Vihar

Eldorado

 

 

Üdv és hello.

Azt nem mondom, hogy jó dolgok történtek mostanában, de... De semmi de. Nem történtek jó dolgok mostanában. Rájöttem, hogy nem tudom ezt kiváltani semmivel.

Nos, akkor elmesélem nektek most a gerinctelenség történetét. Bár ebben a témában nehéz eredetit alkotni, mert minden nap születik egy, de legalább több ilyen mese. Ami a valóság.

De térjünk a lényegre. A történet ott kezdődik, hogy nem voltam hajlandó a felsőbb vezetőknek sem a seggét nyalni (alias kiszolgáló személyzetet játszani és elviselni a beszólógatásokat / perverz megnyilvánulásokat), sem pedig résztvenni a szabálytalanságaikban. Közöltek velem pár dolgot / feladatot amit rámerőltettek végül, de amíg tehettem, addig azt mondtam, hogy: NEM. Én tudtam, hogy ez így szabálytalan és az első ellenőr lazán megbasz miatta, ők is tudták ezt, mindenki tudta ezt, de akkor is csináljam én. Én viszont azt mondtam, hogy nem vállalom semmiért a felelősséget, főleg más hülyesége miatt nem. Nos, itt történt a törés. Nemet montam és hiába lett végül rámkényszerítve a feladat, úgy döntöttek sajnos el kell válniuk az útjainknak. Na de hát nem tudtak belém kötni sehogy. Azt nem írhatja a kirúgás okához, hogy nem voltam hajlandó a szabálytalanságra meg arra, hogy majd elvigyem a balhét mások helyett. Így kitaláltak valami mást. Megjátszották azt. Leültünk és az összes legfelső vezető jópár percen át hazudozott a képembe, aztán elváltak útjaink. Őszintén. Nem sok kellett hozzá, hogy közbeszóljak és megkérdezzem: "oké, mé hazucc, te g*ci?" Akkor lenne benned annyi gerinc, hogy őszintén a szemembe mondod, bazz, de nem. Egy egyszerű dolgozó vagyok... voltam. És még az is nehezükre esett, hogy egy ilyen utolsó senkinek őszintén a szemébe mondják mi a téma. Az csak egy dolog, hogy én előre tudtam mindent, csak voltam olyan jófej, hogy végighallgattam őket. Nem lett volna már értelme balhét csapni. ... Tényleg minél feljebb ül valaki, annál hülyébb. Vagy annál jobban pénzéhesebb. Vagy inkább mindkettő. Persze, mint mindig, tisztelet a kivételnek.

Úgy látszik egy hibám van csak emberek, hogy anyám tisztességre tanított.

Mikor a többiek meghallották mi történt (mármint a kollégák), egyből ledermedt mindenki. Én már számítottam erre, de ettől még nem volt kellemes. Azért az jól esett, hogy többen elmonták, hiányozni fogok és sajnálják meg hogy ha bármi segítségre van szükségem, nyugodtan szóljak, még telefonszámot is adnak. Volt egy összeszólalkozás is ebből az ügyből a munkások meg a főnök között. Főnöknek nem tetszett, hogy engem kivédtek, hm. Kellemetlen. Neki. Egyébként meg mindenki már a legelejétől fogva tudta, hogy nekem van igazam, csak erőlködtek a hülyeségen, aztán mivel ésszel nem tudták kijátszani a dolgokat, így a rangjukhoz nyúltak. Az meg csak a ráadás, hogy már meg is van a helyemre (hetek óta!) az ember, aki az akárkinek a valakije. Ha nekik így jó, akkor legyenek nagyon boldogok. De ahogy anyu szokta mondani: jön még kutyára sárga villamos. Meglátjuk kinek merre visz majd az útja.

Ez a való élet emberek, mindenki jegyezze meg, aki most lép ki bele. Pár pillanat alatt megváltozhat minden. Hiába hiszed azt, hogy nem történhet meg veled, mert nem csináltál semmi rosszat, mert most jól állnak a dolgok, vagy mert te vagy az akárki, akkor is megtörténhet. Minden megtörténhet, bármikor. Szóval figyeljetek oda és ne lazuljatok el túlságosan. A mai világban már semmi nem számít. Kérdés nélkül  kiraknak báhonnan vagy hagynak éhenhalni.

Igazából csak azért bánt a dolog, mert ha a munkámmal lett volna baj, akkor megértem, hogy így alakulnak a dolgok. De ebben az esetben nem erről volt szó. Sőt, a munkámba nem tudtak belekötni sehogy, ezért kellett kitalálni a hazugságokat. De... így legalább elmondhatom magamról, hogy soha nem azért kellett otthagynom egy munkahelyet, mert nem teljesítettem jól. Legelső munkahelyemről mikor eljöttem, még évekig emlegették, hogy bezzeg mikor én ott voltam, milyen jól ment a munka! Erre igazából büszke vagyok.

Na de nem is mérgezem tovább ilyen gondolatokkal elmém kútját, mert ha a víz koszos lesz, a kert is beteg lesz, amit locsolok vele.

Folytassuk valami értelmesebb témával. Valami kellemesebbel. Mondjuk azzal, hogy haladtam az Initial D-vel. Nem is akárhogyan! Megnéztem a 3rd, 4th és az Extra Stage-t, plusz a Battle Stage-t és a 4th Stage Battle Digest. Van még hátra két évad és... nem is tudom hány move, de nem érdekel, nekem ezt látnom kell! Emberek, régen nem volt már, ami ennyire lekötött volna és amin ennyit izgulhattam. Eszméletlen meccsekel volt tele ez a pár évad és moviek, igazán élveztem. Habár a kocsikhoz nem kerültem közelebb, de nem érdekel, élvezem és csak ez számít. Ez egy olyan sorozat, amiről nem gondoltam volna elsőre, hogy ennyire fog tetszeni. Először is eleve csak a zene miatt figyeltem fel rá. Eurobeat. Megvolt belőle pár dal, hallgatgattam őket néha-néha, most meg... egy egész kollekcióm van belőlük. Ez az anime egy emlékezetes sorozat marad a számomra, az már biztos. Örülök, hogy végül sikerült rávennem magam és nekiállni. Egyébként is, a shounen stílus mindig közelebb állt hozzám. Azt nem mondom, hogy életreszóló bölcseleteket szereztem belőle, de azt hiszem talán mégis egy kicsi darabot továbbvihetek, egy kicsit másfajta életszemléletet. Azt hiszem... azt mutatta meg ez a sorozat nekem, hogy néha nem bűn, sőt, kell, hogy egy kicsit önzőek legyünk és azt az utat járjuk, amit igazán akarunk és nem engedhetjük másoknak, hogy letérítsenek róla. Ha tetszik nekik, ha nem.

Tudom, nem mondtam semmi újdonságot és klissé ez is már, de... Könnyebb beszélni róla, mint megtenni.

Jöjjön egy kis rajz! Mert miért ne.

1) Pár sprite próbálkozás, amiket majd játékomhoz akarok, plusz egy (talán már) elfogadható fenyőfa! Végre. Hát az előzőekhez képest legalábbis jobban néz ki (bár még mindig nem az igazi). Igaz a törzsét be sem fejeztem.

2) Ez... pixel art. Igen, szemmel látható, hogy a lány sprite után készült, ő akar lenni. Majd meglátjuk mi lesz ebből az ötletből. Jobban jártam volna ha más szögből rajzolom, de most egyelőre ez így sikerült. Aztán lehet megpróbálkozok majd egy másik beállítással, már csak próbaképp is. Egyelőre kísérletezek csak, ismerkedem ezzel a dologgal.

  

Nos... ennyi!

Mit írhatnék még? Azt hiszem rájöttem pár dologra mostanában magammal kapcsolatban. Hogy miért írom ezt le? Talán azért, hogy megpróbáljam rendezni a gondolataim ezzel kapcsolatban és meg tudjam végre fogalmazni azt, amit érzek és ami a fejemben van. Talán ez a pár sor igaz lesz másokra is.

Az egyik dolog érdekes módon éppen akkor "hasított belém" mikor Initial D-t néztem. Lerövidítve annyi történt, hogy a főszereplő, Takumi, éppen arról beszélt, hogy hanyagolja a szerelmi kapcsolatát, mert másra kell koncentrálnia, neki van egy álma. Végre eldöntötte mit akar csinálni és el akarja érni a célját. Persze, igen, klissé, mert minden történetben lassan megfordul ez, de... Valahogy most mégis másképpen hatott. Igazából ez csak elindított egy apró gondolatot bennem, ami végül elvezetett a felismeréshez. Lehet gázul hangzik, de mégis így történt. Észrevettem még régebben magamon, hogy sokminden van, amit kipróbálok, de semmi nincs, amire igazán ráfeküdnék és foglalkoznék vele. Pedig sok dolgot szeretek csinálni. Ez a szeretet viszont sosem elég. Mindent elkezdek, de ahogy csinálom és fejlődök egy idő után megállok ebben. Mintha hirtelen érdeklődésemet vesztettem volna a tevékenység iránt, pedig ez nem igaz. Egyszerűen csak elérek egy szintet és megállok. Beérem azzal, amit elértem és nem akarok többet. Aztán utána csak sodródok és azon gondolkodok lehetnék talán jobb is, de soha nem fekszem rá komolyabban a dologra. Ez bosszantó. Tudom mit kellene tennem, de mégsem csinálom. Talán nem is olyan fontos az a dolog. De szeretem. Ilyenkor nem értem magam. Ha jó, akkor miért nem kell belőle több? Nézzük meg mondjuk a rajzos "pályafutásom" példáját. Sok éve rajzolok, mostanra már nem ezen a szinten kellene lennem, sokkal, sokkal előrébb. Tudom miben vagyok gyenge és miben talán erősebb, hogy mit kell még gyakorolni és megtanulni, mégsem teszem. Vagy csak nagyon lassan. Megtanultam már magammal kapcsolatban, hogy amíg nincs egy konkrét cél a szemem előtt, addig nem tudok ráfeküdni és teljesen koncentrálni dolgokra. Például a programozással is így vagyok. Meg akarom tanulni, érteni akarok hozzá, de mégsem veszem elő. Viszont mikor tudom, hogy nekem egy olyan program kell, ami ezt meg azt csinálja, akkor kérdés nélkül előszedem és nekiállok. Csak "gyakorolgatni" nem tudok. (Ez pedig nagy hibám!) Az a cél nekem nem elég, hogy "jobb akarok lenni." Nekem ennél több kell. Egy konkrét elképzelés. Innentől pedig már nem az a lényeg, hogy jobb akarok lenni, hanem hogy elérem azt a célt. Munka közben pedig egyre csak fejlődök, de ezt sokszor észre sem veszem, mert csak a célra koncentrálok. Rossz dolog volt rádöbbenni arra, hogy nekem tulajdonképpen nincsenek is komoly céljaim. Eddig azt hittem haladok valamerre, hogy tudom mit akarok, de rájöttem, hogy mégse. Megtanulom ezt, megtanulom azt, de miért? Magában a tudat, hogy értek hozzá, nem elég. El kellene döntenem végre mit akarok. Kitűzni egy komoly elhatározást. De ez a komoly elhatározás belül kezdődik. Ha érzem, akkor meg tudom csinálni. Így működik ez. Eddig azt hittem, hogy ha sokmindent kipróbálok, akkor majd egyszer csak felbukkan valami, amit mindenképpen akarok majd, legyen bármi. Lehet másképpen kellene gondolkodnom? Talán.

