Megfutottam.

 

Egész héten hol itt voltam, hol ott, hol ezt csináltam, hol azt. Mégsem érzem azt, hogy annyira mozgalmasan telt volna a hét.

 

Megvolt a szülinapozás~ A koponyás tortával, höh. Teljesen jó. Idősebb nővérem csak egy darab 1-es számgyertyát hozott a tortánkra. Mikor megkérdeztem tőle, hogy miért, csak annyit mondott: "Mert mi vagyunk number one-ok." xD

 

Életem első Monopoly játszmája is lezajlott miután befestettem fiatalabb nővérem haját. Igazából először nem gondoltam volna, de eléggé izgalmas és szórakoztató játék. Reggeltől délutánig szépen ott is ragadtam. De nem bántam, amúgy sem szoktunk nagyon hétközben összeülni ilyen dolgokra. De ha már hajfestés... nekem is megvolt végre, hogy vagy egy hónap után kaptam festéket a hajamra. Hihetetlen, hogy van egy márka, egy szín, amit már x ideje használok, aztán egyszer csak mindenhonnan eltűnik és sehol nem találom már, pedig mindenhol volt. Bosszantó.

 

Az anyukámmal pedig linzerkarikát sütöttünk. Szóval mindenkivel kicsit sikerült szocializálódni. Legalábbis családom női tagjaival. Arról nem is beszélve, hogy unokahúgom most éli a Pokémon Go-s korszakát én meg mindig kényszert érzek arra, hogy lecsekkoljam hogy áll és miket szedett össze. Hiába, a champion vér... *a Pokémon Sapphire champion szólt belőle* ... Igen, szeretem. Ha gáz, ha nem. Sőt, a digimont is.

 

Rajzoltam is, sőt, meg is mutatom, hogy mit. Először is a ceruzával készült rajzok.

 

1) Ne kérdezzétek, nemtom. Hirtelen felindulás. De ez majd a későbbiekben lesz lényeg, szerintem mindenki látja, hogy miért.

2) Nagyon random lányom aki már x éve megvan, de neve még mindig nincs. Tetszik ahogy a haját hordja. Hosszú percekig kerestem a gépen rajzot hozzá, mert voltak részei amiben nem voltam biztos, erre csak itt blogban kicsit vissza kellett volna menni és... ott van -.- Nem gáz.

 

 

 

Most pedig következzenek pixel grafikai álmokfutásaim. Nem is igazán tudom miért kezdtem neki igazából ilyesminek. Megtetszett és "miért ne?" alapon nekiálltam csak úgy, mindenféle előkészület vagy tutorial nélkül. Ezekk előtt is próbálkoztam régen, meg nézelődtem pixel art témában, de az régen volt és akkor se jutottam sokra, szóval ideje volt már előszedni megint a dolgot, úgy érzem. Ami azt illeti, szórakoztató volt. (Kétszeres méretekért katt a képekre)

 

1) Szerintem, legalábbis remélem, hogy felismerhető, az egyik feljebb lévő rajzról van szó. Leginkább az armor rész tetszik, a bőr és az arcot pedig... utálom. Nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna, nem tetszik, de hiába szenvedtem felette, nem lett jobb, így hagytam.

2) Másnap megint hozzáfogtam egy ilyen rajzhoz, mert született egy teljesen új karakter ötletem. Igaz a színek nagyon random mód jöttek, szerintem látszik is, hogy nagyon nem volt sok ötletem, de azért mégis valami kell. Itt úgy érzem sikerült már nagyjából a bőr, az arcba bele sem kezdtem, jó van az úgy... A ruha árnyékolásánál teljesen elvesztem, szerintem ez is látszik. xD Valami lett belőle, egyelőre ezen a szinten állok. A hajat meg meg sem említem inkább.

 

 

 

Nem is gondolná az ember, de elég sok időt vett igénybe egy-egy ilyen pixel rajz. Pedig elég rendesen dolgoztam rajta. De biztosan az is benne volt, hogy nem tudok mindenféle trükköket meg fogásokat amikkel gyorsabb a munka, csak random mód nekiálltam, lesz ami lesz. Azért közben elgondolkodtam... Ha egy játékhoz készítenék mondjuk grafikát és ilyen egy sprite / nap sebességgel haladnék, akkor biztosan megütnének. xD

 

Mi történt még? Hát lusta disznó vagyok, sőt, a lusta disznónál is lustább, mert még mindig nem fejeztem be a Tales of Phantasia végigjátszást, pedig már nincs sok belőle. Inkább nekiálltam a Final Fantasy V-nek. Régen játszottam vele, de nem fejeztem be és nem akartam folytatni az ezer éves mentésem, mert már elfelejtettem felét is annak ami történt. Szóval új lap, új kezdet, új mentés. Igazából... írhatnék erről is km-es posztot... mert megérdemelné. A grafika az évhez képest sok helyen eszméletlen jó, Nobuo Uematsu pedig a zenével valami varázslatosat alkotott. Az az ember hihetetlen nagy tehetség. A karakterek nagyon szerethetőek, maga a csapat, a jellemek szórakoztatóak. A játékmenet pedig egyedi és élvezetes. ... Ahj, emberek, ez így nem megy! Nem tudok erről csak ilyen röviden írni! Ne kínozzatok. Majd egyszer... talán erről is lesz méteres poszt, mert... megtehetem. De egyelőre megkímélek mindenkit.

 

Addig is, hogy ne törjük meg a hangulatot, kaptok FFV zenét! Ha már annyira dicsértem Uematsu munkáját, akkor meg is mutatom miről beszéltem.

