit csináljak! Azonnal megszereztem. Ekkor már túlvoltam a Rune Factory sorozat első részén, szóval tudtam már mire kell számítanom. A második részt kihagytam, mert... eleve nem kapcsolódnak egymáshoz a részek és amúgy sem tűnt olyan érdekesnek a képek alapján. A harmadik szimpatikusabb volt. Egyébként a Rune Factory sorozat a Harvest Moon sorozat spin-off sorozata ami lassan egyre nagyobbá és nagyobbá nőtt.

	A játék története szerint Micah egy nap emlékek nélkül, sérülten jelenik meg Sharance városában. Habár szörny alakban van, egy lány, Shara mégis magához veszi és ápolni kezdni. Később, immáron emberként ébredve elhagyja a helyet amíg senki nem figyel, de hamar összefut a lánnyal a környéken. Shara új lakónak véli a fiút és szállást is biztosít neki, a városka egyik legnagyobb fáját ami egyben Sharance védelmezője is. A helyi történetek szerint a fa már nagyon régóta nem virágzott ki és ha ez mégis egyszer megtörténne, valóra válnának a kívánságok. Különös módon Micah beköltözésével a fa mintha nőni kezdett volna, ami némi reményt adott a városiaknak, igaz az okokat senki sem tudja, maga Micah sem. A fiú megpróbál új életet kezdeni a városban, megtalálni az emlékeit, rájönni arra, hogy miért történik a fával az ami, miközben igyekszik eltitkolni mindenki elől, hogy micsoda is valójában, tekintve, hogy a szörnyeket nem látják túl szívesen a helyiek pár régi konfliktus miatt. De talán pont ezen tulajdonsága lesz végül a megoldás az ember és az elüldözött szörnyek problémájára és egyszer talán még Sharance védelmező fája is újra kivirágzik.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Megjegyzés: Sofia mindig az ellenkezőjét mondja annak, amit gondol vagy érez.

	Úgy tűnik az amnéziás főszereplők egyfajta visszatérő elemek ebben a játék sorozatban. Az első játékban Raguna is amnéziás, a másodikban is a főszereplő ha jól rémlik... Most meg Micah. Na de a lényeg. Ahogyan írtam, akció RPG és farm szimulátor. Nem tudom kinek jutott eszébe összeolvasztani ezt a két teljesen eltérő műfajt, de eléggé jó ötletnek bizonyult. A történet úgy halad előre, hogy Micah bejárja a városka környékén lévő területeket, harcol, legyőzi a bossokat. Eközben pedig a saját farmodon vagy a dungeonokban lévő földön termeszthetsz növényeket, összebarátkozhatsz szörnyekkel akik a segítségedre lehetnek a farm körüli munkákban vagy valamiféle itemet adnak, mondjuk tejet. De nem csak a farmodon foglalhatod el magad, ott van a házad is ahol felállíthatsz egy konyhát sütéshez-főzéshez, felszereléseket alkothatsz vagy gyógyszereket kotyvaszthatsz. Ezek mellett pedig elmehetsz horgászni, bányászni, gyűjtögetni, feladatokat megoldani a falusiaknak, fesztiválokon résztvenni, barátnőt szerezni (azaz a szokásos Harvest Moon dolgok)... Szóval rettenetesen sok dolgot csinálhat a játékos. A játék nem sürget, mindent csinálhat az ember a maga ütemében, addig nem halad tovább a történet amíg a játékos nem lépteti tovább.

	Nem tagadom, az első dolog, ami felkeltette a figyelmem a játékkal kapcsolatban az a főszereplő volt, Micah. Miért? Mert félig szörny és a játék alatt többször is kerülünk olyan szituációba ahol fontos lesz ez az alak váltás. A másik meg... mikor valaki félig szörny karakterekre gondol, akkor nyilván valami menő, erős lény jut először az eszébe. Itt viszont... nem. Micah egy... birka. Igen. Egy birka. Vagyis egy wooly. Ami birka. Szóval ugyan az. És itt kész voltam. Innentől kezdve nekem látnom kellett, hogy mit tudnak kihozni ebből a készítők.

	Itt hagyom az első intrót, mert olyan... hangulatos. Annak ellenére, hogy tele van hazugságokkal! Nem tudsz citromot termeszteni a farmon! (Vagy legalábbis én nem találtam citromot... egyáltalán az egy citrom?) És Micah wooly alakban nem tud farm eszközöket használni! Hihetetlen. Az intró mellesleg megváltozik miután megtörtént az esküvő a kiszemelteddel.

	

	Annyira szeretem a Harvest Moon és a Rune Factory játékok hangulatát. Olyan megnyugtatóak és kellemesek.

	- - = = # #&nbsp; #&nbsp; # #= = - -

	&nbsp;

	Ezek után valami hirtelen ötlettől vezérelve előszedtem a következő játékot, ahogyan írtam, ez a Castlevania - Symphony of the Night volt PSX-re. Én... imádom ezt a játékot és valahogy sosem tudok betelni vele, pedig már kívülről ismerem az egészet, játszottam már régebben is a PSX verzióval, a Saturn verzióval, a PSP verzióval is. Azt hiszem a hangulata az, ami annyira megfogott. A grafika, a zene, a gótikus kastély, ahogyan ezt az egészet összeállították. Látszik a sok gond és munka, amivel készült, a minőség.

	A játékban Alucardot irányíthatjuk, aki Dracula félvér fia és még egyszer visszatér a kastélyba, hogy utána járjon az újonnan feléledt sötét erők eredetének. Mindeközben másvalaki is megérkezik. Maria, Richter Belmont, a legendás vámpír vadász sógornője. A nő elmondása szerint Richternek rejtélyesen nyoma veszett, ő pedig eljött a kastélyba, hátha valami nyomra bukkan a férfival kapcsolatban. A páros külön folytatja a kastély bejárását, de lassan kiderül, hogy a két ügynek talán mégiscsak köze van egymáshoz.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Mit mondhatnék? Az a baj, hogy annyi mindent tudnék mondani, mert tényleg odavagyok érte. A grafikai minőség eszméletlen, gyönyörűen részletes pixel grafikát láthatunk a játékban, a zenét jó hallgatni, akár külön is csak egy-egy dalt. Imádom ezeket a klasszikus stílusú dalokat amik kiegészítik a grafikát és tökéletesen megteremtik a hangulatot a helyszíneken, a szituációkban. A karakterek szerethetőek annak ellenére, hogy nem történik sok interakció közöttük a történet folyamán. Mégis sikerül átadni azt, hogy ki milyen jellem. Azt hiszem csak egyetlen negatívumot tudnék mondani a játékkal kapcsolatban, az pedig az, hogy... túl könnyű. Oké, ez annyira talán nem negatívum és lehet csak azért túl könnyű, mert már jópárszor kijátszottam. De nem is érdekel, hogy könnyű, ettől még élvezhető és szórakoztató.

	Azt, hogy a játék túl könnyű, talán az is eredményezheti, hogy Alucard rengeteg fegyvert képes használni. Tőrök, kardok, ütő- és dobófegyverek, bombák széles választéka áll a játékos rendelkezésére, soknak különleges képessége is van. Aztán ott vannak még a skillek, a megidézhető segítők, és Alucard alakváltó képessége. A férfi köd, farkas vagy denevér alakban is képes mozogni. Alucard eléggé overpower főhős. Érdekes plot twist, hogy miután körbejártuk a kastélyt, meg kell még egyszer tennünk a jó vég elérése érdekében, csak fejjel lefelé. Különös módja ez a játékidő kitolásának, de fantasztikus is egyben mikor visszamehetünk ugyan azokra a helyszínekre amik nem elég, hogy fejjel lefelé vannak, de teljesen megváltozott a hangulatuk is. Mikor legelső alkalommal játszottam ki, annak idején sok éve, azt hittem, hogy az első kastély után véget is ér a játék. Csodálkoztam is, hogy milyen rövid volt. Haha.

	És ha már Symphony of the Night, akkor itt hagyom a kedvenc betétdalaim a játékból:

	o) [Moonlight Nocture]: Az intro alatt hallható és imádom, tökéletes bevezetése ez a játéknak. Sajnos a játékban a dal közben szöveg felolvasás is hallható, így annyira nem teljes az élmény, de ettől még epic. Számomra ez az egész játék témája. Ha lehet így fogalmazni.

	o) [Dance of Illusions]: Az első boss harc Dracula ellen Richter Belmonttal, ez az intro visszaidézi a játékosokban a Castlevania - Rondo of Blood végét, aminek a folytatása ez a játék. Elképesztő csatadal. Igazán illik Draculához.

	o) [Festival of Servants]: Boss harcok alatt hallható, igazán pörgős és kissé talán kaotikus dal, ami fokozza a hangulatot és a veszély érzését.

	o) [Lost Painting]: Ez a dal annyira nyugodt és szép. Egy fél percre el is felejti az ember, hogy miféle káoszba keveredett.

	o) [Dance of Pales]: Vagy The Waltz of the Pearls. Mindkét cím szerintem teljesen helytálló és illenek a dalhoz. Kár, hogy Olrox részlegén nincsenek Ghost Dancer ellenségek, meg úgy... az egész játékban. Fantasztikus lenne.

	o) [Wandering Ghosts]: A Coliseum témája. Olyan... jazzes és... menő. Nem tudom megfogalmazni, de... igazán hangulatos.

	o) [The Tragic Prince]: Oh, az óratorony, minden CV gamer rémálma :'D Az egyetlen jó dolog benne ez a fantasztikus dal. Próbálom kizárni a Medusa Head sereg okozta traumát.

	o) [Bloody Tears]: A legendás Bloody Tears... ezt minden verzióban imádom, akármelyik CV játékban is bukkan fel. Az igazság az, hogy a SotN Saturn verziójában hallható csak sajnos. Ez a dal összenőtt már a játéksorozattal.

	Ezt pedig csak úgy beszúrom ide. Ez a dal, a Chaconne C'Moll, ami csak a japán Sega Saturn verzióban van jelen a pályával együtt, ami alatt hallható. Mikor kijött a játék PSX-re, két helyszínt kivágtak belőle, az egyik az Underground Garden volt, a másik pedig ami ehhez a dalhoz köthető, a Cursed Prison. Mikor először meghallottam ezt a dalt, egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ilyesmi benne van ebben a játékban. A Cursed Prison nem egy fontos pálya, nem is hosszú, de ettől függetlenül egy ilyen témát adni neki, nem tudom mit mondjak, számomra elképesztő ez a dal.

	

	Egyelőre ennyi. Elvették az időmet a hétköznapi dolgok és a Rune Factory 3. része sem egy olyan játék amit pár perc alatt végig lehet vinni. Amit mondjuk nem bánok, mert tényleg nagyon jól le tudja kötni az embert az a rengeteg dolog, amit csinálni lehet benne. A Symphony of the Night már jóval egyszerűbb és gyorsabb volt, de most is ugyan annyira élveztem, mint előzőleg bármikor. Nos, ha lesz még valami még jelentkezem.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Sleep Is For The Weak]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501496</link><pubDate>2023-03-25 17:50:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Hello és üdvözlet.

	Eléggé régen volt már normális bejegyzés, így gondoltam adok egy kis helyzetjelentést. Nem mintha olyan sok dolog történt volna az elmúlt időszakban.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	A napokban volt egy beszélgetésem az egyik korombeli kolléganővel, aki arról beszélt nekem, hogy mennyire nem bír már fent maradni este és neki szüksége van arra a 7 óra alvásra, hogy normálisan tudjon funkcionálni. Aztán ott vannak unokahúgaim akik megint csak hasonlóképpen vannak. Én meg meglepődtem. Én az ő idejükben fent voltam minden nap éjfélig, még tovább! Sőt, most is így megy ez. Fent vagyok éjfélig... vagy még tovább. Annak ellenére, hogy reggel hajnali 4-kor csörög az óra. Amire lehet, hogy megébredek, de azért az 5 órási ébresztésre már fel is kelek. Őszintén szólva én sem tudom hogyan bírom. Lehet már megszoktam, de az biztos, hogy ez nem egészséges. Arról viszont nem tehetek, hogy túl kevés nekem az idő, ami a rendelkezésemre áll egy nap! Egy csomó idő úgyis elmegy a munkával meg a mindenféle ház körüli teendőkkel amit az ember nem akar megcsinálni, de meg kell. Néha esténként már állni sem tudok a fáradtságtól mikor nagynehezen az ágyba vonszolom magam. Aztán valahogy ugyan így kelek fel reggel is.

	Aztán itt a tavasz emberek, egy ideje. Ami azt jelenti, hogy elindultak a kerti munkálatok, aminek nagyon örülök. HA időm engedi és nem vagyok hulla, akkor szívesen kimegyek a kertbe rendezkedni. Eltakarítani ami az ősz / tél után megmaradt és előkészíteni a kertet a tavaszra és az ültetésre, veteményezésre. Megfigyeltem magamon azt is, hogy nagyon szeretek a gazdaboltba menni és vetőmagokat, virágmagokat venni. Tisztára be voltam pörögve mikor az egyik hétvégén elmentünk. Az viszont már a dolog szomorúbb része, hogy sok esetben ezek a magok ki sem kelnek. Ki tudja hány éve vannak már a polcokon vagy milyen minőségűek. Ahogy megfigyeltem egyre rosszabb minőségű magokat árulnak. Ezeket a dolgokat nem tudja ellenőrizni az ember. Így kezdek rászokni arra, hogy elrakom a zöldségek, virágok magjait amik a kertben nőnek. Hátha lesz valami hasznuk és jövőre kikelnek. Kíváncsi leszek. Persze ha a tél alatt a családom nem keveri el őket valamerre. Erre is volt már példa. A másik pedig... mit találok meg mindig először mikor nekiállok ásni...? Igen, a vöröshangyákat.

	Unokahúgommal ismét megnéztünk egy&nbsp;Studio Ghibli filmet, ez a Kiki, a boszorkányfutár volt.

	A történet egy Kiki nevű kis boszorkányról szól aki a boszorkányok hagyománya szerint elhagyja a családi házat, hogy egy másik városban próbáljon meg boldogulni. A film végigköveti hogyan győzi le a kezdeti nehézségeket, hogyan szerez állást és barátokat az idegen helyen.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Igazából nagyon aranyos kis történet. Nem kell tőle nagy dolgokat várni, de jól el tudja szórakoztatni az embert. Kikapcsol és egyszerűen csak jó nézni. Kiki nagyon aranyos és a szereplőgárda többi tagját is lassan azért megszereti az ember ahogyan halad a történet. Azt hiszem azért tetszett annyira, mert tényleg egy egyszerű és szívmelengő történet ami végig fenntartja a néző érdeklődését. Ahogyan Kiki legyőzni az akadályokat, ahogyan megpróbál mindenhol teljesíteni és jól csinálni mindent. Egyszerűen csak aranyos. Ehhez pedig társul a csodás látvány is persze.

	És... ta-da, tüp-tüp-tüp~ történelmi pillanat, hossszú idő után jön egy rajz! Aztamindenit. Ami azt illeti csak firkának indult, de mégis kidolgoztam, mert olyan kedvem volt éppen. Jobban megszenvedtem a perspektívával meg a helyszín megrajzolásával, mint bármi mással. A színátmenet azért olyan béna, mert okosan kitaláltam, hogy markerrel fogok színezni, de az már részletkérdés, hogy az olcsó, vékony füzetlap nem erre van kitalálva. Nem akartam, hogy a sok erőltetéstől átszakadjon a papír, arról nem is beszélve, hogy valóban nem alkalmas arra, hogy markerrel rajzoljon rá az ember mert nagyon vékony és nem "vezeti" szépen az alkoholos markert, vagy hogyan írjam, nem könnyű megfogalmazni, szóval... örülök, hogy legalább ennyire sikerült "kiszínezni". Lehet kicsit összecsapottra is sikeredett, mert volt vagy este 11 óra mikor ezt csináltam és az agyam már kezdte felmondani a szolgálatot. Mellesleg a kép, amit felhasználtam referenciának: [ITT megnézhető].

	

	Megemlíteném, hogy aki alkoholos markerrel akar dolgozni, az mindenképpen vegye hozzá való papírt. Lehet a neten kapni jegyzettömb formátumban. Nagyon nagyot tud dobni a rajzok minőségén ha a megfelelő papírra alkot vele az ember. Én úgy kezdtem, hogy nem akartam először tömböt venni, mert alig volt markerem is, drága is volt, de később rájöttem, hogy igenis előbb-utóbb be kell szerezni, mert ezzel lehet normálisan alkotni és normálisan megtanulni a markerek használatát. Egyébként ez tök logikusnak tűnhet, de... nem. Nekem nem volt az. Ne kérdezzétek.

	Hát, ez a beszámoló rövidre sikeredett, de tényleg nem nagyon tudok miről írni. Sok időm elmegy mostanában mindenféle munkával, a maradék időben pedig agyhalott vagyok. Valahogy [ÍGY] érzem magam a nap nagyrészében.

	Szóval... ti azért próbáljatok meg pihenni, mert szükség van rá ahhoz, hogy normális módon tudjon működni nem csak az agyatok, de a testetek is. Ezt tapasztalatból mondom. És megszokott módon mindenki vigyázzon magára és menjetek ki a természetbe mert itt a jó idő. Muzsikát azért hagyok itt.

	

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #89 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501448</link><pubDate>2023-03-15 19:57:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Olykor egyórai fásultság után az én különös és gyönyörű pajtásom megfogta a kezem és újra meg újra hevesen megszorította, lágyan elpirulva és olyan gyorsan lélegezve, hogy viharos lélegzetvételeitől ruhája libegni kezdett. A szerelmes lángolása volt ez; megzavarodtam tőle, gyűlöletes és mégis lenyűgöző volt, és mohó szemmel magához vont, és forró ajka csókokkal hintette tele az arcom, és szinte elcsukló hangon suttogta:
	- Az enyém vagy, az enyém leszel, és te meg én örökre egyek vagyunk. - Aztán hátravetette magát a székében, s én ott maradtam reszketve.

	- Carmilla (Sheridan Le Fanu)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Rémálom az Elm utcában II. - Freddy bosszúja]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1500303</link><pubDate>2023-03-04 19:12:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Elhoztam, ahogyan ígértem. Ebben a bejegyzésben kicsit szeretnék írni a horror maratonomon megnézett egyik filmről, ami nem más, mint a Rémálom az Elm utcában sorozat kettedik része. Mert... ez egyébként kiderül a címből is, de ide is kell írni valamit. Csak feltűnt pár dolog miközben néztem a filmet és ezekről szeretnék kicsit témázgani.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Talán az egyik legnagyobb kérdés az lehet, hogy "miért pont ez a film?" Ami azt illeti, nem azért akarok írni pont erről, mert olyan jónak tartanám, sokkal inkább... érdekes. Annyi lehetőség volt ebben a filmben, ebben a történetben az írónak / íróknak mégis sikerült mindig valahogy a legrosszabb irányba vinniük a cselekményt. Mondjuk ehhez is kell egyfajta tehetség. Vagy ennyit változtak volna az igények 1985 óta? Esetleg már akkor nem számított nagy durranásnak? Sajnos ezt sosem fogom megtudni, de minden igyekezetemmel azon leszek, hogy elnéző és megértő legyek ezzel a filmmel, mert valahol megérdemli.

	Először is, mikor elkezdtem nézni a filmet, nem tudtam róla semmit. A plakát egész ígéretesnek tűnt, eléggé hangulatos a korhoz képest, nézzétek meg: [Letterboxed Edition], [japán Special Edition]. Vagy borító vagy minek hívják ezt. IMDb 5.4/10-es értékelése mondjuk sejtetett már valamit, de mint tudjuk, nem mindig lehet adni ezekre az értékelésekre. Összesen csak azon tapasztalatok és információk voltak a birtokomban amiket az első részből szedhettem össze. Aztán elkezdtem nézni a filmet.

	Történetünk egy átlagos iskolai napon kezdődik egy iskola busszal ami éppen összeszedi a kölyköket a környéken. Nos, ebben nincs semmi, gondoltam, hogy tinik lesznek a főszereplők, már csak ki kellett válogatnom a képernyőn szereplők közül, hogy kik lesznek, illetve megtenni a tétjeimet arra, hogy ki fog meghalni hamarosan.

