Vihar

Ez tényleg olyan rossz?

 

Üdvözlet, emberek.

Az utolsó bejegyzés óta kicsit "otthonosabbá" tettem a gépem. Kezdem megszokni ezt az új masinát, Chaotica drága meg tovább pihen félretéve. Majd lesz vele valami. Ezen kívül valami változás? Nem sok, de azért pár dolog megfordult a fejemben az elmúlt időszakban.

Nemrég én és anyu közös erővel átválogattuk a ruhásszekrényeket és kidobáltunk / félretettünk dolgokat. Ilyenkor szokott az lenni, hogy kirakjuk azokat a ruhákat amik már rég nem voltak rajtunk vagy nem szoktuk amúgy sem hordani és csak foglalják a helyet. Ha ez megvan, akkor szólunk a családnak, hogy "turkáló"! Erre nővéreim felfigyelnek és eleget téve a hívásnak családostul megjelennek. Mint valami varázslat. A lényeg az, hogy a használható darabokat tovább adjuk. Szerintem ebben nincs semmi.

Na de most ezúttal történt olyan, hogy megmaradt elég sok darab. Nem vitték el, mert nem kellett nekik, nem a stílusuk, nem jó a méretük, stb. Megmaradtak. Viszont kidobni sajnáltam volna őket, így gondoltam ismerettségi körömben szólok egy-két embernek, hogy nézzék meg őket ha van kedvük. Elvégre tudom, hogy vannak akiknek talán jól jönne mert teszem azt olyan helyzetben vannak.

A meglepetés viszont akkor ért, mikor visszadobták, hogy kösz, de nem. Persze, mindenki döntse el maga, hogy mit szeretne csinálni, de ha valaki nekem folyton panaszkodik, hogy így nincs pénze semmire, úgy nincs pénze semmire, aztán kap egy ilyen lehetőséget, hát nem tudom. Nem márkás, meg csillogó báli ruhákról van szó, tény, de egyik sincs rossz állapotban, olyat nem adnék tovább, amit én magam nem fogadnék el. Sőt, valamelyik új és egyszer sem volt használva még. (Pl. apám kapott valakitől valamire pólókat, de az ajándékozó nem tudta, hogy apu soha nem hord pólót, csak inget. Így ott maradtak, mert sógoraimnak meg más a mérete.)

De tovább megyek, mert ez csak az egyik része a dolognak.

A helyi segítő szolgálat épületét felújították a városban, így a mi épületünkben voltak osztások a rászorulók számára. Csak pár alkalomról volt szó, aztán vissza is költöztek. Azért itt is észrevettem érdekes dolgokat. Olyan emberek álltak sorban, akik - nyilván - rászorulók valamilyen okból. Leginkább pénzügyi okokból. Azt nem akarom részletezni, hogy ezekből az emberekból ki próbált meg valaha is munkát keresni... Lényegtelen. Egy helyi hölgy ugyan így kipakolást tartott otthon, de nem csak ruhákból, más is volt ott. Háztartási dolgokra kell gondolni. De kiemelem megint, nem rossz állapotú dolgokról. Nem szemét volt. A hölgy behozta a dolgokat és letette őket, aztán lehetett vinni belőle annak, aki akart. A rászorulók? Kb messziről ránéztek, meg beletúrtak, aztán ott is hagytak mindent szétdobálva, mintha valami nem is tudom milyen ócskaságok lettek volna. Én pedig megdöbbentem. Valaki idejön, hogy jószándékkal adjon valamit, mert tudja, hogy vannak, akiknek még jól jöhet és sajnálná a jó állapotban lévő dolgokat kidobni, erre ezzel találkozik. Pont, mint ahogyan én voltam. Nem azért adjuk, mert szemét. Azért, mert jó és sajnálnánk ha odalenne. Ha szemét lenne lelkiismeret furdalás nélkül repülne a kukába. Azt meg ne mondja senki, hogy "biztosan szégyellték volna elfogadni." Pénzt kuncsorogni a városközpont kellős közepén nem szégyell, meg a kukában turkálni fényes nappal, akkor? De nem, inkább eljön az ingyenes osztásra (már két órával kezdés előtt!) aztán ott panaszkodik, meg kibeszéli a többiekkel, hogy milyen szar minden.

Ugyan ez a szituáció lezajlott, csak étel osztás keretein belül. Nem jöttek sokan, így megmaradtak olyan ételek, amikkel a szolgálat nem tudott mit csinálni, kidobni meg azért csak nem akarták. Átvitték egy másik épületbe, mert tudták, hogy ott is olyan emberek dolgoznak, akiknek talán jól jöhet. Értsd: a kukából esznek néha. (Szoktam látni, nem kitaláltam!) Erre mit csinálnak ezek az emberek is? Ránéztek a dobozra (még csak bele se néztek), pofákat vágtak és ott is hagyták. Nekik ez nem kell. Oké. Ezzel párhuzamosan meg: ilyen drága minden a boltban, olyan drága.

Mi bajuk van az embereknek?!

Sajnálom, de ilyenkor valahogy nem tudom sajnálni a "rászorulókat." Tudom, nem mindenki ilyen, de azért ez már tényleg érdekes. Aztán mikor én akarok adni valamit, mert gondolok rá és tényleg csak jót akarok neki, akkor kb hülyének vagyok nézve, hogy mit képzelek, hogy ő ezt majd elfogadja? Még én érezzem magam rosszul, mert felajánlottam neki valamit, gondoltam rá. Mondom megint, nem rossz, ócska dolgokról van szó. Nem is lenne pofám olyat adni még a saját családomon belül sem, nemhogy egy ismerősnek, barátnak esetleg egy idegennek.

A másik kategória akiket nem tudok sajnálni, azok az emberek akik, persze, szívesen elfogadnak mindent, aztán rá két napra hallod, hogy egyébként amit kapott, már rég eladta a kocsmában. Volt egy ilyen kollégám is. Kapott egy pár új cipőt főnökömtől, mert a meglévőnek már kb talpa sem volt, erre eladta a kocsmában és járt tovább a rosszban. Ennyit ér néha ha megpróbál segíteni az ember.

Persze ezzel nem azt mondom, hogy ne segítsünk senkinek. Sőt, próbáljuk meg ignorálni ezeket az eseteket és segítsünk ha látjuk, hogy kell. Csak... ezek úgy el tudják venni az ember kedvét. Ha nem hajlandó semmi segítséget elfogadni, sőt, még képeket vág rá, akkor ne panaszkodjon már, hogy milyen rossz neki, meg milyen rossz minden. Főleg ha még emellett azt is látod, hogy majd' rádől a ház, lerohad róla minden szakadt ruhája, de azért étterembe jár, műkörmöshöz, meg minden második héten új telefonja van. WTF. Az ilyenektől agyfaszt tudok kapni. De ha megemlíted neki, te vagy a bunkó.

Nem szólok inkább senkinek semmit. (De most komolyan, tényleg olyan rossz dolgot akartam tenni?)

 

- Yui

2019.10.26. 17:20, Yui Vissza a bloghoz
3 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2019.10.29. 17:44
imolka

Akárhogyan is, de én mindig azt kaptam vagy jótanácsként vagy éppen gúnyként - változó éppen kitől milyen szándékkal -, "addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér." És akármennyire nehéz is sokszor belátni, de ez egy igaz mondás. Ha nincs pénzem, akkor nem egyből a felsőkategóriás termékek közül kezdek el magamnak válogatni dolgokat vagy olyan szolgáltatások után sóvárgok, amiket nem engedhetek meg magamnak. És itt nem arról van szó, hogy sajnálom tőle, mert egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen csak abszolút ellenszenvet ébreszt bennem az, amikor valaki (velem egykorú ember) mindenre meg mindenkire mutogat, hogy az ő hibájából tart ott, ahol. Közben meg tök nyilvánvaló, hogy ő maga se tudja mit jelent az, hogy nélkülözés, mert ha tudná, akkor nem felsőkategóriás termékeket vásárolna magának, hogy aztán egy péksütire való aprója ne maradjon a hónap végére. :D

Idézet
2019.10.29. 17:23
Yui

 

Hát ez az. Én megértem, hogy mindenki mutogatni akarja mennyire menő, meg mennyire "jól megy neki", de ha egyszer ezt nem tudja az ember összehozni... (Hiába, magamutogató világban élünk) Persze, lehet próbálkozni, soha nem mondtam, hogy ne, csak akkor meg ezzel párhuzamban ne sírjon a szája a szar miatt amit magának csinált.
 
Hogy őszinte legyek, erről az egészről lehetne napokig bejegyzéseket / cikkeket írni. Úgy értem, a probléma nem ott kezdődik (szerintem), hogy "úgy akarok élni / úgy élek ahogy, de finanszírozni nem tudom." Nem csak ezeknek az embereknek a fejében van a probléma, hanem azokéban is, akik elítélik a másikat ha nem ezt teszik. Vagy... hogyan fogalmazzak. Remélem érthető.
Idézet
2019.10.29. 07:42
imolka

Én egyszer apámmal mentem vásárolni és az üzletlánc előtt volt egy hajléktalan 40 körüli kéregető férfi. De hogy baszki azon a tagon márkásabb méregdrága cipő virított (Camel Active bakancs egy rászorulón na hagyjuk már) mint a mérnök apám lábán azon egy kicsit mindketten kiakadtunk.

Nekem is volt egyébként hasonló tapasztalatom egy ismerősömmel, aki folyton csak panaszkodott mennyire rossz neki és eleinte még sajnáltam is. Munkahely, család, anyagiak, főként az anyagiakra. Egy idő után azt vettem észre, hogy megy a panaszkodás, de közben meg olyan igényei vannak, amiket mondjuk én, akinek nincsenek efféle gondjai se engednék meg magamnak. Persze lehet, hogy nekem nincs rá igényem vagy felesleges pénzkidobásnak érzem szemben vele, de állítom ha abban a szituációban lennék, mint akkor az ismerősöm, nekem végképp eszembe se jutnának ezek a dolgok. Értem itt a márkás ruhákat, ikeás holmikat, új körömlakkokat (nem is értem, hogy akinek állítólag olyan szintű gondjai vannak, mint hogy nincs élelemre pénze, annak miért van a prioritási listán egyáltalán rajta a körömlakk), külföldi előadók koncertjei (és ezt se), stb. És bármennyire próbálok ezzel toleráns lenni vagy azonosulni, de egyszerűen nem megy.

Szóval maradjunk annyiban, hogy sokan vannak, akikkel csúnyán elbánt az élet és tényleg önhibájukon kívül vannak az utcán vagy élnek nehéz körülmények közt, de egyeseknél meg úgy érzem, hogy baromi nagy gondok vannak fejben eldöntve és talán nem ok nélkül tartanak ott, ahol vannak. Értve ide azokat is, akik panaszkodnak, de dolgozni nem akarnak vagy azokat, akiknek megkéne húzniuk a nadrágszíjat, közben meg azt se tudják miről kellene lemondaniuk, ha már ennyire szar van a palacsintában.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 

"Eljött értünk a végzet, s keze nyomán milliók hulltak élettelenül a porba. Félelem bûze áradt szét." - SZEREPJÁTÉK    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    KÖLTÖZÉS - www.kitfitbefit.hu- Fitness - Életmód - Cikkek- www.kitfitbefit.hu - www.kitfitbefit.hu - www. kitfitbefit.hu    *****    Ismerd meg és nézd meg a norvég SKAM címû sorozatot és 7 további remake sorozatát! Naponta friss hírek! SKAM - SKAM    *****    Suzanne Collins - Énekesmadarak és kígyók balladája Gyere nézz be! #ÉhezõkViadala #Read&Speak Blog #GyereNézzBe    *****    Mistfall egy csodálatos hely amely elvarázsol játék közben!    *****    Mistfall egy gyönyörû hely amely elvarázsol játék közben!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek bele kell néznie. Rendeld meg a képleted én segítek értelmezni amit látsz!    *****    Hamarosan megjelenik a Csókfülke címû film második része. Premier: 2020 július 24. Ne maradj le semmilyen információról!    *****    Silhouette in the Darkness - Reménykedni valamiben, majd elveszíteni: az jobban fáj, mintha semmit sem reméltél volna.    *****    Enigma Disease ⊱ Egy háborút már önmagában vívni is nehéz; s megmenteni mindenkit? Tudd: nem lehet...    *****    Horoszkóp megrendelések, asztrológiai és ezoterikus olvasmányok, szoftverek, letöltések. Szeretettel várlak az oldalon!!    *****    Részletes személyiség és sors analízis,3 év elõrejelzéssel + ajándék névmisztikai elemzés júliusban. Rendeld meg most!!!    *****    Szeretnél egy nagyon részletes születési horoszkópot, 3 év elõrejelzéssel, vagy egy párkapcsolati elemzést? Rendeld meg!    *****    Hozd létre a saját Istenedet és légy az Univerzum Ura! Várunk!    *****    IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | IG: @dalszovegforditasok | DALSZÖVEGFORDÍTÁSOK | @dalszovegforditasok    *****    Angolturi Lerakat - Angol használtruha kereskedés. Gyerek és felnõtt ruhák már 350.-Ft/kg-tól Gyors kiszállítás    *****    Egy horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek bele kell néznie, én segítek értelmezni amit látsz, de a döntés a tiéd!    *****    Születési horoszkóp, elõrejelzés, gyermektervezés,párkapcsolati elemzés,biotérkép készítés diplomás asztrológustól.Itt!