Nyugodj meg! K�ny�rg�k, hallgass v�gig, miel�tt gy�l�leted h�s�ges fejemre z�d�tod. H�t nem szenvedtem eleget, hogy m�g te is megk�s�rled s�lyosb�tani nyomor�s�gomat? Az �let, b�r lehet, nem m�s, mint k�nok halmaza, kedves nekem, s meg is fogom v�deni. Ne feledd, te alkott�l er�sebbre, mint tenmagad vagy. Magasabb vagyok, mint te, s tagjaim hajl�konyabbak. De semmi kedvem szembesz�llni veled. A te teremtm�nyed vagyok, s ha te is elj�tszod a szerepedet, �n is, amit te osztott�l ki r�m, s�t szel�d leszek, �s sz�t fogadok term�szetes uramnak �s kir�lyomnak. �, Frankenstein, ne l�gy p�rtatlan m�shoz, �s ne taposs egyed�l r�m, akinek legink�bb tartozol igazs�ggal, s�t eln�z�ssel �s szeretettel is. Eml�kezz r�, �n a teremtm�nyed vagyok. �d�modnak k�ne lennem, de olyan vagyok, mint a bukott angyal, akit megfosztasz minden �r�mt�l, pedig nem is tett semmi rosszat. Minden�tt boldogs�got l�tok, s ebb�l csak �n vagyok visszavonhatatlanul kirekesztve. �n j�t akartam, �s j� voltam. A nyomor�s�g faragott bel�lem d�mont. T�gy boldogg�, s megint er�nyes leszek.

- Frankenstein, avagy a modern Prom�theusz (Mary Shelley)