Eldorado
Üdv és hello.
Azt nem mondom, hogy jó dolgok történtek mostanában, de... De semmi de. Nem történtek jó dolgok mostanában. Rájöttem, hogy nem tudom ezt kiváltani semmivel.
Nos, akkor elmesélem nektek most a gerinctelenség történetét. Bár ebben a témában nehéz eredetit alkotni, mert minden nap születik egy, de legalább több ilyen mese. Ami a valóság.
De térjünk a lényegre. A történet ott kezdődik, hogy nem voltam hajlandó a felsőbb vezetőknek sem a seggét nyalni (alias kiszolgáló személyzetet játszani és elviselni a beszólógatásokat / perverz megnyilvánulásokat), sem pedig résztvenni a szabálytalanságaikban. Közöltek velem pár dolgot / feladatot amit rámerőltettek végül, de amíg tehettem, addig azt mondtam, hogy: NEM. Én tudtam, hogy ez így szabálytalan és az első ellenőr lazán megbasz miatta, ők is tudták ezt, mindenki tudta ezt, de akkor is csináljam én. Én viszont azt mondtam, hogy nem vállalom semmiért a felelősséget, főleg más hülyesége miatt nem. Nos, itt történt a törés. Nemet montam és hiába lett végül rámkényszerítve a feladat, úgy döntöttek sajnos el kell válniuk az útjainknak. Na de hát nem tudtak belém kötni sehogy. Azt nem írhatja a kirúgás okához, hogy nem voltam hajlandó a szabálytalanságra meg arra, hogy majd elvigyem a balhét mások helyett. Így kitaláltak valami mást. Megjátszották azt. Leültünk és az összes legfelső vezető jópár percen át hazudozott a képembe, aztán elváltak útjaink. Őszintén. Nem sok kellett hozzá, hogy közbeszóljak és megkérdezzem: "oké, mé hazucc, te g*ci?" Akkor lenne benned annyi gerinc, hogy őszintén a szemembe mondod, bazz, de nem. Egy egyszerű dolgozó vagyok... voltam. És még az is nehezükre esett, hogy egy ilyen utolsó senkinek őszintén a szemébe mondják mi a téma. Az csak egy dolog, hogy én előre tudtam mindent, csak voltam olyan jófej, hogy végighallgattam őket. Nem lett volna már értelme balhét csapni. ... Tényleg minél feljebb ül valaki, annál hülyébb. Vagy annál jobban pénzéhesebb. Vagy inkább mindkettő. Persze, mint mindig, tisztelet a kivételnek.
Úgy látszik egy hibám van csak emberek, hogy anyám tisztességre tanított.
Mikor a többiek meghallották mi történt (mármint a kollégák), egyből ledermedt mindenki. Én már számítottam erre, de ettől még nem volt kellemes. Azért az jól esett, hogy többen elmonták, hiányozni fogok és sajnálják meg hogy ha bármi segítségre van szükségem, nyugodtan szóljak, még telefonszámot is adnak. Volt egy összeszólalkozás is ebből az ügyből a munkások meg a főnök között. Főnöknek nem tetszett, hogy engem kivédtek, hm. Kellemetlen. Neki. Egyébként meg mindenki már a legelejétől fogva tudta, hogy nekem van igazam, csak erőlködtek a hülyeségen, aztán mivel ésszel nem tudták kijátszani a dolgokat, így a rangjukhoz nyúltak. Az meg csak a ráadás, hogy már meg is van a helyemre (hetek óta!) az ember, aki az akárkinek a valakije. Ha nekik így jó, akkor legyenek nagyon boldogok. De ahogy anyu szokta mondani: jön még kutyára sárga villamos. Meglátjuk kinek merre visz majd az útja.
Ez a való élet emberek, mindenki jegyezze meg, aki most lép ki bele. Pár pillanat alatt megváltozhat minden. Hiába hiszed azt, hogy nem történhet meg veled, mert nem csináltál semmi rosszat, mert most jól állnak a dolgok, vagy mert te vagy az akárki, akkor is megtörténhet. Minden megtörténhet, bármikor. Szóval figyeljetek oda és ne lazuljatok el túlságosan. A mai világban már semmi nem számít. Kérdés nélkül kiraknak báhonnan vagy hagynak éhenhalni.
Igazából csak azért bánt a dolog, mert ha a munkámmal lett volna baj, akkor megértem, hogy így alakulnak a dolgok. De ebben az esetben nem erről volt szó. Sőt, a munkámba nem tudtak belekötni sehogy, ezért kellett kitalálni a hazugságokat. De... így legalább elmondhatom magamról, hogy soha nem azért kellett otthagynom egy munkahelyet, mert nem teljesítettem jól. Legelső munkahelyemről mikor eljöttem, még évekig emlegették, hogy bezzeg mikor én ott voltam, milyen jól ment a munka! Erre igazából büszke vagyok.
Na de nem is mérgezem tovább ilyen gondolatokkal elmém kútját, mert ha a víz koszos lesz, a kert is beteg lesz, amit locsolok vele.
