Megint halogatok. Ezt a bejegyzést halogatom vagy egy hete. Sose kerülök olyan hangulatba, hogy leírnám mi a helyzet. Jobban mondva mikor éppen nem vagyok a gép közelében, akkor aztán beindul az agyam, amikor meg ideülök, jön a nagy üresség. Bosszantó.

 

A múlthetem nagyrészét nem a megszokott helyemen töltöttem, elküldtek segédkezni a szomszédba. Mivel indult az ovi / iskola / bölcsi / minden, így kellett étkezési bejelentést is tenni, ennek az egyik "áldozata" pedig én voltam. Nekem kellett felvenni ezeket a bejelentéseket és asszisztálni a szülőket a papírok kitöltésében, amiket megjegyzem én is akkor láttam életemben először. Szóval izgi volt. Első nap nagyon el voltam veszve, azt se tudtam mihez nyúljak, kinek mit adjak... De úgy a hét közepére már ment nagyjából a dolog. Persze volt segítségem, szólhattam az irodára ha valami nagyon bajos esettel találkoztam, mert... volt. Olyanokat tudtak néha kérdezni... De a kedvencem az volt mikor így jöttek oda: "Mi tavaly nem fizettünk az ebédért... De nem tudom miért nem." Ok, akkor én meg még úgyse tudom, elhiszitek? Vagy mikor bejelöli anyuka, hogy jövedelem alapján szeretne ingyenes étkezést és közben meg felírja a papírra, hogy milliókat keres a párjával. WTF.

A gyerekeknek adott nevekről meg ne is beszéljünk. Tudom, mindenkinek magánügye, hogy hogyan nevezi el a gyerekét, de... Voltak érdekességek. Azért a külföldi neveket ne akarjuk már magyar családnevekkel kombinálni, főleg fonetikus átírással. Brájen, példának okáért. De volt itt Sanel, Ármándó, Brendon, Dzsúlió meg ki tudja már, nem is emlékszem. ... Kovács Ármándó. ... *facepalm* De mondom, ez csak magánvélemény.

 

Aztán annak hála, hogy ez az egész történet az udvaron folyt (több, mint egy hétig) helyhiány miatt, így szépen meg is fáztam. Hurrá. Ez még pont hiányzott nekem, de tényleg. Így forró tea - gyógyszer - videójáték kúrán vagyok a mielőbbi gyógyulás érdekében. Majd' lefordultam a székről, de Magikarpot akkor is Gyaradosá neveltem. *Magába szívta a Pokémon Sapphire, ne ítéljétek el* Mellékszálon meg készülök majd egy Dark Souls próbára... Nem hallottam túl sok jó hírt felőle, hát majd meglátjuk. Nem tudom miért, de valamiért mindig nagy vágyat érzek arra, hogy szar játékokkal kínozzam magam. Aztán mindezt megosszam a nagyvilággal. Hm. Hiába, gamernek lenni nem könnyű feladat, de meg kell ezt tennünk az emberiség érdekében.

 

Nemrég pedig... ki kell mondanom. ... Megint vettem egy színes ceruza szettet. Megint... ismét győzőtt a kísértés, nem bírtam ellenállni. Pedig igencsak nagyon gyorsan le kellene szoknom erről. Viszont olyan sok szín van a szettben és olyan szépek! 72es szettet vettem, mert... idióta vagyok. [Aihao Sweet Secret] Sírok, valaki állítson le.

A ceruzák utáni keresgélés közben pedig egy igen érdekes színező könyvre bukkantam a neten, ez lenne Alan Roberttől, a The Beauty of Horror: A GOREgeous Coloring Book. Oh, shit. Csak nézzétek. [Gugli képkeresés] [Hivatalos oldal] Igazából... engem ez a stílus nagyon Itou Junji munkáira emlékeztet és... azoktól a mangáktól a mai napig kiver a frász. Nem viccelek, elismerem Junji munkásságát és igenis nagyon tehetséges művésznek tartom, de... tartsátok távol tőlem a műveit. Éppen elég volt nekem az a pár amit olvastam.

 

Aztán következzen egy történelmi pillanat, kaptok pár firkát. Mert tényleg csak unalmamban firkálgattam.

 

1) A lába nem tudom hogyan került ebbe a bizarr helyzetbe, még csak a ceruza rajzot se radíroztam le
2) Ez valami lightos ruhaterv akar lenni
3) Ruhaterv próba, a színezés gyors és összecsapott, a színeket csak próbáltam, nemtom, valamiért bennem volt a katonai hatás... Ez lett, igaz az egész dolog még átalakítás alatt áll

 

  

 

Sokminden volt a fejemben így két hét alatt, de... mire ide jutottam, persze elfelejtettem mindent, mert miért ne. Ezért ne halogassatok.

 

 

- Yui, aki elfelejtette