{ #56 }
Reszkettem, elállt a szívverésem, s ahogy föltekintettem, ott láttam a hold fényében a démont az ablak keretében. Rám nézett, ott, ahol ültem, s ahol a rám kiszabott feladat teljesítésén dolgoztam, s kísérteties vigyorra rándult az ajka. Igen, követett az utamon. Erdőkben bujkált, barlangokban rejtőzködött, vagy a tágas, lakatlan fenyéren keresett menedéket. S most eljött, hogy megnézze, mire mentem, s számon kérje ígéretem teljesítését. Amint ránéztem, arca végtelen rosszindulatot és álnokságot tükrözött. S én megígértem, még egy ilyet teremtek - gondoltam szinte félőrülten, majd szenvedélytől reszketve darabokra szaggattam a jószágot, amelyen dolgoztam. A nyomorult végignézte, mint pusztítom el a teremtményt, akinek jövendő létezésétől a boldogsága függött, ördögi kétségbeeséssel fölüvöltött, s bosszút esküdve távozott.
- Frankenstein, avagy a modern Prométheusz (Mary Shelley)
|