Folytassuk valami értelmesebb témával. Valami kellemesebbel. Mondjuk azzal, hogy haladtam az Initial D-vel. Nem is akárhogyan! Megnéztem a 3rd, 4th és az Extra Stage-t, plusz a Battle Stage-t és a 4th Stage Battle Digest. Van még hátra két évad és... nem is tudom hány move, de nem érdekel, nekem ezt látnom kell! Emberek, régen nem volt már, ami ennyire lekötött volna és amin ennyit izgulhattam. Eszméletlen meccsekel volt tele ez a pár évad és moviek, igazán élveztem. Habár a kocsikhoz nem kerültem közelebb, de nem érdekel, élvezem és csak ez számít. Ez egy olyan sorozat, amiről nem gondoltam volna elsőre, hogy ennyire fog tetszeni. Először is eleve csak a zene miatt figyeltem fel rá. Eurobeat. Megvolt belőle pár dal, hallgatgattam őket néha-néha, most meg... egy egész kollekcióm van belőlük. Ez az anime egy emlékezetes sorozat marad a számomra, az már biztos. Örülök, hogy végül sikerült rávennem magam és nekiállni. Egyébként is, a shounen stílus mindig közelebb állt hozzám. Azt nem mondom, hogy életreszóló bölcseleteket szereztem belőle, de azt hiszem talán mégis egy kicsi darabot továbbvihetek, egy kicsit másfajta életszemléletet. Azt hiszem... azt mutatta meg ez a sorozat nekem, hogy néha nem bűn, sőt, kell, hogy egy kicsit önzőek legyünk és azt az utat járjuk, amit igazán akarunk és nem engedhetjük másoknak, hogy letérítsenek róla. Ha tetszik nekik, ha nem.
Tudom, nem mondtam semmi újdonságot és klissé ez is már, de... Könnyebb beszélni róla, mint megtenni.
Jöjjön egy kis rajz! Mert miért ne.
1) Pár sprite próbálkozás, amiket majd játékomhoz akarok, plusz egy (talán már) elfogadható fenyőfa! Végre. Hát az előzőekhez képest legalábbis jobban néz ki (bár még mindig nem az igazi). Igaz a törzsét be sem fejeztem.
2) Ez... pixel art. Igen, szemmel látható, hogy a lány sprite után készült, ő akar lenni. Majd meglátjuk mi lesz ebből az ötletből. Jobban jártam volna ha más szögből rajzolom, de most egyelőre ez így sikerült. Aztán lehet megpróbálkozok majd egy másik beállítással, már csak próbaképp is. Egyelőre kísérletezek csak, ismerkedem ezzel a dologgal.
 
Nos... ennyi!
Mit írhatnék még? Azt hiszem rájöttem pár dologra mostanában magammal kapcsolatban. Hogy miért írom ezt le? Talán azért, hogy megpróbáljam rendezni a gondolataim ezzel kapcsolatban és meg tudjam végre fogalmazni azt, amit érzek és ami a fejemben van. Talán ez a pár sor igaz lesz másokra is.
Az egyik dolog érdekes módon éppen akkor "hasított belém" mikor Initial D-t néztem. Lerövidítve annyi történt, hogy a főszereplő, Takumi, éppen arról beszélt, hogy hanyagolja a szerelmi kapcsolatát, mert másra kell koncentrálnia, neki van egy álma. Végre eldöntötte mit akar csinálni és el akarja érni a célját. Persze, igen, klissé, mert minden történetben lassan megfordul ez, de... Valahogy most mégis másképpen hatott. Igazából ez csak elindított egy apró gondolatot bennem, ami végül elvezetett a felismeréshez. Lehet gázul hangzik, de mégis így történt. Észrevettem még régebben magamon, hogy sokminden van, amit kipróbálok, de semmi nincs, amire igazán ráfeküdnék és foglalkoznék vele. Pedig sok dolgot szeretek csinálni. Ez a szeretet viszont sosem elég. Mindent elkezdek, de ahogy csinálom és fejlődök egy idő után megállok ebben. Mintha hirtelen érdeklődésemet vesztettem volna a tevékenység iránt, pedig ez nem igaz. Egyszerűen csak elérek egy szintet és megállok. Beérem azzal, amit elértem és nem akarok többet. Aztán utána csak sodródok és azon gondolkodok lehetnék talán jobb is, de soha nem fekszem rá komolyabban a dologra. Ez bosszantó. Tudom mit kellene tennem, de mégsem csinálom. Talán nem is olyan fontos az a dolog. De szeretem. Ilyenkor nem értem magam. Ha jó, akkor miért nem kell belőle több? Nézzük meg mondjuk a rajzos "pályafutásom" példáját. Sok éve rajzolok, mostanra már nem ezen a szinten kellene lennem, sokkal, sokkal előrébb. Tudom miben vagyok gyenge és miben talán erősebb, hogy mit kell még gyakorolni és megtanulni, mégsem teszem. Vagy csak nagyon lassan. Megtanultam már magammal kapcsolatban, hogy amíg nincs egy konkrét cél a szemem előtt, addig nem tudok ráfeküdni és teljesen koncentrálni dolgokra. Például a programozással is így vagyok. Meg akarom tanulni, érteni akarok hozzá, de mégsem veszem elő. Viszont mikor tudom, hogy nekem egy olyan program kell, ami ezt meg azt csinálja, akkor kérdés nélkül előszedem és nekiállok. Csak "gyakorolgatni" nem tudok. (Ez pedig nagy hibám!) Az a cél nekem nem elég, hogy "jobb akarok lenni." Nekem ennél több kell. Egy konkrét elképzelés. Innentől pedig már nem az a lényeg, hogy jobb akarok lenni, hanem hogy elérem azt a célt. Munka közben pedig egyre csak fejlődök, de ezt sokszor észre sem veszem, mert csak a célra koncentrálok. Rossz dolog volt rádöbbenni arra, hogy nekem tulajdonképpen nincsenek is komoly céljaim. Eddig azt hittem haladok valamerre, hogy tudom mit akarok, de rájöttem, hogy mégse. Megtanulom ezt, megtanulom azt, de miért? Magában a tudat, hogy értek hozzá, nem elég. El kellene döntenem végre mit akarok. Kitűzni egy komoly elhatározást. De ez a komoly elhatározás belül kezdődik. Ha érzem, akkor meg tudom csinálni. Így működik ez. Eddig azt hittem, hogy ha sokmindent kipróbálok, akkor majd egyszer csak felbukkan valami, amit mindenképpen akarok majd, legyen bármi. Lehet másképpen kellene gondolkodnom? Talán.
