Meh.

Nem igazán vagyok túlzottan aktív neten mostanában. Nincs sok kedvem semmihez, az okát mondjuk tudom.

Például, hogy a munkahelyemen már minden nap kerülget az agyfasz kb. Most nem, nem az ügyfelek, bár ők is hozzák a szintet. Egyszerűen csak... Hogyan mondjam... írjam. Örüljetek amíg olyan helyen dolgozhattok ahol nem üvöltenek le random mód, nem mennek egymásnak a kollégák (vagy neked), nem kell minden nap a penészt bámulni, nem kiabálnak le egy perc késés után, nem neked kell x ember munkáját megcsinálni és még úgy is leoltanak, nem kell felnőtt emberek után körbejárni az épületet, mert alapvető dolgokat nem tudnak megcsinálni (pl csukd be magad után az ajtót), minden kollégád rendszeresen fürdik és tudják használni a mellékhelyiséget rendeltetés szerint, nincs 100 főnök akik először is nem is azok, másodszor meg mindegyik mást mondd és persze ezért is te vagy a hülye. Szóval... mint egy normális munkahely. (Igen, emberek, ez vár rátok ha kiteszitek a lábatokat az iskolából!) Az hiszem ennél többet már nem is kell mondanom. Egyetlen ember van, akit jelen pillanatban el tudnék ásni akár km-es mélységekbe is, de nem csak én, az összes dolgozónk. Ő az, aki kicsinálja mindenki idegrendszerét és közben veri a mellét, mint a majom, hogy ő milyen sztár, bár semmivel nincs tisztában és mindent nekünk kell megmondani neki, sőt dolgozni is helyette. De ha egyszer baj van a toronyban, akkor azon segíteni nem lehet, hiszen mindenki tudja: "Aki hülye, az is marad." Ámen.

Viszont... Vannak, akik tartják bennem a lelket. Értem ez alatt azt, hogy vannak a közelemben olyan emberek, akik sokmindenen keresztülmentek / keresztülmennek és ez nekem is erőt ad valamilyen szinten. Az, hogy látom, ők is mennyit küzdenek nap mint nap és mégis képesek emellett megőrizni az emberségüket. Ezért tisztelem őket és úgy gondolom, hogy nekem is sikerülhet.

Mostanában megpróbáltam magam lefoglalni is egy kicsit. Beadandó gyanánt kellett produkálnunk partneremmel egy komplette weboldalt mindennel is. (Legyen dinamikus, legyen feltöltve, legyen reszponzít) Aztán kicsit eljátszottam utána a kódokkal. Szóval úgy nézett ki az elmúlt időszakom, hogy egész délután csak kódokat írogattam. Elég volt csak rágondolnom arra milyen legyen az a div és olyan lett! Whoa. CSS Witch. Ami pedig a beadandó projectet illet... Azt hiszem taroltunk.

Játékom frontján elértem úgy a... 80%-ot a forgatókönyvben. Igaz vannak még benne fekete foltok, de örülök a haladásnak. Főleg mikor utólag jövök rá, hogy mit lehetne összekapcsolni mivel és hogy amit kitaláltam, az végül is tök jó, csak eddig nem láttam a saját történetemben az összefüggéseket. Semmi gáz.

Rajzolgatás nem nagyon történt, főleg ahogy említettem a kódokkal vertem el az időt. Ami azt illeti, attól tartok lassan elszokok a rajztól is, olyan ritkán szedem elő mostanában. Szóval most csak egyet rakok ki. Nem is tudom minek indult, de ez lett belőle. Gyakorlásnak nem volt rossz, azért látszik rajta, hogy nem stimmelnek még nagyon sok helyen dolgok. Próbálkozom.

Olvasás is történt. Igaz most csak egy kis, pár lapos novellát olvastam el: Harlan Ellison - Szája sincsen, úgy üvölt. Azt hiszem először a belőle készült játékkal futottam össze valamelyik játékos oldalon, a cím pedig felkeltette a figyelmem, így megkerestem az eredetit. Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy egy novella lesz. Mellesleg egy depresszív post-apokaliptikus sci-fi történetről beszélünk.

