Yup. Azt nem mondanám, hogy olyan esménydúsan telnek a napok, sokkal inkább... Hm, nem is tudnám kifejezni hogyan. De kezdjük az elején.
Kaptam egy asztalt. Úgy értem a munkahelyemen. Egy saját asztalt :3 Jó, igazából pont az ül ott, aki éppen az irodában van vagy lesz ha én nem lennék, de na. Ne rontsátok el az örömöm. Asztal enyim. Eddig soha nem volt "saját helyem" és így most olyan különlegesnek érzem. xD Úgy pakolok rajta ahogy akarok meg minden~ Igen amúgy én még az ilyen kis dolgoknak is tudok örülni. Egyszer azért voltam majd' elájulva, mert nővétem vett nekem egy fésűt. Hm.
A hízókúrám eddig sikeres, felszedtem 2 kilót! Anyu szerint mondjuk csak elromlott a mérleg, hm...
Végeztem az EarthBound végigjátszással... de már egyből rákattant az agyam, hogy mit kell írni leközelebb. Szóval lehet megint beleugrok egy jó hosszú RPGbe és csak írok, írok meg játszok... Ez van ha az ember szeret valamit. A rajzolás az megyeget a háttérben, bár nem olyan nagy sebességel. Meh. Ezzel már úgy vagyok, hogy elhagyni nem tudom, de azt hiszem profi se leszek belőle. Mostanában a Makeres játékomat is elkezdtem újragondolni és született pár ötletem amik talán nem is olyan borzalmasak, mint az eddigiek. Szóval ott is dolgozgatok néha. Térképek terén egyelőre. Mert persze mikor vagy 3 térképem kész volt altérképekkel, akkor kell kitalálni, hogy tulajdonképpen én másfajta grafikát akarok használni és... da-bumm, csinálhattam meg megint az összeset. Szóval tapsvihart nekem. Ez a játék tényleg soha nem fog elkészülni. :'D
Valami viszont történt mostanában. Vagyis inkább olyan augusztus körül, azt hiszem. Tudjátok, mikor van az az érzés, hogy... Most minden más, most már más vagyok én is. Valahogyan, valamiért, de... így visszatekintve megváltoztam. Persze vannak olyanok is, akik nem veszik észre, hogy megváltoztak. De szerintem nálam ez a változás tudatos volt, ezért is tűnt fel valamilyen szinten. Sok köze van ahhoz, amit leírtam az augusztusi [
A szakadék peremén] c. bejegyzésemben. De úgy érzem, hogy ez csak mostanában kezdett kiteljesedni bennem. A "tedd le ami nem tesz boldoggá" életérzés vagy mi. Néha eljönnek az ilyenek és akkor az ember rendszerint nem tudja mit tegyen. Maradjon a jelenlegi helyzetben, mert... fél lépni vagy csak attól fél, hogy mi lesz a következmény, hogy egyedül marad, hogy leszakad az ég, hogy megutálják, vagy bármi más? Ez sosem könnyű döntés, de ha nem lépi meg, akkor minden marad ugyan úgy. Ha pedig nem is egyszer megfordult a fejében, hogy lépni kellene, akkor valószínűleg nem a legjobb a helyzet, nem igaz?
Mikor belemegy az ember egy kapcsolatba, csak azért, hogy ne legyen egyedül és legyen kihez hazamennie este, vagy bejut egy baráti körbe, hogy érezze, tartozik valahová, miközben a szíve mélyén tudja, hogy köze nincs hozzájuk és csak azért van itt, mert egyedül nem bírná. Ilyesmi. Hosszútávon ezek nem tesznek jót, de... valahogy az ember vagy nem tud kiszakadni ezekből vagy csak nehezen. Már aki. Hiába a mondás, inkább legyek egyedül, minthogy mások között érezzem magam magányosnak. Nem is mondás. Mi ez? Nem tudom, de most lényegtelen is. (De ha már itt tartunk, az egyedüllét és a magány két külön dolog, de ez is most lényegtelen. Elkanyarodtam.)
