{ #56 }
Reszkettem, elllt a szvversem, s ahogy fltekintettem, ott lttam a hold fnyben a dmont az ablak keretben. Rm nzett, ott, ahol ltem, s ahol a rm kiszabott feladat teljestsn dolgoztam, s ksrteties vigyorra rndult az ajka. Igen, kvetett az utamon. Erdkben bujklt, barlangokban rejtzkdtt, vagy a tgas, lakatlan fenyren keresett menedket. S most eljtt, hogy megnzze, mire mentem, s szmon krje gretem teljestst. Amint rnztem, arca vgtelen rosszindulatot s lnoksgot tkrztt. S n meggrtem, mg egy ilyet teremtek - gondoltam szinte flrlten, majd szenvedlytl reszketve darabokra szaggattam a jszgot, amelyen dolgoztam. A nyomorult vgignzte, mint puszttom el a teremtmnyt, akinek jvend ltezstl a boldogsga fggtt, rdgi ktsgbeesssel flvlttt, s bosszt eskdve tvozott.
- Frankenstein, avagy a modern Promtheusz (Mary Shelley)
|