A gyönyör csak akkor válik teljessé, amikor visszaemlékezünk rá. Te, Hember, úgy beszélsz, mintha a gyönyör és az emlékezés két különböző dolog volna. Pedig ez ugyanaz a dolog. A séroni jobban el tudná mondani, mint én. Nem jobban, mint ahogy én megénekelném. Amit te emlékezésnek nevezel, az a gyönyör utolsó részlete, ahogy a crah a vers utolsó részlete. Amikor te és én találkoztunk, a találkozásunk szinte azonnal véget is ért, nem tartott semeddig. Semmi se volt. Most, hogy emlékszünk rá, növekszik valamit. De még mindig nagyon keveset tudunk róla. Az lesz az igazi találkozásunk, ha lefekszem és meghalok. Addig minden nap, minden egyes nap alakít rajta. A másik, az csak a kezdete volt. Azt mondtad, a te világodban is vannak költők. Hogyhogy ők nem tanítják ezt meg nektek?

- A csendes bolygó (C. S. Lewis)