Úgy érzem, hogy ilyenkor mindent felülír a lelki béke. Azt hiszem. Mostanában jutottam el arra a szintre, hogy ideje lenne kicsit erre is gondolnom. Persze valamilyen szinten megértem azokat is akik nem akarnak kiszakadni ezekből a helyzetekből, hiszen... senki nem szeret egyedül lenni. Legalábbis hosszútávon. Én egy olyan ember vagyok, akinek néha igenis kell egy kis egyedül töltött idő, hogy feltöltődjek, hogy kicsit csak a saját dolgaimmal foglalkozzak, de... ez nem egy olyan dolog, hogy az ismerősöm odaszól nekem: hé, most akkor x időre rád se nézek, aztán legyél egyedül, mert te ezt szereted. Nem, azt nem szeretem ha magamra hagynak, azt szeretem, hogy ha minden már túl sok, akkor kicsit elvonulhatok és kitisztulhat a fejem. Ez nem időpontra egyeztetett dolog.
Igazából csak azt akartam mondani ezzel, hogy pár dolgot átértékeltem magamban az elmúlt időszakban. Zavaros, érhetetlen, tudom.
Élesváltás. Befejeztem A Megkerült cirkálót Rejtő Jenőtől. És igen, ezúttal is nagyon tetszett. A vége felé már felpörögtek az események és az új, általam még nem ismert karaktereket is megszerettem. Az pedig csak a pláne volt a történetben, hogy Fülig Jimmy megint levelet írt... Valahogy ezek a levelek nagyon ki tudnak ütni engem, jó értelemben persze. Rejtő meg tudja kicsit jobban ismertetni így a karaktert velünk. Nem érezzük kellemetlennek olvasás közben a helyesírási hibákat, az elírásokat, a néha majdnem értelmezhetetlenül megcsavart mondatokat, hiszen tudjuk, ez direkt így van írva, mert Jimmy ilyen. Eddig csak az ő műveiben találkoztam ilyennel. A Drakula is például levelezésekre, naplóbejegyzésekre épül, de ott szépen, udvariasan megfoglamazott írásokról van szó. Viszont érthető, hiszen Rejtő ezzel a lépéssel teremteni akart egy kis humort a helyzettel és a karakterrel kapcsolatban, ami mondanom sem kell, sikerült, míg a Drakula egy rémtörténet, ott nem nevetni kell.
Mikor pár fokkal elhagyta a turista hajó Kap Blumtot, akor történt a világcsoda! Éppen a láthatárról felfedesztük ugy hoty a Főorvos egy messzecsőbe látott. Aztán elejté a távnézőt.... Mint aki hüje let... Végül is igy kiáltott a hajóhid csövébe: "Stop! Féljobb!... Ilyet az öregapám se látott! Teljes gőz!"
És neki volt igaza a komandirozással! Mer lehetet a tisztes felmenő, rabló öregapja olyan világotjárt, mint a Rótbizony Kruzer, ijet akkor se pipált mék! Felséged is ugy meresztette volna a szemét, mint ety lekmagasabb sült hal.
Mer mi volt a látás? Álomnak is rossz!
Esz a hüje Rótbizony hajó, ott állt a távolba egy több mérföldes sziget közepén. De kellősen!
- Beszélj világosan, mert betöröm a fejedet!
- Én nem beszélek világosan?!... Olyan világosan beszélek, hogy kiolthatod a lámpákat, ha én éjjel megszólalok!
Aztán mivel ezzel végeztem, úgy döntöttem, hogy elkezdek még egy könyvet. Nem tudom mi van velem, sokat olvasok, hm. Ez az új könyv pedig a Never Look Away Linwood Barclay-től. Ezt is, mint a Red Houset, egy használt cuccos kereskedésben vettem aprópénzért. A Red House nagyon tetszett és... majd meglátjuk, hogy ez mennyire fog. Egyelőre érdekesnek tűnik, bár még eléggé az elején járok, de bízok benne, hogy beindulnak majd a dolgok. A karakterek, vagy legalábbis a főkarakter szimpatikus figurának tűnik, a könyv szerkezete pedig felkeltette az érdeklődésem. Mikor először átlapoztam úgy éreztem, hogy nekem kell egy használati utasítás ehhez... Meglátjuk mi lesz belőle. Érdekes egyébként, hogy magával a felépítéssel is hogy izgalmasabbá tudja tenni az ember a könyveket. Nem csak egyszerűen fejezet követ fejezetet a megszokott módon, hogy 1. fejezet, 2. fejezet, stb... hanem pl legyen szó visszaszámlálásról, vagy arról, hogy fejezetenként perspektívát vált a történet és így halad előre. Kis izgalmat visz a dologba, érdekesebbé teszi.
Bah. Most is úgy jöttem ide, hogy nincs semmi, aztán megint írtam egy méteres bejegyzést. Szörnyű vagyok.
- Yui