Itt vagyunk 2018 küszöbén, valami összefoglaló szerűséget kellene írni, igaz? Ami azt illeti, egy hete próbálok már ide kirakni valami bejegyzést, csak sajnos idő az nincs soha arra, hogy most leüljek és átgondoljam mit akarok. Max késő este, de akkor meg már nincs kedve a kutyának se írogatni egy rohangálós nap után. Jobban mondva sok rohangálós nap után. Majdnem minden nap eddig vagy mi mentünk valamerre, vagy mások jöttek hozzánk. Mert hát karácsony meg minden. Ilyenkor szokás nálunk, hogy először, karácsony napján nálunk gyűlik össze a család, aztán egy-egy nap két nővéremnél, végül szilveszterkor megint megszavazzuk hol leszünk, a köztes időben meg átjáróház van. A pihenés az kb a hét első két napja volt, aztán felejtségek el. Jó, igazából van abban is valami jó, hogy így működik nálunk az egész. Ismerősök jönnek akiket régebb óta nem láttunk, együtt vagyunk és végül is erről szól az egész, nem igaz? Megbeszéltünk jövőre programokat is a nővéreimmel, aminek örülök. Majd meglátjuk, én bízom benne.

 

Ha ez valami év végi összefoglaló akar lenni (nem biztos), akkor kellene valamit írnom erről az évről, nem igaz? Hát... jó gyorsan elment és... azt sajnos nem tudom mondani, hogy csupa boldogság és napsütés volt.

 

Kezdjük ott, hogy eleve problémás volt az egész kezdés is, volt egy problémám igen, ami végigívelt úgy... az egész éven. De erről nem írok, mert magán jellegű és... Bár lehet már x ember tudja, de szép ívben leszarom. Viszont azt megtanultam mára, hogy nem kell erőltetni a dolgokat ha nem mennek. Hát nem is erőltetem. Amúgy is utálom az olyan embereket akik nem értenek a szóból és csakazértis mennek a másik után mikor az teljesen nyilvánvalóan elküldte őket 100× a halál faszára. Én soha nem akartam ilyen ember lenni, nem is leszek.

 

Következő pont. Egy jóideje véget ért a szerepjátékos pályafutásom, habár nem azért, mert így akartam volna. Hiányzik, szerettem, de nyitott oldalakra nem fogok menni. Sajnálom, mert voltak ötleteim, elképzeléseim, rengeteg munkám volt benne és ezek így két pillanat alatt szépen a szemétben kötöttek ki. Hm, kellemetlen érzes. Nagyon. Így történt, hogy felszabadult némi időm, aztán ezt az időt meg a fenmaradt energiáimat saját projectekre tudtam szánni. Mondjuk elkezdtem komolyabban gondolkodni a játékom irányában. Most már nem kell több story szálat szövögetnem, maradt egy, ami ezúttal csak az enyém. Hát remélem jól fogok kijönni belőle, de ez csak kitartás és elhatározás kérdése. Ezek mellett úgy érzem, hogy a rajzra is kicsit több időm jut, meg kedvem is kicsit több lett. Ettől függetlenül hiányzik a szerep, de most mit csináljak.

 

A fent említett idő felszabadulás miatt pedig Violet Dawn is felfejlődött kicsit. Nekiáltam végigjátszásokat írni, aminek rendkívül örülök, mert eddig ez volt a mumus, amihez nem akarok hozzányúlni mert rengeteg időt meg energiát elvesz és hosszadalmas is, stb. Viszont szórakoztató is ezek mellett. Kikapcsolja az embert, jó történeteket mondanak el, érdekes karakterekkel. Ezt a jó szokásomat szeretném a továbbiakban is megőrizni.

 

Ennél többet nem is tudok írni. Nem házasodtam meg, nem lettem terhes, nem történt semmi változás vagy érdekesség a munkahelyemen, se itthon... De hogy őszinte legyek, nekem ezek éppen elegek egy évre. Lehet nem sok, de némelyik nagy változás ami eléggé sok dologra kihat és még meg kell békülnöm velük valamilyen szinten. A rossz felével. A jónak meg örülni kell, szóval annak meg örülök.

 

Jövőre szeretnék sokkkkal nyugodtabb lenni ami az én esetemben nagyon nem könnyű feladat, mert sokszor a semmi miatt is szörnyen tudok stresszelni, akkor is ha tudom, nem lesz semmi baj. Utálom ezt, de néha úgy érzem, nem tudok ellene mit tenni. Ezt kellene valahogy leküzdeni, bár vagy 2 éve szenvedek ezzel. Igen, ez életem egy bizonyos időszakához kapcsolódik ez a dolog, mikor nap mint nap, heteken, hónapokon keresztül gyomorgörccsel meg folytonos idegeskedéssel voltam kénytelen együtt élni és én hiába is akartam kilépni abból a helyzetből, mások nem engedték, bár látták, hogy mi történik. Most meg ezek az emberek akarnak orvoshoz küldeni, hogy úristen mi bajom. :'D Nem tudom, hogy sírjak, vagy röhögjek.

 

Bah, ne foglalkozzunk ezzel most, örülni akarok, nem sírni. Csak néha megkísért a sötét oldal. Az a sötét oldal amit nem szeretek. Mert van egy olyan is amivel haverok vagyunk. Ne is próbáljatok inkább megérteni... Ritka alkalmak egyike az ember életében, de néha valamilyen szinten olyan akarok lenni, mint amilyen régen voltam. Az is én voltam, de valahogy nem tudok most, jelen pillanatban azonosulni vele. Hülyén hangzik meg nem is, mert az ember persze változik, fejlődik, ki jó, ki rossz irányba, vagy éppen mindkettő és ebből kifolyólag már nem tudunk teljesen olyanok lenni, mint amilyenek régen voltunk, de egy darabka azért mindig bennünk marad a régi "énjeinkből" is, legalábbis én így érzem. Szóval szeretném kiásni ezt a kis darabkát, mikor még bártabb és boldogabb voltam és ismét az életem részévé tenni. Na jó, ez talán kicsit túl sok volt így egyszerre és nem is vágott a témához. xD Lényegtelen, csak elgondolkodam.

 

Nos, szerintem jó ötlet ha még most lezárom az elmélkedést és előre is bolog mindent kívánok mindenkinek, meg utólag is. Jó megasszontam ezt is.

 

- Yui