Üdvözletem, csillagvirágok.

Kezdjük ott, hogy nem történik semmi, mégis történik valami. Eléggé érdekes ezt így kifejezni, de megpróbálom kibontani kicsit, hogy ti is értsetek belőle valamit. Napról napra úgy érzem nem történik semmi, leginkább csak a hétköznapi teendők, a hétköznapi dolgok ismétlődnek. Vagy éppen picit haladok ezzel-azzal, de mégis úgy érzem nem történik sok előrelépés az életemben, sőt, mondhatni semmi. De nem hibáztathatok érte senkit, csak magam. Mondjuk nem mintha hibáztatni akarnék bárkit is. Ha mindig csak ugyan azt csinálod, akkor ne várd, hogy majd más lesz az eredmény. Mondta egyszer nagyon bölcsen Einstein. És milyen igaza van. Lépni kellene, menni kellene tovább, de sokszor ehhez sincs kedvem. Ülök és várom a csodát, ami nem fog eljönni csak akkor ha felállok és elindulok. Ennek ellenére, csak ülök és azon gondolkodom, hogy el kellene indulni. De nem mozdulok. Vagy valami ilyesmi. Néha komolyan elgondolkodok rajta, hogy így mi lesz és be kell valljam, valahol megrémít ez a gondolat. Szóval inkább nem gondolkodom. De ez se megoldás. A probléma létezik attól függetlenül, hogy nem gondolok rá. De mindennek eljön majd a maga ideje. Ennek is.

Megint elmentem az angol guberásba könyvet nézni, de össze voltak már csomagolva visszavitelre. Mondjuk amúgy is csak az eddig meglévő könyvek voltak amik nem keltek el, szóval nem számítottam semmi új felfedezésre. A néni azért kibontotta nekem a csomagot, hogy nézelődjek ha akarok. Nézelődtem is. Még angol-kínai szótárat is találtam. Aztán végül találtam valamit, amit el is vittem, ez pedig az Alice Csodaországban volt Lewis Carroll-tól. Meglepett, de gyorsan meg is vettem. Eddig csak gépen volt meg, most már fizikai alakban is létezik nálam, méghozzá angol nyelven, yay. És még képek is vannak benne. Dupla yay. Ami a másik könyvet illeti, amit most olvasok... Ugye a Prince of Thorns (Mark Lawrence)... Erről itt most nem fogok írni. Egyrészt azért, mert van még belőle hátra valamennyi, másrészről meg annyira nem tetszik és annyira sok dolog van, amit meg tudok kérdőjelezni benne, hogy ennek nem elég pár sor. Ha írok is róla, akkor az külön bejegyzés lesz talán majd egyszer. De komolyan... minél többet olvasom, annál kiakasztóbb az egész.

Barangoltam megint kicsit GP világában és... Egyébként elképesztő, hogy még mindig vannak olyanok, akik napi meg heti frissítéshez kötik a cseréket. Lehet fel kellene ébredni, aztán észrevenni, hogy vannak olyan emberek, akik nem a neten élik az egész életük. Ismerek nagyon jó oldalakat, akik mégse frissítenek naponta vagy hetente sem, de a tartalom ami az oldalon van igényes és hasznos. Élnek azok az oldalak is, még akkor is, ha nincs minden nap friss. Hmmmm. Milyen érdekes, nem igaz? A minőségnek kéne az előtérben lennie, nem a mennyiségnek. Persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy milyen jók a 3 hónapig álló honlapok, mert nyilván nem. De azért eléggé abszurd ez a "napi egy friss" elvárás. De mindenki ahogy érzi. Nem szóltam bele, ez csak egy kis vélemény volt tőlem, a net egy pici sarkából. Itt se vagyok.

Történtek rajzolgatások is. Illetve folyamatban vannak, csak a minőség nagyon ingadozó. Lehet, hogy nem látszik, de úgy érzem tanultam egy-két dolgot, vagy legalábbis jobban megértettem. Azt, hogy ez hogyan jelenik meg a papíron, az egy másik történet. Gyakorolni kell a tanultakat, majd aztán szépen lassan ezek a dolgok beépülnek a rutinba és kialakul a saját verzióm is róluk. Aztán boldogság lesz. De nem aggódok, semmi sem történik villámcsapás gyorsasággal. Meg hát még mindig nem tudom mihez akarok kezdeni ezzel, szóval... meh. De nézzük sorba miket merek bemutatni a sok katasztrófa közül.

