▶ Mit is mondhatnék? Elég régóta foglalkozok blogolással, blogspoton voltam jelen régebben, de mégis úgy érzem, hiába a sok év, most kezdtem csak bele igazán. Az oldalon a személyes kínlódásaim, elmélkedéseim, élményeim mellett még fejtegetek pár témát, de leginkább csak random dolgokat amik éppen eszemebe jutnak. Nem akarom megváltani a világot egyik bejegyzésemmel sem, nem akarom megmondani senkinek sem a tutit, egyszerűen csak... kiírni magamból a gondolataim. Valami ilyesmi céllal vagyok itt.
Ahj, emberek mostanában nagyon szét vagyok esve. Úgy érzem sehogy sem tudom rávenni magam arra, hogy koncentráljak. Úgy értve a lényeges dolgokra. Minden eszembe jut, minden tereli a gondolataim és ez bosszantó már. Felesleges dolgokkal van tele a fejem és elterelik a figyelmem a lényegről. A százféle gondolatom százfelé megy és mindegyik létrehoz egy új gondolatmenetet én meg ugrálok közöttük és a végén arra jutok, hogy semmire nem jutottam. Ti mit szoktatok csinálni ilyen helyzetekben? Hogyan próbáltok meg összpontosítani a lényegre mikor minden létező dolog ellenetek van? Valaki árulja el a titkot.
Jut eszembe, nemrégiben volt egy nagyon idióta álmom. Este volt, az éjszaka közepe, az utcán pedig kocsival járkált fel-alá egy fickó. Aztán kiszállt és elindult random irányokba, össze-vissza, miközben magában azt motyogta, hogy "Cipőboltot kell találnom..." Mivel szemmel láthatólag a környéken sehol nem volt cipőbolt (de ha lett is volna, bizonyára zárva lett volna...), így némi körözés után megint kocsiba szállt és elhajtott. Nem tudom. De ne mondjátok, hogy nem lenne ijesztő összefutni egy ilyen fazonnal este az utcán.
Történt olvasás is, mert már kezdett hiányozni. Itt szemezek mióta az ezer éve megvett, de soha el nem kezdett könyveimmel. Mindig az eszemben van, hogy kellene olvasni, de valahogy sosem sikerül elkezdeni. Pedig olyan jó dolog. Ennek örömére leemeltem a polcomról a legvékonyabb könyvet, ami olvasásra várt, ez a Vendéglő a világ végén (Douglas Adams) volt. A könyvsorozat első része is nagyon tetszett (Galaxis útikalauz stopposoknak), szóval örömmel kezdtem el.
Nos, a Vendéglő a világ végén tartja elődje őrült szintjét, sőt, jóval tovább is lép, méginkább megkeverednek a dolgok, amik mégőrültebb helyzeteket szülnek. Ez egy olyan könyvsorozat, amiben sosem tudod, hogy mi lesz a következő lépés, mert annyira hirtelen történnek annyira hihetetlen és vad dolgok, hogy kikövetkeztethetetlen az egész. De ettől szórakoztató, ez adja meg a humort, ez kelti fel újra és újra az olvasó figyelmét és ösztönzi arra, hogy tovább és tovább lapozgasson. Azt hiszem ezért szeretem annyira. Na meg a humor miatt, amit egy percre sem hagy el, még a legkiábrándítóbb, legsötétebb pillanatokban sem, így egyfajta különös hangulatot kölcsönözve ezeknek a jeleneteknek. Arról nem is beszélve, hogy többször tárgyal ki a történet a társadalomra, az emberi gondolkodásmódra vonatkozó témákat és ez számomra érdekes, mármint felkelti a kíváncsiságom. Még ha kicsit komolytalan, humoros vagy éppen kicsavart módon is teszi, de ez csak fokozza a hatást.
Ebben a részben a kis csapat beül megnézi hogyan lesz vége a világnak, aztán hirtelen más dolguk akad és tovább állnak, találkoznak azzal az emberrel aki irányítja az Univerzumot (és pusztán kíváncsiságból merő egy hétig képes beszélni egy asztalhoz, hogy aztán megfigyelje a reakcióit) és rátalálnak az őskori Földre ahol még kérdéses (bár valószínű), hogy átveszik-e a "barlanglakók" helyét az idegenből jött (többek között) telefonmosók és fodrászok. És még keveset is mondtam.
– Ha egyszer az életben a szemem elé kerülök – fogadkozott Zaphod –, úgy leütöm magamat, hogy azt sem fogom tudni, mi ütött belém!
– Ide hallgasson – mondta Zarniwoop. – Emberek járnak ide, ugye? Hajókkal...
– Azt hiszem, igen – mondta a férfi, és átadta az üveget Trilliannek.
– És megkérik magát – folytatta Zarniwoop –, hogy döntsön helyettük. Emberi életekről, világokról, nemzetgazdaságról, háborúkról, mindenféléről, ami odakint zajlik az Univerzumban.
– Odakint? - kérdezte a férfi. – Hol odakint?
– Hát odakint! – mutatott Zarniwoop az ajtóra.
– Honnan tudja, hogy van-e bármi is odakint? – kérdezte a férfi. – Csukva van az ajtó...
A kertben is többet vagyok mostanság, hogy elkezdtek kibújni az elvetett dolgok. Jó esetben. Azért jó látni, hogy nagyrészt növésnek indultak. Meg hát velük együtt a gazak is, szóval elkél a rendszeres gyomlálás. Emberek, ez a gazolás addiktív. Leáll az ember, mert éppen nézelődik és meglát egy kis gazat a zöldség tövében, odamegy és leszedi. Aztán meglát még egyet. Odamegy és leszedi. Aztán meglát még egyet, meg még egyet és még egyet, a végén pedig azt veszi észre, hogy eltelt egy óra. Közben pedig hallgatom a kert végében rohamos gyorsasággal gyarapodó béka populációt. A szomszédok hogy örülhetnek nekik.
Nekikezdtem megint egy játéknak. Zavart, hogy Final Fantasy VI-ból még nem írtam végigjátszást, így elkezdtem. Aztán rájöttem, hogy ez nem megy olyan könnyen, mint ahogy azt elképzeltem. Meg egyébként is, szeretem azt a játékot, nagyon. Kijátszottam már párszor és imádom, az egyik legjobb RPG, amit valaha alkottak, annak ellenére, hogy nem tökéletes. De az ötletek, amikkel dolgozik, a karakterek, a történet mind emlékezetessé teszik. Például a mai napig számomra Cefca az egyik legjobb főgonosz akit bármilyen médiában láttam, lehetne sorolni miért. Szóval akinek van lehetősége elkezdeni és kipróbálni (lehetőleg az eredeti SNES verziót), az tegye megy, nem fogja megbánni.
Random rajzolás.
1) Pillangóvirág~ Olyan szépek, úgy szeretem őket. Szokott lenni hátul a kertben is. 2) Mivel olyan régen volt Árny Professzor, hogy lassan azt is elfelejtjük, hogy létezik, így visszatért. Firka stílusban, mert nem volt kedvem normálisan rajzolni. Ami azt illeti, mostanában elég sokszor veszem elő ezt a firka stílust, valamiért jobb szeretek ebben alkotni, lehet csak az egyszerűsége miatt. 3) Karakter design, vagy valami olyasmi. Gyakorlat.
A hangulatom meg tiszta hullámvasút mostanában, mintha nem lenne elég ez a túlgondolós baromság. Egyik pillanatban úgy érzem minden rendben van és egész jól elvagyok, a másikban meg legszívesebben fejbelőném magam és utálok mindent és semmi értelme semminek. Szóval csak ülök és várom, hogy elvonuljon ez is.
Zárásként egy Billy Idol dal, ami mostanában megfogott. Pedig mikor először hallottam, akkor nem is tetszett.
Munkahelyen folyik tovább a dolgozás, kezdek kilépni a munkakörömből is. Eddig csomagoltam / minőség ellenőrt játszottam (azt mondták már kiszúrják a szemem, mindent észreveszek...), most már vasalok is néha. Hm. Mondjuk nem mintha zavarna. Nem tudom írtam-e már, de egy varrodában vagyok jelenleg. Szóval az a vasalás egy nagy ipari vasalón történik. Hát a hátam nem köszönte meg, van súlya annak a cuccnak, arról nem is beszélve, hogy a kezemet is párszor leégettem már.
Ha már varrás meg minden... nemrég vettünk is egy varrógépet onnan. Állomány csere volt és a régieket eladták, szóval gondoltuk miért ne. Gondolom mondanom sem kell, hogy nem egy kis háztartási varrógépről van szó. Anyukám használja inkább, de kipróbáltam én is. Nekem egyelőre eléggé gyors, lenyomom a pedált, a gép meg villám tempóban elindul. Ki kell még tapasztalni ezt. Mondjuk ahhoz képest, hogy nem ültem még varrógép előtt soha életemben, azért büszke vagyok magamra és a próba varrásomra. Hasznos dolog ha van ilyesmi a háznál.
Aztán egyik játék maratonból csúsztam a másikba. Jobban mondva nehezen lehet maratonnak nevezni valamit, ami mellé csak 1-2 órára ülök le, de ha így van időm. Ez most... kell nekem. Az idegrendszerem helyes működése érdekében. Miután kijátszottam a Fire Emblem: Shadow Dragont (az utolsó pálya brutális volt), előszedtem még egy hosszú játékot, ez a Rune Factory: A Fantasy Harvest Moon. Ez a játék eléggé régóta megvan nekem, de sosem szedtem elő komolyabban. Emlékszem, egyszer elkezdtem, de nem sokáig jutottam benne, nem tudom mi volt a bajom vele. Elkönyveltem, hogy hagyjuk, nem jött be. Aztán így a FE után nézelődtem a játékaim között és gondoltam talán egy próbát megér megint, mit veszíthetek? Nos, nem volt rossz döntés ismét belevágni, igazán megszerettem a játékot.
