{ #48 }
A gépies, ismétlődő hang végre elhalt és minden csendessé vált. Csak a kabócák sírása maradt, nyugtalanítóan hangosan. És mégis... ...Úgy éreztem, mintha még mindig hallanám a hangját. ...De ez nem lehetett. Ő többé már nem beszél. Az egyetlen aki sír, én vagyok. Ő soha sem sírt. Még akkor is, mikor újra és újra ugyan azokat a szavakat ismételte, nem mutatott semmiféle érzelmet, mert nem volt mit mutatnia. Ha neki nincsenek könnyei amiket értem hullatna, akkor... nekem sem kellene miatta.
- Higurashi no naku koro ni - Onikakushi-hen (Visual Novel)
|