A történet a távoli jövőben játszódik, egy világháború után. A világháború levezénylésére az emberek hatalmas szuperszámítógépeket alkottak, azonban az egyik öntudatra ébredt és elnyelte a többit, majd nemes egyszerűséggel kiírtotta az egész emberiséget. Illetve közel az egész emberiséget, 5 embert mégis életben hagyott, de pusztán csak azért, hogy minden életben töltött percüket pokollá változtassa és örökké tartó kínokat okozzon nekik. A történet innen kezd, a kis csapat megpróbáltatásait írja le, kit hogyan és mivel sújtott ez a szuperszámítógép, akit egyébként OK-nak neveznek és végül milyen megoldásra jut a csapat a helyzettel kapcsolatban.

Ahhoz képest, hogy csak pár lapos, nem kevés dolgot ölel fel, nem igaz? Meglepően érdekes volt és elgondolkodtató. Leginkább OK helyzete. OK gyűlöli az embereket, mert létrehozták és "bezárták a saját testébe." OK mesterséges intelligenciát kapott, végül pedig öntudara ébredt, de semmit nem tudott ezzel kezdeni, hiszen továbbra is csak egy gépbe volt zárva. Nem maradt neki semmi más, csak az emberek iránt érzett mérhetetlen gyűlölete amit nem is fél kimutatni nekik és gyakorolni rajtuk. Spoiler. A történet legvégén a csapat rádöbben, hogy az egyetlen kiút ebből a helyzetből a halál és hirtelen felindultságból elkezdik gyilkolni egymást. Egyetlen hiba a történetben, hogy Ted, aki mellesleg a csapat legfiatalabb tagja, marad magára a többiek halála után. Neki már nincs ideje az öngyilkosságra, OK haragja megelőzi ezt. A fiút egy vak, végtagok és száj nélküli, lényegében "kocsonyaszerű" lénnyé változtatja. Így Ted többé nem képes megölni magát. Örökké tartó... szenvedésben éli tovább... az életét... Ehm. Egyébként milyen irónikus. Ted pont olyan helyzetbe került, mint amiben OK van. Hm. Ettől függetlenül a fiú azt állítja mégis, egy kicsit boldog, mert ha ő ilyen állapotban is van, a többiek legalább meglelték az nyugalmat a halálban. Végül pedig kapunk egy reflektálást a novella címére is, amik a történet zárószavai. Hát... mondtam, hogy depresszív. Maga az ötlet a történetben viszont tetszett. Igazából lehetett volna húzni is ezt a novellát, akár egy könyvvé is, de felesleges lett volna. Amit akart, azt sikerült átadnia, azokat a gondolatokat. Igaz a rövidsége miatt a karakterekkel szinte semilyen kapcsolatot nem tudunk kialakítani, maximum Teddel, mert ő narrálja végig a novellát. Én meg vagyok vele elégedve, rövid, lényegretörő és elgondolkodtató.

Jut eszembe, májusban 10 éves lett a blogos pályafutásom. Yay. Mármint nem ez az oldal, hanem ennyi ideje foglalkozom blogolással. Hm, hát. Elég sok idő. Igazából el is felejtettem ezt a dátumot, de ha az eszemben lett volna, akkor sem terveztem volna semmit arra a napra. Viszont azt kijelenthetem, hogy ez alatt a 10 év alatt azt hiszem teljesen megszoktam, hogy netre pötyögök mindenféle hülyeséget ami éppen eszembe jut. Nem tudom meddig fogom még ezt művelni, de igyekszem, mert úgy érzem ez jót tesz a lelkemnek. Még ha nem is írok semmi világmegváltó dologról.

Ennyit tudok most nagy hirtelen mondani. Próbálom átvészelni ezt az időszakot. Nektek is kitartást, akármit is csináltok.

- Yui