Tuladonképpen csodálom azokat az embereket, akik képesek elérni a céljaikat, mert megvan bennük a kellő elhatározás és harci szellem.
De úgy érzem bennem nincs meg ez az erő. Egyelőre. Talán nem érdekelnek annyira a dolgaim, hogy elérjem azt a szintet amin már érzem. Ez elkeserítő valamilyen szinten. Eddig azt hittem eléggé szeretem azokat a tevékenységeket amiket válaszottam magamnak, de úgy tűnik ezek csak arra jók, hogy lekössenek és elfoglaljam magam. Élvezem őket, de nem eléggé ahhoz, hogy komolyan foglalkozzak velük. Talán ez is csak egy lépcsőfok, hogy erre rádöbbentem végre.
És hogy mit fogok kezdeni ezzel az egésszel ezek után? Ígéreteket nem teszek, még magamnak sem. Amúgy is kicsit a padlón vagyok mostanában, ideje lenne összeszednem magam végre, mert ez így nem állapot. Fel kell állni és tovább menni, csak azt nézni, ami előre van. Hiszen arra megyek. Valahogy mindig lesz. Olyan még nem volt, hogy ne lett volna sehogy.
Ja, igen, született egy új design is. Eléggé régóta húzom már, pedig éreztem, hogy szükség van már erre. Ettől függetlenül azt az esernyős halat, ami fent volt, megszerettem. No meg a polip. De most beszéljünk erről. Régóta kísérletezek már egyébként a háttérben, de semmi extrát nem tudtam összedobni. Felesleges is lett volna. Elnézve a mostanit, igen, nem történt túl nagy változás, de nem is terveztem nagy változást. Az egyszerű dolgok híve vagyok. Meg amúgy is, mit akarjak annyira designolni azon az egy menün oldalt? Arról nem is beszélve, hogy ha felesleges kacatokkal telenyomom az oldalt, akkor az nem szerencsés. Nem szeretem az olyan oldalakat, ahol minden menüfejléc egy gif, vagy tele vannak videókkal, effektekkel, flash szarságokkal. Ezek csak lassítják a betöltést. Lehet, hogy a szerkesztőnek villámgyorsan betölt, de lehet vannak valahol olyan olvasók, akiket az őrületbe kerget. Inkább mobilos verzión szoktam tapasztalni. Asztali gépen, persze, hogy viszonylag gyorsan betölt, de telefonon egy gif-ekkel meg minden figyfenével teleszemetelt oldal néha kín. Na meg az sem mindegy, hogy a delikvens milyen böngészőben nyitja meg az oldalt. Ha agyon vagy designolva, akkor lehet, hogy a design különböző elemeit a különböző böngészők máshogyan értelmezik, máshogyan jelenítik meg. Szóval ha valaki szarrá alakítja az oldalát, akkor gondolnia kellene erre is. Láttam én már erre csodálatos példát, méghozzá egy város honlapját. Egyik böngészőben nagyon cép, meg csini meg jó, a másikban meg egy szétesett használhatatlan szarkupac volt. Long story short, jobb szeretem az egyszerű oldalakat, designokat, azokkal a szerkesztőnek is egyszerűbb dolgoznia és a böngésző sem hal be, arról nem is beszélve, hogy olvasóbaráttabb is.
Nos, így is már túl hosszú lett ez a bejegyzés, szóval ideje lenne lezárni. Vigyázzatok magatokra emberek.
- Yui
Break In 2 The Night
Isten óvjon minket.
Megszaladtam. Őrült tempóval. Látszik is.
Az a nagy helyzet, hogy mostanában nem sok kedvem van bárminek is nekiállni. Neten is alig vagyok. Pedig annyi minden van betervezve... Gondoltam majd szépen lassan, de a szépen lassanból az lett, hogy meh. Csak hagyjatok aludni. Ami mondjuk nem mostanában lesz. A hétvégék is le vannak foglalva mostanában. Mozgalmas az élet. Pedig az iskolának is vége egyelőre, eljött a nyári szünet, szóval élvezhetem. Jó, nem arról van szó, élvezem is. Már amennyire munka mellett lehet élvezni.
