Erőt, egészséget.
Azt se tudom hol kezdjem. Kezdjük akkor az elején. A hét elején. Mert hát a hétfő nem maradhat el balhé nélkül. De ez egy másik történet, ez a már megszokott ügyfeles történet. A keddről van most szó. Mikor bejött egy random öreg nő, aztán (mivel nem tudtam neki segíteni a problémája megoldásában, mert nem volt raktáron amit szeretett volna és mi sem kapunk már), így közölte, hogy "ez kurva jó", káromkodott, elmondott minket mindennek és még és odadobta, hogy "mert maga is csak azért van itt, hogy üldögeljen." Én megtettem mindent, felvilágosítottam udvarisan, de ahogy ezt meghallottam... igazából szólni sem tudtam rá semmit. A testem mindenáron szerette volna kifejezni a fejemben lévő gondolatokat és érzéseket fizikai formában, a lekem meg próbálta visszafogni ebben. Ez az egész bennem lezajló párviadal pedig csak abban mutatkozot meg, hogy az arcom felvette a "most megyek ki és gyilkollak meg" kifejezést. De felcseszett korán reggel. Hülye vén ku- ... Hmm, elnézést, nem fejeztem ki magam jólnevelt úrihölgy módjára. Mondjuk nem mintha az lennék.
De ettől függetlenül, kezdenek nagyon elszállni maguktól az emberek, túl sok mindent kezdenek megengedni maguknak. Bejönnek, akármiről is legyen szó, most vagy az ügyfélszolgálatról, vagy úgy alapból az irodába, aztán előadják magukat és elvárják, hogy az ember azonnal ugorjon és nyalja ki a seggüket, akkor is ha esetleg paraszt módon sértegetik az alkalmazottat. Jómúltkor is bejön egy vén milliomos szatyor, aztán legalább 3× elmondtam neki, hogy nincs bent főnökasszony, de ő akkor is, ő akkor is vele akar beszélni mert jaj de privát téma meg stb. Aztán végül is kibökte mit akar, mert nem voltam hajlandó szokszori felszólítására, (nem kérésre, felszólításra!) sem megadni a főnökasszonyom telefonszámát. Magánszámról van szó mellesleg. Jahm, végül is a saját kis privát munkáit akarta elvégeztetni a MI munkásaikkal, mert... ő ezt kitalálta. Aztán köszönés nélkül, sértődötten elment, de előtte bepróbálkozott azzal, hogy megy egy kört a telepen és körbenéz, mert... mert ő a valaki, aki besétál egy tök idegen vállalathoz és csak úgy körbemegy a munkaterületen mert olyan kedve van. Aztán persze akkor is megsértödött mikor le lett kapcsolva és ki lett küldve. Azóta megint visszajött. Mikor megláttuk az ablakban, már sprinteltem is ki elé az irodából, nehogy bejöjjön, mert már mindenki agyfaszt kap tőle kb. Aztán rányitottam az ajtót egy bamba vigyorral és... megint értetlenkedett. Mikor nagyon kiakadt, akkor még bunkó módon odavágta azt a kérdést is, hogy "és milyen pozícióban van itt?" Közöd? Mi vagy te, a munkaügy? Utána meg fenyegetőzni kezdett, de baromira nem hatott meg, így... megint megsértődött és elment azzal, hogy ha egy hét múlva visszajön... Kriminálisak, komolyan mondom.
Az irodában is megjegyezték már, hogy jó lenne ha az emberek visszavennének a lendületből, mert azért kezd sok lenni amit megengednek maguknak. És ide csak pici-pici darabkákat írok csak le abból ami ténylegesen történik. Ennél jóval kiakasztóbbak, taplóbbak. Nem is értem sokszor mit képzelnek magukról. Ezeknek nem ügyfélszolgálat kell, hanem állatidomár.
Ahj.
Evezzünk inkább nyugodtabb vizekre.
Történt rajzolás is, vagy valami hasonló.
1) Itt tartok jelen pillanatan a háttér / természet rajzolási képességeimmel. Eljutottam odáig, hogy ha hegyet rajzolok, akkor az hasonlít is egy hegyre. Ez már valami. *visszafogott taps*
2-3) Nem vagyok egy pixel artist, de ezeket sikerült kipréselni magamból. Az elsőhöz használtam referenciát az épületek körvonalához, de a többi saját agyszülemény. A másodikon kiéltem az ólomüveg ablak imádatom. Megpróbáltam kidolgozni valami technikát a megfelelő hatás eléréséhez, hát ezt sikerült kihozni belőle. Elsőre talán nem olyan vészes. Legalább most már van valamiféle folyamat ami alapján csinálom, nem csak random használok brushokat, effekteket.
4) Egy előző lányom ezúttal pixel kiadásban, kis screentone használatával. Igen, szeme továbbra sincs. Már nem is lesz. Legalábbis ezen a képen. Le is vágtam belőle, mert a keze az nagyon gyászos alapból is.
5) Megint egy régebbi lányom, ezúttal a kép is régebbi. Ha már kéznél volt egy ilyen, akkor ezen tesztelgettem az elképzeléseim. Pixelesítettem kicsit. Anatómiailag továbbra is fail.
6) Csak egy random rajz, SAIban szórakoztam. Örömmel jelentem, hogy megtaláltam a nekem legjobban (eddig legalábbis) megfelelő lineart beállítást. Még ha a képen ez nem is látszik. Egyébként azért csak ennyit mutatok, mert a kép többi része gáz lett. Mondjuk ez nem azt jelenti, hogy ezzel meg lennék elégedve xD
Mostanában megint kicsit leálltam a rajzolással, meg úgy mindennel. Egyszerűen hazaérek és K.O. Mondjuk ne csodálkozzatok, azok után amit fent leírtam. Leszívják az ember életerejét meg életkedvét.
Megjött a Mother 3 is végre! *o* Emberek, mikor először a kezembe fogtam... Minden idők egyik legnagyobb RPG játékát... Egy élmény volt. Tényleg, aki teheti, próbálja ki.
Olvasás is történt az elmúlt időszakban. A könyv pedig A Gonosz és a Fekete hercegnő volt Leslie L. Lawrence-től. Meg kell hagyni, a hangulat megint a helyén volt, imádom a könyveit. Olvasás közben meg rájöttem, hogy a Három sötét király "előzményéről" van szó. Nem gáz. Ezúttal Lawrence a San Juan közelében lévő Drake kastélyba látogat egy bizonyos lepkéskönyv miatt. Időközben kiderül, hogy tulajdonképpen több meghívott is van akik egy nagy pénzösszeggel járó díj miatt jöttek. A résztvevők így összegyűlnek a kastélyba, de hamarosan lecsap a hurrikán, meg a gyilkos is. Ha a temetőben lévő vasra húzott sofőr nem lenne elég. A kastélyban így többen kerülnek karóra ahogy halad az idő, mások másféle halált halnak és közben még ennél is furcsább dolgok veszik kezdetüket. Élvezetes olvasmány a már megszokott Lawrence stílusban.
- Maga idevalósi?
- A temetőre gondol?
Sóhajtottam és arra gondoltam, hogy bár valamennyien őrültek, alighanem mégiscsak én vagyok a legőrültebb közöttük. Ha nem volnék az, összepakolnám a táskámat, nekivágnék esőnek, hurrikánnak, s a szakadékon átevickélve meg sem állnék San Juaning. Meglesz valahogy majd a világ Ignacio Millares lepkéskönyve nélkül is.
A sátánnal meg az küzdjön meg, aki akar.
Vila-Prades nem volt buta ember. Ha véletlenül nem volt megrémülve, vagy nem ájuldozott a vértől, egészen értelmes gondolatokat tudott kipréselni az agyából.
- Ne ijedjen meg tőlem, kísértetkisasszony! Nem akarom bántani!
Hátravetette a fejét és felkacagott. Kétségkívül volt valami komikus az ígéretemben. Én, az elő, ígérem meg egy kísértetnek, hogy nem fogom bántani!
- Mostantól kezdve nem ismerem Önöket, uraim. Hazudnék ha azzal búcsúznék, hogy örültem a társaságuknak. Egyáltalán nem örültem neki. Magát kedvelem a legkevésbé, Lawrence. Utálom azt az alamuszi mosolyát, amivel hülyének tart mindenkit. Magát a bunkó képe miatt Holland, amin még a szivar sem javít. Csak egy filmjét láttam idáig, de attól is hasmenést kaptam... Tele van a hócipőm Mr. Seymourral is. Inkább a vágóhídra mennék fogat húzatni, mint hozzá. Van valami megjegyzésük?
- Van - mondta elvörösödve Jeff. - Szétverem a pofádat!
A nővérem a napokban az orrom alá tolt pár hungarocell golyót, hogy csináljak neki belőle karácsonyi díszeket. Megy a gondolkodás ezerrel. Tudom mit akarok, de kell hozzá alapanyag. Olyasmire gondoltam, mint a kimekomi golyók. Azok annyira cukik és csináltam is már régebben párat. Itt van az egyik épp folyamatban lévő régebbi munkám: [
Kép] ... Szép öngyilkosság lesz.
Igazából... érdekes nálunk ez a kreativitás téma. Nem rossz értelemben. A nővéreim is ilyenek. Egyik díszeket csinál, gyerekek szobájába szokott festeni, a másik ékszereket csinál és ugyancsak festett a gyerekeinek a falra. Sőt, egyszer még közösen az oviba is festettek a falra. Szóval nálunk lényegében ha ilyeneket csinál az ember az nem meglepő, sőt. Sokszor van olyan is, hogy ha egyikünk csinál valamit, akkor a másik odasorol mellé, hogy "nekem iiiiis" és akkor csinálnod kell neki is. Oda-vissza működnek a dolgok. Néha meg odajönnek, mutatják, hogy mi kell nekik, én meg csak nézek, hogy "És ezt HOGYAN csináljam meg?!" A válasz meg: "Mér, meg tudod csinálni..." De ez nem csak a kreatív tevékenységekre igaz. A családom ilyen, akármi van, megcsináljuk. Akkor is ha előtte még nem csináltuk. Akkor megtanuljuk és utána menni fog. Ezáltal én is azt tanultam meg, hogy bármilyen helyzetben vagy, nekiállsz és megcsinálod. Nem futunk egyből, hogy másokat kérjünk meg. Ebben nőttem fel. Meh. Ha meg nyafogtam anyunak, hogy neeeem meeegy, akkor meg megkaptam, hogy "ne legyél már ilyen béna." xD
Csak... elgondolkodok néha, mert találkozok olyan emberekkel akik inkább másokat ugráltatnak ahelyett, hogy vennék a fáradtságot és megcsinálnák maguk azokat a dolgokat amik egyébként az ő érdekeiket szolgálják. Munkahelyemen is találkozok ilyennel. Inkább nem viszi el a cuccát a mi irodánkból, minthogy megmozdulna és átjönne. Kb 5 perc gyalog. De nem, akkor nem kell neki. Én meg nem fogok futárszolgálatot játszani. Ha egynek játszok, akkor jön a többi is. Arról nem is beszélve, hogy eddig mindig csak én mentem hozzájuk és én vittem át nekik a papírokat, ha náluk volt valami ami nekünk kellett, azért is én mentem. De alapból utálom az ilyet, nem csak ezt az esetet akartam direkt kiemelni. Csak szemléltetni valahogyan a helyzetet. Mikor valaki ott ül, nem hajlandó felelmelni a seggét, mert pont nincs kedve, vagy meg sem próbálja megoldani a saját problémáját, csak odaböki, hogy "nem tudom" aztán ugrálj te neki. Az teljesen más, ha az ember szívességből segít valakinek vagy mert jóban vannak, akkor szívesen teszi. De ha látja, hogy a másik direktből játsza a megatehetetlent, akkor az kiborító.
Egy kis ajánlót is írok ide. Régebben felfedeztem egy orosz ikerpárt akik (kissé elvont) babákat csinálnak. Jó, nem volt annyira nehéz felfedezni őket, hiszen eléggé híresek. Szóval. A
Popovy testvérekről van szó. Biztosan hallottatok róluk, vagy ha nem is, a műveikkel találkoztatok itt vagy ott az internet nagy világában. A babáik közül nem mindegyik szett tetszik, de vannak amik tényleg megfogtak. Pl. Widow Sisters. Elvontak, nem mindennapiak, maguk a babáknak a formája sem, az alap megjelenése, de erre még rájönnek az egyedi kiegészítők és ruhák amik gyönyörűen részletesen vannak kidolgozva. A babákat beállítják különféle pozitúrákba és úgy készülnek aztán képek róluk és némelyik póz, megvilágítás olyan jól tud mutatni egy-egy babán. Tényleg csak ajánlani tudom, lesse meg őket aki szereti a creepy babákat. [
Hivatalos oldal] A régi oldal mondjuk jobban tetszett, ide még nem raktak fel mindent.
A végére pedig... Ez reggel hangzott el köztem és anyu között:
Anyu: Elmentem. Nem zárom be az ajtót, majd figyelj ki. Nehogy ellopjanak.
Én: És ha ellopnak, akkor mi van?
Anyu: Hát nem is tudom... Néha nagyon utálatos tudsz lenni, szóval lehet vissza is hoznának.
- Yui
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
