{ #51 }
- Nzzk, nzzk - mondta a grf, mindkt fiatalember kezt megragadva -, nzzk ht, mert lelkemre mondom, rdekes ltvny. Ez az ember mr belenyugodott a sorsba, a vrpad fel haladt, gyvn ugyan, de ellenlls s panaszkods nlkl halt volna meg. Tudjk, mi adott neki ert? Tudjk, mi vigasztalta meg? Tudjk, mirt brta volna elviselni a kivgzs gondolatt? Mert ms is osztozott volna a sorsban, Mert ms is meghalt volna vele egytt. Mert msvalaki meghalt volna eltte! Vigyenek kt krt a vghdra, kt birkt a mszrszkre, rtessk meg egyikkkel, hogy a msik nem hal meg, a birka bgetni fog rmben, az kr bgni fog a boldogsgtl. De az ember, az az ember, akit Isten sajt kpmsra alkotott, az az ember, akinek Isten a legfbb, a legels s egyetlen trvnyl adta a felebarti szeretetet, az az ember, akinek Isten szavakat adott, hogy kifejezhesse gondolatait, ha megtudja, hogy trsa megmeneklt, mit mond az els szavval? Istent kromolja. dv az embernek, a termszet e remeknek, a teremts kirlynak!
s a grf nevetsben trt ki, de olyan flelmes nevetsben, amely arrl tanskodott, hogy borzaszt sokat kellett szenvednie, mg eljutott addig, hogy gy nevessen.
- Monte Cristo grfja (Alexandre Dumas)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Sg
Frissts