{ #46 }
Arthur megragadta a nyársat, majd a kalapácsot. A Bolygó Holt megvonaglott a koporsóban, bíbor szája undok szóra nyílt, hatalmas tépőfoga alsó ajkába vásott, és vöröslő habot túrt a szája sarkán. Átütött szíve frecsegett szanaszét. Arthur kezében azonban nem remegett a nyárs, és meg nem állt a kalapács, sőt bátorságot öntött mindannyiunkba, mikor végül láttuk, hogy a Bolygó Holt vonaglása szűnik, harapása lazul, és kisimul az arca.
Arthur homlokáról dőlt a verejték, és zihálva ejtette el a kalapácsot. Van Helsing vele együtt nézte Lucy megbékélt vonásait. Ugyan betegségének minden szenvedése kiütközött rajta, mégis az örök békesség elébe mintha most tekintett volna először.
- Megbocsát-e nekem lordságod?
- Hogy megbocsátok-e? - tekintett fel Arthur. - Hálás vagyok, mert megtudtam, mennyire nem üres beszéd, hogy a halál áldás lehet.
- Drakula gróf válogatott rémtettei (Bram Stoker)
|