Megérkeztem.

Ide is. Amúgy mindenhonnan el vagyok kicsit tűnve. Van ilyen, kell is ilyen, nem? De.

Mondjuk sok oka nincs, max annyi, hogy kifutok az időből és hamar vége lesz a napnak. Vagy én dőlök ki előbb és úgy jó érzés bedőlni az ágyba este kikészülten.

Elkészültünk a festéssel. A szobám után megtörtént a konyha, majd a fürdő kifestése. Azok egyszerűen csak fehérek lettek, azok is voltak. Mondjuk nem sok változás látszik, de anyu erőlködött, hogy márpedig azt is kell. Annyiból jobb a helyzet, hogy legalább egyszer ki volt pakolva minden és ki volt alaposan takarítva. Nem arról van szó, hogy amúgy nem szoktunk takarítani, de pl a szekrény háta mögött azért nem minden nap van kisúrolva. A szobácskám [kövirózsa] színt kapott és nagyon boldogságos vagyok vele. Olyan világos lett. Örülök, így teljesen másképpen mutat a szoba, több a fény. Kellett ez már nekem. A szekrények meg egyéb nehéz bútorok tolgatását, mozgatását én meg anyu végeztük. Akárhányszor ilyen pakolás van, egyenesen halálfélelmem lesz. Anyu mindig engem szúr ki ilyen hülyeségekre, de ezzel még nem is lenne probléma. Sokkal inkább az zavar, mikor cipekedünk aztán szólok neki, hogy nehéz, nem tudom tartani, vagy csúszik a kezem, nem találok normális fogást, erre ő: bírod még, nem rakjuk le... És akkor ezt eljátsza veled miközben a bútort viszitek fel az emeletre és te mész alul. Nem egyszer volt már ilyen és tiszta fóbiám van már. A másik a létra teteje. Oda is az esetek többségében nekem kell felmenni, hogy kifessem a sarkokat ahová nem ért be a hengerrel. Utálom a létrát, főleg ha kapaszkodni se tudok sehova mikor fent vagyok. Bár akkor is kiver az ideg mikor anyám szórakozik ott a legtetején. De a lényeg, hogy végre vegeztünk vele.

A napokban bebizonyosodott, hogy nekem meg fiatalabb unokahúgomnak nem szabad se OBIba, se JYSKbe menni. Mint a hülyék, beszabadulunk és legszívesebb felvásárolnánk mindent. De a Libri is dettó ugyan ez. Hirtelen felindulásból vettem is végre magamnak egy irodai széket. Ha már akciós volt. Amúgy is már kikopott a seggem a másikon, szerencse, hogy még nem esett össze az a szék. Össze is raktam magamnak, mert én olyan ügyeske vagyok és... meg vagyok elégedve magammal. xD Végre nem esek le majdnem a székről. Más lányok ruhákat vesznek, meg cipőket, smiket, stb, én meg... berendezést, könyvet meg írószert. Van ez így.

Csodával határos módon eljutottam addig, hogy animét nézzek. Először is lepörgettem a Sailor Moon első évadát. (A régit!) Igen, Sailor Moon. Azért néztem meg, mert először is, egyszer már x éve elkezdtem és nem fejeztem be. Szóval elkezdtem megint, hogy tudjam is, hogy hogyan végződik. A másik dolog pedig az, hogy... ez egy igazi klasszikus. Én, aki szereti a retro dolgokat, meg a régi animéket, nem hagyhattam ki. Tudni akartam mi ez, része akartam lenni ennek az élménynek. Hát sikerült. Nem hazudok, élveztem. Miért? Mert lehet, hogy sok helyen eléggé WTF volt, de szórakoztatott. Ez a lényeg. Sok olyan dolog volt benne, amire érdekesen néztem, vagy éppen logikátlannak tűnt (anime logika), de a sorozat ettől függetlenül mindig elérte, hogy szórakoztasson, lekössön. Jók voltak a karakterek, a történet sem volt rossz, a beszólások betaláltak sokszor nem is kicsit. Van benne valami különös, amit csak akkor érez az ember ha végignézi. A cukormázas felszín alatt ott van a történet melankólikus oldala is ami számomra komolyabbá tette és kiemelte ezt a sorozatot. Magamon is meglepődtem, mert nem vagyok egy romantika párti, de Usagi / Serenity és Mamoru / Endymion szerelme valahogy... tudjátok. Sikerült a sorozatnak átadni úgy, hogy még egy olyan romantika ellenes, mint én is átérezze. Összeségében, egy jó élmény volt. Még... az utánozhatatlan magyar szinkronnal is. A Moonlight Densetsu pedig beleégett az elmémbe. Epic. Tervezem majd tovább is nézni, ha... egyszer eljutok odáig.

A másik anime, amit rekord idő alatt sikerült megnéznem, az a Dororo volt. Imádtam az elejétől a végéig. Egy Tezuka manga idei anime adaptációjáról van szó (van egy régebbi is). Időközben a mangát is megtaláltam és elolvastam. Nem volt rossz, volt, hogy a két adaptáció teljesen másféle fényben tüntette fel a karaktereket, a történetet. Izgalmas és érdekes a téma, az egész. Ajánlani tudom. Nem hiába, Tezuka értett ahhoz, amit csinált, nézzetek rá ha van időtök.

Mint azt az előző bejegyzésben is emlegettem, olvastam. A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt (Jonas Jonasson). Sikerült befejezni a könyvet és meglepődni is sikerült a végén. Nem erre számítottam, de kijelenthetem, hogy szerintem jobb volt, mint a film. Ami persze nem meglepő, mert általában így szokott lenni. Ettől függetlnül hálás vagyok a filmnek, mert megismertette velem ezt a történetet. Már eleve a főszereplő fel tudja kelteni az ember figyelmét, egy 100 éves ember? Ebből nem lehet jó könyvet írni... Vagy mégis? Jonas Jonasson bebizonyította, hogy mégis. A 100 éves Allan már magában egy érdekes ember, erre pedig még rájött a többi ugyan annyira érdekes karakter, plusz egy izgalmas történet. A szórakozás garantált. Olvastam néhány helyen, hogy Jonas Jonassont Rejtő Jenőhöz hasonlítják. Igazából ez is nagy szerepet játszott abban, hogy megvettem a könyvet, mert nagyon szeretem Rejtő írói stílusát. Viszont miután elolvastam, azt kell mondjam, hogy Jonas Jonasson stílusa is szórakoztató, de Rejtő írásai valahogy jobban elérik a kívánt hatást. Azt azért túlzás állítani véleményem szerint, hogy Rejtő szintjén lenne. A humoruk hasonló, de ennyit tudok mondani. Rejtő írásai jobban betalálnak és kifinomultabban használja ezt a humoros stíust, amit mindketten képviselnek, ki-ki milyen szinten. Tetszett, hogy a könyv cselekménye két szálon futott. Egyrészt megkaptuk Allan múltját, másrészről pedig a jelenben történő dolgokat. A legvégén pedig találkozott a jelen és a múlt. Itt Jonasson ötletesen beszúrta a könyv végére a legelső fejezetet, majd megkaptuk az utolsó, lezáró fejezetet, ami megjegyzem, meglepetésekkel zárult. Szóval tetszett a felépítés is, érdekességet vitt bele a jelen és a múlt váltakozása. Főleg, hogy Allan jellemét, karakterét inkább a múltbéli fejezetekből ismerhettük meg jobban. A történetnek van második része is, vagy legalábbis könyvben már van, A 101 éves ember, aki azon gondolkodott, hogy túl sokat gondolkodik. Mondtam már, hogy imádom ezeket a címeket? De most tényleg, felkeltik az olvasó figyelmét. Majd meglátjuk ez hogyan fog tetszeni. Bár kétségem sincs afelől, hogy Jonasson tovább képes fokozni az őrületet.

Egyébként a háttérben már nekikezdtem x bejegyzésnek, csak egyiket sem sikerült befejezni. Elfogyott az ihlet, a betű, a gondolat, a nemtom. Pedig szeretnék témázni már végre, csak valahogy sosem tudok a végére jutni a dolgoknak. Mondjuk a dologhoz tartozik az is, hogy eléggé sokmindent csinálok. Próbálom összeszedni magam, hiányzik, hogy km-es véleményeket írhassak. Valahogy csak úgy bennem van. Ide csak megszokásból írok. Azért, mert ha nem írok sokáig, akkor hiányozni kezd. Még akkor is, ha nincs különösebben semmi témám.

Időközben rajzolás is történt. Kicsit jobban elkezdtem rágyúrni a természeti dolgokra. Ezeket meg is mutatom most. Hát, eddig jutottam. Mindenesetre jobban megy, mint régebben. Legalábbis ezt érzem. Most már ha nekiállok valamit rajzolni, akkor nem csak random húzogatom a vonalakat, hogy így talán jó lesz, hanem van már valamiféle kép a fejemben arról mit akarok és tudom is, hogy melyik vonalat hogyan kell húzni, hogy az úgy is nézzen ki. Vagy legalábbis az esetek többségében. Gyorsabbak lettek a mozdulataim is amik ugyan nem javítanak a minőségen, de... ez is valami. Továbbra is kísérletezgetek, firkálgatok, gyakorolgatok, megpróbálok új dolgokat tanulni. Csak lassan megy ez is.

1) - 4) Természet rajzolási képességeim jelenlegi állása. (Nem, nem tudok egyenes vonalat húzni...) Az az egymagában álló fa eléggé nyomi lett, jobban mondva a törzse. Miért van az, hogy teljesen nyilvánvaló hibákat csak akkor lát meg az ember, miután már kihúzta a rajzot?

5) Oldal profil gyakorlása

6) - 7) Eredeti vs. pixel verzió. Mondjuk mindegyik egy anatómiai szégyen, de gyakorlásnak nem volt rossz. (Direkt nincs vége annak a pálcának. Akart vége lenni, de végül nem lett vége.) Az idióta beállítások szakértője vagyok, mondtam már?

Kipakoltam a régi rajzos mappáimat is! Miután sikerült túllépnem azon, hogy majdnem sírva fakadjak a látványra, összeszedtem magam én kirakosgattam azokat a darabokat amik a totális vizuális katasztrófa címszó alá estek. Azaz egy hatamas kupacot. Aztán, hogy ezek a borzalmak némi hasznára is váljanak a világnak, megfogtam őket és beledobáltam a papíros szelektíves zsákba. Szóval ha egyszer majd újrahasznosított papírból készült kéztörlőt, papírzacskót vagy WC papírt vásároltok, akkor jusson eszetekbe, hogy a rajzaim is benne vannak.

Ha már rajzolás. Néha elgondolkodok azon, hogy a rajzosok, akiket régen ismertem mit csinálhatnak most. Rajzolnak-e még egyáltalán. Olyanokra gondolok akik csak úgy hirtelen eltűntek. Egyik nap bezárták az oldalt és azóta nem hallunk felőlük, vagy az egyik ismerősöm akinek hiába írtam, nem válaszolt azóta se az üzeneteimre. Pedig úgy szerettem régen nézni ahogyan rajzol és olyan jól is ment neki! Szomorú lenne ha ezek a tehetséges emberek befejeznék az alkotást. Igaz tudom, a világ jelenlegi helyzete nem arra van tervezve, hogy az ember azt csináljon amit akarjon. Legalábbis többnyire.

A játékom tekintetében is csiga tempóban, de haladok. Leírtam a történet vázlatát. Az elejétől a végéig. Nem fejtettem ki minden pontot, de megvannak a fő vonalak. Még egyszer mondom, az elejétől a végéig. Ez nálam nagy szó. Egy történet, amit le tudtam vázlatoni végig és értelme is van. Whoa. Ilyen még nem történt. Örülök magamnak és reménykedek benne, hogy nem bukkannak fel újabb logikai hibák. Ha már a meglévőket sikerült elsimítani végre. Most áttérhetek a részletek kidolgozására. Ez még egy nagy kihívás lesz. De ha eddig eljutottam, akkor csak nem fog kifogni rajtam. Remélem. A script írás amúgy kicsit megfeneklett, mert utolértem magam, azaz elértem azt a pontot, ahonnan már nincs meg konkrétan merre tovább. Ezért álltam le és vázlatoltam le az egészet, vittem tovább a cselekményt. Nem könnyű, emberek.

Ennyi mindent tudtam most írni. Illetve tudnék még többet is, de akkor már túlontúl hosszú lenne ez a már amúgy is hosszú bejegyzés. Érjük be mára ennyivel.

- Yui