Ehm, eléggé szaladgálós-rohangálós, elfoglalt napjaim vannak melóhelyen. Jobban mondva mikor nem kell csinálni semmit, akkor unatkozás van, de amikor kell, akkor aztán sok van. Arról nem is beszélve, hogy átvittek egy másik irodába ahol be kell segítenem, így az eredeti helyemen már egy hete csak gyűlik a munka, de egy harmadik helyről is szóltak már, hogy ha lehet, akkor majd jövő hónapban menjek már át. Mindenhova én kellek. x_x

 

De megértem a csajokat is mindkét irobában. Egyik helyen az kolléganő két ember helyett dolgozik, a másik irodában a lányok vannak hárman arra a munkára amit régen nyolcan csináltak. És még így is el akartak küldeni belőlük. WTF. Persze, hiszen az a korszak van amiben már nem vesznek fel sehová új embereket, hanem a meglévő munkát rásózzák meg elosztják a megmaradt emberek között. Akik meg nem csinálnak mást, csak reggeltől munkaidő végéig rohannak meg idegeskednek a határidők miatt, sőt, haza is viszik a munkát, mert 8 órába nem férnek bele. Vagy előbb kezdenek reggel. Vagy mindkettő. Eléggé elszomorító a helyzet és akárhányszor ezt látom, ez csak megerősít abban, hogy nem tulajdonképpen nem is akarok irodában dolgozni. Jó, tudom, nem mindenhol van ez, de ahol eddig voltam, mindig ezt láttam, meg.. amúgy sem fekszik ez az egész. Bár akkor meg ki kellene találni mihez szeretnék kezdeni magammal. Ami még nem történt meg xD De egy biztos, meglettek a vizsgáim, így indulok a második körre, ugyan az a képzés, csak magassabb fokozatban. Szintet fogok lépni. Level up.

 

Továbbá... Sikerült befejeznem a könyvet amit elkezdtem. Mark Haddon - The Red House. Igazából nem gondoltam volna az elején, hogy ilyen jó lesz. Nem is nagyon volt véleményem mikor elkezdtem olvasni, de így visszatekintve... Igenis jó volt.

Maga az alap történet nagyon egyszerű, de ezt már kifejtettem egy régebbi bejegyzésben. A könyv inkább a karakterekben lezajlódó dolgokra koncentrál, nem pedig a cselekményre. Persze, van benne cselekmény, ki hova megy miért, ki mit csinál, de a legfőbb hangsúly az érzelmekről szól amiket megélnek különböző helyzetekben, a problémáik, hogy hogyan próbálnak megbirkózni velük, vagy legalábbis hogyan jönnek rá egyáltalán, hogy mit is akarnak valójában. Ha lenne második része a könyvek... elolvasnám. Tuti elolvasnám.

Voltak karakterek akiket mikor elkezdtem, megszerettem azonnal, voltak akiket nem, de a végére... a végére már mindenkire kíváncsi voltam. Ahogy kibontakozott, hogy végül is miért olyan egy-egy karakter amilyen. Érdekes volt és elgondolkodtató. Pusztán egy hétről volt szó, de valamennyiük úgy ment el onnan, hogy rájött valamire vagy az élete változott meg teljesen. Konkrétan nem tudjuk meg a végén, hogy kivel mi lett utána, de... mégis benne van az olvasóban, hogy nem lesz semmi baj. Hiszen már mindenki tudja mit kell tennie, így képesek lesznek változtatni.

Na jó, kicsit csalódott voltam, hogy Dominic nem közeledett végül kicsit jobban a feleségéhez, miközben tudja, hogy a nőnek problémái vannak, de... ennyit tudnék mondani csak. Voltak szomorúbb és kifejezetten aranyos részek is. Érdekes olvasmány volt ez a családi kötelékekről, nem gondoltam volna, hogy erről így lehet írni, ilyen terjedelemben. Mármint... egyszerű a téma, nincs túlbonyolítva a cselekmény sem, mégis élvezetes olvasmány.

Maximum annyit tudnék még megemlíteni, hogy van amikor Mark Haddon elkezd csak úgy írni valamiről, az olvasó, (vagyis én, mert lehet más nem volt így vele,) meg nem tudja mi van. Nem jelzi, hogy ő most karaktert váltott vagy valami. Nem sokszor fordul elő, de néha kétszer át kellett futnom a dolgot, hogy tudjam miről van szó. Meg ide sorolhatnám még a random visszaemlékezéseket, vagy olyan dolgokat amiket nem is tudtam nagyon hova tenni. Voltak amiket feleslegesnek éreztem, de igaz, a legtöbb esetben szükség volt ezekre a random plusz infókra, szóval jó volt ez, csak néha úgy éreztem hagyjuk már ki ezt a részt.

 

She looked at herself in the mirror and saw the animal that she was trapped inside, that grew and fed and wanted. She wished above all else to look ordinary so that people's eye just slid over her. Because Mum was wrong. It wasn't about believing this or that, it wasn't about good and evil and right and wrong, it was about finding the strength to bear the discomfort that came with being in the world.

 

Forgive and forget. She was beginning to understand what it meant. You couldn't do the forgetting until someone else had done the forgiving.

 

But later, when parents fall from grace and become ordinary messed-up human beings and turn slowly from carers into people who must be cared for in their turn, who then will share those growing frustrations and pore over the million petty details of that long-shared soap opera that means nothing to others? And when they are finally gone, who will turn to you and say, ... Yes, I remember the red rocking horse... Yes, I remember the imaginary bed under the hawthorn tree.

 

 

Azon gondolkodtam, hogy a következő aminek nekiállok Leslie L. Lawrence Ördögtojások c. könyve lesz, de... nővérem lenyúlta. Plusz, az is eszembe jutott, hogy fel kellene megint menni és túrni még pár ilyen angol könyvet. Ahol vettem, ott több is volt, bár csak ez fogott meg annyira. Azóta lehet jöttek újak is. Örülnék neki.

 

Ezen kívül, mikor éppen nem olvastam, Shin Megami Tensei: Personát játszottam. Igen, ezért is nem voltam kb sehol sem nagyon aktív mostanában xD Lekötötte a figyelem mindig valami. Már csak a főellenség, Pandora van hátra, de előtte fel kell fejleszteni a csapatot, mert eléggé nincs esélyünk jelenlegi állapotunkban ellene. Mondjuk ezt a részét nem szeretem az RPGnek. Illetve szeretem, HA nem kell napokat, heteket eltölteni szintlépésekkel, vagy ha kell is fejelszteni, akkor azért meg lehet oldani gyorsabban, mert az ellenségek úgy dobnak pontokat. De ez pont nem az az eset. Még a legerősebb ellenségek sem dobnak elegendő pontot sokszor, arról nem is beszélve, hogy a pontok eloszlanak az öt karakter között. Mindenki olyan mértékben kap a pontokból amennyi szerepe volt az adott harcban. De ha ez nem lenne elég, még beszélgetned kell az ellenségekkel is külön, hogy dobjanak kártyákat amikből aztán Personát csinálsz, de nem szerelhetsz fel akármilyen Personát csak azt, ami olyan szinten van, mint te vagy alatta. Fuck. Szóval mindenképpen kell az a fejlesztés. Csak kár, hogy ezekre a fejlesztésekre soha nem tudom magam rávenni, ezért húzódik el nagyon ha egy RPGvel játszok.

 

A másik amit még elő szoktam venni, az a már egy régebbi bejegyzésben megemlített Touhou 8 - Imperishable Night. Lassacskán próbálom végigvinni az összes játszható karakterrel, egyelőre Easy módban, mert a legtöbb ember számára az Easy is nehéz :'D (Megnyugtat a tudat, hogy nem csak én vagyok így ezzel, komolyan) De már voltak kacsintgatásaim a Normal mód felé is, bár eddig még kijátszani nem sikerült úgy.

Rájöttem időközben, hogy a Remilia & Sakuya csapatnak tulajdonképpen egész jó tulajdonságaik vannak. Remilia Lock Type focusa sokat tud segíteni az emberen.

Bár a kedvencem a Yuyuko & Youmu páros. Youmu erős és remek boss killer, ezen kívül pedig a gyorsasága sok kellemetlen helyzetből ki tud húzni. Yuyuko pedig focushoz híven tökéletesen lassú ami nagyon jó pár helyzetben, plusz a támadása rendszerint majdnem lefedi az egész pályát. Szóval kezdőknek mindenképpen ezt a párost ajánlom, vagy a Reimu & Yukarit. Bár őket nem sokszor vettem elő eddig. De mindenesetre könnyű volt kezelni őket.

A rémálmom az utolsó csapat, a Marisa & Alice. Persze, nagyon jó támadóerővel bírnak, de eléggé le vannak korlátozva ami a támadásukat illeti. Úgy értem eléggé kis részen tudsz támadni így folyton követned kell az ellenség mozgását és figyelni, hogy a képernyőn hányszázféle helyen bukkannak fel az ellenségek, majd a lövedékek tengerében valahogyan odakormányozni, hogy meg tudd ölni őket. Ami nagyon nem könnyű feladat, főleg a játék vége felé.

 

Kaguya Houraisan

"The fragmented eternal evening that you have created... My arts for manipulating eternity will tear it away. Your spell of Imperishable Night will shatter... And the dawn will come!!"

 

Képecskék. A legtöbb Practice módban :'D

 

  

  

 

 

Gondolkodtam azon is, hogy a napokban megosztom a km-es véleményemet a The Witcher c. játékról ami egy ideje a háttében pihen, mert részenként írtam meg és mindig hozzáadtam ezt meg azt. De úgy érzem nem tarthatom ezt vissza tovább. Szóval napokban kipofozom kicsit és kirakom. Legalábbis szeretném.

 

Nos, más nem igazán jut eszembe egyelőre. Hm.

 

 

- Yui