Mostanában úgy elmennek a napok, a hetek, hogy csak utólag eszmélek fel és csodálkozol el, hogy mi történik. Minden olyan gyorsan jön és olyan gyorsan el is megy. Hm. Nem jó ez így. Vagy pont, hogy így a legjobb? Ki tudja. Csak sodródok sokszor, úgy érzem. Vagy csak úgy érzem, mintha. Elvégre nincs okom "irányt váltani", így csak megyek továbbra is előre, amerre eddig is. Ezért azt hiszem úgy tűnhet, mintha nem is mennék semerre. De ezt úgyis csak akkor fogom látni ha odaérek a végére és visszanézek. Az pedig még messze van.

Hm, kissé zavaros, nem?

Mégis, a gyorsan múló napok ellenére, úgy érzem, hogy minden rendben van. Már amennyire rendben lehetnek a dolgok. Az én kis dolgaim, amik csak rám vonatkoznak. A tanulmányaim rendezni akarom, mert a káosz az nem kifejezés arra, amit ott művelnek oktatás címszó alatt. Még egy normális tanmenetünk sincs, sokszor csak improvizálnak az óraadók is. Szóval... megpróbálom összeszedni majd, hogy eddig mire vittük és megpróbálom kimazsolázni belőle azt is, hogy ebből nekünk mi lesz majd a lényeges. Igaz valószínűleg majd külső segítséget is kérni fogok, de majd meglátom ha odaérek. De ezt a lépést meg kell tenni, különben elveszek, elveszünk. Tegyük rendben a dolgokat amiket rendbe lehet.

Munkahelyen változások mentek végbe, de... igazából nem tudok erre mondani semmit. Az emberek túl nagy lendülettel indulnak neki dolgoknak, csak éppen elfelejtik, hogy a lendület sokszor nem elég. Néha kéne mondjuk egy terv, vagy végiggondolni egyáltalán, hogy mit is akarnak, nem csak belecsapni, aztán lesz valami. Kár, hogy általában minél magasabban ül valaki, annál inkább nem működnek normálisan az agyának azon funkciói amik a logikus gondolkodásért felelnek. Persze most is, mint mindig, tiszelet a kivételnek.

Egyébként miért van az, hogy azok, akik sík hülyék és a kisujjukat se mozdítják meg, mindig megkapják amit akarnak és mindig összejön nekik amit elterveznek? Ezt most nem irigységből írom, csak igen érdekesen jön ki, mikor valaki küzd, hogy bejusson egy iskolába ahol majd álmai szakmáját tanulhatja, vagy végre felvegyék a munkahelyre ahová szeretne menni, aztán sehol semmi, a másik oldalon meg a lusta, hülye, semmit érő ismerőséhez meg sorban vágják hozzá a jobbnál jobb ajánlatokat. De az is ki tud borítani, mikor valaki mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen semmit csinálnia, az összes feladatot letolja magáról, addig trükközik míg összehamisít (szemmel látjatólag bénán) meg összehazudik (pocsék módon) minden hülyeséget és a végén csak megkapja amit akart meg csak felveszik a legjobb munkahelyekre, annak ellenére, hogy az értelmi szintje megközelítőleg annyi, mint egy kavicsnak. WTF. Csak azért írom ezt, mert ez is előttem történik és nem tudom tényleg hová rakni ezt a jelenséget.

Furcsa dolgok történnek mostanában, de tudjátok mi a különös? Hogy ezeken már meg sem tudok lepődni. Egyszerűen csak szembejönnek velem, én pedig megyek tovább, a világ meg közben mintha teljesen kifordulna önmagából. Látványosan, anélkül, hogy ezt titkolná. De mégsem, mégsem áll meg. Nem áll meg a folyamat és nem állítja meg senki. Talán mindenki egy kicsit sodródik. Részint, mert nem a mi dolgunk, részint mert nem tudunk mit tenni.

Nos, mit lehetne még ehhez hozzáfűzni? Nem hinném, hogy sokat.

Folytassuk valami mással. Mostanában olvasni kezdtem, mikor éppen van időm. Meglepő, de ami most a kezembe akadt az Kosztolányi Dezsőtől az Esti Kornél. Egyik kolléganőm lányának iskolás tételei között láttam meg, és... Nem tudom. Csak úgy éreztem kellene vele tennem egy próbát. Egyébként nem is rémlik, hogy mi ezt vettük volna az iskolában, hm. Már több, mint a felét elolvastam és... Azt kell mondjam, hogy tetszik Kosztolányi írói stílusa. Igaz voltak helyek, helyzetek, ahol nagyon rossz helyre voltak beszúrva azok a tájleírások, de úgy érzem ezt direkt csinálta, szóval megbocsátható a részemről. Maga Esti alakja nagyon szimpatikus, a történetek pedig érdekesek, csak egy-kettő volt eddig ami valamiért nem nyerte el annyira a tetszésem. Külön az is tetszik, hogy ezek a történetek, amiket összefog a mű, csak "apró pillanatképek". Szóval összességében nem bántam meg, hogy a kezembe vettem, sok helyen elgondolkodtató volt eddig.

Rajzolás is történt. Sokszor történik, még ha nem is tudtok róla. Szóval itt van az elmúlt időszak termése, ami... csak egy elfogadható kép. Mikor ezeket a sorokat írtam, azt hittem több rajzra számíthatok magamtól, hát... úgy tűnik nem.

Egyik nap csak random lerajzoltam és... rajtam maradt. Hm. Nem tudok hülye gallért rajzolni, pedig olyan egyszerű

Azt hiszem ennyi mára, most más nem jut eszembe. Oh, de mégis. Megjött a Game Boy játék, amit rendeltem és működik!  És nagyobb a kártya, mint az elsőre gondoltam. Hm, azt hiszem ezen kívül tényleg nincs más.

- Yui