~.oOo.~
Régebben azt írtam, hogy nem fogok már rajzokat hozni. Bár erre gondolom úgysem emlékszik senki vagy éppen nem olvasta senki, de nem érdekel. Szóval ezt írtam annak idején. Őszintén szólva nem tudom most miért hozok mégis rajzokat. Nem is érdekel, csak csinálom, amit csinálok. Közben kicsit elmélkedtem arról, hogy mi a fenét is csinálok...? Azt se tudom ezt minek írom ide le. Lehet azért, mert nincs senki, akinek elmondjam. Nem mintha ettől változna bármi. Mindegy. Azt írok le amit akarok. Ti meg vagy elolvassátok, vagy nem. Ti döntésetek. Ha szeretnétek, akkor nézzétek csak a képeket. Nem fogok szólni érte.
1) Igen, még mindig nem tudok kezet rajzolni. De hé, próbálkozom. Jobb, mintha a karakter mögé raknám. ... Be sem fejeztem csak random megálltam a rajzolásban és úgy maradt.
2) Ez egyik este csak úgy bevillant az agyamba. Lefeküdtem aludni, szépen, kényelmesen elhelyezkedtem, lehunytam a szemeim és bamm, jött egy kép és láttam magam előtt az egész karaktert. De kedvem már nem volt, hogy felkeljek és lerajzoljam. Másnapra maradt. Nem tudom honnan jött amúgy.
3) Őt már rajzoltam. Random kép.
4) Nem tudom miért kellett rózsaszínnel árnyékolni a világoskéket, de nekem tetszik. Jóvanazúgy.
5) Hm, eléggé elborult az ábrázata, de ezért tetszik.
Hát, egyik se mai darab. Mikor elkezdtem nézni a füzetem, azt hittem több felvállalható kép lesz ;-;
Szóval miközben kínlódtam egy-egy rajzommal, rájöttem arra, hogy miért nem fogok soha jó rajzossá válni. Egyrészt azért, mert nincs türelmem hozzá. Én komolyan csodálom azokat az embereket akiknek lelki és fizikai ereje van kitartani amellett amit csinálnak. Teljesen mindegy most, hogy mivel is foglalkoznak. Nekem ez nem megy. Egyik sem. Se lelkileg, sem fizikailag. Kitartok ideig-óráig, aztán elvesztem minden motivációmat és nem is érdekel az egész már. Aztán x idő után feltámad bennem megint az érzés, hogy csinálni akarom, megint nekiállok és megint kudarc a vége, ismét nem tudok kitartani mellette. Leteszem egy időre, de aztán megint úgy érzem, hogy szükségem van rá és... így megy ez és ezt annyira gyűlölöm. Mint egy kapcsolat, amiből nem tudsz kilépni. Tudod, hogy nem jó, tudod, hogy csak tönkreteszed magad, de akkor is csinálod. Aztán megint jönnek a kudarcok és megint feladod, de később rájössz, hogy nem tudod mégse feladni. Utálom ezt. Vagy csináljam, vagy ne. Az agyam döntse már el végre.
Aztán ott van az a probléma is, hogy nem hagyok magamnak időt a fejlődésre. Nem, nekem minden most kell. Most legyen jó. Most rajzolok, most kell jónak lennie. Ez borzalmas hozzáállás, de az agyam mégis így van beállítva. Mondjuk nem csak ezzel a témával kapcsolatban, szinte minden téren elvárom magamtól, hogy azonnal tökéletes legyen amit csinálok. Pedig ez nem így működik, tudom jól. Idő kell és az, hogy megértsem hogyan működnek a dolgok, tudom jól, de valahogy mégis siettetni akarok mindent. Még akkor is ha csak magamnak csinálom. Lehet azért alakult ki ez bennem (évek "munkájáról" beszélünk), mert a környezetem is olyan volt (még mindig olyan...), hogy ha valamit elszúrtam, akkor persze meg kell említeni és meg kell szólni. Ha valami nem megy, akkor ki kell venni a kezemből, mert mit bénázok és nem úgy kell. Hát akkor nem nyúlok semmihez... Akkor meg jön, hogy én miért nem segítek és miért nem csinálok semmit. Nem is értem. Nem tudok magamnak időt hagyni. Utálom, hogy idő kell, hogy várnom kell, hogy jobban menjen. De tudom, hogy másképp nem megy. Ezt is utálom.
De talán az egyik legnagyobb probléma az, hogy nem tudom miért is csinálom. Mások azért rajzolnak, mert mondjuk illusztrátorok akarnak lenni, ebből akarnak megélni vagy mittudomén. Ezer dolog miatt nekiállhatnak. És én? Nem tudom miért csinálom. Néha jön egy-két jó ötletem (ami szerintem jó, amúgy meg valószínűleg már 100× kitalálták...) amit szívesen megrajzolok és ennyi. Becsukom a füzetet és visszarakom a fiókba. Ennek nincs semmi értelme. Nincs célom ezzel az egész dologgal. Én az a fajta ember vagyok, akinek kell egy kitűzött cél amiért küzdhet. Amit látok magam előtt. A probléma csak ott kezdődik, hogy az esetek 98%-ban soha nincs ilyen célom. Nem csak az rajzolás terén, úgy konkrétan semmi terén. Az életemben. Akármi eszembe jut, mint cél, az agyam egyből leszavazza, hogy "áh, hagyjuk." Nem tudom miért. Egyszerűen az agyam semmit nem tart olyan fontosnak, hogy úgy érezze, ezért küzdeni kell. Mindent csak... elengedek. Anélkül, hogy különösebben rosszul érezném magam miatta. A fejemben továbbra is él, hogy igen, volt egy gondolatom, de feladom, hogy küzdjek érte. Vagy ugyan az történik amit feljebb is leírtam, hogy egy ideig csinálom, aztán feladom és nem érdekel. A játékommal is így vagyok, oda is akartam rajzolni. De mivel látom előre, hogy a büdös életben nem fog elkészülni, így nem is izgatom magam miatta. Persze az is csak rajtam múlik hogy elkészül-e. Őszintén szólva annyi mindent kellene csinálni rajta és annyi dologhoz nem értek, olyan sok új dolgot kellene megtanulni, hogy a kedvem is elmegy már attól ha csak rá gondolok. Ehhez a projecthez egy több emberes csapat kellene. De mindegy, nem erről szól most ez a bejegyzés.
Ha valami eszembe jut, hogy meg kellene csinálni, valami nagyobb project vagy munka, akkor sosem tudom magamnak elhinni, hogy meg tudom csinálni. Sosem tudom elhinni, hogy kemény munkával sikerülhet. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem talán, de aztán mindig ugyan az lesz a vége és ugyan úgy dobja az agyam egészet. A kisebb munkákkal nincs problémám, a baj nagyobb hangvételű projectekkel van amiknek lenne is jelentőssége. De mégse. Akkor is ha kedves nekem, akkor is ha szívesen csinálnám, mindig ez van. Mindig minden dobva lesz a végén. Sokszor anélkül, hogy megpróbáltam volna. Nem tudom ennek mi az oka. Nem tudom mi az oka annak, hogy az agyam ennyire érdektelen minden iránt. Hogy nem tudom rávenni magam semmire. De nem panaszkodom. Amúgy sem lenne értelme. Ez csak az én problémám és nem tartozik másra. Nem tudom hogyan kellene megoldani ezt. Meg kell egyáltalán? Vagy csak egyszerűbb lenne ha elengednék mindent és nem is gondolnék rá. Ki tudja.
Pedig próbálkozok. Az csak egy dolog, hogy ebből senki nem lát semmit, de igenis szoktam dolgozni a háttérben. Több dolgon is. Több lehetőséget kipróbálok, több utat végigjárok (fejben mindenképp), átgondolom hogyan kellene... De valahogy mindig ugyan ez a vége. Érdektelen vagyok. Nincs motivációm, nincsenek céljaim. Ez... a baj. De ezek viszont nem olyan dolgok amikkel kapcsolatban segítséget kaphatnánk. Ezek általában belülről jönnek, belső késztetések. Ezt csak én tudnám megoldani egyedül, de nem tudom még hogyan. Nyilván kényszeríteni magam nem tudom arra, hogy valami érdekeljen, mert minél jobban próbálkozok ezzel annál jobban ellenáll az agyam és csakazértse csinálom utána. Szörnyű vagyok. Tudom jól. Mindig is az voltam. Hát... egyelőre eddig jutottam ezzel a problémával, ezekkel a gondolatokkal.
Aztán lehet, hogy teljesen máshol keresendő a probléma gyökere, lassan úgy érzem valami mentális bajom van. Őszintén szólva meg sem lepődnék rajta. Sőt, az lenne meglepő ha nem lenne. Néha úgy érzem minden szétcsúszik és valami olyasmi történik velem ami nem egészséges és megváltoztat.
Mindegy is. Akárhogy is érzem magam, az élet megy tovább.
- Yui
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Biztos a feledékenység is benne van a dologban, nem mondom, az agyam néha kihagy xD De minden bizonnyal akkor azért teszi mert a tudás, amit próbálok előhívni, még nem rögzült meg annyira benne. Az is ismerős mikor valamit már 1000× csináltál, mégis néha elgondolkodsz rajta. Nem tudom mi ez, pillanatnyi lefagyás xD Néha vicces tud lenni.
Lehet lebecsülöm magam, de inkább ilyen leszek mint beképzelt. Utálom az olyan embereket akiknek annyi a tehetsége, hogy átmásolnak dolgokat meg lerajzolnak egy pálcika embert aztán valami hatalmas művésznek tartják magukat és felháborodnak ha nem ismerik el őket. Persze, megfordul néha a fejemben mikor mások munkáit nézem, hogy "ezt a szintet talán én is megütöm" vagy hogy "ennél azért jobbat tudok", de mindig próbálom terelni az ilyen gondolatokat. Nem származik ebből semmi jó. Meg igazából ez a bejegyzés nem is arról szólt, hogy hogyan is látom magam, milyen szinten, mint rajzos. Tudom, hogy ha nekiállnék és komolyan ráfeküdnék a témára, akkor sokat fejlődhetnék és lehet akármit meg tudnék tenni. Mindenkiben benne van ez, akárki lehet jó abban amit csinál. Az bosszant, hogy akadályozom magam ebben valamiért. Már nem akarok azon gondolkodni, hogy milyen szinten vagyok. Már nem érdekel. Én ezt tudom, így tudom csinálni, az embereknek meg vagy tetszik vagy nem. Mondjuk nem mitha olyan sokan látnák miket csinálok.
Lehet hullámzó a kitartásod, de valóban nem sokat látunk ebből. Mármint mindig posztolsz valamit, mindig látjuk, hogy haladsz előre vagy ezzel vagy azzal a projecttel, nem állsz meg, ez pedig ösztönöz. Ki tudja, lehet nem csak engem :)
Én akkor szoktam kérdezgetni mikor valami olyan dolognak állok neki amihez totál 0 a tudásom, amit soha nem csináltam még. Persze attól függ milyen témáról van szó és van-e olyan ember a közelemben aki tudna válaszolni a kérdéseimre. Mondjuk ha egy program megírásáról van szó vagy valami grafikai dologról, akkor biztosan nem kérdezek senkit, mert nincs kit. xD Na meg akkor is kérdezek mikor fenáll a veszélye annak, hogy ha elszúrom akkor valami nagyobb értékű kár keletkezik. Azért tönkretenni nem akarok semmit. És igen, léteznek azok is akik csak azt akarják látni ahogyan elszúrod -.-
Az 5. lány, akit mini bossnak terveztem, egyébként... Etelka. Ne kérdezd honnan jött ez a név, nem tudom én sem xD Igen, kissé veszélyesnek tűnik, nem éppen százas már szegény, de valamiért úgy megszerettem. Vörös ruhában képzeltem el sárga szemekkel. Igaz még színes rajz nem készült róla.