	

	És... máris itt van Freddy bácsi (Robert Englund ) smink nélkül. Ez gyors volt.

	Az első film is egy álommal kezdődött, hát miért ne kezdjük így a másodikat is, hamarosan Freddy felfedi magát és elszabadul a pokol a buszon maradt összesen három karakter számára. Őszintén szólva ebben a nyitó jelenetben az lepett meg a legjobban, hogy Freddy tud buszt vezetni. De most tényleg, ki gondolta volna?! Tudom, ez egy álom.

	&nbsp;

	Az első jelenet amin felnevettem.

	De nem tudjuk meg mi lesz az álombéli csapattal, mert főszereplőnk felébred. Ezt a jelenetet úgy bírtam. Jesse olyan hangerővel üvölt az emeleti szobában, hogy a békésen reggeliző családja lent tisztán hallja a konyhában, de ennek ellenére mindenki a legnagyobb nyugalomban folytatja a reggelt miután konstatálták, hogy a fiú felébredt. Emberek... Ezek szerint ez már valami bevett dolog? Jó... Ha így kel fel minden reggel a gyerekem, akkor nem is tudom... talán megfordul a fejemben, hogy valami baja lehet...? De erre térjünk vissza később.

	A későbbiekben pár iskolai jelenetben megismerkedhetünk a film főbb karaktereivel. Mondjuk Jesse majdnem barátnőjével, Lisaval és majdnem haverjával, Ronnal. Na meg a kegyetlen Mr. Schneiderrel, a testnevelés tanárral, aki fekvőtámaszokkal dijazza a verekedést és a beszólásokat és állítólag valami meleg bárba jár. Oh. Hogy ez miért lényeges, nos... erre is térjünk majd vissza egy kicsivel később.

	

	Hogy ezek milyen kegyetlenül nyomorult módon tudtak fekvőtámaszokat csinálni... Nem mintha én tehetségesebb lennék. Komolyan szórakoztatott, ahogyan (megjegyzem a saját hülyeségük miatt) szenvedtek folyton az órák alatt.

	A keserves testnevelés óra után Ron meglepő információkat közöl főszereplőnkkel. Ugyanis az Elm utcai ház, ahová Jesse és családja költöztek nem más, mint az a ház, ahol előttük Nancy Thompson és családja élt! (Nancy, az első film túlélője.) Bár erre figyelmes néző már a film elején rájöhetett a rácsok ablakok miatt. Itt csak úgy emlegetik, mint a "lány aki megőrült miután látta, hogy a barátját a szemközti házban megölik".&nbsp;Jesse persze nem hisz efajta rémtörténeteknek, mert nem elég meggyőző számára a tény, hogy kb minden este szörnyű rémálmai vannak és rácsok vannak a ház minden ajtaján és ablakán.

	Ez után a különös beszélgetés után egyből ugrunk is a következő jelenethez. Jesse felébred az éjszaka közepén és lemegy a konyhába, majd meglát egy titokzatos alakot az ablakban. Ekkor a lehető leglogikusabb lépést teszi meg... nem szólva senkinek a házban, elindul az udvarra az ismeretlen után. Még csak fegyvert sem vesz magához, mert minek? De most komolyan... Horror film logika. Miután látta, hogy a leskelődő férfi az udvarról hirtelen a saját alagsorukba került, visszaindul a házba, hogy utána nézzen a dolognak. Továbbra sem szólva senkinek. Pár pillanat múlva persze rájön, hogy az ismeretlen, akiről mindenki tudja, hogy Freddy, rá akar támadni, és egyből képes segítségért kiáltozni. Hiába. Most pedig ragadjunk kicsit le ennél a jelenetnél, mert ez érdekes és tulajdonképpen nekem tetszett.

	&nbsp;

	Ennél a jelenetnél fél pillanatra azt hittem Freddy melegebb éghajlatok felé vette az irányt.

	Ebben a pár percben azt láthatjuk, hogy Freddy lekapcsolja a srácot, kissé erőszakos módon, majd kicsit megsimogatja a késeivel. Ez valószínűleg pár nézőnek érdekes módon hathatott, főleg, hogy a készítők direkt akartak ilyen... furcsa dolgokat bemutatni. Az én részemről megfordult a fejemben a jelenet alatt, hogy "miért?" Freddy nyilván egy őrült, és ki tudja mi jár a fejében, és ha ez a jelenet egy női karakterrel történt volna meg, akkor nem is hatna ilyen furcsán. De itt most nem ez a helyzet. Azt hiszem ebben a jelenetben egyfajta kettősség játszik, amit értékelek. Egyrészről ott van az a... kissé erotikus vonal (ez erős kifejezés, de nem találtam jobbat), amit időről-időre kerülget a film. Lehet, hogy még ennél a jelenetnél nem érti teljesen a néző és nem tudja mihez kötni, de később igenis kapcsolódik ez máshoz is, így maximum csak a film megnézése után gondolhatja kicsit mélyebben át ezt a részt. Elég csak az emlegetett meleg bárra gondolni vagy a testnevelés tanár kivégzésére. Viszont. Itt jön a másik oldala a történetnek. Hogy Freddy bármit is akarjon egy fiútól? Ez abszurd. Ilyen nincs. Freddy senkitől nem akar semmit. Eddig sem akart. Neki csak egyetlen célja van: halálra rémíteni az áldozatát, majd megölni. Teljesen mindegy, hogy kicsoda-micsoda, fiú-e vagy lány, mindig ez a helyzet. Ha Freddy karakterét nézzük, akkor minden, amit csinál, kizárólag csak azért történik, hogy a frászt hozza az áldozatára. Milyen érdekes is ez a jelenet. Nézhetjük a főgonosz szempontjából és a film utalásai szempontjából és mindkét esetben valami mást látunk. Két témát olvasztottak össze a készítők egyetlen jelenetben miközben kiemelték mindkettőt de nem mondták ki konkrétan egyiket sem. Aztán elhangzik a következő mondat Freddy részéről:&nbsp;"You've got the body... I've got the brains." Érdekes kijelentés, de később ezt is megértjük.

	Ezek után pedig felvetődik a következő kérdés: ha nem akarja megölni, akkor mégis mit akar tőle? Itt pedig máris megtörtik a hasonlóság az első rész cselekményével. Nancyt meg akarta ölni, Jesset nem akarja. A srácra szüksége van, de egyelőre nem tudjuk meg, hogy miért is. Főleg, hogy Jesse felébred így megmaradnak a nézőben a kérdések. Mert igen, ez egy álom volt, ezt Freddy jelenléte bizonyítja a legjobban. Összességében ez a jelenet érdekes volt, kissé elgondolkodtató és jól lezárták az ébredéssel, meghagyták a nézőben a kíváncsiságot.

	

	Hirtelen mindenki hogy aggódik.

	És itt most visszautalnék a reggelizős jelenetre a film elején. Mikor aznap reggel, a film elején Jesse kb halálsikolyok közepette ébredt fel, a család totál érdektelen volt és folytatták a reggelit mintha mit sem történt volna. Most, ebben a jelenetben az éjszaka kellős közepén ugyan olyan üvöltést hallat a srác, de hirtelen a fél család ott terem, hogy mi lehet a baj? Nem értem ezt a családot.

	Később, egy totál értelmetlen iskolai jelenet után Jesset az apja szoba takarításra ítéli annak ellenére, hogy a fiú már lebeszélt a majdnem barátnőjével egy találkát. Szegény lány aztán olyan sokáig várt, hogy megunta és elment a fiúért. Jesse legalább szólhatott volna neki, hogy ne várja, de mindegy. ... Férfiak. A lány, látva Jesse helyzetét és szerencsétlenkedését úgy dönt felajánlja neki rendrakó tudományát és együtt folytatják a takarítást. Jó kis randi, mit ne mondjak. De most jön a lényeg. Rend rakás közben Lisa talál egy naplót, ami... Jesse szekrényében hevert. Senki nem tudja hogyan került oda, maga Jesse sem, akinek a szekrényében volt. Ez a napló pedig az előző lakóhoz, Nancy Thompsonhoz tartozik! ... De emberek... Hogy a fenébe került az oda? Még csak nem is volt elrejtve.

	&nbsp;

	Komolyan, csak egy vak nem veszi észre ott azt a naplót... És még csak nincs is beleírva semmi!

	A napló elolvasása után aztán különös egybeeséseket tapasztal Jesse a saját és Nancy történetében. Nahát. Lisa persze nem érti miről van szó, mert minek is mondana neki bármit a fiú. Aznap este aztán újabb rémálmok györtik Jesset. Mivel Nancy a naplójában említette az alagsort és múltkor is itt látta Freddyt, ezért arrafelé veszi az irányt, mert... ez olyan jó ötletnek tűnik. Itt aztán megtalálja a kesztyűt a karmokkal, majd megjelenik Freddy is, hogy gyilkolásra buzdítsa a fiút. Ennél a résznél érthetjük csak meg igazán Freddy szándékait. Szóval ezúttal megpróbál megszállni egy embert és a segítségével gyilkolni, mert... Mert? Miért nem volt jó az eddigi módszer? Az első filmben is eléggé sikeres volt Freddy taktikája. Pontosabban fogalmazva amíg szembe nem került Nancyvel, aki nehezebb ellenfél volt, mint a többiek. De ez még nem ad okot arra, hogy stratégiát váltson... igaz? Valami mégis történt. Lehet, hogy különösebben nem értem miért volt erre szükség, de meg kell hagyni jó ötlet volt. Jesse persze nem akar gyilkossá válni és visszautasítja az "ajánlatot." Nem mintha neki lehetne ebbe bármiféle beleszólása.

	&nbsp;

	Jesse, te vagy a kiválasztott.

	Egyébként az is érdekes a számomra, hogy miért éppen Jesse? Csak azért, mert ők költöztek oda Nancyék régi házába? Ennyi az ok?

	Másnap aztán az iskolában Lisa elkéri Jessetől a naplót, amit a srácnál találtak, ő pedig oda is adja neki. Hogy miért vitte magával az iskolába is a naplót... nos, azt nem tudom, de érdekes, hogy éppen nála van. Aztán még egy totálisan értelmetlen Schneider-féle testnevelés óra után... kezdődik a... nem is tudom minek nevezzem ezt. Csúszunk lefelé a lejtőn.

	Jesse és családja éppen otthon vannak mikor is az apja a hőszabályzó vizsgálata után megállapítja hogy... a házban valóban nagyon meleg van, nem csak képzelődnek. Hm. Ezek után a család egyik madara holtan esik a földre valamilyen ismeretlen oknál fogva. A másik madár pedig fékezhetetlen tombolásba kezd. Mert... Mert. Nincs megmagyarázva semmi. Mi ez? Hitchcock-tól a&nbsp;Madarak? Birdemic? Mi ez a hirtelen random jelenet? Mi köze van ennek... bármihez is? Annyira elvont ez az egész dolog, hogy nem tudom én sem hova rakni, hogy éppen mi történik. De a legjobb rész csak most jön. Miután a madár kitombolta magát random... felrobban! Nem, nem egyszerűen csak a földre hullik holtan vagy szétszakad véres darabjaira, nem... felrobban, igen. A kérdésem pedig továbbra is fennáll: ... miért? Miért pont a madár? Miért támadott meg mindenkit? Miért robbant fel? ... Nem tudom már ezt nevetés nélkül leírni sem, komolyan. Értem én, hogy ez egy kitalált történet, egy horror film, de eddig legalább nagyjából azért volt értelme a dolgoknak amik megtörténtek. Ez viszont... Csak nem értem. Ennél már csak az jobb, hogy apu Jesset vádolja a történek miatt: "Tudod, hogy mit csinált a fiad? Megtanult bombát csinálni." Komolyan, lesz még ennél is abszurdabb ez a rész...?

	&nbsp;

	Én is így néznék ha random felrobbanna a madaram.

	Na de lépjünk túl ezen a madáron, mert most kezdődik csak a móka. Ismét este, Jesse pedig ismét csak kínlódik és forgolódik az ágyban. Mit lehetne tenni, hát lemegy a konyhába. Úgy tűnik ha nem tud aludni, folyton a konyhába megy. Lent aztán, ahogyan a sötétben ácsorog, hirtelen egy kósza villám bevág a csukott ablakon keresztül az elmosott tányérokba. Ez így röhejesen hangozhat, de komolyan ez történik. Még csak ki sem törik az üveg vagy valami. Ezek után Jesse teljesen érthetetlen módon pizsamában elindul a szakadó esőben egyenesen a városba, majd kiköt egy meleg bárban. Most ez? A belső iránytűje vezette, vagy a villám adott neki valami isteni szikrát? Egyre jobban kezdem elveszíteni a történet fonalát. A bárba mellesleg beengedték annak ellenére, hogy se pénz nincs nála, se bármiféle igazolvány. Vagy elsiklottak efölött a film készítői, vagy megint egy álomban vagyunk, vagy... bejött a biztonságisaknak a srác.

	

	Hajajajaj... itt van Schneider tanár úr is. Jesse, még véletlenül se fordíts hátat neki.

	Igen, mindenki nagy meglepetésére megjelenik Schneider is. Ez sejthető volt a film elején történt Ron és Jesse közötti beszélgetésből. Úgy értem... Miért beszélgettek volna erről ha később nem bukkan fel ez a részlet? Pár, nem igazán értelmezhető képkoca után hirtelen az iskolába kerül át a páros valamilyen oknál fogva. Hogy miért pont az iskola, nos... arra nem jöttem rá eddig. Ha a férfi bármit is akar csinálni Jessevel, márpedig úgy tűnik akar, akkor miért pont az iskolában teszi meg? Nem tűnik túl logikus lépésnek, de... sok ilyen logikátlan dolog történt már a film alatt, szóval nem pont ezen fogok fennakadni. Menjünk tovább. Amíg Jesse... zuhanyzik (miért?), megjegyzem a sötétben, addig Schneider egy szertárnak kinéző helyiségben éppen magához vesz egy ugrálókötelet. Hogy miféle szándékai vannak ezzel az eszközzel, azt nem mondja el nekünk senki, de valószínűleg nem megölni akarja a srácot és nem is plusz órákat adni neki. Nos, mindenki a saját fantáziájának megfelelően válaszolja meg ezt a kérdést. Ne menjünk bele hosszabban a miértekbe és a hogyanokba, a lényeg, hogy ezen éjszakán történik valami, ami eddig nem történt. Szerintem senkit nem ér váratlanul, hogy Schneidert eléri a a halál. Egy ismeretlen, láthatatlan erő, ledönti, a zuhanyzóba vonszolja, kikötözi, majd meggyilkolja. Jesse pedig az egészet végignézi, majd mikor feleszmél, a kezén találja a kesztyűt a késekkel. Ez pedig nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy ő volt tettes. Pontosabban fogalmazva Freddy, Jesse testében. Ez az első eset, mikor Jesse elveszti a kontrolt és Freddy a testét használva gyilkol. Ami... izgalmasan hangzik. Tekintsünk most el a körülményektől, a melegektől, az ugrálókötéltől és a zuhanyzótol.

	&nbsp;

	Ehhez nem igazán tudok mit hozzászólni. Tetszett a köd / gőz effekt.

	De ha kicsit jobban megnézzük ezt a részt... maga a felépítése nem rossz, csak a kivitelezés lett furcsa. Pont ugyan úgy, mint a késes, simogatós jelenetben. Végül is tetszik, ahogyan bevezeti a film a helyzetet és érezteti a nézővel a feszültséget, növeli az izgalmat és kíváncsiságot ébreszt. Ott van Jesse a zuhany alatt, ruha nélkül, védtelenül és kiszolgáltatottan, az éjszaka kellős közepén, valószínűleg senki nem tud erről, így még csak abban sem reménykedhet, hogy valaki a segítségére jön. Aztán ott van a másik oldalon Schneider, aki szemmel láthatólag erőfölénnyel bír, uralja a helyzet és készül... valamire. A film csak burkoltan utal arra, hogy mire, de konkrétan nincs kimondva, így lényegében tényleg a nézőre van bízva, hogy miben szeretne hinni. Ezek után, nyilván a néző kíváncsisággal és izgalommal fogja tovább nézni az eseményeket. Az egész jelenet fordulópontja az, hogy Jessenek szüksége van Freddy erejére, behatására ahhoz, hogy elkerüljön valami... valamit. Valami fenyegető helyzetet. Nyilván Freddy nem azért jelenik meg, hogy segítsen neki, de mégis kapóra jön a jelenléte. Teljesen mindegy, hogy melyik alternatívát nézzük, Schneider, vagy Freddy, Jesse egyikből sem jön ki túl jól, valljuk be. Ez pedig ad némi különös, nyugtalanító hangulatot a jelenethez és magához az egész szituációhoz amiben Jesse benne van. Generál egy érdekes helyzetet.

	A gyilkosság után Jesset látatlanban lekapcsolják a zsaruk miközben ruha nélkül mászkált valami autópályán. A rendőrök aztán voltak olyan rendesek, hogy hazavitték. A szülei persze értetlenkedve állnak az eset előtt, viszont a fiú apjának van egy elmélete arról mi folyik itt.

	

	"Kettőt kérdezek. Csak válaszolj és utána lefekszünk, jó? ... Mondd, mit szedsz, fiam? Kitől veszed?"

	Ezen a jeleneten olyan jót nevettem, de komolyan. Imádom. Bár valahol logikusnak tűnik ez a gondolat is. Mindenesetre hihetőbb, mint a "néha megszáll egy elmebeteg álombéli gyilkos" történet.

	Másnap reggel aztán az iskolához érve Jesse és Lisa érdekes dolgokra lesznek figyelmesek. Egyébként... nekem furcsa csak, hogy kocsival járnak iskolába és a sulinak külön parkolója van a diákok számára? ... Amerika. Na de a lényeg, hogy az épületnél rendőrök gyülekeznek mégpedig azért, mert gyilkosság történt. Nahát. Igen, Schneider. Este még megpróbálja Freddy megkísérteni és gyilkosságra ösztönözni a fiút, de... ennek a szálnak se füle se farka, szóval ugorjuk át.

	Reggel elérkezik a szembesítés pillanata és kiderül, Jesse apja végig tudta, hogy milyen szörnyű dolgok történtek ebben a házban. "Mit gondolsz, miért kaptuk meg ilyen olcsón ezt a házat...?" Egy igazi üzletember. Kit érdekel, hogy egy őrült volt itt és egy nő öngyilkos lett a nappaliban? Olcsó volt! Hát megérte beruházni.

	De hogy valami érdemi előrelépés is legyen a történetben, felbukkan Lisa, akinek van valamiféle magyarázata a Jessevel történő dolgokra. A lány szerint ez valami pszichés dolog lehet és gondolta ha elviszi Jesset Freddy egykori munkahelyére, majd... történik valami. Úgy konkrétan nincs semmi terve, csak gondolta miért ne? Egy próbát megér. Még egy újságcikket is mutat a fiúnak Freddyről. Úgy tűnik valaki elkezdett gondolkodni ebben a filmben. Megjegyzem, Lisanak elég volt mindehhez elolvasnia Nancy naplóját. Érdekes, mert annak ellenére, hogy Nancy története nagyon hasonló volt ahhoz, ami Jessevel történik, a fiú mégsem olvasta el, de ettől függetlenül magánál tartotta. Miért nem olvasta el...? Ja, és hogy mire jutnak a kihalt gyártelepen? Semmire. Nyilván.

	Este, miután Freddy ismét beférkőzik Jesse tudatába és a srác majdnem megöli álmában a saját kishúgát is, eljut odáig, hogy lépéseket tegyen végre. Beszed pár ébren tartó pirulát. Jesse végre eljut arra a pontra, hogy "felvegye a harcot" Freddyvel. Még akkor is ha ezzel nem sokra megy, de a szándék a fontos. Eddig csak sodródott az eseményekkel. Eljut addig is, hogy végre valamilyen szinten megnyíljon az egyetlen embernek, aki nem nézi totálisan hülyének, ez pedig Lisa. Fordulóponthoz érkeztünk. Igaz nem mondd el semmi konkrét dolgot a lánynak, de legalább elindult valami. Lisa sejti, tudja, látja, hogy baj van.

	

	"Apám azt hiszi drogos vagyok. Anyám azt hiszi megőrültem, én meg kezdem azt hinni, hogy anyámnak igaza van."

	Gyönyörű konklúzió.

	Hamarosan pedig elérkezik Lisa medencés bulijának az ideje ahová hivatalos a fél iskola. Jesse úgy érzi nem való ez neki és hogy hamarosan úgyis bekattan, szóval jobb ha inkább távozik. Milyen előrelátó. Lisa persze nem engedi. Lisa egyébként eléggé szimpatikus karakter. Miközben próbálja visszafogni a fiút, hát mi történik, itt ketesben elkezdenek egymásra találni, mint férfi és nő. Mert slash killer movie nem maradhat szex jelenet nélkül. Pontosabban de, mert Freddy ismét közbeavatkozik és Jesset kiveri a frász, majd tényleg elrohan inkább mielőtt valami olyat tesz Lisaval, amit nem kellene.

	És hová is mehetne ebben a kritikus pillanatban, mikor úgy érzi, hogy lassan tényleg megőrül? Ronhoz. Hát persze. Random rátöri szerencsétlen emberre az ajtót az éjszaka kellős közepén, aztán bezárkózik vele a szobába és elmebeteg módjára, gyilkos tekintettel közli vele, hogy most itt fog maradni. Whoa. Még a gyilkosságot is bevallja és hogy úgy érzi, valami vagy valaki "van benne." Ron persze nekiáll vitázni vele, mert nem hiszi el a sok marhaságot amit Jesse így nagy hirtelen összehord, de mivel a fiú annyira elszánt és nagyon úgy tűnik, hogy nem kellene ellenkezni vele, megengedi neki, hogy a szobájában töltse az éjszakát. Jesse terve a következő, ő itt marad, Ron pedig figyelni fogja és ha elkezd furcsán viselkedni, akkor megállítja. Ja, és a legfontosabb részlet: "És vigyázz... nehogy elaludj."

	&nbsp;

	Imádtam ahogyan azok a kések megjelentek Jesse ujjain, az egész átváltozás jelenet igazán szépen kivitelezett volt.

	Némi unott tv kapcsolgatás után aztán történik valami. Jesseben elkezd munkálkodni Freddy ereje, majd kitör. Szó szerint szétfeszíti a srác testét. Ez a jelenet erőteljes és izgalmas, igazán jóra sikeredett véleményem szerint. Ahogy Jesse üvölt a fájdalomtól és a horrortól miközben a teste lassan szétfeszül, a fém pengék csattogása... Gyönyörű. Igaz jobban tetszett volna ha Freddy nem csak egyszerűen "kilép" Jesse testéből, hanem konkrétan a fiú teste változik meg. Annak több értelme lett volna. Ron persze először szóhoz sem jut, majd... úgy dönt elmenekül, de a zárt ajtó az útját állja. Innentől nem nehéz kitalálni, hogy mi fog történni az elkövetkező pár percben.

	&nbsp;

	Freddy egy igazi troll... de így szeretjük. Egyébként csodálom, hogy Jesse még nem kapott idegösszeomlást.

	Megjelenik Freddy, majd gyorsan végez is Ronnal. Pár perc az egész. Egyébként bírtam, hogy a fiú szülei végig az ajtóban álltak és kiabáltak neki, de bemenni nem tudtak, Ron pedig ugyan úgy kiabált nekik, de kimenni ő sem tudott. Jesse aláírta a haverja halálos ítéletét mikor bezárta azt az ajtót. Vagy legalábbis meggyorsította a halálát. Miután Ron meghalt, Jesse ismét visszanyeri az eszméletét és szembesül a történtekkel na meg Freddyvel a... tükörben. Oh, remek ez az apró kis részlet. A fiú persze frászt kap, de nem sok ideje van, a kint lévő szülők értesítették a zsarukat, akik úgy tűnik meg is érkeztek, így Jesse távozik az ablakon át. Egyébként Freddy csiszolhatna még ezen az új gyilkolási technikán, mert ha minden gyilkossága után Jesse sarkában lesznek a zsaruk, akkor nem fog sokáig tartani a karrierje.

	Jesse megint a legjobb helyre megy, vissza Lisa bulijára. Illetve csak maga Lisa érdekli, a buli nem. Sejthető lassan hova vezet ez a vonal... De valljuk be, talán tényleg Lisa most az a személy, akire szüksége van a srácnak. Átöltözés vagy bármiféle tisztálkodás nélkül, talpig véresen állít be a lányhoz. Kíváncsi vagyok hogy nem volt így gyanús senkinek az utcán. Lisa meglepően jól fogadja Jesse berohanását, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nem hagyja ott sikítozva, csak értetlenkedve figyeli, meghökkent tekintettel miközben egyik kérdést teszi fel neki a másik után. Ez a jelenet egyébként igazán tetszett, mert Mark Patton (Jesse) a színészi játékával nagyon jól visszadta azt a zavarodott, rémült állapotot mikor már az ember a saját szavaiban is kételkedik. Emellett pedig ott volt Lisa karaktere is, aki végig támogatóan a srác mellett állt, habár ugyan annyira nem értett semmit, mint Jesse. Szépen látszik az összhang a színészek és a karakterek között is, akiket alakítottak.

	Lisa úgy dönt felolvas valamit Jessenek Nancy naplójából, amit tudnia kell a fiúnak Freddyről. Hát ha Jesse már a film elején elolvasta volna azt a naplót, mikor megtalálják, lehet előrébb lennénk. De nem. Így Lisa hívja fel egy-két apró részletre a figyelmet, mondjuk arra, hogy Freddy honnan is szerzi az erejét. Mindeközben kint a bulin különös dolgok történnek... Nem látom előre mi fog történni. Jesse ismét érzi, hogy Freddy közeledik és hamarosan elveszti a kontrolt. Lisa próbálja meg tartani benne a lelket és harcra bíztatni a férfi ellen. Tetszett, hogy Lisa egyből átvette az irányítást miközben Jesse már rég lemondott arról, hogy győzzön Freddyvel szemben. A lány viszont Jesse mellett maradt és próbált neki segíteni annak ellenére, hogy tudta, ölt már és valószínű most is ez fog történni.

	&nbsp;

	Nem csodálom, hogy nem működik Lisa terve, még csak éle sincs annak a késnek.

	Jesse persze elveszti a harcot és előjön Freddy, hogy szórakozzon egy jót. Mondjuk első körben becélozza Lisat, ha már úgyis ott van. A lány viszont nem adja olyan könnyen magát. Freddy baja folyton csak meggyűlik ezekkel a tini lányokkal. Viszont mikor már éppen megölné Lisat, valami történik, úgy tűnik Jesse még nem tűnt el teljesen és a két fiatal közötti kötelék túl erős ahhoz, hogy Freddy határozottan le tudja vágni a lányt. Szóval... félrelökve Lisat elindul az udvaron lévő partira, hogy feldobja kicsit a hangulatot. Ők talán egyszerűbb célpontok lesznek.

	

	Megjött Freddy bácsi, most kezdődik csak az igazi parti.

	Freddy őrült tombolásba kezd és mindenkit levág akit ér. A buli népe pedig sikítozva menekül amerre csak tud. Pár perc elteltével felbukkan Lisa apja egy vadászpuskával és megpróbálja lelőni a férfit, de mellé megy a találat, mert... nem tudja eltalálni a szeme előtt pár méterre lévő célpontot. Egyébként eléggé bátor dolog így lövöldöznie, tekintve, hogy a bulizó fiatalok mind Freddy mögött álltak. Nyilván arrafelé kell lövöldözni. Lisa is megjelenik hamarosan és az apja útját állja. Hiába, ő tudja, hogy nem csak Freddy áll előttük, de ott van még valahol Jesse is, nem engedheti, hogy megöljék. Megjegyzem pár perce még a lány szúrkodta a konyhában az életlen késsel, mindegy. Freddy ezt látva egyszerűen csak elsétál. Lelép a színről.

	&nbsp;

	A végső konfrontáció.

	Viszont Lisa pontosan tudja Freddy hová mehetett, így kocsiba ül és elindul a régi gyártelep felé. Igen, egyedül. Igen, nem szól előtte senkinek. Igen, fegyver nélkül. Bent aztán túlélve mindenféle víziókat, találkozik végre a férfivel. Viszont Freddy terve, hogy megöli a lányt, megint csak kudarcot vall Jesse beavatkozása miatt. Igaz Lisat sem kell félteni, lehet, hogy rettenetesen tart Freddytől, de azért megpróbál a sarkára állni és szembenézni vele. Piros pont neki. Úgy tűnik Freddyt ezúttal két fronton is támadás éri, Lisa kívülről ostromolja a határozottságával, Jesse pedig belülről próbálja leküzdeni. Nem egyszerű helyzet. A kegyelemdöfést végül Lisa csókja adja meg. Lisa... a nő, aki lecsókolta Freddy Kruegert. Oh. Nem rossz. Habár nem romantikus csók volt, szerencsétlen lány éppen annyira nem élvezte, mint Freddy, de nem is ez volt a lényeg. Ez a csók... Jessenek szólt. Meg is lesz a hatása, Jesse visszatér, Freddy pedig... eltűnik...? A film végül úgy zárul, mint ahogyan az első rész is zárult. Úgy tűnik minden visszatért a régi, megszokott kerékvágásba, aztán... Freddy ismét felbukkan. Hogy ez egy újabb álom-e vagy sem? Az már a nézőre van bízva.

	Nos, ennyit a cselekményről. Összegezve... én nem tartanám olyan borzalmas filmnek, mint aminek beállítják. Tény, nem a legjobb, de nem is a legrosszabb, amit eddig láttam. Az ötletek, a helyzetek és a karakterek azok a pontok, amik megmentik számomra ezt a filmet. Ezt egy kicsit jobban kifejtem.

	Kezdjük a történettel és a jelenetekkel. Vannak a filmben nagyon jól kivitelezett vagy éppen felépített jelenetek, és vannak benne, nos... olyanok is amik gyengére sikeredtek vagy úgy egyébként nem értem, hogy miért is vannak benne ebben a filmben. Például a madaras jelenet. Ott elvesztem pár pillanatra, nem értettem miért kell ezt látnunk, nem adott hozzá semmit sem a cselekményhez, sem a karakterekhez, sem a hangulathoz. Legalábbi számomra nem. Igen, tudom, látom, hogy egy&nbsp;Hitchcock utalás az egész, de ettől függetlenül még mindig bennem van a kérdés, hogy: miért? Miért pont&nbsp;Hitchcock? Miért pont a Madarak? És nincsenek válaszok. Választhattak volna a készítők olyan utalást is, aminek több köze van a cselekményhez, a filmhez. Ha már annyira utalgatni akarnak valamire. Ez az egész eléggé elütött a film alap hangulatától. Aztán ott van a "random villámcsapás az elmosott tányérokba" jelenet amit a mai napig nem tudtam megfejteni. Vagy mikor Jesse egyik este ismét felébred, Freddy megkísérti, majd az egyik szobában egy kislányt lát aki szavalja a "Freddy verset." Ok. Az első részben is szereplet ez a... mondóka? Ott talán volt némi értelme, hiszen ott derült ki kicsoda is Freddy valójában, hogy gyerekeket ölt és hogy a szülők miatt megégett. Abban a kontextusban volt értelme. Nyilván annak idején, mikor történtek a gyilkosságok és az eltűnések, a gyerekek féltek, ehhez hasonló mondókákat találtak ki, vagy ilyesmi. De itt...? Itt nincs egyáltalán hangsúly Freddy múltján, egyszer említik ki volt, de csak azért, hogy a főszereplőink is megtudják, mi, mint nézők már eleve tudjuk kicsoda. Freddy nem céloz be már gyerekeket, Freddy számára most már mindenki áldozat. Elvégre megölte Schneidert is, ő pedig távolról sem gyerek. Lehet csak a hangulat miatt jött vissza a mondóka? De akkor miért pazaroltak rá egy ilyen hosszú jelenetet? Jesse meg is hallhatta volna mondjuk random az utcán valami gyerektől vagy tudom is én. Felesleges volt erre ennyi játékidőt szánni, főleg, hogy semmit nem ad hozzá semmihez. Arról nem is beszélve, hogy a mondókában megemlítik: "a kereszt megvéd", ennek ellenére az égvilágon senki nem használ keresztet Freddy ellen! Mint a vámpírok, komolyan. Ha Jesse hallotta a mondókát és hallotta, hogy a kereszt megvédi, akkor mi a búbánatos francért nem vett magához egyet? Ha megtette volna, akkor lett volna értelme annak, hogy végignézzük ezt az egészet. De nem.

	Ez után nézzük a karaktereket. Ezen a fronton tulajdonképpen nem sok problémám volt. Tény, csináltak olyan hülyeségeket, amiket általában az ilyen horror filmekben elkövetnek az emberek... de azt hiszem ennyit tudok felhozni maximum. Jesse karaktere különösen tetszett és megkedveltem a srácot. El tudnék képzelni még egy részt vele a főszerepben. Bár sajnos ez már nem fog soha megvalósulni. Voltak érdekes pillanatai, de ahogyan lereagálta a legtöbb helyzetet az eléggé hitelesre sikeredett. Úgy értem... mégis csak egy fiatal srácról van szó, akit látszólag minden magyarázat nélkül kísérteni kezd egy sorozatgyilkos és felhasználja különféle gyilkosságokhoz. Szó szerint küzdenie kell egy szadista őrülttel azért, hogy megtarthassa a saját teste felett az irányítást. Ez már magában egy igen kétségbeejtő helyzet. Ezt az egészet fokozza még, hogy sosem tudhatja, hogy a barátai vagy a családtagjai közül ki lesz a következő áldozata és mindennek tetejében Freddy nem csak a gyilkosságokat élvezi, hanem azt is, hogy közben őt is kínozhatja. Ezek után nem csoda, hogy Jesse mentálisan szétesik néha. Lehetne azt mondani rá, hogy nem egy tökös főhős, mert folyton csak sikítozik és kiveri a frász, de valahol mégis ez teszi hihetővé és őszintévé ezt a karaktert. Valljuk be, azért igenis próbálkozik leküzdeni Freddy behatását, az csak egy dolog, hogy nem igazán sikerül. Ez pedig nem azt jelenti, hogy Jesse túl gyenge, hanem azt, hogy Freddy túl erős.

	Aztán ott van a Lisa. Őt is megkedveltem és tetszett, ahogyan sikeresen összejátszottak Jessevel Freddy ellen. Lisa először nem tűnik fontos karakternek, de idővel egyre nagyobb hangsúly lesz rajta és végül ő lesz az is, akinek a segítsége elengedhetetlen ahhoz, hogy legyőzzék Freddyt. Tetszett, hogy végül is Lisa magától kezdett el segíteni Jessenek, nem kérte rá senki, sőt, a fiú sokáig titkolózott előtte és hátat akart neki fordítani azzal az ürüggyel, hogy nem akarja, hogy a lány végignézze ahogyan megőrül. De Lisa lerázhatatlan és tettre kész. A saját kezébe vette a helyzetet. Elolvasta Nancy naplóját, felkutatta az újságcikket Freddyről, kiderítette hol dolgozott és milyen gyilkosságokat követett el, Jesse mellett állt a kritikus pillanatokban és a fiú tiltakozása ellenére megpróbálta segíteni és támogatni, megpróbált beszélni vele a problémáról. Lisa küzdött Jessért és a végső leszámolás sem jöhetett volna létre nélküle. Ez a lány egy erős, határozott és kedves karakter, aki teljes mértékben támogatta és kiegészítette Jesse karakterét. Voltak neki is gyenge pillanatai, félt ő is, de ennek ellenére harcolt amíg tudott és ahogyan tudott.

	És végül a film sztárja, Freddy. Mondjuk a játékidő nagyrészében nem látjuk, de a jelenléte, a behatása jelentős. Nos, Freddy nem sokat változott, csak a taktikája. Ahogyan írtam, nem értettem miért döntöttek úgy a készítők, hogy most ilyen módon fog támadni, de tulajdonképpen tetszett az ötlet, szóval nincs is bajom vele. Sőt, valahol ez a taktika még ijesztőbb, mint amit az első részben láttunk tőle. Nem egyszerűen csak megjelenik mások álmában és gyilkol, megszállja Jesset és őt használja fel, ezzel terrorban tartva a fiút is. Most aztán Freddy igazán kitett magáért és ki is élvezi rendesen. Vannak akiknek nem tetszik, hogy Freddy ezúttal Jesse testében az álmokon kívül is megjelenik és öl, de igazából ezért szállja meg a fiút, szóval... ezzel nem tudok vitatkozni. Engem nem zavart, volt rá megfelelő logikus magyarázat amit el tudtam fogadni. Úgy érzem ezzel a résszel valahogyan kicsit jobban kiteljesedik Freddy, többet látunk az erejéből, a gonoszságából és ez tetszett. Ez után a rész után, az ebben a részben tett cselekedetei után Freddy hatalmasabb és gonoszabb negatív karakterré vált. De a tini lányok még mindig kifognak rajta.

	A többi karakterrel sem volt problémám. Jesse családja igen érdekes volt néha, de ahogyan haladt a film kezdtek azért helyre rázódni. Elkezdték észrevenni, hogy a fiúval valami probléma van, az anyja próbált is vele beszélni, segíteni, csak éppen Jesse nem hagyta ezt. Ami az apukát illeti, neki is megvolt a maga elmélete arról, hogy a fiú miért viselkedett furcsán és nem is félt hangoztatni, hogy szerinte drog van a dologban. Ami végül is eléggé logikus következtetés, nem haragudhatunk azért, hogy ez jutott először eszébe. Apuka nem volt Jesse ellen, egyszerűen csak féltette a maga módján. Elvégre többször láthatjuk a film alatt, hogy nem csak ő, de anyuka is támogatólag, védelmezően fordulnak a fiúk felé. Az csak egy dolog, hogy Jesse úgy dönt, inkább megtartja magának a baját, megjegyzem érthetőek voltak az ő okai is. Ami pedig a húgát illeti... sok vizet nem zavart a lány, de szerintem aranyos volt, ahogyan Jesse aggódott miatta miután Freddy majdnem megtámadta őt is egyik este. Ron barátunkra sem tudok sok rosszat mondani, látszott, hogy jól kijönnek Jessevel, és a köztük lévő "harc" pusztán az ebben a korban előforduló viselkedés a fiúk között. Mikor Jessenek segítségre volt szüksége, akkor hiába tört be Ronhoz szó szerint az éjszaka kellős közepén, Ron hajlandó volt segíteni neki. Kis rábeszélés után ugyan, de hajlandó volt.

	Azt hiszem lassan túlelemzem, így zárok inkább. Összességében, ahogyan elmítettem, nem lenne ez a film olyan rossz ha a készítők kissé másképpen közelítenek meg pár dolgot. Persze nem vagyok szakértő, ezek csak az én gondolataim. Ha mondjuk kiszednénk a felesleges jeleneteket (igen, a madár, vagy a Freddy mondókás rész, de van még ezeken kívül is) akkor több idő jutna érdekesebb, értelmesebb jelenetekre. Mondjuk szívesen megnéztem volna még pár jelenetet ahol Jesse konkrétan küzd, próbál ellenállni Freddynek. Mert valljuk be az utolsó részen kívül annyira nem láttuk küzdeni úgy igazából. Aztán módosítanám még a jeleneteket Schneiderrel is. A film megpróbálta a cselekmény alatt negatív figurának beállítani, ezt értem. De tehették volna ezt ennél jobban kivitelezett módon is. Szivatja a srácokat az órán, beszól nekik, ez rendben... lenne ha nem éppen Jesse és Ron generálták volna maguknak ezeket a helyzeteket. Pedig így volt. Innentől pedig nem okolhatjuk Schneidert, nem mondhatjuk, hogy mekkora szemét, mert végül is a fiúk provokálták ki a büntetést és a beszólásokat. Összesen csak a meleg bárban, majd később az iskolában történt dolgokat írhatjuk Schneider számlájára, de végül is ezekben a jelenetekben sem történt semmi. Csak... majdnem. Csak utaltak a készítők arra, hogy mi fog talán történni, de ebből semmit nem mutattak meg. Nem tudom, hogy ennek most örüljünk vagy sem. A történet magában nagyon tetszett, hogy Freddy ezúttal megszáll valakit és úgy támad. Vannak ebben az ötletben lehetőségek, érdekes és izgalmas lehet ha jól felépítik.

