Eléggé érdekes lesz ez a bejegyzés, mert még én sem tudom, hogy mit akarok vele vagy mit akarok egyáltalán főtémáként fejtegetni. De tulajdonképpen ez egy blog és azt írok ide, amit akarok. Akkor is, ha nincs értelme. Azért remélem ennek lesz valamennyi.

Az indította el bennem ezt az egész gondolat lavinát, hogy egyik ismerősöm a munkahelyemen szerelmes lett. Ez pedig azzal jár, hogy napi beszédtéma a pasija. Aki ismer, az tudja rólam, hogy az ilyesmi dolgok nem igazán a szívügyem, annak ellenére, hogy lány vagyok. Egyszerűen szétmegy az agyam, mikor naphosszat mást se lehet hallani, csak hogy a pasija mit mondott, mit evett reggelire, mit ivott hozzá, milyen pólót vett fel, mikor kelt fel, mit írt ki facebookra, hányan likeolták a közös képeiket... Én ettől szabályosan agyfaszt tudok kapni. Nem azért, örülök a boldogságuknak, de ettől még nem szeretném minden nap a párja napi rutinját végighallgatni. Az ő szerelme, nem az enyém. Ő nyilván élvezi, hogy beszélhet róla, mert mindenki szeret olyasmiről beszélni ami érdekli, amit imád. De ez az érzés a részemről nem kölcsönös. Számomra az illető ugyan olyan, mint a többi másik x milliárd ember a Földön, így nyilván nem is fogom úgy élvezni a meséjét, mint ő. Tudom, bunkóság valamilyen szinten ezt így kijelenteni, de ami igaz, az igaz, kár rejtegetni. Én ezt soha nem is tagadtam. Aki ismer, az tudja. Meghallgatom, mert toleráns vagyok, és mondom, örülök neki, hogy boldog, de egy idő után már sok. Nem kellene ezzel átlépni egy vonalat. Az emberek párkapcsolata egyébként is csak rájuk tartozik. Minek kell mindenkinek hallgatnia ha akarja, ha nem? Minek kell vele kiplakátolni facebookot? De lehet, hogy csak az én felfogásom más, mint a többieké. De hogy őszinte legyek, nem csak a szerelem esetében érzem így. Legyen az barát, szülő, szomszéd néni, szátrok, nekem teljesen mindegy. Miért kell naphosszat másról se beszélni, csak arról az egy emberről?! Ha én csinálnám ezt-- nem, én tudatosan nem csinálom ezt. Mert tudom mennyire frusztráló hallgatni, ezért én nem csinálom ezt. Pedig megtehettem volna, nem is egyszer!

Arról nem is beszélve, hogy ha te meg mered említeni a másiknak, (még ha szépen is), hogy légyszi beszéljünk már másról is, akkor persze te vagy a rossz, aki "nem örül a boldogságának." Ez egy halatmas nagy elcseszett duma. De legalább mindig hozzávágható a másikhoz ha valami nem tetszik. Pedig a másik fél csak megpróbált kitérni arra, hogy szeretne veled más témákban is beszélgetni. Ez nyilván bűn. Topicot váltani. De mivel a szerelmesnek jelenleg a szerelme az élete, csak róla tud beszélni, csak róla szeret beszélni, csak róla akar beszélni, így kellemetlenül érinti, hogy a másik szeretne kitérni további témákra is. A pasid másnak nem érdekfeszítő téma amit tudna hallgatni egész nap. Szörnyű.

Másik varia: "csak féltékeny vagy!" Hát hogyne. Minden egyes ember, aki már egy hónapja hallgatja a pasid napi rutinját és valahogy már nem kíváncsiak rá, vagy úgy az egészre, azok féltékenyek. Főleg ha ki is mondják, hogy nem igazán érdeklődnek. Ez is egy baromi nagy elcseszett duma. Nem tudom mi van az emberekkel, örökké azt hiszik, hogy mindenki féltékeny rájuk... Ez egyébként akkora egoizmusra vall szerintem. Le kellene szállni a Földre. Sok embernek jobb dolga is akad, mint téged figyelni. Például pont nekem. Tudom, hogy vannak pletykás emberek, de azoknak meg olyan mindegy kit beszélnek ki, mert mindenkit kibeszélnek. Innentől meg miért hiszik azt az emberek, hogy folyton ők a téma? Ennyire ne szálljunk el magunktól, nem egy ember a világ közepe. Attól, hogy valami nekem nem tetszik, nem következik belőle automatikusan az, hogy féltékeny vagyok. Ez csak a beképzelt emberek mondókája. "Azért ilyen, mert biztosan féltékeny, milyen jól megvagyunk a pasimmal / csajommal / haverommal / akárkivel." Vagy mert már kurvára elege van abból, hogy be nem áll a szád róla. Lássuk már a különbséget.

Ha az ember nagyon boldog, akkor hajlamos arra, hogy kevésbé figyel a környezetében lévőkre. Teszem azt jelen esetben csak a szerelme érdekli, a többiek meg annyira nem, kikerültek a látószögből, mert neki most egy ember a világ közepe, akivel most minden tökéletes és mindegy, hogy a többiek hol vannak, vagy vannak-e egyáltalán. Ez mind szép és jó, hogy boldog, de ettől most tényleg mindenki mást háttérbe kellene szorítani? Aztán ha a szerelmes ember kicsit lenyugszik és elpárolog valamennyire a rózsaszín köd, keresheti az embereket akik ott voltak mellette, a probléma csak annyi, hogy közben a háttérbe szorított mindenki más tett két lépés távolságot. Aztán vagy visszalépnek, vagy nem.

