Megtettem nemrég az első lépéseket és közös megegyezéssel beadtam a felmondásom. Úgy éreztem, hogy most már tényleg elég volt. Már kevesebb, mint 30 napom van vissza, indul a visszaszámlálás a szabadságig. Na meg ott vannak még a szabadságok. Remélem kiadják. Egyébként a csodálatos információs áramlásnak köszönhetően ami a munkahelyemen uralkodik... nem tudok semmit. Az ég világon semmit. Ha nem kérdezel rá, akkor a kutya nem fogja neked elmondani mi a helyzet, mi a teendő. Megjegyzem, aznap mikor mentem felmondani, rajtam kívül még ketten jártak hasonló okokkal az irodában, az egyik kollégám elmondása szerint pedig egy héten mostanában van vagy 6-8 felmondás. Hm. Csodálkozunk? Nem. Ők csodálkoznak? Igen. Na, ez az amit nem értek. Kész vicc az egész.

 

Szóval az első dolgom lesz ha végeztem ott, hogy megnyugszok. Illetve próbálok. Nagyon sok ideg összegyűlt mostanában, nem részletezem. Az is csak felidegesítene. Újabban fogyok csak tovább, 50 alá szépen. Az elmúlt hetekben ha jól rémlik akkor két kilót dobtam le úgy, hogy... nem is csináltam semmit. Hm.

 

Aztán azóta ha bent ideges leszek, mert olyan a helyzet, akkor megkapom, hogy ja, hát én jóhogy leszarom, mert úgyis elmegyek. Persze, mindenért be kell szólni. Nem is lenne érdekes ha egy nap legalább egy ember nem szólna be valami faszságot. Az se mindegy hogyan veszed a levegőt. Belekötnek abba mit vegyél fel, mi legyen nálad, hogyan ülj a széken, mekkora üvegbe hozd az innivalód és még sorolhatnám. Nem, ezeket nem most találom ki, ez halál komoly. És ha rákérdezel, hogy miért kell megcsinálni ezt a sok szart? ... Mert ha nem teszed meg, akkor őket basszák le. Ja... jó. Akkor hívja ide az illetékest, aztán elmesélem neki, hogy mit miért csinálok. Azt mondtam nem mondok semmit, erre panaszkodtam egy sort. Na, szép.

 

Szóval nézhetek másik állás után ami nem lesz könnyű, sőt, aggasztó a helyzet. De ha nem akarok kész roncs lenni, akkor eljövök a mostaniról. Tény, pénz az kell, mert az mindig kell, így minél előbb új után kell nézni. De mit tegyen az ember ha nincs olyan hirdetés sem ami neki megfelelne? Értsd: pl biztosan nem fogok hegesztőnek meg lakatosnak jelentkezni mert nem értek hozzá. Bár amilyen hülye vagyok, ha lehetne, akkor megcsinálnám.

 

Egyelőre úgyis csak pihenni szeretnék kicsit, aztán majd új erővel belevághatok a dolgokba. Csak egy kis időt szeretnék, míg összeszedem magam fizikailag és lelkileg egyaránt. Mert mostanában kezdenek szétesni a dolgok eléggé rendesen. Vagy már szét is estek. nem tudom.

 

Jöjjön valami vidámabb téma. Mostanában sokat esik az eső amit imádok. Mindig is imádtam az esőt meg az illatot amit hoz, azt a felfrissülést amit okoz. Így szélesre tárom a szobám ablakát és hajrá, essen csak, ahogyan tud. Megnyugtató hallgatni az esőcseppek kopogását.

 

Nemrégiben mutattam Nee-channak egy festményt és mindketten elmondtuk róla, hogy szerintünk mit ábrázolhat a kép, illetve Nee-chan jobban kifejtette nekem az elképzelését. Örültem neki, hogy hallhattam az ő verzióját, érdekes volt egy olyan szemszöget megismerni amire nem is gondoltam volna az előtt. A festmény a következő volt: [ Jack Vettriano - Az éneklő inas ] Nagyon szép kép, meg kell hagyni.

Innen pedig egyenes út vezetett számomra Edward Hopper képeihez. Egyik kedvencem tőle (milyen meglepő), az [ Éjjeli baglyok ]. Lehet most összehordok egy csomó baromságot, de leírom a véleményem. Ez egy egyszerű szemlélő véleménye aki nem ásta bele magát az alkotó életébe, csak egyszerűen azt írom le, hogy én hogyan látom Hopper képeit, nem pedig elemezni akarom őket. Imádom ezeknek a képenek az egyszerűségét, a pillanatokat amiket megörökítenek. Ahogyan nézem őket... ezek a képek pillanatok a hétköznapi életből, olyan pillantok amiket nem mindig vehet észre az ember. Csak ha leül és figyel. Teljesen egyszerűek és hétköznapiak, de egyben mégis néha észrevehetetlenek. Egy pillanatnyi megállás és elgondolkodás ebben a rohanó világban. Néha vidám, néha pedig melankólikus. De mégis... úgy érzem nyugalmat árasztanak, egy kis mozdulatlanságot.

 

  

 

 

Ennyi baromság összehordása után zárom is a soraimat mert hamarosan takarodó lesz nekem. Alig aludtam a héten valamit. Mire elaludnék, már kelni kell, egyész este csak fetrengek. Tegnap este mondjuk.. külös volt. Hangokat hallottam a fürdőszobából. De nem volt ott senki, ezer százalék. Akkor hallottam volna, hogy kinyílik az ajtó, hiszen ébren voltam. De nem hallottam. Hm, érdekes. De annyira nem foglalkoztam vele, mert szenvedtem az álmatlansággal és ha nyűgös vagyok akkor az ilyen dolgok is hidegen tudnak hagyni. ._. Milyen különös.

 

Hallgassatok zenét ~ [ Stella by Moore ]

 

 

- Yui