~.oOo.~
Ahogy írtam, az első a Pokémon FireRed Rocket Edition (GBA). Mikor megláttam ezt a Pokémon hacket, azonnal lecsaptam rá. Ilyen gyorsan játékra ritkán szoktam lecsapni, olyan volt, mint egy való vált álom. Komolyan. Mindig is nagyon szerettem a Team Rocketet, nem tudom mondjuk miért, mikor ők kb a legrosszabb bűnöző banda az egész játékban. Úgy értem a legromlottabbak. Talán ezért szerettem meg őket annyira. Ők nem szórakoznak, egyik bűn után követik el a másikat le se szarva senkit, na meg ott van Giovanni is! Imádom azt a fickót. Nem elég hogy kb Pokémaffia vezér, még teremvezető is! Plot twist. Ki ne akarna legalább egyszer ebben a csapatban játszani?!
A hack egyébként colonelsalt nevéhez fűződik, persze rajta kívül még sokan hozzáadták a tudásukat. Itt elérhető a hivatalos oldal és a letöltés is, nyilván virtuális formában létezik csak amit emulátorral tudunk játszani: [Hivatalos oldal] Hogy a jövőben lesz-e update a hacket illetőleg vagy bármi más, nem tudni, de remélem kapunk még egy kis post-game dolgot vagy esetleg egy... második részt. Az fantasztikus lenne.
A történet főszereplője egy fiatal fiú, aki újoncként kezd a Team Rocket csapatában. Miután megkapja a starter Pokémonját a főhadiszálláson (lehet találgatni mi lehet az) és elsajátítja a Pokémon lopás alapjait, elindul az első megbízására. Ahogy halad a történet, egyre több megbízást kapunk Giovannitól és valahogy egyre jobban belekeveredünk egyre komolyabb dolgokba. Politika, háború, korrupt teremvezetők, titkos kísérletek... és Red, egy látszólag megállíthathatlan tréner aki talán nem csak egy átlagos Pokémon kalandban résztvevő egyszerű gyerek.
Ahogyan írtam, a játék története párhuzamosan folyik a FireRed cselekményével. Ettől függetlenül mégis erős változtatásokkal találkozhatunk, jóformán az egész történet át lett írva egy jóval komolyabb, durvább, sötétebb hangvételű sztorivá. Ami... nekem egyébként tetszett. Érdekes volt a már ismert karaktereket néha totál más fényben látni mint ahogyan már megszokhattuk, de valahogy mégis működött. Nem tudom, lehet az újdonság varázsa. Normál esetben ki lennék bukva, amiért átírtak valamit, amit már megszerettem, de... először is ez egy hack, egy fan játék, szóval nem haragudhatok ezért, nem a hivatalos alkotók gondoltak egyet és állítottak mindent a feje tetejére. Másodszor pedig, élveztem a történetet és a gameplayt is, szóval elszórakoztatott. A játék hangvétele a sötétebb részek ellenére humoros, amit igazán értékeltem. A humort mindig tudom értékelni, főleg ha olyan játékról van szó, ahol helye is van, nem igénytelen és hozzáad az élményhez.
Külön tetszett az is, hogy az eredeti Pokémon játékkal ellentétben Blue itt nincs annyira negatív fényben beállítva és szerintem megfelőlen lett kezelve a hack csapat által a karaktere. Úgy, ahogyan azt szerintem Blue megérdemli, mert valljuk be, lehet, hogy Red riválisa és van egyfajta stílusa, de azért eléggé gonosz ahogyan Prof. Oak lereagálja néha srácot. Mondjuk mikor Red legyőzi és elveszti a bajnoki címet. Ezen kívül nagyon imádtam, hogy beleírtak egy-két híresebb fan teóriát is a történetbe. Hogy miket, az legyen meglepetés annak aki nekiáll.
Aki szereti a Pokémont és Team Rocket fan, mint én, annak igazán tudom ajánlani. Egyébként nem szoktam hack játékokkal foglalkozni, talán ez az első, amit játszottam. Viszont miközben nézelődök, sokat látok és valahogy sosem tudtak lenyűgözni. Némelyik olyan komolytalan, hogy felesleges nekiállni. Nem csak a Pokémon játékokról beszélek. Olyan ez, mint az indie játékok világa, ki kell fogni a jót, mert igenis vannak jók, csak meg kell találni őket.
- - = = # # # # # = = - -
Ezek után kicsit komolyabb vizekre tévedtem, így került elő a Shin Megami Tensei (PSX). Igaz a Persona 2. részével akartam folytatni ezt a játék sorozatot, de nyilván imádom keresztbehúzni a saját terveim és random dolgokat kitalálni a betervezettek helyett. Eleve azért kezdtem el SMT játékokat játszani, mert felkeltette az érdeklődésem a Persona 3. része, erre mindent csinálok csak nem afelé megyek, hanem ilyen random kitérőket teszek a játék egy totál más ága felé. Megjegyzés, a Persona sorozat a Shin Megami Tensei spin-off sorozata ami eléggé nagy ággá nőtte ki magát az évek alatt. Mindegy. Nos. Eleve azért esett a választásom egy SMT játékra, mert megint elkezdtem démonokról olvasgatni. Nálam ez egy teljesen átlagos tevékenység. Random felcsapok egy oldalt vagy egy könyvet és "hmmm de érdekes démonokat / isteneket tiszteltek annak idején az emberek", "milyen érdekes ez az áldozási módszer..." Vissza a játékra.