 

~ [My Home, Sweet Home]: Ide a Dear Friends albumon szereplő feldolgozást szúrom be, mert van vocal és olyan szép~ Butz szülővárosának témája. [Eredeti]

~ [Music Box]: Ez csak aranyos, kellemes. Habár nem éppen egy vidám jelenetnél szól. Ebből is érdemes megkeresni a Dear Friends átdolgozást. [DF verzió]

~ [Lenna's Theme]: Hihetetlen, hogy ilyen egyszerű dallamok, de mégis mennyire meg tudják ragadni egy jellem, egy karakter lényegét.

~ [Harvest]: Haha, ezt csak azért, mert minden alkalommal teljesen belemászott a fejembe. Nincs mit tenni.

~ [Battle with Gilgamesh]: A híres Battle with Gilgamesh... (Clash on the Big Bridge néven is ismert) A játék egyik legepicebb jelenete, mikor a nagy hídon kell megküzdeni vele. Annyiszor felbukkan ez az idióta karakter és annyiszor legyőzzük, hogy a végére rendes megszereti az ember. Az önfeláldozása pedig meglepő és szomorú. Ez a dal mindig be tudja indítani az embert! Igazi harci téma.

~ [Dear Friends]: A játék végén hallható, mikor egy adott karakter éppen elmeséli, hogy a naaagy harc után mi is történt a csapattal az elkövetkező egy évben. Megnyugtató, kellemes téma, pont olyan, amilyet megérdemlünk miután megmentettük a világot. Aww. Viszont ha a harc alatt elvesztettél valakit, akkor gyorsan átcsaphat kellemes, de szomorú dalba is, csak mert a játék kihangsúlyozza, hogy igen, valaki vagy valakik nem élték túl. [DF verzió]

~ [The Last Battle]: Oh, shit. Idegtépő volt az utolsó csata, de annyira megérte! A kedvenc részem az volt, mikor megkatuk a következő üzenetet: "The laws of physics are broken!" Neo-Exdeath annnnnyira badass, hogy még a fizika is feladja ellene. Egy másik fordírtásban pedig az univerzum törvényeit töri meg. Minden elismerésem. Ennek ellenére legyőzte négy ember.

~ [The Fierce Battle]: Ha ezt a dalt meghallom, akkor egyből végigfut az agyamon, hogy "Hol is mentettem utoljára...?" Aztán vagy keményen szétrúgják a seggem, vagy nem. Boss harcok alatt hallható.

~ [The Day Will Come]: Persze, hogy mindenki halálakor ezt kellett hallani. Maga a dal szép és szomorú. De... azért Galuf hiányzott. Nagyon jól működött a humora a játék alatt.

~ [Reminiscence]: Titokzatos és varázslatos. Hmm.

~ [Tenderness in the Air]: Városokban hallható. Annyira szeretem Uematsu relax zenéit... Megnyugtató, mintha a világon semmi gondod nem lenne. ... Közben pedig visszahozza a szép emlékeket.

 

... és még sok más dallam. De lépjünk tovább.

 

Olvastam is. Csak éppen nem azt, amit akartam. Mindegyik betervezett könyvem olyan hosszú, és most olvastam ki a Három sötét királyt is, ami két kötet volt ráadásul, szóval most valami rövidebbre vágytam. Ránéztem a könyvekre amiket a padlásról hoztam le... Egy Verne könyv (Utazás a Föld középpontja felé), az elég rövidnek tűnik, plusz a Párizsi Notre-Dame Victor Hugotól. Az nekem egy krónika... De volt még egy. Rövidke, nagy betűkkel írt... Hm, jó lesz. Ez A kis lord (Frances Hodgson Burnett). Igazából, mikor szemet vetettem rá, akkor még nem tudtam, hogy ifjúsági és olyan... 14 éves kor felett ajánlják... Lényegtelen, jónak tűnt a történet, szóval nem raktam le csak amiatt, hogy kiknek is íródott pontosan.

A történet szerint a hétéves Cedricet angol nagyapja szándékozik magához venni, hogy örököse lehessen. A nagyapa gróf, végeláthatatlan pénze és földje van. Ez mind szép és jó lenne, csak Cedric éppenséggel Amerikában van ugyancsak amerikai megözvegyült anyjával, a nagyapa pedig ki nem állhatja az amerikaiakat. Ezen kívül az öreg hideg, rideg, önző és nem is túl barátságos. Cedricet egyedül akarja magához venni, mert az anyját ugyan soha nem ismerte, de nem is akarja látni csak azért, mert amerikai. De a kisfiút nem kell félteni, rendkívül barátságos és okos, ezen kívül bátor és nem úgy néz ki, mintha félne az öregtől. A kettejük összecsiszolódását, ismerkedését, együttélését meséli el a történet.

Habár még csak a felénél járok. A kedvencem Hobbs úr. Aki villámgyorsan ki is íródott a történetből mikor az angliai költözésre került a sor. Hm. Na jó, Cedricet is szeretem, mert csak úgy ragyog belőle a gyermeki ártatlanság. Majd meglátjuk mi lesz ebből a dologból, egyelőre aranyos ki történet. ... És vannak benne képek. Yay, képeskönyv!

 

Túlságosan is szép volt, hogy igaz lehessen: ez a fiú az, akire nem mert ránézni! Annak az asszonynak a gyereke, akit gyűlölt - ez a kisfiú, ennyi szépséggel, bátorsággal és gyermeki bájjal megáldva.

 

Valami ilyesmi van errefelé mostanában. Ja, és a kihívásról sem feledkeztem meg, amiben Asuna megjelölt, köszönöm. :D Olyan egyszerűek azok a kérdések, mégis olyan nehéz rájuk válaszolni. Már ami engem illet.

 

 

- Yui

1

1