	Ennyit tudtam elmondani. Amennyit foglalkoztam ezzel a filmmel ezért a bejegyzését, már... érzelmek fűznek hozzá, komolyan. Nem rossz, csak az ötletek azok, amiket megvalósítottak benne. Sajnos. Pedig lehetett volna ebből valami nagyon jó is. Biztosan abban az időben is megvolt az ok, hogy miért pont ezeket az ötleteket, megoldásokat alkalmazzák a készítők. Ezt pedig már nem fogom megtudni. Most csak annyit tehetek, hogy elfogadom. Számomra ez a film egy erős középkategória, a történet és a karakterek, a színészi munka viszont ennél több. Hiába mondják, hogy gyenge, láttam már ennél jóvan gyengébbet is.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #88 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1501206</link><pubDate>2023-02-27 17:14:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	- .... Menj...! Egy ilyen szánalmas bűnöst, mint én... nem érdemes megmenteni...
	- Orvos vagyok. Az a munkám, hogy segítsek az embereknek leküzdeni a betegségeiket.. Majd aggódhat a bűnei miatt miután megmentettem az életét.

	&nbsp;

	- Trauma Center - Under the Knife (Visual Novel)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Filmes napok]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1500289</link><pubDate>2023-02-19 11:08:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Mostanában robbanásszerűen megszaporodott az általam megnézett filmek száma, köszönhető ez egyben az unokahúgom társaságának és a klasszikus horror maratonomnak amit még nem tudom mikor kezdtem, de folyamatosan folytatom mikor éppen időm van rá.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Ahogyan írtam, unokahúgommal megnéztünk egy-két filmet, animét. Kezdjük az animékkel.

	Az első A vándorló palota (Howl's Moving Castle) volt, mert ő nem látta még, én pedig olyan régen láttam, hogy kb semmi nem rémlett már belőle a két főszereplőn kívül. Talán még a moziban láttam annak idején...? Ki tudja már. De tudtam, hogy jó választás lesz. A Studio Ghibli filmekben mindig lenyűgöz az, ahogyan megrajzolják a háttereket. Egyszerűen csodálatosak, nagyon jó rájuk nézni. Bevallom ez, az egyik oka annak, hogy ettől a stúdiótól szeretek filmeket nézni. A másik a történet és annak a kivitelezése, a karakterek.

	Sophiet, az egyszerű kalap készítőt egy balszerencsés incidens folyamán megátkozza egy boszorkány. Az átok hatására a lány megöregszik. Úgy érzi nem folytathatja tovább a megszokott életét, így elindul otthonról, hogy valahogyan megszabaduljon az átoktól. Út közben (egy kis segítséggel ugyan) "összefut" egy mozgó épülettel ahova be is engedi magát, majd eldönti, házvezetőnőkén fog itt dolgozni. Hamarosan megismerkedik a palotában élőkkel és magával a tulajdonossal is. Howl egy nagy erejű varázsló és úgy tűnik érdekes titkai vannak. Sophie célja megtörni az átkot ami megöregítette és segíteni Howlnak is elkerülni a szörnyű végzetet.

	Tetszik Sophie, csak úgy random besétál mások otthonába és eldönti, hogy innentől itt fog lakni... Arról nem is beszélve, hogy eléggé halál nyugodtan elfogadta a tényt, hogy öregasszony lett belőle. Nem semmi lány.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Hát... lehet, hogy egyszer már láttam, de őszintén szólva szinte semmire nem emlékeztem már belőle. Tényleg... eléggé régen lehetett. Ez abból a szempontból nem rossz, hogy az újdonság erejével hathattak a dolgok. A történet kissé érdekes volt a számomra, de végül is a Sophie és Howl közötti kapcsolat kifejezetten tetszett. Maga Sophie karaktere is, az önfeláldozása és odaadása amit mutatott. Hiába volt megátkozva ő maga is, mégis úgy tűnt, hogy a körülötte lévőkkel sokkal jobban foglalkozik, mint magával. Emelett pedig egy erős és határozott lány... néni. Mindkét kor nagyon jól illett hozzá véleményem szerint.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	A második A vadon hercegnője (Princess Mononoke) volt, ugyancsak Studio Ghibli film. Ezt viszont egyikünk sem látta és csak pár pillanatkép után döntöttünk úgy, hogy legyen, nézzük meg ezt. Őszintén szólva pozitív módon meglepett. Valahogy éreztem, hogy jó lesz és nem is csalódtam. Már a nyitójelenetben tudtam, hogy ez jó lesz, nem, nem a vaddisznó démon meg a férgek miatt... valójában de.

	Ashitaka otthonát megtámadja egy vaddisznó démon. A fiú felveszi a harcot vele, sikeresen le is győzi, azonban megsebesül. A falu bölcs asszonya szerint a vaddisznó átka meg fogja ölni őt. Ashitakanak így nem marad más választása, elindul, hogy megkeresse honnan jött a disznó és mi változtatta démonná. Út közben úgy tűnik meg is találja választ az egyik városban, de ez csak további problémákat szül. Belekeveredik az emberek és az erdő védelmezői közötti konfliktusba.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Elgondolkodtató és érdekes film, az pedig külön jó volt látni, hogy ezúttal nem egy olyan befejezést kapunk, hogy a főkarakterek egymás nyakába borulnak, mert az alatt a pár nap alatt míg együtt harcoltak, végzetesen egymásba szerettek. Bah. Az olyan filmeket utálom. Itt tetszett, hogy valami ennél is nagyszerűbb dologra találtak rá, egymás támogatására és barátságára miközben sikerült megóvniuk a környező természetet, az életet. Az ilyen befejezések számomra mindig... tartalmasabbak, mindig többet adnak, mint egy sima love story ending.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Ami mindkét Studio Ghibli filmben tetszett az az, hogy lehet történtek harcok, küzdöttek a szereplők, de mégsem az volt a fő cél, hogy legyőzzenek valamit / valakit. Sokkal inkább az, hogy megmentsenek. A Vándorló palota esetében lehet, hogy háborús helyzet áll fennt, de mégis Sophie fő célja Howl megmentése volt, a Vadon Hercegnője esetében pedig... azt hiszem ez sokkal érdekesebb eset. Ashitaka nem csak az erdőt akarta megmenteni, de a várost is. A probléma csak ott volt, hogy ez a két fél éppen egymás ellen ment harcba. Tetszett, hogy a srác végül is egyik oldalra sem állt, ő csak éppen megmentette azt, aki bajba került függetlenül attól, hogy melyik párton harcolt. Visszaadta a városnak a vezetőjét, hogy tudjanak tovább működni és visszadta az Erdő Szellemének a levágott fejét, hogy újra tudjon zöldellni a vadon. Lényegében mindent megpróbált rendbehozni amit&nbsp; a másik két fél elrontott és még segített is nekik közben. Szeretem az ilyen történeteket, mikor mindenkinek van némi igaza és nem tud a néző egyértelműen egyik oldalra sem húzni.

	Egyébként mik ezek a hülye cím választások a magyar fordítók részéről...?

	És most jöjjenek a klasszikus horror maraton filmek!

	Az elsőt ugyancsak unokahúgom társaságában néztem meg, ez volt a Sikoly (1996). Mit vártam? Nem tudom. Őszintén foglamam sem volt róla miről szól a film. Látjátok? Ezért kezdtem el a klasszikus horror maratont.

	Édesanyja meggyilkolása után egy évvel, Sidneyt zaklatni kezdni telefonon egy titokzatos férfi, majd később túlél egy gyilkossági kísérletet is. A gyilkos nem csak őt, de a házibulin résztvevő többi fiatalt is célba veszi, a lány pedig próbál túlélni és rájönni, hogy mi történik valójában. Eközben egy lelkes riporternő is felbukkan a színen, hogy dokumentálja a történteket és idegesítő kérdésekkel zaklassa Sidneyt.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Igazából a nyitó jelenet a telefonhívással igazán jó volt és élvezetes. Ahogyan lassan felépítették a helyzetet, a hangulatot és a végén kaptunk némi vért is, megkoronázva a feszültséget. Hatásos volt. Kár, hogy a film nem tudta tartani ezt a hangulatot a történet végéig. A hatásos nyitó jelenettől elkezdünk egyre lejjebb és lejjebb csúszni amíg lassan a film átment valami gyenge komédiába amibe van pár random halál meg egy-két üldözéses rész, mert ez egy horror film. Pontosabban annyira horrornak nem nevezném. Az elkövető(k) indítékai sem voltak túl meggyőzőek, bár annak örülök, hogy néhány karakter azért életben maradt a film végére. Nem mintha bármelyikükhöz annyira tudott volna kötődni az ember. Sőt, számomra az egyik legszimpatikusabb karakter éppen hogy az egyik elkövető volt. Annak ellenére, hogy voltak komoly bajok a fejével.

	Összeségében... azért megérte megnézni, mert klasszikus, de mint horror film, elesett, mint komédia, elesett, mint... egyébként úgy általában film... elesett. Nálam legalábbis. Lehet a maga idejében jó filmnek számított, nem tudom. De ha jobban megnézzük még csak azt sem mondhatjuk, hogy annyira régi film lenne. Láttam én már 80-as, 90-es filmet ami jobb volt ennél minden téren. Szóval... egyszerűen csak gyenge, de a médiára gyakorolt hatása tagadhatatlan. Ami végül is valahol siker, nem igaz?

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	A listán a következő a Péntek 13. (1980)&nbsp;volt. Annak ellenére, hogy januárban volt péntek 13., én nem akkor néztem meg. Milyen kis lázadó vagyok.

	Pár fiatal összegyűlik a hamarosan újra megnyíló Crystal Lake táborban segédkezni a munkálatokban és később felügyelőként jelen lenni a tábor életében. Azonban a táborról furcsa pletykák terjengenek és a közeli kisváros lakói is ellenzik az újranyitást. Ez viszont nem tántorítja el főszereplőinket, de hamarosan rá kell jönniük, hogy mégsem alaptalan a szóbeszéd. Valami van a tábor területén aminek köze van az elmúlt években történt gyilkosságokhoz... és most visszatér.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	"Én Isten küldötte vagyok. Átkozottak vagytok ha itt maradtok!" - Random bolond a spájzban.

	A filmben a legtöbb idő azzal megy el, ahogy nézzük a fiatalokat... mindenféle dolgokat csinálni amik nem biztos, hogy érdekelnek minket. Úgy értem... a történet a végére indul be úgy igazán, addig meg eléggé laposnak mondanám. Az elején csak 1-2 jelenet van ami felkeltheti a kíváncsiságunkat vagy úgy egyébként érdekes lehet. Mivel nem tudtam semmit a filmről, ezért nagy meglepetésként ért, hogy Jason a film legvégéig sehol nincs, sőt, még csak nem is ő a gyilkos. Hm. Innentől úgy érzem nem haladtam konkrétan semmit ezzel a filmsorozattal, hiába néztem meg az első részt. Vajon mikor csinálták az első részt, már tudták, hogy a többiben Jason lesz a gyilkos? Kíváncsi lennék erre, hogy hogyan jött létre ennek a sorozatnak az ötlete. Átírták-e utólag, hogy folytatni tudják? Vagy eleve így találták ki? Ki tudja. Ami feltűnt a filmmel kapcsolatban, hogy a helyszín amin forgattak nagyon szép. Komolyan jó volt nézni a helyszíneket, tetszett a tábor a tó mellett, távol a nagyvárostól, az erdő közepén. Olyan szép volt. Lehet nem erre kellett volna koncentrálnom, de ha egyszer ott volt az arcomban. Viszont maga a történet, a karakterek, a cselekmény... Hát, a készítők próbálkoztak. Mondanám, hogy első résznek nem volt rossz, de annyira piszkálja az agyam, hogy nem Jason volt a gyilkos... így nem mondom. Mintha teljesen feleslegesen néztem volna meg. A hangulat nem volt rossz, azt hiszem ennyit tudok mondani. Kicsit csalódtam. Azt viszont beszúrom ide, hogy az utolsó része a filmnek az üldözéses jelenetekkel eléggé meggyőző volt. Az Alicet alakító színész (Adrienne King) nagyon jól hozta a szerepet, az ember át tudta érezni a helyzetét és meg tudta érteni a pánikot a részéről.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Megnéztem egy rajzfilmet is! Ez nem jellemző rám, de felkeltette a figyelmem, hogy mindenki annyira dicséri és el vannak ájulva az emberek, hogy milyen durva jeleneteket tartalmaz. A film címe&nbsp;Felidae (1994). Magyar címe Karmok harca. Nem tudom ez a fordítás is honnan jött. Meglepetésemre létezik hozzá magyar szinkron és annak idején ki is adták kazettán, ahogyan kivettem a kommentelők írásaiból.

	Francis a gazdájával éppen beköltözik az új otthonukba. Nem telik el sok idő, Francisnek feltűnik, hogy valaki a környéken macskákat gyilkol. Elkezdi érdekelni az ügy, így elindul információkat gyűjteni és beszélni a többi macskával az esetről. A történet Francis nyomozásáról szól, ahogyan lassan rájön a régóta tartó gyilkosságsorozat okára és az elkövető személyére, miközben megpróbálja túlélni ő maga is ezt a kalandot.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Voltak benne olyan részek, amiket nem nagyon tudtam hova rakni, mondjuk a szektás macskák, de ettől függetlenül azt kell mondjam, hogy érdekes rajzfilm volt és megérte megnézni. Ami először feltűnt, az a grafika minősége. Nagyon tetszett a régi, kézzel rajzolt grafika, szépek voltak a hátterek, jól voltak megrajzolva a karakterek. A hangulat igazán jó volt. A történet, ahogyan írtam kissé furcsa volt néha, de végül is nem volt rossz, fenntartotta a néző érdeklődését. Ami a kommenteket meg a durva jeleneteket illeti... A bemutató képek és a trailer jóformán semmit nem mutat ezekből, viszont a filmben igenis vannak olyan jelenetek amik kissé felkavaróra sikeredtek. Minden macska gyilkosság után láthatjuk a hullát, ahogyan kiterülve fekszik, egyiknek a belső szervei folytak ki a földre, a másiknak a kismacskáit tépték ki belőle, a harmadiknak a fejét tépték le... Ilyesmi. És ott vannak még a laborban történő jelenetek, ahol konkrétan végignézhetjük ahogyan a kutatók lekötözött macskákat kínoznak. Huh. Szóval... igen, nem egyszerű rajzfilm, de megéri belenézni.

	- - - = = #&nbsp; #&nbsp; # = = - - -

	&nbsp;

	Végezetük pedig beszúrok ide egy rövidfilmet. Egy összesen 15 perces kis horror szösszenet Caleb J. Phillipstől. A címe, Other Side of the Box. Unokahúgom mutatta, hogy mindig meg akarta nézni mi ez, megtalálta neten és megnéztük. Azt kell mondanom, hogy egy rövidfilmhez képest eléggé jó és ajánlom a műfaj kedvelőinek. Néhány kérdés megfordult a fejemben amit a készítők vagy nem akartak végiggondolni vagy nem jutott eszükbe, de mivel csak rövid 15 percről van szó, így talán annyira nem lényeges. A cselekményen és a rejtélyen van inkább a hangsúly, a feszültségen, a borzongáson. Ezt pedig szépen sikerült kivitelezni eléggé alap megoldásokkal.

	Ben és barátnője egy napon kapnak egy dobozt barátjuktól, Shawntól, aki miután odaadta nekik, sietve távozik. Ben viszont egy valamit nem tud, miután kinyitotta a dobozt, nem szabad levennie róla a tekintetét, különben...

	Egy hosszabb filmet is el tudnék képzelni belőle, mert maga a történet és az elképzelés ötletes és sok dolgot ki lehetne hozni belőle. YouTubeon, a videó leírásában megtalálható a készítő Instagram oldalához a link, ha valaki kíváncsi mégtöbb dologra. A csatorna pedig, ahová feltöltötték a videót horror rövidfilmek bemutatásával foglalkozik, én ugyan nem böngésztem végig mik vannak itt, de aki szereti rövid kis horror történeteket, azoknak lehet tetszeni fog.

	

	&nbsp;

	És van még egy film... A horror maratonhoz kapcsolódóan, aminek külön bejegyzést fogok szentelni, mert nem lehet csak úgy szó nélkül elmenni mellette...

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Kedvenc anime zenék]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1498821</link><pubDate>2023-02-03 20:27:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv!

	Aki valaha animét nézett, annak bizonyára idővel megragadt egy-két opening vagy ending dal a fejében, ebben biztos vagyok. Még ha csak egyetlen dal is, de van ilyen. Most ebben a bejegyzésben megpróbáltam összeszedni azokat az anime dalokat, amik számomra fontossá váltak vagy csak egyszerűen nagyon tetszenek.

	Ez a bejegyzés egy közös project Bj-Lydiaval, örülök neki, hogy ismét együtt dolgozhatunk. Nézzetek be hozzá is: [Lydia's Doll Corner]!
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	# Sailor Moon OP:&nbsp;Moonlight Densetsu (DALI)

	Szerintem nem kell bemutatni senkinek sem ezt a sorozatot. Ahogyan halad a történet, az opening zene a sorozatban mindig ugyan az marad, csak az animáció változik alatta. Most a későbbi részekben felbukkanó animációval szúrom ide be a dalt, mert ezzel szeretem a legjobban. Olyan távoli és melankólikus az egész, főleg úgy, hogy az opban leginkább a Holdbéli helyszíneket látjuk. Mikor Usagi holdhercegnővé változik, awww~ Annyira szép az egész. Azt hiszem tökéletes passzol az egész hangulat magához a történethez. Imádom a Sailor Moon hangulatát, ez az op a zenével pedig csodásan visszaadja azt, amit megszerettem benne. Ezt az animét már el sem tudom képzelni a Moonlight Densetsu nélkül. Szomorú tény viszont, hogy a remake nem tartotta meg ezt a dalt. Nem is értem...

	

	&nbsp;

	# Soul Eater OP2: Paper Moon (Tommy heavenly6)

	Őszintén szólva nagyon szeretem az első openinget is, de ez valahogy jobban megfogott. Az első opban leginkább az akción és a karakterek bemutatásán van a hangsúly, a másodikban pedig az érzelmek is szerepet kapnak az akció mellett és egy kicsit sötétebb is hangulata. Az akció soha nem maradhat el, imádom a gyors, pörgős harci jeleneteket amik felbukkannak az animében és az opban is egyaránt. Plusz, szeretem az előadót is, maga a dal és a hangja is szépen passzol az animációhoz és ennek az animének a világához. Mindig is szerettem a Soul Eater egyedi, érdekes grafikáját, rajzstílusát. Az a Hold a legjobb... Tényleg szükség lenne ismét megcsinálni a sorozatot úgy, hogy ezúttal a mangát kövesse.

	

	Kiegészítő információ: miközben ezt az opot kerestem belefutottam +2 Soul Eater openingbe. Néztem is, wtf, ezeket én nem láttam soha, pedig végignéztem a sorozatot. Mint utólag kiderült, mikor japánban ismét műsorra tűzték az animét, kapott két új openinget. Nahát. Habár én a meglévő kettővel is teljesen meg vagyok elégedve.

	DE! Itt hagyok egy linket az elő openinghez is. [Resonance]. Nagyon sokat gondolkodtam rajta, hogy végül is melyik openinget szúrjam be ide és a Paper Moon csak azért nyert, mert végül is azt a dalt többet szoktam hallgatni. Viszont az első op vizuális megoldások tekintetében sokkal jobban tetszik. De mivel ez egy zenés lista, így ezt veszem figyelembe. Ha az animáción lett volna a hangsúly, akkor biztosan a Resonance győzött volna. Huh. Nehéz szülés volt.

