{ #13 }
A néma éjszakából harsány és démoni kacaj volt a válasz. Soká és élesen csengett a fülembe. A hegyek visszaverték, s én úgy éreztem, mintha maga a pokol vett volna körül gúnyosan nevetve. Igen, ez volt az a pillanat, mikor eluralkodott volna rajtam a téboly, és véget vetett volna nyomorult létemnek, ha esküm meghallgatást nem nyer, s én meg nem őriztetem a bosszúra. A kacaj elhalt, s a jól ismert és gyűlölt hang közvetlen közelről, épp csak hallhatóan fülembe súgta:
- Örülök, te nyomorúságos emberroncs! Eltökélted, hogy élni fogsz, s én örülök.
Fölszöktem, arrafelé, ahonnét a hang jött, de az ördög kitért a kezem elől. Hirtelen fölbukkant az égen a hold tányérja, s megvilágította a kísérteties és torz alakot, amint emberfölötti sebességgel menekült.
- Frankenstein, avagy a modern Prométheusz (Mary Shelley)
|