Aztán úgy gondoltam, hogy ha már van időm, befektetem valami kreatívkodásba. Legalábbis próbálom bepréselni valamerre. Jelen pillanatban a játékomhoz érzek nagyobb lendületet ezzel együtt pedig azt hiszem elkezdhetem kidolgozni egy kisebb project körvonalait is. Amíg a naaaaaagy, évekre szóló munkát csinálom, talán ki tudok dobni egy kisebbet is út közben. Ki tudja, majd meglátjuk, attól függ hogy lesz hozzá idő meg energia. De ha már itt vagyok, akkor megpróbálom megfogalmazni, hogy a játékos munkáim hogyan állnak jelen pillanatban, mert az egyik ősrégi játékos postom óta nagyon nagyot változott a világ.
* Először is van az a project, amin már évek óta dolgozom. Igazából csak azért, mert eddig mindig át kellett írni a történetet és megszakításokkal dolgoztam rajta. Szóval nem akart összeállni a kép, csak előző évben feküdtem rá komolyabban a dologra. Azóta megvan a forgatókönyv (értsd: a konkrét, játékba bekerülő párbeszédek) olyan 80%-ban, szóval azt hiszem ezzel a felével jól haladok magamhoz képest. Ha a történet megvan, akkor onnantól már egyszerűbb a dolgom. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de legalább már ezen nem kell gondolkodni meg agyalni, hogy logikus legyen. Elég nagy a történet és több szereplő is játszik (összesen 7 főszereplőm van!), sok a mellék küldetés és mellék szál is. Nem egyszerű, de elengedni már azt hiszem nem tudnám. Dolgozok rajta, mert csakazértis. Még ha a végén nem is lesz belőle semmi. Azért... szeretném ha lenne. Hoztam mutiba képeket, hogy lássátok, tényleg létezik:
   
* Aztán ott van még az a játék kezdemény, amiről régen bejegyzést is kaptatok. Nos, azóta az fejlődött, de csak fejben. A jelenleg meglévő játéknál valami nagyobbat akarok belőle kihozni azért, mert nem akarom úgymond elpazarolni a karaktert meg az ötleteket és kis, fél órás valamire. Így beállt várólistára a project és majd át lesz dolgozva. Több karaktert vonok be és egy igazi krimit akarok belőle kerekíteni. Szeretem a krimit. Egyelőre pihen ez a terv.
* A harmadik és egyben legfrissebb ötlethez értünk. Azért vettem előre ezt a játék tervet, mert rövidre terveztem direkt. Nem akarom elhúzni gyors, rövid és lényegre törő akarok lenni vele, mégis egy olyan történetet tálalni, ami még ha kicsit is, de emlékezetes tud maradni. Tudjátok, a dolgok, amiknek hamar vége van, de nagyot ütnek. Vagy legalább egy kicsit. Nekem az is elég. A lényeg, hogy jelenleg ezen dolgozok amellett, amit elsőnek említettem, mert szeretnék kirakni egy rövid játékot is. Mivel nemrég kezdtem el dolgozni rajta, így szinte csak fejben vagyok meg. Megvan a történet, a karakterek, az ok-okozati összefüggések és a végek is.
Ja, és címeket ne kérdezzetek. Egyiknek sincs még címe... Nem vagyok túl jó a cím adásban... :'D
Ennél azért több tervem van, de nem fogok mindbe belevágni egyszerre. Jelenleg így állok játék készítés terén, erősen a forgatókönyvvel kell foglalkoznom, mert nem lesz belőlem meg ebből az egészből semmi. Mikor az ember nagy vonalakban levázolja, hogy ez meg ez fog történni, akkor olyan szépen hangzik, meg olyan jól, aztán oda kell ülni és végig kell vezetni, hogy na akkor hogyan is jutunk el A pontból B-be? ... Na, itt kezdődik a probléma, a kidolgozásnál.
Mivel véget ért az iskola, gondoltam nekiállhatok egy sorozatnak, amit esténként nézek majd. 1-2 rész egy nap, így szoktam. Miután több, mint 1 éve húzom az Initial D folytatását, így gondoltam legyen ez, elkezdtem a második évadot. Azaz Initial D Second Stage. Sőt, be is fejeztem már. Hm, még mindig nincs közöm távolról sem az autókhoz, de még mindig le tud kötni valamiért. Kezd egyre érdekesebbé válni a dolog, kíváncsi vagyok mi lesz ebből. Na meg... azok a versenyek az eurobeat dalokra továbbra is valami eszméletlenek. Azért nem gondoltam volna, hogy érzelegni fognak ebben a sorozatban, de tulajdonképpen örülök neki, hogy egy ilyen oldala is van és annak is, hogy számomra emészthető módon lett ez berakva. Azaz nem nyálverés van. Igazán kíváncsi vagyok, hogy a további évadokban hogyan fog alakulni a karakterek kapcsolata és persze az újabb és újabb ütközetekre a sofőrök között.
Rajzolás terén próbálkozok.