1-2) Még egy saját karakter, ő már konkrétan bele is van építve egy ötletbe. Fegyvere egy... napernyő. Mert kreatív vagyok és szeretem az abszurd dolgokat.
3) Ash megint. Gyakoroltam vele a felfelé nézést / fentről való ábrázolást. Hát, eddig jutottam.
4) Random póz, megint csak gyakorlásképp. Habár volt egy jelenet a fejemben, a további részeit nem dolgoztam ki. Már nem tudom miért nem.
5) Megint pixel vizekre eveztem és megszületett ez a kis szellem kisasszony (vagy mi). Az arca ötletem sincs hogyan lett ilyen, valami különös erő vezette a kezem mikor ezt megrajzoltam, úgy érzem. xD Igazából ez a rajz 3. vagy 4. verziója. Az előző verziókhoz képest egy kitüntetésre váró mestermű. A szoknyája mellesleg borzalmas. Azt majd tervezem egyszer újrarajzolni. Egyébként meg anatómia fail... (Bár mindegyiknél.)
6-7-8) Figure drawing pillanatok. Ezt csak azért, hogy lássátok, rajta vagyok az ügyön. Azt nem mondom, hogy jók... xD

Észrevettem magamon valamit. Én olyan 4-5 óra körül szoktam kelni reggelente. Lehet, hogy néha baromi nehéz felkelni, mert este viszont olyan 11 fele / után találok az ágyhoz, de valamiért a nehéz kezdés ellenére olyan könnyedén neki tudok állni szinte bárminek... Rajz, játék, akármi. Szinte jobban megy így félholtan, mint délután, estefelé. Jó, addigra már fáradt is vagyok, de reggel meg olyan, mint akit leütöttek. Ahhoz képest gyorsan összeszedem magam. Érdekes. A legrosszabb ebben az egészben az, hogy mire tényleg belejönnék és belemerülnék teljesen abba, amit csinálok, már menni kell dolgozni. Hétvégén meg az alvásra szánom a reggeli időmet, mert hétközben nem alszok sokat, szóval nem fogok hétvégén korán kelni és így... jahm, nem hiszem, hogy ez az alvási stílus ami nekem van annyira célravezető lenne hosszútávon. xD

Örömmel jelentem azt is, hogy a múzsám hazatért és megállíthatatlan. Nem tudom miért és mi van, de valahogy úgy érzem, hogy most aztán van inspiráció, vannak ötletek, van minden. Amire igazából szükségem is van, mert még ennél is nagyobb örömmel kijelenthetem, hogy a játékom kezd összeállni. Mármint papíron. De előtte elmagyarázom, hogy miről beszélek. Régebben megosztottam egy posztot a készülő művemről (bah, erős kifejezés), ami azóta rettenetesen óriási változásokon ment át a történet szempontjából. De nem bánom, mert jobb lett, mint volt. Igaz közben stílust meg műfajt is váltott, de nem gáz. xD Mondtam, hogy ez a dolog nagyon képlékeny, nagyon alakuló félben van, de ez benne a legjobb. Valahol ez a legjobb az egészben, mert úgy érzem, minden változtatással hozzáteszek valamit, amitől több lehet és jobb lehet. Ezt pedig nem lehet másképpen elérni, csak a idővel és tapasztalattal. Ha nullán vagy, abból nem tudsz létrehozni semmit. Ezért szoktam mindig azt mondani, hogy aki írni akar, az először is olvasson, aki játékot akar csinálni, az játszon. Hiszen ahogy az előbbi rajzos bekezdésnél is írtam, először meg kell tanulni az alapot, majd ha ez megvan, akkor utána már úgy rúgod fel ezeket a szabályokat, ahogy szeretnéd. Legalábbis én ezt vallom. Az mind szép és jó, ha az ember motivált, ha benne van a vágy, hogy alkotni szeretne, de ez nem fog egyik pillanatról a másikra menni. Rengeteg, rengeteg dolog van amit mint olvasó, mint játékos, mint néző nem is gondolunk, pedig az alkotóknak végig kell menniük rajta és ezt csak akkor értjük meg ha mi is alkotókká válunk. De nincs semmi baj, nehézségek mindig vannak és lesznek is, a különbség pedig csak az, hogy minden újabb nehézséggel több és több tapasztalattal nézünk szembe. Aztán ha sikerül legyőzni, akkor ügyesek vagyunk, ha nem, akkor meg ideje megváltoztatni a tervet és megint nekiállni. Így tanulunk és válunk egyre okosabbá.