Először nem értettem mit jelent a címben, hogy "A Fantasy Harvest Moon." Oké, a Harvest Moon sorozatot ismerem, és szeretem is, de... Aztán utána néztem és kiderült, hogy ez a játék egy HM spin-off fantasy elemekkel. Oh, vagy úgy... Itt nem csak a farmodat kell rendezni és termesztgetni a növényeid meg beilleszkedni a városka életébe, itt van egy komolyabb történet a háttérben és fontos része a játéknak a helyi dungeonok bejárása is harcokkal egybekötve. Csak wow. Egyik pillanatban még a farmodon a retket kapálod, a másikban meg az egyik dungeon mélyén éppen halálos harcokat vívsz egy sárkánnyal. Annyira eltérő a két téma, amit összeolvaszt a játék, de mégis... Olyan szórakoztatóra sikeredett.
A történet egy fiúról szól, aki összeesik valahol Kardia kisvárosának közelében, de egy éppen arra lakó lány, név szerint Mist, megtalálja és megmenti. A fiú amnéziás és egyáltalán semmi emléke nincs arról, hogy kicsoda valójában és mit keres ott ahol, még a saját nevére sem emlékszik. Miután megbeszélik a lánnyal, hogy mostantól Ragunának fogák hívni, Mist odaadja neki a használaton kívüli farmját, hogy éljen ott, amíg vissza nem térnek az emlékei. Viszont a földet művelni kell. A helyi barlangok bejárása közben pedig érdekes eseményekre derül fény. Minél tovább halad a történet annál több nyomot szed össze Raguna és egyre csak közelebb kerül ahhoz, hogy megtudják, ki a felelős a barlangokban megjelent szörnyekért miközben abban reménykednek, hogy az incidens során kiderül az is kicsoda a fiú valójában. Jó nagy vonalakban. Persze ezen kívül belefolyhatsz a városka életébe, megismerkedhetsz a lakókkal, sőt, megkedveltetheted magad a lányokkal is, akik közül egyet feleségül is vehetsz!
De ha már a Harvest Moon meg Rune Factory játékoknál tartunk. Történt egy nagyon érdekes dolog amit akkor észleltem, mikor a Harvest Moon - More Friends of Mineral Town-al játszottam. Először is meg kell említenem, hogy ez a játék nekem megvan fizikailag, játék kártya / kazetta formájában és egy eredeti GBA-n szoktam használni. Nem emulátor, fizikai forma. Ez egy fontos dolog lesz. A Friends of Mineral Town rész két verzióban létezik. Először is kijött 2003-ban a "fiú verzió", majd 2005-ben a "lány verzió" More Friends of Mineral Town címen. Ugyan az szinte a kettő azzal az eltéréssel, hogy a "fiú verzióban" logikusan fiú a főszereplő és a lányokat lehet meghódítani, a "lány verzióban" pedig lány a főszereplő és fiúkat lehet meghódítani. Mint látszik, én a lány verziót szereztem be, mert... lány vagyok! Ennyit a bevezetésről, jöjjön a lényeg. Mindkét játékban létezik egy esemény, ez a 4:44 esemény. Akkor következik be, ha a játékos hajnali 4:44-kor bekapcsolja a tv-t. A lány verzóban ilyenkor (a japán és nyugati verzióban egyaránt) egy elnyomhatatlan párbeszéd ablak jelenik meg, amiben megállíthatatlanul ismétlődik a következő üzenet: "4 時 44 分". Egy ideig ismétli önmagát, majd megszűnik és kikapcsol a tv. Persze ennek jelentése inkább a japánok számára van, azt mondják a 4 ott nem szerencsés szám. A fiú verzióban ellenben más történik. A nyugati kiadásokban egy játék gyilkos glitcht eredményez az esemény aktiválása. Egy üres párbeszéd ablak nyílik meg újra és újra végtelen loopban. A játékos nem képes kiszakadni ebből, újra kell indítania a játékot a konzol kikapcsolása majd bekapcsolása után. Ez úgy hiszem egy kódolási hiba lehet ami a fordítás után maradhatott benne. Az eredeti japán verzióban nem üres ablak jelenik meg, hanem megállíthatatlanul kiíródó szöveg, ami tippeket ad arra, hogy az átkozott eszközeidről hogyan lehet leszedni az átkot. Ha végzett a szöveg, ismét kikapcsol magától a tv. Nos, nekem sikerült előhozni ezt az átkozott tippes eseményt. Gondoltam megnézem magamnak eredetiben is ezt a 4:44 eseményt, erre megkaptam a japán szöveget. Eléggé meglepődtem. Szóval... megvan nekem a lány verzió nyugati kiadása, amiben szerepel a fiú verzió japán kiadásának egy eseménye. Wow. Ezen igazodjon ki valaki. Mellesleg hiába kerestem rá, semmit nem találtam a neten erről, sőt, sehol nem említik, hogy bárkivel megtörtént volna ez. Érdekes.