	&nbsp;

	# Bubblegum Crisis OP1 / 2: Konya wa Hurricane / Mad Machine (Kinuko Oomori)

	A Bubblegum Crisis egy cyberpunk OVA sorozat, így nem is igazán olyanok a bevezető dalai, mint egy hagyományos anime sorozatnak. Amit mondjuk nem bánok, mert mindegyik epic és tökéletesen megteremti a hangulatot az adott részhez, magához az animéhez. Az első dal, a&nbsp;Konya wa Hurricane, bemutatja a szereplőket és magát a témát, a Mad Machine pedig inkább az adott részben lévő cselekmény előzményét adja át. Mindkettő véleményem szerint tökéletes, az akció jelenetek pedig csak fokozzák a hatást. Nagyon szeretem ezt a korszakot, mikor látni, hogy minden kézzel van megrajzolva, sehol semmi CGI meg ilyesmi. Mikor a női karakterek vonzóak és szexik tudtak lenni anélkül, hogy alig lenne rajtuk ruha vagy hatalmas melleik lennének és nem 15 éves volt mindenki. No meg mikor a férfiak még férfiasak voltak. Félreértés ne essék, szeretem a modernebb szépfiúkat is az animékben, de a retro animék férfias férfi karaktereit nem verik. És... teljesen eltértem a tárgytól, mindegy.

	Konya wa Hurricane, ha ezt egyszer elkezdem énekelni, akkor nem tudok leállni. Így kell elindítani egy sorozatot.

	

	Mad Machine

	

	&nbsp;

	# Neon Genesis Evangelion OP: A Cruel Angel's Thesis (Takahashi Youko)

	Azt hiszem kijelenthetem, hogy ez az opening már-már legendás. Számtalan paródia és különböző fan verziók jöttek már létre belőle hála az internet népének. De ettől függetlenül is van benne valami ami megfogja az embert. Ahogyan lassabb felvezetés után beindul az animáció és maga a dal is, szinte bedobja az embert az események sűrűjébe és felkelti a kíváncsiságát a sok érdekes képkockával. Legalábbis én így voltam vele. A zene tökéletesen illik az animációhoz és a dalszöveg is a főszereplő karakterhez. Minden összepasszol benne, ez is az egyik oka, hogy szeretem. A másik pedig nyilván az, hogy az animét is nagyon megszerettem idővel. Az eredeti mellett másik két verziót is szoktam hallgatni, ezeket is ajánlom. Az egyik Rachie angol nyelvű verziója, elérhető [ITT], a másik pedig Araki AXIZ Arrange verziója, elérhető [ITT]. Nagyon megszerettem mindkettőt.

	

	Szívfájdalom, hogy a remake nem tartotta meg ezt a legendás dalt, csak úgy, mint a Sailor Moon esetében. Nem értem, komolyan. Ezek a dalok már szinte összenőttek ezekkel a sorozatokkal, miért kell variálni? Ha készül egy remake, akkor miért nem lehet megtartani az openinget? Elég lenne csak az elő részhez is, vagy az utolsóhoz vagy tudom is én. Ezek a dalok nosztalgiát ébresztenek az emberben, jó érzéssel töltik el őket... De nem. Megint... eltértem.

	&nbsp;

	# Zan Sayonara Zetsubou Sensei OP:&nbsp;Ringo Mogire Beam! (Kenji Ootsuki &amp; Zetsubou Shoujo-tachi)

	Nos, ez... Habár még nem végeztem az egész sorozattal, hallottam / olvastam róla, hogy mi a plot twist és ennek fényében nem is csodálkozom azon, hogy évadról évadra egyre őrültebb openingeket kapunk. Hiszen maga a történet is az. Eleve ha csak magát az animét nézzük, nemhogy még ha hozzávesszük a mangát. Az történet egyébként egy szuper pesszimista tanárról és az osztályáról szól. És itt meg is állhatunk mert kb ennyi köze van bármi értelmes dologhoz. Műfaját tekintve vígjáték és társadalomkritika, de... azt hiszem ennél jóval több van benne. Ez az anime / történet egy... egy következő szint. Ezt nem lehet leírni egyszerű szavakkal.

	

	Azért nagyon kíváncsi lennék rá, hogy ha megmutatnám csak úgy random valakinek ezt az openinget és megkérdezném, hogy "szerinted miről szól a történet?", akkor mit válaszolna. Hülyének nézne első körben gondolom. Miről szól? Miről nem szól...?! Mindenről szól! Szeretem ennek a sorozatnak az op és end dalait, mert megragadnak az ember fejében, az animáció pedig annyira őrült és teljesen úgy tűnik, hogy semminek semmi köze semmihez, de aztán idővel rájössz, hogy... hé, várjunk csak... ..! Nagyon szeretem még, hogy az anime op és end dalait részben vagy teljesen a sorozatban szinkronizáló szinkronszínészek éneklik olyan hangon, ahogyan a karaktereket is alakítják. Így mindig mikor hallgatja őket az ember, eszébe jutnak az adott karakterek is. Jó hallani azt az energiát is, ami ezekben a dalokban van, hogy az openingek esetében szinte üvöltenek éneklés közben. Fel tudja rázni az embert.

	Itt hagyok egy másik verziót is a dalból ami kicsit hosszabb és... azt hiszem ha ezt valaki megnézi, akkor meglesz a véleménye az egész sorozatról. Kicsit nightmare fuel, de ettől szeretjük az ilyen őrült animációkat. [Zan SZS Bangaichi Opening] ... ... ... Mennyi marhaságot nézek, te jó ég.

	&nbsp;

	# Digimon Tamers OP: The Biggest Dreamer (Kouji Wada)

	Ezt a dalt nagyon szeretem! De nem szoktam sűrűn hallgatni, mert ha meghallom azonnal rámtör a vágy, hogy újranézzem a sorozatot. Kouji Wada olyan erőteljesen tudja énekelni, egyszerűen csak jó hallgatni. Örülök annak is, hogy maga az anime értelmes opening animációt kapott, amihez ennyire illik maga a dal, megszerettem mindkettőt.

	

	&nbsp;

	# Cowboy Bebop END: The Real Folk Blues (Seatbelts &amp; Mai Yamane)

	Ezt imádom. A dalt, az animét, az endet. Annyira melankólikus, de mégis olyan megnyugtató valahol. Tetszik az is, hogy az end lényegében Spike múltját mutatja be. Nézed az animét, a történetet, fogalmad sincs mi történik az endingben, kik ezek az emberek Spike mellett, de részről részre hallasz ezt-azt a múltjából és lassan összeáll a kép, hogy mi történt. A szomorú hangulatot fokozza még, hogy az animáció korlátolt, sötét színekkel dolgozik, feketével és kékkel, egyetlen dolog van, ami kitűnik ebből a hidegből, ez pedig a vörös rózsa. Egyszerűen csak szép és nagyon hangulatos.

	

	A dal egy másik változata felbukkan még az utolsó rész akció jelenetei alatt. Érdekes dalválsztás ez egy hosszú akciójelenethez, de ettől kap egy teljesen új szintet az egész. Érezzük, hogy ez a harc más, mint bármelyik, amit eddig vívtak és a hangulatával előrevetíti kicsit a végkifejletet is. Az izgalom mellé meghozza a szomorú hangulatot is, érezteti velünk, hogy egyre közelebb kerülünk az elkerülhetetlenhez. Különleges számomra ez a dal az animével együtt.

	&nbsp;

	# Sayonara Zetsubou Sensei END: Zessei Bijin (Ai Nonaka, Marina Inoue, Yu Kobayashi, Ryoko Shintani)

	És igen, még több Sayonara Zetsubou Sensei... mert sokat lehetne erről az animéről mesélni. Ez a dal egyszerűen csak megfogott az animációval együtt. Ahogyan az openingek esetében is, az endingek is eléggé őrültek és tele vannak random dolgokkal. Vagy legalábbis úgy tűnik. De az tagadhatatlan, hogy ez a dal gyorsan bele tud mászni az ember fejébe. Tetszik ez a sötét hangulat amit az animáció áraszt és az, hogy egy alapjáraton humoros animének nem ilyen endinget képzelnénk el. Azt hiszem ez a kettősség, ez az ellentét is csak jobban megszeretette velem az animét és ezt az endinget is.

	

	További érdekesség, hogy YouTube valamiért folyton törölteti ennek az animének az op és end videóit. Imádkozzunk, hogy leszokjanak erről. Sokáig képtelenség volt megtalálni YT-n ezeket a videókat.

	&nbsp;

	# Bubblegum Crisis END3:&nbsp;Wasurenaide (Kinuko Oomori)

	Még több Bubblegum Crisis. Ezt a dalt még az előtt ismertem meg, hogy belekezdtem volna az animébe. Ajánlották, meghallgattam és egyből beleszerettem. Olyan melankólikus és szép. Egyébként megfigyeltem, ennek az animének az op / end / insert dalainak a szövegei olyan jók. Csak így eszembe jutott. Maga az end nem nagy valami, mert lényegében még csak animációt sem kapunk, de a dal és a hangulat mégis csak nagyon tetszik. Minél többet hallgattam annak idején ezt a dalt, annál jobban vágytam arra, hogy megnézzem az animét is. Lényegében emiatt a dal miatt kerestem meg és néztem meg. Nem bántam meg.

	

	&nbsp;

	# Yu Yu Hakusho END4:&nbsp;Taiyou ga Mata Kagayaku Toki (Hiro Takahashi)

	Ezt a dalt nagyon régóta szeretem. Magát az animét is. Sok jó dal szerepel a sorozatban, de ez számomra kiemelkedő. A nosztalgikus, melankólikus hatalás amit kelt maga a dal és a videót is, nagyon megragadt bennem. A mai napig sokszor visszahallgatom. A videó elégé egyszerű, de szerintem így tökéletes. Nem kell ehhez semmi extra, tökéletesen illik a dalhoz és a hangulathoz ez az egyszerűség. Csak jó hallgatni. Ez a dal pedig azon kevés dalok közé tartozik amiknek szeretem az eredeti klippjét is az előadóval. Megtalálható [ITT] ha valakit érdekel. Pont ugyan olyan hangulatot áraszt, mint az endig. Az egyszerűség csodálatossága.

	

	&nbsp;

	Ezek lennének a kedvenc anime op és end dalaim. Az igazság az, hogy mikor feljött az ötlet nem gondoltam, hogy ennyit sikerül összeszedni. Aztán elkezdtem nézelődni, felírni a lehetséges dalokat és nagy meglepetésemre, összejött jópár. Na de nem akartam hosszú listát, így megpróbáltam lerövidíteni 10 lehetséges dalra. Ha a Bubblegum Crisis openingeket egy kalap alá vesszük (tegyük meg), akkor sikerült is! Jó kis nosztalgikus utazás volt ez a múltba. Ajánlom mindenkinek, hogy néha napját tegyetek egy ilyen utazást ti is. Így végezetül pedig köszönöm, Bj-Lydianak, hogy megint együttműködhettünk!

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #87 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1500242</link><pubDate>2023-01-23 20:43:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	- Egy beszélő hal?
	- Ugyan már, igazából nem beszélek, csak ilyen butaságokat képzelsz. Az a helyzet, hogy magadban beszélsz.
	- Őrült vagyok, kicsi hal?
	- Nem. Csak bolond.

	- Nyomi szerencsétlen utazásai (Rajzfilm)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #7]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1499224</link><pubDate>2023-01-15 12:57:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Mostanában eléggé ingadozó volt a kedvem, de nem rossz értelemben.

	Először is, meglepő volt még számomra is, de kipróbáltam egy Pokémon hacket, ez volt a Pokémon FireRed Rocket Edition GBA-ra. A hack alapja az eredeti FireRed (ami pedig az eredeti Gameboy Red remakeje). Ebben a játékban valóra vált az egyik legnagyobb álmom, ami a Pokémon játékokat illeti, a Team Rocket egyik tagjaként játszhatunk! A hack története végigköveti az egész FireRed cselekményét csak éppen a Team Rocket, azon belül is egy fiatal újonc szemszögéből. És igen... bűnözők vagyunk... és Pokémonokat lopunk.

	A következő egy PSX játék, a Shin Megami Tensei. Hogy miért pont ez? Éppen démonos hangulatban voltam és kellett egy játék, amiben démonok vannak, hát ezért. Ebben a történetben egy fiatal harcos útját követhetjük végig, miközben a cselekedeteinktől függ, hogy a káosz vagy a rend oldalán kötünk ki. Vagy éppen... egyiken sem.
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	~.oOo.~

	Ahogy írtam, az első a Pokémon FireRed Rocket Edition (GBA). Mikor megláttam ezt a Pokémon hacket, azonnal lecsaptam rá. Ilyen gyorsan játékra ritkán szoktam lecsapni, olyan volt, mint egy való vált álom. Komolyan. Mindig is nagyon szerettem a Team Rocketet, nem tudom mondjuk miért, mikor ők kb a legrosszabb bűnöző banda az egész játékban. Úgy értem a legromlottabbak. Talán ezért szerettem meg őket annyira. Ők nem szórakoznak, egyik bűn után követik el a másikat le se szarva senkit, na meg ott van Giovanni is! Imádom azt a fickót. Nem elég hogy kb Pokémaffia vezér, még teremvezető is! Plot twist. Ki ne akarna legalább egyszer ebben a csapatban játszani?!

	A hack egyébként colonelsalt nevéhez fűződik, persze rajta kívül még sokan hozzáadták a tudásukat. Itt elérhető a hivatalos oldal és a letöltés is, nyilván virtuális formában létezik csak amit emulátorral tudunk játszani: [Hivatalos oldal] Hogy a jövőben lesz-e update a hacket illetőleg vagy bármi más, nem tudni, de remélem kapunk még egy kis post-game dolgot vagy esetleg egy... második részt. Az fantasztikus lenne.

	A történet főszereplője egy fiatal fiú, aki újoncként kezd a Team Rocket csapatában. Miután megkapja a starter Pokémonját a főhadiszálláson (lehet találgatni mi lehet az) és elsajátítja a Pokémon lopás alapjait, elindul az első megbízására. Ahogy halad a történet, egyre több megbízást kapunk Giovannitól és valahogy egyre jobban belekeveredünk egyre komolyabb dolgokba. Politika, háború, korrupt teremvezetők, titkos kísérletek... és Red, egy látszólag megállíthathatlan tréner aki talán nem csak egy átlagos Pokémon kalandban résztvevő egyszerű gyerek.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Ahogyan írtam, a játék története párhuzamosan folyik a FireRed cselekményével. Ettől függetlenül mégis erős változtatásokkal találkozhatunk, jóformán az egész történet át lett írva egy jóval komolyabb, durvább, sötétebb hangvételű sztorivá. Ami... nekem egyébként tetszett. Érdekes volt a már ismert karaktereket néha totál más fényben látni mint ahogyan már megszokhattuk, de valahogy mégis működött. Nem tudom, lehet az újdonság varázsa. Normál esetben ki lennék bukva, amiért átírtak valamit, amit már megszerettem, de... először is ez egy hack, egy fan játék, szóval nem haragudhatok ezért, nem a hivatalos alkotók gondoltak egyet és állítottak mindent a feje tetejére. Másodszor pedig, élveztem a történetet és a gameplayt is, szóval elszórakoztatott. A játék hangvétele a sötétebb részek ellenére humoros, amit igazán értékeltem. A humort mindig tudom értékelni, főleg ha olyan játékról van szó, ahol helye is van, nem igénytelen és hozzáad az élményhez.

	Külön tetszett az is, hogy az eredeti Pokémon játékkal ellentétben Blue itt nincs annyira negatív fényben beállítva és szerintem megfelőlen lett kezelve a hack csapat által a karaktere. Úgy, ahogyan azt szerintem Blue megérdemli, mert valljuk be, lehet, hogy Red riválisa és van egyfajta stílusa, de azért eléggé gonosz ahogyan Prof. Oak lereagálja néha srácot. Mondjuk mikor Red legyőzi és elveszti a bajnoki címet. Ezen kívül nagyon imádtam, hogy beleírtak egy-két híresebb fan teóriát is a történetbe. Hogy miket, az legyen meglepetés annak aki nekiáll.

	Aki szereti a Pokémont és Team Rocket fan, mint én, annak igazán tudom ajánlani. Egyébként nem szoktam hack játékokkal foglalkozni, talán ez az első, amit játszottam. Viszont miközben nézelődök, sokat látok és valahogy sosem tudtak lenyűgözni. Némelyik olyan komolytalan, hogy felesleges nekiállni. Nem csak a Pokémon játékokról beszélek. Olyan ez, mint az indie játékok világa, ki kell fogni a jót, mert igenis vannak jók, csak meg kell találni őket.

	- - = = # #&nbsp; #&nbsp; # # = = - -

	&nbsp;

	Ezek után kicsit komolyabb vizekre tévedtem, így került elő a Shin Megami Tensei (PSX). Igaz a Persona 2. részével akartam folytatni ezt a játék sorozatot, de nyilván imádom keresztbehúzni a saját terveim és random dolgokat kitalálni a betervezettek helyett. Eleve azért kezdtem el SMT játékokat játszani, mert felkeltette az érdeklődésem a Persona 3. része, erre mindent csinálok csak nem afelé megyek, hanem ilyen random kitérőket teszek a játék egy totál más ága felé. Megjegyzés, a Persona sorozat a Shin Megami Tensei spin-off sorozata ami eléggé nagy ággá nőtte ki magát az évek alatt. Mindegy. Nos. Eleve azért esett a választásom egy SMT játékra, mert megint elkezdtem démonokról olvasgatni. Nálam ez egy teljesen átlagos tevékenység. Random felcsapok egy oldalt vagy egy könyvet és "hmmm de érdekes démonokat / isteneket tiszteltek annak idején az emberek", "milyen érdekes ez az áldozási módszer..." Vissza a játékra.

	A játék eredetileg Super Famicomon jelent meg először 1992-ben, majd rengeteg portot kapott az idő folyamán. Én ezekből a PSX porthoz jutottam hozzá, ami 2001-ben jelet meg és tartalmaz némi változtatást az eredeti verzióhoz képest.

	A történet. Az egész egy gyilkossággal kezdődött. Miután megöltek egy lányt a parkban, egyre több démon kezd megjelenni Tokióban. A helyi generális démonkat idéz a "rend fenntartása" érdekében, az amerikai hadsereg készen áll lebombázni a várost, közöttük pedig egy ellenálló csapat munkálkodik azon, hogy megbuktassa mindkét félt. Főszereplőnknek a játék folyamán időről-időre dönteni kell, hogy melyik oldalt támogatja, a káosz, a régi nagy istenek, démonok vagy a rend és maga Isten oldalára áll. Esetleg egyiket sem követi, mindegyik cselekedetének következménye van.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Egy RPG ahol lényegében különböző megidézhető démonok alkotják a csapatod nagyrészét. Az egyik kedvenc részem ebben a játék sorozatban, hogy beszélgethetsz a démonokkal mikor találkozol velük a térképen. Eldöntheted, hogy megölöd őket EXP pontokért, kérsz tőlük valamit (pénz, vagy más, játéktól függően változik), megkéred őket, hogy csatlakozzanak vagy csak annyi a kívánságod, hogy hagyjanak békén. Ezekből a beszélgetésekből néha eléggé érdekes szituációk adódnak és nem ritka az sem, hogy a démon egyszerűen csak ráun a főszereplőre és lelép anélkül, hogy bármi is történne. Nyilván az egyik cél az, hogy sikerüljön minél több erős démont a saját oldalunkra állítani. Néha a démon jókedvében csatlakozik hozzánk magától, néha viszont kemény összegeket kell fizetnünk és itemeket adni nekik. A csatlakozot démonokat ezek után megidézhetjük csapattagként vagy fúziók során létrehozhatunk belőlük más démonokat.