Látjátok milyen szépen eltértem a témától? Most kell megint nyitnom egy bekezdést, hogy leírjam végre, aminek nekikezdtem. Szörnyű vagyok. Szóval a játékom. Ami műfajt váltott. Meh. Nem mindenki tudja, de ezen kívül van még egy projectem. Egy réééégi, nagyon régi munka még évekkel ezelőttről. Szép emlékeket idéz bennem ez a készülő játék, mert lényegében ez volt az első, ezen keresztül kezdtem el elsajátítani a program használatát, ennél a projectnél szerettem bele ebbe az egészbe. Szóval... el nem tudom mondani milyen öröm látni, ahogy szépen lassan ez is összeáll. Azért is nagyszerű ez az egész, mert tudom, látom honnan indultam. Indulásom óta háromszor váltottam programot (jobban mondva verziót, kiadást), vagy 9 alkalommal írtam újra nulláról az egész történetet, vagy legalábbis ami megvolt belőle, folyamatosan változott a szereplő gárda nagyrésze, maga a felépítés, minden. Ha most előszedném a project legelső verzióját akkor szerintem minden lelki zaklatottság nélkül le tudnám tagadni, hogy azt én csináltam. Egy szégyen, egy nem találok rá szavakat. xD Gyík, béna, atomszar, gagyi, neménvoltam. Nagyon sok mindent nem tudok még és nagyon hosszú út áll előttem, mert lényegében még csak papíron léteznek az ötleteim, de igenis büszke vagyok magamra, hogy abból a trágyaléből eljutottam oda, hogy van egy kereknek mondható történetem és vannak ötleteim amikkel még akarom gazdagítani ezt az egészet.

Tudjátok, erről még nagyon nem beszéltem, de elmondom mert miért ne. Legyen hosszabb a bejegyzés, mert azt szeressük. xD Az elmúlt évek alatt (több-több-több év), sok ötletem született amiket szívesen megvalósítanék valamilyen formában. Mármint történetekről beszélek most itt. Csak a probléma mindig azzal volt hogy kerek egész legyen a dolog. Lehet, hogy van eleje, van vége, meg pár apró pillanat, de ezt még nem lehet egész, összeállt történetnek mondani. Ezért is vagyok magamra annyira büszke, hogy egyszer az életben valamit végig tudtam vezetni és le tudtam tisztességesen zárni. (Ugye előbbi játékos téma.) De ha jobban belegondolok, akkor soha nem tisztáztam magamban mit akarok ezzel. Oké, van ez az ötlet, de tulajdonképpen csak tengődik a fejemben, nem tudom mit csináljak vele, csak van. A játék azért is volt hasznos megoldás, mert ez már adott egy alapot, beszorította ezt az egészet egyfajta keretek közé. Így tudtam, hogy mire lehetek képes ezzel a programmal, mi a maximum amit kihozhatok vele, volt egy alapom, hogy hogyam működnek az ilyen fajta játékok, én hogyan szeretem ezeket a játékokat és ezek mind-mind alakították a történetet is valamilyen szinten, megtudtam ezáltal, hogy hogyan kezeljem, hogyan fogjak hozzá ehhez az egészhez. A gamer múltam (és jelenem) hozzáadott ahhoz, mit akarok és hogyan akarom, a szerepjátékos múltam pedig segített a karaktereim, a történet kibontásában. Habár ott sosem fejezetük be a történetet (sajnos, pedig a lelkemnek így utólag hiányzik ez), mert folyton pörgött tovább és tovább, azért megtanított pár dologra.

A probléma csak ott kezdődik, hogy ha egyszer idővel majd tényleg elkészülők és ott ülök majd a kész játékom felett... Minden bizonnyal félnék megosztani ezt bárkivel is. xD Hülyén hangzik igaz? Van valami, amin vért izzadva dolgoztam, és amire büszke vagyok, de mégsem merem megmutatni senkinek. Nyilván kapnék rossz kritikákat, mert semmi sem tökéletes, még akkor sem ha annak látszik, de biztosan lennének olyanok is akik legalább annyit reagálnának rá, hogy "elvoltam vele", "tetszett." Már ezért csak megérné. Talán. De igazából most teljesen mindegy miről beszélünk, nem vagyok elszállva a "műalkotásaimtól" és olyan ember vagyok (mint az alkotók legtöbbje talán), aki a másét mindig szebbnek meg jobbanak látja, aki mindig le tudja húzni a sajátját valamivel. Még akkor is ha csak egy mákszemnyi hiba van benne amit csak nagyítóval lehet megtalálni.

Huh. Nem is tudom hirtelen mit írhatnék még. Mostanában nagyon sok dolog megfordul a fejemben amiről nagyon szívesen írnék x oldalas véleményeket, kifejtéseket. Mint ahogyan a Samurai Jackel vagy a Humanoid Kikaiderrel is tettem régebben. Csak kellene idő, hogy tisztességesen átrágjam magam a témákon, megnézzem az adott dolgokat, játszak velük stb. Jópár dolog van a fejemben, csak idő hiányában belassult minden. Mikor felkelek, alig várom, hogy hazajöjjek és végre foglalkozzak az itthoni dolgokkal, a folyamatban lévő dolgaimmal, aztán mire oda jutok, este van és hamarosan kezdődik előről az egész. Talán ezért érzem úgy, hogy olyan gyorsan megy az idő, holott nem, csak pörgök és mindig csinálok valamit.

Így a végére pedig beszúrok nektek egy nem is olyan régen elhangzott párbeszédet:

Én: Ez a modern technika...
Kolléganő: Na hagyjál engem a modern technikával. És mi van ha beszarik a technika?
Én: Akkor beszarunk mi is.

- Yui