De ezzel az egésszel nem azt akarom mondani, hogy ne beszéljünk a boldogságunkról, meg ne merüljünk bele, csak azt, hogy ne feledkezzünk már meg arról, hogy vannak körülöttünk mások is. Nyilván mindenkinek a saját boldogsága a legfontosabb, de ettől most ne dobjunk már el mindenkit akinek más a véleménye vagy éppen nem érdeklődik annyira amennyire azt a másik várná. Ez a "nem érdeklődik" is százezer okból származtatható. Egy az, amit leírtam, hogy szerencsétlen ember annyiszor hallotta már, hogy már unalmas a műsor. De van mondjuk olyan oldala is a dolognak, hogy rosszul érinti vagy kellemetlenül érzi magát a téma miatt. De boldog embernek ez nem tűnik fel és csak nyomja, nyomja tovább. Maradjunk a szerelem témánál. Szerelmes ember áradozva meséli minden nap, hogy milyen jól megvannak, meg mi van a pasijával. Beszélgető partnert meg annyira nem köti le, mert neki évek óta nem jön össze egy párkapcsolat sem, pedig nagyon szeretne. Nyilván rosszul esik neki a helyzet, attól függetlenül, hogy örül a barátja boldogságának. De ez az, amit az emberek nem tudnak felfogni. Ilyen helyzetben nem azért nincs kedve az illetőnek erről beszélni, mert féltékeny lenne, vagy mert nem örül a másik boldogságának. Egyszerűen csak rossz érzéseket kelt benne, hogy ő nem lehet boldog. Mert hiába próbálkozott, mert hiába tett meg mindent, nem sikerült soha. Ezt úgy hívják... szomorúság. Nem összekeverendő a féltékenységgel, beképzelt emberek. Megpróbálom levetíteni ezt egy másik példára. Leülsz egy hajléktalan mellé és elkezded neki mesélni, hogy milyen remek luxus utazáson vettél részt a milliomos ismerőseidel, aztán kiakadsz, hogy miért nem tud veled örülni. Na, ez kb így néz ki. Csak érzelmi szinten. Ez is tud fájni, főleg ha a másik nem tudja észrevenni magát és végén téged szúr le, hogy milyen rossz barát / akármi vagy, mert nem örülsz vele. Bazz. Arról én nem tehetek, hogy te nem vagy képes észrevenni magad meg azt, ha megbántasz valakit. Az meg, hogy ezek után te vagy kiakadva, csak ad rólad egy bizonyos képet.

Nyilván az ember tolerálja egy ideig ezt a viselkedési formát a barátja / akárkije részéről, mert mégis csak jó viszont ápolnak és tényleg örül a boldogságának, de észre kellene venni ha ez az egész már kezd átlépni egy határt. Ha pedig ez megtörtént, akkor talán nem ártana kicsit visszavenni a lendületből. Tudom, ezek mind most bunkó módon hangzanak, főleg azoknak akik ebben a rózsaszín köd állapotban lebegnek, de ezek az én őszinte gondolataim, az én őszinte véleményem. Nem kritizálok senkit, max azokat, akikkel tényleg elszaladt a ló nagyon messzire és nem képesek észrevenni magukat többé. Aztán még a végén ők lesznek azok, akik ki vannak akadva, hogy mindenki más lelépett mellőlük. De ha jobban megnézzük a problémát, nem is azért lépnek az emberek inkább, mert áradozást kell hallgatni egész nap, sokkal inkább azért, mert így meglazul a kapcsolat a szerelmes ember és a hallgató között. A szerelmes embernek csak a párja létezik, a másik meg mehet a háttérbe, te most nem kellesz egyelőre, maradj mellettem, de most nem kellesz. Vagy csak minimálisan. Valljuk be, az embernek azért nincs kedve a kispadon várakozni mikor jöhet majd el az ő ideje, mikor talán másról is tudnak beszélni vagy másról is szól majd az élet. Bár sok olyan történetet hallottam, hogy a csajnak barátja lett, párja és akkor onnantól befejeződött a barátnős korszak, ketten maradtak, mert nekik elég a másik, nem kell barát. Ez is egy felfogás, mindenki ahogy érzi. De ha valaki párkapcsolat mellett is szeretne barátokat, akkor talán nem az a legjobb módszer, hogy reggeltől estig a pasijáról áradozik nekik. Aztán... van, aki szereti hallgatni, tudom.

Most jó nagy káoszt csináltam ide, de remélem érthető, hogy mit akartam mondani ezzel az egésszel. Nincs baj azzal, ha valaki szerelmes, ha valaki odavan egy másik emberért, de próbáljunk kicsit odafigyelni másokra is. Főleg ha ezek a mások olyan személyek akik közel állnak hozzánk és szeretjük őket. Lehet mondani azt, hogy a szerelmes embernek nincs ideje meg helye az életében arra, hogy másokkal is ugyan úgy foglalkozzon, de akkor meg ne legyen megsértődve ha megváltozik egy-két kapcsolata. Nyilván nem juthat mindenre meg mindenkire időnk az életben, viszont ha van módunkban változtatni a helyzeten és jó irányba, akkor csak rajtunk múlik, hogy kihasználjuk-e ezt az alkalmat vagy sem. Ha nem foglalkozunk a másikkal, akkor ne várjuk el, hogy ő majd fog velünk.

Ámen.

- Yui, aki bunkó volt, de ő már csak ilyen