Tuladonképpen csodálom azokat az embereket, akik képesek elérni a céljaikat, mert megvan bennük a kellő elhatározás és harci szellem.

De úgy érzem bennem nincs meg ez az erő. Egyelőre. Talán nem érdekelnek annyira a dolgaim, hogy elérjem azt a szintet amin már érzem. Ez elkeserítő valamilyen szinten. Eddig azt hittem eléggé szeretem azokat a tevékenységeket amiket válaszottam magamnak, de úgy tűnik ezek csak arra jók, hogy lekössenek és elfoglaljam magam. Élvezem őket, de nem eléggé ahhoz, hogy komolyan foglalkozzak velük. Talán ez is csak egy lépcsőfok, hogy erre rádöbbentem végre.

És hogy mit fogok kezdeni ezzel az egésszel ezek után? Ígéreteket nem teszek, még magamnak sem. Amúgy is kicsit a padlón vagyok mostanában, ideje lenne összeszednem magam végre, mert ez így nem állapot. Fel kell állni és tovább menni, csak azt nézni, ami előre van. Hiszen arra megyek. Valahogy mindig lesz. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.

Ja, igen, született egy új design is. Eléggé régóta húzom már, pedig éreztem, hogy szükség van már erre. Ettől függetlenül azt az esernyős halat, ami fent volt, megszerettem. No meg a polip. De most beszéljünk erről. Régóta kísérletezek már egyébként a háttérben, de semmi extrát nem tudtam összedobni. Felesleges is lett volna. Elnézve a mostanit, igen, nem történt túl nagy változás, de nem is terveztem nagy változást. Az egyszerű dolgok híve vagyok. Meg amúgy is, mit akarjak annyira designolni azon az egy menün oldalt? Arról nem is beszélve, hogy ha felesleges kacatokkal telenyomom az oldalt, akkor az nem szerencsés. Nem szeretem az olyan oldalakat, ahol minden menüfejléc egy gif, vagy tele vannak videókkal, effektekkel, flash szarságokkal. Ezek csak lassítják a betöltést. Lehet, hogy a szerkesztőnek villámgyorsan betölt, de lehet vannak valahol olyan olvasók, akiket az őrületbe kerget. Inkább mobilos verzión szoktam tapasztalni. Asztali gépen, persze, hogy viszonylag gyorsan betölt, de telefonon egy gif-ekkel meg minden figyfenével teleszemetelt oldal néha kín. Na meg az sem mindegy, hogy a delikvens milyen böngészőben nyitja meg az oldalt. Ha agyon vagy designolva, akkor lehet, hogy a design különböző elemeit a különböző böngészők máshogyan értelmezik, máshogyan jelenítik meg. Szóval ha valaki szarrá alakítja az oldalát, akkor gondolnia kellene erre is. Láttam én már erre csodálatos példát, méghozzá egy város honlapját. Egyik böngészőben nagyon cép, meg csini meg jó, a másikban meg egy szétesett használhatatlan szarkupac volt. Long story short, jobb szeretem az egyszerű oldalakat, designokat, azokkal a szerkesztőnek is egyszerűbb dolgoznia és a böngésző sem hal be, arról nem is beszélve, hogy olvasóbaráttabb is.

Nos, így is már túl hosszú lett ez a bejegyzés, szóval ideje lenne lezárni. Vigyázzatok magatokra emberek.

- Yui

2020.08.03. 17:38, Yui

Tonhalsaláta

 

Üdvözlet.

Komolyabb változások nem történtek. Vagy mégis? Vagy mégse? Majd az idő eldönti.

Mire eljutottam oda, hogy írok, azt is elfelejtettem, hogy miről akarok írni. Szóval most jelen pillanatban úgy érzem semmi érdemlegesről nem tudok, habár napokkal ezelőtt még nem győztem sorolni magamban a témákat.

Túléltem a karácsonyt meg a többi hülyeséget és ezek után kínzás volt visszamenni dolgozni meg oktatásra. Gondolom vagyunk még ezzel páran így.

Nagy hirtelen sikerült játszani is egy kicsit. A Seiken Densetsu 3. részét vettem elő. Régen játszottam már vele, de nem jutottam messzire benne, habár nagyon jó játék. Letettem, nem is tudom már miért. Most ismét rátaláltam és ezzel a lendülettel bele is vetettem magam. Igaz kicsit sok nekem, hogy minimum háromszor kell kijátszani más és más karakterekkel, hogy tényleg láss mindent. Ez el tudja venni az ember kedvét, akármilyen jó is a játék. Azt viszont értékelem, hogy legalább kreatív és gondoltak a készítők az újrajátszhatóságra is. Ezen kívül a Castlevania - Harmony of Dissonancet vittem végig megint. Elég gyorsan végigpörgethető játék. Egy GameBoy játék pedig éppen megrendelés alatt van, nagyon boldog leszek ha egyszer megjön és működni is fog.

Történt olvasás is: Joseph Sheridan Le Fanu - Carmilla (1872). Igen, ezt már olvastam, csak akkor gépen és angolul, most viszont megkaptam magyarul igazi könyvként és yay! Jobb volt, mit vártam / emlékeztem rá. Emlékeztetőként: ez egy vámpír történet, ami jópár évvel megelőzte Bram Stoker művét, a Draculát (1897). Izgalmas volt összehasonlítani a két művet fejben. Laurát, mint mesélőt, szinte azonnal megszerettem. Mikor angolul olvastam, akkor valahogy nem fűzött hozzá semmi, de így újonnan előszedve igazán jó volt olvasni a stílusában elbeszélt történetet. Pont úgy, mint a Gépnarancsban Alex, Laura is úgy szól az olvasóhoz, mintha régi barátok lennének. Mintha egy baráti levelet írna neki. A negatív szereplő a könyvben persze Carmilla, aki a vámpír, de... Igazából ettől függetlenül szerintem ő is szerethető. Sok esetben egyenesen aranyos volt. Szerintem. És még valami. Vonzódott Laurához. Romantikus értelemben. Sőt, csak női áldozatai voltak. Hmm. Carmilla már csak ilyen. Érdekes volt olvasni Carmilla szenvedélyes jeleneteit. Volt bennük valami... Annyira őszinte volt és azt hiszem ez fogott meg benne, ezért olyan maradandó is az ő karaktere. Egy vérre szomjas, szenvedélytől fűtött vámpírnő aki a női áldozatokat lesi.

Olykor egyórai fásultság után az én különös és gyönyörű pajtásom megfogta a kezem és újra meg újra hevesen megszorította, lágyan elpirulva és olyan gyorsan lélegezve, hogy viharos lélegzetvételeitől ruhája libegni kezdett. A szerelmes lángolása volt ez; megzavarodtam tőle, gyűlöletes és mégis lenyűgöző volt, és mohó szemmel magához vont, és forró ajka csókokkal hintette tele az arcom, és szinte elcsukló hangon suttogta:
 – Az enyém vagy, az enyém leszel, és te meg én örökre egyek vagyunk. – Aztán hátravetette magát a székében, s én ott maradtam reszketve.

Ezt a könyvet mellesleg karácsonyra kaptam másik kettővel együtt: Douglas Adams - Vendéglő a világ végén és William Golding - A Legyek Ura.

Azt hiszem ideje számot adni a rajzos hülyeségemről is. Amit elkezdtem egy éve, hogy minél többet kellene. Igazából elég pozitív hatása volt ennek az egésznek. Kezdve azzal ugye logikusan, hogy többet foglalkoztam vele. Aztán folytatva azzal, hogy egy csomó mindent tanultam, amit vagy sikerült elsajátítani, vagy nem. Hát nem tudom. Néha sikerül, néha nem. Sok olyan dolgot rajzoltam, amit eddig hanyagoltam. Természet, tárgyak, lehetetlen beállítások. Mert miért ne. Ahhoz nem tudtam tartani magam, hogy minden nap rajzoljak, mert ez amúgy is abszurdum volt. Főleg miután elkeztem oktatásra járni. Azért este 8 után hazaesve nincs sok kedvem, agyi kapacitásom meg energiám firkálgatni. Ettől függetlenül szerintem elég jól teljesítettem, mármint magamhoz képest. Rajzokat nem mutatok, mert lehet, hogy fejlődtem (vagy nem), de annyira nem, hogy az mutogatható állapotban legyen. Amiket eddig hoztam, azokat is máglyán égetném el legszívesebben. Nagyon messze van még a cél, néha úgy érzem el sem tudom érni. Ami persze csak rajtam múlik, de van az embernek néha egy olyan pontja, mikor úgy gondolja, hogy elég volt és nincs kedve többet próbálkozni. Mikor már telefirkáltam vagy 5 lapot és egy ceruzavonás sem felvállalható belőle. Tudom, minden az én hibám, szóval egy szót sem szólhatnék. Elvégre csak rajtam múlik, hogy fejlődök-e vagy sem és mennyit. Csak... néha azért én is elfáradok. Azt talán szabad.

Rájöttem, hogy a legnagyobb oka annak, hogy sokszor csak tengődök a papír felett, hogy az esetek 90%-ban semmi elképzelésem sincs arról mit akarok rajzolni. Csak nekiállok firkálgatni. Ez nem jó. De nem tehetek róla ha nincs a fejemben semmiféle kép. Ha meg van, akkor elkezdek vázlatolgatni, a vége meg az lesz legtöbbször, hogy hagyom a fenébe, mert nincs kedvem kidolgozni normálisan. Jó azoknak akik képesek órákat ott ülni és szórakozni a színezéssel, meg a hátterekkel. Nálam ez csak ritkán fordul elő. Ha látom, hogy halott ügy, akkor nem is próbálkozok tovább, pedig kellene. Most (teszem azt) egy fiatal, kezdő művész ha kirakja a munkáját, amit vért izzadva tervezett meg és színezett ki, hiába rossz az anatómia, hiába folyik ki a szemünk a színektől, hiába pocsék az árnyékolás, mégis sokkal többet ér egy ilyen hibás, de befejezett rajz, mint egy bármilyen ami a vázlatolás folyamatában meghal, mert nem elég jó a művésznek. Legalábbis szerintem. Én pedig sajnos az a fajta ember vagyok, aki út közben megöli a munkáit, mert nem jók. Pedig nem így kellene. Sajnos visszatartanak a saját korlátaim. És ez is csak az én hibám, senki másé. Viszont nem könnyű levetkőzni ezt, egyelőre még a gondolat is taszít. Így viszont a jövőben sem fogok sehová jutni.

Hirtelen csak ennyi jutott eszembe abból a sok témából, ami a fejemben volt. Nem tudom hová veszett el az a sok gondolat.

 

- Yui, aki nem tudja, hiába gondolkodik

2020.01.22. 15:08, Yui

Ez tényleg olyan rossz?

 

Üdvözlet, emberek.

Az utolsó bejegyzés óta kicsit "otthonosabbá" tettem a gépem. Kezdem megszokni ezt az új masinát, Chaotica drága meg tovább pihen félretéve. Majd lesz vele valami. Ezen kívül valami változás? Nem sok, de azért pár dolog megfordult a fejemben az elmúlt időszakban.

Nemrég én és anyu közös erővel átválogattuk a ruhásszekrényeket és kidobáltunk / félretettünk dolgokat. Ilyenkor szokott az lenni, hogy kirakjuk azokat a ruhákat amik már rég nem voltak rajtunk vagy nem szoktuk amúgy sem hordani és csak foglalják a helyet. Ha ez megvan, akkor szólunk a családnak, hogy "turkáló"! Erre nővéreim felfigyelnek és eleget téve a hívásnak családostul megjelennek. Mint valami varázslat. A lényeg az, hogy a használható darabokat tovább adjuk. Szerintem ebben nincs semmi.

Na de most ezúttal történt olyan, hogy megmaradt elég sok darab. Nem vitték el, mert nem kellett nekik, nem a stílusuk, nem jó a méretük, stb. Megmaradtak. Viszont kidobni sajnáltam volna őket, így gondoltam ismerettségi körömben szólok egy-két embernek, hogy nézzék meg őket ha van kedvük. Elvégre tudom, hogy vannak akiknek talán jól jönne mert teszem azt olyan helyzetben vannak.

A meglepetés viszont akkor ért, mikor visszadobták, hogy kösz, de nem. Persze, mindenki döntse el maga, hogy mit szeretne csinálni, de ha valaki nekem folyton panaszkodik, hogy így nincs pénze semmire, úgy nincs pénze semmire, aztán kap egy ilyen lehetőséget, hát nem tudom. Nem márkás, meg csillogó báli ruhákról van szó, tény, de egyik sincs rossz állapotban, olyat nem adnék tovább, amit én magam nem fogadnék el. Sőt, valamelyik új és egyszer sem volt használva még. (Pl. apám kapott valakitől valamire pólókat, de az ajándékozó nem tudta, hogy apu soha nem hord pólót, csak inget. Így ott maradtak, mert sógoraimnak meg más a mérete.)

De tovább megyek, mert ez csak az egyik része a dolognak.

A helyi segítő szolgálat épületét felújították a városban, így a mi épületünkben voltak osztások a rászorulók számára. Csak pár alkalomról volt szó, aztán vissza is költöztek. Azért itt is észrevettem érdekes dolgokat. Olyan emberek álltak sorban, akik - nyilván - rászorulók valamilyen okból. Leginkább pénzügyi okokból. Azt nem akarom részletezni, hogy ezekből az emberekból ki próbált meg valaha is munkát keresni... Lényegtelen. Egy helyi hölgy ugyan így kipakolást tartott otthon, de nem csak ruhákból, más is volt ott. Háztartási dolgokra kell gondolni. De kiemelem megint, nem rossz állapotú dolgokról. Nem szemét volt. A hölgy behozta a dolgokat és letette őket, aztán lehetett vinni belőle annak, aki akart. A rászorulók? Kb messziről ránéztek, meg beletúrtak, aztán ott is hagytak mindent szétdobálva, mintha valami nem is tudom milyen ócskaságok lettek volna. Én pedig megdöbbentem. Valaki idejön, hogy jószándékkal adjon valamit, mert tudja, hogy vannak, akiknek még jól jöhet és sajnálná a jó állapotban lévő dolgokat kidobni, erre ezzel találkozik. Pont, mint ahogyan én voltam. Nem azért adjuk, mert szemét. Azért, mert jó és sajnálnánk ha odalenne. Ha szemét lenne lelkiismeret furdalás nélkül repülne a kukába. Azt meg ne mondja senki, hogy "biztosan szégyellték volna elfogadni." Pénzt kuncsorogni a városközpont kellős közepén nem szégyell, meg a kukában turkálni fényes nappal, akkor? De nem, inkább eljön az ingyenes osztásra (már két órával kezdés előtt!) aztán ott panaszkodik, meg kibeszéli a többiekkel, hogy milyen szar minden.

Ugyan ez a szituáció lezajlott, csak étel osztás keretein belül. Nem jöttek sokan, így megmaradtak olyan ételek, amikkel a szolgálat nem tudott mit csinálni, kidobni meg azért csak nem akarták. Átvitték egy másik épületbe, mert tudták, hogy ott is olyan emberek dolgoznak, akiknek talán jól jöhet. Értsd: a kukából esznek néha. (Szoktam látni, nem kitaláltam!) Erre mit csinálnak ezek az emberek is? Ránéztek a dobozra (még csak bele se néztek), pofákat vágtak és ott is hagyták. Nekik ez nem kell. Oké. Ezzel párhuzamosan meg: ilyen drága minden a boltban, olyan drága.

Mi bajuk van az embereknek?!

Sajnálom, de ilyenkor valahogy nem tudom sajnálni a "rászorulókat." Tudom, nem mindenki ilyen, de azért ez már tényleg érdekes. Aztán mikor én akarok adni valamit, mert gondolok rá és tényleg csak jót akarok neki, akkor kb hülyének vagyok nézve, hogy mit képzelek, hogy ő ezt majd elfogadja? Még én érezzem magam rosszul, mert felajánlottam neki valamit, gondoltam rá. Mondom megint, nem rossz, ócska dolgokról van szó. Nem is lenne pofám olyat adni még a saját családomon belül sem, nemhogy egy ismerősnek, barátnak esetleg egy idegennek.

A másik kategória akiket nem tudok sajnálni, azok az emberek akik, persze, szívesen elfogadnak mindent, aztán rá két napra hallod, hogy egyébként amit kapott, már rég eladta a kocsmában. Volt egy ilyen kollégám is. Kapott egy pár új cipőt főnökömtől, mert a meglévőnek már kb talpa sem volt, erre eladta a kocsmában és járt tovább a rosszban. Ennyit ér néha ha megpróbál segíteni az ember.

Persze ezzel nem azt mondom, hogy ne segítsünk senkinek. Sőt, próbáljuk meg ignorálni ezeket az eseteket és segítsünk ha látjuk, hogy kell. Csak... ezek úgy el tudják venni az ember kedvét. Ha nem hajlandó semmi segítséget elfogadni, sőt, még képeket vág rá, akkor ne panaszkodjon már, hogy milyen rossz neki, meg milyen rossz minden. Főleg ha még emellett azt is látod, hogy majd' rádől a ház, lerohad róla minden szakadt ruhája, de azért étterembe jár, műkörmöshöz, meg minden második héten új telefonja van. WTF. Az ilyenektől agyfaszt tudok kapni. De ha megemlíted neki, te vagy a bunkó.

Nem szólok inkább senkinek semmit. (De most komolyan, tényleg olyan rossz dolgot akartam tenni?)

 

- Yui

2019.10.26. 17:20, Yui

Harmadiknak lenni, megérteni egymást és egyéb szarságok

 

Eléggé érdekes lesz ez a bejegyzés, mert még én sem tudom, hogy mit akarok vele vagy mit akarok egyáltalán főtémáként fejtegetni. De tulajdonképpen ez egy blog és azt írok ide, amit akarok. Akkor is, ha nincs értelme. Azért remélem ennek lesz valamennyi.

Az indította el bennem ezt az egész gondolat lavinát, hogy egyik ismerősöm a munkahelyemen szerelmes lett. Ez pedig azzal jár, hogy napi beszédtéma a pasija. Aki ismer, az tudja rólam, hogy az ilyesmi dolgok nem igazán a szívügyem, annak ellenére, hogy lány vagyok. Egyszerűen szétmegy az agyam, mikor naphosszat mást se lehet hallani, csak hogy a pasija mit mondott, mit evett reggelire, mit ivott hozzá, milyen pólót vett fel, mikor kelt fel, mit írt ki facebookra, hányan likeolták a közös képeiket... Én ettől szabályosan agyfaszt tudok kapni. Nem azért, örülök a boldogságuknak, de ettől még nem szeretném minden nap a párja napi rutinját végighallgatni. Az ő szerelme, nem az enyém. Ő nyilván élvezi, hogy beszélhet róla, mert mindenki szeret olyasmiről beszélni ami érdekli, amit imád. De ez az érzés a részemről nem kölcsönös. Számomra az illető ugyan olyan, mint a többi másik x milliárd ember a Földön, így nyilván nem is fogom úgy élvezni a meséjét, mint ő. Tudom, bunkóság valamilyen szinten ezt így kijelenteni, de ami igaz, az igaz, kár rejtegetni. Én ezt soha nem is tagadtam. Aki ismer, az tudja. Meghallgatom, mert toleráns vagyok, és mondom, örülök neki, hogy boldog, de egy idő után már sok. Nem kellene ezzel átlépni egy vonalat. Az emberek párkapcsolata egyébként is csak rájuk tartozik. Minek kell mindenkinek hallgatnia ha akarja, ha nem? Minek kell vele kiplakátolni facebookot? De lehet, hogy csak az én felfogásom más, mint a többieké. De hogy őszinte legyek, nem csak a szerelem esetében érzem így. Legyen az barát, szülő, szomszéd néni, szátrok, nekem teljesen mindegy. Miért kell naphosszat másról se beszélni, csak arról az egy emberről?! Ha én csinálnám ezt-- nem, én tudatosan nem csinálom ezt. Mert tudom mennyire frusztráló hallgatni, ezért én nem csinálom ezt. Pedig megtehettem volna, nem is egyszer!

Arról nem is beszélve, hogy ha te meg mered említeni a másiknak, (még ha szépen is), hogy légyszi beszéljünk már másról is, akkor persze te vagy a rossz, aki "nem örül a boldogságának." Ez egy halatmas nagy elcseszett duma. De legalább mindig hozzávágható a másikhoz ha valami nem tetszik. Pedig a másik fél csak megpróbált kitérni arra, hogy szeretne veled más témákban is beszélgetni. Ez nyilván bűn. Topicot váltani. De mivel a szerelmesnek jelenleg a szerelme az élete, csak róla tud beszélni, csak róla szeret beszélni, csak róla akar beszélni, így kellemetlenül érinti, hogy a másik szeretne kitérni további témákra is. A pasid másnak nem érdekfeszítő téma amit tudna hallgatni egész nap. Szörnyű.