1-2) Random csaj, de nem vagyok vele teljesen megelégedve. Plusz egy színezett verzió róla. Másik. Azt hiszem most először próbáltam meg normálisan hajat rajzolni. Talán sikerült, talán nem, a lényeg, hogy előrébb vagyok vele... Talán.
3) Szerencsétlenkedéseim a fákkal. Itt látható az eddigi összes próbálkozásom arra, hogy értelmes pixel fát rajzoljak. Hát nem jött össze. Ezzel még kísérletezni kell, meg kell tanulnom, nekem szükségem lesz erre.
 
Ja, ha már rajzok. Kicsit törölgettem képtárból (modulkezelő), így előfordul, hogy a rééégi, ezer éves bejegyzéseimben már nem találhatóak meg képek. Eltűntek! Mert... kitöröltem őket, hm. Csak, hogy ne lepődjön meg senki, az direkt volt. Kis takarítás nem árt néha.
Azt hiszem egyelőre ennyit tudtam mondani. Igazából más témám nincs is nagyon. Illetve lenne, de nem olyan, amit itt leírnék. Úgyis csak panaszkodás, azt meg megemésztem. Szóval most zárok is.
- Yui
Próbálkozzunk, mást úgysem tehetünk
Meh.
Nem igazán vagyok túlzottan aktív neten mostanában. Nincs sok kedvem semmihez, az okát mondjuk tudom.
Például, hogy a munkahelyemen már minden nap kerülget az agyfasz kb. Most nem, nem az ügyfelek, bár ők is hozzák a szintet. Egyszerűen csak... Hogyan mondjam... írjam. Örüljetek amíg olyan helyen dolgozhattok ahol nem üvöltenek le random mód, nem mennek egymásnak a kollégák (vagy neked), nem kell minden nap a penészt bámulni, nem kiabálnak le egy perc késés után, nem neked kell x ember munkáját megcsinálni és még úgy is leoltanak, nem kell felnőtt emberek után körbejárni az épületet, mert alapvető dolgokat nem tudnak megcsinálni (pl csukd be magad után az ajtót), minden kollégád rendszeresen fürdik és tudják használni a mellékhelyiséget rendeltetés szerint, nincs 100 főnök akik először is nem is azok, másodszor meg mindegyik mást mondd és persze ezért is te vagy a hülye. Szóval... mint egy normális munkahely. (Igen, emberek, ez vár rátok ha kiteszitek a lábatokat az iskolából!) Az hiszem ennél többet már nem is kell mondanom. Egyetlen ember van, akit jelen pillanatban el tudnék ásni akár km-es mélységekbe is, de nem csak én, az összes dolgozónk. Ő az, aki kicsinálja mindenki idegrendszerét és közben veri a mellét, mint a majom, hogy ő milyen sztár, bár semmivel nincs tisztában és mindent nekünk kell megmondani neki, sőt dolgozni is helyette. De ha egyszer baj van a toronyban, akkor azon segíteni nem lehet, hiszen mindenki tudja: "Aki hülye, az is marad." Ámen.
Viszont... Vannak, akik tartják bennem a lelket. Értem ez alatt azt, hogy vannak a közelemben olyan emberek, akik sokmindenen keresztülmentek / keresztülmennek és ez nekem is erőt ad valamilyen szinten. Az, hogy látom, ők is mennyit küzdenek nap mint nap és mégis képesek emellett megőrizni az emberségüket. Ezért tisztelem őket és úgy gondolom, hogy nekem is sikerülhet.
Mostanában megpróbáltam magam lefoglalni is egy kicsit. Beadandó gyanánt kellett produkálnunk partneremmel egy komplette weboldalt mindennel is. (Legyen dinamikus, legyen feltöltve, legyen reszponzít) Aztán kicsit eljátszottam utána a kódokkal. Szóval úgy nézett ki az elmúlt időszakom, hogy egész délután csak kódokat írogattam. Elég volt csak rágondolnom arra milyen legyen az a div és olyan lett! Whoa. CSS Witch. Ami pedig a beadandó projectet illet... Azt hiszem taroltunk.
Játékom frontján elértem úgy a... 80%-ot a forgatókönyvben. Igaz vannak még benne fekete foltok, de örülök a haladásnak. Főleg mikor utólag jövök rá, hogy mit lehetne összekapcsolni mivel és hogy amit kitaláltam, az végül is tök jó, csak eddig nem láttam a saját történetemben az összefüggéseket. Semmi gáz.
Rajzolgatás nem nagyon történt, főleg ahogy említettem a kódokkal vertem el az időt. Ami azt illeti, attól tartok lassan elszokok a rajztól is, olyan ritkán szedem elő mostanában. Szóval most csak egyet rakok ki. Nem is tudom minek indult, de ez lett belőle. Gyakorlásnak nem volt rossz, azért látszik rajta, hogy nem stimmelnek még nagyon sok helyen dolgok. Próbálkozom.
 
Olvasás is történt. Igaz most csak egy kis, pár lapos novellát olvastam el: Harlan Ellison - Szája sincsen, úgy üvölt. Azt hiszem először a belőle készült játékkal futottam össze valamelyik játékos oldalon, a cím pedig felkeltette a figyelmem, így megkerestem az eredetit. Azt mondjuk nem gondoltam volna, hogy egy novella lesz. Mellesleg egy depresszív post-apokaliptikus sci-fi történetről beszélünk.
A történet a távoli jövőben játszódik, egy világháború után. A világháború levezénylésére az emberek hatalmas szuperszámítógépeket alkottak, azonban az egyik öntudatra ébredt és elnyelte a többit, majd nemes egyszerűséggel kiírtotta az egész emberiséget. Illetve közel az egész emberiséget, 5 embert mégis életben hagyott, de pusztán csak azért, hogy minden életben töltött percüket pokollá változtassa és örökké tartó kínokat okozzon nekik. A történet innen kezd, a kis csapat megpróbáltatásait írja le, kit hogyan és mivel sújtott ez a szuperszámítógép, akit egyébként OK-nak neveznek és végül milyen megoldásra jut a csapat a helyzettel kapcsolatban.
Ahhoz képest, hogy csak pár lapos, nem kevés dolgot ölel fel, nem igaz? Meglepően érdekes volt és elgondolkodtató. Leginkább OK helyzete. OK gyűlöli az embereket, mert létrehozták és "bezárták a saját testébe." OK mesterséges intelligenciát kapott, végül pedig öntudara ébredt, de semmit nem tudott ezzel kezdeni, hiszen továbbra is csak egy gépbe volt zárva. Nem maradt neki semmi más, csak az emberek iránt érzett mérhetetlen gyűlölete amit nem is fél kimutatni nekik és gyakorolni rajtuk. Spoiler. A történet legvégén a csapat rádöbben, hogy az egyetlen kiút ebből a helyzetből a halál és hirtelen felindultságból elkezdik gyilkolni egymást. Egyetlen hiba a történetben, hogy Ted, aki mellesleg a csapat legfiatalabb tagja, marad magára a többiek halála után. Neki már nincs ideje az öngyilkosságra, OK haragja megelőzi ezt. A fiút egy vak, végtagok és száj nélküli, lényegében "kocsonyaszerű" lénnyé változtatja. Így Ted többé nem képes megölni magát. Örökké tartó... szenvedésben éli tovább... az életét... Ehm. Egyébként milyen irónikus. Ted pont olyan helyzetbe került, mint amiben OK van. Hm. Ettől függetlenül a fiú azt állítja mégis, egy kicsit boldog, mert ha ő ilyen állapotban is van, a többiek legalább meglelték az nyugalmat a halálban. Végül pedig kapunk egy reflektálást a novella címére is, amik a történet zárószavai. Hát... mondtam, hogy depresszív. Maga az ötlet a történetben viszont tetszett. Igazából lehetett volna húzni is ezt a novellát, akár egy könyvvé is, de felesleges lett volna. Amit akart, azt sikerült átadnia, azokat a gondolatokat. Igaz a rövidsége miatt a karakterekkel szinte semilyen kapcsolatot nem tudunk kialakítani, maximum Teddel, mert ő narrálja végig a novellát. Én meg vagyok vele elégedve, rövid, lényegretörő és elgondolkodtató.
Jut eszembe, májusban 10 éves lett a blogos pályafutásom. Yay. Mármint nem ez az oldal, hanem ennyi ideje foglalkozom blogolással. Hm, hát. Elég sok idő. Igazából el is felejtettem ezt a dátumot, de ha az eszemben lett volna, akkor sem terveztem volna semmit arra a napra. Viszont azt kijelenthetem, hogy ez alatt a 10 év alatt azt hiszem teljesen megszoktam, hogy netre pötyögök mindenféle hülyeséget ami éppen eszembe jut. Nem tudom meddig fogom még ezt művelni, de igyekszem, mert úgy érzem ez jót tesz a lelkemnek. Még ha nem is írok semmi világmegváltó dologról.
Ennyit tudok most nagy hirtelen mondani. Próbálom átvészelni ezt az időszakot. Nektek is kitartást, akármit is csináltok.
- Yui
Mostanában érdekesen alakulnak a dolgok
Üdvözlet.
Valamiért még mindig olyan érzésem van, hogy valami nem stimmel. Valami változás megy végbe jelenleg aminek még nem látni a végét. Persze, ezzel nem mondtam újat, de valahogy máshogy értem, nem a vírusra gondolok. Hm. Lényegtelen, csak rossz előérzetem van egy ideje ami időnként megkísért.
Mióta becsuktak az iskolák, én is távoktatásban részesülök. Amivel nem is lenne semmi probléma, ha az emberek nem kevernék meg százféle módon a dolgokat. Lassan inkább önálló tanulásba csap át a dolog. Bedobnak két weboldalt meg két pdf-et és akkor hajrá. Ilyenkor mondjuk felvetődik bennem a szerintem teljesen jogos kérdés, hogy minek is járok akkor ide? Ennyire erővel kiíratkozok és mindent megtanulok akkor magamtól. Csak arra meg nem jár a papír. De mikor új anyagot meg aznapi határidős feladatot is dobnak egyszerre azért... kicsit lassítsunk már.
Munkahelyen... Új szelek fújnak egy ideje. Hát... azt kell mondjam, hogy mióta megváltoztak a dolgok, mindenki kissé levan. Kissé talán nagyon egyesek. Csúszunk lefelé a lejtőn. Vagy már futunk. Egyszerűen káosz van, fejetlenség, felelőtlenség. Akinek meg kézben kellene tartani a dolgokat, pont az nem tud semmit, meg eltűnik random mód. Semmit nem tudni, mindenki megy amerre megy, mint a fejetlen csirkék. Én meg ott ülök és nem haladok semmivel, mert nem adják át az információt. Mondjuk nem mintha annyira zaklatna a dolog. Ha nincs kész, hát nincs kész, nem miattam nincs.
Most azért minden fronton van valami, mert miért ne. Itthon próbálok haladni a dolgaimmal, de sokszor nem jutok el semminek a végre. Sokszor meg csak nincs semmihez kedvem a nap végén, csak leülni és játszani. Egyébként is nem tudom mi van velem, folyamatosan álmos vagyok. Reggel felkelek, kóma, délután hazaérek, kóma, este már 8 óra felé, kóma. Kész vagyok, és nem is tudnám megmondani, hogy miért. Talán ez a legidegesítőbb dolog az egészben. Meg azért bosszant, hogy mikor végre itthon lehetek és csinálhatnék valamit, akkor is sokszor elnyom az alvás. Azért ez mégsem olyan dolog, hogy nem teszem meg, mert nem akarom. Ez csak úgy jön magától és tessék, kiesett idő.
Rajz terén... nem is tudom. Azt hiszem... mintha egy egészen kicsit haladtam volna előre. Megmutatkozik ez abban, hogy kicsit gyakoroltam a kéz rajzolását is és mikor vázlatolok, akkor megpróbálom az ujjakat is megrajzolni. Eddig csak odafirkáltam valamit. Hm. Mostanában nem sokszor jutok el addig, hogy rajzoljak, de próbálkozom. Elvégre tervek vannak a fejben. Még valami. Kaptam új táblát. Digitális táblára gondolok. Random mód. Meglepődtem. A mai napig nem dolgoztam fel ezt. Lényegtelen. A régit amúgy sem tudtam rávenni, hogy ugyanmá, működjé má Win10 alatt is. Még a hivatalos driver is csődöt mondott. Még csak meg sem moccan a kurzor x. próbálkozás után sem. Jó, kicsit talán célzó volt a gyártó oldalán, hogy Win10-re már nincs driver. De... ennek akkor sem így kellett volna történnie. Mondjuk az újjal is vannak érdekes dolgok. Driver telepítése után minden szipi-szuper, rá két napra tábla csatlakoztatva, SAI bekapcsol és... minden másba ment, kivéve a SAI ablakában. WTF, mi bajotok egymással?! Az első napon még olyan jól elvoltatok... Ezért rászoktam Krita-ra, mert eszembe jutott, hogy nekem van olyanom is! Igazából... meg vagyok vele elégedve. Mondjuk nem mintha olyan nagyon belevetettem volna magam a használatába, elvégre csak pár napja foglalkozom vele. Azt nem tudom, hogy ez hosszútávú lesz-e, de vannak bennem gondolatok. Ha már volt valaki, aki így gondolt rám a naaaagy semmiből (ezt nem tudom feldolgozni), akkor illene próbálkoznom vele. Azt hiszem. Még akkor is, ha úgy érzem ez nem teljesen az én terepem.
No de nézzük meg mit alkottam mostanában. ... Semmi érdemlegeset! Ahogy írtam, leginkább csak gyakoroltam. Kezeket. Meg beállításokat. Volt egy-két random rajz is, de csak elvétve firkálgattam őket félálomban.
1) Mondjuk ilyen firkákra gondoltam. Vázlatok, gyakorlatok.
2) Ez meg itt a random rajz kategória.
3) Az utolsó pedig a digitális agymenés. Őszintén szólva még mindig nem tudok árnyékolni, utána se néztem és fogalmam sincs mit csináltam, csak húzgáltam a vonalakat. Hm, talán annyira nem vészes. Mondjuk ami engem illet, nekem nem igazán tetszik. Csak egy gyakorlat volt ez is. Kíváncsi voltam rá hogyan megy, milyen szinten vagyok ilyen téren. Elvégre nem szoktam táblával rajzolni.
  
Azt hiszem ennyi mindent tudok jelenleg írni. Várom mi lesz a furcsa előérzetem vége. Közben meg próbálok haladni a saját dolgaimmal is. Mindenki vigyázzon magára!
- Yui
Every day, every day is okay
Mostanában úgy elmennek a napok, a hetek, hogy csak utólag eszmélek fel és csodálkozol el, hogy mi történik. Minden olyan gyorsan jön és olyan gyorsan el is megy. Hm. Nem jó ez így. Vagy pont, hogy így a legjobb? Ki tudja. Csak sodródok sokszor, úgy érzem. Vagy csak úgy érzem, mintha. Elvégre nincs okom "irányt váltani", így csak megyek továbbra is előre, amerre eddig is. Ezért azt hiszem úgy tűnhet, mintha nem is mennék semerre. De ezt úgyis csak akkor fogom látni ha odaérek a végére és visszanézek. Az pedig még messze van.
Hm, kissé zavaros, nem?
Mégis, a gyorsan múló napok ellenére, úgy érzem, hogy minden rendben van. Már amennyire rendben lehetnek a dolgok. Az én kis dolgaim, amik csak rám vonatkoznak. A tanulmányaim rendezni akarom, mert a káosz az nem kifejezés arra, amit ott művelnek oktatás címszó alatt. Még egy normális tanmenetünk sincs, sokszor csak improvizálnak az óraadók is. Szóval... megpróbálom összeszedni majd, hogy eddig mire vittük és megpróbálom kimazsolázni belőle azt is, hogy ebből nekünk mi lesz majd a lényeges. Igaz valószínűleg majd külső segítséget is kérni fogok, de majd meglátom ha odaérek. De ezt a lépést meg kell tenni, különben elveszek, elveszünk. Tegyük rendben a dolgokat amiket rendbe lehet.
Munkahelyen változások mentek végbe, de... igazából nem tudok erre mondani semmit. Az emberek túl nagy lendülettel indulnak neki dolgoknak, csak éppen elfelejtik, hogy a lendület sokszor nem elég. Néha kéne mondjuk egy terv, vagy végiggondolni egyáltalán, hogy mit is akarnak, nem csak belecsapni, aztán lesz valami. Kár, hogy általában minél magasabban ül valaki, annál inkább nem működnek normálisan az agyának azon funkciói amik a logikus gondolkodásért felelnek. Persze most is, mint mindig, tiszelet a kivételnek.
Egyébként miért van az, hogy azok, akik sík hülyék és a kisujjukat se mozdítják meg, mindig megkapják amit akarnak és mindig összejön nekik amit elterveznek? Ezt most nem irigységből írom, csak igen érdekesen jön ki, mikor valaki küzd, hogy bejusson egy iskolába ahol majd álmai szakmáját tanulhatja, vagy végre felvegyék a munkahelyre ahová szeretne menni, aztán sehol semmi, a másik oldalon meg a lusta, hülye, semmit érő ismerőséhez meg sorban vágják hozzá a jobbnál jobb ajánlatokat. De az is ki tud borítani, mikor valaki mindent megtesz annak érdekében, hogy ne kelljen semmit csinálnia, az összes feladatot letolja magáról, addig trükközik míg összehamisít (szemmel látjatólag bénán) meg összehazudik (pocsék módon) minden hülyeséget és a végén csak megkapja amit akart meg csak felveszik a legjobb munkahelyekre, annak ellenére, hogy az értelmi szintje megközelítőleg annyi, mint egy kavicsnak. WTF. Csak azért írom ezt, mert ez is előttem történik és nem tudom tényleg hová rakni ezt a jelenséget.
Furcsa dolgok történnek mostanában, de tudjátok mi a különös? Hogy ezeken már meg sem tudok lepődni. Egyszerűen csak szembejönnek velem, én pedig megyek tovább, a világ meg közben mintha teljesen kifordulna önmagából. Látványosan, anélkül, hogy ezt titkolná. De mégsem, mégsem áll meg. Nem áll meg a folyamat és nem állítja meg senki. Talán mindenki egy kicsit sodródik. Részint, mert nem a mi dolgunk, részint mert nem tudunk mit tenni.
Nos, mit lehetne még ehhez hozzáfűzni? Nem hinném, hogy sokat.
Folytassuk valami mással. Mostanában olvasni kezdtem, mikor éppen van időm. Meglepő, de ami most a kezembe akadt az Kosztolányi Dezsőtől az Esti Kornél. Egyik kolléganőm lányának iskolás tételei között láttam meg, és... Nem tudom. Csak úgy éreztem kellene vele tennem egy próbát. Egyébként nem is rémlik, hogy mi ezt vettük volna az iskolában, hm. Már több, mint a felét elolvastam és... Azt kell mondjam, hogy tetszik Kosztolányi írói stílusa. Igaz voltak helyek, helyzetek, ahol nagyon rossz helyre voltak beszúrva azok a tájleírások, de úgy érzem ezt direkt csinálta, szóval megbocsátható a részemről. Maga Esti alakja nagyon szimpatikus, a történetek pedig érdekesek, csak egy-kettő volt eddig ami valamiért nem nyerte el annyira a tetszésem. Külön az is tetszik, hogy ezek a történetek, amiket összefog a mű, csak "apró pillanatképek". Szóval összességében nem bántam meg, hogy a kezembe vettem, sok helyen elgondolkodtató volt eddig.
Rajzolás is történt. Sokszor történik, még ha nem is tudtok róla. Szóval itt van az elmúlt időszak termése, ami... csak egy elfogadható kép. Mikor ezeket a sorokat írtam, azt hittem több rajzra számíthatok magamtól, hát... úgy tűnik nem.
Egyik nap csak random lerajzoltam és... rajtam maradt. Hm. Nem tudok hülye gallért rajzolni, pedig olyan egyszerű
Azt hiszem ennyi mára, most más nem jut eszembe. Oh, de mégis. Megjött a Game Boy játék, amit rendeltem és működik! És nagyobb a kártya, mint az elsőre gondoltam. Hm, azt hiszem ezen kívül tényleg nincs más.
- Yui
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