	Ebben a játékban csak a főszereplő képes beszélni a démonokkal vagy megidézni őket. Ebből a szempontból a sorozat Persona része jobban tetszett, ott minden karakter képes volt beszélni velük és sokszor nagyon nem volt mindegy, hogy ki beszél melyik démonnal, milyen hangnemben szólunk hozzá és milyen témával. Az első Persona játékból Nanjo volt a kedvencem, ő volt a legbunkóbb a csapatban. [Itt egy példa.] Egy Persona játékhoz képest egészen más ez a játék, pedig azt hittem milyen sok hasonlóság lesz. Itt akármikor megidézhetőek a démonok és együtt harcolnak a karakterekkel, lényegében csapattagok lesznek, egy Persona játék esetében viszont csak egyénileg megidézhetőek a harcok alatt, hogy támadjanak valami spellel vagy gyógyítsanak, ilyesmi. Tetszik az SMT esetében, hogy teljesértékű tagok és a moralitásunktól függően megidézhetünk jóformán bármilyen démont (főleg ha pártatlanok maradunk, azaz nem húzunk sem a káosz sem a rend felé), viszot a Persona sorozatban sokkal szimbolikusabb szerepet kaptak a démonok, és az is igazán tetszett. Lényegében minden karakter a jellemétől függően volt képes megidézni őket, így bizonyos karakter csak bizonyos démonokra korlátozódott. Mindkettő játékban vannak olyan dolgok, amik tetszenek csak éppen más módon. Azt hiszem mindkét verzió betalált nálam más-más okokból. Eddig nem nagyon vonzott a Shin Megami Tensei sorozat (mármint az eredeti főszál), de ez megváltozott és egyre jobban elkezdte felkelteni az érdeklődésem, hogy ez a szál merre megy.

	A játékban mellesleg a főszereplő egy kis, hordozható készülékkel idéz meg démonokat amin a "Demon Summoning Program" fut. Ezen program arra hivatott, hogy démon idéző rituálékat futtason le. Akármennyire is érdekesen hangzik, mert... érdekesen hangzik, valljuk be. Őszintén szólva soha nem jutott volna eszembe összehozni a programozást, az informatikát és a démonokat. Mondjuk így, hogy foglalkoztam programozással, állíthatom, tényleg néha olyan, mintha valami boszorkányságot művelnének a kódokkal... csak írkálunk mindenfél értelmetlen szavakat és jeleket és reménykedünk, hogy valami működőképes dolog sül ki belőle... Aztán sírunk mikor a 30 soros kódban 10 sor bugos. Szóval... érdekes ez az egész felállás és a Persona sorozat ebből a szempontból is jobban tetszik, de mit lehet tenni. Amíg leköt a történet addig elfogadom.

	Nos, ennyit mára. Nem sok, de elég dolgom volt mostanában, nem jutott túl sok időm arra, hogy játszak is. Sajnos.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Év végi gondolatok]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1499139</link><pubDate>2022-12-30 19:53:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	No, megint eljött az év vége, eltelt ismét egy év... Mit mondhatnék? Igazából nem tudok sokat.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Azt hiszem év vége felé elért valami különös érzés. Az, amikor azt mondja az ember, elég volt. Nagyon fáradt voltam. Nagyon. Leginkább mentálisan. Akármennyit pihentem, nem volt elég, akármit csináltam, semmi nem volt jó és a napok nem álltak meg, csak ment minden ugyan úgy tovább akármit is csináltam és egyre jobban úgy éreztem, hogy nem akarom tovább csinálni, elég volt. Szerintem az ember szervezete így év végére amúgy is eléggé elfárad. Nem tudom mi ez, lehet a megszokás, elvégre úgy éljük le jóformán az egész életünket, hogy befolyással vannak ránk az ünnepek, megtanítjuk a szervezetünknek, a testünknek, hogy milyen időközönként pihenhet, így az el is várja egy idő után hogy megkapja a már megszokott, jól megérdemelt pihenést. Vagy valami ilyesmi. Tudjátok, mikor az emberek hozzászoknak ahhoz, hogy egy bizonyos időpontban kelnek vagy reggeliznek. Csak ez nem napokra, hanem évekre vonatkozik. A szervezet megérzi, hogy jön az év vége és jön a pihenés ideje. Ez talán befolyással van a viselkedésünkre is, a hangulatunkra. De nálam ez több volt annál. Összejöttek a dolgok és mindig volt valami, ami zavarta az agyam, ez pedig csak mégjobban lehúzta az energiáim. De el is gondolkodtatott. Elértem azt a pontot, amikor azt mondtam, elég volt. Mikor úgy éreztem kész, ennyi volt, most fogok idegösszeomlást kapni vagy nem tudom mi lesz velem, de nem akarom ezt. Valójában, mikor ezt mondja az ember, akkor még egyáltalán sincs vége. Ez egyszerűen csak a türelem végét jelzi. Azt a határt, amit hajlandóak vagyunk elviselni. Ha ezt érezzük még messze vagyunk a végtől. Nem is gondolná az ember, hogy mennyi mindenre képes, hogy milyen messze juthat. Hiába érezzük úgy, hogy elég volt, még nagyon messzire juthatunk, mert elképesztő, hogy az emberi test és elme milyen kitartással és akaterővel rendelkezik. Minden csak azon múlik, hogy hogyan kezeljük ezt, nem igaz? Hogy képesek vagyunk-e kiaknázni a bennünk lévő lehetőségeket, hogy képesek vagyunk-e félretenni a saját magunk kényelmét annak érdekében, hogy átvészeljünk egy nehezebb időszakot. Ez nehéz, nagyon nehéz. Szembeállni saját magunkkal és kikényszeríteni magunkból, hogy igenis megcsináljuk. Ekkor jöttem rá, hogy milyen "gyenge" is vagyok. Hogy ilyen apróságok miatt azonnal kibukok. Persze, apróságnak hívom, de amúgy nekem tényleg sokat számítanak, nekem tényleg fájnak és tényleg nagyon rosszul érzem magam miattuk. Ettől függetlenül tényleg apróságok, mert nagyon egyszerűen túl lehet lépni rajtuk ha az ember úgy akarja. Csak másképpen kell gondolkodnia. Szemet kell hunynia bizonyos dolgok felett. Nem kell meghallania mindent. Foglalkozz csak azzal, ami a te dolgod. Mással nem érdemes. Sokadik alkalommal is bebizonyosodott, hogy mennyire igaz is ez a mondás.

	Az viszont már egy teljesen más dolog ha baszakodnak velem. Vagy a családommal. Azt hiszem az idei év egy másik tanulsága az volt, hogy ha ideges leszek, akkor nem mindig tudom visszafogni magam. Pedig nem voltam ilyen... Vagy igen? Néhányszor (leginkább így év végén) és is elcsodálkoztam rajta, hogy hogyan is viselkedem. Mentségemre szolgáljon, csak akkor vagyok ilyen ha kikényszerítik belőlem. Az meg a másik ember baja ha nem képes értelmes módon viselkedni velem. Ezért is nem fogok ügyfelekkel foglalkozni. Így is megkaptam már munkahelyemen, hogy hogyan viselkedem, de mivel egy olyan ember mondta, aki vagy 10× bunkóbb, mint én, így nagyon nem hat meg. Ebben az évben idősebbik nővérem is megkapta a munkahelyén, hogy "minősíthetetlen" módon viselkedik. Családi vonás. Én azért voltam rossz, mert felemeltem a hangom egy olyan emberrel szemben aki kitalált marhaságok miatt üvöltött velem úgy, hogy végig sem hallgatott soha, egyszer sem. Egy mondatot nem tudtam váltani vele, mert folyton leszólt, hogy fogjam be és fejezzem be, ne szóljak semmit. Azt se tudta mit akarok mondani... És AKKOR MÉG normális hangnemben próbáltam vele kommunikálni. Nővérem azért volt minősíthetetlen, mert nem egyezett a véleménye az egyik munkatársával. ... Ennyi. Még csak nem is kiabált. Alig szólt két mondatot, de már nem volt jó. Amúgy sem arról híres, hogy másokkal kiabálna vagy bunkó lenne. De az abszolút kedvencem anyu szokott lenni. Ő az, aki totálisan szarik bele mindenbe, ha baszakodnak vele csak üvölt egyet, levágja ami a kezében van és távozik. Aztán mindenki csináljon amit akar. Úgy tűnik tőle örököltük a bunkóságot. Már ha ezt lehet annak nevezni. Ami azt illeti én nem nevezném annak. Sok esetben nagyon nem tudok egyetérteni anyuval, de azért irigylem amiért csak ilyen egyszerűen hátra tudja hagyni ezeket a helyzeteket. Egyszerűen csak feláll és távozik. Aztán mindenki csináljon amit akar. Kit érdekel? Ebben pedig igaza van. Ahogy idősödöm (de öreg vagyok.... heh) egyre jobban kezdem megérteni, hogy... talán ez a jó taktika. Elvégre... miért érdekeljen olyan emberek véleménye akiket nem is kedvelek és ők sem engem? Miért foglalkozzak ezzel? Miért tartom olyan sokra a véleményüket, hogy rosszul érezzem magam tőle? Ezeket mind könnyű ide leírni meg kimondani, de nagyon nehéz betartani. Ezt átéreztem az év végén azzal a pár vitával amit megvívtam a munkahelyemen.

	Kiakadtam nem is egyszer. Sírásig. Nem szokásom az ilyesmi, ebből is látszik mennyire kivoltam már, mentálisan mindenképp. Aztán eljött az az állapot mikor már annyira túlpörög az ember agya, hogy egyszerűen már nem érdekel. Csak ott vagyok és... üres a fejem. Nem tudom, hogy ez az állapot végül is jó vagy sem, de ha ezt elérem akkor tudom, most esett szét az agyam és nincs tovább. Nem hajlandó több faszságot befogadni vagy nem tudom. Lehet ez olyasmi mint mikor a számítógép észlelni, hogy valami nincs rendben vele és automatikusan lekapcsolja magát, hogy elkerülje a komolyabb károsodásokat. Csak... biológiailag. Vagy totál értelmetlen hülyeségekről zagyválok.

	Egyébként pedig... azt hiszem ezt leszámítva nem is tudok sok dologról írni. Mivel volt időm itthon, így elkezdtem nekiállni kicsit pakolászni. Ki kell használni az időt amíg itthon van az ember. Előszedtem az ezer éves rajzos füzeteimet és elkezdtem kidobálni ami nem kell. Ezt a lépést már régen terveztem, több okból is. Először is, rossz rájuk nézni. Aztán meg... nagyon sok helyet elfoglalnak a szobámban a régi füzetek és kell felszabadítanom némi helyet, mert egyszerűen már nem férek el. Meg kell hagyni nem egyszerű menet, de azért csak megoldom valahogy. Ahogyan lapozgattam őket, nézegettem, belefutottam pár iskolai füzetbe is, amiket félig rajzos füzetnek használtam. Annyira nem kötött le a tananyag, na. Elszörnyülködtem, hogy basszus, ezeket a totál gáz rajzokat egyszer mások is látták, te jó isten! Szívesen kitörölném őket az emberek emlékezetéből. Ég az arcom, amiért ilyen rosszak és még látták mások is! De ezek mellett a borzalmak mellett felszínre került még 1-2 rajz is, amit osztálytársaimmal rajzoltunk együtt órák alatt, beszélgetések közben vagy felfirkált tervek mondjuk szerepjátékhoz, levelezések. Milyen régen is volt. Nagyon. De felesleges takargatni ezeket, csak... egy kicsit nosztalgiáztam vagy mi. Felesleges időpocsékolás. A lényeg, hogy takarítás van ezerrel, mert szükség van rá. Néha... szükség van arra, hogy kidobjuk azt, ami már nem kell, hogy felszabadítsunk helyet annak, aminek van jövője. Vagy valami ilyesmi. Ez lelkileg is jót tesz az embernek.

	Itt hagyom Ado nagyszerű dalát. Ez a nagysikerű Usseewa zongora verziója. Imádom ezt a dalt. Annyi érzés és erő van benne. Azért a zongora verziót hagyom itt, mert itt jobban hallani Ado hangját. Vagy mi. Az eredeti megtalálható [ITT]. Lehet nem éppen egy ilyen dallal kellene zárni az évet és köszönteni a következőt, de most ez egyszerűen csak jót tesz nekem.

	

	Így a végén pedig... mindenkinek boldog új évet kívánok! Legyen a következő év jobb, mint a mostani volt, szerintem szükség lenne erre. Pihenjetek, érezzétek magatokat jól és ne csináljatok semmit! Jövőre ugyan itt.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #6]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1499022</link><pubDate>2022-12-13 18:37:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Ezúttal eléggé karcsú a felhozatal, nem nagyon játszottam mostanában, sőt, igazából mást se nagyon csináltam. Ez úgy tűnik egy ilyen időszak. Csak két játékról lesz szó, de mindegyik különleges és igazán élvezetes, viszont mindkettő tartalmaz pár végzetes hibát is sajnos.

	Az első egy 1996-os SNES játék, a&nbsp;The Adventures of Hourai High. A "hétköznapi" iskolai élet és az RPG keveréke ez a kis játék rengeteg humorral és furcsa helyzetekkel. Főszereplőnk a Hospo, az iskola egyik újságjának szerkesztője lesz és társaival elindulnak, hogy fényt derítsenek pár igazán érdekes eseményre ami az intézmény közelében történik. RPG-ként kevésbé funkcionál, de a történet igazán szórakoztató.

	Ez után előszedtem egy 2001-es játékot PS2-re, ez volt az Okage - Shadow King. Nem nagyon akartam elszakadni a humoros vonaltól amit a Horai elindított, így itt kötöttem ki. Őszintén szólva még nem nagyon láttam ehhez hasonló játékot, így nagyon felkeltette az érdeklődésem és kíváncsian vágtam neki. A történet középpontjában egy csendes fiú áll akinek megszállja az árnyékát az ultra gonosz Démon Király aki azt tervezi, hogy rettegésbe fogja taszítani a világot.
]]></description><encoded><![CDATA[
	&nbsp;

	~.oOo.~

	A Hourait már eléggé régóta kinéztem magamnak, de (leginkább) technikai problémák miatt sajnos nem nagyon tudtam nekiállni. Egyszer nekikezdtem, csak aztán történt mindenféle dolog, el is vesztettem közben meg ilyesmi. Hatalmas csoda, hogy valahogyan, de visszakerült hozzám a játék. Alig vártam, hogy ismét nekiálljak és ezúttal ki is játszam végig.

	Főszereplőnk (fiú vagy lány, a játékos dönti el) egy szerencsétlen baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szerez az egyik iskolatársának, hogy a fiú kórházba kerül. Viszont a fiú az iskola egyik újságírói csapatának a tagja volt, így főszereplőnket választás elé állítja az újságírói kör többi tagja: vagy kifizeti a sérült tag kórházi költségeit, vagy beáll közéjük és helyettesíti a fiút. Mivel a fizetés lehetősége kilőve a rettenetesen magas kórházi számla miatt, így főszereplőnk beáll újságírónak és a Hospo legújabb tagjává válik. A kis csapat feladata utána járni a legkülönfélébb pletykáknak, furcsa eseményeknek és összeesküvéseknek amik az iskola területén folynak, majd megírni mindent miután megoldották az ügyeket.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Egy egyszerű kis RPG játékról van szó, ami egyáltalán nem bonyolult, sőt, nagyon is könnyű. A hangsúly leginkább a történeten van, az RPG elemek pedig sajnos kicsit gyengére sikeredtek benne. A történet fejezetekre van bontva és minden fejezet egy-egy ügyet tartalmaz aminek utána kell járni, meg kell fejteni. Nekem nagyon tetszett ez a felállás. Lehet azért érzem csak ilyen különlegesnek ezt a játékot, mert még nem találkoztam ehhez hasonló történettel. A karakterek mind szerethetőek és imádtam, hogy a játék már az első perctől kezdve az utolsóig képes volt megtartani a humort még a legkritikusabb pillanatokban is. Ebben rejlik a Hourai varázsa, ezért érdemes előszedni és játszani, mert meg tudja mosolyogtatni az embert. Ezen kívül a zene és a grafikai is meglepően jók, nem is gondoltam volna először. Van jópár dal, ami meg tudja fogni a játékost.

	De ahogy írtam, vannak hibái a játéknak, méghozzá olyan hibák, amik felett nem lehet csak úgy elsiklani. Mondjuk a nem túl életképes class rendszer vagy a temérdek random encounter. Komolyan, az encounter rate ebben a játékban egyszerűen nevetségesen magas. Olyan magas, hogy az emberek hackeket csináltak hozzá, hogy lejjebb nyomják. Vicc az egész. Még akkor is ha nagyon könnyűek a harcok.

	Random csata téma, ami meglepően jó és gyorsan belemászik az ember fejébe.

	

	Összességében lehet, hogy a játékmenet egy része, konkrétan a harcrendszer nem a legjobban kivitelezet, de a történet és a karakterek kárpótolnak. Ha másért nem is, ezért az őrült törénetért érdemes belevágni, maradandó élmény lesz.

	- - = = # #&nbsp; #&nbsp; # #= = - -

	&nbsp;

	Nem sokkal a Hourai után, miután túltettem magam az egészen... Sok nézelődés és gondolkodás után végre sikerült eldöntenem mi legyen a következő: Okage - Shadow King. Azt hiszem elsősorban az artstyle miatt kezdtem neki és a történet is olyan érdekesen hatott. Aztán láttam, hogy sokak nagyon szeretik és nagyon jó játéknak tartják, gondoltam nincs mit veszítenem. És milyen jól tettem, hogy nekiálltam, tényleg egy igazán különleges játékról van szó. Japánban mellesleg a címe Boku to Maou.

	A történet szerint, hogy megmentse a húgát egy szörnyű átoktól, Ari, a csendes 16 éves fiú megállapodást köt a sok éve elzárt Evil King Stan-el. Az alku szerint Stan megmenti a lányt, viszont ezek után beköltözik Ari árnyékába és a fiú a szolgája lesz, majd segítenie kell neki abban, hogy viszaszerezze a sok év alatt elveszett gonosz erejét, hogy leigázhassa a világot. Idővel viszont feltűnnek hamis sötét királyok, akik mind Stan erejét használják és egy hős rózsaszín napernyővel, aki a legyőzésére hajt. Innentől pedig kezdetét veszi egy igazán furcsa kaland amibe sorba csatlakoznak be az őrültebbnél őrültebb karakterek.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A játék már az első perctől megfogott a stílusával, amit azonnal megszerettem. A humoros alap hangulat, a karakterek, a meglepő választási lehetőségek a párbeszédek alatt... Ari alapjáraton nem beszél, ha valamiről véleményt kell nyilvánítania, akkor a játékos döntheti el, hogy mit is akar válaszolni a helyzetre. Tipikus silent protagonist a srác, de nem von le ez semmit szerintem a karakterből. Elvégre alapjáraton megvan, hogy mit is akar, milyen a jelleme, ezt a játékos nem tudja befolyásolni. A történet folyamán sorra keressük fel az álkirályokat akiktől visszaszerezhetjük Stan erejének egy részét. Közben különböző okokkal csatlakoznak karakterek, csinálhatunk side questeket és van egy csomó dolog még amit homály fed. De tényleg. Itemek, karakterek, helyszínek... van jópár dolog, amikről a mai napig nem derült ki, hogy miért vannak ott ahol vannak, kik ők, mit akarnak. Kissé misztikussá teszi ez a játékot, viszont valahol pedig jól passzolnak ezek a megoldatlan dolgok ebbe a világba, amit bemutat a történet. Kicsit mondjuk olyan ez, mintha a készítők sok dolgot nem tudtak / akartak volna befejezni. Elkezdtek valamit, mondjuk egy új side questet, berakták hozzá a karaktereket, az itemeket, aztán a végén nem írták meg teljesen az egészet, de nem is szedték ki a hozzá kapcsolódó dolgokat. Ki tudja mi történt, mindenesetre érdekes. Sok vizet mondjuk nem zavarnak ezek a random dolgok. Eleve az egész világ amit megismerünk a játékban olyan őrült és olyan random néha, fel sem tűnnek már az ilyen apróságok.

	A játék nem dolgozik túl sok helyszínnel, eléggé korlátolt a bejárható terület, lényegében folyton ugyan azon városok, dungenok között járkálunk, de ez egyáltalán nem zavaró. A meglévő helyszínek szépen kidolgozottak és jó dolog csak úgy megállni és bámészkodni, beszélgetni a helyiekkel. Én alapjáraton nem szeretek NPC karakterekkel sok időt tölteni, de ebben a játékban meg tudták írni úgy őket, hogy az ember akarjon velük beszélni, foglalkozni. A grafika, mint említettem szép, sokan Tim Burton stílusához hasonlítják, amiben... talán van valami. Az ellenségek designjai viszont néha eléggé érdekesek. A zene igazán jó, sok dal képes megfogni a játékost.

