Üdvözletem megint.

 

Napközben úgy bennem van, hogy írnék, aztán hazaérek és teljesen megfeledkezem róla. Meg arról is amit írni akartam. Szóval ez most egy halvány emlékekből összekapart bejegyzés lesz. Legalábbis próbál az lenni.

 

Csak pár gondolat.

 

Szerintem a barátság nem reklám dolog. Nem kell, hogy minden oldal azt hirdesse, hogy hú, de nagyon jóban vagyunk, nem kell kiplakátolni ezt sehová, hogy mások lássák. Persze, írjon az ember pár sort, de ha a másik megsértődik mert nincs említve itt meg ott, akkor úgy érzem már problémák vannak. Nem másoknak kell annyira bizonygatni, reklámozni, ez inkább olyan amit... csak úgy érez az ember. Szerintem nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy jelenleg E-chan áll a legközelebb hozzám. Tudom, hogy megbízhatok benne és ő is tudja, hogy megbízhat bennem. Ennyi. Több nem is kell. Legalábbis nekem. Ha nem említené sehol, hogy én létezem, akkor az se zavarna. (Persze tudom, hogy ő szeret írni a találkozókról, stb, nincs bajom ezzel, élje ki magát és írja le, de ne csak attól függjön a barátság, hogy hol említik meg az embert meg hol van kint a másiknál. Persze ez csak az én véleményem.)

Hiszen láttam én már példát, oh, nem is egyet... arra, hogy a nagyközönség előtt megy a "jaj de szeretlek, legjobb barátnő" stb, egyébként meg az egyik olyan szépen kipanaszolta a másikat a háta mögött, hogy még én is meglepődtem, hogy mit csinál. Főleg, hogy nekem mondja. Annak, akivel elvileg nincs is jóban. Ha még jóban lettünk volna... Hallgattam, hogy jaj, de örülne ha lenne más neki, meg panaszolta miket csinál, miket mond neki az illető. Most meg mi megy? Szivecske, szeretlek, anyámkínja nyálverés. WTF. Bár... ők tudják. Ja, bocs, ő. A másik fél szerintem még a mai napig nem tud erről.

Szóval... szerintem ennyit a reklámról és a barátságól.

 

A főnökasszonyom régebben mondott valamit ami elgondolkodtatott. De igazán csak mostanában. Eddig azt hittem, hogy oh, igen, ez olyan mondás, meg biztos úgy van, persze... De most mintha kezdenének igazzá válni a szavai.

Az egyik kolléganőmre mondta akit nagyon nem bír.

 

"Biztosan oka van annak, hogy ő itt van velünk. Van valami, amit meg kell tanulnunk."

 

Megtanulni valamit azzal, hogy egy ilyen (kolléganőm szavaival élve) gonosz múmia dolgozik velünk? Arra még nem jöttem rá, hogy mit akar megtanítani ez a szituáció, de arra igen, hogy pár találkozásom az életben mit tanított meg nekem. Találkoztam emberekkel, megismertem őket, aztán valamilyen úton-módon elváltak útjaink, vagy pont, hogy a nehézségek ellenére együtt maradtunk. Mindegyikből tanultam valami fontosat, úgy érzem. Példának okáért megemlítenék egy embert akivel már nincs kapcsolatom. Na, tőle sokmindent tanultam arról, hogy milyen ember nem szeretnék lenni. Utólag is kösz. Próbálok figyelni erre.

 

Egy másik kolléganőm is mondott valamit. Nem is tudom már mi volt a szituáció, azt hiszem ez is arra a nőre vonatkozott akit senki nem bír. Szóval kolléganőm panaszkodott rá, de a végül így zárta: "... de gyerekek, Isten nem ver bottal. Majd megtudja Ő is, utoléri." Hisz (vallásos) valamilyen szinten, igen. De nem is ez a lényeg. Amint ezt kimondta, nem hiszitek el, de... olyan megkönnyebülést éreztem hirtelen... Aztán eltelt némi idő és láttam, hogy igaza lett. Láttam, ahogyan a kétszínű, hazudozó, gonosz embereket eléri napról napra valami probléma, vagy épp a többi ember dühe, akikkel szórakoztak. De nem csak bent, magam körül is. Aztán ehhez (meg a lelki békémhez) hozzájárult még egy ember aki azt mondta: "Nem lehet mindig a hülyéknek szerencséjük." Azóta azt hiszem nem érzek annyi indulatot bizonyos emberek iránt. Csak a háttérből nézem őket, hagyom, hogy csinálják a hülyeségeiket, a baromságaikat, aztán meg azt, ahogyan belebuknak ebbe. Hajrá. (Persze ettől függetlenül rendesen beverném az összes képét, de... sajnos nem lehet. ... Jelenleg.)

 

Befejezve az elmélkedést, jöjjön némi hétköznapi téma. Gyerekek... a napokban a váltásunk eléggé megbolondult és mindent kidobálnak selejtbe. Erre odajön hozzám min. két ellenőrző csaj, plusz a főnökasszony is feszülten figyel, a kezembe nyomják az anyagot és közlik: nézd meg jó-e. Megnéztem. Jók voltak. Aztán a véleményem alapján összeállították a hibakatalógust. Érdekes érzés volt, én voltam a valaki aki jól megmondta a tutit.

 

Aztán mostanában olvastam is, művelődtem kicsit. Robert Louis Stevenson - Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete. Régen el akartam olvasni és nem csalódtam. Tetszett, jó volt, megfogott. Az elején mondjuk elgondolkodtam, hogy érdekes lesz ezt este x órakkor olvasni leépült aggyal... mennyit fogok felfogni belőle... de csak meg kellett szoknom az író stílusát és minden jött magától. Két nap kellett a kiolvasáshoz, sajnos egyben nem tudtam, mert túl későre nyúlt volna és nekem meg időben kellett feküdnöm.

 

"Mindkét képsorban ugyanaz az alak kísértette egész éjszaka az ügyvéd álmát, s akárhányszor elszenderült, csak annál alattomosabban látta alvó házak során elsurranni, vagy gyorsabban, egyre gyorsabban, valósággal szédítően száguldani, lámpafényes utcák labirintusában, minden utcasarkon eltiporva, és faképnél hagyva egy síró gyermeket. És még nem volt arca ennek az alaknak, amiről megismerhette volna: még álmában sem volt arca, vagy csak olyan, ami egy pillanatra elébe tűnt, aztán szétfoszlott a szeme előtt; és így történt, hogy az ügyvéd lelkében feltámadt és hirtelen nagyra nőtt az a különös, erős, szinte rendkívüli kívánság, hogy megismerhesse az igazi Hyde arcvonásait."

 

Persze még idézhetnék, mert sokat lehetne. Legyen ez egy kis kedvcsináló mások számára. Vannak még tervben könyvek amikre kíváncsi vagyok és lehet megint előveszem a Drakulát is. Az is tetszett, jó könyv volt.

 

Eléggé hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, pedig nem terveztem annak, sőt, az elején írtam is, hogy elfelejtettem konkrétan mit akartam. Ehhez képes eléggé sokat írtam. Hm.

 

- Yui

1 | 2

1 | 2