Másik varia: "csak féltékeny vagy!" Hát hogyne. Minden egyes ember, aki már egy hónapja hallgatja a pasid napi rutinját és valahogy már nem kíváncsiak rá, vagy úgy az egészre, azok féltékenyek. Főleg ha ki is mondják, hogy nem igazán érdeklődnek. Ez is egy baromi nagy elcseszett duma. Nem tudom mi van az emberekkel, örökké azt hiszik, hogy mindenki féltékeny rájuk... Ez egyébként akkora egoizmusra vall szerintem. Le kellene szállni a Földre. Sok embernek jobb dolga is akad, mint téged figyelni. Például pont nekem. Tudom, hogy vannak pletykás emberek, de azoknak meg olyan mindegy kit beszélnek ki, mert mindenkit kibeszélnek. Innentől meg miért hiszik azt az emberek, hogy folyton ők a téma? Ennyire ne szálljunk el magunktól, nem egy ember a világ közepe. Attól, hogy valami nekem nem tetszik, nem következik belőle automatikusan az, hogy féltékeny vagyok. Ez csak a beképzelt emberek mondókája. "Azért ilyen, mert biztosan féltékeny, milyen jól megvagyunk a pasimmal / csajommal / haverommal / akárkivel." Vagy mert már kurvára elege van abból, hogy be nem áll a szád róla. Lássuk már a különbséget.

Ha az ember nagyon boldog, akkor hajlamos arra, hogy kevésbé figyel a környezetében lévőkre. Teszem azt jelen esetben csak a szerelme érdekli, a többiek meg annyira nem, kikerültek a látószögből, mert neki most egy ember a világ közepe, akivel most minden tökéletes és mindegy, hogy a többiek hol vannak, vagy vannak-e egyáltalán. Ez mind szép és jó, hogy boldog, de ettől most tényleg mindenki mást háttérbe kellene szorítani? Aztán ha a szerelmes ember kicsit lenyugszik és elpárolog valamennyire a rózsaszín köd, keresheti az embereket akik ott voltak mellette, a probléma csak annyi, hogy közben a háttérbe szorított mindenki más tett két lépés távolságot. Aztán vagy visszalépnek, vagy nem.

De ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy ne beszéljünk a boldogságunkról, meg ne merüljünk bele, csak azt, hogy ne feledkezzünk már meg arról, hogy vannak körülöttünk mások is. Nyilván mindenkinek a saját boldogsága a legfontosabb, de ettől most ne dobjunk már el mindenkit akinek más a véleménye vagy éppen nem érdeklődik annyira amennyire azt a másik várná. Ez a "nem érdeklődik" is százezer okból származtatható. Egy az, amit leírtam, hogy szerencsétlen ember annyiszor hallotta már, hogy már unalmas a műsor. De van mondjuk olyan oldala is a dolognak, hogy rosszul érinti vagy kellemetlenül érzi magát a téma miatt. De boldog embernek ez nem tűnik fel és csak nyomja, nyomja tovább. Maradjunk a szerelem témánál. Szerelmes ember áradozva meséli minden nap, hogy milyen jól megvannak, meg mi van a pasijával. Beszélgető partnert meg annyira nem köti le, mert neki évek óta nem jön össze egy párkapcsolat sem, pedig nagyon szeretne. Nyilván rosszul esik neki a helyzet, attól függetlenül, hogy örül a barátja boldogságának. De ez az, amit az emberek nem tudnak felfogni. Ilyen helyzetben nem azért nincs kedve az illetőnek erről beszélni, mert féltékeny lenne, vagy mert nem örül a másik boldogságának. Egyszerűen csak rossz érzéseket kelt benne, hogy ő nem lehet boldog. Mert hiába próbálkozott, mert hiába tett meg mindent, nem sikerült soha. Ezt úgy hívják... szomorúság. Nem összekeverendő a féltékenységgel, beképzelt emberek. Megpróbálom levetíteni ezt egy másik példára. Leülsz egy hajléktalan mellé és elkezded neki mesélni, hogy milyen remek luxus utazáson vettél részt a milliomos ismerőseidel, aztán kiakadsz, hogy miért nem tud veled örülni. Na, ez kb így néz ki. Csak érzelmi szinten. Ez is tud fájni, főleg ha a másik nem tudja észrevenni magát és végén téged szúr le, hogy milyen rossz barát / akármi vagy, mert nem örülsz vele. Bazz. Arról én nem tehetek, hogy te nem vagy képes észrevenni magad meg azt, ha megbántasz valakit. Az meg, hogy ezek után te vagy kiakadva, csak ad rólad egy bizonyos képet.

Nyilván az ember tolerálja egy ideig ezt a viselkedési formát a barátja / akárkije részéről, mert mégis csak jó viszont ápolnak és tényleg örül a boldogságának, de észre kellene venni ha ez az egész már kezd átlépni egy határt. Ha pedig ez megtörtént, akkor talán nem ártana kicsit visszavenni a lendületből. Tudom, ezek mind most bunkó módon hangzanak, főleg azoknak akik ebben a rózsaszín köd állapotban lebegnek, de ezek az én őszinte gondolataim, az én őszinte véleményem. Nem kritizálok senkit, max azokat, akikkel tényleg elszaladt a ló nagyon messzire és nem képesek észrevenni magukat többé. Aztán még a végén ők lesznek azok, akik ki vannak akadva, hogy mindenki más lelépett mellőlük. De ha jobban megnézzük a problémát, nem is azért lépnek az emberek inkább, mert áradozást kell hallgatni egész nap, sokkal inkább azért, mert így meglazul a kapcsolat a szerelmes ember és a hallgató között. A szerelmes embernek csak a párja létezik, a másik meg mehet a háttérbe, te most nem kellesz egyelőre, maradj mellettem, de most nem kellesz. Vagy csak minimálisan. Valljuk be, az embernek azért nincs kedve a kispadon várakozni mikor jöhet majd el az ő ideje, mikor talán másról is tudnak beszélni vagy másról is szól majd az élet. Bár sok olyan történetet hallottam, hogy a csajnak barátja lett, párja és akkor onnantól befejeződött a barátnős korszak, ketten maradtak, mert nekik elég a másik, nem kell barát. Ez is egy felfogás, mindenki ahogy érzi. De ha valaki párkapcsolat mellett is szeretne barátokat, akkor talán nem az a legjobb módszer, hogy reggeltől estig a pasijáról áradozik nekik. Aztán... van, aki szereti hallgatni, tudom.