	Viszont... ahogyan a Hourai esetében is... az az encounter rate.... Hogy az ember nem tud eljutni egyik helyről a másikra anélkül, hogy közbe ne keveredjen 100× random harcokba... A helyzet mondjuk nem olyan rossz, mint a Hourai esetében, de azért itt is néha az idegeimre mentek a harcok. Főleg mikor próbáltam valahogyan tájékozódni egy dungeon kellős közepén, de folyton félbeszakított egy harc. Az ember elveszti az orientációját, annyiszor elvonják a figyelmét.

	A másik a nehézségi szint. Alapból nem mondanám nehéz játéknak. Viszont ha az ember éppen rossz ellenségeket fog ki, akkor nagyon könnyen kivégezhetik pillanatok alatt. Meg kell gondolni, hogy milyen ellenségekkel állunk le harcolni és mikor érdemes inkább menekülni. A boss harcok pedig a következő pokol. Főleg, hogy megtudtam, a japán verzióhoz képest pár bossnak megduplázták / megnövelték a HP pontjait, mert... mert miért ne legyen nehezebb a játék? A játék végi final bossnak 6000HP pontja van? Nah, nyugaton 9999HP! Duh, játszunk komolyan. Egyébként szerintem teljesen értelmetlen volt ez a változtatás, egyszerűen csak meghosszabbították a harcokkal és szintlépésekkel töltött időt. Ami... sosem jó ötlet. Így a játék végén igaz kellett némi időt tölteni farmolással, de... túlélhető.

	Ugyan úgy, mint a Hourait, ezt is ajánlom mindenkinek. Érdemes tenni vele egy próbát igazán különleges hangulatú játék.

	Itt hagyom az egyik kedvencemmé vált dalt a játékból. Egyébként ez az artwork nagyon menő.

	

	Lehet, hogy azt írtam sok idegesítő dolog volt ezekben a játékokban (melyikben nincs mondjuk?), de ettől függetlenül mindegyiket nagyon megszerettem. Túlélhetőek ezek a negatív dolgok, mert a történet és a karakterek húzzák tovább a játékost, mindig van valami, amit lehet várni, ami meglepő, ami szórakoztat. Ez az igazi nagy ereje mindegyik játéknak. Lehet nem tökéletesek, de mindkettő képes maradandó élményt nyújtani és mindkettő esetében azt éreztem, nem akarom, hogy vége legyen.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #86 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1498881</link><pubDate>2022-11-26 16:07:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Az a legnagyobb gond... az az egyik legnagyobb gond, tudniillik van belőle több is... szóval, az emberek kormányzásával kapcsolatos számtalan fő gond egyike annak a személyével függ össze, akire ezt az egész dolgot rábízzák, jobban mondva, akinek sikerül rávennie a többieket arra, hogy engedjék meg neki, hogy azt csináljon velük, amit akar.

	Összegezve: jól ismert tény, hogy azok az emberek, akik mindenáron kormányozni akarják a többieket, ipso facto, a legalkalmatlanabbak erre a célra. Az összegzést összegezve: ha valaki el tudja érni, hogy elnökké választassa magát, akkor arra a világért sem szabad rábízni ezt a munkát. Az összegzés összegzését összegezve: az emberekkel folyton csak baj van.

	A helyzet tehát a következő: a Galaxis egymást követő elnökei annyira élvezik a hatalommal járó hűhót és palávert, hogy csak nagyon ritkán veszik észre, hogy valójában nincs is hatalmuk.

	És valahol a háttérben ott áll mögöttük valaki... Hogy kicsoda?

	Csakugyan. Ki lehet az, aki kormányoz, ha nem hagyják kormányozni azt, aki hajlandó volna rá?

	&nbsp;

	-&nbsp;Vendéglő a világ végén (Douglas Adams)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Mostanában lusta vagyok]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1498596</link><pubDate>2022-11-02 18:25:22</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Nagyon sokmindenről nem tudok írni, mert annyi dolog nem történt. Minden halad tovább a maga ütemében a maga irányába. Maximum panaszkodni tudnék egy-két dolog miatt, de azt meg ki nem tud? Mindenkinek van valami baja, amit meg is értek ha azt nézzük, hogy merre halad a világ éppen. Néha úgy... sírni lenne kedvem. Vagy még rosszabb. De tegyük ezt félre, ha folyton csak a bajaimról írnék, akkor minden áldott nap lenne itt bejegyzés.

	Mivel mostanában magamhoz képest eléggé sokat néztem filmet / animét, olvastam mangát, így inkább ezekről írnék, meg egy-két apróságról.
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	&nbsp;

	Az egész ott kezdődött, hogy az agyamba villant, nekem újra kell néznem a Soul Eatert (Atsushi Ohkubo)! Nem tudom, ne kérdezze senki. Emlékeztem rá nagyjából miről szól, megmaradt bennem régebben, hogy egy lazább, humorosabb anime, nekem pedig azt hiszem éppen szükségem volt az életemben ilyesmire, szóval... miért ne? Őszintén szólva nagyon szeretem azt a történetet, a karaktereket és magát a világot, amit bemutat. Öröm volt megint elővenni és végignézni. Miután végeztem vele, olvastam valami olyasmit, hogy a manga vége teljesen más, mint az anime. Hmmm. Micsoda? Van valami, amiről nem tudok? Mivel amúgy is benne voltam a lázban, így egye fene, elolvastam a mangát is. Ami több szempontból is érdekes volt. Jó értelemben. Először is, lehet, hogy az anime egy ideig szinte mondatról mondatra követi a mangát mégis, jópár perverz jelenet kimaradt. Ez ahogyan megfigyeltem valami szokás lehet, nem ez az első alkalom, hogy valamiből animét csinálnak és kihagyják a perverz részeket. Az rendben van, hogy levágják egymás testrészeit meg elfolyik 10 hektó vér egy jelenet alatt, de a bugyi villantás már túl sok! Ezt sosem fogom megérteni. No mindegy, tegyük túl magunkat rajta, hogy az anime nézői nem láthatták Tsubaki bugyiját... és menjünk tovább. Úgy a történet felétől már elválik a manga és az anime útja, az anime a lezárás felé igyekszik, míg a manga éppen ellenkezőleg, felkészíti a terepet egy nagyobb hangvételű akcióra és a nagy bummra a történet végén. Szóval akik nem olvasták még a mangát azok menjenek és kezdjék el, mert sok remek dologról maradtak le beleértve a történet valódi végkifejletét ami teljesen más, mint az animében. A manga vége jobban tetszett, még ha nem is volt teljesen happy end.

	A következő célpontom a&nbsp;Megami Ibunroku - Persona (Shinshu Ueda) manga volt. Az első játék cselekményét dolgozza fel. Annak idején... sok-sok éve... már nem is emlékszem mikor... kijátszottam ezt a játékot. Illetve a PSP remaket. Tetszett. Mivel már akkor tudtam, hogy van belőle manga is, így megígértem magamnak, hogy ha végzek a játékkal, elolvasom. Nem akartam lelőni a történet végét. Aztán kijátszottam a játékot és... totál kiment a fejemből a manga. Így.. jópár évvel később jutott megint eszembe és ha már benne voltam a mangázásban hála a Soul Eaternek, gondoltam miért ne? Úgyis régen el akartam olvasni. Ami azt illeti nagyon tetszett és meglepően eltért helyenként a játéktól. Viszont a változtatások, amiket belevittek nem voltak zavaróak és csak a történet javára váltak. Mondjuk hogy a főszereplő kapott egy nevet és múltat. Igazán szépen felépítette az alkotó. És az alkotó! Ha már itt tartunk, készített egy másik játékhoz is mangát, amit imádok, ez pedig a Baroque. Igazából annak idején úgy fedeztem fel a Persona mangát, hogy Baroque mangát olvastam és megnéztem a szerző további műveit is. A Baroque egy csoda, egy mestermű. Befejeztem a fangirl módot. A lényeg, most már hivatalosan is elkezdhetem a Persona 2. részét. Whooo~

	Hatalmas nagy csoda is történt, ugyanis megnéztem három filmet. HÁRMAT is, nem csak egyet. Ez már... hű. Én, aki egy évben megnéz talán egy filmet... Az első a Beetlejuice volt. Miért pont ez...? Ehm, hát mert már vagy 2 éve porosodik a gépen és még nem néztem meg. Azért. Mióta megismertem azt a borzalmas NES játékot belőle, azóta érdekel a film, az pedig nem most volt. Felkeltette annak idején a figyelmem a title screenen felbukkanó furcsa fickó. Olyan éredekesen nézett ki, kicsit ijesztő volt, szóval gondoltam ez csak jó lehet. Persze a játék egy szar volt, de a filmbe azért még voltak reményeim. Ami azt illeti nem is hiába, mert érdekes volt és humoros a maga módján. Én ezt értékelem, emberek. Nem hiába klasszikus. Mert szerintem mondhatjuk azt, hogy klasszikus. Aki szeretne látni egy humoros "horrort" őrült karakterekkel és érdekes történettel, annak ez a film való. Tényleg őrült, nem tudok jobb jelzőt rá, de jó értelemben az.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Tetszett a film random humora és az, hogy sokszor nem rágták az ember szájába a poént, a háttérben voltak különböző apróságok amik vagy feltűntek a nézőnek vagy nem. Szeretem az ilyesmit, mikor az ember egy váratlan pillanatban lát meg valamit mert véletlenül pont oda néz, vagy csak második, harmadik újranézéskor fedezi fel ezeket az apró, elrejtett vicces dolgokat.

	De most térjünk át egy igazi horror filmre egy igazi horror ikonnal, ez a Rémálom az Elm utcában. Az eredeti, első 1984-es film. Direkt ezt néztem meg és nem az újakat. Én szeretem a legelején kezdeni és szeretném azt átélni, amit a nézőközönség annak idején, mikor először kijött a film. Így lehet csak teljes az élmény. Mondjuk azt nem mondanám, hogy olyan ijesztő volt, de kétségtelenül beférkőzik az ember agyába. Tudjátok, mint mikor valamit olvastok vagy néztek és akkor, ott nem is ijesztő, nem is érdekes, csak nevetsz rajta és mész tovább, aztán ahogyan telik az idő, néha-néha felrémlik az agyadba és akkor jössz csak rá milyen hatása is van, mennyire megfogott, milyen nyugtalanító is valójában. Azt hiszem a tündérmesék is így működnek. De ez egy másik téma. Szóval valahogy így éreztem magam ennél a filmnél. Ami jó, hiszen éppen ez volt a lényege! Lehet, hogy elsőre nem tűnik nagy durranásnak, de nem hiába lett belőle hatalmas klasszikus. Tetszett a történet, a karakterek is, igaz néha kicsit agyatlan módon viselkedtek, mint ahogyan ezt már megszokhattuk az ilyen filmekben. Fred pedig... Valahol csalódtam benne. Azt hittem egy kifinomult sorozatgyilkos, erre csak egy pszicho. De... ettől függetlenül hatásos volt és még így is jó főgonosznak tartom. Igazán érdekes karakter.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Egyébként... Fred valahol emlékeztetett egy réégi kollégámra még az előző munkahelyemről. Magas, kopasz, furán beszél... tisztára olyan volt és nem tudtam ezt kiverni a fejemből miközben néztem a filmet. Tiszta gáz.

	Mindezek után... megnéztem egy 1929-es szürrealista némafilmet. Ez volt az Andalúziai kutya. Hát... nehezen tudnék írni erről a filmről, tekintve, hogy szürrealista alkotás és sokszor nincs túl sok közük egymáshoz a dolgoknak. Illetve valahol biztos van, vagy ki tudja, a film egyfajta "álom logikát" követ és ez alapján építi fel magát. Mint mikor az ember álmodik és random furcsa dolgok történnek, amik akkor, ott az álmodás pillanatában nem hatnak furcsának, mégis... valahonnan táplálkoznak ezek az álmok, valahonnan jönnek ezek a szimbólumok, kissé bonyolult. Szóval ez a film is valami ilyesmi. Ugrál a helyszínek között, a karakterek között, az időben, megmagyarázhatatlan és furcsa dolgok történnek látszólag ok nélkül. De hogy őszinte legyek nem is vártam mást, mert ez a film is álmok hatására született.&nbsp;Luis Bu&#241;uel és Salvador Dalí közösen alkották meg ezt a filmet, mindegyikük beletéve egy-egy darabot a saját álmaiból. Ez olyan szép, de most komolyan. Én értékelem ennek a filmnek a művészetét. Ami azt illeti, én élveztem ezt a filmet a sok furcsasága ellenére is. Nem úgy ad át valamit, hogy az ember értelmet lát benne vagy valami világ igazságra jön rá, egyszerűen csak az érzékeit elégíti ki, a művészet, a szépség, az érzés iránti vágyakozását, igényét. Azt hiszem... azt hiszem tudom miről próbálok írni, de nem biztos. A lényeg, hogy ez a film egy teljesen más szinten ad élményt, mint egy normális, hagyományos értelemben vett film. Kell egy állapot, egy hangulat ahhoz, befogadjuk, kicsit másképpen kell gondolkodni hozzá és kicsit másképpen kell látni a dolgokat.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Az egyik ok, amiért nagyon szeretem ezeket a régi némafilmeket azaz, hogy a színészeknek nem is kellenek szavak, olyan szinten képesek eljátszani a szerepüket, hogy a testmozgásukból, a tekintetükből tudhatja a néző mit is akarnak átadni.

	Haladtam kicsit játékommal is. Nem igazán haladgattam vele mostanában, nem tudom miért. Talán nem jöttek úgy az ötletek. Végül is most egy olyan részen vagyok ahol igenis szükség lenne ötletekre, de valahogy nem jön semmi az agyamba. Ez annyira bosszantó. Így ahelyett, hogy a játékom azon részén dolgoztam volna, áttértem egy másik dologra amiből igencsak hiányt szenvedett. Ez pedig a zene volt. Nagyjából a játék felénél járok és eddig egy dal sem került be. Hát ezt most pótoltam. Nagyon nem volt egyszerű menet és nem is került be sok dal egyelőre, de dolgozom az ügyön. A teszt játékok azért máris más hangulatot keltettek zenével, mint azelőtt anélkül. Emelett pedig átvariáltam az egyik mappot, és megígértem magamnak, hogy ha ismét át akarom alakítani, akkor felpofozom magam. Amennyit dolgoztam vele eddig, ez így fog maradni. Egy sok részből álló erdőről van szó.

	Ez egyébként annyira izgalmas és érdekes. Lényegében a semmiből felépíteni egy helyet, adni neki egy hangulatot, atmoszférát. Nekem kell az elképzeléseim alapján megteremteni a grafikát a helyhez, elhelyezni a dolgokat a mappon, ezek után gondoskodni a zenéről, azokról a dolgokról, amikkel kapcsolatba léphet a játékos. Kigondolni hogyan is működnek az adott helyen mondjuk az ajtók, a lépcsők, ilyesmi. Aztán alárakni valami zenét, ami illik a hely hangulatához, esetleg a helyhez kapcsolódó történethez ha van. Jó móka ez, csak baromira időigényes. De azt hiszem megéri. Mikor látod, hogy a fejedben lévő ötletek egyre inkább kezdenek alakot ölteni és lesz belőlük valami.

	Néha mikor a játékomra, a történetre gondolok, megfordul a fejemben, hogy nem-e elég lapos, vannak-e benne olyan jelenetek amikre emlékezni fognak-e a játékosaim. Szerintem ez mindenki fejében megfordul, aki ír vagy egyéb más módon akarja átadni a történetét. Vannak-e benne emlékezetes karakterek, jelenetek, helyszínek. Elvégre mindenki szeretné ha az emberek valahogyan, valahonnan de emlékezzenek legalább egy kicsit arra, amit alkottak. Így mindig megfordul a fejemben, hogy ha esetleg illusztrációt akarnék készíteni a történethez, akkor mit ábrázolnék? Mi lenne olyan megragadó benne, amit mint illusztrátor felhasználnék? Valamiért ilyen módon "próbálom tesztelni" fejben azt, hogy mennyire is jók a jeleneteim, maga a történet. Mennyire lehet maradandó. Lehet hülye ötlet, de valamiért ez a "technika" megragadt a fejemeben.

	Nos, ilyesmi dolgokkal foglalom el magam mostanában. Meg egy kis rajz, szokás szerint. Kipróbáltam pár új festéket, új megoldásokat. Bosszankodtam milyen drágák lettek a tollak amikkel kihúzok... imádkozok, hogy mostanában ne akarjon kifogyni a fehér zselés tollam... Próbálok időt meg ötletet találni, hogy kipróbálhassam az újfajta papírt, amit rendeltem... Mást nem is tudok írni így nagy hirtelen. Nagyon lassan, de biztosan haladok, igaz mi felé, azt nem tudom, de apró lépésekben megyek előre mindenféle projectemmel. Ami mondjuk nem rossz, úgyis azt szokták mondani, hogy amíg lassan haladunk, addig nem baj, az a baj ha megállunk, nem igaz?

	Így a végén pedig egy kis érdekesség, Bad Apple!! Mert miért ne? Nagyon szeretem ezt a dalt és az az egyik legérdekesebb, hogy az emberek valamiért az évek alatt rengeteg furcsa covert készítettek belőle. Mindenen, szó szerint mindenen eljátszották már ezt a dalt, ezt a videót. Ez egyfajta aranyszabály lett az interneten, ha valami, bármi kép megjelenítésre és / vagy hang lejátszásra alkalmas, akkor kötelező rajta eljátszani a Bad Applet. De nem is kell, hogy elektronikus eszköz legyen, volt már stop motion cover is, de volt olyan elvetemült művész is, aki almákba faragott képekből csinálta meg animáció formájában. Bad Apple... Bad Apple mindenhol. Mondjuk valahol egyetértek velük, tényleg nagyon jó a dal és a videó is. Szeretem, annak ellenére, hogy a dal szövege kb teljesen depressziós.

	A dal eredetileg a Touhou - Lotus Land Story c. játékból származik. [Eredeti verzió]

	

	Mindenki vigyázzon magára, élvezzétek az őszt, mert fantasztikus és gyönyörű, és ne betegedjetek le.

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #85 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1498480</link><pubDate>2022-10-11 17:26:36</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	- A Cadillac, a Cadillac hol van?
	- A mi...?
	- A régi Cadillac, a Bluesmobile!
	- Elcseréltem.
	- Elcserélted ezért a tragacsért?
	- Nem. ... Egy mikrofonért.
	- Egy mikrofonért?! ... Na jó, az más.

	&nbsp;

	- The Blues Brothers (Film)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Gamer vagyok #5]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1497195</link><pubDate>2022-10-02 15:33:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	A következő felhozatal eléggé színesre sikeredett némi ecchivel.

	Az első a sorban egy 1987-es Famicom játék, a Bodycon Quest I - Girls Exposed. Felkeltette a figyelmem a történet és a pillanatképek, ami pedig a játékban tartott az a játékmenet volt. Igazán érdekes és szórakoztató utazás volt ez a múltba. Habár meg kell hagyni, nem egyszerű már magának a játéknak a működése sem. A Famicom meg a lemez forgatásai...

	A következő a Pokémon SoulSilver volt Nintendo DS-re. Mikor nekivágtam, már akkor előre tudtam, hogy ez egy hosszú utazás lesz, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Igen, nem játszottam soha az eredeti Gold vagy Silver játékokkal (A HeartGold és a SoulSilver ezek remakejei), így eléggé sok dolog a meglepetés erejével hatott. De nem bánom. Játék közben pedig arra a következtetésre jutottam, hogy eddig ez a kedvenc Pokémon játékom.

	Ez után előszedtem egy rövidke PSP játékot, ez volt a&nbsp;Monsters (Probably) Stole My Princess. Nagyon rövid, szinte csak pár szintből álló játék, mégis szórakoztató.