Más. Kicsit nézelődtem megint GPn. Érdekes amúgy, hogy volt egy "bevándorlási hullám", kinyitott x oldal, aztán ezzel a lendülettel most az összes vagy megállt vagy bezárt. Tisztelet a kivételnek. Nem értem az ilyesmit, de nem is az én dolgom. Viszont nem erről akartam írni, hanem egy olyan jelenségről, amivel több oldalon is találkoztam. Emberek... miért kell a chatet annyira lekicsinyíteni, hogy kb egy sort lehet csak látni benne? De most komolyan. Valaki mondja meg. Ott a chat, de olyan mikroszkópikus méretű, hogy soronként tudsz csak görgetni is benne, nemhogy normálisan elolvasd az üzeneteket. Ha úgy gondolod, hogy rontja a design összképét, akkor rakd be egy külön menübe, még az is jobb, mint ez a baromság. Főleg ha az a nyomorult chat ráadásul kb olyan széles, mint a fél oldal.
Aztán ott van még az a probléma (vagy kinek mi...) ami régen is szúrta a szemem és nem változott azóta sem. Nem tudom ki hogy van ezzel, de én például nem értem, hogy egy évek óta halott oldal miért kap nagyobb látogatottságot, mint az aktívan működő oldalak? Főleg, hogy sok esetben olyan oldalakról beszélünk, amik enyhén szólva is súrolják a jóízlés határait és még csak semmi érdemleges információ sincs is rajtuk. De lehet én vagyok csak túlságosan kritikus. Lassan már a kedvem is elmegy a szerkesztéstől ezt látva. Értem én, hogy halott a GP (nagyrészt) de naa...
Jöjjön egy kis rajzolás.
1) Ezt múltkor jól elfelejtettem felrakni. 2) Úgy tűnik csak idegbeteg nőket tudok rajzolni... Valamiért úgy megszerettem ezt a karaktert amúgy. 3) Nem tökéletes (és nincs is befejezve), de próbálkoztam. Kissé keverednek a stílusok benne, keresem még azt, amiben kényelmesen tudok színezni. Mégis a legnagyobb lecke az volt: legyen egy NORMÁLIS alapod. Ha az alapot elrontod, akkor utána jönnek majd a kérdőjelek meg az értelmes tekintetek, hogy mit csinálj.
A bejegyzést pedig lezárom Chie Harada gyönyörű hangjával.
Elmúltak az ünnepek, a karácsony, a szilveszter... Szóval mindenkinek boldog mindent és sikerekben gazdag új évet. Vagy ha sikerekben nem is lesz gazdag, legalább legyen jobb, mint a 2020-as év volt. Szerintem már ennyivel is kiegyezik mindenki.
Két ünnep között nem volt dolgozás, mert főnökasszonnyal megbeszéltük, hogy ne legyen. Neki megfelelt, elvégre ő kérdezte tőlünk, hogy akarunk-e dolgozni. Szóval itthon trógeroltunk majdnem két hétig. Aztán jött a plot twist.
Az egész azzal kezdődött, hogy gyógyszert akartunk kiíratni, én is, anyukám is, aztán az asszisztensek pánik üzemmódban ránk hívták a tesztelőket. Komolyan, az én dokim asszisztense még azt is elfelejtette nagy hirtelen, hogy krémet akarok kiíratni, vissza kellett hívnom, hogy légyszi, rakd már fel, tudod, beszéltünk róla... A lényege a dolognak, hogy három teszt után kiderült, hogy jaj, pozitívak lettünk. (Nekem kettő kellett hogy erre rájöjjenek...) Szóval az ünnepi itthonlét után rádobtak egy karanténos itthonlétet is. Mondjuk én az a fajta ember vagyok, akinek nem kell kétszer mondani, hogy maradjon otthon. Egyébként nagy bajunk nem volt, egy kis orrfolyás és fejfájás. Alap dolgok ilyenkor. No, de legalább ezen is túlvagyunk már. 2020 még a végén bepróbálkozott... a mini földrengés után.
Azóta a rend szorgos őrei minden nap jönnek és megnézik megvagyunk-e még. Jobban figyelnek ránk, mint a bűnözőkre, komolyan. Ja, és egy hét után tudtak adni egy piros cetlit is. Teljesen jó, pont időben.
A technikával is meggyűlt ezen időszak alatt a dolgom... Egyik nap véletlenül félrekattintottam gépen és megnyitottam a Visual Studiot. Ebben szoktunk programot írni. Jobban mondva szoktam, mikor még csináltam, most már csak van a gépen "talán jó lesz még valamire" címszó alatt. VS kérte tőlem, hogy hosszabítsam meg a licenset. Ok, nincs semmi probléma, van Microsoft fiók, csináljuk. Mondanom sem kell, nem sikerült, mert valami hibát észlelt. (Microsoft termékeknél csak ismeretlen hiba létezik és a "megoldás keresése az interneten" opció ami megint csak zsákutcába vezet.) De amin a legjobban fogtam a fejem az az volt, amit leművelt, mikor csináltam a fiókot annak idején. Belépek, hogy csináljak MS fiókot... Akarok csinálni? Akarok. Adjam meg a mail címem. Megadtam. Jaj, nem jó, ilyen már létezik. Eh? Soha nem csináltam itt fiókot. Akkor adj jelszó emlékeztetőt. Jaj, nem lehet jelszó emlékeztetőt adni, mert nincs ilyen mail cím a rendszerben. ... Most akkor van vagy nincs?! Komolyan mondom, halálos ez a cég. Erre meg rájött egy lapáttal Yahoo mail, ami kapálózik, hogy lépjek be, mert régen voltam arra és ha továbbra sem használom a címet, akkor törlődik az összes (mind a 0) levelezésem. Kedves Yahoo mail, egyetlen levelet vártam csak életemben arra a címre, azt se tudtad fogadni, szóval szerintem ne erőltessük a dolgot.
Még a szünetek előtt, de sikerült animézni is. Ez már lassan csoda számban megy nálam, de igyekszem. Meg egyébként is, a 2020-as Higurashiról van szó, szóval ez nekem kötelező. Remakenek lett beharangozva, de állítólag a készítők az első x rész kiadása után átnevezték és azt mondták, hogy ez mégse remake. Még jó, hogy tudják mit csinálnak. Vagyis mit csináltak, elvégre a kiadás előtt, már az elkészítés fázisában tudniuk kellett volna mit akarnak, de... én nem szólok bele. Most két opció létezik: vagy tényleg nem tudták eldönteni mit akarnak, vagy az elkészült termék fényévekre állt az eredeti műtől és már nem lehetett remakenek hívni. Mondjuk én sem hívnám annak.
Őszintén? Nehezen írom le, de az én szememben ez a "remake" inkább egy csalódás. Több dolgot átemeletek a visual novelből, de még így is szegényes. Arról nem is beszélve, hogy teljesen eltűnt a sorozat hangulata. Az a Higurashitól már jól megszokott misztikus, titokzatos légkör amitől kitör a frász. Ezt egyáltalán nem éreztem miközben néztem. Pedig (hiába láttam már vagy 100×) az első anime sorozatnál a mai napig érzem ezt, a visual novelről nem is beszélve. Az pedig a csúcsok csúcsa volt, hogy cenzúrát használtak. Cenzúra. Egy Higurashi adaptációban. Elment az eszük. (Vagy csak abban a verzióban volt, amit én láttam? Valamiért kételkedek ebben.) A Kei és Rena között zajló harc pedig inkább egy komédiába illő jelenet volt. Egyszerűen csak néztem és... késztetést éreztem rá, hogy felnevessek. Az elcseszett karakter ábrázolásokat meg ne is említsük. De mégis... egyetlen jó dolog van ebben a sorozatban. Csak egyetlen egy. Az az OP. Az opening valami eszméletlen jó lett a zenével együtt. A openingben több hangulat van, mint az összes négy részben amit eddig láttam. Itt is hagyom, nézzétek meg emberek, tényleg megéri. [Az OP, ami véletlenül jó lett.] De igazából [az end se rossz]. Van egyfajta hangulata.
Mivel most elég sok időm lett hirtelen, úgy döntöttem játszok is egy kicsit. Volt egy játék, aminek a telepítője már eléggé régóta a külsőn hevert, gondoltam előszedem, mert miért ne. Ez a játék az Astebreed volt. Egy indie shoot-'em-up játékról van szó. Igazából... álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. De tényleg, teljesen megnyert. A látvány, a zene, a jelenetek, a játékmenet, minden. Egyetlen bajom van csak vele, hogy nagyon rövid. Mire feleszméltem, már ki is játszottam. Meg kell jegyezni, borzalmasan fájt a fejem miközben az utolsó pályákat csináltam, de kíváncsi voltam a végére. Ez egy olyan játék, amit csak ajánlani tudok a műfaj kedvelőinek.
Itt hagyom a trailert, csak mert epic:
Ahogy írtam, az Astebreed elég rövid volt, így jutott idő másra is. Réges régen, még a régi gépen volt egy játék... amit nem tudtam befejezni. Elvesztek a mentéseim, meh. Ez volt a Fire Emblem: Shadow Dragon (DS). Ez egy középkori fantasy stílusú stratégiai játék amiben mindig valakivel háborúzunk valamiért. Most valahogy megint késztetést éreztem arra, hogy megpróbáljam. Tetszett a történet meg Marth jelleme, szóval nekiálltam. És ha én egyszer nekiállok Fire Emblemet játszani... Akkor ott napokig tartó maratonokra kell számítani. Valamiért ha felveszek egy FE játékot, akkor nem tudom könnyen lerakni. Lehet azért tart nekem olyan sokáig a játék ezzel a sorozattal, mert megpróbálok mindig mindenkit életben tartani. Úgy könnyen megnyerek egy csatát, ha közben feláldozom a gyengébb egységeket, de... nem akarom feláldozni őket. Persze ezzel megnehezítem a saját életem is, mert miért ne.
Történt rajzolás is. Különösebb kommentet most nem fűznék hozzájuk, ez az "én megpróbáltam" csomag.
Hirtelen azt hiszem csak ennyit tudok írni most. Reméljük jobb lesz idővel a helyzet, az év. Közben pedig mindenki vigyázzon magára.
Olyan őrült sok dolog nem történt az utolsó bejelentkezésem óta. A munka ugyan úgy folyik, csak időközben kibővült a csapat. Dolog az sok van, általában mindig folyik a munka, nincs megállás. De ez így van rendjén, az ember addig örüljön, amíg csinálhatja. Még akkor is ha néha tényleg úgy érzi, hogy ez már sok. Nem panaszkodom, azért jobb, mint a semmi továbbra is. Aztán hogy mit hoz a jövő, az még elválik. Jelen pillanatban jól érzem magam azon a helyen, de tudom, hogy amint lehetőségem adódik, tovább kell állnom leginkább a fizetés miatt. Csak ez nem olyan egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy... érdekes ez a dolog. Amint az ember olyan helyre kerül, ami tetszik neki és szívesen csinálja, máris jön egy ok vagy egy esemény, ami miatt mégis hátra kell hagynia vagy megszűnik az adott munkalehetőség. Olyan igazságtalan. Hm. De lehet csak én vagyok így vele.
Továbbiak. Az oktatást otthagytam, mert megelégeltem azt, ami ott megy. Szórakozzanak mással. A baj az, hogy minden alkalommal úgy jöttem ki az épületből, hogy az járt a fejemben: ezért sem érte meg bejönni. De hogy őszinte legyek, nem csak én láttam így a dolgokat, mások is feltették a kérdést, hogy ezeknek az óráknak mi is az értelmük? Az első évem végigvittem úgy, hogy az egyik legjobb voltam jegyeket tekintve a csoportból, aztán jött a második év és a változtatások, aztán azt mondtam köszöntem szépen, nekem erre nincs szükségem. Majd ha normális oktatásban részesülők normális órákkal, ahol nem azt kell nézni, hogy a tanár sem tudja megoldani a feladatokat, akkor majd meggondolom megint ezt a dolgot. Addig meg köszöntem a lehetőséget. De amit megtanultam eddig, azt megtanultam, azt nem veszi el tőlem senki. Ennyiből megérte. A kedvenceim a programozás és a web voltak. De azok meg második évben nem is voltak. Értitek, első évben tanuljuk, másodikban nem, de a második végén vizsgázz le belőle. Szerintem is. Úgy éreztem, hogy káosz az egész, az egyik ember nem tudja mit csinál a másik, végig van csak darálva az anyag, alap dolgokat nem tanítanak meg... Ilyesmi. Tudnám még folytatni, de nem fogom. Azt mondják milyen menő iskola, de valahogy most a tanítás minőségébe bele lehetne kötni. No, felejtsük is el. Mellesleg nem csak én döntöttem így. Volt olyan, aki átjutott második évbe, de el se kezdte, már év elején kiíratkozott, vagy akik csak szimplán nem járnak be. Szerintem megértem őket. Az időmet pazarolni itthon is tudom.
Rajzolás terén annyira nem jutottam előre. De próbálkoztam. Azt mindig szabad.
1) Az előzőekben felrakott lány színezett verziója. Igazából jobb, mint amiket eddig szoktam csinálni, de annyira mégsem vagyok vele megelégedve. 2) Hát ez csak... Nagyon random. Az után a macska után a karrierem csak felfelé ívelhet. Tulajdonképpen szerintem aranyos. 3) Színezés ceruzával, meg mindennel, amit itthon találtam. A vörös árnyékolására nem találtam megfelelő színt, látszik is. Olyan, mintha nem is lenne árnyékolva, pedig van... 4) Megpróbáltam hátulról hullámos hajat rajzolni. Most igaziból! Erre jutottam.
Játék is történt végre! Egy PSP játékot vettem elő, a címe Undead Knights. Úgy érzem hiányzott már az életemből a játék, plusz ez nem is annyira bonyolult, szóval teljesen jó volt. Jót tett a lelkemnek a gombnyomogatás meg a mészárlás. Röviden és tömören, a főszereplő elindul, mint élőholt, hogy megbosszulja a családja (és saját maga) meggyilkolását mindenféle különleges erővel amit a "The Beast"-nek nevezett lény ad neki. Így képes létrehozni élőholt katonákat az ellenségeiből, amiket aztán irányítgathat a pályák alatt, yay~
Azt nem mondom, hogy díjnyertes játék, de mindenesetre szórakoztató volt és lekötött egy időre. Nem hosszú, nem bonyolult, csak nehéz helyenként főleg Hell módban. A karakterek szerethetőek, a történet egyszerű, de elég jó. A grafika nem rossz a konzolhoz képest, csak éppen helyenként lusták voltak a készítők, úgy érzem. Sok dolog valahogy olyan érzést kelt, mintha csak összecsapták volna, aztán kinéz, ahogyan kinéz. Igazából szerintem egyszer megéri kipróbálni, engem elszórakoztatott.
Itt hagyom az introt.
Az Undead Knights nem volt hosszú, így hamar végeztem vele, de mivel legutolsó beszerző körutam alkalmával beszereztem egy csomó PSP játékot, így gondoltam kezdjünk meg az elfogyasztásukat. Így történt, hogy nekiálltam a Ys I & II Chroniclesnek. A Ys játékok ismerősek nekem, mert a NES verziót kijátszottam mindkét részből. Igazából már akkor megszerettem a sorozatot, a karaktereket, a történetet, leginkább pedig a kényelmes harcrendszert. Nagyon imádom a Ys játékokat annak ellenére, hogy a level design horrorisztikus helyenként. Nem a grafika, hanem ahogyan fel vannak építve a pályák. Minden egy rohadt labirintus, ahol jártkálsz fel-alá 10 napot, hogy kitaláld mi van. Itt nem egyszerűen csak elmész A pontból B-be, nem dehogy. Út körben mész 25 kört egy labirintusban, mert úgy van felépítve a pálya. Na de ezt leszámítva az egész játék egy igazi álom. Mikor elkeztem az első részt, csak köröztem a karakterrel a kezdő városban, mint a hülyegyerek, mert annyira jó az irányítás, kiélveztem. A játék főszereplője egy bátor kalandor és egyben tehetséges kardforgató, Adol, aki utazásai során Esteria szigetén köt ki. Miután megismerkedik a hely történetével és jelenlegi problémáival, elindul, hogy megoldást találjon rájuk. Mindeközben a helyi jósnő, Sara, benne látja azt a hőst, akinek sikerülhet megszereznie Ys könyveit és kideríteni mi történt a csodálatos birodalommal, ami több száz éve csak úgy eltűnt a föld színéről.
Megint hagyok itt egy introt (2. rész). Csak mert olyan badass.
Kicsit elgondolkodtam nemrég annak hatására, hogy facen bejelölt egy rééégi osztálytársam. Még általános iskolába jártunk együtt, akkor is láttuk egymást utoljára. Nem beszéltünk azóta, nem volt semmi. Érdekesek azért az ilyesmik. Most sem írt, én se neki, nem történt semmi, csak... bejelölt, én pedig visszajelöltem. Passzolom mi vitte rá erre. Egyébként igazából meglepett még az is, hogy egyáltalán emlékszik rám. Hogy én valaha az osztálytársa voltam. Ezen pedig elgondolkodtam. Vajon emlékeznek még rám a régi ismerőseim, osztálytársaim, kollégáim? Eszükbe jutok néha úgy, ahogyan ők nekem? Emlékszem legelső munkahelyemen vittem virághagymákat a lányoknak, mert túl sok volt már nálunk a kertben. Miután elültette őket az egyikük, azok pedig később kihajtottak, a kolléga elmesélte, hogy milyen szépek és hogy amikor rájuk néz, mindig eszébe jutok, mert tőlem kapta őket. ... Igazából, ettől függetlenül mégis olyan embernek tartom magam, akit könnyen el lehet felejteni. Ne kérdezzétek, csak így érzem.
Jahm, rámjött a nagy alkothatnék és VD-re készült egy új design. Yay. Hát... ráfért már. Ha valakinek elcsúszik, szóljon. Igazából jobban élvezem ha a semmiből építhetek fel egy oldalt, mintsem így, hogy a forráskódban keresgéljem mire hogyan hivatkozzak.
Nos, azt hiszem ennyi mára. Majd úgyis jövök ha még lesz valami. Addig is mindenki vigyázzon magára és próbáljon meg másokra is.
Néha, mikor reggel felkelek, legszívesebben csak fejbelőném magam, de aztán rájövök, hogy a légpuska csöve túl hosszú, más meg nem elérhető, így nincs mit tenni, el kell kezdeni a napot.
Úgy érzem kissé eltűntem. Valahogy nem nagyon volt kedvem a napokban semmihez. Meg igazából az időmet is kitölti jelenleg elég sok dolog. Mondjuk, hogy dolgozni kezdtem. De... ez olyan munka is meg nem is. Kisegítői amíg nincs "igazi munkahelyem." Gondoltam a munkanélküli létem mellett elkél legalább ez. Gazdag ebből nem lesz akkor sem ha 100 évig művelem, de minimális bevételnek nem rossz. Mégis csak csinálok valamit. Elég családiasan, öten vagyunk bent mellesleg, ebből az egyik tag anyukám, hm. Minden stimmel, csak éppen a fizetés nem. ... Ahogy ez lenni szokott.
A délelőttöm így ilyesmivel megy el, a délutánom meg leginkább az oktatás köti le időnként. Igaz... sikeresen elvették az életkedvemet már az első nap, szóval most már én is így állok a dologhoz. Majd bejárok ha van kedvem, aztán vagy meghúznak, vagy nem. Már ezt is leszarom.
Mostanában egyébként olyan sokat témázgatok... magamban. Mert persze, hogy akkor jön rám, amikor nincs lehetőségem csinálni ezzel semmit. Buszozás közben, séta közben az oktatásra, munka közben, a zuhany alatt... mert miért ne. Sokmindenről tudnék írni, de mire eljutok a gépig és leülök, hogy akkor majd most...! Mi lesz ebből az egészből? Nagy semmi. Csak ülök és nézek ki a fejemből, hogy mit kellene csinálni mert semmihez nincs kedvem meg energiám. Még gondolkodni se.
És most... egy random rajz!
Hm, ennyi.
Amúgy miért van az, hogy miközben a "mai modern slágereket" hallgatom, belefutok lépten-nyomon olyan dallamokba, amik már rég, sok éve befutott dalokból vannak? Így könnyű zenét csinálni... Vegyél elő egy régi klasszikust, a refrén kivételével írd át az egészet, adj neki valami mai disco / techno hangzást, nyekeregj vagy rappelj alá és írd oda, hogy "remix." Kész, te leszel a következő a kasszasiker a slágerlisták élén. Bár az se kell odaírnod, hogy "remix", csak másold le az egészet, azt jóvanazúgy. Igazából nincs bajom azzal, mikor felújjítanak egy dalt, vagy megint előszednek és megpróbálják kicsit modernizálni, ha tényleg olyan régi dalról van szó. De mikor a régi nagy klasszikusokat megerőszakolják és ócska disco remixet csinálnak belőlük mindenféle digitális effekttel, mert éppen ez a "mai" meg a "modern" és erre tud a legjobban betépni mindenki... Akkor álljunk már meg. Mintha egy másik előadó régmúltban elért sikereit próbálná kihasználni valaki. De mit lepődök meg, manapság sokan élősködnek az emberek emlékein és a nosztalgián. Nem csak a zenei szakmában. Pár példa, de biztosan feltűnt mindenkinek, mikor először hallotta ezeket a dalokat:
[ Daddy Yankee & Snow - Con Calma ] --> [ Snow - Informer ] (Ő legalább felvállalta az eredetit és van benne respect meg eredeti előadó meg minden. Így kell csinálni, emberek. Hiába toldotta meg, mégis átadta a dalt. Az eredetit. Ettől függetlenül az eredetit jobban szeretem.)
Bah. Csak idegesít. Ezek a dalok egyszer befutottak, egyszer bizonyítottak a maguk idejében az eredeti előadóval. Ha nem tudsz normálisan felújított verziót csinálni belőlük, csak kiszedni belőlük pár dallamot, akkor hozzá se nyúlj. Ilyen szempontból még Daddy Yankee a legrendesebb a felsoroltak közül. Persze régen is volt olyan, hogy egy-egy előadó újraénekelt dalokat másoktól, egy raklappal tudnék mondani példákat. De számomra a lényeg az, hogy... ne írd át, könyörgöm. De persze, mint mindig, ez még mindig csak az én véleményem. Lehet egyetérteni, meg nem egyetérteni. Csak mikor hallom ezeket a rádióban, a lelkem sír belül, hogy inkább az eredetit hallgatná.
Egyébként eszembe nem jutna ilyen dalokat hallgatni, csak mivel a melóhelyen erre van belőve a rádió, így nincs mit tenni. Egy-kettő kivételével nekem nem jönnek be ezek a "mai slágerek."
Azt hiszem egyelőre ennyi. Mindenki vigyázzon magára.
AJÁNLOM AZ OLDALT