Most jó nagy káoszt csináltam ide, de remélem érthető, hogy mit akartam mondani ezzel az egésszel. Nincs baj azzal, ha valaki szerelmes, ha valaki odavan egy másik emberért, de próbáljunk kicsit odafigyelni másokra is. Főleg ha ezek a mások olyan személyek akik közel állnak hozzánk és szeretjük őket. Lehet mondani azt, hogy a szerelmes embernek nincs ideje meg helye az életében arra, hogy másokkal is ugyan úgy foglalkozzon, de akkor meg ne legyen megsértődve ha megváltozik egy-két kapcsolata. Nyilván nem juthat mindenre meg mindenkire időnk az életben, viszont ha van módunkban változtatni a helyzeten és jó irányba, akkor csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e ezt az alkalmat vagy sem. Ha nem foglalkozunk a másikkal, akkor ne várjuk el, hogy ő majd fog velünk.

Ámen.

 

- Yui, aki bunkó volt, de ő már csak ilyen

2019.07.22. 16:37, Yui

Sarah Andersen - Alkotás a modern korszakban

Címkék: Gondolkodós Rajz

 

Az egész ott kezdődött, hogy elmentünk Pestre. Én, meg nővéremék. Mászkálás közben pedig kikötöttünk egy könyvesboltban. Kisebb unokahúgommal tartottam és nézelődtünk a sorok között. Így bukkantunk rá Sarah Andersen egyik képregényes könyvecskéjére. Leültünk és elkezdtük olvasgatni, nézegetni, a vége pedig az lett, hogy megvettük unokahúgomnak. Aztán annyira megtetszett neki, hogy karácsonyra tőlem egy másik kiadványt kért. Megvettem neki a könyvet és itt volt nálam egy ideig, tekintve, hogy karácsony még messze volt. Szóval átlapozgattam addig én. Szeretem Sarah Andersen humorát és képregényeit, nagyon sok esetben visszaadják humoros formában a valóságot. A könyv végén lévő kis szöveg viszont meglepett. Aranyos volt, őszinte és inspiráló. Máshol még nagyon nem láttam tőle ezt a kis írást, mármint a neten. Szóval úgy döntöttem megosztom veletek.

Igazából mikor elolvastam... Jó érzés fogott el, mert tudtam, hogy ha odaadom ezt unokahúgomnak, akkor majd ő is minden bizonnyal el fogja olvasni. Fiatal még, de szokott rajzolgatni ezt-azt, és igazából örülök neki, hogy foglalkozik ezzel. Szeretem nézegetni a rajzait. Szóval mikor odaadtam neki a könyvet, reméltem, hogy ez majd egy kicsit bátorítani tudja majd.

2019.04.24. 08:56, Yui
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie! Kattints és tedd meg Te is! Szeretettel várok mindenkit!    *****    Találkozz SZEMÉLYESEN a SKAM sztárjával Budapesten!!! - Nézd magyar felirattal kedvenc SKAM sorozataid! - SKAM SKAM SKAM    *****    PIKKIN SHOP - Márkás cipõk, jó árak! - VANS, NEW BALANCE, CONVERSE, NIKE, PUMA, LEVI'S - KATT A CIPÕKÉRT!:)    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Sok asztrológiai és ezoterikus olvasmány,szoftverek,horoszkóp megrendelési lehetõségek diplomás asztrológustól! Kattints    *****    A legmenõbb mandalás póló a tied lehet! Kattints ide!    *****    A legjbb cicás póló a Pólómánia oldalán! Kattints!    *****    Horoszkóp minden érdeklõdõnek, diplomás asztrológustól. Rendeld meg, a nagyon részletes analízist és 3 év elõrejelzést!    *****    Gyémánt Erika blogja. Gyere és nézz be!    *****    Tarot kártyajóslás kedvezményes áron - Norina Tarot.    *****    Egy jó receptet keresel? Kattints, és válogass, a jobbnál jobb receptek között!    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Kiket várunk nagyon? ismerd meg a keresett és canon karaktereinket :)    *****    "Nekem nem kell a valóság! Én varázslatot akarok!" - Tennessee Williams    *****    Írásaim, Verseim, Gondolatok ~ Norina Wallace Oldala    *****    Mit érez irántad? Miért viselkedik úgy, ahogy? Megcsal? - A Tarot kártya tudja a választ! Norina Tarot    *****    <<< szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték - szerepjáték >>>    *****    AemyDesign.hu teljes kódolt designek gportalra és wordpressre, kódok, tutorialok. képek - AemyDesign.hu - AemyDesign.hu    *****    Blog, regények, hangulatok, zenék, vagyis minden, ami egy kicsit én, egy kicsit Nova-Time    *****    ÉS MI LESZ AZ ÁR, AMELYET MEG KELL FIZETNI MÁGIÁÉRT? MIRE LEHET KÉPES EGY DRUIDA, KI HOSSZÚ ÁLOMBÓL ÉBRED?