	Aztán... ugyan úgy maradtam a PSP játékoknál és nagyon random beraktam a Queen's Blade: Spiral Chaos-t. Mikor elkezdtem, nem tudtam még mire vállalkoztam, de elég volt megnézni az intro videót és egyből kezdtem érteni miről is van szó... Vannak itt harcok, nagy mellek, stratégia, nagy mellek, szörnyek, NAGY MELLEK. ... OMG, miért játszom én ezt?
]]></description><encoded><![CDATA[
	~.oOo.~

	Ahogyan feljebb is írtam, a Bodycon Quest I - Girls Exposed esetében a történet volt az, ami megragadta első körben a figyelmem. Annyira furcsa volt. De legalább sejteti előre is, hogy ez bizony milyen játék...

	A játék legelején főszereplőnket magához hivatja a király, mondván a fiú egy híres hős leszármazottja, aki annak idején megvédte a várost és mellesleg az egyetlen fiatal férfi is a városban, szóval van számára egy küldetése. A hercegnőt elrabolták és vissza kellene hozni. A király ad még egy támpontot: a hercegnőt könnyedén felismerheti a fiú egy szív alakú anyajegyről, ami a lány fenekén található. Így fiatal hősünk felkerekedik, hogy megmentse a hercegnőt, majd miután gondosan ellenőrizte a személyazonosságát az anyajegy segítségével, visszavigye a palotába... De a hercegnőnek több testvére is van, és mindegyikük rendelkezik ilyen anyajeggyel a teste különböző részein... gondolhatjátok hol lehetnek. Hősünk a hercegnők megmentése közben pedig felfedheti a valódi gonosz kilétét és megmentheti a világot a Sárkány Király átkától. ...Huh.

	Hát ne mondjátok, hogy unalmasan hangzik. Érdemes még megjegyezni, hogy ezt a játékot a&nbsp;Hacker International készítette és adta ki a 80-as években. Hangulatát és témáját tekintve pedig paródia. Konkrétan a Dragon Quest játékokat akarja kiparodizálni. Azért... én elkezdtem az első Dragon Questet és nem jutottam sokáig vele, meguntam és félreraktam. Ezt viszont végigvittem. Érdekes. A játéknak van második része PC Enginere.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Alapjáraton egy egyszerű és rövid RPG játékról van szó. A harcrendszere hasonlít a Ys 1-2. részében lévő harcrendszerhez, ami külön öröm volt a számomra. Nagyon szeretem a korai Ys játékok harcrendszerét, már csak ezért is megérte játszanom ezt a játékot. A történet, ahogyan már utaltam rá, kissé őrült, de szerintem ez ad neki egy újabb szintet. Főleg, hogy tulajdonképpen egy paródiáról van szó, a komikus hatást pedig csak fokozza, hogy a játék komolyan is veszi magát. A karakterekről nincs mit mondanom, ugyan olyanok, mint minden ebben a korban kijött RPG játékban. Többnyire. Mindenki teljesíti a maga részét, értsd, elmondja a maga sorait és ennyiben kimerülnek. Igaz ebben a játékban ez egyáltalán nem volt hátrány, tulajdonképpen pont ezt vártam.

	De a hercegnőkön kívül megleshetünk ruha nélkül más női karaktereket is. Igazából eléggé random volt ez, hiszen csak leálltam beszélni egy városi nővel és minél többet beszéltem vele, annál több ruhadarabot vett le. Heh? No mindegy, ez is hozzájárul a játék hangulatához, varázsához. Igaz nem kell nagy pornó képekre gondolni.

	- - = = # #&nbsp; #&nbsp; # #= = - -

	&nbsp;

	Ez után következett a Pokémon SoulSilver. Megjött a kedvem egy kis Pokémonhoz, de őszintén szólva fogalmam sincs miért ezt raktam be. Főleg, ahogyan fent is írtam, az eredeti Silverrel sosem játszottam. No mindegy, elkezdtem és megfogott. Nagyon.

	A történet az a megszokott Pokémon játékoktól elvárt story. Random gyerek egy random városban Pokémon tréner akar lenni és elindul bele a nagyvilágba. Név szerint most Ethan (eredetileg Gold) indul neki a világnak miután kapott egy Pokémont a közeli laborból. Igazából... eléggé alap történettel indított eddig mindegyik Pokémon játék, de mégis valahogyan sikerült kikerekíteni valamit a játék végére. Ethan-Gold útja viszont nem akadályoktól mentes, útját állja az újonnan feléledni készülő Team Rocket és egy titokzatos rivális aki időről-időre felbukkan és megkeseríti az életét. Akarom mondani harcokat provokál. Szóval... csak a szokásos, megszokott Pokémon dolgok.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	De miért is fogott meg annyira ez a rész? Először is, a történet folyamán történt pár olyan epic pillanat, amire nem is számítottam volna. Például mikor Ethan társul Lancel a Team Rocket ellen, azt imádtam. Vagy mikor a riválisunkkal kellett társulnunk egy harcra. De átmehetünk Kantoba is és ott is van egy csomó látnivaló, legyőzhetjük az ottani teremvezetőket is, beleértve Bluet. Ah, Bluet imádom, mint karakter, de ott van még az ultimate erőpróba, maga Red! A másik dolog, ami felkeltette az érdeklődésemet, az a rivális karakter, Silver volt. Ez a srác konkrétan egy bűnöző. A starter Pokémonját is a laborból lopta, út közben is Pokémont lop más trénerektől, bunkó, lekezelő és provokatív. Egyre csak elgondolkodtam rajta, próbáltam kitalálni mi a baja, mi motiválja, merre tart? Egy titokzatos és valahol szórakoztató negatív karakter ő. Az pedig a pláne, hogy a történet vége felé ad egy-két tippet a játék arról, hogy ki tudja, lehet időközen Silver is valahol a lelke mélyén kedvesebb ember lett. Teljesen beleszerettem Silver karakterébe.

	Az viszont nagyon bosszantott, hogy egy csomó olyan Pokémont tartalmaz a Pokédex, amiket normál játékmenet alatt lehetetlen megszerezni. Ilyenek mondjuk az eventhez kötött Pokémonok akiket már nem tud megszerezni az ember, tekintve, hogy az event évekkel ezelőtt volt. Még a trade vagy a migrate... jól van, azt mondom az oké. Az ember be tud szerezni egy másik játékot vagy megveszi a HeartGold-ot, esetleg a Sapphiret, Rubyt, Emeraldot... de az eventek... Az már nincs. Így akármennyire is akarom, tisztességes úton nem tudom kitölteni teljesen a Pokédexet. Ez egy... csalódás. Nem tudom miért ragaszkodnak a tradehez is a készítők. Mi van ha nekem nincs olyan ismerősöm, akivel tudnék cserélni? Akkor trade útján fejlődő Pokémonokat sosem fogom megszerezni, mert elkapni sem lehet őket, miért lehetne? Ahj.

	- - = = # #&nbsp; #&nbsp; # #= = - -

	&nbsp;

	Tovább. Monsters (Probably) Stole My Princess. Igazából meglepett, hogy milyen rövid a játék, nem gondoltam volna. A bemutatóképek érdekesnek tűntek és a játék címe is eléggé az. Gondolom kitalálható, hogy egy humorosabb játékról van szó.

	A történet szerint a vámpír (?) herceg szíve hölgyét elrabolták, így elindul, hogy felkutassa a tettest és visszaszerezze az ő hercegnőjét. És hát hogyan máshogyan is tenné ezt meg, minthogy random szörnyekre töri rá az ajtót mindenféle bizonyíték vagy magyarázat nélkül majd elveri őket. Logikus.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	Igazából főszereplőnk útja során meglátogat különböző szörnyeket és velük kell "megküzdeni." Ami annyit tesz, hogy párszor meg kell rúgnod őket miközben haladnak felfelé a pályán, te pedig követed őket platformról platformra ugrálva. Tényleg csak ennyi. Ha előbb érnek fel, minthogy legyőzd őket, akkor elvesztetted a meccset. A legutolsó pálya végén pedig megtudhatjuk mi történt a hercegnővel.

	Eléggé rövid, csak pár pályát felölelő játék, de ami igazán szórakoztatóvá teszi az a hangulat, a karakterek és a történet. Igaz ebből sem kapunk túl sokat sajnos. Egy hosszabb, RPG stílusú játékot mondjuk el tudnék viselni belőle.

	&nbsp;- - = = #&nbsp;#&nbsp; #&nbsp; # #= = - -

	&nbsp;

	Maradtam továbbra is a PSP címeknél és random beraktam a&nbsp;Queen's Blade: Spiral Chaos-t. Láttam egy-két bemutató képet, tudtam, hogy egy stratégiai játékról van szó, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyi nagy mellel meg ecchivel fogok találkozni. Ettől függetlenül... úgy értem, hogy én magam is nő vagyok, nem zavart. Habár nyilván el tudtam volna viselni egy-két helyes pasit is.

	A játék két karakter, a kezdő harcos, Cute és a gyógyító társa, Jean utazásait követi nyomon. Cute elhatározta, hogy részt vesz a Queen's Blade nevű minden 4. évben megrendezett összecsapás sorozatban. Ezen a rendezvényen harcosnők küzdenek meg egymással, hogy kiderüljön melyikük a legszebb és legerősebb harcos aki végül királynő lehet. Út közben több harcossal is összefutnak / társulnak akik ugyancsak a rendezvényre indulnak. Az összeverődött kis csapat azonban nem várt bonyodalmakba keveredik. Különböző ellenségek bukkannak fel akik más és más cél érdekében támadnak rájuk. Igaz a cél a Queen's Blade volt eredetileg, de a probléma ami időközben felmerült a világ békéjét fenyegeti, így a harcosnők csapata és Jean elindulnak, hogy rendet tegyenek... és végre eljussannak arra a rendezvényre.

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	&nbsp;&nbsp;&nbsp;

	A játék, ahogyan említettem, startégiai. Van egy csapatod, fejlesztheted őket, vásárolhatsz két harc között felszerelést, itemeket. Ezek eddig megszokott elemek. Ami számomra meglepetésként hatott és a játék egyik fő eleme az az armor break rendszer. Minden női harcosnál a játék kilistázza, hogy a különböző védelmi felszerelései milyen állapotban vannak. Ha egy egységet támadás ér, nem csak az életpontjai mennek le, de az armor is sérül. Minél sérültebb a páncélzata, annál gyengébbé válik a védelme, logikusan. Ha egy egység elveszti az összes páncélt, akkor harcképtelenné válik akkor is, ha egyébként lenne még életpontja. De miért is olyan érdekes ez? Miért kellett ez ide? Nézzük meg a játék hangulatát, témáját. Minden összetört armor darab esetében kapunk egy képet az adott női egységről kihívó pózokban, sérülten, az armor nélkül. Nos, ezért. A státusz menüben is úgy változik a képük, ahogy kerül le róluk a páncél. Fedetlen melleket vagy egyéb más kérdéses testrészeket sosem fog megmutatni a játék, ez nem olyan, nem kell semmiféle hentai meg egyéb tartalomra gondolni. Csak ecchi.

	A játék egyébként egy "visual combat book" könyv sorozatból készült. A történet elvileg nem ugyan az, mert Cute és Jean nem szerepelnek a könyvekben. De ehhez a részhez nem értek. Anime is készült belőle, amiben ugyancsak nincs benne ez a két karakter. Úgy tűnik ennek a játéknak a története egyfajta "kitérő" csak vagy hogyan mondjam. Igazából és nagyon megszerettem Cute és Jean karakterét, a köztük lévő kapcsolatot, így ha megnézném az animét vagy nekiállnék felkutatni azokat a könyveket, akkor nem biztos, hogy annyira élvezném őket enélkül a két karakter nélkül. Mondjuk nem terveztem, hogy tovább foglalkozok olyan szinten a sorozattal, hogy megnézzem az animét vagy a könyveket.

	A játék összesen 4 endignet tartalmaz, a negyediket úgy kapod meg, hogy előtte háromszor kijátszod. Ami abból a szempontból nem probléma, hogy több esetben kettéválik a karakterek útja, te pedig dönthetsz, hogy kivel akarsz menni. Így nem is annyira zavaró ha újra kell játszani. Arról nem is beszélve, hogy New Game+ módban vihetsz tovább itemeket, cuccokat, a harmadik végigjátszás során pedig már megtarthatod a szinted is amivel befejezted a játékot.

	Itt hagyom az introt mert... mert ez már valami. A zene meg egyébként nagyon jó alatta.

	

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Új menüpont]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1498115</link><pubDate>2022-09-13 20:23:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv.

	Felkerült egy új menüpont, a Játék ismertetők. Egy ideje már nem szerkesztem a játékos oldalam, nem is él, viszont sajnáltam azt a sok játék ismertetőt, amit oda írtam. Nem mondom, a végigjátszásokat meg a többit is sajnáltam, de úgy éreztem nincs értelme szerkeszteni egy olyan oldalt, aminek konkrétan nincs is látogatottsága. Szóval úgy gondoltam legalább ezt a részét átrakom / átmentem ide, mert... mert. Azt nem garantálom, hogy kerülni fognak fel új ismertetők, majd meglátom hogyan lesz kedvem írni. Egy-kettő még biztosan várható a közeljövőben, olyanok, amik eddig is készen voltak, csak át kellett írni őket, vagy egyéb más bajuk volt.

	Nos, egyelőre ennyi. Egyébként fáradtság van és nyomottság és lustaság. Jó lenne több idő.

	- Yui
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #84 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1498020</link><pubDate>2022-08-25 16:14:38</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	- Ő a második férje volt. Az első férje is eltűnt.
	- Ez volt a munkája. Bűvész volt.
	- De soha nem került elő.
	- Nem volt túl jó a szakmájában.

	- Clue (Film)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item><item><title><![CDATA[Most csak röviden]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1497389</link><pubDate>2022-08-17 18:22:02</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Üdv, emberek.

	Őszintén szólva nincs sok dolog, amiről írhaték, de azért nyöszörgök valamit.
]]></description><encoded><![CDATA[
	Meleg van, nincs kedvem semmihez. Röviden. Meg mondjuk időm se sok van, mert persze mindig történik valami. Vannak napok, amikor jó dolgok és vannak napok amikor nagyon rossz dolgok.

	Na de nézzük.

	Végre sorkerült a szobák festésére itthon. Egy ideje már terveztem, hogy át kellene festeni a szobám valami világosabb színre. Ezzel persze együtt járt az, hogy ha a szobám meg lesz csinálva, akkor kb az egész lakást át kell festeni / meszelni. No, nem baj. Időnként amúgy is meg kell csinálni, így legalább csapunk egy nagytakarítást is. Most a választásom a [barna magnólia] nevezetű színre esett. Mondjuk élőben nem ennyire sárga, nem tudom mi van ezzel a képpel. Inkább... barna színű. Ahogyan a neve is mutatja. Nem sárga. Egyébként [kövirózsa] volt. Elég nagy változás tudom, de úgy éreztem az én szobámba sötét az a szín, elvégre csak reggel süt be a nap, szükség van a világosabb színekre. Szokás szerint anyuval ketten festettünk végig mindent. A pakolásról nem is beszélve. Komolyan mikor az üveges szekrényt és társait kell forgatni meg cipelni, emelni, egyiket a másikra, konkrétan a halálfélelem jön rám. Meg a létra tetején is mondjuk.

	Névnapom alkalmából megleptem magamat egy vezeték nélküli porszívóval. Eléggé régóta tervezgettem ezt, most pedig végre sikerült beszerezni egyet. Már nagyon idegesített, hogy a régi, nagy darab porszívót húzni-vonni kellett mindenhova, arról nem is beszélve, hogy utáltam már takarítani a papír porzsákot is, amiből megjegyzem csak egyetlen darab volt itthon, szóval ha véletlenül kiszakítom takarítás közben, akkor vége. Azt se tudom hol lehet ilyet kapni. Már ha lehet még. Mondjuk nem mondom, amúgy jól működött, de meh. Szóval régen vágytam már egy ilyen vezeték nélküli verzióra és így több használat után kijelenthetem: nagyon megszerettem. Lényegében egy morzsa porszívó rárakva egy nagyobb vázra. Így a morzsa porszívó rész kipattintható és használható külön is. Azóta porszívózom, amit látok xD Anyu már megjegyezte, hogy az agyára megyek a porszívómmal... Lényegtelen. Ha takarításról van szó, akkor két módban tudok létezni: kitakarítok precízen minden négyzetcentimétert vagy meh, jó lesz ahogy lesz, majd megcsinálom normálisan máskor. Ez ilyen.

	Jah, és az áfonya bokrocskáim nagyon szépen hozták a termést! Engem is meglepett idén milyen sokat teremtek.

	Kicsit el is gondolkodtam az elmúlt időben. Anyukáméknak most volt az 50 éves általános iskolás osztálytalálkozójuk. 50 év! Igaz nem tudott elmenni mindenki, ki azért, mert nem találták meg, ki azért, mert külföldön van, ki pedig azért, mert sajnos már elhunyt. A tanárai közül is csak egyetlen személy tudott elmenni. Így belegondolva, nekünk szerintem nem lesz soha osztálytalálkozónk (sem ált. sulis, sem középiskolás), nemhogy 50 éves, de semilyen sem. Egyszer mintha lett volna valami kezdeményezés középiskolás találkozóra, de hamar meghalt a dolog. Mondjuk ki tudja, ha lenne is bármilyen találkozó, lehet meg sem lennék hívva, nem emlékszik rám senki, nem hiányzok senkinek xD A történet másik fele pedig az, hogy valószínűleg el sem mennék. Hm. Azt hiszem régen összetartóbbak voltak az emberek. Egy csomó képet csináltak a találkozón és olyan aranyosnak tűntek, ahogyan 50 év után órák hosszat voltak képesek beszélni. Úgy kellett őket kitenni az étteremből, mert záróra volt már. Ez az egész... csak egy kicsit elgondolkodtatott. Megfordult a fejemben, hogy vajon emlékeznek még rám? Ki tudja. Talán az lenne a legjobb ha mindenki elfelejtene.

	És így a végére egy olyan zene, amit már vagy 1000 éve kerestem és most végre megvan. A Discovery ID-n szokott menni egy reklám, aminek olyan jó volt a zenéje és egyszerűen fogalmam sem volt róla, hogy milyen dal szól alatta. Próbáltam rákeresni, eredménytelenül. Láttam, hogy több ember is érdeklődik a dal felől különböző fórumokon, eredménytelenül ugyancsak. Aztán így x idő múlva gondoltam adok még egy lehetőséget a dolognak és nem tudom miért, de most egyből rábukkantam (annak ellenére, hogy eléggé régóta fel volt töltve) és MEGVAN VÉGRE VALAHÁRA! Mikor meghallottam az eredeti verziót, azt hittem sírok. Utoljára ennyire dal felfedezésnek akkor örültem, mikor megtaláltam az egyik Rossmann reklámdalt teljes verzióban. Itt hagyom a reklámot, mert szerintem nagyon hangulatos, az eredeti verzió pedig itt elérhető: [Sofia Lafuente - Here Again]

	

	Hmhm, minél többet nézem ezt a csatornát, annál jobban kedvem támad a krimi storykhoz. Régebben próbálkoztam párral, igaz nem konkrétan történet, írásos mű formájában, de élveztem. Izgalmas egyszerre az elkövető és a nyomozó fejével gondolkodni. Bár úgy éreztem baromira nincs értékelve mások által a munkám, ettől még élveztem. xD

	- Yui
]]></encoded></item><item><title><![CDATA[{ #83 }]]></title><link>//gportal.hu/gindex.php?pg=36867538&amp;postid=1497856</link><pubDate>2022-08-05 16:53:00</pubDate><author><![CDATA[Yui]]></author><description><![CDATA[
	&nbsp;

	Mindenkinek van olyan dolga, amit inkább eltitkol. Tekintve, hogy egyikünk sem sterilizált szobában nőtt fel, a hibáinkból tanulunk. Ezt hívják életnek, érted? Teszel jó és rossz dolgokat is annak érdekében, hogy felnőlj. A célod, hogy fantasztikus ember legyél a végén. Minden ami történik nagyon fontos taptasztalat, beleértve mindkettőt, a jót is és a rosszat is.

	&nbsp;

	-&nbsp;Higurashi no Naku Koro ni Kai: Tsumihoroboshi-hen (Visual Novel)
]]></description><encoded><![CDATA[]]></encoded></item></channel></rss>