A játék eredetileg Super Famicomon jelent meg először 1992-ben, majd rengeteg portot kapott az idő folyamán. Én ezekből a PSX porthoz jutottam hozzá, ami 2001-ben jelet meg és tartalmaz némi változtatást az eredeti verzióhoz képest.
A történet. Az egész egy gyilkossággal kezdődött. Miután megöltek egy lányt a parkban, egyre több démon kezd megjelenni Tokióban. A helyi generális démonkat idéz a "rend fenntartása" érdekében, az amerikai hadsereg készen áll lebombázni a várost, közöttük pedig egy ellenálló csapat munkálkodik azon, hogy megbuktassa mindkét félt. Főszereplőnknek a játék folyamán időről-időre dönteni kell, hogy melyik oldalt támogatja, a káosz, a régi nagy istenek, démonok vagy a rend és maga Isten oldalára áll. Esetleg egyiket sem követi, mindegyik cselekedetének következménye van.
Egy RPG ahol lényegében különböző megidézhető démonok alkotják a csapatod nagyrészét. Az egyik kedvenc részem ebben a játék sorozatban, hogy beszélgethetsz a démonokkal mikor találkozol velük a térképen. Eldöntheted, hogy megölöd őket EXP pontokért, kérsz tőlük valamit (pénz, vagy más, játéktól függően változik), megkéred őket, hogy csatlakozzanak vagy csak annyi a kívánságod, hogy hagyjanak békén. Ezekből a beszélgetésekből néha eléggé érdekes szituációk adódnak és nem ritka az sem, hogy a démon egyszerűen csak ráun a főszereplőre és lelép anélkül, hogy bármi is történne. Nyilván az egyik cél az, hogy sikerüljön minél több erős démont a saját oldalunkra állítani. Néha a démon jókedvében csatlakozik hozzánk magától, néha viszont kemény összegeket kell fizetnünk és itemeket adni nekik. A csatlakozot démonokat ezek után megidézhetjük csapattagként vagy fúziók során létrehozhatunk belőlük más démonokat.
Ebben a játékban csak a főszereplő képes beszélni a démonokkal vagy megidézni őket. Ebből a szempontból a sorozat Persona része jobban tetszett, ott minden karakter képes volt beszélni velük és sokszor nagyon nem volt mindegy, hogy ki beszél melyik démonnal, milyen hangnemben szólunk hozzá és milyen témával. Az első Persona játékból Nanjo volt a kedvencem, ő volt a legbunkóbb a csapatban. [Itt egy példa.] Egy Persona játékhoz képest egészen más ez a játék, pedig azt hittem milyen sok hasonlóság lesz. Itt akármikor megidézhetőek a démonok és együtt harcolnak a karakterekkel, lényegében csapattagok lesznek, egy Persona játék esetében viszont csak egyénileg megidézhetőek a harcok alatt, hogy támadjanak valami spellel vagy gyógyítsanak, ilyesmi. Tetszik az SMT esetében, hogy teljesértékű tagok és a moralitásunktól függően megidézhetünk jóformán bármilyen démont (főleg ha pártatlanok maradunk, azaz nem húzunk sem a káosz sem a rend felé), viszot a Persona sorozatban sokkal szimbolikusabb szerepet kaptak a démonok, és az is igazán tetszett. Lényegében minden karakter a jellemétől függően volt képes megidézni őket, így bizonyos karakter csak bizonyos démonokra korlátozódott. Mindkettő játékban vannak olyan dolgok, amik tetszenek csak éppen más módon. Azt hiszem mindkét verzió betalált nálam más-más okokból. Eddig nem nagyon vonzott a Shin Megami Tensei sorozat (mármint az eredeti főszál), de ez megváltozott és egyre jobban elkezdte felkelteni az érdeklődésem, hogy ez a szál merre megy.
A játékban mellesleg a főszereplő egy kis, hordozható készülékkel idéz meg démonokat amin a "Demon Summoning Program" fut. Ezen program arra hivatott, hogy démon idéző rituálékat futtason le. Akármennyire is érdekesen hangzik, mert... érdekesen hangzik, valljuk be. Őszintén szólva soha nem jutott volna eszembe összehozni a programozást, az informatikát és a démonokat. Mondjuk így, hogy foglalkoztam programozással, állíthatom, tényleg néha olyan, mintha valami boszorkányságot művelnének a kódokkal... csak írkálunk mindenfél értelmetlen szavakat és jeleket és reménykedünk, hogy valami működőképes dolog sül ki belőle... Aztán sírunk mikor a 30 soros kódban 10 sor bugos. Szóval... érdekes ez az egész felállás és a Persona sorozat ebből a szempontból is jobban tetszik, de mit lehet tenni. Amíg leköt a történet addig elfogadom.
Nos, ennyit mára. Nem sok, de elég dolgom volt mostanában, nem jutott túl sok időm arra, hogy játszak is. Sajnos.
- Yui
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés