Sarah Andersen - Alkotás a modern korszakban: Tanácsok fiatal művészeknek
Első rész: Mi történik?
A képzőművészek, írók és mindenféle alkotók számára az internet megváltoztatta a játékszabályokat. Eszközöket, útmutatókat, referenciákat és könnyen elérhető nyilvános galériákat nyújt számunkra, ahova feltölthetjük a munkáinkat és beszélgethetünk róluk. Új lehetőségek és tervezetek nyílnak minden egyes nappal, így a művészek elsősorban online szerezhetnek maguknak támogatást.
Mindig is tudtam, hogy művész szeretnék lenni, és az, hogy fiatalon hozzáfértem az internethez, csak még jobban megerősített abban, hogy ez a makacs elképzelés megvalósítható. Sok időt töltöttem különféle művészeti honlapokon és festészettel foglalkozó chatszobákban, ahol nekem tetsző műveket láttam és fejleszthettem saját kialakulóban lévő készségeimet. Annyira biztos voltam abban, hogy egy nap profi alkotó leszek, hogy esélytelen volt meggyőzni az ellenkezőjéről. A szüleim és a tanáraim persze nem hittek ebben ennyire.
De az internet változik. Másképp szólva, kezdi kimutatni a foga fehérjét. Úgy érzem, hogy abban a festészeti chatszobában, ahova gyakran jártam, olyan csoportra leltem, ahol pontosan azokkal lehettem, akikkel lennem kellett.
Legvégül, sok - visszafogott - támogatás és szerencse után, mégis dolgozó művész lettem. Kivételezett helyzet, de én azt szeretném, hogy ez bárki számára elérhető legyen - úgyhogy vissza is térünk az internetre. Elméletben bármelyik szedett-vedett kölyök lehet a következő nagy dobás, ha van egy táblagépe meg wifikapcsolata, és tollat ragad. Ez az, ami mindig is csodálatos volt az internetben és a mai napig is az: a megfelelő elszántsággal bárki kiharcolhat magának egy kis helyet.
Egy aprócska probléma van csak - az a chatszoba gyakorlatilag kigyulladt.
Az internetes jelenlét bizonyos foka teljesen általánossá vált a legtöbb ember számára. És az is kiderült, hogyha végtelen hozzáférést és szólásszabadságot biztosítasz egy anonim tömegnek, az eredmény katasztrofális lesz. Ahol eddig a felhasználók kis csoportokban gyűltek össze, ott a közösségi média mostanára tömeges megmozdulásoknak adott lehetőséget. Védekezésre a trollkodást használják: "Hogyan okozzuk a lehető legtöbb kárt, majd mondjuk azt, hogy csak poén volt?" Ez a kultúra már nem bújik a névtelenség mögé, hanem betört a fősodorba, és teljesen megkerülhetetlen.
Mindezek fényében erősen megváltozott a véleményem.
Az internet természetesen az érzelmi hozzáállásomat is alaposan megváltoztatta.
A saját szerencsém és illúzióim ellenére az internet valójában sohasem volt túl szép hely. Az online zaklatások és egyéb kegyetlenkedések mindig is általánosak és elfogadottak voltak, miközben leszakadt kis közösségek folyton a fennálló veszélyekre figyelmeztettek. Csak sohasem hallgattunk rájuk.
Az online zaklatás igencsak undorító és mocskos dolog, de véleményem szerint az az igazán bizarr és embertelen benne, hogy elfogadjuk. A képernyők előtt ülve kétségkívül elvesztettük az empátiánkat.
Úgy hiszed nehezen dolgozom fel, hogy az emberek képesek a kegyetlenkedésre? Nos, nem. De még mindig küszködöm a helyzet abszurditásával. Gyakran elképzelem azt a szituációt, hogy visszautazom az időben és megpróbálom meggyőzni önmagam arról, hogy mindez igaz.
Sokat gondolok a fiatalabb énemre mostanában. Kíváncsi vagyok, lett volna-e mersze online posztolni az alkotásait. Amíg felnőttem, nem éreztem zsigeri félelmet az online kultúra kapcsán. Most, ha képregényekről beszélek, gyerekek és kamaszok folyton felteszik a kérdést:
- Félek feltölteni a munkáimat. Mit tegyek?
Ez úgy hangzik, mintha nehéz szívvel azt mondanák: "Hát, alkotok dolgokat, de félek megmutatni annak a mindent beégető csoportnak odaát."
Nem hibáztatom őket.
De a válaszom mindig ugyanaz.
Bár látom, ahogy az internet lassan olyan hellyé válik, amely képtelen alkalmazkodni a legtöbb művészre jellemző érzékenységhez, mégsem tudom elhinni, hogy ez egy állandó állapot lenne. A változás lehetséges, de még fontosabb az, hogy senki sem állíthatja meg a kreatív gyerekeket, akiknek mondani- és festenivalójuk van.
Kemény világ ez, de nem reménytelen. Úgyhogy adok pár jótanácsot, hogyan vészeld át az internetet és az életed művészként.
Második rész: A művész mint túlélő
(Egyébként nem minidig olyan pokoli ám. Csak hébe-hóba.)
1. A fejlődés fájdalma általános és tök oké
Mielőtt átvészelnéd az internetet, önmagadat kell túlélned. Van néhány önostorozó gondolkodási séma, amit a művészek még azelőtt elszenvednek, hogy egyáltalán posztolnának online. Alkotóként felnőni különös dolog. Ezalatt azt értem, hogy miközben egyre jobb és jobb leszel, másképp szemléled a korábbi munkáidat: egyre rosszabbnak tűnnek.
Ez az időszak teljesen természetes és normális. Pár évente ismétlődik. De ne feledd, ez csak azt jelenti, hogy fejlődtél!
Az emberek gyakran ragaszkodnak olyan tévhitekhez, amelyek egyszerűen hamisak. A kreativitás természete például kapásból megfoghatatlan. A művészek sokszor szenvednek ihlethiányban, és ilyenkor azt hiszik, hogy teljesen eltűnt a művészi vénájuk.
Szerintem a művészek sohasem érik el a "csúcspontjukat": az alkotásaik folyton-folyvást változnak. Nem hiszek abban, hogy egy művész elkészíti a remekművét, és onnantól már csak rosszabbat alkot. Az emberek nem egyslágeres csodák. A kreativitásod a lényed esszenciája, és hiába haladsz előre, sosem fog eltűnni. Vésd eszedbe a művészet ciklusait: ahogy elkészíted a mesterműved, pár éven belül egy másikat fogsz alkotni.
Persze mindenkinek vannak kimagasló életművei.
2. A bírálat és a zaklatás megértése
A fejlődéshez szükséges a kritika. Ideális esetben produktív bírálatot kapsz, kedvesen és megfelelő időben. De még ha pozitív visszajelzést is kapnak, a művészeknek van egy olyan rossz szokásuk, hogy kiforgatják a szavakat.
Viszont az az igazság, hogy a kritikát ritkán csomagolják kedvességbe.
Nem mondanám kellemesnek, de a visszajelzés elvileg azért van, hogy segítsen neked. A kritika fontos. Tekints rá eszközként, amely segít az előrehaladásod útján. És amikor te művészként kritizálod valaki munkáját, emlékezz vissza a saját tapasztalataidra, hogy a másik azt hallhassa, amit kell - anélkül, hogy a lelkébe tipornál.
Figyelj oda, hogy ne csak másokhoz, de magadhoz is ezzel az empátiával viszonyulj! Megfigyeltem, hogy a legdurvább bírálat mindig egy adott személytől jön.
Ha valami fájón hangzana, ha másnak mondanád, akkor igazán megtehetnéd azt a szívességet, hogy magadnak sem mondogatod folyton.
Fontos megjegyezni, hogy amíg az online világban barangolsz, sokan fogják átlépni a határt. A fenyegetések és zaklatások, a személyeskedések - pl. ha azt mondják, hogy gyűlölnek téged, stb. - nem kritikák. Ezek nem segítenek hozzá a fejlődéshez, akárhogy is tekintesz rájuk. Mihez kezdj egy ilyen visszajelzéssel?
3. Teljesen rendben van, hogy vannak érzéseid
Mindenki kap kritikát. Rengeteg embert bántalmaznak valamiért. Még a legdurvább kritikához is lehet igazodni, de a zaklatás sosem normális. Nem csinálsz semmi rosszat, ha érzelmileg erősen reagálsz az ilyenekre.
Fenn tudod és talán fenn is kell tartanod legalább a látszat illúzióját online környezetben, de hagyd magad embernek lenni! Ha valami fáj, engedd, hogy fájjon! Hagyj időt arra, hogy feldolgozd és felépülj. Aztán légy megint hidegvérű szuperhős!
Csomó mindent képes vagy túlélni. Emlékezz vissza arra, mikor megesküdtél volna rá, hogy ezen sohasem leszel túl. Aztán mégis itt vagy, tehát sikerült!
4. Mozdulj ki - A lehetőségek odakint várnak
Igen, igen, ezen én is csak forgatom a szememet. A legbosszantóbb duma, amit a mi generációnk folyton megkap, hogy állandóan a telefonunkon lógunk, de ahhoz, hogy megoldjuk a problémákat, néha tényleg csak ki kell mozdulnunk.
Egy dolgot viszont még mindig nem tudnak megérteni: változnak az idők. Az "internet" meg a "való világ" már nem két külön fogalom. Összeolvadtak, és egy olyan világban élünk, amelyben mindkettő tökéletesen keveredik.
De a kiugrás mindig lehetséges és egészséges, még ha csak időleges is. Bárkinek, nem csak a művészeknek, hasznos egy kis szünet. Néha csak csend kell az állandó fecsegés helyett. Olykor az egyetlen, akit hallani akarsz egy teljes napig, az önmagad vagy.
5. Ne add fel!
Most kölcsönveszek egy mondatot egy tipikus animéből.
Soha ne add fel!
Az emberek kedvelnek. Kedvelik a dolgaid. Van rá esély, hogy amikor rosszul érzed magad, csak egy negatív vélemény miatt van, amely a sok pozitív vélemény tengerében úszik. És AZ. A. SRÁC. mindig ott van.
Ne hallgass arra a srácra! Ne add fel! Nyálasan hangzik, de igaz. Alkoss többet! És szükségünk van a véleményedre is. Ha van valami mondandód, szívesen meghallgatom.
A kreativitás nemcsak érték, de szükség is van rá manapság. Képzőművészek és írók egyaránt rendelkeznek azzal az egyedi képességgel, hogy a világot a saját szemüvegükön keresztül lássák, és borzasztóan hiányozna nekem az a perspektíva, ami elveszne, ha egy fiatal művész nem mutatná meg a munkásságát. A saját józan eszem érdekében inkább töltöm azzal az időmet, hogy fiatal, feltörekvő művészek alkotásait nézegessem, mint azzal a lángtengerrel, amivé az internet vált. Mintha... a remény kis virága árválkodna egy apokaliptikus tájon.
És ne feledd a legegyszerűbbet: alkotni jó dolog. Egészséges és gyümölcsöző, és egy kreatív ember személyiségében központi tényező.
És ennek az embernek szüksége van egy helyre, ahol az alkotásait megtekinthetik és szerethetik. Még ha félsz is, remélem, hogy a részvételt választod. Nem tudlak kényszeríteni, de bíztatni igen.
Olyan világban élünk, ahol minden egyes embernek - legyen jó vagy rossz - lehetősége van kimondani a véleményét. Remélem, hogy te is tollat ragadsz!
Mindeközben én légzőgyakorlatokat végzek.
Menj, és alkoss!
Sarah Andersen - Macskapásztor
Fumax Kiadó 2018.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó