Azt nem mondom, hogy régen jelentkeztem, mert nem. Csak szófosásom van és le kell vezetnem valahol xD Szóval olvassatoook~ Ha akartok, ha nem. ... Na jó, ha nem akartok, akkor nem kell. De akkor el sem kezdtétek volna olvasni ezt a bekezdést.

 

Először is, felmerült a minden évben ilyenkor felmerülő probléma, mégpedig az év végi szabadságok kivétele. Az alap, hogy az ünnepek között itthon maradok, de ezen kívül is van még pár napom. Igazából elgondolkodtam, nagyon sok érteme nem lenne annak, hogy itthon maradjak, de főnökasszonyom úgyis haza hazavar, szóval kénytelen vagyok kivenni őket vagy ünnepek előtt vagy után. Még megálmodom. Ahm, ez a karácsony, ezzel csak a baj van. Készülődés, ajándékok, meg minden hülyeség. Persze, szép meg jó a karácsony, de... sok helyen azt látom, hogy elvesztette már a lényegét és a családdal szemben inkább az került előtérbe, hogy ki hogyan kapja meg a legújabb, legdrágább valamit. Kissé elveszi ez az ember kedvét. Bár egyik kollégám meg éppen másképpen gondolkodik. Ő azt mondta, hogy ha neki kell valami, akkor megveszi. Nem kell ahhoz karácsonynak lenni, nem kell ahhoz megvárnia, szóval neki a karácsony csak egy ugyan olyan nap, mint a többi. Neki ne adjon senki semmit ilyenkor, mert ami neki kell, azt elintézi magának. Ez is egyfajta felfogás. Jó, valamilyen szinten én is így gondolkodok sok esetben... Hm. És akkor ebből szokott jönni, hogy mikor megkérdezik mit kérek, én csak annyit felelek, hogy... semmit. Születésnapkor is ez van. Soha nem kérek semmit. Sőt, emlékszem, egy időben meghagytam a barátaimnak is, hogy hiába van születésnap, karácsony, bármi, nekem ha valaki hoz ajándékot, akkor kivágom vele együtt. xD És azt kell mondjam egyesek betartották és... igazából örültem neki, hogy tiszteletben lett tartva a kérésem. Akármilyen hülyén is hangzik.

 

Sőt, ami azt illeti, én alig költök magamra. Már attól rosszul tudok lenni, hogy ha valaki azt emlegeti, hogy boltba kell menni és venni egy-két ruhát vagy cipőt. Nem. Neeem. Nem megyek sehová, nem veszek semmit, nem kell, jó még ami van, hagyjon mindenki békén ilyenekkel. Más meg nem azt se tudja melyik boltba menjen mikor valami kis pénzhez jut. Na, ezt felejtsétek el nálam. Sminkelni sem szoktam magam, arra sem költök, fodrászhoz is csak akkor megyek mikor hajat kell festeni, de azt se sűrűn teszem. Amit viszont nem tudok megállni az a papírbolt (igen xD) és a gépem. Ez a kettő amire gondolkodás nélkül tudok költeni. Aki kocka, az kocka.

 

Éppen ezért embereltem meg magam és végre valahára eldöntöttem, hogy megveszem! Az [SNES Minit]. *o* 21 játékkal adták, nagy bánatomra nem tudok többet hozzá venni, mert a felső felütős rész csak mutiba van. Emellett viszont elvileg létezik mód arra, hogy lehessen rá rakni több játékot is. Szóval.. lehet kockáztatok és kipróbálom. Nagyon jó játékokkal jött ki, azt meg kell hagyni, ilyenek, mint a Super Castlevania IV, Final Fantasy VI, Super Mario World, Super Metroid vagy a The Legend of Zelda - A Link to the Past... vagy az EarthBound! Már az egész megérte volna csak az EarthBound miatt. Viszont ettől függetlenül kész lennék teljesen és odaáig lennék meg vissza ha pluszban még fent lenne rajta pár cím amit nagyon szeretek. Például a Tales of Phantasia vagy a Final Fantasy IV. Oh shit, lefordulnék a székről a gyönyörtől.

 

Ha pedig már játékos vizekre eveztünk, akkor folytatom a vonalat. Ugyanis nemrégiben kedvet kaptam, hogy előszedjem a Silent Hill Shattered Memoriest (PSP). Tudni illik nagy SH fan vagyok. :3 Régebben elkezdem már, de beadta a rendszer a kulcsot és lefagyott a játék vége felé. El nem tudom mondani milyen mérges voltam. Gondoltam valami nem okés magával a játékkal ami megvan vagy ilyesmi... Szóval így x idő után nekiálltam megint, kicsit megbütyköltem a rendszert meg a mentéseket aztán da-bumm, nem zökkentőmentesen, de legalább ki tudtam játszani, méghozzá jó véggel! Az, hogy én jó véget tudok elsőre kihozni, az ritka igazából, szóval teljesen büszke vagyok magamra.

Régen is megfogott, de így, hogy megtudtam mi a játék vége... Felért egy pofonnal. Csak ültem ott és, ez nem lehet, rohadt élet... Nagyon tetszett, aki teheti és szereti a túlélő horrort pszichológiai elemekkel, az mindenképpen próbálja ki. Tetszett a dolgok mögötti jelentés. Miért éppen jegessé válik a világ, miért csak üldözik a szörnyek Harryt ahelyett, hogy megölnék, miért akarják megállítani az útja alatt.

Ez a rész a legelső Silent Hill (PS) egyfajta újragondolása. Először érdekesen álltam hozzá, mert nekem az első SH játék az igazi, az eredeti, ami mindenek felett áll ebben a sorozatban. Harry pedig számomra a legkedveltebb főszereplő a sorozatból. Imádtam. Kíváncsi voltam, hogy ebben a játékban felül tudják-e múlni az eredetit, amit megszerettem. Aztán persze rájöttem, hogy más szemmel kell néznem ezt a részt és teljesen el kell vonatkoztatnom az eredetiről. Azt kell mondjam, hogy nagyon jól sikerült megalkotniuk ezt a játékot az eredeti alapjaival. Maga a játékmenet is egy újfajta dolog, tekintve, hogy az előző SH játékokhoz képest, itt nem lehet harcolni, csak menekülni az ellenségek elől. De ezzel is csak azt bizonyította be a játék és a készítők, hogy harc nélkül is lehet jó SH játékot csinálni.

Ahogy pedig a játék eleji "figyelmeztetésből" kiderül, a játék úgy változik, ahogyan az ember játszik vele. Először érdekesen néztem rá, hogy mi akar ez lenni, de aztán rájöttem... Minden cselekedeted, választásod befolyásolja, hogy hogyan halad tovább a játék, még azt is figyelmbe veszi, hogy bámészkodás közben milyen tárgyakat, posztereket vizsgálsz meg. Ez mind-mind számít, ezek alapján változik a környezet is, a karakterek megjelenése és az, hogy melyik véget kapod meg. Fene gondolta volna, hogy mennyit számít az, hogy megállok és megnézek a kirakatot.

Összességében... érdemes volt nekilátnom és... az UFO ending megint valami őrültre sikeredett, best. [UFO1] [UFO2]

 

      

 

Egy fiatal lány... A szülei nem jöttek ki jól. Magát hibáztatta, ahogyan minden gyerek teszi. Aztán apu meghal. Mit tesz a lány? Tagadja, hogy apu meghalt. Tagadja, hogy ki is volt apu. Melyik hét éves tudja, hogy kicsodák is valójában a szülei? Így aztán megszállottan, rögeszmésen hinni kezd az elképzelt apában aki alátámasztja az elképzeléseit apró darabokkal... Egy boldog élet darabjaival ami sosem létezett. Egy apa emlékeinek a darabjai aki sosem létezett...

 

Aztán, mert... még nem fejeztem be. Mondtam, hogy rámjött a hullám. Szóval olvasom ezt a könyvet, Never Look Away (Linwood Barclay). Így, hogy már nagyjából a felén túl vagyok... azt kell mondanom, hogy Linwood Barclay valami fantasztikusan összerakta a történetet. Tényleg minden apró darabnak lassan meglesz a jelentése, lassan megértjük, hogy előzőleg miért volt érdemes azt megemlíteni. Tetszik, hogy mikor Davidet követjük nyomon, mint főszereplőt, akkor E/1ben ír, viszont mikor a nyomozót vagy a "rosszfiúkat" akkor átvált E/3ra. Viszont... amiért olyan lassan haladok vele mégis... nem tudom, de van valami az írási módjában amivel nem tudtam megbékélni és annyira nem jön be, vagy hogyan fogalmazzak. Ha film lenne belőle, akkor gondolkodás nélkül megnézném, de ebben a stílusban írva néha kicsit untat. Habár ennek ellenére maga a történet és annak a felépítése zseniális.

 

Régen nem jártam erre érdemleges bejegyzéssel. Hmhm, igen a díjjal elcsaltam egy bejegyzést, hihi. Na jó.

 

Megint nem a megszokott helyemen vagyok, egy-két napra elkértek a másik épületből. Nem mondom, hogy ugrálok örömömben, de... ez is a munkámmal jár, hát most mit csináljak. A kollégákkal nincs bajom, csak azzal, hogy tovább bent kell lennem és meh. Hozzászoktam ahhoz, hogy korábban megyek haza xD De túlélem, eddig is mindent túléltem. Amúgy is főnökasszonyom úgy volt vele, hogy menjek csak nyugodtan, pont jókor jött ez, mert nincs kész a fűtés az irodában és addig legalább én a másik helyen melegen leszek. Annyira, hogy rendes melegem van vékony felsőben. Azért ez kicsit túlzás, nem alaszkai hideg van odakint, vagy valami... Bár én beszélek, eddig a fűtés nélküli, hideg irodában ültem, én már hozzászoktam a körülményekhez. :'D

 

Pár hete valamiért csak úgy pörögtek a gondolatok meg az ötletek a fejemben. Emelgettem, hogy a játékom grafikáján változtattam, hát most nagyjából kezd már kirajzolódni a történet, kezdenek összeállni a kirakós darabjai. Megállíthatatlan vagyok! Érzem az erőt. Meg úgy... mindenhez kedvem van nagy hirtelen valamiért. Játék, szerkesztés, dizi csinálás. Csak úgy pörgök. Bár tudnám mi okozza, örülnék ha így maradna a dolog.

Ennek örömére pedig lett új dizi, yay! Az előzőt imádtam színekkel, képekkel együtt, ezért nehezen tudtam rávenni magam, hogy csináljak valami újat. Próbálkoztam, szórakoztam, de végül is ennél állapodtam meg, habár volt egy kék elődje. Csak az valahogy... valahogy nem volt az igazi. Kiszélesítettem mindent, mert az előző dizinél eléggé keskeny volt ez a középső rész is, mondhati meglepően keskeny. Így kényelmesebb számomra. Fejléc most nincs, csak egy szöveg, de szeretem az egyszerűségét a dolognak. Majd meglátjuk ez meddig bírja.

 

Egy ideje úgy érzem új hajnal virradt szerény házam táján. Itt az ideje új kezdeteknek, hátrahagyni olyan dolgokat amiken ha megszakadsz se tudsz változtatni. Nem éri meg cipelni őket, nem igaz? Igazából... valahol szomorú ez, valahol pedig kicsit felszabadít. De csak azért tűnik szomorúnak, mert örülne az ember ha továbbra is az élete része lenne. De ha nincs lehetőség, akkor pedig jobb ha minél előbb kizárja a gondolataiból ha azt akarja, hogy nyugodtan haladjanak tovább a dolgai. Szóval itt az új hajnal kezdete, remélem Lady Fortuna azért elpislog felém párszor az út alatt.

 

Ha pedig már új hajnalról beszélünk... hamarosan itt az új év is. Bírom, hogy mindenki várakozik és reménykedik, hogy majd a következő év, majd a következő év más lesz, aztán... igazából az emberek nagyrészének ugyan olyan a következő év is, mint az eddigiek. Pont múltkor beszéltem erről kolléganőmmel. Persze, az új év nagyon jó alkalom, hogy ígéreteket tegyünk és elkezdjünk valami újat, de... ezt igazából az év bármely részén meg tudjuk tenni. Csak szilveszterkor ünnepélyesebb a dolog, vagy mi. De addig még túl kell élni a karácsonyt is. Omg, az még szép menet lesz. Anyu már most süti a mézeskalácsot. Én azon gondolkodtam, hogy majd mindenféle forrócsoki recepttel próbálkozok mert... izgatja a fantáziám. A csoki finom, a csoki jó, a csoki megért... a csokit megiszom. :3

 

Legyőztem az egyik legnagyobb félelmem végre, és elmentem a fogorvoshoz. Aztán megint csak legyőztem a félelmem mikor megkérdezte, hogy "Gyökérkezelés vagy húzás?" Inkább szedd ki. Szedd ki valahogy. Igazából... amennyire tartottam ettől az egésztől, végül olyan jól sült el a dolog. Jó, persze nem jó ha kihúzzák az ember fogát, de... Úgy értem maga a környezet is barátságos volt, a többi beteg is barátságos volt, az orvos is értett ahhoz amit csinál és nagyon rendes volt, szóval... egy szavam se lehet. Nincs is. Igazából csak a saját fogaimmal van bajom. Genetika, szokták mondani. Én az évek alatt becsületesen, rendszeresen mostam mindig a fogaim, eljártam a kezelésekre mikor visszahívtak, fogselymet használok, szájvizet is használtam, elektromos fogkefét is használtam mert ez milyen jó... Bár letettem mert nekem nem volt se kényelmes se praktikus. Lényegtelen. Megtettem mindig mindent amit meg lehetett tenni a fogápolás terén és... ettől függetlenül letöredezik az összes. És... WTF. Betömik a fogam, a tömés bent marad a fog letörik. Baromi bosszantó tud lenni, ezért szenvedek ezzel az egész hülyeséggel. De nem csak én vagyok így ezzel, kb mindenki akit abban a rendelőben megismertem. Szomorú dolog, de legalább érzem, hogy nem vagyok egyedül. Anyu azt mondta, ez az én örökségem. Meg az erek a lábamon. Hát szépen szétosztották ezt az örökséget köztem meg a két nővérem között.

 

Jó régen nem volt rajzos bejegyzés... és még milyen soká lesz. Khm. De azért itt hagyok egy rajzot. Csak azért, mert... igazából hosszú idő elteltével ez az első rajz aminek úgy komolyan nekiálltam (még ha nem is lett valami nagy szám). Vázlat, kidolgozás, kihúzás. Az egy másik történet, hogy a legvégét nem akarom megmutatni, mert úgy már nem nagyon tetszik, de... legalább eljutottam odáig, hogy leültem és nekiálltam valamit kidolgozni, még ha nem is mesterien meg nem is annyira ultra pontosan és szépen. Nekem, aki általában csak vázlatolgat, ez már egy nagy dolog. Néha, persze elszórakozok egy-két rajzzal, kiszínezgetem, de úgy konkrétan nem állok neki, hogy akkor most ezt szépen megcsinálom, kihúzom, stb. És ebből kellene több és ezzel kellene még jobban foglalkoznom, tudom jól.

(Egyébként lehet, hogy most is keleties a rajz témája, de általában nem ez a fő stílus amit képviselek vagy amit akarok képviselni. .-. Sőt, pont én vagyok az a figura aki lelőné az összes japán vérfant akiknek csak az az ország létezik és meghalnak ha már valaki megemlíti. Hozzám a fantasy-középkori dolgok állnak közel, leginkább európa T^T Persze szeretem a keleti témákat is, de nem ez a fő vonalam. Csak így... a tisztázás végett.)

 

 

Ehm, kb ennyi minden történt mostanában. Új erőre kaptam, haladunk az ünnepek felé, nekem meg megint elment még egy szabadságom. Senki nem fog dolgozni, mert mindenkinek annyi van, csak nekem nincs sok T^T

 

 

- Yui

Őrületről beszél nekem a vatikáni Iscariot? Az Istened az, aki szavatolja az elmebajunkat. De kérdem én... Ki szavatolja az Istened épelméjűségét?

 

 

 

- Hellsing (Kouta Hirano)